Tóth Judit: Az első százötven évem - Két kötet az OFFI születésnapjára (MJNY, 2019/2., 44-45. o.)

Az állami fordítószolgálat 150 éve.

(Szerk.: Szoták Szilvia), OFFI, Budapest, 2019.

Diszciplínák találkozása: Nyelvi közvetítés a XXI. században.

(Szerk.: Szoták Szilvia), OFFI, Budapest, 2019.

Az országos fordítószolgálat 1869-ben létesült, és az eltelt 150 évről, az eredményekről és a többféle tudást ötvöző intézmény tevékenységéről két kötet született, amelyek a magyar jogi nyelv fejlődésének történetébe is bepillantást engednek. A két kiadványt azonban nem csak az ünneplés és megemlékezés közös célja köti össze, hanem a kiadó (OFFI), a formátum igényessége (kemény táblás, szépen tervezett kötetek), valamint a szerkesztő, Szoták Szilvia személye is. Sajnos abban is egyformák, hogy nem kerülnek bolti forgalomba, viszont az OFFI Zrt. honlapjáról letölthetők.[1]

Az első, szürke kötet inkább a belső megemlékezésre szolgál: Az állami fordítószolgálat 150 évét tanulmányok, interjúk és széljegyzetek segítségével tekinti át. Ebből kilenc munkatárs, egykori és mai intézményvezető, minisztériumi vezető gondolatait ismerhetjük meg, miben is áll ennek a szolgálatnak, közszolgáltatásnak a lényege. A megszólalók zöme ambivalens: egyrészt az intézményben dolgozók legendás tudását, emberségét nagyra becsülik, bármilyen korszakot is idéznek fel, ugyanakkor a fordítás állami bürokratizmusát, csak lassan kialakuló ügyfélbarát működését és a hiteles fordítás bizonytalan jogi pozícióját elmarasztalják. Vagyis a fordítók jó emberek és képzettek, csak a nyelv és a hatalom, a fordítás és az igazgatás tisztázatlan vagy éppen antidemokratikus viszonya akadályozta meg, hogy az intézmény stabil helyet szerezzen a közszolgáltatások terén és piacán. Nem egyszerű átlátni, hogy valójában az alapító és megrendelő, felügyelő közhatalom áll egy viszony egyik pontján, a másikon maga az intézményesült fordítói, hitelesítői szolgálat, míg a harmadikon az ügyfél, aki gyorsan és olcsón szeretne megfelelő dokumentumokat kapni, hogy szaladhasson tovább ügyeit, vállalkozását, állampolgárságát vagy munkavállalását intézni. Ám az ügyfél csak az OFFI-val vagy elődintézményeivel találkozik, és azon keresztül érzékeli a közhatalmat, a szabályozás hézagait és a szolgáltatás költségeit is. Ahhoz, hogy ez a percepció tovább javuljon, nem elég az OFFI belső korszerűsítése és a sok jó munkatársa, de a megfelelő szabályozás is szükséges. Ezt a minisztériumi felügyeletet ellátó miniszter is elismeri az ünneplés közepette.

A másik szál a fordítástörténet és az intézménytörténet összeolvadása, mert egyetlenként kellett ezt a közfeladatot ellátni. Szoták Szilvia és Kántor Ákos tanulmányaiból kitűnik, hogy az intézményesülés első lépéseként a Miniszterelnökség keretében kapott a központi fordító osztály, majd alosztály helyet 1869-1807 között. Ezt követően került át a Belügyminisztérium kebelébe egészen 1949-ig, miközben a fordítók udvariassági formuláit, fizetését, valamint a tarifákat is szabályozták. Az olvasók nemcsak részleteket olvashatnak a korabeli szabályzatokból, de a fordításért felelősök fényképét, nevét is megismerhetik, mint Ferencz József, Farkas Jenő, Berczik Árpád, Czambel Samu, Körössi Albin, Óváry Lipót, Weisz Miksa, Thegze Lajos, Merényi Imre, Szappanos Géza, Vida Tamás vagy éppen Tardy Lajos. Csupa férfi, nők még nem bukkannak fel, miközben átkerült az intézmény, most már Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda névvel az igazságügyi tárcához 1949-től, egy MT-rendeletből megtudhatóan. Ez a periódus úgy is jellemezhető, mint a Markó utcától a Damjanich utcán át a Bajza utcáig, a költségvetési szervtől a C típusú állami vállalaton át a zrt.-ig való átalakulásig tartó időszak. 1958-ban végre megjelenik az első női vezető, Haraszti Istvánné, aki 1958-1961 között állt az OFFI élén, és közben nőtt a munkatársak száma, a belsősök a 100 főt 1961-ben érték el, míg a hagyományosan jelentős létszámú külsősök már 1200 főt tettek ki addigra. 2015 óta ismét női vezető áll az élen, több tucat vidéki irodát, nemzetközi kapcsolatokat, továbbképzést nyújtó fórumokat és ügyfélszolgálati felületet egyaránt nyújtó jelentős cég vezetőjeként. Kántor Ákos elemzéséből kitűnik, hogy összeolvadt az intézményesülés és a fordítói-hitelesítői-tolmácsolási szolgáltatás története a jogi szabályozásban. A végrehajtó hatalom legfeljebb a kormányrendeleti szintig jutott, valamint tucatnyi miniszteri rendelet és még ennél is több szabályozási instrumentum (állami irányítási eszközként miniszteri utasítás, közlemény, ármegállapítás) segítségével határozta meg e fontos közszolgáltatás sorsát, valamint az ott dolgozó fordítók és tolmácsok képesítését. A szakma komolyságát jelezte, hogy volt olyan

- 44/45 -