A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) zálogjogi szabályait módosító 2000. évi CXXXVII. törvény koncepciójában a birtoklással járó (kézi-,) illetve a birtoklással nem járó (jel-,) zálogjog kettősségének következetes végigvitelénél hangsúlyosabb szerepet kapott az a szándék, hogy az alkalmazható megoldásokat a dolgok természetéhez igazítsa. Elkerülendő a jogalkalmazási vitákat igyekszik maga a módosító jogszabály egyértelművé tenni azokat a különbözőségeket, amelyeket döntően a zálogjog tárgyául szolgáló dolgok természete indokol. A korábbi zálogjogi novellával - 1996. évi XXVI. tv. - bevezetett egyes rendelkezések értelmezése és alkalmazása ugyanis éppen azzal kapcsolatosan váltotta ki a legtöbb vitát és mutatta a legnagyobb bizonytalanságot, hogy a tradicionálisnak tekinthető zálogfajtáknál (ingó kézizálog-, ingatlan jelzálogjog) megismert tartalom mennyiben érvényesül az új intézményeknél: az ingó jelzálognál és a vagyont terhelő zálogjognál.
A módosítás másik szándékolt célja az volt, hogy új szerkezetet adjon a Ptk. zálogjogi alcímének, lényegében visszaállítva a törvény 1996 előtti, jobban rendszerezett, logikusabb felépítését. Így most újra előbb a közös szabályok, majd az egyes a zálogfajták külön szabályai követik egymást. A közös szabályokban találhatóak az általános rendelkezések, a zálogjog tárgyára, keletkezésére, érvényesítésére, megszűnésére vonatkozó normák. Ezt követően tárgyalja a törvény az egyes zálogfajtákra vonatkozó speciális szabályokat. Rendszertanilag azonban ez utóbbi csoportosítás most sem "döccenésmentes": ugyanis külön-külön pont alatt azonos szinten - találhatjuk a dolgokat terhelő zálogjogot (ezen belül: jel-, illetőleg kézizálog), illetve a jogot/követelést terhelő zálogjogot, majd a vagyont terhelő zálogjogot (ami lényegében a jelzálogjog egy különleges válfaja), valamint az önálló zálogjogot (aminek meg nem az a specifikuma a többi zálogfajtához képest, hogy mi a tárgya).
A zálogszerződés alakiságával kapcsolatos változás, hogy a törvény most már általános érvénnyel, tehát az eddig formátlanul megköthető kézizálog szerződésnél is megköveteli annak írásbafoglalását. Tekintettel arra, hogy az írásbafoglaláshoz a zálogkötelezett személyének megjelölése is hozzátartozna, a zálogházi kézizálogkölcsön ügyletekre - ahol az ügylet természete megkívánja, a zálogjegy értékpapírszerűsége pedig lehetővé teszi az ügylet anoniminitását-, a 150/2001 (IX. 1.) számú kormányrendeletben külön ki kellett azt mondani, hogy ezen ügylet írásbafoglaltnak tekintendő akkor is, ha a szerződésről szóló okirat - ez a zálogjegy - a zálogkötelezett személyére utaló adatot nem tartalmaz.
A zálogjogi novella megteremtette az ingó dolgok birtoklással nem járó elzálogosításának általános lehetőségét. A klasszikus zálogfajtákra jellemző, a zálogjog korlátolt dologi jogi jellegéből következő dologi hatály következetes érvényesítése azonban ellentétes az ingó dolgok természetével, gondoljunk csak azok számosságára, változatosságára, kevéssé egyediesíthetőségére. E hatály a zálogjogi nyilvántartáshoz sem kapcsolható - ellentétben az ingatlan-nyilvántartással - mivel az nem dolgokat és ahhoz kapcsolódóan dologi és egyéb jogokat tart nyilván, hanem zálogjogviszonyokat.
A módosító jogszabály a jövőre nézve egyértelművé tette azt, ami a zálogjogi novella szabályai alapján komoly vita tárgyát képezheti, hogy az ingó jelzálognál a dologi hatály másképpen, korlátozottabb formában érvényesül, mint az ingatlannál. (Ebből persze nem következik, hogy az eddigi Ptk. szöveget is automatikusan ilyen tartalommal kell majd kitölteni azokban a jogvitákban, amelyek a korábban hatályos rendelkezések talaján keletkeznek.) A 2001. szeptember 1. napja után kötött szerződéssel létrehozott, a zálogjogi nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog megszűnik, ha a zálogtárgyat kereskedelmi forgalomban vagy rendes gazdálkodás körében jóhiszemű vevő részére értékesítik. Megszűnik továbbá abban az esetben is, ha a jóhiszemű vevő a mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozó dolog tulajdonjogát visszterhesen szerzi meg [Ptk. 262. § (6) bek.].
Azt gondolom, nem túlzás azt állítani a dologi hatály leglényegesebb következményének hiányában (zálogjog a mindenkori tulajdonossal szemben érvényesíthető), hogy itt egy erősen kötelmi jogias zálogjoggal állunk szemben, ami a hagyományos zálogjogi dogmatika kereteit feszegeti. Ebből persze nem arra a következtetésre kell jutnunk, hogy e zálogfajta értéktelen, csak éppen szükséges ismernünk és tudomásul kell vennünk az alkalmazás során, hogy mit várhatunk el tőle.
A korábban hatályos törvényi rendelkezések szerint eddig is sok-sok ezer ingójelzálog szerződés jött létre, hatályosult és szűnt meg. Az intézmény - annak ellenére, hogy tartalma a dologi hatályt illetően még jelenleg sem tisztázódott - beváltotta a hozzá fűzött reményeket, olyanokat is "hitelképessé" téve, akik a korábbi rendelkezések szerint aligha tudtak volna fölajánlani elfogadható fedezetet.
Valamennyi esetre (kereskedelmi forgalomban vágy rendes gazdálkodás körében történő értékesítés, valamint mindennapi élet szokásos tárgyai körébe tartozó dolog vétele) vonatkozik az a feltétel, hogy a vevőnek jóhiszeműnek kell lennie és ellenérték fejében kell szereznie.
Véleményem szerint a vevő részéről a rosszhiszeműséget az a "tudattartalom" alapozza meg, amikor a kielégítés meghiúsításába mint "eredménybe" legalábbis belenyugszik.
Mivel a törvény a vevő és vételár fogalmakat használja, egyértelműnek tűnik, hogy az egyéb visszterhes szerzésekre (pl. apportálás) nem kívánt mentesítést adni.
A hitelezési gyakorlatban eddig is tömegével születettek olyan ingójelzálogjogi bejegyzések, amelyek tárgya a generikus szolgáltatásra jellemző módon, azaz fajta és mennyiség szerint volt meghatározva. Erre a jogalkalmazási gyakorlat rugalmassága lehetőséget adott, bár a jogszabályi alapok nem voltak vitathatatlanul egyértelműek. Ezt érzékelve indokoltnak látta a jogalkotás, hogy a módosító jogszabályban kiegészítse az eddigi törvényi rendelkezést, s lehetővé tegye a fajta és mennyiség szerinti meghatározását, ha a zálogjog több zálogtárgyat terhel, továbbá, ha a zálogtárgy egyedi megjelölése nem lehetséges [Ptk. 262. § (2) bek.].
Az már azonban koncepcionális változás, hogy a fentebb ismertetett feltételek mellett a zálogtárgy, illetve a zálogtárgyak köre körülírással is meghatározható. A zálogjogi novella rendelkezései alapján a körülírás fogalmat a vagyont terhelő zálogjog tárgyának definiálásával kapcsolatosan használtuk, s az tartalmilag meg is felelt a törvényi rendelkezéseknek, hiszen egy olyan szerződési "technikára" utalt, amikor a megállapodás előre rögzíti azokat az ismérveket, tényezőket, amelyek segítségével előre "fogalmilag bekeríti" a zálogjog alá tartozó vagyontárgyakat.
A körülírás alkalmazása akkor indokolt, ha a zálogtárgyat alkotó dolgok fajtája és mennyisége már csak igen körülményesen lenne meghatározható. Túl terjedelmes lenne a lista, s lehet hogy így sem tudnánk felsorolni valamennyi fajta dolgot, annyira változatos az összetétel, ugyanakkor van olyan jellegzetessége, közös ismérve ezeknek a dolgoknak, amellyel egy adott időpontban a dologösszesség megragadható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
