Az Európa Tanács tagállamai, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről Rómában 1950. november 4. napján kelt egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) e kiegészítő jegyzőkönyvének aláírói,
tekintettel a 2000. november 3. és 4. napján Rómában az emberi jogokról tartott Európai Miniszteri Konferencián elfogadott 1. számú határozatra és nyilatkozatra;
tekintettel a Miniszteri Bizottságnak a 2001. november 8-án, 2002. november 7-én és 2003. május 15-én, a 109., 111., illetve 112. ülésén elfogadott nyilatkozataira;
tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2004. április 28-án elfogadott 251. (2004) sz. véleményére;
figyelemmel arra, hogy az Egyezmény egyes rendelkezéseit sürgősen módosítani kell annak érdekében, hogy az ellenőrző rendszer hatékonysága hosszú távon megmaradjon és javuljon, főként az Emberi Jogok Európai Bíróságára és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságára háruló, folyamatosan növekvő munkateher fényében;
figyelemmel különösen annak szükségességére, hogy biztosítani kell, hogy a Bíróság továbbra is kiemelkedő szerepet játszhasson az emberi jogok védelme terén Európában,
a következőkben állapodtak meg:
Az Egyezmény 22. cikkének 2. bekezdése törlendő.
Az Egyezmény 23. cikke az alábbiak szerint módosul:
"23. cikk - A hivatalviselés ideje és az elmozdítás
1. A bírákat kilencéves időszakra választják. A bírák nem választhatók újra.
2. A bírák hivatalviselési ideje 70. életévük betöltésekor lejár.
3. A bírák utódjuk megválasztásáig viselik tisztségüket. Hivatali idejük lejárta után is eljárnak azonban a már folyamatban levő ügyeikben.
4. Bírót csak a többi bíró arra vonatkozó kétharmados többséggel hozott határozatával lehet hivatalából elmozdítani, hogy többé már nem felel meg a tisztsége ellátásához megkívánt feltételeknek."
Az Egyezmény 24. cikke törlendő.
Az Egyezmény 25. cikke a 24. cikk lesz és szövege az alábbiak szerint módosul:
"24. cikk - A Bíróság Hivatala és az előadók
1. A Bíróság Hivatallal rendelkezik, melynek működését és szervezetét a Bíróság eljárási szabályzatában kell megállapítani.
2. Amikor a Bíróság egyesbírói formációban jár el, akkor munkáját előadók segítik, akik a Bíróság elnökének alárendelten működnek. Az előadók a Bíróság Hivatalának részét képezik."
Az Egyezmény 26. cikke a 25. cikk ("A teljes ülés") lesz és szövege az alábbiak szerint módosul:
1. A d) bekezdés végén a vessző helyére pontosvessző kerül és az "és" szó törlendő.
2. Az e) bekezdés végén a pont helyére pontosvessző kerül.
3. Egy új, f) bekezdést kell beiktatni az alábbi szöveggel:
"f) előterjeszti a 26. cikk 2. bekezdése szerinti kérelmeket."
Az Egyezmény 27. cikke a 26. cikk lesz és szövege az alábbiak szerint módosul:
" 26. cikk - Egyesbírói formáció, tanácsok, Kamarák és a Nagykamara
1. Az eléje terjesztett ügyekben a Bíróság egyesbírói formációban, háromtagú bírói tanácsban, hét bí-
- 115/116 -
róból álló Kamarában vagy tizenhét bíróból álló Nagykamarában jár el. A Bíróság Kamarái meghatározott időtartamra tanácsokat hoznak létre.
2. A Bíróság teljes ülésének kérelmére a Miniszteri Bizottság egyhangú határozattal, meghatározott időtartamra, öt főre csökkentheti a Kamara tagjainak számát.
3. Az egyesbíróként eljáró bíró nem vizsgálhat olyan kérelmet, amelyet azon Magas Szerződő Fél ellen terjesztettek elő, amely tekintetében ót megválasztották.
4. Hivatalból tagja a Kamarának és a Nagykamarának az érdekelt Magas Szerződő Fél tekintetében választott bíró. Ha nincs ilyen bíró, vagy ha a bíró eljárásában akadályoztatva van, akkor az a személy jár el bírói minőségben, akit a Bíróság elnöke a Fél által előzetesen előterjesztett listáról kiválaszt.
5. A Nagykamarában részt vesznek még: a Bíróság elnöke és alelnökei, a Kamarák elnökei és az eljárási szabályzatnak megfelelően választott más bírák. A 43. cikk alapján a Nagykamara elé utalt ügyben nem járhat el a Nagykamarában a határozatot hozó Kamara bírája, kivéve annak elnökét és az érdekelt Magas Szerződő Fél tekintetében eljárt bírót."
Az új 26. cikk után egy új 27. cikk iktatódik az Egyezménybe az alábbi szöveggel:
"27. cikk - Az egyesbírák hatásköre
1. Az egyesbíró elfogadhatatlanná nyilváníthatja vagy törölheti a Bíróság ügylajstromából a 34. cikk alapján előterjesztett kérelmet, ha az ilyen határozat további vizsgálat nélkül meghozható.
2. A határozat végleges.
3. Ha az egyesbíró nem nyilvánítja a kérelmet elfogadhatatlannak vagy nem törli az ügylajstromból, akkor további vizsgálat céljából megküldi valamelyik tanácsnak vagy Kamarának."
Az Egyezmény 28. cikke az alábbiak szerint módosul:
"28. cikk - A tanácsok hatásköre
1. A 34. cikk alapján előterjesztett kérelmet a tanács egyhangú szavazattal,
a) elfogadhatatlannak nyilvánítja vagy törli az ügylajstromból, ha az ilyen határozat további vizsgálat nélkül meghozható; vagy
b) elfogadhatóvá nyilvánítja, és egyúttal dönt az ügy érdeméről, ha az ügyben felmerült, az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek értelmezését és alkalmazását érintő kérdéssel kapcsolatban jól megalapozott bírósági esetjog áll rendelkezésre.
2. Az 1. bekezdés alapján meghozott határozatok és ítéletek véglegesek.
3. Ha az érdekelt Magas Szerződő Fél tekintetében választott bíró nem tagja a tanácsnak, akkor - figyelembe véve minden releváns tényezőt, beleértve azt is, hogy a Fél kifogásolta-e az 1. bekezdés b) pontja alatti eljárás alkalmazását - a tanács az eljárás bármely szakaszában felhívhatja azt a bírót, hogy a tanács valamelyik tagjának helyébe lépjen."
Az Egyezmény 29. cikke az alábbiak szerint módosul:
1. Az 1. bekezdés szövege a következőképpen módosul: "Ha a 27. vagy a 28. cikk alapján nem hoztak határozatot, vagy ha a 28. cikk alapján nem hoztak ítéletet, akkor a Kamara hoz határozatot a 34. cikk alapján benyújtott egyéni kérelmek elfogadhatóságáról és érdeméről. Az elfogadhatóság tekintetében külön határozat hozható."
2. A 2. bekezdés végére egy új mondat kerül az alábbi szöveggel: "Az elfogadhatóság tekintetében külön határozatot kell hozni, hacsak a Bíróság rendkívüli esetekben másképpen nem dönt."
3. A 3. bekezdés törlendő.
Az Egyezmény 31. cikke az alábbiak szerint módosul:
1. Az a) bekezdés végén az "és" szó törlendő.
2. A b) bekezdésből c) bekezdés lesz és egy új b) bekezdést kell beiktatni az alábbi szöveggel:
"b) határozatot hoz azokban a kérdésekben, amelyeket a Miniszteri Bizottság a 46. cikk 4. bekezdése alapján a Bíróság elé terjeszt; és".
Az Egyezmény 32. cikke az alábbiak szerint módosul:
Az 1. bekezdés végén a "34." után egy vessző, és a "46." iktatódik be.
Az Egyezmény 35. cikkének 3. bekezdése az alábbiak szerint módosul:
"3. A Bíróság a 34. cikk alapján előterjesztett egyéni kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítja, amennyiben úgy találja, hogy
a) a kérelem az Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen, nyilvánvalóan alaptalan vagy a kérelmezési joggal való visszaélésnek minősül; vagy
- 116/117 -
b) a kérelmező nem szenvedett jelentős hátrányt, kivéve, ha az Egyezményben és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben meghatározott emberi jogok tiszteletben tartása a kérelem érdemének vizsgálatát teszi szükségessé, és azzal a feltétellel, hogy ezen az alapon egyetlen ügy sem utasítható el, amelyet hazai bíróság nem vizsgált meg megfelelően."
Az Egyezmény 36. cikkének végére egy új bekezdés kerül az alábbi szöveggel:
"3. A Kamara és a Nagykamara előtt folyó ügyekben az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa írásos észrevételeket tehet, és részt vehet a tárgyalásokon."
Az Egyezmény 38. cikke az alábbiak szerint módosul:
"38. cikk - Az ügy vizsgálata
A Bíróság a felek képviselőivel együtt megvizsgálja az ügyet, illetve szükség esetén tényfeltárást végez, amelynek hatékony lefolytatása érdekében az érdekelt Magas Szerződő Felek minden szükséges segítséget megadnak."
Az Egyezmény 39. cikke az alábbiak szerint módosul:
"39. cikk - Békés rendezés
1. A Bíróság az eljárás bármely szakaszában az érdekelt felek rendelkezésére állhat abból a célból, hogy az ügynek az Egyezményben és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben meghatározott emberi jogok tiszteletben tartása alapján történő békés rendezését biztosítsa.
2. Az 1. bekezdés alapján lefolytatott eljárás bizalmas jellegű.
3. Békés rendezés elérése esetén a Bíróság a tények és az elért megoldás rövid ismertetésére szorítkozó határozattal törli az ügyet a lajstromából.
4. Ezt a határozatot továbbítani kell a Miniszteri Bizottsághoz, amely ellenőrzi a békés rendezéssel kapcsolatos határozatban foglalt feltételek végrehajtását."
Az Egyezmény 46. cikke az alábbiak szerint módosul:
"46. cikk - Az ítéletek kötelező ereje és végrehajtása
1. A Magas Szerződő Felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek.
2. A Bíróság végleges ítéletét el kell juttatni a Miniszteri Bizottsághoz, amely ellenőrzi annak végrehajtását.
3. Amennyiben a Miniszteri Bizottság úgy találja, hogy a végleges ítélet végrehajtásának ellenőrzését az ítélettel kapcsolatos értelmezési probléma gátolja, akkor az ügyet a Bíróság elé terjesztheti, döntést kérve az értelmezési kérdéssel kapcsolatban. A döntés iránti kérelemről szóló határozatot a Bizottságban részvételre jogosult képviselők kétharmados többségi szavazatával kell meghozni.
4. Amennyiben a Miniszteri Bizottság úgy találja, hogy valamely Magas Szerződő Fél megtagadja a végleges ítélet végrehajtását egy olyan ügyben, amelyben félként szerepel, akkor az ilyen Fél formális értesítését és a Bizottságban részvételre jogosult képviselők kétharmados többségi szavazatával elfogadott határozatának a meghozatalát követően a Bizottság a Bíróságtól kérheti annak a kérdésnek az eldöntését, hogy a Fél elmulasztotta-e az 1. bekezdés alapján őt terhelő kötelezettség teljesítését.
5. Amennyiben a Bíróság megállapítja az 1. bekezdés megsértését, akkor az ügyet a meghozandó intézkedés megfontolása céljából megküldi a Miniszteri Bizottságnak. Amennyiben a Bíróság nem állapítja meg az 1. bekezdés megsértését, akkor az ügyet a Miniszteri Bizottság elé terjeszti, amely lezárja az ügy vizsgálatát."
Az Egyezmény 59. cikke az alábbiak szerint módosul:
1. Egy új második bekezdést kell beiktatni az alábbi szöveggel:
"2. Az Európai Unió csatlakozhat ehhez az Egyezményhez."
2. A 2., 3. és 4. bekezdés a 3., 4., illetve 5. bekezdéssé válik.
Záró és átmeneti rendelkezések
1. Ez a jegyzőkönyv az Európa Tanács azon tagállamai részére áll nyitva aláírásra, amelyek az Egyezményt aláírták, és amelyek hozzájárulásukat, hogy e jegyzőkönyv számukra kötelező legyen kifejezhetik
a) a megerősítés, elfogadás és jóváhagyás fenntartása nélküli aláírással; vagy
b) a megerősítéstől, elfogadástól vagy jóváhagyástól függő aláírással, amelyet megerősítés, elfogadás vagy jóváhagyás követ.
- 117/118 -
2. A megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okiratot az Európa Tanács Főtitkáránál kell letétbe helyezni.
Ez a jegyzőkönyv az azon időpontot követő három hónapos időszak lejárta utáni hónap első napján lép hatályba, amikor a 18. cikk rendelkezéseinek megfelelően az Egyezményben részes minden Fél kifejezte hozzájárulását ahhoz, hogy e jegyzőkönyv kötelező legyen számára.
1. E jegyzőkönyv hatálybalépésének az időpontjától kezdve a jegyzőkönyv rendelkezéseit a Bíróság előtt folyamatban lévő minden kérelemre és minden olyan ítéletre alkalmazni kell, amelynek végrehajtását a Miniszteri Bizottság ellenőrzi.
2. Az e jegyzőkönyv 12. cikke által a 35. cikk 3. bekezdésének b) pontjaként beiktatott új elfogadhatósági kritérium nem alkalmazható a jegyzőkönyv hatálybalépését megelőzően elfogadhatóvá nyilvánított kérelmek tekintetében. A jegyzőkönyv hatálybalépését követő két évben az új elfogadhatósági kritériumot csak a kamarák és a Nagykamara alkalmazhatja.
Azon bírák hivatalviselési ideje, akik e jegyzőkönyv hatálybalépésének időpontjában első hivatali idejüket töltik, ipso jure meghosszabbodik olyan módon, hogy a hivatalviselési idő összességében kilenc évet tegyen ki. A többi bíró kitölti hivatali idejét, amely ipso jure két évvel meghosszabbodik.
Az Európa Tanács Főtitkára értesíti az Európa Tanács tagállamait
a) minden aláírásról;
b) minden megerősítő, elfogadó vagy jóváhagyó okirat letétbe helyezéséről;
c) e jegyzőkönyvnek a 19. cikk szerinti hatálybalépése időpontjáról; és
d) az e jegyzőkönyvre vonatkozó minden jogcselekményről, értesítésről vagy közlésről.
Minek hiteléül a kellőképpen meghatalmazott alulírottak aláírták ezt a jegyzőkönyvet.
Készült Strasbourgban, 2004. május 13-án, angol és francia nyelven, egyetlen példányban, melyet az Európa Tanács levéltárában kell elhelyezni. A szöveg mindkét nyelven egyaránt hiteles. Az Európa Tanács Főtitkára az Európa Tanács valamennyi tagállama részére hiteles másolatot küld. ■
Visszaugrás