Gottlob von Justi (1705-1771), a rendészettudomány neves képviselője már 1756-ban felhívta a törvényhozó figyelmét, hogy a közigazgatás tevékenységet egységesíteni és koordinálni szükséges.[1] A közigazgatási eljárásról egész Németországra egységes jogszabály azonban csak jóval később születetett, az egyes német tartományok közül néhány azonban már a XIX. század végén megalkotta a maga közigazgatási eljárásjogi kódexét.
Poroszországban 1883. július 30-án lépett hatályba az országigazgatásról szóló törvény.[2] A porosz szabályozás átfogta az államszervezetet, a hatósági szervezetrendszert, a hatósági eljárást, a rendészeti intézkedéseket és az ellenük igénybe vehető jogi eszközöket, a hatósági kényszerintézkedéseket és a rendészeti rendeletek jogát. A jogszabály az eljárást, mint egyfajta peres eljárást rendezte, mely formális keretek között zajlott, bizottság előtt. A közügyekben való eljárásról szóló badeni tartományúri rendelet[3] (hatálybalépés időpontja: 1884. augusztus 31.) már szabályozta az illetékesség, a képviselet, a határidők és a végrehajtás egyes kérdéseit is. Az 1926. november 6-án hatályba lépett türingiai tartományigazgatási rendtartás[4] első részében a tartományi hatóságokat rendszerezi, második része vonatkozik az eljárásra. A szabályozás részletesen meghatározza az igénybe vehető jogorvoslatokat és rendezi a közigazgatási bírósági eljárást is.
A közigazgatási eljárással kapcsolatban tehát számos jogszabály, tartományi általános törvény, másrészt szövetségi szinten a közigazgatási eljárási kódex megalkotásáig csak különös szabályozás létezett. Ezek a jogszabályok sem adtak választ olyan kérdésekre, mint például: visszavonhatóak-e a jogosító aktusok, vagy hogy melyek az orvosolható és melyek a semmisséget kiváltó eljárási hibák.[5] Mindezek hatására indult meg a kodifikációs eljárás az 1950-es évek középen. Az új jogszabály alapelveit 1957-ben dolgoztak ki, az első "minta-szövegtervezet" 1963-ban született meg, amelyet szakmai és társadalmi vitára bocsátottak. A közigazgatási eljárásról szóló szövetségi törvény[6] végül húszéves előkészítési munka után 1977. január elsején lépett hatályba, utoljára 1998-ban módosították.
Badura szerint a közigazgatási eljárás kodifikációjának lényeges problémáját az jelenti, hogy a végrehajtó hatalom, amikor az "alárendeltek" jogairól és kötelezettségeiről dönt, általában saját feladatait hajtja végre és saját érdekei alapján cselekszik, tipikusan nem, mint semleges harmadik jár el, aki a felek vitájában ítélkezik.[7]
Németország föderatív államberendezkedéséből adódik a jogalkotási hatalom megosztása a szövetségi parlament (Bundestag) és a tartományi országgyűlések között. A szövetségi alkotmány[8] (továbbiakban: Alaptörvény) 70-74. szakaszai határozzák meg, hogy melyek azok a területek, amelyek szabályozása a szövetségi állam kizárólagos hatáskörébe tartozik, melyek az ún. konkuráló, illetve azok a tárgykörök, amelyeket csak a tartományok szabályozhatnak.
A szövetségi állam (Bund) kizárólagos jogalkotási tárgyairól és a konkuráló joghatóságról az alkotmány kimerítő felsorolást ad. A közigazgatási eljárást azonban nem említi egyik tárgykörben sem, így a 70. szakasz 1. bekezdése alkalmazandó, amely szerint: "A tartományok joga a törvényhozás, amennyiben ez az alaptörvény nem a szövetségi államnak ad törvényhozási jogot." A közigazgatási eljárást tehát a tartományok szabályozhatják, de - természetesen - csak saját szerveik (Landesbehörde) előtti eljárásokra. A szövetségi állam hatóságai[9] (Bundesbehörde) előtti eljárás szabályozása a Bundestag kizárólagos joga.
A tartományi és a szövetségi hatóságok előtti eljárás szabályai mindezek ellenére megegyeznek, ugyanis a tartományi eljárásjogi törvények a szövetségi eljárási kódex szabályait szinte szóról szóra átvettek, ennek előzménye, hogy a tartományok belügyminiszterei 1976. február 20-án megegyeztek abban, hogy a tartományi eljárási törvényeknek tartalmukban meg kell felelniük a szövetségi törvénynek.[10]
A közigazgatási eljárásról szóló szövetségi törvény (továbbiakban: Törvény) nyolc részből áll, ezek:
1. a jogszabály hatálya, hatáskör, hivatali segély,
2. általános szabályok,
3. a közigazgatási aktus,
4. a közjogi szerződés,
5. különleges eljárások,
6. jogorvoslati eljárás,
7. tiszteletbeli hivatalnoki tevékenység és a határozatok,
8. záró rendelkezések.
- 25/26 -
A Törvény csak háttérszabályozás, szubszidiárius jogi norma. Rendelkezései csak akkor alkalmazhatóak, ha más törvény az adott tényállásról nem rendelkezik. A "törvény" szó a normaszövegben szövetségi és tartományi (ún. formális) törvényt egyaránt jelent, a közigazgatási törvényt tehát ún. kettős szubszidiaritás jellemzi.[11] Az Európai Közösség jogszabályai a formális törvényekkel egy tekintet alá esnek.
A Törvényt kell alkalmazni egyrészt - mint fentebb említettük - a szövetségi hatóságok előtti eljárásban, másrészt a tartományok, községek (falvak, városok, járások), önkormányzati társulások vagy más közjogi testületek hatósági eljárásában, ha utóbbiak szövetségi törvény hatálya alá tartozó ügyben, szövetségi törvény felhatalmazásával járnak el.[12]
A Törvény szervi hatálya tehát a hatóságokra terjed ki. De mit is jelent a "hatóság" (Behörde) a Törvény alkalmazásában? Közigazgatási tevékenységet a szövetségi állam, a tartományok, az önkormányzatok (községek, járások) és egyéb közjogi testületek[13] (közintézetek, köztestületek, közalapítványok) végezhetnek. A felsorolt közjogi alakulatoknak a német jogirodalomban "az igazgatási jog hordozói" a közös megnevezése.
A Törvény egyébként meghatározza a hatóság fogalmát. "Hatóság - e törvény alkalmazásában - minden olyan fórum, amely közigazgatási feladatot valósít meg." [1. § (1) bekezdés 2. pont (4) bekezdés]
A normatív fogalommeghatározást szokás funkcionális hatóságfogalomnak is nevezni.[14] A hatóság célja a közfeladat megvalósítása, a közfeladat megvalósításának legfontosabb eszköze pedig a külső eljárás. A hatóságok eljárást folytathatnak, egyéb közigazgatási cselekményeket is végezhetnek, és csak ők bocsáthatnak ki közigazgatási aktusokat (Verwaltungsakte).
A Törvény maga veszi ki hatálya alól - többek között - az adóigazgatási eljárást, a szociális eljárást, a Szabadalmi- és Védjegyhivatal előtti eljárást, a szabálysértési eljárást, valamint az igazságügyi szervek igazgatási tevékenységet.
Az eljáró hatóságok illetékességét
- olyan ügyben, melynek tárgya ingatlan vagy helyhez kötött vagyonértékű jog, az ingatlan vagy jog fekvése,
- olyan ügyben, melynek tárgya vállalkozással vagy foglalkozással függ össze, a vállalkozás vagy foglalkozás gyakorlásának a helye,
- egyéb ügyekben az ügyfél szokásos tartózkodási helye, ennek hiányában lakóhelye vagy székhelye határozza meg.
Ha a fenti szabályok alapján nem állapítható meg az illetékesség, akkor az a hatóság jár el, amelynek területen az eljárás oka bekövetkezett. [3. § (1) bekezdés 1-4.] Ha több hatóság is illetékes az eljárásra, az eljáró szervről az a hatóság dönt, amely először végzett eljárási cselekményt, kivéve, ha a közös felügyeleti szerv elrendeli, hogy más illetékes hatóság döntsön az eljáró szervről (megelőzés elve). Ha több hatóság állapítja meg illetékességet, de még egyik sem végzett eljárási cselekményt, továbbá, ha több hatóság állapítja meg illetékességének hiányát, valamint abban az esetben, ha az illetékesség más okból kétséges, a közös felügyeleti hatóság dönt az eljáró szervről. Ha nincs közös felügyeleti szerv, akkor a felügyeleti szervek közösen döntenek az eljáró szervről.
Ha az eljárás folyamán a hatóság eljárását megalapozó illetékességi ok megszűnik, az addig illetékes hatóság csak abban az esetben folytathatja az eljárást, ha ez a felek érdekeinek figyelembevételével a gyors és egyszerű eljárás követelményét szolgálja és az illetékes hatóság az eljárás folytatásához hozzájárul. Ha a késlekedés veszéllyel jár, azonnali intézkedés megtételére az a szerve illetékes, amelynek területén az azonnali intézkedés oka jelentkezik. [3. § (2)-(4) bekezdés]
A Törvény a hatósági megkeresés lényegét a hivatalok közti segítségnyújtásban, az ún. hivatali jogsegélyben (Amtshilfe) látja. A hivatali jogsegély keretszabályait az Alaptörvény tartalmazza.[15] A Törvény - konkretizálva a szövetségi alkotmány rendelkezését - kimondja, hogy "hatóság más hatóság megkeresésére segítséget nyújt". Nem tartozik a hivatali jogsegély fogalmi körébe, ha a megkeresés
- fennálló utasítási (alá-fölérendeltségi) jogviszony keretében történik, vagy
- a megkeresett hatóságnak a hivatali segítségnyújtás feladatkörébe tartozó tevékenység.
Mivel a Törvény "segítségnyújtást" szabályoz, a megkeresésre bármely ügy hatékonyabb, gyorsabb lezárása érdekében sor kerülhet. A Törvény a lehetséges indokokról csak exemplifikatív felsorolást tartalmaz (ilyenek különösen: jogi okok,[16] tényleges okok,[17] tények igazolása, okiratok beszerzése, az eljáró szerv csak jelentékeny nehézséggel tudna eljárni). Ugyanakkor a hivatali jogsegély mindig egyes esetekben történik konkrét okokkal. Nem elfogadható indok pl., ha a megkereső hatóság általában a túlterheltségére hivatkozik.[18]
A megkeresett hatóságnak meg kell tagadnia a jogsegély nyújtását, ha ez
- jogszabályt sért,
- a szövetségi állam vagy a tartományok jelentős hátrányával járna.
- 26/27 -
A megkeresett hatóság megtagadhatja a jogsegélyt, ha
- más hatóság jelentősen egyszerűbben vagy kisebb ráfordítással tud segélyt nyújtani,
- a segély nyújtása aránytalanul nagy ráfordítást igényel,
- a segély nyújtásával saját feladatai ellátását veszélyeztetné.
Ha a megkeresett szerv nem tesz eleget a megkeresésnek, ennek tényét közli a megkereső hatósággal. Ha utóbbi továbbra is ragaszkodik a jogsegélyhez, akkor a közös felügyeleti szerv, ennek hiányában a megkeresett hatóság felügyeleti szerve dönt a megkeresésről. A megkereső szervnek lehetősége van arra is, hogy közvetlenül a közigazgatási bíróságtól kérje annak megállapítását, hogy a megkeresett hatóság köteles segítséget nyújtani.[19] A Törvény nem rendelkezik a hivatali jogsegély nyújtásának határidejéről, illetve arról, hogy mi a teendő, ha a megkeresett hatóság egyáltalán nem reagál a megkeresésre. (5. §)
A Törvény definiálja a közigazgatási eljárás fogalmát. Eszerint: "E törvény alkalmazásában közigazgatási eljárás a hatóság kívülre ható tevékenysége, melynek célja közigazgatási aktus feltételeinek vizsgálata, aktus előkészítése, kibocsátása vagy közjogi szerződés megkötése; az eljárás közigazgatási aktus kibocsátásával vagy közjogi szerződés megkötésével zárul." (9. §)
A Törvény a hatósági (külső) eljárás fogalmát határozza meg, nem tartoznak tehát a Törvény hatálya alá a közigazgatási szervek egymás közti (belső) eljárásai, kivéve a hivatali jogsegélyt. A definícióban, illetve a Törvény alkalmazásában a közjogi szerződés is csak hatóság és ügyfél közötti szerződéses viszonyt jelent. Az eljárás egyértelműen célirányos, amíg a hatóság nem bocsát ki közigazgatási aktust vagy nem köt az ügyféllel közjogi szerződést, addig az eljárás folytatódik.
A Törvény alapelve az eljárás formátlansága. Az elv szerint az eljárásnak célszerűnek, egyszerűnek, gyorsnak kell lennie (a Törvény az eljárásra konkrét elintézési határidőt nem állapít meg), és ha külön jogszabály nem írja elő, formamentes. (10. §) A formamentesség az eljárás minden mozzanatára kiterjed. Határozat például telefonon vagy rádióadásban is ismertethető az ügyféllel.[20]
Eljárási képessége van, eljárási cselekményeket foganatosíthat
- minden természetes személy, aki a német polgári törvénykönyv (BGB) szerint cselekvőképes,
- azok a természetes személyek, akiknek a BGB szerint korlátozott a cselekvőképessége, de az ügy tárgya alapján polgárjogi szabályok cselekvőképességét vagy közjogi szabályok eljárási képességét elismerik,
- jogi személyek és egyesülések törvényes képviselő vagy külön meghatalmazott útján,
- a hatóság vezetője, képviselője vagy meghatalmazottja útján. (12. §)
Érintettek azok a személyek, akik a hatósággal eljárási jogviszonyba kerülhetnek, maguknak jogokat és kötelezettségeket szerezhetnek.[21] Az eljárásban érintett
- a kérelmező és az ellenérdekű fél
- az, akire a hatóság közigazgatási aktusa irányul vagy irányult
- az, akivel a hatóság közjogi szerződést köt vagy kötött
- az, akit a hatóság bevon az eljárásba. (13. §)[22]
Az ügyfél helyett eljárhat meghatalmazott, az írásbeli meghatalmazás bemutatása után. A hatóság hivatalból is kirendelhet képviselőt például, ha az ügyfél személye ismeretlen, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy betegség miatt nem tud az eljárásban részt venni.
Azokban az eljárásokban, amelyekben több mint ötven természetes vagy jogi személy azonos érdekű félként szerepel, a hatóság határidő tüzesével felszólíthatja a résztvevőket, hogy jelöljenek meg közös képviselőt, ha ez az eljárás érdekében szükséges. Ha a résztvevők a kitűzött időpontig nem neveznek meg közös képviselőt, a hatóság hivatalból kirendelhet.
A közigazgatási eljárás nyelve a német. Ha a beadvány nem német nyelvű, a hatóságnak haladéktalanul kérnie kell a beadvány hiteles fordítását. Ha a kért fordítás nem érkezik meg haladéktalanul, az eljáró hatóságnak kell - a kérelmező költségére - a fordításról gondoskodnia, de önmagában a német nyelvű beadvány hiánya nem elegendő ok az eljárás megszüntetésére.
- 27/28 -
A tényállás minden elemét a hatóságnak hivatalból tisztáznia kell, beleértve azokat a körülményeket is, amelyek az ügyfél érdekeit szolgáljak (nyomozati elv). (33. §)
A hatóságnak - amennyiben ez szükséges - az ügyfelet eljárási jogairól és kötelességeiről fel kell világosítania.
Az ügyfél csak azokba az iratokba nyerhet betekintést, amelyek tartalmának ismerete jogainak érvényesítéséhez vagy a védekezéshez szükséges. Nem engedélyezi a hatóság az iratbetekintést, ha az feladatai ellátását hátráltatja, az iratok tartalmának nyilvánosságra kerülése a szövetségi állam vagy a tartományok érdekeit sérti, törvény tiltja továbbá, ha másik fél vagy harmadik személy érdekeit sérti. (29. §)
A német közigazgatási eljárás szabályozásának fókuszában (hasonlóan az e tárgyú spanyol jogszabályhoz,[23] de eltérően az osztrák[24] törvénytől) a közigazgatási aktus fogalma áll. Az eljárás célja - mint fentebb kitértünk rá - közigazgatási aktus kibocsátása.
A német jogirodalom - a normatív fogalom megalkotásáig - Otto Mayer következő közigazgatási aktusfogalmát tekintette irányadónak. "Közigazgatási aktus egy, a közigazgatáshoz tartozó felsőbbséges nyilatkozat, amely az alattvaló számára egyedi esetben meghatározza, milyen jogok illetik meg."[25] Mayer definíciója az állam és polgára ("alattvalója") közötti alá-fölérendeltségi viszonyból építi fel az aktus fogalmát. Kiindulási pontja tehát az ún. szubordinációs teória, amely szerint a közjog jellegzetessége, hogy az állam és polgára alá-fölérendeltségi viszonyban állnak egymással, eltérően a magánjogtól, ahol a felek mellérendeltségi pozícióban vannak.
A Törvény definíciója szerint közigazgatási aktus "minden rendelkezés, döntés és más felsőbb intézkedés, amit a hatóság a közjog területén egyedi eset szabályozása érdekében hoz, és amelynek közvetlen jogi hatása kifelé irányul."(35. §) A szubordinációs elmélet a jogszabály fogalommeghatározásában is érezhetően jelen van. Erre utal a "felsőbb" (az eredeti normaszövegben: "hoheitlich") kitétel is, mely értelmezésében a német irodalom sem egységes. Egyes szerzők szerint a szó az aktus egyoldalúságára utal,[26] mások szerint annak a közjogi jelleget emeli ki.[27]
Mindezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy a német közigazgatási jogtudomány a közigazgatási eljárásban szereplő hatóságot és az ügyfelet nem tekinti egyenlő feleknek, hanem köztük alá-fölérendeltségi viszonyt feltételez. Ez az álláspont megjelenik a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában is, egy esetben például azért nem minősített a bírói testület egy hatósági eljárási cselekményt közigazgatási aktusnak, mert azt nem "felsőbb" pozícióból adták ki.[28] A definícióban a "szabályozása érdekében" fordulat is félrevezető lehet. Természetesen a hatóság a közigazgatási aktussal nem normatív módon szabályoz. A szókapcsolat mindössze azt jelenti, hogy az aktus jogkövetkezményeket tartalmaz; ez a jellegzetesség különbözteti meg az ún. reálaktusoktól.
A normatív aktusoktól a közigazgatási aktust több fogalmi elem is elhatárolja. A normatív aktus absztrakt, a közigazgatási aktus mindig konkrét. A közigazgatási aktus tulajdonképpen anyagi jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása.[29] A normatív aktus megalkotása és kihirdetése során formakényszer érvényesül. A közigazgatási aktus kibocsátása, közlése pedig főszabályként bármely módon történhet. A normatív aktus megfellebbezhetetlen.
A közigazgatási aktus törvényi fogalma nem vonatkozik a belső aktusokra. A definíció "közvetlen jogi hatása kifelé irányul" feltétele kizárja a fogalmi körből a közigazgatási rendszeren belül jogkövetkezményekkel járó, intern aktusokat, például a kinevezést.
A típusos közigazgatási aktusokon kívül (jogosító, kötelező, megállapító aktusok) az ítélkezési gyakorlat és a jogirodalom ismer különleges közigazgatási aktusokat is. Ezek egyike a közlekedési tábla. A német Szövetségi Közigazgatási Bíróság a közlekedési táblákat több döntésében közigazgatási aktusoknak minősítette, mivel mindenben megfelelnek a törvény fogalmi követelményeinek.[30] Közigazgatási aktusnak minősülnek az elnöki kegyelem és a választási eljárás során hozott azon intézkedések is, amelyek konkrét szavazóra vonatkoznak, de nem érintik közvetlenül a szavazást. Nem tartozik a közigazgatási aktus fogalmába pl. a parlamenti határozathozatal, nemzetközi szerződés megkötése vagy az igazságszolgáltatás.[31]
A közigazgatási aktus tartalmazhat mellékrendelkezéseket is (pl. időtüzes, feltételtüzes), ha ezt jogszabály megengedi vagy az aktus törvényi feltételeinek teljesülését hivatott biztosítani. (36. §) A hatóság mellékrendelkezésként fenntarthatja magának az aktus visszavonásának a jogát is. Ez a kikötés azt jelenti, hogy az aktus egy későbbi aktus (az ún. visszavonási aktus) eredményeképpen elvesztheti a hatályát. A német jogirodalom ezt a fajta fenntartást potesztatív
- 28/29 -
feltételnek nevezi (Potestativbedingung).
A Törvény szerint a közigazgatási aktus akkor semmis, ha különösen súlyos hibában szenved és ez minden körülmény ésszerű méltányolása után is nyilvánvaló. Tehát minden "különösen súlyos hiba" semmissé teszi az aktust, legyen a hiba formai vagy tartalmi (relatív semmisségi okok). E főszabály kisegítő előírásai kimondják, hogy a főszabályra tekintet nélkül semmis a közigazgatási aktus, ha
- az írásbeli aktusból nem derül ki a kibocsátó hatóság,
- az aktust - törvényi előírás ellenére - nem foglalták okirati formába,
- nem hatáskörrel rendelkező hatóság adta ki,
- tényleges okok miatt kivitelezhetetlen,
- bűncselekményt vagy szabálysértési tényállást valósít meg,
- sérti a jóerkölcsöt.
A kisegítő szabály felsorolja azokat a súlyos hibákat, amelyek mindenképpen semmisséget okoznak (abszolút semmisségi okok). Nem vonja maga után az aktus semmisséget, ha az eljárásban kizárt személy vett részt, az illetékesség hiánya, vagy ha az aktus kibocsátásához szükséges hatósági közreműködés elmaradt, valamint ha kizárt személy járt el.[32]
A Törvény ismeri a részleges semmisséget is. A semmisség tényét a hatóság hivatalból barmikor megállapíthatja, kérelemre viszont csak akkor, ha a kérelmezőnek a semmisség megállapításához joga vagy jogos érdeke fűződik. Az aktus eljárási és alaki hibái orvosolhatóak az aktushoz szükséges kérelem utólagos benyújtásával, indoklás utólagos pótlásával, az aktus kibocsátásához megkívánt határozat utólagos kiadásával, valamint az aktus kibocsátásához megkívánt hatósági közreműködés utólagos pótlásával. A hibák kijavítására a bírósági eljárás lezárásáig sor kerülhet. A semmis aktusokat el kell határolni a nem létező aktusoktól, utóbbiaknál ugyanis a közigazgatási aktus valamely normatív fogalmi eleme hiányzik.
Az az aktus, amely jogszabályt sért, de nem semmis, visszavonható, a jogszerű aktus pedig visszahívható. Mindkét jogintézmény közigazgatási aktusnak minősül, kibocsátásuk eredményeképp az eredeti aktus hatályát veszti. A visszavonás és a visszahívás a rendes jogorvoslati eszközöktől függetlenül alkalmazható, illetve igénybe vehető jogi eszközök. Jogellenes aktus a jogorvoslati határidő lejárta után is visszavonható, ha azonban az ügyfél számára jogot állapít meg, és az ügyfél az aktus érvényességében bízott, valamint bizalma "érdemes a közjog védelmére", az aktus nem vonható vissza. A visszavonás történhet ex nunc és ex tunc hatállyal is, határideje az alapjául szolgáló okról való értesüléstől számított egy év. Az egyéves határidő alól kivételt képeznek azok az aktusok, melyek kibocsátása során az eljáró tisztviselőt megtévesztették, megfenyegették vagy megvesztegették, ezek a jogellenes aktusok barmikor visszavonhatóak. A hatóságnak az aktus visszavonásával okozott kárt meg kell terítenie annak, aki az aktus érvényességében jóhiszeműen bízott.
Két ellentétes alkotmányos elv kerül egymással ellentétbe mindig, ha a jogellenes aktusok orvoslásáról van szó. Jelentkezik a közigazgatási eljárás törvényességének a követelménye és a jogbiztonság, közelebbről a jóhiszeműen szerzett jogok védelmének az elve. A Törvény a jogellenes aktusok szabad visszavonhatóságát deklarálta - összhangban a német közigazgatási jogtudomány többségi álláspontjával -, de a jóhiszeműen szerzett jogok a visszavonást kizárják.
Az eljárási jogszabály megszületése előtt a német jogirodalom egyértelműen a törvényesség követelményének elsőbbséget hangsúlyozta. Forsthoff például megállapítja, hogy a jogellenes aktusok megsemmisítése a hatóság törvényes kötelessége, mivel az Alaptörvény 20. szakasz (3) bekezdése kimondja, hogy a jogállami közigazgatás törvényhez kötött, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint az eljáró tisztviselő a szabályos eljárásért személyében felelős, tehát - mint a szerző kifejti - a törvényesség minden egyéb "kötelmet" megelőz.[33]
Amíg a semmisség megállapítására, ha a törvényes feltételek fennállanak, a hatóság köteles, addig az aktus visszavonása fakultatív jellegű. A hatóságot az aktus visszavonásakor szabad mérlegelési jog illeti meg, eltekinthet a jogellenes aktus visszavonásától, ha pl. ténybeli (célszerűségi) okok ellene szólnak. Megjegyzendő azonban, hogy a fenti főszabálytól eltérést számos külön jogszabály kimond, kötelezve a hatóságot a törvénysértő aktus visszavonására.
A visszahívás intézményének az oka, hogy az aktus kibocsátása után felmerülhetnek olyan tények, amelyek az aktus jogszerűséget nem érintik ugyan, de az aktus "létjogosultsága" megkérdőjeleződik. Pl. adott jogviszonyt más típusú aktussal (vagy közjogi szerződessél) célszerűbben, hatékonyabban lehetett volna rendezni.
Kizárt a visszahívás, ha a közigazgatási aktus jogalkotói folyamat része. A német közigazgatási jog-
- 29/30 -
ban előfordul, hogy önkormányzat csak a felügyeletet gyakorló államigazgatási szerv előzetes hozzájárulása után bocsáthat ki rendeletet, ez az előzetes hozzájárulás is közigazgatási aktus. Ha a közigazgatási aktus rendelet megalkotására jogosítja a helyi önkormányzatot, visszahívható akkor, ha utóbb a rendelet jogellenességét megállapították.[34]
Jogszerű kötelező közigazgatási aktus jövőbeli hatállyal részben vagy egészben bármikor visszahívható. Jogszerű jogosító aktus viszont csak akkor hívható vissza, ha
- ezt jogszabály lehetővé teszi, vagy a visszahívás jogát a hatóság magának az aktusban fenntartotta,
- az ügyfél az aktusban szereplő feltételt nem teljesítette,
- az aktus kibocsátása után bekövetkezett tény alapján vagy jogszabályváltozás miatt a hatóság az aktust nem adhatná ki és a visszahívás elmaradása a közérdek hátrányával járna,
- a visszahívás elmaradása a közérdek súlyos hátrányával járna. (49. §)
A visszahívásra a Törvény egyéves határidőt állapít meg, de közigazgatási aktust visszahívni csak ex nunc hatállyal lehet.
A hatóság kérelemre - a jogorvoslati határidőn túl is - megsemmisítheti vagy megváltoztathatja az aktust, ha az alapjául szolgáló ténybeli vagy jogi helyzet az ügyfél javára megváltozott, vagy új bizonyíték merült fel, mely az alapeljárásban az ügyfél számára kedvező döntést eredményezhetett volna, vagy a polgári perrendtartásról szóló törvény[35] 580. §-ban szereplő perújítási ok[36] merült fel.
A kérelem azonban csak akkor jogszerű, ha a kérelmező menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy az eljárás újrafelvételének az okát az alapeljárásban felhozza, illetve, ha az eljárás újrafelvételéül szolgáló ok tudomására jutásától három hónap nem telt el.
Az újrafelvétel (az eredeti normaszövegben: Aufgreifen - "feltámadás") és az aktus visszavonása, illetve visszahívása közötti alapvető különbség, hogy míg utóbbiak esetén a döntés, illetve az alapjául szolgáló vizsgálat lefolytatása a hatóság kizárólagos mérlegelési jogába tartozik, addig az újrafelvételi okokra való hivatkozással az ügyfélnek joga ("igénye") keletkezik az új döntésre. (A döntés természetesen ettől az igénytől függetlenül lehet kérelmet elutasító.)
Az újrafelvételről való döntés is közigazgatási aktus, akár az aktus visszavonása vagy visszahívása. (51. §)
Otto Mayer szerint a szerződés fogalmilag egyenrangú közreműködőket tételez fel, az állam és az alattvaló ugyanakkor nem egyenlő jogalanyok, hiszen az állami akarat a hatóságokon keresztül, mindenféle egyéni beleegyezés nélkül realizálódik, mindezek miatt "állami" szerződés a közjog területén "elképzelhetetlen".[37] Laband szerint az uralkodónak minden eljárási forma megengedett, amit hasznosnak tart.[38] A német jogirodalomban először Appelt foglalkozott a modern közjogi szerződésekkel.[39]
A XX. századra a közjogi szerződések létjogosultsága teljes elismerést nyert, először a bírósági gyakorlatban, majd a jogi szabályozásban is. Ennek az oka elsősorban a "kooperatív állam" eszméjének elterjedése. Manapság a közjogi szerződés sokkal inkább a közfeladatok hatékonyabb ellátását, mint a polgárok emancipációját hivatott szolgálni.[40]
A német közigazgatási jogtudomány élesen megkülönbözteti a közjogi szerződéseket aszerint, hogy a közigazgatási szervek egymás közötti (ún. koordinációs-jogi szerződés) vagy közigazgatási szerv és polgár közötti jogügyletről (ún. szubordinációs-jogi szerződés) van-e szó. Utóbbi esetben ugyanis - a szubordinációs elmélet alapján - a felek között alá-fölérendeltségi viszony van. A szubordinációs viszony alapjában véve nem jogi természetű, de a jogszabályokban is lecsapódik. Összefoglalva arról van szó, hogy az ügyfél a közigazgatási eljárásban nincs azonos pozícióban a hatósággal, de ha a hatóság és az ügyfél szerződik egymással, a hatóság hatalmi-gazdasági túlsúlya mérséklődik. A hatóság mindazonáltal a szerződés megkötésével nem magának szerez jogokat és kötelezettségeket (hacsak nem jogképes), hanem az igazgatási jog hordozójának.
A Törvény kimondja, hogy "közjogi jogviszonyt szerződéssel akkor lehet létesíteni, megváltoztatni vagy megszüntetni, ha azt jogszabály nem tiltja." A Törvény arról is rendelkezik, hogy különösen akkor kerülhet sor közjogi szerződés megkötésére, ha a hatóság közigazgatási aktus kibocsátása helyett szerződik az ügyféllel.
A szerződés írásbeli formához kötött, ha harmadik személy jogait érinti, hatályosságához a harma-
- 30/31 -
dik személy írásbeli hozzájárulása is szükséges.
A közjogi szerződés semmis, ha a polgári törvénykönyv szerint semmis, illetve, ha
- közigazgatási aktus hasonló tartalommal semmis lenne, vagy
- ha a szerződés megkötése formai hibában szenved, vagy
- a hatóság illetékesség hiányában járt el és erről a felek tudtak. (59. §)
A Törvény külön nevesíti a közjogi szerződésnek azt a típusát, amelyben a felek a tényállás vagy a jogi alapok tekintetében fennálló bizonytalanságot egymásnak kölcsönösen engedve oldják fel.[41] Az egyezségi szerződés a fenti feltételek fennállása eseten is csak akkor köthető, ha a szerződés megkötését a hatóság kötelező mérlegelés után is célszerűnek tartja. Semmis az az egyezségi szerződés, amelyet törvényi feltételek hiányában kötöttek, illetve, ha közigazgatási aktus hasonló tartalommal semmis lenne.
A közjogi szerződést csak abban az esetben lehet felmondani, ha a körülmények a szerződés megkötése óta jelentősen megváltoztak, és a felmondó féltől a teljesítés, illetve, a másik féltől a szerződés megfelelő módosítása már nem várható el, vagy az nem lehetséges. A hatóság akkor is felmondhatja a szerződést, ha az a közjó érdekében szükséges. A közjogi szerződéstípusokat a német különös közigazgatási jog is szabályozza, leginkább az építésügyi igazgatásban, de az adóigazgatás is ismer speciális közjogi szerződéseket.[42]
Németországban a szubordinációs (extern) közjogi szerződések 50%-át az építésügyi igazgatásban kötik a hatóságok az ügyféllel (ezek általában az építésügyi engedély kiadásával összefüggő szerződések). A szerződések másik felének többségét az önkormányzati jogba tartozó szerződések (10%),[43] különféle tanulmányi szerződések (7%) és a szociális igazgatás (7%) során kötött szerződések adják. A szubordinációs közjogi szerződések 76%-át alsószintű hatóságok kötik.[44]
A "különleges" jelző a Törvény e fejezetének alkalmazásakor azt jelenti, hogy vannak olyan eljárási típusok (az ún. formális eljárások), amelyek tekintetében nem érvényesül az eljárás formamentességének alapelve. A formamentesség főszabályát a Törvény számos külön szabálya és számos különös jogszabály is kiegészíti vagy helyettesíti.
Formális közigazgatási eljárásra akkor kerül sor, ha azt jogszabály előírja. A formális eljárás alapvető jellegzetessége, hogy a hatóság nem nyilvános tárgyaláson dönt az ügyben. Tanuk és szakértők meghallgatása során a polgári perrendtartásról szóló törvényt megfelelően alkalmazni kell. A tárgyaláson az ügyfelet kötelező meghallgatni. A Törvény szerint, ha jogszabály formális eljárást rendel el, a tárgyalás csak akkor mellőzhető, ha a hatóság az ügyfél kérelmének minden tekintetben eleget tesz, az ügyfél a hatóság tervezett intézkedését a kitűzött határidőn belül nem kifogasolja, az ügyfél a hatóság bejelentését, miszerint nem tart tárgyalást, nem kifogasolja, az ügyfél lemondott a tárgyalásról, a késedelem veszélye miatt azonnali döntést kell hozni.
Bár a Törvény külön fejezetben szabályozza a formális eljárást, és az ún. tervmegállapítási eljárást, utóbbi szintén formális eljárásnak tekinthető.[45]
A tervmegállapítási eljárás tárgyai olyan nagy volumenű beruházások, amelyek megvalósítását rendszerint valamely tervezési tárgyú külön jogszabály rendezi. Ilyen beruházások az autópálya-építés, vasútépítés, repülőtér-építés, hajózható csatorna építése, radioaktívhulladék-tároló építése stb. Ezekben a tértölelő beruházásokban közös, hogy komplex tervezést igényelnek, közérdekűek és a lakosság széles körét érintik.
Az eljárás célja az, hogy az ellentétes érdekeket kanalizálja, és hogy az illetékes hatóság döntsön a terv kivitelezhetőségéről. A tervmegállapítási eljárást mindig megelőzi egy - ha a beruházó közjogi intézmény, akkor külön hatóság által lefolytatandó - ún. meghallgatási eljárás. Ennek során a meghallgatást lefolytató hatóság felszólítja a - terv tárgya szerint - illetékes hatóságokat, hogy három hónapon belül foglaljanak állást a tervről, továbbá a terveket megküldi azoknak az önkormányzatoknak, amelyekre a terv hatással lehet (nem csak azoknak, melyek területén a beruházás megvalósul).
Az önkormányzatoknak a terveket egy hónapi időtartamra közszemlére kell tenniük, az, akinek érdekét a terv sérti, a meghallgatást lefolytató hatóságnál vagy az önkormányzatnál kifogást emelhet a közszemlére tételt követő két héten belül a terv ellen. A meghallgatást lefolytató hatóság az érintettek nyilatkozatai után állásfoglalást bocsát ki, melyet a tervekkel és a hatósági állásfoglalásokkal megküld a döntésre jogosult, ún. tervmegállapító hatósághoz.
A tervmegállapító hatóság határozatban dönt a tervről. A tervmegállapító határozatban döntés születik azokban a kérdésekben is, amelyek tekintetében az érintettek a meghallgatási eljárás során nem
- 31/32 -
jutottak egyezségre. A határozatot minden érintettnek kézbesíteni kell, a beruházásban érintett önkormányzatoknak pedig két hétre közszemlére kell bocsátaniuk. A tervmegállapító határozat minden egyéb hatósági engedélyt, jóváhagyást, hozzájárulást pótol. A tervmegállapítási eljárás jellegzetessége tehát a különböző hatóságok aktusait koncentráló funkció. Ha a kivitelező a fellebbezési határidőt követő öt éven belül nem kezdi meg a terv megvalósítását, a tervmegállapító határozat hatályát veszti.
A Törvény a jogorvoslati eljárásra vonatkozólag csupán egy utaló szabályt tartalmaz, miszerint a közigazgatási aktusok elleni formális jogorvoslatokra[46] vonatkozóan a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény[47] előírásait kell alkalmazni. Ez a szabályozási technika és a szabályozásban használt kifejezések[48] is érzékeltetik, hogy a fellebbezést a német jogalkotó sokkal inkább a közigazgatási per előzményének, mint a közigazgatási eljárás részének tekinti.
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény kimondja, hogy a bírósági eljárást megelőzően a közigazgatási aktus jogszerűséget és célszerűséget[49] "előzetes eljárásban" (Vorverfahren) kell megvizsgálni.[50] Ez az előzetes vizsgálat elmarad, ha törvény előírja, az aktust legfelső szövetségi vagy tartományi hatóság bocsátotta ki, feltéve, hogy törvény eltérően nem rendelkezik, a fellebbezésről döntő határozat az érintett számára első ízben állapít meg kötelezettséget.[51]
Az előzetes eljárás a fellebbezés benyújtásával kezdődik, a fellebbezésnek az aktus végrehajtására halasztó hatálya van. A fellebbezést az aktus közlését követő egy hónapon belül lehet az aktust kibocsátó hatóságnál benyújtani. Ha az aktust kibocsátó hatóság a fellebbezést megalapozottnak tartja, helytadással dönthet róla, egyébként haladéktalanul el kell juttatnia a felügyeleti szervéhez, mely dönt a fellebbezésről és a fellebbezési eljárás költségeinek a viseléséről.
A közigazgatási aktus felülvizsgálatára irányuló keresetet a másodfokú határozat kézbesítésétől számított egy hónapon belül lehet benyújtani az illetékes közigazgatási bíróságnál. A jogorvoslati eljárás költségeit, ha a fellebbezés sikeres volt, az igazgatási jog hordozója, ellenkező esetben az ügyfél viseli. Ügyvéd vagy meghatalmazott költségei csak abban az esetben téríthetők meg, ha ezek bevonása az eljárásba "elkerülhetetlen" volt.
Sem a Törvény, sem a közigazgatási perrendtartásról szóló jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a másodfokú hatóság megállapíthat-e az ügyfélnek új kötelezettséget, amelyet az alapeljárást lezáró aktus nem tartalmazott (reformatio in peius). Az előzetes vizsgálat - mint fent említettük - elmarad, ha az érintett számára a másodfokú határozat első ízben állapít meg kötelezettséget. A szabályozás tehát abból a lehetőségből indul ki, hogy vannak olyan esetek, amikor a másodfokú határozat tartalmaz újabb terheket (pl. a megtámadott közigazgatási aktusban nem a fellebbező számára, hanem harmadik személynek állapít meg az eljáró hatóság kötelezettséget), de arra a kérdésre nem ad választ, hogy egyéb esetekben tartalmazhat-e az aktus új(abb) terheket.[52] A bírósági gyakorlat kimondja, hogy a reformatio in peius alapvetően megengedett,[53] de azt korlátozza a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok jogállami alapelve, azaz a "Treu und Glauben".[54]
A közigazgatás hallgatását nem az eljárási, hanem a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény rendezi, a "közigazgatás tétlensége" (Untätigkeit) címszó alatt.[55]
A közigazgatási eljárásról szóló törvény nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy mi az a konkrét időtartam, amely alatt a hatóságnak az ügyet el kell bírálnia (elintézési határidő). A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény a közigazgatás hallgatásának szabályai közt utal az elintézési határidőre is. A közigazgatás hallgatása akkor áll be, ha a fellebbezésről vagy a közigazgatási aktus kibocsátására irányuló kérelemről a hatóság megfelelő ok nélkül, ésszerű határidőn belül nem dönt. Ebben az esetben előzetes eljárás lefolytatása nélkül az ügyfél keresetet nyújthat be az illetékes közigazgatási bírósághoz.
A perrendtartásról szóló törvény kimondja, hogy a keresetet a fellebbezés vagy kérelem benyújtását követő három hónapon belül csak akkor lehet benyújtani, ha különleges körülmények ezt indokoljak. Ebből a szabályból arra lehet következtetni, hogy a hatóságnak általában három hónapja van a döntésre, természetesen az eljáró hatóságot ilyenkor köti az egyszerű, célszerű és gyors eljárás követelménye.
Ha a hatóság a "tétlenséget" megfelelő okkal kimenti, a bíróság határidő tűzésével a peres eljárást felfüggeszti. Ha a hatóság a határidő lejártáig a fellebbezési kérelemnek helyt ad, vagy a közigazgatási aktust kibocsátja, a bíróság a pert megszünteti, egyébként érdemben dönt az ügyről. ■
- 32/33 -
JEGYZETEK
[1] J. H. Gottlob von Justi: Grundsätze der Policey-Wissenschaft (A rendészettudomány alapjai). Göttingen 1758. 2-14. o.
[2] Das preussische Gesetz über die allgemeine Landesverwaltung.
[3] Badische Landesherrliche Verordnung das Verfahren in Verwaltungssachen betreffend.
[4] Landesverwaltungsordnung für Thüringien.
[5] Klaus Obermeyer: Kommentar zum Verwaltungsverfahrengesetz (Kommentár a közigazgatási eljárásról szóló törvényhez). Frankfurt am Main 1999
[6] Verwaltungsverfahrengesetz (VWvfG)
[7] Peter Badura: Das Verwaltungsverfahren (A közigazgatási eljárás) In: Allgemeines Verwaltungsrecht. (Szerk. Erichsen/Martens) Berlin-New York 1992
[8] Grundgesetz (GG)
[9] Legfelsőbb szövetségi hatóságok: köztársasági elnök, Bundestag és a Szövetségi Tanács (Bundesrat) elnökei, a szövetségi kormány, a kancellár és hivatala, a szövetségi minisztériumok és a Szövetségi Számvevőszék.
[10] Kopp-Raumsauer: Verwaltungsvarfahrengesetz, Kommentar (Közigazgatási eljárásról szóló törvény, Kommentár). München 2000
[11] Joachim von Dertzen: Verwaltungsakt in Verwaltungsverfahren (Közigazgatási aktus a közigazgatási eljárásban). Stuttgart 1990
[12] A tartományok pl. a szövetségi állam felhatalmazásával végzik az autópálya-igazgatást és a honvédelmi igazgatást.
[13] Ilyenek pl. a Szövetségi Társadalombiztosító vagy a Szövetségi Ügyvédi Kamara.
[14] Günther-Blum: Das Widerspruchverfahren (A fellebbezési eljárás). Siegburg 1994
[15] "A szövetségi állam és a tartományok minden hatósága köteles egymásnak jog- és hivatali segélyt nyújtani." (Grundgesetz, 35. szakasz (1) bekezdés)
[16] Pl. ha a hatóság általában ugyan illetékes, de bizonyos eljárási tevékenységek elvégzésére nincs jogszabályi felhatalmazása.
[17] Pl. megfelelő szakember vagy berendezés hiánya.
[18] Stelkens-Bonk-Sachs: Verwaltungsverfahrengesetz, Kommentar (Közigazgatási eljárásról szóló törvény, Kommentár). München 2001
[19] Ez az ún. megállapító kereset, Közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (Verwaltungsverfahrensgesetz) 43. §
[20] Jörn Ipsen: Allgemeines Verwaltungsrecht (Általános közigazgatási jog). München 2001
[21] Hans J. Wolf: Verwaltungsrecht III. (Közigazgatási jog III.) München 1973. 277. o.
[22] A hatóság hivatalból vagy kérelemre bevonhatja az eljárásba azt, akinek az eljárás kimenetele jogos érdekét érinti.
[23] Kihirdetve: Boletin Oficial del Estado 171. sz. (1958. VI. 17.)
[24] Allgemeine Verwaltungsverfahrengesetz, AVG (1950); Kihirdetve: Bundesgesetzblatt 172. sz. (1950. V. 23.)
[25] Otto Mayer: Allgemeines öffentliches Recht (Általános közjog). 1888. 186. o.
[26] Stelkens/Bonk/Sachs: Verwaltungsverfahrengesetz (Közigazgatási eljárásról szóló törvény) 35. §, München 1998
[27] Hartmut Maurer: Allgemeine Verwaltungsrecht (Általános közigazgatási jog) 9. §, München 2000
[28] Szövetségi Közigazgatási Bíróság 66, 218 (220)
[29] Joachim Martens: Die Praxis des Verwaltungsverfahrens (A közigazgatási eljárás gyakorlata). München 1985
[30] Szövetségi Közigazgatási Bíróság 27, 181; 59, 221.
[31] L. még: Norbert Achterberg: Allgemeines Verwaltungsrecht (Általános közigazgatási jog). Heidelberg 1982. 342-351. o.
[32] Eljárási szabálysértés vagy az illetékesség hiánya miatt akkor lehet az aktus semmisséget megállapítani, ha nyilvánvaló, hogy a hiba a döntést befolyásolta.
[33] Ernst Forsthoff: Lehrbuch des Verwaltungsrechts (A közigazgatási jog tankönyve). Általános rész. 1973
[34] Szövetségi Közigazgatási Bíróság 90, 88 (90)
[35] Zvilprozessordnung (ZPO)
[36] Ezek: a fél hamis tanúzása; az ítéletet hamis okiratra alapozva hoztak; valótlan tanúvallomásra vagy szakértői véleményre alapozták az ítéletet; a felek vagy képviselőik a jogvitával összefüggésben bűncselekményt követtek el; az eljáró bíró a jogvitával összefüggésben a fél sérelmére bűncselekményt követett el; azt az ítéletet, amelyre az ítéletet alapozták jogerős ítélet hatályon kívül helyezte.
[37] Otto Mayer: Allgemeines Öffentliches Recht (Általános közjog). 1888. 42. o.
[38] Laband: Allgemeines öffentliches Verhwaltungsrecht (Általános közigazgatási jog). 1887
[39] Willibalt Appelt: Der verwaltungsrechtliche Vertrag (A közigazgatási jogi szerződés). Lipcse 1920
[40] Hartmut Mauer: Der Verwaltungsvertrag (A közigazgatási szerződés). DVBl. 1989 L. még Ádám Antal: A közjogi szerződések az NSZK-ban. Jogtudományi Közlöny 1983. 7. sz.
[41] Az egyezségi szerződések megkötésének általában eljárás-ökonómiai indokai vannak.
[42] Pl. az ellenőrzést lefolytató adóhatóság a tényállás jogi hatásainak tárgyában megállapodhat az ellenőrzött személlyel. [Abgabeordnung (Adózás rendjéről szóló törvény) 201. § I. 1.]
[43] Jellemzőek a helyi adó csökkentésének tárgyában kötött szerződések.
[44] Forrás: H. Maurer-B. Bratscher: Die Praxis des Verwaltungsvertrags im Spiegel der Rechtssprechung (A közigazgatási szerződések gyakorlata a bírósági ítélkezés tükrében). Konstanz 1997
[45] Steffen Dettenbeck: Einfürung in das Verwaltungsrecht (Bevezetés a közigazgatási jogba). München 2001
[46] Ilyen a fellebbezés és a kereset a német jogban.
[47] Verwaltungsgerichtsordnung (VWGO)
[48] A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény nem fellebbezési eljárást, hanem "előzetes" eljárást szabályoz.
[49] A célszerűségi ellenőrzés saját ügyben hozott önkormányzati aktusok felülvizsgálatakor nem jelentheti azt, hogy a hatóság mérlegelése az önkormányzati mérlegelés helyébe lep, hiszen ez sértené az Alaptörvény 28. szakasz (2) bekezdésébe foglalt önkormányzáshoz való jogot. (Eyermann-Föhler: Közigazgatási perrendtartás, Kommentár. 73. §, München 1988)
[50] Közigazgatási perrendtartásról szóló törvény (VWGO) 68. § 51
[51] Ez a szabály elsősorban azokra a fellebbezési döntésekre vonatkozik, amikor az érintettre a másodfokú határozat, mint harmadik személyre és az eljárás során először állapít meg kötelezettséget.
[52] Kopp-Schenke: Közigazgatási Perrendtartás, Kommentár. München 1998
[53] Szövetségi Közigazgatási Bíróság, Neue Zeitschrift für Verwaltungsrecht 1987. 215. o.
[54] Szövetségi Közigazgatási Bíróság 51, 310.
[55] VWGO 75. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
