A fogalmakon nevelkedett, paragrafusokban és dogmatikai rendszerben gondolkodó kontinentális jogász idegenkedése nem véletlen a common law esetjogi szemléletétől. Jól példázza ezt az előreláthatósági klauzula[1] kapcsán sokat hivatkozott Hadley v Baxendale ítélet (1854)[2] és utóélete, illetve az előreláthatóság fogalmának, "normatív" tartalmának alakulásában szerepet játszó esetjog is.
1848-ban a Robinson v. Harman ügyben Parke bíró még akként foglalt állást, hogy szerződésszegés esetén a common law szabálya az, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szerződést teljesítették volna. Alderson bíró pedig ezzel egyetértően akként érvelt, hogy a szerződésszegő fél a teljes kár megtérítésért tartozik felelősséggel[3],[4] Hat évvel később, a Hadley v Baxendale ügyben Parke bíró társaságában ítéletet hozó Alderson bíró ennek ellenkezőjét döntötte azzal, hogy a fuvarozó által megtérítendő károk mértékének korlátozása mellett foglalt állást[5]. A Court of Exchequer[6] mint a common law alapján ítélkező Westminsteri Bíróságok egyike ugyanis az előreláthatóság szabályára hivatkozva találta alaptalannak Joseph és Jonah Hadley kártérítési követelését. A molnárok a késedelmes fuvarozással okozott káruk, elmaradt hasznuk megtérítését követelték Joseph Baxendale-től, a Pickford és társa ügyvezetőjétől. Az angolszász jogirodalomban a jogtörténeti rejtélyeként tartják számon, hogy hogyan válhatott ennyire ünnepeltté[7] egy ilyen érdektelen tényállás mellet az ítélet, amelyet a négy bíró közül az alig ismert Alderson fogalmazott meg, s amely a konkrét ügyben - az utókor szemében is - igazságtalan eredményre vezetett[8].
Az előreláthatósági klauzula 1854 után az angol bírói gyakorlat általános elvévé vált, és az is maradt az 1893. évi Sale of Goods Act és annak 1979. évi megújítása (53. cikk) után is[9]. Azóta számos esetben alkalmazta, értelmezte újra és erősítette meg e szabályt a Court of Appeal és a House of Lords. Ezek közül különösen a következő angol bírósági ítéletek emelhetők ki: Victoria Laundry (Windsor) Ltd. v. Newman lndustries Ltd. (1949)[10]; Monarch Steamship Co. Ltd. v. Karlshamus Olejfabriker (1949)[11], Koufos v Czarnikow (1969)[12], H. Parsons (Livestock) Ltd. v. Uttley Ingham & Co. Ltd. (1978)[13], Transfield Shipping Inc v Mercator Shipping Inc[14]. Eme ítéletek és a vonatkozó mértékadó angol klasszikus művek értelmében az előreláthatóság lényege abban áll, hogy más jogszabályi rendelkezés vagy szerződési kikötés hiányában a károkozó olyan károkért tartozik helyt állni, amelyekkel ésszerűen számolhatott ("reasonable contemplated") mint a szerződésszegés lehetséges, valószínű következményével.[15]
A Hadley v Baxendale (1854) ítéletet jelentőségére[16], a jogtörténetben betöltött előkelő szerepére tekintettel érdemes tehát részletesen ismertetni. Különösen azért, mert az ügyet ott találjuk szinte minden, az előreláthatósági szabályhoz kapcsolódó angol, amerikai és más külföldi jogirodalmi munkában. Ezt az ítéletet tekinti ugyanis a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség témakörében kiindulópontnak szinte minden elméleti munka[17]. Máig vezető precedensnek számít az angol szerződési jogban, mint a "contemplation rule", a "contemplation doctrine" megfogalmazása.[18]
Az ügy a felek beadványai, a glouchester-i Court of Assize (esküdtbíróság) előtt elhangzottakból készült feljegyzések és a Court of Exchequer előtti tárgyaláson (1854. február 1., 2.) elhangzott felperesi és alperesi képviselők felszólalásai, valamint a Court of Exchequer 1854. február 23-án hozott ítélete alapján kerül ismertetésre. A Court of Exchequer ítélete kapcsán szükséges megjegyezni, hogy a Hadley v Baxendale ítélet meghozatala (1854) arra az időszakra esett, amikor a bírósági ítéletek közzétételére még magánúton, private report-ok útján került sor a szigetországban[19]. Egy-egy ítéletet - a tárgyaláson hallottak lejegyzetelése után - többen is közreadhattak, így nem ritkán előfordult, hogy ezek egymástól különböztek, sőt olykor nemcsak a jogi érvelés, hanem az ítélet szövege sem volt egyforma! A private report-ok jellegzetes vonása volt, hogy e gyűjtemények a nevüket az ítéleteket összegyűjtő jogászokról kapták. E private report-okban, illetve a korábbi year book-okban közzétett eredeti ítéletek másolatát 1865 után bíróságonként sorozatba szerkesztve, The English Reports[20] néven kiadták. A Hadley v Baxendale ügy esetében az ere-
- 29/30 -
deti hivatkozás a (1854) 9 Exch. 341 meghagyásával ugyanazon szöveggel 156 E.R. 145[21] hivatkozás alatt tették közzé az ítéletet.[22] Érdekes továbbá rámutatni arra is, hogy a tényállás a glouchester-i Court of Assize előtti tárgyaláson elhangzottakból, illetve a tárgyalásról tudósító Times 1853. évi augusztus 8-i számából és a Glouchester Journal 1853. évi augusztus 13-ai mellékletéből derül ki leginkább. Bár ez utóbbiak nem tekinthetők hivatalos "közlönyöknek", a Hadley v Baxendale üggyel foglalkozó irodalom általában hivatkozik rájuk, ugyanis a The English Report-nál jóval részletesebben ismertetik a tényállást. Különösen fontosak ezek a források azért is, mert kevés az eredeti forrás, amelyből az ügy kutatható lenne.[23]
Az Egyesült Királyságban egyébként ma sincs olyan, a kontinentális országokban megszokott hivatalos közlöny, amely a bírósági határozatokat közzéteszi. A hivatalos közlönyhöz a legközelebb az Incorporated Council for Law Reporting Englad and Wales[24] által kibocsátott és gondozott report-ok egyike, az úgynevezett Law Report[25] áll.[26]
Az ügyet elsőként a glouchester-i esküdtbíróság (Court of Assize[27]) tárgyalta. Az esküdtbíróság döntése után a fuvarozók jogi képviselője új tárgyalás megtartására kért lehetőséget arra hivatkozva, hogy a bíró az esküdteknek szóló összefoglalójában téves útmutatást (misdirection) adott arra vonatkozóan, hogy milyen elvek, szabályok alapján ítéljék meg a megtérítendő kár mértékét, összegét. A misdirection[28] intézménye úgy kapcsolódik az ügyhöz, hogy az angol jogban ez idő tájt a kártérítés mértékéről, összegszerűségéről mint ténykérdésről nem a bíró, hanem az esküdtek voltak jogosultak dönteni. A bíró szerepe csupán annyi volt, hogy útmutatást adott az esküdteknek arra vonatkozóan, hogy milyen szabályokat alkalmazzanak akkor, amikor a kártérítés összegét megállapítják. Ha a bíró erre vonatkozólag téves útmutatás adott, akkor jogorvoslatként új tárgyalás megtartása volt lehetőség.[29] Így került az ügy a Court of Exchequer elé, amely arról kellett, hogy döntsön, lehetőséget ad-e új tárgyalás megtartására.
A Court of Exchequer 1854. február 23-án hozta meg ítéletet. A bíróság akként határozott, hogy az ügyben új tárgyalást kell tartani. Szükségesnek tartotta ezenkívül meghatározni azokat a szabályokat is, amelyeket a bíró a következő tárgyaláson ismertetni fog az esküdtekkel, útmutatásként a megtérítendő károk összegének megállapításához. Az ítélet e rendelkezése ad magyarázatot arra, hogy miért lesz az ügy eljárásjogi szempontból legalább olyan jelentős, mint anyagi jogi szempontból. Több száz éven át az angol kártérítési jog igazi problémáját ugyanis az jelentette, hogy a megtérítendő károk mértékéről mint ténykérdésről az esküdtek voltak jogosultak dönteni. Jogvédelmi eszköz hiányában nem volt azonban lehetőség arra, hogy az esküdtek döntésének eredményeképpen helytelenül megállapított kártérítési összegeket módosítani lehessen. A XVII. századra[30] alakult ki az a gyakorlat, hogy ilyen esetekben a felső bíróságok az esküdtbíróságok ítéletét hatályon kívül helyezték és új tárgyalást megtartását rendelték el. Ezzel egyidőben figyelhető meg egy olyan szemléleti változás is a XVII. század második felére, amely szerint az ítélkezési gyakorlatban a megtérítendő károk mértékére egyre inkább mint jogkérdésként és nem ténykérdésként tekintettek[31]. Egészen a XVIII. századig alig esett szó azonban arról, hogy milyen elvek, szabályok alapján kell az esküdteknek a kártérítés mértékéről döntenie.[32] Ez időben a kártérítés mértékét illetően a teljes kártérítés szabálya volt érvényben. A Hadley v Baxendale ítéletben a Court of Exchequer tehát nemcsak arról döntött, hogy az ügyben új tárgyalást kell tartani, hanem egyúttal meg is határozta azokat a szabályokat, amely alapján az új tárgyaláson az ítéletet meg kell hoznia majd az esküdteknek.[33]
Az ügyet Park, Alderson, Platt és Martin bírák részvételével tárgyalta a Court of Exchequer. A korabeli viszonyok szerint ugyan nem, de mai perjogi szemlélettel aggályosnak tűnhetne a bíróság összetétele is. Parke bíró fivére ugyanis Baxendale előtt volt a Pickford és társa ügyvezető igazgatója, Martin bíró pedig a Pickford és társa állandó jogi képviselője volt mielőtt a Court of Exchequer bírája lett volna.[34]
Az ügy felperesei Joseph és Jonah Hadley, a glouchesteri gőzmalom tulajdonosai voltak. Felperesek fűrészmalma 1853. május 11-én leállt, mert a gőzgép főtengelye eltörött. Hadley-ék kérésére a greenwich-i székhelyű gyártó, W. Joyce és társa vállalta, hogy új tengelyt készít. Kikötötte azonban, hogy mintaként szüksége van a régire, hogy pontosan olyat készítsen, mint amilyen az eredeti volt.
A glouchester-i esküdtbíróságon Crompton bíró előtt a tárgyaláson[35] a következő hangzott el. Felperesek május 13-án elküldték egyik alkalmazottjukat a fuvarozóhoz, aki közölte az irodában éppen ott tartózkodó alkalmazottal: "a malom leállt és a főtengelyt rögtön el kell szállítani". A fuvarozó alkalmazottja arra a kérdésre, hogy mikor kerül elszállításra a tengely, ekképp felelt: "ha bármely nap 12 óráig elhozzák a tengelyt, akkor az azt követő napon elszállítjuk Greenwich-be." Május 14-én 12 óra előtt a törött főtengely már a fuvarozónál volt, aki azt át is
- 30/31 -
vette 2 font 4 shilling fuvarozási díj ellenében. Sőt, a fuvarozó alkalmazottjának azt is mondták: "amennyiben külön feljegyzés szükséges annak érdekében, hogy meggyorsítsák a szállítást, azt tegyék meg". A szállítással a fuvarozó hanyagságból késedelembe esett, aminek következtében a felperesek öt nappal később kapták meg az új tengelyt, a fűrészmalmukat pedig csak késedelemmel tudták üzembe helyezni. Ezzel olyan elmaradt haszonként jelentkező káruk keletkezett, amely egyébként nem merült volna fel. Addig nem tudtak ugyanis gabonát őrölni, és arra kényszerültek, hogy a lisztet saját költségükön szerezzék be, hogy vásárlóikat kiszolgálhassák. A molnárok így elestek attól a nyereségtől, amelyet ez idő alatt kerestek volna, s alkalmazottaiknak - bár dolgozni nem tudtak - erre az időre is kellett bért fizetniük. Felperesek ezért elmaradt haszon címén 300 fontot követeltek Joseph Baxendale úrtól mint a Pickford és társa ügyvezetőjétől. Fuvarozók ezzel szemben vitatták felelősségüket, és állították, hogy a kár túl távoli volt ("too remote"), és ezért kártérítési felelősség őket ezért nem terheli. A bíró az esküdtekre bízta az ügyben a döntést, akik 50 font összegű kártérítést állapítottak meg.[36]
A Court of Exchequer február 1-jén megtartott tárgyalásán felperesek jogi képviselői (Keating, Dowdeswell) arra hivatkoztak, hogy az esküdtek által megállapított kár nemcsak hogy a fuvarozó késedelemének szükségszerűen előállott következménye, hanem tulajdonképpen ez az egyetlen kár, amit felperesek elszenvedtek. Az amerikai Sedgwick "On the Measure of Damages" című munkáját hivatkozva akként érveltek, hogy "alperes azokért a károkért tartozik helyt állni, amellyel a felek ésszerűen számolhattak"[37], utaltak továbbá a műben ismertetett számos angol és amerikai esetre, amelyek szerint árufuvarozás esetén kártérítést elmaradt haszon címén is lehet követelni.
Parke bíró a tárgyaláson akként fogalmazott, hogy a megfelelő szabály erre a tényállásra az lehet, amit a Code Civil 1149, 1150, 1151. cikkei tartalmaznak, és amelyet Sedgwick is hivatkozott munkájában: "A kár a tényleges kárt és az elmaradt hasznot is magába foglalja, az adós csak azokért a károkért tartozik helyt állni, amelyeket előre látott vagy előre kellett volna látnia a szerződés megkötésekor, kivéve, ha szándékosan okozta a kárt". A jegyzőkönyv szerint a tárgyalás során a továbbiakban a bírák azt vizsgálták, hogy alpereseknek volt-e tudomása arról, hogy szerződésszegésük esetén felpereseknek kára keletkezik.[38]
A Court of Exchequer február 2-ai tárgyaláson alperesek jogi képviselői (Whateley, Willes, Phipson) akként érveltek, hogy károkozás esetén valóban jóvátételt kell nyújtani, de nem a teljes kárt kell megtéríteni. Sedgwick munkáját idézve leszögezték, el kell különíteni a károknak azt a részét, amelyet felperesnek, illetve amelyet alperesnek kell viselnie, mert a kártérítés célja - Domat nyomán - nem a teljes jóvátétel kell hogy legyen, hanem a kárelosztás, a kockázat megosztása. Broom's Legal Maxims című munkájára hivatkozva azt is állították, hogy az angol és amerikai bíróságok rendszerint nem ítélik meg az elmaradt hasznot. A molnárok kára egyébként is túl távoli.[39]
A felperesi és alperesi képviselők beadványaiból jól látható, hogy az elmaradt haszon megítélése mennyire ellentmondásos volt akkoriban. A peres felek képviselői jogirodalmi munkákra és bírói ítéletekre hivatkozva éppúgy tudtak érveket felhozni megítélése, illetve elutasítása mellett.
A molnárok keresete kapcsán az ítéletet megfogalmazó Alderson bíró szerint a megfelelő szabály, amelyet a bíró a következő tárgyaláson útmutatásul kell hogy adjon az esküdteknek így hangzik: "Ha két fél szerződést kötött egymással, és azt egyikük megszegte, a károsult olyan méltányos és ésszerű kártérítésre jogosult, amely megfelel annak a veszteségnek, amely ilyen szerződésszegés rendszerinti, szokásos következménye, vagy amellyel a felek, mint a szerződésszegés valószínű következményével ilyen szerződés megkötésekor számolhattak.[40] Majd Alderson ekképp folytatta: "Ha szerződéskötéssel kapcsolatos sajátos, speciális körülményekről a felperes tájékoztatta az alperest, és így mind a két fél tudott azokról, akkor ilyen szerződésszegés esetén olyan károkkal kell ésszerűen számolni, amely megegyezik azzal a veszteséggel, amely magából a szerződésszegésből következik az ismert körülmények és a másik fél tudomására hozott információk birtokában. Ha azonban az egyéb sajátos, speciális körülményekről a szerződésszegő fél egyáltalán nem tudott, akkor ő legfeljebb csak olyan veszteséggel kellett hogy számoljon, amely általában és az esetek többségében az ilyen szerződésszegés következménye."[41] E bekezdés első mondata az ítélet legtöbbet idézett rendelkezése, az előrelátható kár szabályát tartalmazó szentencia. Az ítélet indokolása külön kiemeli, hogy amennyiben a szerződésszegő fél azért a kárért is felelősséggel tartozna, amelyet a szerződésszegéskor nem kellett előre látnia, úgy a károsult nem volna érdekelt abban, hogy az esetleges szerződésszegés várható kárkövetkezményére vonatkozóan megállapodást kössön szerződő partnerével, illetve a későbbi szerződésszegő fél nem tudná kellően kivédeni a túlzott
- 31/32 -
kárkövetkezményt a felelősség megfelelő szerződéses korlátozásával[42].
Alderson bíró a szabálynak az esetre való alkalmazásával arra a következtetésre jutott, hogy a molnárok veszteségének nem a fuvarozó késedelme az oka, annak ellenére sem, hogy a molnárok vesztesége kizárólag abból adódott, hogy nem érkezett meg az új tengely időben, mert a fuvarozó késedelembe esett a törött tengely szállításával. Nyilvánvaló, hogy azon esetek nagy többségében, amikor molnárok törött tengelyt fuvarozó közbejöttével szállíttatnak el harmadik személyekhez, az ilyen következményekkel (miszerint a fuvarozó késedelmével a malom üzembe helyezése is késik) általában, rendszerint nem jár, a sajátos körülményekről felperesek pedig egyáltalán nem tájékoztatták az alpereseket. Így a molnár vesztesége ésszerűen nem tekinthető a szerződésszegés olyan következményének, mint amellyel a felek a szerződés megkötésekor ésszerűen és méltányosan számolhattak. A bíró ezért arra kell hogy utasítsa az esküdteket, hogy elmaradt haszon címén egyáltalán ne ítéljenek meg kártérítést; ebben az ügyben tehát új tárgyalást kell tartani." Alderson bíró szerint a kár tehát nem volt előrelátható. A továbbiakban az üggyel kapcsolatos két fontos körülményre hívjuk a figyelmet.
Érdemes rámutatni arra, hogy a perben a felperesi ügyvédek és Parke bíró is többször utalt Sedgwick "On the Measure of Damages "című művére, továbbá Parke bíró még a Code Civil paragrafusait is idézte. Simpson az angol előreláthatósági szabály eredetét elsősorban a Code Civil-re, Pothier "Traité des obligations" című munkájára, az amerikai Kent's Commentaries című kötetre, illetve Sedgwick művére vezeti vissza. Megállapítja ugyanakkor, hogy a common law hatása is kimutatható Alderson bíró ítéletéből. A Hadley v Baxendale előtti ítéletekben a bírák akkor kötelezték az alperest rendszerint a felperes kárának megtérítésére, ha felperes kára a szerződésszegés "természetes", "közvetlen", avagy "szükségszerű" (a jelzők ítéletenként váltakoznak) következménye volt. A Hadley v Baxendale ítéletben Alderson bíró nem szakított ezzel a hagyománnyal, az előreláthatóság szabályába belefoglalta a korábbi joggyakorlat e tételét is (az ítéletben lásd: ...kártérítésre jogosult, amely megfelel annak a veszteségnek, amely ilyen szerződésszegés természetes és szokásos következménye...)[.43] A fentiek jól mutatják, hogy a kártérítés összegének megállapítására vonatkozó szabályok tekintetében az angol jogban mennyire nem voltak fogódzók, kapaszkodók ez időben. A bíróságok kénytelenek voltak ezért elsősorban francia és amerikai jogirodalmi forrásokhoz, illetve amerikai ítéltekhez nyúlni.
Az előreláthatóság elvét, mely később a Code Civil szabályává is vált, Pothier munkálta ki a "Traité des obligations" című munkájában. E műve a XIX. század elején már ismert volt az angol és amerikai jogászok körében. A szerződések jogának témakörében a legkorábban megjelent, angol nyelven kiadott értekezések közé tartozott Pothier e művének fordítása. A tengerentúlon 1802-re készült el " Traité des obligations" fordítása[44], a szigetországban csak 1806-ra[45]. A XIX. század elején angol nyelven megjelenő, a szerződések jogáról szóló művek általában rendre meghivatkozták és átvették Pothier előreláthatósági szabályát. Sedgwick művében komoly figyelmet szentelt ennek a szabálynak, és részletes elemzést írt Pothier fejtegetéseiről.[46] Danzig különös jelentőséget tulajdonít továbbá annak is az előreláthatóság elvének alkalmazása szempontjából, hogy a Hadley v Baxendale ügyben alperesek egyik jogi képviselője, James Willes volt. A kora egyik legműveltebb jogászának tartották. Kiválóan művelte a common law-t, és alapos római jogi tudással is rendelkezett. Kitűnő nyelvtudásának köszönhetően tanulmányozta a külföldi jogrendszerek jogi megoldásait is, és így feltehetően ismerhette a francia jog előreláthatósági szabályát is.[47]
Nem a Hadley v Baxendale ügy volt azonban az első, ahol az előreláthatóság elvét citálták és alkalmazták. 1839-ben az Egyesült Államokban Louisiana állam Legfelsőbb Bírósága Williams v. Barton (13 La. 404, 410 (1839).) ügyben az előreláthatóság elvére utalva hivatkozta Pothier és Toullier munkáit. Ugyanebben az évben New York állam fellebbviteli bírósága a Blanchard v. Ely 21 Wendell 342 (N.Y. 1839) ügyben az előreláthatóságra és Pothier-e hivatkozással utasította el felperes elmaradt haszon megtérítése iránti előterjesztett keresetét.[48]
Sőt, a Court of Exchequer sem a Hadley v. Baxendale esetben "találkozott" először az előreláthatóság elvével. Korábban már két ügyben is, a Black v Baxendale (1847) és a Water v Towers (1853) ítéletekben is hivatkoztak az alperesek jogi képviselői az előreláthatóság szabályára. A Black v Baxendale ügy különösen érdekes abból a szempontból, hogy ugyanaz volt az ügy alperese mint a Hadley v Baxendale ügyben. Másrészt ez utóbbi ügyben ítéletet hozó négy bíró közül három is érintve volt a Black v Baxendale ügyben, Alderson és Parke mint bírók, Martin pedig mint Baxendale ügyvédje. A tényállás szerint Baxendale két nap késedelemmel szállította el Bedford-ba az árut, így a megrendelő nem tudta azt a vásár idején értékesíteni.
- 32/33 -
Felperes kártérítés címén azon költségek megtérítését követelte, mely abból állt elő, hogy az árut eladás céljából máshová kellett szállíttatnia. A fuvarozók jogi képviselője szerint a megrendelő nem közölte a fuvarozóval, hogy az árunak egy meghatározott napon kell megérkeznie Bedford-ba. Pollock bíró akként oktatta az esküdteket, hogy szabadon dönthetnek arról, hogy a felperesnél felmerülő költségeket megítélik-e kártérítésként. Az esküdtek a felpereseknek kedvező ítéletet hoztak. Alperesek kérelme ellenére a Court of Exchequer nem adott lehetőséget új tárgyalás megtartására. Döntését azzal indokolta, hogy a felmerült költségek kárként való megítéléséről az esküdtek voltak jogosultak egyedül határozni.
A Water v Toowers ügy tényállása szerint az alperes a malomkereket nem szerelte be se szakszerű módon, se ésszerű határidőn belül. Alperes szerint az elmaradt haszon nem volt szükségszerű következménye a szerződésszegésnek, a felperes kára pedig éppen ezért csak eshetőleges. Alperesek Kent's Commentaries című művére hivatkozva az előreláthatóság szabályával is érveltek. Az ügyben Martin, Alderson és Pollock bírók mégis a felperes javára ítéltek. Az eset furcsasága, hogy döntésük indoklás nélkül.[49]
A Hadley v Baxendale ítélet szövegének olvasása közben egy nyilvánvaló ellentmondásra lehetünk figyelmesek, neveztessen arra, hogy miről is tájékoztatták a fuvarozókat a törött főtengely kapcsán. Erre már sok, az ítéletet kommentáló munka és későbbi bírósági ítélet[50] is rámutatott. A gloucester-i esküdtbíróságon, Crompton bíró előtt a következő hangzott el. Hadley-ék május 13-án elküldték egyik alkalmazottját a fuvarozóhoz, aki közölte az irodában éppen ott tartózkodó alkalmazottal: "a malom leállt és a főtengelyt rögtön el kell szállítani". Május 14-én pedig, amikor a törött tengelyt a fuvarozóhoz szállították, az irodában éppen ott tartózkodó alkalmazottnak azt is mondták: "amennyiben külön feljegyzés szükséges annak érdekében, hogy meggyorsítsák a szállítást, azt tegyék meg". Szó szerint ugyanez olvasható az English Report-ban megjelenő ítélet elején található összefoglalóban, az úgynevezett headnote-ban is,[51] továbbá a Court of Exchequer előtt felpereseknek Parke bíró kérdésére (alpereseknek honnan kellett tudniuk, hogy késedelmes szállításuk következtében a malom leáll) adott válaszukban. Az alperesi oldalon érvelő ügyvédek viszont arra hivatkoztak, hogy a fuvarozó irodájában tartózkodó alkalmazott feladata csak arra terjedt ki, hogy átvegye a küldeményt és ellássa a fuvarozással kapcsolatos teendőket. A felperesek alkalmazottjának a fuvarozás sürgetésére vonatkozó kijelentése pedig nem járhat azzal a következménnyel, hogy a fuvarozó felelősséggel tartozna egy ilyen, a fuvarozó számára terhesebb fuvarozási feltételek szerint létrejött szerződés megszegésével okozott károkért.[52]
A Court of Exchequer ítéletét megszövegező Alderson bíró álláspontja szerint felperesek a szerződés megkötésekor csak arról tájékoztatták az alpereseket, hogy a malom törött főtengelyét el kell szállítani és felperes ennek a malomnak a molnárai. Arról nem, hogy a tengely elszállítása sürgős.[53] Erre az ítélet utolsó bekezdéséből következtethetünk: "Nyilvánvaló, hogy azon esetek nagy többségében, amikor molnárok törött tengelyt fuvarozó közbejöttével szállíttatnak el harmadik személyekhez, az ilyen következményekkel (miszerint a fuvarozó késedelmével az üzemen kívül álló malom üzembe helyezése is késedelmet szenved) általában nem jár, e sajátos körülményekről felperesek pedig egyáltalán nem tájékoztatták az alpereseket."[54] Kulcsmondatok az ítélet megértése szempontjából a következők. "Ezen körülményekből miért kellett volna a fuvarozóknak tudnia, hogy a késedelem következményeként a malomban továbbra sem lehet gabonát őrölni. Mi lett volna, ha a molnárok rendelkeztek volna póttengellyel, amelyet rögtön üzembe is helyeztek volna? Ez a fenti körülményekkel össze is egyeztethető lett volna. A fuvarozók késedelme akkor nem is okozott volna termeléskiesést. Vagy tegyük fel, hogy a malom más okból is meghibásodott volna. Ennek a következménye is ugyanaz lett volna, a malom leállása.".[55]
Az ítélet megítélése rendkívül ellentmondásos az angol bírói gyakorlatban és a jogirodalomban mind a mai napig abból a szempontból, hogy miért nem tekintette a Court of Exchequer a fuvarozás sürgetésére vonatkozó kijelentést megfelelő tájékoztatásnak az elmaradt haszon megítéléséhez. Erre már több bírósági ítélet és az ítéletet kommentáló munka is rámutatott.[56] Jelentős kihatással volt pedig az ügy jogi megítélésére annak a ténykérdésnek az eldöntése, hogy a molnárok tájékoztatták-e a fuvarozókat arról, hogy a főtengely elszállítása sürgős. Ha a kérdésre igennel válaszolunk, ellentétben Alderson bíró megállapításával, akkor láthatjuk, hogy az ügyben más ítéletet kellett volna hoznia a Court of Exchequer-nek. Arról kellett volna határozni az előreláthatósági szabály alkalmazásával, hogy előre látható volt az a kár, mely a törött tengely késelemes szállításából állt elő.
A leginkább elfogadott magyarázata annak, hogy miért tekintette a Court of Exchequer úgy, hogy a tengely elszállításának sürgősségét nem hozták a fuvarozók tudomására a 18 Jur 358 alatt hivatkozható report-on nyugszik Simpson szerint. Eszerint a
- 33/34 -
fuvarozók csak azt tudták, hogy a malom leállt, de nem volt tudomásuk arról, hogy a malom mindaddig üzemen kívül lesz, amíg nem érkezik meg az új tengely.[57] Ezt erősíti meg Alderson bíró ítéletében a (1854) 9 Exch. 356,357 hivatkozás alatt található azon - fent már idézett - mondat, amely szerint "..Ezen körülményekből miért kellett volna a fuvarozóknak tudnia, hogy a késedelem következményeként a malomban továbbra sem lehet gabonát őrölni?.." Összegezve tehát, a molnároknak kifejezetten a fuvarozók tudomására kellett volna hozniuk nemcsak azt, hogy a malom leállt, hanem azt is, hogy amíg az új tengely nem érkezik meg, addig a malom üzemen kívül marad, mert nem rendelkeznek póttengellyel. Ilyen tájékoztatás mellett számolhattak volna ésszerűen a fuvarozók ugyanis azzal, hogy a késedelmes teljesítésük eredményeként a molnároknak elmaradt hasznuk keletkezik. A The Achilleas ügyben Rix LJ, a Court of Appeal bírája a Hadley v Baxendale ügy kapcsán rámutatott arra, hogy mivel a fuvarozók és a molnárok nem ugyanazt a kereskedelmi tevékenységet végzik (nem ugyanabban az üzletágban tevékenykednek), a fuvarozóknak - ha erről külön nem tájékoztatták őket - rendes körülmények között nem kellett, hogy tudomásuk legyen arról, hogy a molnároknak nincsen pót-főtengelyük.[58]
Az ítélet ezen ellentmondásosságára több feltevés is született a jogirodalomban[59]. Richard Danzig professzor, aki 1975-ben megjelent mintegy 40 oldalas tanulmányában[60] az ügy eddig talán legteljesebb feldolgozását végezte el, szövegszerűen hivatkozik korabeli hiteles jegyzőkönyvekre és sajtóanyagokra is. Ismerteti, hogy a Glouchester Journal szerint alperesek vállalták, hogy két napon belül elszállítják a törött főtengelyt. Utóbb azonban kétségessé vált, hogy Mr. Perett-nek, a fuvarozótársaság alkalmazottjának, aki átvette a törött főtengelyt, volt-e felhatalmazása arra, hogy a szokásostól eltérő szerződési feltételeket alkalmazzon, azaz, rövidebb fuvarozási határidőt vállaljon, és ezzel terhesebbé tegye a fuvarozók általános felelősségét.[61] Danzig szerint az ügy szempontjából releváns kérdés igazán az, hogy milyen képviseleti joggal ruházta fel a Pickford & Co alkalmazottait a szerződések megkötését illetően, illetve, hogy alkalmazottai képviseleti jogának korlátozását harmadik személyekkel tudatta-e. Danzig Pickford-ék egy kézzel írott feljegyzésére alapozta azt, hogy Pickford & Co. alkalmazottainak képviseleti jogosultsága nem terjedt ki arra, hogy a szokásostól eltérő szerződési feltételek mellett kössenek szerződést, azaz mint a Hadley v Baxendale ügyben is, az ésszerű időn belül vállalt fuvarozási határidő helyett más, rövidebb határidőket vállaljanak. Danzig és Faust nyomán állíthatjuk, hogy az ügy rejtélye az angol agency (képviseleti jog) bonyolult szabályaiban keresendő.
Danzig feltevését támasztja alá állítása szerint az is, hogy a Court of Exchequer nem a Hadley v Pickford Co., azaz a Pickford és társai ügyet, hanem a Hadley v Baxendale ügyet tárgyalta. Az alperes tehát nem a Pickford Co, hanem ügyvezetője, Joseph Baxendale és a társaság többi tagja (Joseph Baxendale és others) voltak. Danzig tanulmányában utalt arra is, hogy a Pickford Co. fuvarozócéget csak 1901-ben jegyezték be társaságként (addig tehát be nem jegyzett formában működött), ezért az ügyvezetőnek - az önálló jogalanyiság hiányában - személyesen kellett helyt állnia a társaság kötelezettségvállalásaiért.[62]
Erre tekintettel vitatható az is, hogy a fuvarozótársaság a konkrét esetben valóban kontraktuális alapon állt-e helyt a molnárokkal szemben. Danzig szerint az angol képviseleti jog (agency) kezdetleges szabályaival magyarázható, hogy a felperesek a perben nem is szerződésszegési alapon pereltek[63], hanem egy sajátos common law jogintézmény, a bailment szabályai alapján, ahová a fuvarozás is tartozik[64]. Erre tekintettel húsz évvel később Danzig professzor tanulmányára hivatkozva Florian Faust kockáztatta meg azt a megállapítást, hogy a Hadley v Baxendale ügy tulajdonképpen egy deliktuális kárfelelősségi eset[65]. Ennek kutatását a továbbiakban érdemesnek tartjuk, erre azonban a jelen tanulmány keretei között már nem vállalkozunk. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a 2010. évre, Nagy-Britanniába 3 hónap időtartamra elnyert Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] Az új Polgári Törvénykönyv a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség területén a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatot és más külföldi jogi megoldásokat követve szigorítani kívánja a szerződésszegő fél kártérítési felelősség alóli kimentési lehetőségét, s ezzel összefüggésben a felelősség mérséklését is kiszámíthatóbb alapokra kívánja helyezni. Az elvben teljes kártérítés korlátjaként - a következménykárok megítélésénél - bevezetni javasolja a nemzetközi kereskedelmi jogban elfogadott és az egyes nemzeti jogokban, mindenekelőtt a common law-ban jól ismert ésszerű előreláthatóság mércéjét.
[2] Hadley and Another v Baxendale and Others 1854 WL 7208 (Ex Ct), (1854) 9 Ex. 341, 156 E.R. 145
[3] Robinson v Harman [1843-60] All ER Rep 385
[4] Ugyanígy a Hadley v Baxendale ügyben Alderson bíró az Alder v Keighley ügyből Pollock bírót idézve a következőket mondta: "Az esküdteknek bizonyos jól bevett szabályok alapján kell a döntést meghozniuk",... és ebben az ügyben ez a szabály egyértelmű is: szerződésszegés esetén a károsult olyan mértékű kártérítésre lesz jogosult, amely összeghez akkor jutott volna, ha a szerződést teljesítik." Ld. Hadley and Another v Baxendale and Others (1854) 9 Ex. 355
[5] (1848) I Ex. 850. Hivatkozza: Cheshire, G. C.: Private International Law. 2nd ed. Clarendon Press, Oxford 1938. 654-655. o.
[6] A Westminsteri (vagy más néven Királyi) Bíróságok (Court of Exchequer, Common Pleas, King's Bench) mint kivételes bíróságok "hatásköre" kezdetben a királyi pénzügyek területére, a földtulajdon és az ingatlanok birtoklásának területére, végül a királyság békéjét érintő súlyos büntetőügyekre korlátozódott. A hatáskörök ilyen felosztása azonban hamarosan megszűnt, és a három bíróság mindegyike minden olyan ügyben ítélkezett, amelyek a királyi bíróságok hatáskörébe tartoztak. Általános hatáskörű bíróságokká azonban csak a XIX.
- 34/35 -
században váltak (Judicature Acts, 1873). Ld. David, René: A jelenkor nagy jogrendszerei. Összehasonlító jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1977. 259-260. o.
[7] "...a fixed star in the jurisprudential firmament..." Ld. Gilmore, Grant: The Death of Contract. 2nd ed. Ohio State University, 1974. 83. old. Hivatkozza: Faust, Florian: An Understandable Miscarrige of Justice. The Journal of Legal History. Vol. 15, No. 1. (1994) .41. o. 2. vj.
[8] Ld. Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél. In: Eörsi Gyula emlékkönyv (szerk. Sárközy Tamás - Vékás Lajos), HVG-ORAC, Budapest 2002. 214-215. o.
[9] Ld. Vékás: i.m. 215. o.
[10] [1949] 2 K.B. 528
[11] [1949] 1 All ER 1
[12] Koufos appellant and C. Czarnikow Ltd. respondents (On appeal from C. Czarnikow Ltd. v Koufos) [1969] 1 A.C. 350
[13] [1978] QB. 791 Az előreláthatóságának szabályának alakulását illetően lásd még: Brown v KMR Services Ltd [1995] 4 All ER 598
[14] House of Lords [2008] UKHL 48; [2009] AC 61
[15] Ld. Csöndes Mónika: Előre látható-e mindaz, amiről a szerződésszegő fél tudott? Angol jogi vázlat. In: Kihívások és lehetőségek napjaink magánjogában (szerk.: Szikora Veronika). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének kiadványa, Debrecen 2009. 105. o.
[16] Az előreláthatósági szabályt mint a szerződésszegéssel okozott károk megtérítésének korlátjaként szóló elvet, illetve a Hadley v Baxendale ítéletet az Egyesült Államokból, az 1960-as években induló jog gazdasági elemzése irányzat vizsgálódásainak tárgyává is tette: Eisenberg, Melvin Aron: The principle of Hadley v Baxendale 80 Cal. L. Rev. 1992, 563-614. o., Lucian Ayre Bebchuk-Steven Shavell: Information and the scope of liability for breach of contract: The rule of Hadley v Baxendale 7 J. L. Econ. & Org. 1991, 284-312. o., a magyar jogirodalomban ld. Tercsák Tamás: Előreláthatóság -mint a szerződésen belül okozott kár megtérítésének korlátja. In: Polgári Jogi Dolgozatok (szerk. Harmathy Attila-Csakurda Ottó). Kiadja: MTA Állam-és Jogtudományi Intézet - ELTE Állam-és Jogtudományi Kar, Budapest 1993. 232-254. o.
[17] A nagy tekintélyű angol klasszikusok is ezt az ügyet tárgyalják elsőként a szerződésszegésért való felelősség témakörében. Beale, H. G.: Remoteness of Damage. (Remedies for Breach of Contract. Damages) 26 052 sz. bekezdés In: Beale, H. G. (ed), Chitty on Contracts, Volume I. General Principles, 30 ed. Sweet Maxwell, London 2008. McGregor, Harvey: McGregor on Damages. 15. kiadás. Sweet & Maxwell, London 1988. 144-145. o., Cheshire, G. C. - Fifoot, C. H. S.: The Law of Contract. 4th ed. London 1956. 498-501. o., Guest, A. G: Anson's Law of Contract. 23rd ed. Clarendon Press, Oxford 1969. 506-517. o., Ogus, A. I.: The Law of Damages. Butterworths, London 1973. 71-79. o., Treitel, G. H.: Law of Contract. 8th ed. Sweet & Maxwell, London 1991. 854-864. o., Burrows, Andrew: Remedies for Torts and Breach of Contract. 3rd ed.. Oxford University Press, Oxford 2004. 83-94. o. Furmston, M. P.: Cheshire, Fifoot and Furmston's Law of Contract. 15th ed. Oxford University Press, Oxford 2006. 751, 756-757. o.
[18] Ld. Vékás: i.m. 214-215. o.
[19] Az ítéletek közzétételének történetét tekintve meghatározó fejlemény volt 1865-ben a Council for Law Reporting felállítása az Inns of Court és a Law Society támogatásával azzal a céllal, hogy az ítéletek közlésére gyorsabban, olcsóbban és pontosabban kerüljön sor mint korábban. A szervezet 1870 óta Incorporated Council for Law Reporting Englad and Wales néven működik. (http://www.lawreports.co.uk/AboutICLR/today.htm. 2010. 11.9).
[20] Ez 178 kötetet takar az 1220 és az 1865 közötti évekre vonatkozóan, melyből 2 kötet az index. A Court of Exchequer 1220-1865 időszakra vonatkozó ítéleteit az The English Reports sorozat 145-160 kötetei tartalmazzák. (The English Reports. Reprint. Vols. 1-76. Chart of reports. W. Green & Sons, LTD., St Gilles Gilles street, Edinburgh, Stevenes & Sons, LTD., Chancery Lane, London. 1930).
[21] Ami azt jelenti, hogy az ítélet The English Reports 156 kötetében található, és az ítélet szövege a 145. oldalon kezdődik. Ld. The English Reports. Volume CLVI Exchequer Division XII containing Exchequer Reports (Welsby, Hurlstone and Gordon) Vols. 9 to 11, Hurlstone and Norman vol. 1, W. Green & Sons, limited Edinburgh, Stevenes & Sons, limited London, Law Publishers, 1916
[22] Ld. Holland, James -Webb, Julian: Learning Legal Rules. 7. ed. Oxford University Press, Oxford 2010. 45. o., Slapper, Gary - Kelly, David: The English Legal System. 11. ed. Routledge - Cavendish, Oxon 2010-2011. 113. o.
[23] A tárgyalásokról maradtak fenn ugyan jegyzékek, de a korabeli jegyzőkönyveket (record) általában visszaadták a feleknek. Ld. Danzig, Richard: Hadley v. Baxendale: A Study in the Industrialization of the Law, Ius Commune. 1977. 234. o.
[24] 1865-ben alapították Council for Law Reporting néven, 1870-ben változott a neve Incorporated Council for Law Reporting Englad and Wales-re, amely testületben képviseltetve vannak az Inns of Court-ok, a Law Society és Bar Council. Ld. Slapper - Kelly: i.m. 77. o.
[25] A Law Report-ra és a Buttherwords kiadó által gondozott All England Report-ra igaz csak az, hogy az a bíró, aki az ítéletet hozta, a megjelentetés előtt átnézte, átolvasta a szöveget. A Law Report továbbá egyedülálló abban is, hogy a közzétett ügy jogi képviselőinek érvelését is tartalmazza. Ld. Slapper - Kelly: i.m. 77-78. o., United Kingdom. In: Foreign Law. Current Sources of Codes and Basic Legislation in Jurisdictions of the World. (ed.: Reynolds, Thomas H. - Flores, Arturo, A). Vol. II-A Western and Eastern Europe and the EC, American Association of law Libraries Publ Series No. 33 Littleton, Colorado 1994. 14-15. o.
[26] Ítéletre hivatkozni a High Court és a Court of Appeal előtt csak a Law Report-ból lehet, ha az ügy abban közlésre került. Ld. Practice Direction (Judgments: Form and neutral citation) CA: Lord Woolf CJ: 11 January 2001
[27] Az ügyet a "court of assize at nisi prius" tárgyalta. Az assize-k részét képezték az 1873-as reform előtti angol bírósági szervezetnek. A court of assize jelentése a következő: vándorbírák vezetése alatt vidéken ülésező esküdtbíróság, mely 12 esküdtből és egy bíróból állt. A nisi prius pedig arra utal, hogy : "Két bíró évente kétszer országos körútra lett kiküldve tényállások valóságának megállapítása végett. 1285-től kezdve azonban e vándorbírák már a Westminsterben székelő bíróságok helyett ítélkeztek meghatározott polgári és büntető ügyekben. A bírósági rendszer onnan is kapta nevét 'nisi prius', hogy a királyi bíróságok által kibocsátott idézés (bref de venire facias) úgy rendelte a feleket az állandó bíróság elé 'hacsak előbb (nisi prius) vándorbírák nem járnak a kerületben... akik az ügyben helyben ítélkeztek. Ez az intézmény tette országossá a királyi bíróságok gyakorlatát". Ld. Ifj. Szladits Károly: Az angol jog kútfői. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1937. 29-30. o. Az assize és a vándorbírák intézményéről lásd részletesen: Plucknett, Theodore F. T.: A Conceise History of the Common Law. The Lawyers Co-Operative Publishing Company, Rochester N.Y 1929. 99-100., 109. o.
[28] A misdirection jelentése: an error in law made by a judge in charging the jury (a bíró jogi tévedése az esküdtek "kitanítása" közben). Ld. The Dictionary of English Law (szerk. Jowitt, Earl) 2. kötet. Sweet & Maxwell, London 1959. 1179. o.
[29] Lásd részletesebben: Faust: i.m. 54-57. o.
[30] Washington cikkében részletesen bemutatja, hogy az esküdtek a kártérítés összegét megállapító jogosítványát milyen eszközökkel korlátozták az angol jogban a normann hódítás utáni kortól kezdődően.1655-ben történt először a Wood v Gunston ügyben, hogy új tárgyalást rendeltek el a megítélt kártérítés eltúlzott volta miatt. Ld. Washington, George T.:
- 35/36 -
The Damages in Contract at Common Law. The Law Quaterly Review. Vol. XLVIII. 1931. 345-379. o.
[31] Washington: i.m. 366. o.
[32] Erre utal Washington: i.m. 346. o.
[33] Alderson bíró továbbá hivatkozott arra is, hogy a Court of Exchequer számtalan esetben adott lehetőséget új tárgyalás megtartására; mint például a Blake v Midland Rail Co ügyben, mert az eljáró bíró nem határozata meg pontosan a jogvita eldöntéséhez szükséges szabályt. Ld. Hadley and Another v Baxendale and Others (1854) 9 Ex. 355
[34] Ld. Faust: i.m. 64. o.
[35] A tárgyalásról részletesen tudósít a The Times 1853. évi augusztus 8-ai száma, 10. o. 1-2 hasáb
[36] (1854) 9 Exch. 346
[37] Sedgwick, Theodore: A Treatise on the Measure of Damages. 3. átdolgozott kiadás. New York 1858
[38] (1854) 9 Exch. 347
[39] (1854) 9 Exch. 351, 352
[40] Az ítéletben az előreláthatósági szabály lényegét Alder-son bíró a következőképp fogalmazta meg: "Where two parties have made a contract which one of them has broken the damages which the other party ought to receive in respect of such breach of contract should be such as may fairly and reasonably be considered as either arising naturally, ie, according to the usual course of things, from such breach of contract itself, or such as may reasonably be supposed to have been in the contemplation of both parties at the time they made the contract as the probable result of the breach of it.
[41] Vö.: A híres ítélet szentenciája a következő: szerződésszegés esetén a "general damages"-en, azaz a tényleges káron kívül elmaradt haszon címén annyi kár követelhető, amennyi feltételezhetően, az okszerűség mércéjével mérve, a felek által a szerződéskötéskor előre látható volt, mint a szerződés esetleges megszegésének a következménye ("as may reasonably by supposed to have been in the contemplation of both parties, at the time they made the contract, as a probable result of the breach of it"). A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Parker bíró ugyanígy: "Reményeim szerint megalkottuk azt az érzékeny mértéket, amely megmutatja a kár nagyságát aszerint, hogy a felek abból okszerűen mit láthattak előre". Ld. Vékás: i.m. 214-215. o.
[42] Az elv angol jogbeli fejleményeihez és részproblémáihoz a legjobb útmutatást adja Ogus: i.m. 71-79. o. Ld. Vékás: i.m. 215. o.
[43] Ld. Simpson, A. W. B.: Innovation in the nineteenth century contract law. In: Law Quarterly Review, vol. 91. (1975) 273-274. o.
[44] Ld. Pothier, Robert Joseph, A Treatise on Obligations, Considered in a Moral and Legal View, fordította: Martin & Ogden. Newburn, N.C. 1802 (két kötetben)
[45] Ld. Pothier, Robert Joseph: A Treatise on the Law of Obligations or Contracts, fordította: William David Evans, London 1806
[46] Ld. Faust: i.m. 43-44. o.
[47] Ld. Faust: i.m. 43-44. o.
[48] Ld. Faust: i.m. 44. o.
[49] Ld. Faust: i.m. 43-44. o.
[50] Néhány példa arra, hogy mennyire ellentmondásos a tényállás megítélése. Crompton bíró a Simons v Patchett (1857) ügyben a következőket mondta: "az eset furcsasága abban áll, hogy a fuvarozót egyértelműen értesítették arról, hogy nem-teljesítése milyen következményekkel járhat, és a bíróság szerint ezeket mégsem lehetett figyelembe venni."
Ld. Simons v Patchett (1857) 26 LJQB 195 at 197. Hivatkozza: Pugsley, David: The Facts of Hadley v Baxendale (126) New Law Journal. (1976) 420. o., Asquith bíró majd száz évvel később ezzel szemben a Victoria Laundry ügyben éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Crompton bíró előtt elhangzottak és az ítélet headnote-jában található feljegyzés, miszerint a fuvarozókat tájékoztatták a szállítás sürgősségéről, félrevezető. Ha ez így lett volna, akkor a bíróságnak épp ellenkező módon kellett volna elbírálnia az ügyet. Egyértelmű azonban Alderson bíró ítéletéből, hogy a bíróság elutasította ezt a bizonyítékot. Ld. Victoria Laundry (Windsor) LD. v. Newman Industries LD.; Coulson & Co. LD. (third parties). [1949] 2 K.B. 528,
[51] "...the defendants' clerk, who attended at the office, was told that the mill was stopped, that the shaft must be delivered immediately, and that a special entry, if necessary, must be made to hasten its delivery..."; (1854) 9 Exch. 342, 345 (Azzal a különbséggel, hogy a headnote nem jelzi, hogy a két állítás két egymást követő napon történt).
[52] (1854) 9 Exch. 353
[53] "We find that the only circumstances here communicated by the plaintiffs to the defendants at the time the contract was made were that the article to be carried was the broken shaft of a mill and that the plaintiffs were the millers of that mill". (1854) 9 Exch. 356.
[54] "But it is obvious that, in the great multitude of cases of millers sending off broken shafts to third persons by a carrier under ordinary circumstances, such consequences would not, in all probability, have occurred; and these special circumstances were here never communicated by the plaintiffs to the defendants" (1854) 9 Exch. 357.
[55] (1854) 9 Exch. 356, 357
[56] Ld. Pugsley: i.m. 420, Faust: i.m. 63-64. o., Danzig: i.m. 234-273. o.
[57] Ld. Simpson: i.m. 273. o., Treitel: The Law of Contract. (ed: Edwin Peel), 12 ed. Sweet Maxwell, London 2007. 1045. o., Beale: i.m. Vol. 1. ch. 26 1626-1636. o. Az esetjogban Ld. Transfield Shipping Inc v Mercator Shipping Inc [2009] 1 A.C. 61, Lord Roger, p 47.
[58] Transfield Shipping Inc of Panama v Mercator Shipping Inc of Monrovia (The "Achilleas") Court of Appeal (Civil Division) [2007] EWCA Civ 901 Rix LJ, p 88, hasonlóan: Transfield Shipping Inc of Panama v Mercator Shipping Inc of Monrovia The "Achilleas") House of Lords [2008] UKHL 48, Lord Rodger p 47.
[59] Összefoglalóan: Faust: i.m. 63-64. o.
[60] Ld. Danzig: i.m. 234-273. o.
[61] Glouchester Journal, Supplement, at 1, col 3. Hivatkozza: Danzig: i.m. 247. o.
[62] Ld. Danzig: i.m. 237., 249-250. o.
[63] "The pleading's emphasis on status rather than contract.." Ld. Danzig: i.m. 247. o.
[64] A bailment magába foglalja az idegen dolog megőrzési és visszaadási kötelezettséggel járó birtoklásának minden formáját, akár ingyenes (letét, megbízás, haszonkölcsön), akár visszterhes (letét, bérlet, fuvarozás), függetlenül attól, hogy a dolog megőrzése a jogi kapcsolat egyedüli, kizárólagos célja, vagy csupán egy más cél (elszállítás) kísérőjelensége. A bailment tehát több mint egy szerződés épp e birtoklási jogosultság miatt, de kevesebb, mint a tulajdonost megillető jogosultságok összessége. A birtoklási jogosultság teremti meg viszont annak lehetőségét, hogy tort útján lehessen ilyenkor perelni. vö. Vékás Lajos: A szerződési rendszer fejlődési csomópontjai. Akadémiai Kiadó. Budapest 1977. 59-60. o. Chitty on Contracts. The Law of Contracts. Vol. 1. General Principles. (főszerk. Guest, A. G.) 24. kiadás. Sweet & Maxwell, London 1977. 80-81. o.
[65] Ld. Faust: i.m. 48. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd.
Visszaugrás
