A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint (lásd Statisztikai Tükör 2010/43. sz.) 2009 decemberében Magyarországon több mint nyolcvanezer (egész pontosan 80332) non profit szervezetet tartottak nyilván. Ezeknek a jogi személyeknek a túlnyomó többsége a tagsággal rendelkező egyesületek (társadalmi szervezetek) és a nem tag vagy tagok által irányított alapítványok közül került ki. Mindkét jogi személy típusnak megkülönböztetett jelentősége van az államtól "kellő távolság" tartására képes, autonóm civil szféra életképességének fenntartása (megőrzése) során. A jogi szabályozás korlátozó vagy ellenkezőleg, mértéktartóan liberális jellegéről való döntés ehhez képest nem elvont, teoretikus kérdés, hanem olyan, amelynek az emberek és szervezeteik alapjog gyakorlására is kiható következményei lehetnek.
Ez a tanulmány a magánjogi alapítványokra (a továbbiakban: alapítvány) irányadó szabályozás problémáit (de legalábbis azok egy részét) tekinti át. A jogintézmény koncepcionális elemeit érintő dilemmák közül mindenekelőtt a következők érdemelnek figyelmet:
- Indokolt-e, hogy a jogalkotó a jövőben is az 1959. évi IV. törvénnyel, vagyis a hatályos Ptk.-val egyezően korlátozza az alapító döntési mozgásterét az alapítványi cél meghatározásakor, szükséges-e az úgynevezett "tartós közérdekű cél" követelményének a fenntartása?
- Szükség van-e a jelenlegihez képest hatékonyabb hitelezővédelmi szabályok elfogadására az úgynevezett vállalkozói alapítványok tekintetében?
- Módot adjon-e a jogalkotó arra, hogy az alapító (az alapítói jogok gyakorlására jogosult) érdemi irányítási jogokkal élhessen az alapítványi cél megvalósítása érdekében?
- Döntést igényel, hogy továbbra is az ügyészség lássa-e el az alapítványok feletti törvényességi felügyeletet?
- Vizsgálandó, hogy az alapítványok nyilvántartása milyen mélységű információt tartalmazzon és a nyilvántartásba milyen feltételek mellett, milyen módon (pl. ingyenesen, elektronikus úton is) lehessen betekinteni?
- Célszerű-e az alapítói jogok gyakorlására jogosultak kijelölésének szabályait újra gondolni a rugalmasabb alapítványi működés biztosítása érdekében?
- Tisztázandó, hogy kidolgozásra kerüljenek-e az alapítványok jogutód nélkül történő megszüntetése során alkalmazandó eljárási szabályok, amelyek biztosítják az alapítványok és hitelezőik közötti elszámolás szabályozott rendjét?
Az előzőekben - a teljesség igénye nélkül - felsorolt kérdésekre az új Polgári Törvénykönyv (2009. évi CXX. törvény - új Ptk.) megkísérelt válaszokat találni. Ezek, az Országgyűlés által elfogadott megoldási javaslatok azonban az elkövetkező években várhatóan nem válnak az élő jogrendszer részévé, az Országgyűlés 2010. július 5-én törvényt fogadott el arról, hogy az új Ptk. nem lép hatályba (lásd a 2010. évi LXXIII. törvényt). A kényszerű türelmi idő mindazonáltal előnyökkel is jár: ismételten átgondolhatók a döntési alternatívák, a szabályozási elgondolások mellett és ellen felhozható érvek. Ez a tanulmány az új Ptk. jogi megoldásait, valamint mindenekelőtt Vékás Lajos professzor Szakértői Javaslatának (lásd Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, szerk.: Vékás Lajos, Budapest, 2008. Complex) ajánlásait tette elemzése tárgyává.
Szladits Károly "(a) magyar magánjog vázlata" című munkájában (Budapest, 1933. Grill Károly Kiadóvállalata) az alapítványt olyan jogi személyiséggel felruházott "célszervezetként" definiálta, amely "…valamely önállósított vagyontömeg meghatározott (többnyire tartós) cél szolgálatára van rendelve" . Szladits hangsúlyozta, hogy a magyar jog az "alapítói szabadság" elvét követve, nem ír elő konstitutív hatályú engedélyezési, nyilvántartásba vételi kötelezettséget. Az alapítvány az alapítónak az önálló alapítvány létesítésére irányuló szándéka kijelentésével, az "alapítványi cél kitűzésével" és az alapítvány "eredeti vagyonának" kirendelésével létrejön. Az 1945 előtti szabályozás rugalmasságát elősegítette, hogy a jogalkotó nem tekintette az alapítvány jogszerű létrehozása előfeltételének az alapítványi cél közérdekűségét. Miközben a közérdekű alapítványra sajátos közigazgatási többletszabályokat kellett alkalmazni, az alapítónak módjában állt bármely, nem közérdekű célú alapítvány létesítéséről is rendelkezni, feltéve, hogy az alapítvány célja nem minősült úgynevezett tilos célnak vagy erkölcstelennek. Szladits az alapítványi cél tartósságát a jogi személy típusra jellemző, de nem kötelező fogalmi elemként határozta meg, bár kétségtelen, hogy mint az alapítványtól eltérő konstrukcióként utal az olyan önálló, de "múló célra kirendelt vagyontömegre", mint amilyenek pl. a nyilvános gyűjtésekkel létrehozott "szoboralapok". Szladits szerint "Az alapítvány átmenetileg vagyon nélkül is fennállhat; az ilyen alapítvány azonban, ha mások adományaiból nem tud talpra állni, mint célja vesztett üres keret, végül is elveszti személyiségét" (lásd Szladits, 76. o.).
A Szladits-féle alapítvány fogalom két nélkülözhetetlen részelemre épül. Az alapítvány eszerint
- olyan jogi személyiséggel felruházott ("önállósított") vagyontömeg,
- amely az alapító ügyletben meghatározott cél szolgálatában áll.
A jellemző, de nem szükségképpeni sajátosságok körébe tartozik az alapítvány működésének "tartóssága", az alapítványi cél közérdekűsége, valamint, hogy az alapítványi vagyon mértéke már az alapítás időpontjában alkalmas legyen a cél szerinti működés megkezdéséhez.
A hatályos Ptk. 74/A. §-ának (1) bekezdése - Szladits megközelítésétől eltérően - az alapítványt olyan jogi személyként szabályozta, amelyet
- az alapító tartós közérdekű célra,
- a cél megvalósításához szükséges vagyon rendelésével
hoz létre.
Egyfajta "negatív" fogalmi elemként a törvény rögzítette, hogy az "Alapítvány elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatása céljából nem alapítható".
Az alapítvány fogalmának, a jogintézmény rendeltetésének jövőbeli meghatározása során két szempontot indokolt figyelembe venni. Egyrészt, hogy az alapítvány fogalma tartalmazza azokat a sajátosságokat, amelyek alkalmasak más jogi személy típustól való megkülönböztetésére, másfelől, hogy az alapítványra irányadó előírások csak a magán-, és közérdek védelméhez feltétlenül szükséges mértékben korlátozzák az alapító (alapítók) döntési autonómiáját.
a) Az alapítvány jogi személyisége
A jogalkotó az alapítványt, mint meghatározott célra elkülönített vagyontömeget jogi személyiséggel ruházza fel, ellentétben pl. a közérdekű célra történő kötelezettségvállalás jogintézményével, ahol a vagyonnal való rendelkezés jogát a kötelezettséget vállaló által kijelölt személy, végső soron pedig az ügyész gyakorolja. (lásd a hatályos Ptk. 593-596. §-ait és az új Ptk. 5:476-479. §-ait). Az új Ptk.-ban bevezetni javasolt úgynevezett bizalmi vagyonkezelés (lásd az 5:483-495. §-okat) bár mutat az alapítványra emlékeztető sajátosságokat, többek között épp a meghatározott személy javára kezelt vagyon jogi személyiségének hiánya okán tér el az alapítványtól. (Természetesen a különbség nem merül ki ebben, a bizalmi vagyonkezelés esetében pl. a vagyonjuttató személy bármikor jogosult rendelését visszavonni, továbbá kedvezményezettként közeli hozzátartozóját vagy akár önmagát is kijelölheti.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
