1. Litvánia és Lengyelország között 1386 óta perszonálunió, 1569. július 1-jével kezdődően (a Lublini Unió kihirdetésének dátuma) pedig reálunió (Lublini Unió) állt fenn. A litván nemesség - eltérően a lengyel nemességtől - a római (magán)jog befogadásának, recipiálásának kérdésében általában nyitott magatartást tanúsított. Ebben kétségtelenül szerepet játszott az a tény, hogy a litván nemesség a római jogot (ius Caesareum) nem tekintette a Szent Római Birodalom (Sacrum Romanum Imperium) a litván nagyhercegség szuverenitását potenciálisan veszélyeztető politikai-ideológiai alapjának. Ebből következően a római jog intézményei, konstrukciói recepciójának nem volt politikai-ideológiai természetű akadálya Litvániában.
A XVI. században elfogadott három litván statútum (1529, 1566 és 1588), melyek egészen az 1830-as évekig hatályban maradtak, szerkezete és kisebb részben anyaga - vonatkozik ez különösen a második (1566) és a harmadik (1588) statútumra - a római jog, egyes esetekben a római-bizánci jog (ius Graeco-Romanum) közvetlen vagy közvetett, áttételes hatását tükrözi. A közülük legjelentősebb III. litván statútum (1588) a római jog mint "keresztény jog" (ius Christianum) szubszidiárius hatályáról rendelkezett, ami a római jog németországiéhoz hasonló formális recepcióját (receptio in complexu, más néven receptio in globo) jelentette a litván nagyfejedelemségben.
2. A XVIII. század első évtizedeiben a Baltikum tekintélyes része, így a mai Észtország és Lettország területe, Oroszország részévé vált. A XVIII. század végén Lengyelország területének nagy részével együtt Litvánia is orosz fennhatóság alá került. A lengyel-litván unió, államközösség (lengyelül: Rceczpospolita Obajga Narodów, litvánul: Abieju Tauto Respublika) területének felosztására Ausztria, Oroszország és Poroszország között három ízben, 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben került sor.
Utalnunk kell azonban arra, hogy Ausztria a lengyel-litván államszövetség (unió) második, 1793-as felosztásában nem vett részt. 1793-ban került sor a történelmi Litvánia ma Belorusszia (Fehéroroszország) területéhez tartozó részeinek annektálására Oroszország részéről. Litvánia területének kisebb része, így például Vilnius (Wilno) és a Vilnius környékén lévő területek ekkor még nem kerültek orosz fennhatóság alá. Ezek a területek a lengyel-litván államszövetség harmadik, 1795-ben bekövetkező felosztásakor váltak az Orosz Birodalom részeivé. A Memel-vidék (régió) vagy más néven Klaipeda-régió ugyanekkor került Poroszországhoz.
Itt említjük meg, hogy a Baltikum más területei már jóval korábban az Orosz Birodalom részeivé váltak. 1710-ben Livónia és Észtország kapitulációban vetette alá magát az Orosz Birodalomnak. Az 1721. augusztus 30-án Svédország és Oroszország képviselői által aláírt, az Északi háborút lezáró Nystadt-i béke ismét rögzítette a rendek és a városok kapitulációját. A mai Észtország és Lettország területe a Nystadt-i békeszerződés óta tartozott az Orosz Birodalomhoz, vált annak részévé.
A lengyel fennhatóság alá tartozó Kurlandi Hercegség (Kurland, Kurföld, Kursemme, oroszul: Kurlandszkaja gubernyija), melynek területe kis részben, hányadban fedi a mai Litvánia területét, Orosz Birodalomhoz történő csatolására 1795-ben került sor. A kurlandi hercegségben azonban már évtizedekkel korábban, 1737 óta - Anna orosz cárnő uralkodása idején (1730 - 1740) - erősen érvényesült az orosz befolyás. 1795. március 18-án a kurlandi rendi gyűlés Péter herceget hatalmától megfosztva, a hercegséget formálisan is az Orosz Birodalom fennhatósága alá helyezte.
3. A XIX. században az Orosz Birodalomhoz tartozó, majd az I. világháborút követően függetlenné váló balti államok területén a német pandektisztika (Pandektenwissenschaft) hatását tükrözi a német nyelvű, de orosz nyelven is hivatalos formában közzétett ún. Lív-, Észt- és Kurlandi Magánjog (Liv-, Est- und Curländisches Privatrecht), amely Lettországban (1938. január 1-jéig) és Észtországban (1945-ig) még az I. világháború után is jó ideig hatályos volt többször, bár nem átfogó, inkább csak kisebb mértékben módosított formában. Említést érdemel, hogy az első világháború kitörése előtt, 1890-ben, 1912-ben, 1913-ban és 1914-ben - a háború kezdetének esztendejében, de még annak kitörése előtt - került módosításra a fenti kódex.
A Mihail M. Szperanszkij (1772-1839) és Balugyánszky Mihály (1769-1847) által szerkesztett, 15 kötetből álló Szvod Zakonov Rosszijszkoj Imperii nem volt hatályban a cári birodalom egyes területein, így például Lengyel- és Finnországban, a mai Ukrajna területéhez tartozó egyes kormányzóságokban, Besszarábiában, valamint a mai, szuverenitását ismét elnyert Észtország és Lettország területén. Vonatkozik ez az Orosz Birodalom területének legnagyobb részén hatályos jogot rendszerbe foglaló Szvod Zakonov Rosszijszkoj Imperii újabb, átdolgozott és bővített, 1842-es, majd 1857-es kiadására is. Itt említjük meg, hogy az 1857. évi kiadás már több, 16 kötetben került közzétételre.
A terjedelmes, 4636 szakaszból (artikulusból) álló Liv-, Est-und Curländisches Privatrecht, amelynek módosítására az orosz impérium alatt többször is sor került, a "Provinzialrecht der Ostseegouvernements" harmadik (önálló) köteteként 1864-ben került kiadásra.
4. A Liv-, Est-und Curländisches Privatrecht elkészítésére 1857-ben Friedrich Georg von Bunge1 (1802-1897), a pandektista iskola, irányzat híve, a dorpati (Tartu, majd 1893-tól kezdve Jurjev) egyetem tanára (1831-1842) kapott megbízást. A törvénykönyv családi, dologi, öröklési és kötelmi jogi részből áll, eltér azonban a pandektarendszertől annyiban, hogy eltérően az 1863-ban kihirdetett és 1865-ben hatályba lépett szász polgári törvénykönyvtől (Bürgerliches Gesetzbuch für das Königreich Sachsen) és a német polgári törvénykönyvtől (Bürgerliches Gesetzbuch) nem tartalmaz Általános Részt (Allgemeiner Teil).A kódex dologi jogi része feudális jogi hagyományokat tükröz. Kiemelendő ebben a vonatkozásban az, hogy a Liv-, Est-und Curländisches Privatrecht ismeri a "kettős" vagy "osztott földtulajdon" (dominium duplex: dominium directum /dominium superius/ és dominium utile /dominium inferius/) intézményét, mely fennmaradt a tulajdoni viszonyok körében kétségtelenül jelentős változásokat eredményező földreformot követően is.
A kódex sokkal modernebb, mint a Szvod Zakonov magánjogi viszonyokat szabályozó tizedik könyve.2A fenti kódex előkészítésének tekinthető Friedrich Georg von Bunge "Einleitung in die liv-, esth- und curländische Rechtsgeschichte und Geschichte der Rechtsquellen" (Reval, 1849) című, a jogalkalmazásban is figyelembevett, egyfajta "book of authority"-nek is tekinthető jogtörténeti, de a hatályos joggal is foglalkozó munkája.
Litvániában, amely a lengyel-litván állam (államszövetség) második felosztását (1793), majd harmadik felosztását (1795) követően Oroszországhoz került, a Szvod Zakonov vált 1833-at követően a magánjog területén hatályossá. Eltérően a mai Észtország és a mai Lettország területétől, a litván területek nem őrizték meg az Orosz Birodalom legnagyobb részén hatályosuló, a Szvod Zakonov Rosszijszkoj Imperii-ban kompilált, összefoglalt orosz magánjogtól való különállásukat. A két világháború közötti időszakban továbbra is az első világháború előtt hatályos orosz magánjog maradt hatályban, igaz, nem egyszer jelentős mértékben módosított formában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
