A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény már a preambulumában kifejezte elkötelezettségét az emberi méltóság tisztelete mellett: "Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság".
A "Szabadság és felelősség" című első fejezet tartalmazza az alapjogi katalógust. Az alapjogok az államszervezeti rész előtt kaptak helyet, ezzel jelezve, hogy az állam és az állampolgár viszonyában az utóbbi, tehát az ember a meghatározó tényező. Az I. cikk képezi az alapjogvédelem alapját azzal, hogy az államhatalom legfőbb kötelezettségévé teszi az alapjogok tiszteletét és védelmét: "AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani." Az I. cikk (2) bekezdése az egyéni jogok mellett hangsúlyozza a közösségi jogokat is. A (3) bekezdés pedig kiterjeszti a természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkozó alapvető jogok gyakorlását a jogi személyekre is.
A II. cikk az alapjogi katalógus élén tartalmazza az élethez és az emberi méltósághoz való jogot: "Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg."
Az emberi méltóság ezen túlmenően máshol is megjelenik az Alaptörvényben. A XVII. cikk (3) bekezdés kiemeli a méltóság munkahelyi védelmét: "Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez." A XXII. cikk kimondja: "Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa." Végezetül a 37. cikk (4) bekezdése biztosítja - az Alkotmánybíróság pénzügyi tárgyú törvények felülvizsgálatára vonatkozó hatáskör-korlátozásának fenntartása mellett[1] - a központi költségvetésről, annak végrehajtásáról, az illetékekről és járulékokról, vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeknek a legfontosabb alapjogokkal, elsősorban az élethez és az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben való vizsgálatát.
E tanulmány célja az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jog értelmezése. A tanulmány kiindulópontja az, hogy az Alaptörvény nem teremtett tabula rasa-t, így az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű megállapítások értelemszerűen irányadók az Alaptörvény értelmezése során is.
Az Alkotmánybíróság a 22/2012. (V. 11.) AB határozatában foglalt állást az Alaptörvény hatályba lépése előtt hozott döntései további alkalmazhatóságával kapcsolatban: "Az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme. Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben felhasználhatja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott, feltéve, hogy az Alaptörvény konkrét - az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú - rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges."[2] A határozat szerint "[e]z azonban nem jelenti az előző Alkotmányon alapuló határozatokban kifejtettek vizsgálódás nélküli, mechanikus átvételét, hanem az előző Alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályainak összevetését és gondos mérlegelést kíván. Ha az összevetésnek az az eredménye, hogy az alkotmányjogi szabályozás változatlan vagy jelentős mértékben hasonló, az átvételnek nincs akadálya. Másrészt az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni."[3]
A fentiekre tekintettel először összevetjük az Alaptörvény II. cikkét a régi Alkotmány 54. § (1) bekezdésével.
A régi Alkotmány 54. § (1) bekezdése az emberi méltósághoz való jogot az élethez való joggal együtt alapjogként szabályozta: "A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése tehát két elemből állt: az első mondat kimondta, hogy minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz; a második mondat rögzítette, hogy a fenti jogoktól senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Az Alaptörvény II. cikke három elemből áll: az első mondat kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen; a második mondat első tagmondata rögzíti, hogy minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz; a második mondat második tagmondata megfogalmazza, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.
Az élethez és a méltósághoz való jogot mind a régi Alkotmány, mind az Alaptörvény együtt említi: minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A két jog egymáshoz való viszonyának kibontásakor az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy az "emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték". [4] Ez a felfogás alapot adott az oszthatatlansági doktrína megfogalmazására, melynek értelmében az élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog.[5] A későbbiek során az Alkotmánybíróság kidolgozta azt is, hogy milyen összefüggésben érvényesül az emberi méltóság korlátozhatatlansága. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státusz meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és elválaszthatatlan egysége határozza meg a sajátos emberi státuszt.[6] Ezért anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint - a szükségességi-arányossági teszt alapján, a lényeges tartalom kivételével - korlátozhatók.[7]
Tehát a testület az ember életét és méltóságát egységben szemlélő monista emberfelfogás mellett foglalt állást, és elvetette - az emberi méltóság értelmezése során egyébként mintának tekintett német Szövetségi Alkotmánybíróság által képviselt - a test és lélek dualizmusára épülő felfogást, amely szerint különválaszthatók az ember társadalmi és biológiai dimenziójához fűzhető jogok. Az Alkotmánybíróság felfogása szerint emberi jogi nézőpontból a monista felfogás és az abból eredő oszthatatlansági elv többletvédelmet biztosít az egyén számára a két jog különállását valló felfogással szemben. A monista felfogásból ugyanis az élethez és méltósághoz való jognak a korlátozhatatlansága is következik. Ezzel szemben a dualista nézőpont szerint az ember biológiai létezését biztosító jogok (az élethez való jog, a testi épséghez és az egészséghez való jog) korlátozhatók.
Az Alkotmány a két jog együtt említésén túlmenően semmit sem árult el azok kapcsolatáról, az Alaptörvény preambuluma viszont meghatározza az élet és a méltóság egymáshoz való viszonyát: az emberi méltóságot tekinti az emberi lét alapjának. Az Alaptörvény ezzel azt fejezi ki, hogy az emberi méltóság egy velünk született, az emberi léthez kapcsolódó kvalitás. A preambulum tehát az alkotmánybírósági gyakorlatban kiforrott "a méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minőség" formula kinyilvánítása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
