"Ne beszéljünk addig nagy felfedezésekről vagy haladásról, míg a világon egyetlen boldogtalan kisgyerek is létezik."
Albert Einstein
Az Európai Unió Bizottsága 2016. június 30-i levelével továbbította a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló (átdolgozott) tanácsi rendeletre (a továbbiakban: Brüsszel IIb rendelet) vonatkozó javaslatot.[1] Az Egyesült Királyság és Írország bejelentette, hogy részt kíván venni a javasolt Brüsszel IIb rendelet elfogadásában és alkalmazásában, Dánia ebben nem vett részt, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. A Tanács vitákat folytatott a javaslat következő kulcsfontosságú részeiről: a gyermek meghallgatása (2017. június), a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás megszüntetése (2017. december), a központi hatóságok szerepének megerősítése (2018. március), továbbá a gyermek másik tagállamban való elhelyezése, az ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések mozgása, valamint a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás teljes megszüntetésének módja (2018. június). A viták nyomán egy olyan kompromisszumos javaslat született, amelynek célja, hogy megállapodást érjen el valamennyi tagállam között. A Tanács 2019. június 25-én fogadta el az (EU) 2019/1111. rendeletet a házassági és szülői felelősségi ügyekben a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről (Brüsszel IIb rendelet), amely 2022. augusztus 1-jétől alkalmazandó a tagállamokban.[2]
A rendelet hatálybalépésével, 2022. augusztus 1-jétől hatályon kívül helyezi a 2201/2003/EK rendeletet, és célja, hogy hatékonyabb szabályokat biztosítson a határokon átnyúló, a szülői felelősséggel kapcsolatos vitákban részt vevő gyermekek és szüleik védelmére vonatkozóan, például a felügyeleti joggal, a kapcsolattartási joggal és a gyermek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Célja, hogy felgyorsítsa az eljárásokat, mivel sok esetben gyorsan kell cselekedni a gyermek mindenekfelett álló érdekének védelmében. A Brüsszel IIb rendeletről készült összefoglaló[3] szerint a megújulás azt jelenti, hogy harmonizálja a joghatóságra vonatkozó szabályokat a házasság felbontása, a különválás, a házasság érvénytelenítése és a szülői felelősségi viták során, továbbfejleszti a visszaviteli eljárásokat a gyermek jogellenes külföldre vitele esetén egyértelmű határidők bevezetésével annak érdekében, hogy az ügyet gyorsan meg lehessen oldani: az első és a másodfokú bíróságnak is hat héten belül kell határoznia. Elősegíti a közvetítést. A gyermeknek lehetőséget kell kapnia a meghallgatásra az őt érintő eljárásokban. Megszünteti a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást (exequatur) a szülői felelősségről szóló határozatokra vonatkozóan, ami időt és költségeket takaríthat meg az egyének számára, valamint egyértelműsíti a szabályokat a gyermekek egy másik uniós tagállamba történő elhelyezésével kapcsolatban, ideértve a hozzájárulás szükségességét valamennyi helyzetben (kivéve, ha a gyermeket a szülőnél helyezik el). Előmozdítja a határozatok hatékonyabb végrehajtását a végrehajtás felfüggesztése vagy megtagadása lehetséges okainak bevezetésével, lehetőséget teremt határozatok, közokiratok, bizonyos megállapodások egyszerűbb mozgására az EU-n belül a más uniós tagállamokban az elismerésre és végrehajtásra vonatkozó szabályok révén, és jobb együttműködést tűz ki célul az uniós tagállamok központi hatóságai és bíróságai között, tiszteletben tartva a felek jogait és a titoktartást. Hangsúlyozza továbbá, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikkével és a gyermekek jogairól szóló 1989. november 20-i, a nemzeti jog és eljárás szerint végrehajtott ENSZ egyezménnyel összhangban továbbra is az elsődleges szempont a gyermek mindenekfelett álló érdeke. Kiegészíti a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló 1980. évi hágai egyezményt, amely a gyermekek származási országukba történő visszavitelét elrendelő határozatokkal foglalkozik.
Tanulmányomban a Brüsszel IIb rendelet gerincét képező kompromisszumos csomag főbb tartalmi elemei és az Európai Unió Bíróságának (EUB) az utóbbi évekre
- 1/2 -
jellemző joggyakorlata közötti összefüggéseket elemzem egy-egy jogeset ismertetésén keresztül. Célom, hogy rámutassak: az utóbbi évek joggyakorlata döntő hatással volt a Brüsszel IIa rendelet átdolgozási folyamatára, azokra a tárgykörökre, amelyek végül - a jogalkotó, a jogalkalmazó és végső soron a jogkereső állampolgár reményei szerint is - rugalmasabbá, egyszerűbbé, "életközelibbé" teszik a határokon átnyúló ügyekben alkalmazandó rendelkezéseket.
Ha az elmúlt pár év esetjogát tanulmányozzuk, egy fontos tendenciát fedezhetünk fel a jogalkalmazásban, nevezetesen a gyermek érdekének a fókuszba helyezését, a gyermek legfőbb érdekének esetről esetre történő, minél pontosabb definiálását. A döntésekben a gyermek legfőbb érdeke kézzelfoghatóan jelenik meg a szokásos tartózkodási hely kritériumainak meghatározásában, a gyermeknek járó örökséggel kapcsolatos jogvita elbírálásában (amelynek pikantériája, hogy ez a rendelet primer olvasata szerint nem is tartozhatna a rendelet tárgyi hatálya alá),[4] a gyermek meghallgatásának relevanciája a határozatok elismerése és végrehajtása során, különösen a jogellenes gyermekelviteli ügyekben, az egymással konkuráló eljárások és bíróságok közül a legmegfelelőbb választása, valamint az Alapjogi Charta gyermek jogairól szóló rendelkezéseinek markáns megjelenése a döntések indokolása során. Az EUB jogértelmezése az igazságszolgáltatás koncentrációját eredményezi, amelynek alapján a gyermekhez "legközelebb álló" bíróság jogosult döntést hozni a gyermek életét, sorsát alapvetően érintő kérdésekben. A gyermek érdekének elsődlegessége kapcsán feltétlenül említésre érdemes a mediáció alkalmazásának lehetősége a gyermek meghallgatásakor. A döntéseket már átszövi az új szemlélet, amelyet a gyermekbarát igazságszolgáltatás eszméje közvetít a bíróságok számára. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról azt a célt kívánja elérni 2010-től kezdődően, hogy az igazságszolgáltatás mindig gyermekközpontú legyen, függetlenül attól, hogy kik ezek a gyerekek vagy mit tettek.[5] Az iránymutatás elfogadása a tagállamok részéről jelentős előrelépést jelent a gyermeki jogok mind szélesebb körben való érvényesülése terén, a gyermek egyenrangú partnerként kezelésében az igazságszolgáltatásban való részvétele során. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás rendszerében ezek az elvek a gyermek szabad véleménynyilvánításhoz való jogának tiszteletben tartásában és a gyermek meghallgatásának kötelezettségében jelennek meg.
E jogalkalmazási tendenciákra figyelemmel a Brüsszel IIb rendelettel összefüggésben három elemet, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikkével és a gyermekek jogairól szóló 1989. november 20-ai, a nemzeti jog és eljárás szerint végrehajtott ENSZ egyezménnyel összhangban továbbra is elsődleges szempontként értékelt, a gyermek mindenekfelett álló érdekét (a gyermek legfőbb érdeke), a joghatósági szabályok harmonizálását és a gyermek véleménynyilvánítási szabadságát (a gyermek meghallgatása, a közvetítés elősegítése) vizsgálom az alábbiakban.
Ebben az ügyben egy csecsemő szokásos tartózkodási helyének meghatározása jelentett kihívást az EUB számára, különösen azért, mert még alig csengett le az ismert és nagy visszhangot kiváltó ún. Mercredi ítélet[7] hatása, de a bíróság máris az objektív körülmények meghatározó jellege mellett tört lándzsát a kulturális kapcsolatokkal szemben a tartózkodási hely meghatározása során. A rendelet 8. cikk (1) bekezdésének értelmezéséről van szó.
HR lengyel állampolgár 2005 óta él Brüsszelben (Belgium), ahol határozatlan idejű munkaszerződés alapján az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) állandó tisztviselőjeként dolgozik. KO belga állampolgár szintén Brüsszelben él. 2014 júniusától együtt éltek Brüsszelben. Kapcsolatukból 2015. április 16-án ugyanebben a városban egy lányuk, MO született, aki lengyel-belga kettős állampolgársággal rendelkezik, a szülői felügyeleti jogot mindketten gyakorolják. A gyermek nem jár sem bölcsődébe, sem óvodába. HR anyja segít a gyermek mindennapi ellátásában. Korábban e segítséget egy lengyel gyermekgondozó nyújtotta számára. HR és MO belgiumi és lengyelországi tartózkodási helyet is bejelentett. HR és családja lengyelül kommunikálnak a gyermekkel, míg KO franciául. Lányuk elsősorban lengyelül beszél és ért.
- 2/3 -
A gyermek a szabadságokat, az ünnepeket, valamint HR szülői szabadságának nagy részét Lengyelországban töltötte, továbbá a megkeresztelésére is e tagállamban került sor. HR Lengyelországban kíván letelepedni MO-val, amit KO ellenez. HR arra irányuló kérelmet nyújtott be a lengyelországi bíróságon, hogy egyrészt MO tartózkodási helye a saját adott tartózkodási helye alapján kerüljön megállapításra, másrészt kapcsolattartási jogot állapítsanak meg KO javára. Az előterjesztő fellebbviteli bíróság két kérdésével lényegében a gyermek "szokásos tartózkodási helyének" a rendelet 8. cikk (1) bekezdése szerinti fogalma értelmezését és különösen a csecsemő szokásos tartózkodási helyének az alapügyben szereplő körülmények között történő meghatározását lehetővé tévő tényezőket illetően várt választ.
Az EUB a "tartózkodási hely" fogalmának meghatározása során hangsúlyozta, hogy az uniós jog önálló fogalmáról van szó, a rendeletben meghatározott joghatósági szabályokat a gyermek legfőbb érdekének figyelembevételével, és különösen a fizikai közelség alapján alakították ki. Az EUB ítélkezési gyakorlatában azonban megjelentek olyan szempontok csecsemők esetében (lásd Mercredi-ítélet), amelyekben a fizikai jelenléttel szemben - amennyiben az nem ideiglenes vagy alkalmi jellegű - a családi kapcsolatoknak, a kulturális hagyományoknak döntő jelentőségük van. Ebben az esetben az EUB úgy foglalt állást, hogy a lengyelországi ideiglenes, alkalmi jellegű találkozások nem alapozzák meg a lengyel bíróság joghatóságát, mert nem tekinthető meghatározó körülménynek, hogy a gyermek feletti felügyeleti jogot ténylegesen gyakorló szülő által a szabadságai keretében és az ünnepek alkalmával korábban vele töltött tartózkodások a származási tagállama területén történtek, és a gyökerei, kulturális és családi kapcsolatai, valamint esetleges letelepedési szándéka Lengyelországhoz kötik.
Az EUB elmúlt évtizedben hozott döntéseiben a "fizikai jelenlét" mint a szokásos tartózkodási hely uniós fogalmi rendszerének egyik kritériuma relativizálódni látszott a csecsemőkorú gyermekek vonatkozásában. A gyermek jogai és a szülő jogai mint egyenrangú, adott esetben egymással versengő alapjogok érvényre juttatásánál a gyermek legfőbb, védendő érdekének védelme is árnyaltabban jelenik meg. Az utóbbi években a szülői felügyeleti jog együttes gyakorlása (közös szülői felügyelet) vált a gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlásának elsődleges formájává a tagállamokban, akár bírói döntés nélkül, akár annak nyomán. Ennek következménye, hogy mindkét szülő élni kíván e jogával, gyakorolni kívánja azt, ezért ismételten felértékelődnek az objektív földrajzi megfontolások az egyéb szempontokkal (kulturális kapcsolódás, állampolgárság) szemben, különösen az egyik szülő letelepedési szándékának a túlértékelésével szemben, mert a szándék (akár bizonyított, akár nem) önmagában nem helyezi át a szokásos tartózkodási helyet egy másik tagállamba. A Mercredi-üggyel való összehasonlítás legfontosabb tanulsága ez lehet számunkra. Az EUB gyakorlatában a "szokásos tartózkodási hely" értelmezése a joghatósági szabályok alkalmazása szempontjából fontos kérdés, a joghatósági szabályok harmonizálása pedig a megújulás egyik feltétele az átdolgozott Brüsszel IIa rendeletben. A joghatósági szabályok "összefésülése" jelenik meg az EUB joggyakorlatában az eljárni jogosult bíróságok közül a legmegfelelőbbnek a választásában.
Az eset a tartási rendelet[9] 3. cikk c) és d) pontjának értelmezésére irányul, és két szempontból is érdekes. Az egyik a rendelet tárgyi hatályra vonatkozó rendelkezésének az értelmezése (a tartási követelések, az öröklés és célvagyon - trust - nem tartozik a rendelet hatálya alá), a másik a gyermek legfőbb, védendő érdeke szempontjából legmegfelelőbb bíróság fogalmának értelmezése.
A kérelmet az A és házastársa, B között a két kiskorú gyermekük vonatkozásában fennálló tartási kötelezettség megállapítására irányuló olyan kérelem tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, amelyet a szülők különválására irányuló eljáráshoz kapcsolódóan a két kiskorú gyermek szokásos tartózkodási helyétől eltérő tagállamban nyújtottak be.
A (az apa) és házastársa, B (az anya), valamint két kiskorú gyermekük olasz állampolgárok, és állandó jelleggel Londonban (Egyesült Királyság) élnek. A gyermekek ebben a városban születtek 2004. március 4-én és 2008. augusztus 5-én. 2012. február 28-án előterjesztett keresetében A eljárást indított a Tribunale di Milano (milánói bíróság, Olaszország) előtt B-vel szemben, azt kérve, hogy a bíróság mondja ki B hibájából történő különválásukat, és rendelkezzen két gyermeküknek - az anyjuknál való elhelyezése melletti - közös felügyeletéről. A továbbá felajánlotta, hogy a gyermekek tanulmányi és gondozási költségeihez való hozzájárulásképpen havi 4000 eurót fizet. B viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben szintén kérte, hogy a bíróság rendelje el különválásukat a férje hibájából, és ítéljen meg havi 18 700 euró összegű házastársi tartást, azonban arra is hivatkozott, hogy az olasz bíróság nem rendelkezik joghatósággal a felügyeleti jog, a tartózkodási hely, a kapcsolattartáshoz való jog és a gyermekek ellátásához való hozzájárulás kérdésében, mivel B szerint a rendelet alapján a brit bíróságot
- 3/4 -
kell joghatósággal rendelkezőnek tekinteni, mivel A és B mindig is Londonban élt, ahol a kiskorú gyermekeik születtek és laknak. A Tribunale di Milano megállapította, hogy a rendelet 3. cikke alapján joghatósággal rendelkezik a különválással kapcsolatos kérelem elbírálására, de a 8. cikk (1) bekezdéséből arra következtetett, hogy kizárólag a brit bíróságok rendelkeznek joghatósággal az e rendelet 2. cikk 7. pontja értelmében vett "szülői felelősséghez" kapcsolódó kérdésekben, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gyermekek szokásos tartózkodási helye Londonban van. Az apa egyébiránt keresetet nyújtott be Londonban a szülői felelősség gyakorlása szabályainak meghatározása érdekében. A Tribunale di Milano szintén különbséget tett az anyának járó tartásdíj és a kiskorú gyermekeknek járó tartásdíj tekintetében, és megállapította, hogy joghatósággal rendelkezik a B-nek járó tartásdíj iránti kérelem elbírálására, de nem rendelkezik joghatósággal a kiskorú gyermekek tartására irányuló kérelem elbírálására.
A kérdést előterjesztő olasz legfelsőbb bíróság arra várt választ, hogy a tartási rendelet 3. cikk c) és d) pontjában szereplő joghatóság-megosztási szempontok, figyelembe véve az ott szereplő "vagy" kötőszót, egymást kizárják-e, vagy e kötőszó azt jelenti, hogy mind a különválásra vonatkozó eljárás elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság, mind a szülői felelősségre vonatkozó eljárás elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság érvényesen eljárhat a kiskorú gyermekek vonatkozásában fennálló tartási kötelezettség megállapítására irányuló kérelem tárgyában.
Az EUB a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a tartási rendelet 3. cikk c) és d) pontját úgy kell értelmezni, hogy ha valamely tagállam bírósága előtt kiskorú gyermek szülei különválására vagy házasságuk felbontására vonatkozóan van eljárás folyamatban, és valamely másik tagállam bírósága előtt e gyermekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárás van folyamatban, az ugyanezen gyermek vonatkozásában fennálló tartási kötelezettség megállapítására irányuló kérelem kizárólag a rendelet 3. cikk d) pontja szerinti szülői felelősségre vonatkozó eljárásban járulékos jellegű. A bíróság kifejtette, hogy ilyen kérdés csupán akkor merül fel, ha a kiskorú gyermek részére tartási kötelezettség megállapítására irányuló kérelem e rendelkezések értelmében véve járulékos jellegűnek minősül mind a "személyi állapottal kapcsolatos [eljárásban]", mind a "szülői felelősséggel kapcsolatos [eljárásban]", és nem csupán az egyikben. Vagyis meg kell határozni a tartási rendelet 3. cikk c) és d) pontjában szereplő "járulékos jellegű kérelem" fogalmának tartalmát, és ezt nem lehet az egyes tagállamok bíróságainak a nemzeti joguk szerinti értékelésére bízni. A 3. cikk c) és d) pontja különbséget tesz a személyi állapotra vonatkozó eljárások és a szülői felelősségre vonatkozó eljárások között. Ez a különbségtétel a tartási rendelet rendelkezéseinek egybevetéséből is kitűnik.
Az EUB tehát hangsúlyozta a gyermek mindenekfelett álló érdeke figyelembevételének szükségességét a tartási rendelet 3. cikk c) és d) pontjában előírt joghatósági szabályok értelmezésekor. Annál is inkább így van, mert a tartási rendeletet az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikk (2) bekezdésének megfelelően kell végrehajtani, amely rendelkezés szerint a hatóságoknak és a magánintézményeknek a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenekfelett álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.
A rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontjának és 8. cikk (1) bekezdésének a tartási rendelet 3. cikk c) és d) pontjával való összevetéséből az következik, hogy amennyiben a szülői felelősségre vonatkozó eljárásban érintett gyermekek esetében fennálló tartási kötelezettség megállapítására irányuló járulékos kérelmet is benyújtanak, az a tagállami bíróság jogosult eljárni a tartási kérelem tekintetében, amely a szülői felelősségre vonatkozó kérelem elbírálására jogosult. A személyállapoti perben eljárni jogosult bíróság tekintetében a tartási kérelem nem minősül járulékosnak, tehát joghatósága ez utóbbi kérelem elbírálására nem terjed ki. A járulékos jellegű kérelem tartalmi meghatározása a gyermek legfőbb érdeke szempontjából történik a rendelet 3. cikk (1) bekezdés a) pontjában és az Európai Unió Alapjogi Charta 24. cikk (2) bekezdésében foglaltak helyes értelmezése alapján.
Egy hasonló ügyben[10] az A-ügyhöz képest eltérő döntést hozott az EUB. Míg az A-ügyben egyértelművé tette, hogy a szubszidiárius joghatóságot a szülői felügyeleti jog gyakorlására irányuló kérelem elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság gyakorolhatja, és nem a személyállapoti pernek tekintendő házasság felbontására joghatósággal rendelkező bíróság, addig a C-468/18. számú ügyben három összefüggő kereseti kérelem esetén a tartásra jogosult kiskorú gyermek legfőbb érdeke azt kívánja meg, hogy - bizonyos feltételek fennállása esetén (az alperes szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság, amelynek joghatóságát nem kifogásolja egyik fél sem a házasság felbontásának ügyében) - a házasság felbontásáról döntő bíróság rendelkezzen joghatósággal. Megállapítható, hogy az EUB joggyakorlata a gyermek legfőbb érdekére fókuszál, a gyermek érdeke megkívánja az eljáró bíróság(ok) koncentrációját, ami lehetőleg egy konkrét bíróság joghatóságának a megállapítását és egy meghatározott anyagi jog alkalmazását teszi lehetővé. Kérdés persze továbbra is, hogy az EUB döntései teret adnak-e a szülők számára a "forum shoppingra": hiszen amíg az EUB a gyermek számára legmegfelelőbb választ keresi, a szülők nem a maguk számára legmegfelelőbb bíróságot fogják-e választan?. E döntések kritikai visszhangja nem maradt el.[11]
- 4/5 -
A jogalkalmazók által megfogalmazott és a jogalkotó által akceptált igény volt az egyértelmű szabályok lefektetése a gyermek véleménynyilvánítási lehetősége keretében. Ezt a következő példával illusztrálom.
A gyermek meghallgatásának módjára vonatkozó szabályokat a nemzeti jog és eljárás határozza meg, anélkül, hogy e szabályokat egy másik tagállam bírósága felülvizsgálhatná. Az a kötelezettség azonban, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára valódi és tényleges lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondhassa saját véleményét, nem abszolút. Ha a gyermeknek nem biztosítottak véleménynyilvánítási lehetőséget, a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben hozott határozatok elismerését és végrehajtását meg lehet tagadni, kivéve, ha az eljárás csak a gyermek vagyontárgyát érinti, ha az ügy tárgya nem teszi szükségessé, vagy ha alapos okkal nem hallgatták meg a gyermeket, figyelembe véve különösen az ügy sürgősségét. A következő eset arra példa, hogy a gyermek meghallgatása követelményének tagállamonként eltérő értelmezése milyen zűrzavarhoz vezethet, és miért volt indokolt a módosított rendeletben a gyermek meghallgatásának egységes standardjait lefektetni. A rendelet (19) preambulumbekezdésének szövege a következő: "A gyermek meghallgatása fontos szerepet játszik e rendelet alkalmazásában, jóllehet e jogi eszköz nem kívánja módosítani az alkalmazandó nemzeti eljárásokat."
J. A. Aguirre Zarraga spanyol állampolgár és S. Pelz német állampolgár 1998. szeptember 25-én kötött házasságot Spanyolországban. A házasságból 2000. január 31-én született meg leányuk, Andrea. A család szokásos tartózkodási helye Sondikában volt (Spanyolország). Mivel az S. Pelz és J. A. Aguirre Zarraga közötti kapcsolat a 2007 vége felé megromlott, különváltak, és ezt követően a spanyol bíróságoknál mindketten kérelmezték a házasság felbontását.
A szülők kérelmezték a közös gyermek feletti kizárólagos felügyeleti jogot. A bíróság a felügyeleti jogot ideiglenesen az apára ruházta, és az anya láthatási jogot kapott. E határozat eredményeképpen Andrea az apa háztartásába került az igazságügyi pszichoszociális szolgálat által az eljáró bíróság kérésére kiállított szakvéleményben foglalt ajánlások figyelembevételével. Az anya 2008 júniusában elköltözött, és Németországban telepedett le, ahol azóta él új partnerével. 2008 augusztusában Andrea az anyjánál töltött nyári szünidő végét követően anyjával Németországban maradt. Ettől az időponttól kezdődően nem tért vissza apjához Spanyolországba. A spanyol bíróság az apa kérelmére hozott, ideiglenes intézkedést elrendelő új határozatában többek közt megtiltotta Andreának, hogy anyja, annak bármely családtagja vagy S. Pelzcel rokonságban álló bármely személy kíséretében elhagyja Spanyolország területét. E határozat továbbá az ítélet kihirdetéséig felfüggesztette az anyának korábban megadott láthatási jogot. 2009 júliusában az Andrea feletti felügyeleti jogra vonatkozó eljárás ugyanezen bíróság előtt folytatódott. E bíróság úgy vélte, hogy új szakvélemény beszerzése, valamint Andrea személyes meghallgatása szükséges, és a Bilbaóba tervezett mindkét eseményre határnapot tűzött. A határnapokon azonban sem Andrea, sem az anyja nem jelent meg. A spanyol bíróság nem adott helyt az anya arra irányuló kérelmének, hogy ő és a lánya engedélyt kapjanak arra, hogy a szakértői véleményezés és Andrea meghallgatása után szabadon elhagyhassák Spanyolország területét vagy Andrea meghallgatására videokonferencia útján kerüljön sor.
A német bíróságok előtt az ideiglenes intézkedésben foglaltak végrehajtására indított eljárásban a kérdést előterjesztő német bíróság megállapította egyrészt, hogy a spanyol bíróság nem hallgatta meg Andrea aktuális véleményét, és azt így nem vehette figyelembe a 2009. december 16-ai, többek közt e gyermek feletti felügyelet jogáról szóló ítéletének meghozatalakor. Másrészt a spanyol bíróság által a gyermek meghallgatása érdekében tett fáradozások a gyermek véleménye figyelembevételének az Alapjogi Charta 24. cikk (1) bekezdése által tulajdonított jelentőségére tekintettel elégtelenek voltak. A német bíróságban kérdések merültek fel azt illetően, hogy a végrehajtás szerinti tagállamot kötheti-e egy tartalmi szempontból nyilvánvalóan hibás - a rendelet 42. cikke szerinti - igazolás, mely egy nyilvánvalóan helytelen kijelentést tartalmaz, mivel azt állítja, hogy az említett spanyol bíróság Andreát meghallgatta, noha erre nem került sor.
Az EUB a fenti kérdésekre azt a választ adta, hogy az alapügyet jellemző körülményekre tekintettel a végrehajtás helye szerinti tagállam illetékes bírósága a jogellenesen visszatartott gyermek visszavitelét elrendelő, igazolt határozat végrehajtását nem tagadhatja meg amiatt, mert az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága, amely e határozatot hozta, megsértette a rendeletnek az Alapjogi Charta 24. cikkével összhangban értelmezett 42. cikkét, mivel e jogsértés fennállásának értékelése az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságainak kizárólagos joghatóságába tartozik.
- 5/6 -
Az EUB döntése meghozatalakor együttesen értelmezte a rendelet (19) és (33) preambulumbekezdését, az Alapjogi Charta 24. cikkét, valamint a rendelet 42. cikk (2) bekezdés első albekezdését, és abból azt a következtetést vonta le, hogy azok a gyermek meghallgatásának lehetőségére vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy a gyermek visszaviteléről határozó bíróságnak kell mérlegelnie az ilyen meghallgatás lehetőségét. A meghallgatás tehát - bár ahhoz a gyermeknek továbbra is joga van - nem jelenthet abszolút kötelezettséget, hanem azt minden egyes esetben a gyermek mindenekfelett álló érdekéhez kapcsolódó követelmények alapján kell mérlegelni, az Alapjogi Charta 24. cikk (2) bekezdésével összhangban. Vagyis a gyermeknek a meghallgatáshoz való, az Alapjogi Charta 24. cikkében és a rendelet 42. cikk (2) bekezdés első albekezdés a) pontjában előírt joga nem követeli meg, hogy az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága előtt mindenképpen meghallgatásra kerüljön sor, hanem azt írja elő, hogy a gyermek számára álljon rendelkezésre valamennyi olyan eljárás és jogi feltétel, amely lehetővé teszi számára, hogy véleményét szabadon kifejezhesse és hogy azt a bíróság figyelembe vegye. A bíróság a gyermek mindenekfelett álló érdeke alapján és az adott egyedi ügy körülményeit figyelembe véve a meghallgatás céljából - a gyermek számára valós és tényleges lehetőséget biztosítva a véleménynyilvánításra - minden szükséges intézkedést meghozzon annak érdekében, hogy az említett rendelkezések hatékony érvényesülése ne sérüljön.
Az alternatív vitarendezés - ahol helyénvaló - még láthatóbb helyet kapott a felek autonómiájára épülő és a tartós megoldások elérésének elősegítése érdekében a Brüsszel IIb rendeletben, ami nem vitásan a kialakult jogellenes gyermekelviteli gyakorlat hatásának köszönhető. Fontos szempont, hogy az eljárások elhúzódása, az eljáró nemzeti hatóságok mulasztásai a gyorsaság és a hatékonyság terén a lehető legkisebb mértékben sértsék a jövőben a szülők és a gyermekek védendő érdekeit, elsősorban azért, mert a szülői jogok (akár a kapcsolattartáshoz fűződő erőteljes szülői jog) és a gyermeki jogok összehangolása különösen nehéz feladat, amelyben kiemelkedő szerep juthat a mediációs eljárásnak.
A nemzetközi családi mediáció német mintájában az első bírósági tárgyaláson egy mediátor tájékoztatást ad a szülőknek a mediációról. A mediáció az ilyen és más gyermekelviteli ügyekben mindig rövid távú és intenzív. A gyermekük elvesztése miatt kétségbeesett szülők hatalmas nyomás alatt állnak, hogy megoldást találjanak, miközben a kommunikációjuk erősen gátolt. A követelmények és a kihívások ellenére a mediáció megbízható opciónak bizonyul, amely tiszteletben tartja és megvédi az elvitt gyermek szükségleteit, és segítséget nyújt a sok elkeseredett szülő egymásban ellenfelet látó "nyerni vagy veszteni" megközelítésének alternatívájaként.[13] Mary Caroll, a németországi székhelyű MIKK nemzetközi mediációs szervezet mediátora számol be olyan esetről, amikor Svájc és Franciaország volt érintett egy gyermekelviteli ügyben. A 15 éves lánygyermek az anyjával Svájcban tartózkodik, az apa Franciaországban él, és számára már biztosították a kizárólagos szülői felügyeleti jogot a francia bíróságok. A gyermek nem járt iskolába. Az apa gyermekelvitel miatt Franciaországban indított visszaviteli eljárást, az anya a svájci hatóságokhoz fordult segítségért. A mediációs eljárásban sikerült a feleknek megállapodniuk abban, hogy amíg a bíróság a visszaviteli eljárásban dönt, a kiskorú egy francia internátusban folytatja tanulmányait.[14]
A mediáció kiegyenlítő terepe lehet a "megsértett" emberi, szülői felügyeleti, kapcsolattartási jogok sérelme kiküszöbölésének. Az átdolgozás egyértelmű és reális határidőket ír elő a gyermekek jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekkel foglalkozó első és másodfokú bíróságok számára az eljárás bármely szakaszában a lehető leggyorsabb eljárás érdekében. Ezért még fontosabb szerephez juthat a közvetítés időzítése a hágai egyezményben előírt hathetes időtartamra és ennek keretében egy nemzetközileg elismert és végrehajtható megállapodás létrehozása. A mediáció alkalmazására mindenképpen ösztönző tényező lehet a családjogi vitákban a gyermek mint érintett részvétele az eljárásban, a gyermek véleményének kinyilvánítása és annak figyelembevétele, különösen a gyermek meghallgatása útján.
A Brüsszel IIa rendelet felülvizsgálata során is parázs viták középpontjába került, hogy a tagállamokra lehet-e bízni, hogyan történjen a gyermek részvétele, különösen meghallgatása az őt érintő eljárásokban (közvetetten vagy közvetlenül, hány éves kortól, hogyan mérik az ítélőképességét). A jelenleg hatályos rendelet 55. cikk e) pontjában megjelenik a békés megoldásra való törekvés hangsúlyozása, mely előírja a tagállamoknak a szülői felelősség jogosultjai közti megállapodás elősegítését közvetítés vagy más eszközök útján. A 23. cikk b) pontja kimondja, hogy a szülői felügyeletre vonatkozó döntés elismerése megtagadható, ha azt az ítélőképessége birtokában levő gyermek meghallgatása nélkül hozták. A meghallgatás alóli kivételeket a módosított rendelet 39. cikk (2) bekezdése tartalmazza.
Áttekintve az elmúlt évek esetjogát, egy-egy bekezdésnyi utalást találunk arra, hogy a hazai eljárásban a szülők mediációban vettek részt, de arra, hogy a joghatósági döntéseknél, a kollíziós jog meghatározásánál figyelembe vették-e azt, hogy a gyermek bevonása az eljárásba, a meghallgatása de facto a szokásos tartózkodási helyén történjen, nem találunk adatokat. A már ismertetett HR-ügyben az EJEB megemlíti, hogy "egyébiránt a szülők közvetítői eljárást vettek igénybe az MO feletti szülői felelősség kérdésének rendezése érdekében. Ezen
- 6/7 -
eljárást azonban 2016 novemberében megszüntették." Vagy a közvetítés lehetőségének ajánlására történik utalás az RG-ügyben,[15] elsősorban az eljárás gyors, észszerű, hatékony befejezése érdekében. Mindenesetre a mediációnak fontos szerepe lehet a jövőben a gyermekközpontú igazságszolgáltatásban, nevezetesen abban, hogy a gyermek meghallgatása a szokásos tartózkodási helyén, mediációs eljárás keretében történjen.
A fenti esetek elemzésével igyekeztem felvillantani a tagállamok aktív részvételével módosított rendelet rendelkezései és az utóbbi tíz év esetjogából leszűrhető tendenciák egyes összefüggéseit, a joggyakorlatnak az átdolgozott rendeletre gyakorolt hatását. Ez garancia lehet arra, hogy az átdolgozott rendelet alkalmazása egyes területeken gördülékenyebb lesz, ugyanakkor néhány dilemma óvatos örömre ad okot. A HR-ügy kapcsán kiemelendő, hogy a szokásos tartózkodási hely értelmezése összetett problémára utal: az EUB-nak ezekben az ügyekben a joghatóság helyes értelmezésén túlmenően figyelnie kell arra, hogy a szokásos tartózkodási hely rögzítésének jelentősége van az 1980. évi Hágai Jogellenes Gyermekelviteli Egyezmény alkalmazásakor, különös tekintettel a visszavitel elrendelése vagy elutasítása terén, továbbá a határozat végrehajtása, és - különösen a gyermekbarát igazságszolgáltatás tükrében - a gyermek véleménynyilvánítási szabadsága körében is. A A-ügy a joghatósági szabályok harmonizálásának ékes példája azzal együtt, hogy a szülők találékonysága felülírhatja az EUB legnagyobb igyekezetét is. Ez fontos jelzés volt a jogalkotónak az átdolgozott Brüsszel IIa rendelet joghatósági szabályainak világosabbá tételére. Az Aguirre Zarraga-ügy és hasonló esetek ráirányították a jogalkotó figyelmét arra, hogy a végrehajtási eljárásra vonatkozó egyes szabályok harmonizálása elengedhetetlen az átdolgozás során. Jelentősége lesz a gyermek egységes standardok szerinti meghallgatásának a gyermekek unión belüli jogellenes elvitelével kapcsolatos ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása terén is.
A Povse-ügyben[16] kérdésként vetődött fel, hogy az ideiglenes intézkedés nemcsak a gyermekre, hanem arra a szülőre is vonatkozik-e, akinek részére a szülői felügyeletet ez az intézkedés biztosítja, és arra is, akitől a szülői felügyeleti jog gyakorlását megvonták. Ez azért releváns kérdés, mert annak a szülőnek, aki jogellenesen elvitte a gyereket, az ideiglenes intézkedés nem szolgálhat eszközül arra, hogy a saját jogellenes magatartásával előidézett helyzetet meghosszabbítsa, illetve legitimálja annak következményeit. Itt abban is állást foglalt az EUB, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság valamely ideiglenes intézkedés végrehajtásával nem ruházza át a joghatóságát arra a tagállamra, ahová a gyermeket elvitték. Ennek azért is lehet jelentősége, mert egy váratlan körülmény a releváns tényekben olyan változást eredményezhet, amely egy végleges visszaviteli határozat végre nem hajthatóságát támasztja alá, például egy ideiglenes intézkedés. Vajon a Brüsszel IIb rendelet megoldja ezt a dilemmát, vagy talán mégsem gondolt mindenre a jogalkotó? ■
JEGYZETEK
* A cikk a Családi Jog folyóirat 2020. szeptember 24-én rendezett éves konferenciáján elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
[1] Https://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-14784-2018-INIT/hu/pdf (utolsó letöltés: 2021. április 19.).
[2] Https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32019R1111 (utolsó letöltés: 2021. április 19.).
[3] Https://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/LSU/?uri=CELEX%3A32019R1111 (utolsó letöltés: 2021. április 19.).
[4] C-565/16. Az Eirinodikeio Lerou Leros (Görögország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2018. április 19-én hozott ítélet, ECLI:EU:C:2018:265. Ebben az ügyben az EUB kimondta, hogy az örökség visszautasításának bírósági engedélyezése iránti kérelem tárgyában alkalmazható a rendelet, mert a rendelet 1. cikk (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés e) pontja értelmében a szülői felügyelet gyakorlása keretében a gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy a vagyonról való rendelkezéssel kapcsolatos, a gyermek védelmét célzó intézkedésnek minősül.
[5] Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, http://birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/stat-tart-file/gyerekbarat_igazsagszolgaltatas_iranymutatas.pdf, https://rm.coe.int/16806a4541 (utolsó letöltés: 2021. április 19.).
[6] C-512/17. Az SA ąd Rejonowy Poznań - Stare Miasto w Poznaniu (Lengyelország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2018. június 28-án kelt ítélet, ECLI:EU:C:2018:513.
[7] C-497/10 PPU, Barbara Mercredi kontra Richard Chaffe. A Court of Appeal (England & Wales. Civil Division; Egyesült Királyság) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2010. december 22-én hozott ítélt, ECLI:EU:C:2010:829. Az EUB ebben az ügyben a tényállás valamennyi körülményének értékelése során a kisgyermekek (csecsemő) esetében figyelembe veendő körülményekkel kapcsolatban foglalt úgy állást, hogy az anya másik tagállamban (Réunion, Franciaország) való tartózkodásának rövid időtartama ellenére a fizikai jelenléten kívül más tényezőkre is figyelemmel kell lenni, és a gyermek tartózkodási helye annak a helynek felel meg, ahol a gyermek a szociális és családi környezetbe bizonyos mértékig beilleszkedett.
[8] C-184/14. A Corte suprema di cassazione (Olaszország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2015. július 16-án kelt ítélet, ECLI:EU:C:2015:479.
[9] A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről.
[10] Lásd C-468/18. R kontra P. A Judecătoria Constanţa (Románia) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2019. szeptember 5-én kelt ítélet, ECLI:EU:C:2019:666.
[11] Giuseppe Buffone: Latest CJEU case law on cross-border maintenance claims. Az előadás elhangzott Trierben, az Európai Jogakadémia 2019. szeptember 26-27-én megrendezett éves családjogi konferenciáján (kézirat).
[12] C-491/10. PPU Joseba Andoni Aguirre Zarraga kontra Simone Pelz ügyben 2010. december 22-én kelt ítélet, ECLI:EU:C:2010:828.
[13] Németh Zoltán (szerk.): Mediáció a nemzetközi jogellenes gyermekelviteli ügyekben, békés megoldás a gyermek érdekében. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 2015. 38. o.
[14] Uo. 43. o.
[15] C-498/14. PPU RG kontra SF. A Cour d'appel de Bruxelles (Belgium) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2015. január 9-én hozott ítélet, ECLI:EU:C:2015:3.
[16] C-211/10. Doris Povse kontra Mauro Alpago. Az Oberster Gerichtshof (Ausztria) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem ügyében 2010. július 1-jén hozott ítélet, ECLI:EU:C:2010:400.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habil. PhD – bíró, Fővárosi Törvényszék.
Visszaugrás
