A mai napra rendelt szent evangélium a hagyaték könyvéből való és "A különleges, vagy szokatlan vagyontárgyak a hagyatékban" címet viseli.
A közjegyzőnek e "szokatlan vagyontárgyakat" illetően annyiban szerencséje van, hogy amikről beszélni fogunk azok valójában - a termőföld kivételével - kötelező leltározás alá nem eső vagyontárgyak. Ha ezekkel a hagyatéki eljárásban egyáltalán foglalkozni kell, akkor annak oka az, hogy a felek kérik a hagyatékkénti leltározásukat azért, hogy a jogutódlást ezeknél a vagyontárgyaknál is közhitelűen igazolni tudják.
Örök igazságok biztosan vannak, de én már lassan annak se hiszek, aki azt mondja, hogy "Az ember halálával hagyatéka, mint egész száll át az örökösre". Legalábbis addig nem, ameddig nem tisztázzuk, hogy ami átszáll az örökösre az hagyaték-e, ami pedig hagyaték az valóban átszáll-e az örökösre, vagy hagyaték ugyan, de nem az örökösre száll át, avagy átszáll az örökösre, csak éppen nem hagyaték. Mellesleg öröklési jogi vitában az emberi minőség sem egyértelmű: a hagyatéki eljárásban a törvényes örökös a végrendeleti örökös örökösi minőségét szokta kétségbe vonni, majd a végrendelet érvénytelensége iránti per elveszítése után meggyőződéssel állítja, hogy nem lehetett ember az az örökhagyó, aki őt így kisemmizte.
Az első - az életkor rövidülésével és a nyugdíjkorhatár felemelésével egyre szokatlanabb - vagyontárgy, amivel untatom a nagybecsű közönséget a nyugdíj. Ma még azért ez a vagyontárgy a hagyatékban többször előfordul, csak azt nem tudjuk, hogy valóban hagyatékként viselkedik-e.
Már a társadalombiztosítási nyugdíjnál sem tiszta a dolog. Az örökhagyót a tárgyhavi nyugellátás megilleti, ha a hónap első napját megérte, akkor is, ha a pénzes postást már nem tudta megvárni. Úgy tűnik tehát, hogy az örökhagyó részére ki nem fizetett "utolsó havi nyugdíj" az örökhagyó hagyatékát képezi polgári jogi értelemben, és mint hagyatéki vagyontárgynak a halállal az örökösre kell "átszállnia". Csakhogy, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint, a jogosult halála esetén, a fel nem vett nyugellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, ennek hiányában a vele közös háztartásban együtt élt gyermek, ennek hiányában a vele közös háztartásban együtt élt unoka, ennek hiányában a vele közös háztartásban együtt élt szülő, ennek hiányában a vele közös háztartásban együtt élt nagyszülő, ennek hiányában a vele közös háztartásban együtt élt testvér - egymást követő sorrendben - és csak ezek hiányában az örökös "veheti fel".
A "felvételre" való jogosultság öröklés-e? Nyilván nem, hiszen ez a jog a fentiek szerint a házastársat, a gyermeket, az unokát, a szülőt, nagyszülőt, a testvért illeti meg, ha az örökhagyóval közös háztartásban éltek, függetlenül attól, hogy ki az örökhagyó örököse. Ez a hagyatéki vagyontárgy tehát reájuk nem az öröklési jog szabályai szerint "átszáll", hanem "felvételre jogosultakká" válnak.
Az ilyen - és az örökhagyóval közös háztartásban is élt - hozzátartozók hiányában "felvételre jogosult" az örökös.
Sorakoznak a kérdések:
Az örökös örökli az utolsó havi nyugdíjat, vagy ő is "felvételre jogosultként" tarthat rá igényt? Nyilván ő sem örökli, mint ahogyan az őt sorrendben megelőzőket sem öröklés jogcímén illeti az meg.
Ha az örökösi minőség csak, mint "felvételre jogosultság" jön figyelembe, mégpedig a fentiek szerint sorrendben utolsóként, mi a helyzet a végrendelkezési szabadsággal? Az örökhagyó a végrendeletében rendelkezhet-e akként, hogy a hagyatékához tartozó utolsó havi nyugdíj az e vagyontárgyra nevezett örököst illesse meg, és ne a felvételre jogosultság sorrendjében őt megelőző jogosultakat? Ha abból indulunk ki, hogy hagyatéki vagyontárgyról van szó a válasz: igen, ha azt vesszük figyelembe, hogy a felvételre való jogosultságot a nyugdíjtörvény határozza meg, így ez a vagyontárgy nem az öröklési jog szabályai szerint "száll át" akkor a válasz: nem.
Mi a helyzet a hagyatéki hitelezőkkel szembeni felelősséggel?
Ha abból indulunk ki, hogy hagyatéki vagyontárgyról van szó akkor az utolsó havi nyugdíj a Ptk. 679. §-a szerint a hagyatéki terhekért felel, ha azt vesszük figyelembe, hogy az nem öröklés jogcímén illeti meg a felvételre jogosultakat, akkor a felelősség nem kerülhet szóba.
Keletkezik-e az utolsó havi nyugdíjon özvegyi jog? Kötelesrész alap-e az utolsó havi nyugdíj? A válasz a fentiekkel egyezően adható meg, lehet igen és lehet nem.
A Csjt. 27. és 28. §-ára tekintettel kézenfekvő, hogy a nyugellátás a házastársi közös vagyonhoz tartozik, hiszen a 28. § (1) bekezdésében felsorolt különvagyoni vagyontárgyak között nem szerepel. Az utolsó havi nyugdíjra vonatkozó igény még a házassági életközösség alatt nyílt meg, hiszen a házassági életközösség is csak az örökhagyó halálával szűnt meg. Házastársi vagyonközösségi igény tehát az utolsó havi nyugdíjra érvényesíthető-e? Ha az örökhagyót megillető és a házastársi életközösség alatt szerzett vagyontárgynak tekintjük, akkor igen, ha a "felvételre jogosultságból" indulunk ki, akkor nem.
A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény szerint a pénztártag egyéni számlája és az azon lévő egyenleg, mint a pénztártag követelése a pénztártag halála esetén a hagyatékának nem része. Ebből következik, hogy ez, mint nem hagyatéki vagyon öröklés tárgya sem lehet, sem a kötelesrész, sem az özvegyi jog, sem a hagyatéki hitelezőkkel szembeni felelősség szabályai nem érvényesülnek. A tag a halála esetére - az egyéni számlára - természetes személy kedvezményezettet jelölhet, aki az egyéni számla szerinti követelést kedvezményezetti és nem örökösi minőségében szerzi meg. Ha a pénztártag kedvezményezettet nem jelölt, vagy a jelölés hatályát vesztette, akkor a tag természetes személy örökösét kell kedvezményezettnek tekinteni az öröklése arányában.
Ennek az "örökösnek" a jogállása a kedvezményezettével egyezik meg, tehát ő sem örökösi, hanem kedvezményezetti minőségben szerzi meg az egyéni számlát.
Hasonló eset áll fenn, mint a Ptk. 560. § (1) bekezdése szerint az életbiztosítási összegnek az örökös által kedvezményezetti minőségben történő megszerzésénél. Csakhogy a nyugdíjpénztári törvényből az nem állapítható meg, hogy kedvezményezettként csak az állagörökös jön figyelembe, avagy az özvegyi jog örököse is, míg az életbiztosítási összeg tekintetében a Legfelsőbb Bíróság Pk. 75. számú állásfoglalása és a 2004. évi 1126. számú elvi bírósági határozat egyértelművé teszi, hogy az állagörököst és a haszonélvezeti jog örökösét egyaránt kedvezményezettnek kell tekinteni az előbbit az életbiztosítási összeg állagára, az utóbbit annak haszonélvezeti jogára.
Az életbiztosítási összegre vonatkozó szabályoknál nincs különbség aszerint, hogy a kedvezményezetti jogállást meghatározó örökösi minőség a törvényen vagy végintézkedésen alapul és aszerint sincs, hogy az örökös természetes személy vagy jogi személy, illetőleg szükségképpeni törvényes örökösként az állam. A magánnyugdíjpénztári törvény ezzel szemben kedvezményezettnek csak a természetes személy örököst ismeri el, majd néhány sorral lentebb a kört tovább szűkíti azzal, hogy ha a tagnak a törvényes öröklés rendje szerint "természetes személy" örököse nincs, akkor az öröklés alá eső összeg a pénztárra száll. Ebből a szabályból következik, hogy a végintézkedési szabadság nem terjed ki annak meghatározására, hogy örökösi minőségben kit kell kedvezményezettnek tekinteni. Az egyéni számla kedvezményezettje akkor is a törvényes örökös, ha ő egyébként az örökhagyó után ténylegesen nem örököl, mert az örökhagyó a hagyatékra végrendeleti örököst nevezett, a törvényes öröklést kizárta. (A törvényes örökösi minőséget tehát itt szorosan kell értelmezni szemben a kedvezményezettnek tekintendő "törvényes örökös" fogalmának a Legfelsőbb Bíróság által a CSÉB-biztosítási szerződés tekintetében kifejtett értelmezésével, mely szerint kedvezményezetti minőségben, törvényes örökösnek "a törvényes rendelkezések alapján örökölő" személyt kell tekinteni. Végrendelkezés esetén tehát a végrendeleti örökös a kedvezményezett (BH 1985. 427.). A CSÉB-kötvénynél kedvezményezettnek tekintendő a végrendeleti örökös is, hiszen nem "törvénytelenül" örököl, míg a magánnyugdíjpénztári számlánál kedvezményezettnek csak az tekintendő, aki a törvényes öröklés rendje szerint az örökhagyó örököse akár van végintézkedés, akár nincs, a végrendeleti örökös ebben a minőségében soha, bár az öröklése nem "törvénytelen".
Törvényes örökösként sem lehet azonban kedvezményezettnek tekinteni az államot, hiszen az állam nem természetes személy.
Vajon az egyéni számlán lévő összeg (számlakövetelés) a házastársi közös vagyon része-e?
Érvényesíthető-e vagyonközösségi igény az egyéni számlát megszerzővel szemben?
A válasz éppúgy kétesélyes, mint az utolsó havi nyugdíjnál.
Nem csak magánnyugdíjpénztártól lehet nyugdíjat húzni, hanem az 1993. évi XCVI. törvény szerinti önkéntes kölcsönös biztosító pénztártól is.
A 2004. január 1-jéig hatályban volt szabályok szerint a pénztártagnak az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnál vezetett egyéni számlája a tag halála esetén a hagyatékhoz tartozott. A törvény miniszteri indokolása sem hagyott kétséget efelől, kifejtve, hogy a 46-51. §-okban a törvény "a pénztártag egyéni számláján lévő fedezet öröklésére" vonatkozó előírásokat rögzíti.
A 2003. évi XCI. törvény 169. §-a az 1993. évi XCVI. törvényt ebben a részében a magánnyugdíjpénztári törvénnyel azonosra módosította, így ma már az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári egyéni számla sem hagyatéki vagyon. A módosító rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás mindössze annyi, hogy: "A módosítások pontosan meghatározzák az önkéntes pénztári kedvezményezett kijelölésének lehetőségeit, az ennek során követendő eljárást. Az új szabályozás egyértelművé teszi azt is, hogy a pénztártag halála esetén az egyéni számla nem tekintendő a hagyaték részének."
Jelentem, hogy az önkéntes pénztári kedvezményezett kijelölésének a szabályai a módosítás előtt is pontosan meghatározottak voltak. Az indokolás éppen arra nem ad magyarázatot, hogy miért történt az elvi jelentőségű változtatás: az egyéni számla miért szűnt meg hagyatéki vagyon lenni.
Életbiztosítás és haláleseti kedvezményezett nevezéssel elhelyezett betét.
A Ptk. 560. § (1) bekezdése, a Pk. 75. számú állásfoglalás és 1989. évi 2. törvényerejű rendelet 10. §-a szerint, sem az életbiztosítási összeg, sem a haláleseti kedvezményezett nevezéssel elhelyezett takarékbetét nem tartozik hagyatékhoz, azok a kedvezményezettet kedvezményezetti - és nem örökösi - minőségben illetik meg.
Az életbiztosítási összegre az öröklési jogi szabályok - a Ptk. 560. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezés folytán - csak, mint a kedvezményezettek személyét és a kedvezményezetti jogosultság tartalmát meghatározó rendelkezések jönnek figyelembe, egyéb tekintetben egyáltalán nem, a haláleseti kedvezményezett nevezéssel elhelyezett takarékbetét (betétszámla) összegét azonban a kötelesrész megállapításánál mint ajándékozást kell figyelembe venni (BH 1978. 120.).
A lakás-takarékpénztári szerződés vegyes betéti és hitelszerződés. A lakás-előtakarékoskodó elhalálozása esetén pedig vegyes a lakás-előtakarékossági szerződés alapján elhelyezett betét és annak kamatai további sorsa.
A szerződésben a lakás-előtakarékoskodó arra kötelezi magát, hogy meghatározott összeget a lakástakarékpénztárnál betétként leköt, illetve elhelyez (betéti elem), a lakástakarékpénztár pedig kötelezettséget vállal arra, hogy - a szerződésben meghatározott feltételek teljesülése és a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett hitelképessége esetén - lakáscélú kölcsönt nyújt a lakás-előtakarékoskodó, illetve a cselekvőképes kedvezményezett kérésére (kölcsönszerződési elem).
A lakás-előtakarékoskodó halála esetén az elhelyezett betét és annak kamatai további sorsa attól függ, hogy a lakás-előtakarékoskodó nevezett-e kedvezményezettet vagy sem.
A természetes személy lakás-előtakarékoskodó halála esetén, a lakás-előtakarékossági szerződésen elhelyezett betét és kamatai nem tartoznak a lakás-előtakarékoskodó hagyatékához, ha a szerződésen kedvezményezetti jelölés áll fenn, egyébként hagyatéki vagyont képeznek, hagyatéki vagyonként pedig öröklés jogcímén és nem mintegy "szükségképpeni kedvezményezettként" illetik meg az örököst.
A lakás-előtakarékoskodó elhalálozása esetén a kedvezményezett, kedvezményezett hiányában az örökös, a lakás-takarékpénztárhoz címzett írásos nyilatkozattal "az elhalálozott helyébe léphet".
A jogszabály nem tesz különbséget az örökösök között aszerint, hogy törvény, vagy végintézkedés alapján örököltek, és aszerint sem, hogy az örökös természetes személy-e.
Ha vitás a "helyébe lépésre", a szerződés folytatására jogosult személye, vagy a szerződés folytatására több személy is jogosult lenne (a lakás-takarékpénztárban helyszűke lehet, mert két örökös már nem fér be), akkor a gyámhatóság jogerős határozata, a jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős bírósági végzés vagy ítélet, több jogosult esetén pedig az érdekeltek írásos megállapodása az irányadó ebben a kérdésben. Ha ezeket a felek nem produkálják, a lakás-takarékpénztár jogosult a szerződést megszüntetni.
Eddig tiszta ügy.
A bajok ott kezdődnek, hogy
- melyik örökös "léphet be", csak az állagörökös, vagy a haszonélvezeti jog örököse is?
- öröklés esetén - különösen pedig, ha az örökös az előtakarékoskodó "helyébe is lépett" - mi a tartalma az özvegyi jognak?
- ha kedvezményezett jelölés áll fenn, az elhelyezett betét és kamatai éppúgy kötelesrész alapot képeznek, mint a kedvezményezett jelöléssel elhelyezett takarékbetétnél, vagy betétszerződésnél? (hiszen a lakás-előtakarékossági szerződés is egyik oldalon betétszerződés)
- ha kedvezményezett jelölés áll fenn a hagyatéki hitelezők hoppon maradnak, míg ha ugyanazt az örökös hagyatéki vagyonként örökli, felel vele a hitelezőknek?
- az elhelyezett betét - hacsak a forrása nem különvagyon - és kamatai (az életközösség tartama alatt keletkezett kamatoknál akkor is, ha a betét forrása különvagyon) tekintetében a kedvezményezettel szemben vagyonközösségi igény sikeresen érvényesíthető-e?
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jog vagyoni jogosítványaira nézve általánosságban kimondja, hogy azok nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet, csak éppen kivételként rögzíti, hogy
- a vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet,
- a vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek,
- a vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak, a jogszerző pedig - a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában - a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet.
Gyakorlatilag tehát, amit általában tilos azt - a derelikciótól eltekintve - kivételként már szabad.
A szerző örököse a vagyoni jogokat megszerzi, azok haszonélvezeti joga pedig özvegyi jogként, avagy végintézkedéssel biztosított haszonélvezeti jogként - ha ilyen van - a haszonélvezeti jog örökösét illeti meg.
A szerzői jogon keletkezett haszonélvezet esetén, a Ptk. 164. §-a folytán alkalmazott 157. § alapján, a szerzői jog gyümölcsöztetésének ("használatának") és hasznai szedésének a joga a haszonélvezőt illeti meg. Magyarán: a felhasználási szerződést és a kiadói szerződést, a haszonélvező jogosult megkötni. Az állagörökösnek a haszonélvezet tartama alatt ez a jogosultsága csak akkor áll fönn, ha a haszonélvező - ebben a tekintetben - a haszonélvezeti jogát nem gyakorolja, mert e hasznot hajtó jog haszonélvezeti jogának gyakorlásához nem egyszerűen a jogdíjak szedése, hanem magának a jognak a hasznosítása is hozzátartozik.
Lényegében ugyanez a helyzet a szabadalomnál és a szabadalomhasznosítási szerződésnél, csak éppen a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény nem kerülgeti a forró kását, hanem nyomban azt mondja, hogy a találmányból és a szabadalmi oltalomból eredő jogok - a feltaláló személyhez fűződő jogai kivételével - természetesen átszállhatnak, átruházhatók és megterhelhetők.
Vannak olyan vagyoni értékű jogok a jogrendszerünkben, amelyek derekasan helytállnak amíg a jogosultjuk él, ám ha árván maradnak furcsán kezdenek viselkedni.
Az orvosi praxisjog az újdonságának és horderejének megfelelő részletes szabályozottságot kapott. A 2000. évi II. törvény három egész paragrafusban és - a hatályba léptető és felhatalmazó rendelkezéseket is idevéve - tizenkilenc egész bekezdésbe szabályozza az önálló orvosi tevékenységet.
Létezik rendes és csökevényes (kegyelmi) orvosi praxisjog.
A rendes praxisjog a Magyar Orvosi Kamara által, a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos által nyújtott egészségügyi ellátás, önálló orvosi tevékenységként való végzésére jogosító engedélyben adott vagyoni értékű működtetési jog.
Kegyelmi orvosi praxisjogot azok az orvosok kaphattak, akik a törvény hatálybalépésének napján (2000. február 26-án), bár területi ellátási kötelezettség nélkül, de legalább 200 hozzájuk bejelentkezett betegre kiterjedő érvénnyel láttak el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott, háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a fogorvosi tevékenységet.
Mindkét működtetési jog, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog. A rendes praxisjog jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható, míg a kegyelmi el nem idegeníthető és nem is folytatható.
Abban azonosak, hogy a jogosult halála esetén mindkettő megszűnik, egyik sem tartozik a hagyatéki vagyonhoz és egyik sem örökölhető, hagyatékként nem leltározható, hagyatékként át nem adható.
A rendes - a továbbiakban - praxisjog elidegeníthető ugyan, de bérbe, haszonbérbe nem adható és gyakorlásának joga sem ingyenesen, sem visszterhesen más részére át nem engedhető
Az árván maradt praxisjog azonban folytatható, de ehhez nincs az öröklési jognak semmi köze:
A működtetési jog jogosultjának halála esetén a működtetési jog folytatására nem az örökös, hanem a) a házastárs, "illetőleg" (szerintem: a házastársat követő sorrendben) b) az egyenes ági leszármazó - a leszármazási fok szerinti sorrendben - jogosult. (Mindegyiküknél folytatási feltétel, hogy saját személyében orvos - vagyis "a külön jogszabály szerint vezetett alap- és működési nyilvántartásban szereplő orvosi, fogorvosi szakképesítéssel rendelkező személy" - legyen).
Az csak hab a tortán, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény szerint az orvosi praxisjog ilyen "folytatása" öröklési illeték alá esik.
Ha az azonos sorrendben több folytatásra jogosult, a korábbi jogosult halálától számított 30 napon belül nem nyújtja be a működtetési jog engedélyezésére illetékes megyei orvosi kamarához azt a megállapodást, amelyben megjelölik a működtetési jog folytatására egyedül jogosult személyt, a folytatásra való jogukat elveszítik.
Ha a hozzátartozói fok alapján egyébként a működtetési jog folytatására jogosult személy nem orvos, és a működtetési jog folytatására irányuló jogáról a sorrendben őt követő, a jogszabályi feltételeknek megfelelő, személy javára nem mond le, valamint a működtetési jogot a korábbi jogosult halálától számított 6 hónapon belül el sem idegeníti "a működtetési jog megszűnik". (Szerintem legfeljebb a működtetési jog folytatására való jog szűnik meg, már amennyire egy megszűnt jogot egyáltalán folytatni lehet - az elidegenítésről nem is szólva - hiszen az orvos halálával a praxisjog mint személyhez kötött jog eleve, fogalmilag megszűnt. Mindenesetre kétszer biztosan nem szűnhet meg.)
Láthatóan a staccato jogutódlás esetével állunk szemben: Úgy höccen egyet a dolog, hogy a hozzátartozó olyasvalamit "folytathat" ami a halállal már megszűnt, az reá nem is "szállhat" át, ugyanakkor olyan jogosultsága keletkezik ami az elődjének nem volt, annak ugyanis praxisjoga volt nem pedig "folytatási" joga.
A gyógyszertári személyi jogra vonatkozó szabályok az 1994. évi LIV. törvényben, öröklési jogi szempontból érdemben azonosak az orvosi praxisjog szabályaival. Dogmatikailag azonban tisztábbak, hiszen itt az arra jogosultak nem "folytatják" a halállal megszűnt személyi jogot, hanem - ha egyébként is megfelelnek a személyi jog megszerzéséhez előírt szakmai követelményeknek - akkor részükre pályázat kiírása nélkül saját jogú új személyi jogot engedélyeznek. Ugyanakkor rugalmasabbak is: a személyi jog jogosultjának halála esetén a személyi jog megadására a szakmai feltételek hiányai miatt nem jogosult túlélő házastársat és leszármazókat - kérelemre - "hozzátartozói személyi jog" illeti meg. Ennek alapján a gyógyszertárat az előírt feltételeknek megfelelő felelős vezető alkalmazásával, vagy haszonbérleti szerződés útján működtethetik.
Az orvosi praxisjognál ilyen lehetőségek nincsenek.
"Egyéni vállalkozó" nevű jogalany nincs, ami nincs, annak vagyona sem lehet, tehát polgári jogi szempontból egyéni vállalkozói vagyon sincs Az egyéni vállalkozás csupán a gazdasági tevékenység folytatásának az egyik formája. A "vállalkozói vagyon" annak a természetes személynek a vagyona, aki - éppenséggel - az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény alapján folytat gazdasági tevékenységet. A halálával e természetes személy vagyona éppúgy száll át a törvényes, vagy a végrendeleti örökösre, mint bárki másé, ideértve a "vállalkozói vagyont" is.
Az egyéni vállalkozói tevékenység "gyakorlásának joga" (mellesleg ez a vaskarika sem akármilyen fából készülhetett) azonban, mint közigazgatási és nem polgári jogi természetű jogosultság, immár alanytalan jogként, önálló életre kelhet. Csak akkor osztozik az egyéni vállalkozó szomorú sorsában, és szűnik meg a vállalkozó halálával, ha a "vállalkozói tevékenységet" a vállalkozó özvegye vagy örököse nem folytatja. Mégpedig az özvegy attól függetlenül, hogy egyébként örökös-e, az örökös pedig attól függetlenül, hogy a meghalt egyéni vállalkozónak egyébként hozzátartozója-e.
Az egyéni vállalkozás tortáján egyébként két réteg hab is van.
Az illetéktörvény "az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának" öröklésére kedvezményes illetékkulcsot állapít meg. A kedvezmény igénybevételének az a feltétele, hogy öröklés esetén a túlélő házastárs, illetve túlélő házastárs hiányában vagy "annak egyetértésével" a magánszemély örökös, a "hagyatéki tárgyaláson" az elhunyt kisvállalkozásának folytatásáról előzetes nyilatkozatot tegyen.
A nyilatkozatot a közjegyző köteles jegyzőkönyvbe foglalni, és a jegyzőkönyv hiteles másolatát a teljes hatályú hagyatékátadó végzéshez csatolva megküldeni az illetékhivatalnak.
A szabály alkotói nyilván nem tudták, hogy mind az öröklés, mind a hagyatéki eljárás szempontjából közömbös, hogy a vagyontárgy "az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonához" tartozik vagy nem, továbbá, hogy az egyéni vállalkozó halála esetén nem mindig kerül sor hagyatéki eljárásra. Hagyatéki eljárás csak azért nem indul, mert az örökhagyó egyéni vállalkozó volt, hanem csak akkor, amikor azt a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet előírja. Továbbá vélhetően azt sem tudták, hogy hagyatéki eljárás esetén sincs hagyatéki tárgyalás, ha a közjegyző a hagyatékot tárgyalás tartása nélkül adja át.
Márpedig a le nem folytatott hagyatéki eljárásban, valamint lefolytatott hagyatéki eljárásban nem tartott tárgyalásról nem készült jegyzőkönyvben nyilatkozni valóságos csoda lenne.
Csodák persze vannak. Például az egyéni cég egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá való "átalakulásának" misztériuma csak a világ teremtéséhez hasonlítható:
Az egyéni vállalkozást folytató személy, a nem jogalany egyéni vállalkozást jogalannyá - gazdasági társasággá - nem "alakíthatja át", hanem csak gazdasági társaságot alapíthatna.
Az egyéni vállalkozó azonban - kérelmére - a cégjegyzékbe egyéni cégként bejegyezhető.
Az egyéni cég még mindig nem jogalany, de valóságos katalizátor, ugyanis a nem jogalany egyéni cég - a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazásával - már egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá vagy egyszemélyes részvénytársasággá, azaz jogalannyá "alakulhat át".
Így lesz a semmiből valami - megtörtént a "nagy bumm"!
A családi gazdálkodó olyanfajta egyéni vállalkozó, aki - nem egyéni vállalkozó. A családi gazdaság pedig egy olyanfajta ("többegyénes közös") egyéni vállalkozás amely - nem egyéni vállalkozás.
Családi gazdálkodói vagyon és családi gazdálkodó nevű jogalany éppúgy nincs, mint ahogy egyéni vállalkozó nevű jogalany sincs. Polgári jogi szempontból nincs családi gazdálkodói vagyon sem. A családi gazdaság egyszerűen csak gazdálkodási forma, nem pedig jogalany, így vagyona a "családi gazdaságnak" sincs.
A "családi gazdálkodói" vagyon, valamint "családi gazdasági" vagyon éppúgy a gazdasági tevékenységet e gazdálkodási formában folytató természetes személynek (a családi gazdaság vezetőjének, illetőleg a gazdálkodó család tagjának) a - tőle alanyában el nem különölő - vagyona, és a halálával éppúgy az általános szabályok szerint száll át a törvényes, vagy a végrendeleti örökösre, mint az "egyéni vállalkozói vagyon". (A termőföld öröklésére szóló illetékkedvezmény sem azon az alapon illeti meg az örököst, hogy az örökhagyó családi gazdálkodó volt, hanem azon, hogy maga az örökös az.)
A családi gazdaság ugyanakkor - az egyéni vállalkozáshoz képest és igen kezdetleges polgári jogi jogközösségként - közelít a polgári jogi társasághoz:
Egyrészt a 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. § szerint a gazdálkodó család tagjai vagyoni, elszámolási viszonyukat szerződésben szabályozzák. Ebben a családtagok rendelkeznek a tulajdonukban és használatukban lévő termőföldterületnek és az annak megműveléséhez szükséges vagyontárgyaknak legalább öt évre a családi gazdálkodó (vagyis a családi gazdaság vezetője) használatába adásáról, a személyes közreműködés formájáról, a teljes foglalkoztatású családtag személyéről, azokról a mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységekről, amelyet folytatni kívánnak, valamint a családi gazdaság nyilvántartásba vételét megelőzően a gazdálkodásuk folytatása érdekében vállalt kötelezettségek és megszerzett jogok családi gazdaság keretein belül történő "továbbvitelének" módjáról. (Ennek a szerződésnek persze "kifelé" önmagában semmilyen polgári jogi joghatása nincs, sem dologi jogi, sem kötelmi jogi, sem öröklési jogi szempontból.)
Másrészt a gazdálkodó család valamelyik tagjának halálával a meghalt tag "gazdálkodó családtagi" tevékenységformája nem úgy viselkedik, mint az egyéni vállalkozói tevékenység "gyakorlásának joga" az egyéni vállalkozó halála esetén. A meghalt tag "gazdálkodó családtagi tevékenységét" nem lehet "folytatni", hanem - hasonlóan a polgári jogi társasághoz - a családi gazdaság megszűnik, ha a gazdálkodó család tagja meghal, és a túlélő családtagok nem jelentik be az FM hivatalhoz, hogy a családi gazdálkodást folytatni kívánják.
A családi gazdaság - többnyire - termőföldön gazdálkodik. Nyilván ez a jogdogmatikai oka annak, hogy a családi gazdaságot a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szabályozza.
A termőföld különleges vagyontárgy, hiszen - mint tudjuk - korlátozott mértékben rendelkezésre álló anyagi "jav". (Az édes magyar földből meg egyébként is csak egy van.)
A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény alkalmazásában "tulajdonszerzés" minden, ami nem törvényes örökléssel, az elbirtoklással, ráépítéssel, kisajátítással, vagy kárpótlási célú árverés során történő tulajdonszerzéssel történik, továbbá a tulajdonszerzésre vonatkozó szabályokat a haszonélvezeti jogra is alkalmazni kell.
A törvényes öröklés fogalmát itt szorosan kell venni, nem úgy, mint - a fent már említettek szerint - a CSÉB biztosításnál. A termőföld törvény szempontjából törvényes öröklés csak az az eset, amikor a termőföldtulajdon a törvényes öröklés rendje szerint száll át az örökösre. Nem "törvényes öröklés" tehát a végintézkedésen alapuló öröklés - noha természetesen az sem "törvénytelen".
(Azt most ne feszegessük, hogy törvényes öröklésről csak akkor lehet szó, ha - végintézkedés hiányában! - az öröklés rendjét maga a törvény (a Ptk. LII. fejezete) határozza meg. A Ptk. 599. § (1) bekezdése szerint örökölni törvény vagy végintézkedés alapján lehet. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. Az öröklés rendjére a törvény csak végintézkedés hiányában az irányadó, vagyis az öröklés "jogcímét" illetően szóba sem kerülhet a törvényes öröklés (a hagyatékra illetőleg annak a végintézkedéssel juttatott részére), ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, még akkor sem, ha egyébként a végrendeleti örökös - végintézkedés hiányában - a törvényes öröklés rendje szerint is örökölne.
A dolog azért mókás, mert ha kedvenc - ám külföldi - gyermekem iránt érzett rajongásomat kifejezésre juttatva őt végrendeleti örökösömmé nevezem, ezzel meghatároztam az öröklés rendjét is. Ő tehát utánam már nem a törvényes öröklés rendje szerint, hanem a végrendeletem alapján örököl, és nyilván örülni fog, hogy ha nem alkottam volna végrendeletet, a törvényes öröklés rendjén megörökölhette volna a termőföldemet, így azonban csak gyönyörködhet benne.
Jobb erre nem gondolni - "majd a joggyakorlat megoldja" ahogyan a törvényhozó mondani szokta.)
A Ptk. 600. § b) pontja szerint kiesik az öröklésből az, aki a hagyatékot az öröklés megnyílásakor törvénynél fogva nem szerezheti meg. Az ipso iure öröklésnél és az utóöröklés tilalmánál fogva a termőföld tulajdonszerzési képességet is a hagyaték megnyílta, az örökhagyó halála időpontja szerint, nem a hagyaték átadása időpontja szerint kell megítélni.
A termőföld végintézkedés alapján történő örökléséből (ideértve a haszonélvezeti jog öröklését is) a termőföldtörvény szabályai szerint kiesik mindenki, aki a hagyaték megnyíltakor a termőföldtörvény szabályai szerint külföldinek tekintendő. Kiesik továbbá a Magyar Állam, a belföldi önkormányzat és a belföldi közalapítvány valamint - a belföldi egyházi jogi személy kivételével - minden jogi személy, valamint - természetes személynek nem minősülő és jogi személynek sem tekintendő, de - jogképességgel rendelkező egyéb szervezet (akár belföldi akár külföldi).
Külföldi természetes személy a hagyatékban lévő termőföld tulajdonjogát vagy özvegyi haszonélvezeti jogát, csak a törvényes öröklés rendje szerint szerezheti meg.
Érdemes figyelni arra, hogy öröklési jogi szempontból is a belföldi magánszemélyre vonatkozó szabályok irányadók azon tagállami állampolgárra, aki önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként "kíván" letelepedni Magyarországon, és legalább három éve folyamatosan, jogszerűen Magyarországon lakik és folytat mezőgazdasági tevékenységet.
Ezeknek a feltételeknek (tehát az önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként "letelepedni kívánásnak" is) már az öröklés megnyíltakor fenn kell állniuk, és azokat a termőföld törvény 8/A. §-a szerint a termőföldhagyaték megszerzéséhez igazolni kell.
A társulati érdekeltség az erdőbirtokossági társulatról szóló1994. évi XLIX. törvény szerint önmagában forgalomképtelen igazoló okirat, nem pedig értékpapír. A társulat a tagnak a társulati vagyonból való részesedéséről társulati érdekeltséget tanúsító igazolást állít ki. Az igazolásban fel kell tüntetni a tag tulajdonának a társulat használatában lévő összes erdőterülethez való arányát. A társulati érdekeltség a társulat vagyonából való részesedésen kívül kifejezi a társulati tagot megillető szavazati jogot, valamint a társulat használatában vagy tulajdonában lévő erdőn fennálló használat mértékét (használati illetőség).
A társulati érdekeltséget csak a tulajdonjoggal együtt lehet átruházni, valamint örökölni. A társulati érdekeltség átruházásával vagy átszállásával a társulati tagság is átszáll a szerző félre.
Önmagában tehát a "társulati érdekeltség" nem önálló hagyatéki vagyontárgy. A hagyatékhoz maga az erdőtulajdon tartozik, a társulati érdekeltségről a hagyatéki eljárásban külön szót sem kell ejteni. Az erdőtulajdon öröklése magában foglalja a társulati érdekeltség öröklését is, a társulati érdekeltség öröklésével pedig "automatikusan" az örökösre száll át a társulati tagság.
Az erdőtulajdon öröklési képességre (a társulati érdekeltségnek és a társulati tagságnak ezzel együtt járó megszerzésére) egyébként a termőföld törvény szabályait kell alkalmazni.
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvényben szabályozott szövetkezeti részjegy másra át nem ruházható, a szövetkezeti tagnak harmadik személlyel szemben fennálló kötelezettsége miatt bírósági végrehajtás alá nem vonható, a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre jogosító okirat. Részjegye csak a szövetkezet tagjának lehet. Tehát a tagsági viszony megszűnésével a volt tag, ha a tagsági viszony halállal szűnt meg, akkor a volt tag örököse, a részjegy összegének visszafizetésére és az adózott eredményből arra eső részesedés kifizetésére tarthat igényt. A volt tag örökösét tehát, a törvény 58. §-a szerint nem maga a részjegy illeti meg a továbbiakban, hanem "a részjegy összege". Ez attól függetlenül így van, hogy az évtizedes joggyakorlat szerint a hagyatéki eljárásokban hagyatéki vagyontárgyként maga a részjegy szerepel, és a részjegynek - nem pedig a részjegy összege kifizetése iránti igénynek - az örökös részére való átadása történik meg. Ennek a gyakorlatnak az oka a részjegyre vonatkozó staccato jogutódlás:
A közkereseti társasági, betéti társasági, közös vállalati és egyesülés-béli társasági részesedés "nem örökléses öröklésénél" már jellemző szaggatott jogutódlás jelenik meg a szövetkezeti részjegynél is. Az örökhagyónak "a részjegy összege visszafizetése iránti igénye" nem volt, hiszen az ő hagyatékához maga a részjegy tartozik. A hagyatékhoz tartozó részjegyet azonban az örökös nem örökli meg, neki az örökhagyó halálával, a halállal megszűnt tagsági viszonyból "a részjegy összege kifizetése iránti igénye" keletkezik. Olyan jogot szerez, ami az örökhagyó hagyatékához nem tartozik, ami pedig az örökhagyó hagyatékához tartozik, azt nem szerzi meg.
Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény, érdemi változást a szövetkezeti részjegy "öröklésénél" nem tartalmaz, a szövetkezeti részjegy igazoló okirati jellegét azonban 1992. évi I. törvényhez képest világosabban juttatja kifejezésre: A szövetkezeti tag tagsági jogviszonyát, valamint a tagnak a tagsági jogviszonyból eredő jogait, illetve kötelezettségeit a részére kiállított okirat (részjegy) tanúsítja. A szövetkezet részjegytőkéje a tagok vagyoni hozzájárulásainak összege, amelyek teljesítését, illetve az erre vonatkozó kötelezettségvállalást a tagoknak kiállított részjegyek igazolják.
A szövetkezeti üzletrész a rendszerváltás attrakciója, magyar csoda: valamiféle, az üzletrésztőkéből az üzletrész-tulajdonosra eső részt megtestesítő, értékpapírként viselkedő jog, amelyről azonban értékpapírt csak a jogosult kérésére kell kiállítani. Ez az értékpapír pedig olyan, a tagsági jogokat megtestesítő értékpapírhoz hasonló értékpapír, amely annak a jogait is megtestesíti, aki egyébként nem tag, hanem úgynevezett "kívülálló üzletrésztulajdonos".
A szövetkezeti üzletrész átruházható, örökölhető, tehát valóságos hagyatéki vagyontárgy, azt az örökös az öröklési jog általános szabályai szerint öröklés jogcímén szerzi meg (mintha egyszerűen csak értékpapír lenne).
Hála istennek, az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény, a szövetkezeti üzletrészt már nem ismeri - egy hungarikummal kevesebb.
A polgári jogi társaság csupán kötelmi jogi közösség, nem jogalany, vagyona sincs. A polgári jogi társaság tagjainak sincs a saját jogalanyiságuktól elkülönült "társasági vagyona". A polgári jogi társaság tagjai által a gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében történő együttműködésükhöz szükséges, és a tagok közös rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás, személy szerint a tagok közös tulajdonába vagy közös használatába kerül, nem pedig a polgári jogi társaság tulajdonába vagy használatába.
Mindebből következik, hogy polgári jogi társasági vagyont, vagy vagyoni részesedést, vagy tagsági jogviszonyt örökölni sem lehet, mivel ilyenek nincsenek.
A meghalt tag hagyatékához maga a vagyontárgy tartozik, függetlenül attól, hogy azt polgári jogi társaságba "bevitte" vagy "nem vitte be".
Valamelyik tag halála esetén a polgári jogi társaság, mint kötelmi jogközösség - szemben a gazdasági társaságokkal - fő szabály szerint megszűnik.
A társaság megszűnésekor "elszámolásnak" van helye. Ennek során az örökös ugyanazokat az igényeket érvényesítheti, mint amelyek a jogelődjét megillették volna, ha a társaság még annak életében megszűnt volna. Újabb szaggatott jogutódlás: a jogelőd vagyonának az általános szabályok szerinti megöröklésén túl, az örökös javára olyan jogosultságok nyílnak meg a halállal, amelyek a jogelődjét nem illették meg, hiszen annak jogképessége elvesztéséig a társaság fennállott.
A tag halálával azonban a polgári jogi társaság mégsem szűnik meg, ha a megmaradó tagok a "társaság továbbfolytatását" határozzák el. A meghalt tag örököse azonban nem lesz eleve tagja "a továbbfolytatásában elhatározott" tehát meg nem szűnő társaságnak, hanem a továbbfolytatást elhatározó tagokkal való megegyezés alapján a társaság "tagjává válhat". (Vesd össze a kkt., a bt., a közös vállalat és az egyesülés tagjának halálával.)
Ha nem "válik" taggá, ugyanúgy kell vele elszámolni, mint az örökhagyóval kellett volna, ha az rendes felmondással mondta volna fel a társaságot, és a társaság többi tagja a társaság folytatását határozta volna el. Akkor azonban, ha "taggá válik", nem kell vele elszámolni, hanem a meghalt tag helyébe lép. (Oda-vissza szaggatott jogutódlás: az örökös a jogelődjének polgári jogi társaságbeli tagságát nem örökli, ehelyett elszámolási - kötelmi jogi természetű követelési - igénye keletkezik, majd ha taggá "válik", akkor ugyan új tagként vesz részt a társaságban, hiszen a tagsági viszonyban nincs helye jogutódlásnak, de az elszámolási igénye nem jön létre, hanem jogutódként folytatja azt a tagságot, amelyben jogutódlásnak helye nincs.
Az építőközösség egy sajátos polgári jogi társaság. A tag felmondása nem az építőközösséget, hanem csak a tagsági viszonyt szünteti meg. A polgári jogi társaságnak a tag halálára vonatkozó rendelkezései közül pedig, csak a Ptk. 578. § (3) bekezdését kell az építőközösségre alkalmazni. Úgy tűnik tehát, hogy az építőközösség tagjának örököse egyrészt éppúgy örökli az örökhagyónak az építőközösség tagjai közös tulajdonába vagy közös használatába adott vagyonát, mint ahogy a polgári jogi társaság tagjának örököse, másrészt azonban ő az örökhagyónak a jogutóda lesz az építőközösségi szerződésben is - szemben a polgári jogi társasággal.
Ezeknél a társasági formáknál a tag halála a tagsági jogviszonyt megszünteti, abban tehát jogutódlásnak helye nincs. A halállal megszűnt tagsági viszony alapján az örökhagyót megillető (megilletett?) "társasági vagyoni részesedés" az örökhagyó hagyatékához tartozik ugyan, hiszen vagyoni természetű jogokról, kötelezettségekről van szó, de mint ahogy a tagsági jogviszonyt, a "társasági vagyoni részesedést" sem örökli az örökös.
E társasági formáknál a meghalt tag örökösével - az örökhagyó halálakori időpontnak megfelelő állapot szerint - a társaságtól megváló taggal való elszámolás szabályainak megfelelően el kell "számolni". Ugyanúgy, mintha az örökhagyó nem meghalt volna, hanem a kkt.-ban és a bt.-ben a tagsági viszonyt felmondta volna, az egyesülésből kilépett, a közös vállalatból a tagsági jogok másra történő átruházása nélkül kilépett volna. Az örökösnek a társasági tartozásokért való felelőssége azonban ezekben az esetekben nem a társaságtól megváló tag felelőssége szerint, hanem az örökhagyó tartozásaiért való korlátozott felelősség szerint áll fenn.
Tehát szaggatott jogutódlás: a hagyatékhoz tartozó tagsági részesedést az örökös nem örökli, a halállal azonban elszámolási (közös vállalatnál, egyesülésnél "vagyonhányad kiadása" iránti) igénye keletkezik, noha ilyen igénye az örökhagyónak nem volt, neki tagsági viszonya állott fenn.
A polgári jogi társaságnál már jelentkezett oda-vissza szaggatott jogutódlás a Gt.-ben kiteljesedik:
Elszámolás iránti igény helyett, a halállal megszűnt és nem örökölhető tagsági viszonyt az örökös mégis mintegy folytatja, ha közkereseti társaságnál és betéti társaságnál a társaság többi tagjával való megegyezés alapján a társaságba "tagként belép". Mint "belépő tag" természetesen új tagnak tekintendő, mégis az ilyen a "jogutód jogán" történő belépésnél az ő - valójában újonnan keletkező - tagsági viszonya a Gt. szabályai szerint tartalmilag egyenes folytatása az örökhagyó tagsági viszonyának, még a társaság tartozásaiért való tagi felelősség szempontjából is.
Lényegileg ugyanez a helyzet alakul ki - a "vagyonhányad kiadása iránti" igény megszerzése helyett - ha az örökös, akár a közös vállalatban, akár az egyesülésben, az igazgatótanács hozzájárulásával "taggá válik".
Közös vállalatnál az örökös ilyen "taggá válására" nem a csatlakozásnak, hanem a tagsági jogok másra történő átruházásával történő tagsági jogszerzésnek a szabályait kell alkalmazni. Tehát az örökös, mint új tag felelőssége a "taggá válása" előtt keletkezett társasági tartozásokért nem korlátozható. Mint "taggá vált" örökös - egyezően a bt.-vel, kkt.-val és az egyesüléssel - arra sem hivatkozhat, hogy egyébként ő, mint a volt tag örököse a volt tagnak a társasági tartozásokért való felelőssége körében csak korlátozottan, a hagyatéki tartozásokért való felelősség szabályai szerint lenne köteles helytállni.
Az egyesülésre vonatkozó szabályok az ilyen "taggá váló" örököst "a tagsági jogot folytató új tagnak" nevezik. A tagsági viszonya tehát szintén nem a csatlakozás szabályai szerint jön létre, ezért a tagsági viszonya keletkezése előtt létrejött társasági tartozásokért való felelősség alól sem mentesíthető.
A kft. üzletrészt maga a társasági szerződés eltüntetheti az örökösre átszálló hagyatéki vagyon köréből, ha az üzletrésznek a jogutódra való átszállását kizárja. Ebben az esetben a "személyegyesítő" gazdasági társaságokhoz hasonló helyzet alakul ki. Az üzletrész hagyaték ugyan, de az örökös azt nem szerzi meg, ellenben javára megnyílik az az - egyébként a hagyatékhoz nem tartozó - igény, hogy tőle a reá át nem szálló üzletrészt a tagok vagy a társaság megváltsa.
Nyalánkságként felvethető, hogy miként alakul a dolog egyszemélyes társaságnál. A Gt. 171. §-a szerint az egyszemélyes gazdasági társaság alapító okiratára a társasági szerződés szabályait kell megfelelőképpen alkalmazni, továbbá a Gt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az egyszemélyes gazdasági társaság alapító okirata ne zárhatná ki - a társasági szerződéssel egyezően - az üzletrésznek a jogutódra való átszállását. (Nem is beszélve a társasági szerződéssel létesített, de valamennyi üzletrésznek egyetlen tag általi megszerzésével utóbb keletkező egyszemélyes társaságról.)
Egyszemélyes társaságnál uratlan hagyaték lesz az üzletrész? Mely tagok fogják megváltani, ha a társaságnak nincs több tagja? A tag nélküli társaság hogyan fogja azt megváltani?
Az üzletrész - a fenti esettől eltekintve - öröklési jogi szempontból az általános szabályok alá esik, a dolgozói üzletrészre vonatkozó különös szabályok az üzletrésznek csak a további sorsát befolyásolják, az öröklését nem.
A részvény mint értékpapír tulajdonjogának halál esetén történő átszállására nézve - szorosan öröklési jogi - nehézségek nincsenek. A dolgozói részvényre vonatkozó különös szabályok szerencsére szintén nem öröklési jogi természetűek.
Az előtársasági időszakban, a gazdasági társaság átalakulásának, megszűnésének időszakában felmerülő, vagy például a részvényutalvánnyal kapcsolatos, vagy az alapítás meghiúsulása esetén előálló öröklési jogi problémák megbeszélésére pedig egy egész egyetemi kurzus kellene - egy nyúlfarknyi előadás helyett.
A hagyatékon az állagöröklés mellett haszonélvezeti jog is örökölhető - elég az özvegyi jogra gondolni. Vajon a haszonélvezeti joggal terhelt "társasági részesedés" esetén a társaság döntéseiben való részvétel joga az állagörököst vagy a haszonélvezeti jog jogosultját illeti meg? Kézenfekvő, hogy a társaság döntéseiben csak az vehet részt, aki a társaságnak tagja, tehát az üzletrész, a részvény öröklése folytán a társaság tagjává váló, illetőleg az örökhagyó "jogán" a személyegyesítő gazdasági társaságba "belépő" állagörökös, a haszonélvezeti jog örököse nem.
Csakhogy, ha a haszonélvezeti jog a döntésekben való részvételre nem jogosít, szavazati jogot nem ad, akkor vajon mit érthet a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 65. §-a -a nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés körében - a szavazati jog "használati, haszonélvezeti jog alapján történő" gyakorlásán?
Nyilván nem lepi meg Önöket, hogy erre a kérdésre sem tudom a választ.
Angyali türelmüket hálás szívvel köszönöm.
A Tisztelt hallgatóságnak derűs ébredést kívánok! ■
Lábjegyzetek:
[1] Elhangzott a XIII. JOGÁSZ VÁNDORGYŰLÉSEN, Pécs 2005. október 27-29. Szerző: Dr. Anka Tibor közjegyző, Cegléd, a MOKK elnökhelyettese.
Visszaugrás
