https://doi.org/10.59851/psz.9.2.8
Székfoglaló értekezés. Olvastatott a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának 1903. jún. 15-én tartott ülésén. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903. 20 p. (Értekezések a társadalmi tudományok köréből; 13. köt. 1. sz.)
Tekintetes Akadémia!
Némi elfogultsággal lépek e helyre, a hol már több év előtt meg kellett volna tartanom székfoglaló beszédemet. Mentségül csak azt az egy körülményt hozhatom föl, hogy ez idő alatt nem pihentem. Csakhogy a munka, melyet végeztem, nem a művész, hanem inkább az iparos napi munkájához hasonlítható. Ha tehát fölmerült is bennem a szándék, a mi gyakran megtörtént, hogy a mélyen tisztelt Akadémia iránt tartozó kötelességemnek eleget tegyek: mindannyiszor úgy jártam, mint a hogy járna a kőfaragó, a ki arra határozná el magát, hogy művészi szobrot alkosson. Mert sokkal nehezebb kielégíteni azokat az igényeket, a melyeket valaki magával szemben támaszt, mint azokat, a melyeket velünk szemben mások támasztanak. Hogy végre mégis itt vagyok: ez nem azt jelenti, mintha sikerült volna a saját igényeimnek megfelelő müvet létrehozni, - hanem csak megalkuvás ez a körülményekkel, és számbavétele annak a reménységemnek, hogy a tekintetes Akadémia most is ép oly elnéző lesz fogyatkozásaim iránt, a mily elnézést tanúsított már akkor, mikor tagjainak díszessorába megválasztott.
Mint kriminalistának a büntetőjog anyagából kellett volna tárgyamat választanom. Hogy ezúttal mégis a közjog területére csaptam át: ez részben talán annak a következménye, hogy önmagam iránt támasztott igényeimet még mindig nem tudtam eléggé lefokozni, részint onnan van, hogy ez a közjogi tárgy szorosan érintkezik a büntetőjoggal, - egyik lábával a köz-, másikkal a büntetőjog terén áll. Mert hiszen lapozzuk bár a közjogról írt műveket, vagy nyissuk föl a büntető-törvénykönyvet, avagy a bűnvádi perrendtartást : a mentelmi jogot, melynek körébe a parlamenti szólásszabadság tartozik, mindegyikében föltaláljuk.
Igaz, hogy a Btk. 19. s a B. P. 32. §-a csak annyit mond: Az országgyűlés, úgyszintén a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak mentelmi jogát a jelen törvény nem érinti.« De ez a negativ kijelentés mégis mindegyik törvény szempontjából nagyon sokat jelent, s a mentelmi jog egész anyagának tüzetes ismeretét föltételezi.
A Btk. 19. §-a azt jelenti, hogy az anyagi büntető-törvények rendelkezései egyáltalában nem alkalmazhatók az országgyűlés tagjára, a ki hivatásának gyakorlása közben valamit tesz vagy mond, habár ez egyébként a büntető-törvényekbe ütköző cselekmény volna is. A B. P. 32. §-a pedig azt jelenti, hogy az országgyűlés tagja ellen, mentelmi jogának felfüggesztése nélkül, még az oly cselekményekért sem lehet megindítani a bűnvádi eljárást, a melyeket az illető nem
- 127/128 -
hivatása gyakorlásában követett el. A parlamenti szólásszabadság, mint látjuk, az anyagi büntető-törvényekkel függ össze, mert ez a szabadság az országgyűlés tagjának azt a jogát jelenti, hogy a házban a házhoz, - s a házon kívül, de a ház megbízásából szabadon tehet bármily törvénybe ütköző nyilatkozatot, anélkül hogy ezért a fönnálló büntető-törvények alapján akár az illető ház, akár bármily más hatóság által felelősségre vonható volna. A mentelmi jog tehát e szempontból helyesen nevezhető felelőtlenségnek, vagy absolut mentelmi jognak: mert a rendes büntető-törvényekkel szemben tényleg minden irányban felelőtlen a parlament tagja hivatása gyakorlatában.
Ebben a culturnemzetek, melyeknek alkotmánya a parlamenti szólásszabadságot biztosítja, általában egyetértenek. De vajjon más tekintetben is teljesen felelőtlen-e a parlamenttel szemben a törvényhozó testület tagja: ez már attól függ, hogy minő alapon keletkezett és áll fönn valamely államban a mentelmi jog, különösen pedig a parlamenti szólásszabadság. Mert e tekintetben két eltérő iránynyal találkozunk, a melyek egyikének szülőföldje Anglia, a másiké Francziaország. A parlamenti szólásszabadság mindegyik államban éltető eleme a törvényhozó testület működésének; de azért más jogi fejlődés eredménye az Angliában, mint Francziaországban, és ehhez képest más jelentősége van a szólásszabadságot biztosító felelőtlenségnek ott, mint itt.
Az angol fölfogás az, hogy a szólásszabadság lényeges joga a parlamentnek, annyira nélkülözhetetlen alkotó eleme a parlament működésének, hogy attól egyáltalában el nem választható, s hogy abban különös törvény nélkül is mindig megvolt, még akkor is, mikor a parlamentnek e joga ellen egyes királyok saját hatalmukat érvényesítették.[1] E fölfogás szerint a szólásszabadság jogának biztosítéka az, hogy a két ház magának tartja fönn tagjai fölött a hivatásuk gyakorlatában elkövetett cselekményeikre vonatkozó bíráskodást.
A parlamentnek e jogát először egy 1512-ben hozott törvény juttatta érvényre. Alkalmid erre az szolgált, hogy Strode képviselőt a rendes bíróság egy Bill előterjesztése miatt elítélte. Ez ítéletet az 1512-ben alkotott törvény semmisnek mondotta ki azzal, hogy a parlament tagja ellen, a parlamentben való magatartása miatt, indított minden eljárás semmis és hatálytalan. E törvény tehát a parlament kiváltságát már létezőnek tekintette.[2] Az alsóháznak 1667-ben hozott sarkalatos határozata ezt így fejtette ki:
»Senki sem kételkedhetik abban, hogy a mi törvényesen meg van állapítva: az törvény. Semmi sem lehet azonban törvénynyé, a mit valaki előbb javaslatba nem hozott. A mily kevéssé okozhat jogtalanságot a törvény: ép oly kevéssé teheti
- 128/129 -
ezt az, a ki a törvényt javaslatba hozta. A ház tagjainak oly szabadoknak kell lenniök, mint maga a ház. Valamint a parlament határozata nem irányulhat az állami rend ellen: ép oly kevéssé irányulhat ellene a vitatkozás, a melynek az eredménye; mert mielőtt a törvény létrejön: javasolni és megvitatni kell azt.«
De nemcsak a parlament régi jogán és szokásán alapul e fontos kiváltság, hanem törvény is biztosította azt. A bill of rights 9. czikke ugyanis kimondotta, hogy: »A beszédnek, vitatkozásnak és bármely eljárásnak szabadságát nem szabad máshol megakadályozni vagy korlátozni mint a parlamentben.«[3]
A parlamentben tehát szabad korlátozni is, megakadályozni is nem ugyan a szólásszabadságot, hanem az ezzel való viszszaélést.
Az angol parlament e kiváltságánál fogva tényleg gyakorolja is a birói hatalmat privilégiumának minden megsértése esetében. Ily sértésnek tekintik azt is, a mely a parlamenten kívül álló egyénektől származik. A parlament ezeket is birói hatósága alá vonja. Annál inkább kiterjeszti tehát birói hatalmát saját tagjaira, ha azok valamelyike szólásszabadságával visszaélve valakit pld. rágalmaz, vagy ha az illető hivatása gyakorlatában más büntetendő cselekményt követ el, így pld.megvesztegetteti magát. Az angol parlament saját tagjai fölött minden ily esetben kizárólag gyakorolja a birói hatalmat, és pedig akként, hogy a bűnösnek felismert egyénre szigorú büntetést szab ki, a melyet azután a végrehajtó hatalom foganatosít. A szólásszabadságot ugyan, a mennyiben valaki a formát vagy a ház méltóságát meg nem sérti és a személyeskedést mellőzi: teljes mértékben biztosítja a parlament. De azért megtörténik, hogy a parlament valamely tagját nyilatkozatáért megrovással, fogsággal vagy kiutasítással bünteti. Mind e büntetéseket azonban nem a rendes büntető-törvények, hanem a lex et consuetudo parliamenti alapján szabja ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
