1. A know-how oltalmát napjainknak leghatékonyabban a know-how átadója és átvevője között létrejött szerződés biztosítja. A felek a szerződésben rendezik, szabályozzák a know-how átadásával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, s ezáltal lehetővé válik a know-how titkos jellegének a megőrzése is.
A know-how szerződést azonban önállóan egyetlen ország törvénye sem szabályozza. Bár Magyarország az egyetlen, amely sajátos formában de egyáltalán biztosítja a know-how jogi védelmét, a know-how szerződés kimunkálása, jogi minősítése, szabályozása egyenlőre megoldásra váró feladat. A szerződéses kapcsolatok mielőbbi jogi rendezésének szükségességét aligha lehet vitatni, hiszen ezáltal a gyakorlatban jelentkező számos, jelenleg létező problémára megoldást lehetne találni. Különösen fontos lenne ez a know-how nemzetközi forgalma területén, hiszen a know-how nemzetközi oltalma is rendezetlen, így a jogi védelmet elsősorban szerződés alapján lehet biztosítani.
A know-now szerződés lényegét abban kell látni, hogy a know-how birtokosa szerződő partnerét tudásának részesévé teszi, azaz a know-how átadója meghatározott ismereteket a másik fél a know-how átvevője rendelkezésére bocsát, és ennek fejében az átvevő meghatározott ellenértéket fizet.
Az így létrejött jogviszonyoknak, szerződéseknek a jogi minősítése mind a hazai, mind a külföldi irodalomban, elméletben sokat vitatott kérdés. Mielőtt ezzel részletesen foglalkoznánk, feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a szerződés minősítésével kapcsolatban felmerülő problémák csak egy adott ország jogrendszerén belül, annak keretei között vizsgálhatók, hiszen a szerződésben nem szabályozott kérdésekben alkalmazásra kerülő jog adott jogrendszerben mást és mást jelent.
Tehát amikor a know-how szerződés jogi minősítését vizsgáljuk, az a magyar jog alapján történik.
2. Tekintettel kell lenni arra, hogy a know-how szerződés nem nevesített szerződés, eldöntendő, hogy a hagyományos nevesített szerződésfajták tényállásai közül melyikbe sorolható be leginkább a know-how szerződés, illetőleg egyáltalán létezik-e olyan nevesített szerződéstípus, amelyik a maga egészében alkalmas lenne arra, hogy rendelkezései a know-how szerződésekre maradéktalanul alkalmazhatók legyenek.
E téren a legkülönbözőbb nézetekkel találkozunk.
a) Vannak, akik a know-how szerződésekre az adásvétel szabályait rendelik alkalmazni.
Az adásvétel dolog szolgáltatására irányuló szerződés. Ahhoz, hogy a know-how-t mint szellemi alkotást dolognak minősítsük és így a szerződés tárgyaként szerepeljen, valamilyen formában (műszaki dokumentáció, betanítás stb.) manifesztálódnia kell.
Előfordulhat, hogy a know-how szolgáltatás valamilyen dokumentáció csupán egyszeri átadását jelenti, azonban egyáltalán nem ez a tipikus, a legtöbb esetben a tapasztalatoknak huzamosabb időn keresztül történő szolgáltatása valósul meg, sőt adott esetben meghatározott műszaki-gazdasági eredmény elérését is kiköthetik a szerződésben.
Másrészt az adásvétel szabályain túl olyan sok speciális kérdésről kell rendelkezni a know-how szerződés esetén, amelyek szétfeszítik a hagyományos adásvételi szerződés kereteit, egyúttal kizárják egyedüli alkalmazhatóságát.
Az adásvétel esetében a vevő tulajdont szerez, amellyel azután szabadon rendelkezhet.
Know-how átadásakor ezzel szemben rendelkezni kell a titoktartás módjáról, mértékéről, annak megszegése esetén alkalmazandó jogkövetkezményekről, kizárólagos jogot szerez-e az átvevő a felhasználásra, vagy sem, hogyan alakul az átadott ismeret továbbfejlesztésének kérdése stb.
Mindebből következik, hogy az adásvételi szerződés keretei között a know-how szerződés nem képzelhető el, önmagában nem alkalmazható a know-how szolgáltatása következtében létrejövő jogviszonyokra.
b) Más nézetek szerint a know-how szerződésekre a vállalkozás szabályait kell alkalmazni.
A vállalkozási szerződés a magyar jogban eredménykötelem. A vállalkozó valamely dolog elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, megjavítására, vagy munkával elérhető eredmény létrehozására vállalkozik díj ellenében. Ez annyiban közelebb áll a know-how szerződéshez, hogy huzamosabb ideig fennálló jogviszonyt feltételez, amelyben tevékenység kifejtése történik. Azonban a know-how átadása legtöbbször nem irányul eredmény létrehozására, vagy legalábbis nem kizárólag a know-how alapján, hanem a kiegészítő ismeretek, tapasztalatok felhasználásával együtt jön létre az eredmény.
Probléma merülhet fel részletszabályok alkalmazásával kapcsolatban is. A know-how természetével nehezen egyeztethető össze pl., a megrendelőt megillető korlátlan eljárási jog, alvállalkozó igénybevétele, a lehetetlenülés szabályainak alkalmazása stb.
Tehát a vállalkozási szerződés szabályainak kizárólagos alkalmazása a know-how szerződésekre ugyancsak nem megalapozott.
c) A know-how szerződésnek az adásvételhez vagy a vállalkozáshoz való hasonlóságát más nézetek akként próbálják eldönteni, hogy a know-how szolgáltatás dare vagy facere jellegű. Ehhez képest dare jellegű szolgáltatásnál az adásvétel, facere jellegű szolgáltatásnál pedig a vállalkozás szabályait tartják alkalmazhatónak.
Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a know-how esetében nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy ilyen értelemben a szolgáltatás melyik kategóriába tartozik, hiszen általában dare és facere szolgáltatás egyszerre.
Egy-egy szerződés az esetek többségében szolgáltatások egész komplexumát tartalmazza. Ezek között vannak olyanok, amelyek rányomják bélyegüket az egész szerződésre, amelyekben a szerződés rendeltetése voltaképpen megvalósul (főszolgáltatások) és vannak olyanok, amelyek ezek velejárói megerősítői (mellékszolgáltatások).
Azt talán még meg lehetne állapítani, hogy a főszolgáltatás dare vagy facere jellegű-e, viszont ennek alapján a szerződési típusokba sorolás nem dönthető el. A dare szolgáltatásnak több vállfaja ismert: lehet végleges (a tulajdonátruházás szerződései)vagy ideiglenes (használati kötelmek) és ebbe a körbe sorolják a jog átruházását is.
A facere szolgáltatás is állhat eredmény létrehozásában (pl. vállalkozás), de lehet gondossági kötelem is (pl. megbízás).
A dare, facere szolgáltatások megkülönböztetésének csupán dogmatikai jelentősége van (a Ptk.-ban ezek a fogalmak nem is szerepelnek) és - mint láttuk - ezen az alapon nem lehetséges annak eldöntése, hogy a know-how szerződés a szolgáltatás jellege szerint melyik szerződéstípusba lenne besorolható.
(Legfeljebb know-how, illetve engeneering szolgáltatások megkülönböztetésére lehet alkalmas, amennyiben az engeneering tisztán facere, a know-how pedig vegyes dare és facere szolgáltatásnak tekintendő.)
d) Meg kell említeni, hogy az irodalomban fellelhetők olyan nézetek is, amelyek - tekintettel arra, hogy a know-how átadása többnyire tartós jogviszony keretében történik - a bérlet vagy a haszonbérlet rendelkezéseit látják alkalmazhatónak.
A bérlet és a haszonbérlet rokon intézmények, egyes jogrendszerek nem is tesznek közöttük különbséget más esetben (pl. a Code Civil) pedig a bérletről szóló fejezet keretében kapnak szabályozást a haszonbérletre vonatkozó külön rendelkezések.
A magyar Ptk. a haszonbérletet külön fejezetben szabályozza, de úgy rendelkezik, hogy a nem szabályozott kérdésekben a bérlet szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Annyi bizonyos, hogy a haszonbérlet - csakúgy, mint a know-how átengedése - tartós jogviszonyban realizálódik, azonban a magyar szabályozást figyelembe véve egyáltalán nem tartjuk megfelelőnek a haszonbérlet szabályainak az alkalmazását a know-how szerződések esetén.
Abból kell kiindulni, hogy a haszonbérlet fogalma elsősorban a mezőgazdasági földterületet jelöli meg a szerződés tárgyaként és utána említi, hogy az más hasznot hajtó dolog is lehet, következésképpen know-how is.
De az egész szabályozásból kitűnik, hogy a Ptk.-ban a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletére vonatkozó rendelkezések az elsődlegesek, ez képezi a szabályozás alapját. A know-how-t ebben az esetben tehát dolog módjára kellene kezelni, holott már az adásvételnél említettük, hogy a know-how átengedése sok esetben valamilyen tevékenység kifejtésével jár együtt.
Ha pedig a bérleti jogviszony szabályaihoz nyúlunk vissza, problémát okoznak azok a részletszabályok, amelyek ellentétesek a know-how természetével (pl. az ellenszolgáltatás megfizetésének a módja, a bérbeadót terhelő jogszavatosság, a bérleti jogviszony megszűnésének szabályai stb.)
e) Végül azokat a nézeteket kell említenünk, amelyek az iparjogvédelem körébe tartózó licenciaszerződéssel azonosítják a know-how szerződést
Kétségtelen, hogy az eddig megemlített szerződéstípusok közül a know-how szerződéssel a licenciaszerződés mutat leginkább rokonságot. A mindennapi szóhasználatban is a műszaki know-how használatra való átengedését licenciának nevezik.
Lontai Endre - akinek a nevéhez fűződik a licenciaszerződések átfogó jogi kimunkálása és elemzése - a licenciaszerződések gazdasági-jogi funkciójából kiindulva a két szerződésben azt tekinti közös alapvető és meghatározó ismérvnek, hogy meghatározott értékes műszaki információt közvetítenek. Másodlagos szerepet játszik az, hogy milyen jogi módszerek, intézmények biztosítják az átadás lehetőségét, a rendelkezési jogot az átadó pozíciójában. Ezek a másodlagos mozzanatok legfeljebb variánsak, szerződési alfajok megfogalmazását indokolhatják, de nem érintik a közös egységes elemek elsődlegességét.
Álláspontunk szerint ezzel az okfejtéssel nem lehet egyetérteni. A licenciaszerződés lényegét éppen az adja, hogy a licencia adó saját kizárólagos, szabadalommal biztosított jogait engedi át teljes egészében vagy korlátozottan. Know-how szerződés esetén pedig nem jogok átengedéséről van szó, hanem oltalmi jogokkal nem védett műszaki, gazdasági szervezési stb. ismeretek átadásáról. Éppen ebből az alapvető különbségből erednek a további sajátosságok, eltérések.
Átfedések természetesen lehetnek, sőt a gyakorlatban általánossá vált, hogy a szabadalmas a jogosultság átengedésén túlmenően pozitív magatartásra is köteles. Ilyenkor vegyes szerződésről van szó. Ez azonban nem zárja, hogy azokban az esetekben, amikor oltalmi jogokkal nem védett ismeretek, tapasztalatok átadása történik meg - elhatárolva a licenciaszerződéstől - önálló know-how szerződésről beszéljünk.
A szabadalmi licenciaszerződésre vonatkozó szabályok - abszolút hatályú oltalom hiányában - álláspontunk szerint - a know-how szerződésekre nem alkalmazhatók.
3. A know-how szerződések elemzése, jogi minősítése során elsősorban abból a gazdasági-társadalmi realitásból kell kiindulni, amelyek talaján végbemegy a műszaki-gazdasági ismeretek, tapasztalatok, információk átadása, felhasználása.
A know-how szerződéseknek tehát az a céljuk, hogy az említett ismeretek, tapasztalatok átadása szabályozott keretek között megtörténjen és felhasználásuk biztosítva legyen.
E tevékenység során a felek között sajátos jogi kapcsolat alakul ki, amely adott esetben huzamosabb ideig fennálló együttműködést jelent, és amely a know-how átadója és átvevője kölcsönös, komplex szolgáltatások nyújtására köteles.
A tudományos - technikai fejlődés jelenlegi szintjén már nem képzelhető el, hogy a megszerzett tudás, ismerete átadása kizárólag hagyományos oltalmi formák keretében történjék, hanem azokat túllépve lehetőséget kell biztosítani az ismeretek, tapasztalatok szélesebb körben történő átadásra.
A know-how, mint új intézmény megjelenése tehát az átadása, felhasználása során létrejövő újfajta hagyományostól eltérő jogviszonyokat hívott életre. E jogviszonyok problémáira - mint ahogyan láttuk - nem lehet a hagyományos jogi kategóriák alkalmazásával megoldást találni.
Az ismertetett szerződéstípusok egyikét sem lehet egészében alkalmaznia know-how szerződésekre, a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályai pedig nem, vagy nem mindig elégségesek ahhoz, hogy a számos speciális vonással rendelkező know-how jogviszonyokra - a szerződésben nem szabályozott egyes kérdésekben - megfelelő jogi rendezést biztosítsanak.
Mindebből következik, hogy a know-how szerződést célszerű önálló sui generis szerződésnek tekinteni és kidolgozni e szerződéstípus szabályrendszerét.
A gazdasági életben egyre növekvő szerepet betöltő know-how forgalom, vagyis a gyakorlat igényei mindenképpen szükségessé teszik - a jelenleg korántsem egyértelmű, más szerződések analóg rendelkezéseire és a szerződések általános szabályaira épülő háttérjog anyag alkalmazása helyett - egy új szerződéstípus kialakítását.
A továbbiakban megpróbáljuk röviden összefoglalni azokat a sajátos vonásokat, amelyek a know-how szerződéseket jellemzik.
(Természetesen itt csak az ún. "tiszta" know-how szerződésről lesz szó, s ezen belül is olyan jogviszonyról, amelyben a know-how átadása képezi a szerződés fő tárgyát.)
a) A szerződésben mindenekelőtt pontosan meg kell határoznia szerződés tárgyát vagyis hogy milyen ismeretek, tapasztalatok átadására kerül sor. Ez lehet műszaki dokumentáció átadása, betanítás, közreműködés az üzembe helyezésben stb. Ha az átadott ismeret vagy annak egy része valamilyen hagyományos iparjogvédelmi oltalom alatt áll, ezt feltétlenül fel kell tüntetni.
b) Részletesen kell rendelkezni a know-how átadójának kötelezettségeiről.
Ezen belül arról, hogy
- milyen ütemezéssel történjék az ismeretek, tapasztalatok átadása,
- milyen körben jogosítja fel használatra a know-how átvevőjét,
- mely területekre vonatkozik a használati engedély korlátozása,
- hogyan alakul az átadó szavatossága egyrészt az átadott ismertanyag használhatóságáért, másrészt harmadik személynek esetleges jogaival szemben,
- terheli-e az átadót is esetleg titoktartási kötelezettség, ha igen, milyen mértékben.
c) A know-how átvevőjének kötelezettségei:
- az átadott ismeretért járó ellenérték megfizetése. Az ellenérték fizetésének módját is rögzíteni kell, mert nagyon sok variáció képzelhető el (egyösszegű, részletekben, az előállított termékért befolyó összeg százalékban történő fizetése stb.)
- köteles az átvett ismereteket titokban tartani. Meg kell határozni, hogy a titoktartás az ismertek melyik részére vonatkozik,
- kötelezettséget kell vállalnia a kapott információ bizalmas kezelésére és csak a szerződésben meghatározott célra történő felhasználásra,
- köteles a kapott know-how-t megfelelő mértékben és színvonalon hasznosítani,
- használati engedélyt (licenciát) az átadó hozzájárulása nélkül nem adhat.
d) A know-how átvevője jogosult az átvett ismeretek továbbfejlesztésére, erről azonban az átadót tájékoztatni köteles. Saját fejlesztési eredményeit ellenszolgáltatás fejében a know-how átadójának átadni köteles.
e) Szerződésszerű a teljesítés akkor, ha a know-how átadója a know-how megvalósításához szükséges valamennyi olyan dokumentációt, valamint ismeretanyagot átad, ami a szerződés tárgyának megvalósításához szükséges.
f) A szerződés teljesítése során a feleket fokozott mértékben terheli az együttműködési kötelezettség.
g) Mindkét szerződő fél fokozott gondossággal köteles eljárni annak érdekében, hogy az átadott know-how harmadik személyek részére ne váljék hozzáférhetővé.
h) Az átadott know-how nyilvánosságra jutása az átvevő díjfizetési kötelezettségnek megszűnését vonhatja maga után.
i) Meg kell határozni a szerződés időtartamát, ettől függően szabályozni kell a felmondás kérdéseit.
j) A szerződés megszűnése esetén szabályozni lehet, hogy bizonyos kikötések (pl. titoktartási kötelezettség) a szerződés megszűnése után is hatályban maradnak, illetve hogy az átvevő a kapott ismereteket a szerződésben kikötött célra továbbra is felhasználja.
Az itt ismertetett - korántsem kimerítő jellegű - diszpozitív szabályok felsorolásával csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy mit (esetleg milyen módon) célszerű a know-how szerződésekben szabályozni. E szerződéstípus teljes szabályrendszerének a kidolgozása természetesen további elmélyült, alapos - a gyakorlat eredményeit is figyelembe vevő - jogi elemző munkát kíván.
Csak ezután lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy az önálló, nevesített know-how szerződés szerződési rendszerünkbe hogyan illeszthető be.
A most folyamatban lévő kodifikáció során az új Polgári Törvénykönyv megjelentetett koncepciója és szabályozási tematikája azt a javaslatot támogatja, amely szerint a külön törvényekben szereplő felhasználási szerződések általánosítható szabályaiból kialakított, nevesített szerződéstípusnak licenciaszerződés címén helyet kell kapnia az új Ptk.-ban.
A know-how szerződések önálló szerződéstípusként való elismerése tehát a kodifikációs munkában egyelőre nincs napirenden.
Az uniós szabályozás, valamint a gyakorlat igényei azonban abba az irányba mutatnak, hogy ez a fontos kérdés a jövőben újból felvetődik és a know-how szerződések szabályozásával kapcsolatos vita a figyelem középpontjába kerülhet. ■
Visszaugrás
