"Nincsenek rossz kérdések..." Dehogy nincsenek! Vannak megválaszolhatatlan kérdések. Ilyen például az, hogy szükségünk van-e a kollektív keresetek intézményére a magyar polgári eljárásjogban. Amíg nem tudjuk, hogy mit is értünk kollektív kereseten, amíg nem tudjuk, hogy milyen célokat, funkciókat akarunk vele szolgálni, amíg nem gondoljuk végig, hogy ezeket a célokat, funkciókat milyen alternatív módokon érhetnénk el, addig a kérdésre nem lehet válaszolni. A következő oldalakon e kérdések egy részére keressük a választ.
Az új Polgári perrendtartás szakértői javaslatában[2] Harsági Viktória arra hívja fel a figyelmet, hogy a kollektív keresetek kapcsán a vitáknak nem arra kell koncentrálni, hogy melyik megoldás melyik jogrendszerből, melyik jogcsaládból érkezik, hanem "sokkal inkább funkcionális irányból kellene közelíteni."[3] A mostani szövegben funkcionális alapon elemzi a kontinentális Európában megjelenő rendszereket.[4] A lehetőségeket nem aszerint csoportosítjuk, hogy mely országból származnak, hanem aszerint, hogy a fő célokat milyen alapvető eszközökkel próbálják elérni. (Látjuk majd, hogy van olyan ország, amely több modellt is működtet párhuzamosan.)
Az egyes megoldások, intézményi alternatívák osztályozására a legtöbbször az opt-in és az opt-out rendszerek közötti különbségtételt szokták használni - bár a magyar[5] és a nemzetközi irodalomban[6] más szempontok is megjelennek. A mostani szöveg nem ezt a dichotómiát követi, hanem a kollektív keresetek funkcióira koncentrál. Richard A. Nagerda nyomán[7] a kollektív keresetekkel szemben kétféle elvárást fogalmazhatunk meg: a lezárás egyszerűsítését, és az optimális perlési ösztönző megteremtését. Ezek közül, a következő oldalakon a perindítási ösztönzőn lesz a hangsúly. Egyrészt a magyar irodalomban is egyre inkább ez tűnik fontosabbnak, és az uniós szabályozás, illetve több európai ország is egyre inkább ezt helyezi a középpontba.[8]
A perindítástól pedig, mint azt máshol[9] kifejtettem, kü-
- 217/218 -
lönösen a kollektív cselekvés problémája és a felek közötti egyenlőtlenség (vagy ahogy a szakértői javaslat nevezi: "fegyveregyenlőség"[10]) tarthat vissza. Mindkettő erősen függ a res iudicata, vagy precedens-hatástól: amennyiben az adott jogrendszerben a bírák (akár jogi, akár szociológiai okok miatt) nem, vagy csak nehezen, ritkán helyezkednek szembe egy kollégájuk hasonló esetben hozott döntésével, akkor a két probléma súlyosabb lesz. Éppen a precedens eltérő súlya az, ami miatt - az angolszász jogból ismert megoldások[11] mellett, helyett - az európai jogrendszerek megoldásait is vizsgálni kell. Nem azért, mert a magyarhoz hasonló, kontinentális jogrendszer "kivetné magából" az angolszász megoldásokat, hanem azért, mert a kontinentális jogrendszerek - a hagyományos leírás szerint - kevésbé támaszkodnak a precedensekre. És ezért a perindítás is kevésbé problémás. Ezért az egyes megoldási modellek elhatárolásakor az egyik fő szempont a res iudicata hatás lesz.
A másik kettő pedig a perindítás jog, illetve a csoportszervezés kötelezettség. A kollektív keresetek kapcsán ugyanis mindig felbukkan az ügynökprobléma: mi garantálja, hogy a keresetet benyújtó, a perben eljáró (esetleg megállapodást is kötő) fél valóban az érintettek érdekét követi?[12] Ezt elsősorban ezen két - egymással összefüggő - eszközzel próbálja kezelni a legtöbb megoldás: korlátozza, hogy ki és mikor indíthat olyan keresetet, amelynek res iudicata hatása lehet mások ügyeire.
E három dimenzió alapján négy nagy intézményi megoldást különíthetünk el: az egyéni precedenspereket, a közérdekű kereseteket, az itt intézményi kollektív kereteseteknek nevezett megoldásokat és a kollektív magánkereseteket.
Az alternatívák vizsgálata során két "hiányosságot" fedezhet majd fel az olvasó. Egyrészt a cikk nem fogja részletesen bemutatni az egyes rendszerek minden részletét, hanem csak a nagy szabályozási kereteket. Azért nem cél az egyes megoldások részletes bemutatása, mert az adott megoldás mindig az adott jogrendszer egyéb elemei közé illeszkedik. Más problémákat oldanak meg ezek az egyéb elemek, ezért másokra kell reagálnia a kollektív keresetnek.
Azt sem fogjuk elemezni, hogy melyik jogrendszerben, melyik megoldás mellett hány per indul. A perek száma ugyanis roppant keveset mond a kollektív keresetek hatékonyságáról. A leghatékonyabb rendszer ugyanis éppen az, amelyet kevesen használnak. Viszont ha valamit kevesen használnak, az nem jelentheti feltétlenül azt, hogy az hatékony - lehet, hogy egyszerűen használhatatlan. Az első esetre, amikor épp a hatásosság miatt nincs szükség egy megoldásra, lássunk két példát! Tegyük fel, hogy egy károkozó tízezer embernek fejenként tíz eurónyi kárt okoz! Ha nincs kollektív kereset, akkor a maga tíz eurójáért senki, vagy csak néhány ember kezd perelni; vagyis gyakorlatilag szankció nélkül folytatható a károkozó magatartás. Ha azonban egy roppant hatásos kollektív kereseteket kezelő rendszert honosítunk meg, akkor már nem éri meg az. Hatásos alatt itt azt értjük, hogy a károkozó tudhatja: ha kárt okoz, akkor kollektív kereset indul vele szemben, és megfizettetik azt vele. Éppen a kollektív kereset esélye miatt rettenhet vissza a károkozástól. A bírósági statisztika viszont azt fogja mutatni, hogy nem indul per. A másik példában ne éljünk ilyen erős feltevéssel! Tegyük fel, hogy kollektív kereset mellett is lesz károkozás. Viszont a kollektív kereset olyan, hogy ha egyetlen károsult is pert nyer, akkor az összes károsultat ki kell fizetni. Egy ilyen kollektív kereset esetén a károkozó szintén el akarja kerülni a pert. De most nem úgy, hogy a károkozást hagyja el, hanem úgy, hogy megpróbál peren kívül megegyezni azzal a károsulttal, aki perrel fenyeget. Sokat fog ezért a megegyezésért cserébe ajánlani, hiszen ha sikerül megegyezni, akkor a per elmarad - a statisztikában ismét azt látjuk, hogy nincs kollektív kereset. Tehát mindkét példában csökkent a perek száma - vagy azért mert az elriaszt a jogsértéstől, vagy azért, mert a polgári eljáráson kívül születik megoldás.
Egyéni precedensperben a felperes a saját ügyének eldöntése érdekében perel. A modell kulcsa az, hogy az adott ügyben hozott döntés a hasonló ügyekben is minimum hivatkozási alap lesz: ha a másik ügyben valamelyik fél nem akarja, hogy az adott jogi kérdés ugyanúgy dőljön el (például az alperes tevékenysége ugyanúgy jogsértőnek, vagy vétkesnek bizonyuljon), akkor meg kell győznie arról a bíróságot, hogy az adott eset lényeges pontokban eltér a már eldöntött ügytől. Ha tetszik: az eltérést kell bizonyítani - a bizonyítás terhe rá kerül.
Fontos leszögezni, hogy precedensperek minden jogrendszerben léteznek - nem csak a precedenselvűekben. Ha a Kásler házaspár elviszi a pert az Európai Unió Bíróságáig, akkor annak ítélete gyakorlatilag minden hasonló tartalmú szerződés tisztességtelenségét is ki fogja mondani. De ha "csak" a Kúriáig jut egy ügy, akkor annak nyilvánosságra kerülő döntése is fontos jogértelmezési kiindulópont lesz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
