Dr. habil. Kecskés András PhD[1]: A jog mérésének kérdésfelvetései* (JURA, 2018/1., 59-70. o.)

I. Bevezetés

Az emberi természetben mindig is megvolt az arra való törekvés, hogy az őt körülvevő világot és az ott lejátszódó jelenségeket megismerje. Legjobb példája e törekvésnek az angolszász empirizmus, amelynek gondolkodói szerint a megismerés egyetlen forrása a tapasztalat.[1] Számos tudományterületen kiemelkedő szerepe van a méréseknek, legyen szó természet- vagy társadalomtudományokról. A mérésekkel ugyanis egzakt képet kaphatunk adott jelenségről, a számok pedig összemérhetővé teszik a kapott eredményeket, amit felhasználhatunk elképzelésünk igazolására vagy cáfolatára.

A modern társadalomtudományok egyik atyja, Émile Durkheim[2] 1897-ben kiadott Öngyilkosság (Le Suicide) című művében lefektette a szociológia, mint önálló tudományág alapjait. Módszerének újszerűsége abban mutatkozott, hogy összesített statisztikákból vont le következtetéseket az öngyilkosságokkal összefüggésben.[3] De nemcsak a szociológia, hanem a közgazdaságtan módszertanában is megjelent a számszerűsítés. A korábbi filozófiai alapú megközelítést Léon Walras[4] munkássága hatására elkezdte felváltani a matematikai megközelítés, ami a modern közgazdaságtan kialakulását eredményezte. E folyamatok jól illeszkednek 19. században teret nyerő pozitivista[5] felfogásához, hiszen a pozitivista gondolkodók szerint a világot (és az emberi társadalmat is) olyan belső törvényszerűségek mozgatják, amelyek megismerhetők és megérthetők.[6] Bár a pozitivizmus meghaladásra került az I. világháborút követően, mégis elmondhatjuk, hogy a tudományok területén máig érezteti hatását.

A számszerűsítési kísérletek a jogtudományt sem kerülhették el. Azonban e kísérletek megjelenésére kifejezetten sokat kellett várni. Legfontosabb előfeltétele volt, hogy a jogtudomány kölcsönhatásba lépjen a közgazdaságtannal. A "Law and Economics", vagyis a jog közgazdasági szempontú megközelítése egy idő után szinte magával hozta azt is, hogy a jogot a közgazdaságtan redukcióra épülő, modelleket alkotó[7] szemléletmódjába próbálják beilleszteni, amelynek középpontjában nem az ember, mint komplex lény áll, hanem a homo oeconomicus, akinek minden cselekedetét a közgazdasági racionalitás hatja át.[8]

Lehetséges-e azonban a joghoz hasonló komplex társadalmi jelenséget számok szintjére redukálni? Ha a kérdést tovább gondoljuk, felmerülhet bennünk, hogy amennyiben a jogot mégis le tudjuk képzeni számok segítségével, vajon az így kapott eredményeknek van-e bármilyen gyakorlati haszna?

II. A jog mérésének általános kérdései

Legfontosabb kérdésként merülhet fel, hogy miért is kellene megmérni a jogot? A jog mérése tipikusan a "fából vaskarika" egyik esetének tekinthető, hiszen a jogrendszer működését nehéz számokra redukálni. Ennek ellenére mégis kifejezetten népszerűnek mutatkozik ez a módszer, hiszen példaként felhozható a legalább 150 különböző, a kormányzat minőségére irányuló index létezése.[9] A módszer népszerűségének indokát a következőkben lehet keresni. A jogrendszerre vonatkozó kompozit indikátorok használatával - mint például a La Porta és munkacsoportjához köthető Law and Finance kutatások - összetett, többrétegű problémákat lehetséges egy-egy számra redukálni, ami adott esetben megkönnyíti a jogalkotók számára a döntést.[10] Ralf Michaels[11] professzor meglátásai alapján úgy fogalmazhatnánk, hogy az indexek segítségével lehetséges könnyen érthető formában tálalni összetett kutatási eredményeket - akár az összehasonlító jog területén is. A statisztikai módszer ugyanis egy-egy könnyen megérthető számra képes redukálni komplexebb kérdésköröket.[12] Az egyszerűség különösen akkor értékelődik fel, amikor egyes országok teljesítményét kívánjuk összehasonlítani a jogállamiság, vagy a gazdasági fejlődés területén.[13]

Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a kompozit indikátorok alkalmazásának hátulütőiről sem. Bár erényként mutattuk be az egyszerűséget, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a túlságosan leegyszerűsíthet egyes kérdéseket, amelyek alapján elnagyolt vagy helytelen következtetéseket levonni. További gondot jelenthet, hogy a túlzott egyszerűsítés hatására igen súlyos problémák kerülhetnek elfedésre, amelyek tovább nehe-

- 59/60 -

zítik a helyes döntés meghozatalát. Valós veszély, hogy a politikai szereplők a kapott értékekkel kívánják igazolni az általuk kívánatosnak tartott politikát. Szintén felmerülhet problémaként, hogy az indexek megalkotása átpolitizálódhat, ami megint csak az átláthatóság ellen hat.

Amennyiben a jogot megmérni és számszerűsíteni kívánjuk, elengedhetetlen a megfelelő módszertan megválasztása. Jakab András[14] és Lőrincz Viktor[15] a jogállamiság helyzetét elemző indexekről szóló tanulmányukban elrettentő példaként hozzák fel a Global Right to Information Rating néven kiadott jelentést az információszabadságra vonatkozó jogszabályok minőségéről. A jelentés alapjául szolgáló vizsgálat eredményei ugyanis azt mutatták ki, hogy Oroszországban sokkal jobb az információszabadságra vonatkozó törvény minősége, mint az Egyesült Államokban.[16] A meglepő eredmény indoka, hogy csak a jogi környezetet vizsgálták (law in books), e jogok érvényesülését a gyakorlatban (law in action) egyáltalán nem vették figyelembe.[17] Márpedig a törvény betűje csak holt matéria, amennyiben az nem kerül alkalmazásra. Erősen megkérdőjelezhető tehát e vizsgálat értelme, hiszen nem ad képet a jogrendszer valós állapotáról.

Érdekes lehet a számunkra az indexekkel összefüggésben az angol nyelvű szakirodalomban csak "indicator fatigue"-ként leírt jelenség. Bár Jakab András és Lőrincz Viktor erről úgy írtak, hogy ennek a fásultságnak az indoka a különféle mérések számának áradata,[18] azonban az általuk is idézett Linn Hammergren professzor teljesen mást értett alatta. Hammergren meglátása szerint a (lesújtó) eredmények publikálása utáni időszakban tapasztalható fellángolás a rossz helyzet megváltoztatására egy idő után a társadalom részéről közönybe fullad.[19]

A numerikus mérési módszer alkalmazása több szempontból is körültekintést igényel. Ez a metódus ugyanis - még a saját kompetenciakörében is vitatott - közgazdasági módszertan, mely zárt modellalkotás útján a valóság leegyszerűsítésére törekszik, figyelmen kívül hagyva fontos tényezőket.[20] A jogi szabályozás és annak társadalmi hatásai azonban sokkal komplexebb területeket fognak át annál, mint hogy zárt rendszerként vizsgálva indexáljuk vagy számszerűsítsük őket.[21] Nem állítható, hogy a metrikus szempontok alkalmazásának semmilyen körülmények között nincs helye a jogi elemzésekben, de ahhoz, hogy a mérési kísérletek megfelelő eredményre vezethessenek, érdemes figyelembe venni néhány garanciális szempontot. Elsőként, lényeges, hogy a metrikus nézőpont indokolt esetben kerüljön alkalmazásra, ne pedig kutatók vagy kutatócsoportok tudományos imázs-alkotása részeként. Másodszor, szem előtt kell tartani a módszerben rejlő hibalehetőségeket, például a mérési folyamatból kihagyott tényezők számát és azok hatásait. Harmadszor, pontosan és áttekinthetően kell meghatározni mérés módszertani alapjait és a fogalmi elhatárolási szempontokat. Negyedszer, csakis olyan területen alkalmazható, mely valóban mérhető, számszerűsíthető és összehasonlítható. Ötödször, a szempontokat szakmailag tisztességesen kell megválasztani, hogy elkerülhessük a rejtett "hazahúzás"[22] jelenségét. Günter Frankenberg professzor szerint az összehasonlító jogelemzés egyik gyakori csapdája, hogy az összehasonlítást elvégző kutató a semlegesség és a tárgyilagosság pózát veszi fel, úgy, hogy már magával az elemzés tárgyának és módszertanának megválasztásával egyfajta értékítéletet alkot. Emiatt akaratlanul is érvényesülhetnek a jogrendszerekkel szembeni prekoncepciók. Hatodszor és végezetül, ügyelni kell arra, hogy az adatokból megfelelő következtetések származzanak, tartózkodva a túlzottan nagyvonalú, vagy éppen erőszakos megfeleltetésektől.[23] Garanciát azonban még e szabályok betartása sem jelenthet, hiszen a társadalomtudományok területén ritkán fordul elő olyan zárt alrendszer, mely kellően körülhatárolt adatok halmazát biztosítaná, hogy azokat összetett elméleti következtetésekkel pontosan megfeleltethessük. Más lehet a helyzet az empirikus következtetések alátámasztása esetén, de ez a lehetőség mintha kevésbé vonzaná a jog- és közgazdaságtudomány művelőit az utóbbi időszakban. Nem szabad továbbá megfeledkeznünk a Goodhart-törvény néven elhíresült megfigyelésről sem. Charles Goodhart az 1975-ben írt tanulmányában[24] az angol monetáris politikával összefüggésben megállapította, hogy "minden megfigyelhető statisztikai rendszeresség összeomlik, amint az ellenőrzés céljával megterheljük."[25] Leegyszerűsítve kimondható, hogy ha a mérőszám válik a célszámmá, akkor az a továbbiakban nem lesz már jó mérce.

III. A "Law and Finance" mérési irányzatok

Rafael La Porta,[26] Florencio López-de-Silanes,[27] Andrei Schleifer[28] és Robert Vishny[29] a "Law and Finance" című tanulmányukban első ízben közölték azon kutatásuk eredményét, amely a világ 49 államában vizsgálták meg a jogi szabályozási környezet és a tőkepiacok fejlettsége közötti összefüggéseket. Összefüggéseket kerestek a tőzsdei társaságok tulajdonosi koncentrációja, befektető- és hitelezővédelmi szabályok megléte, és a jogérvényesítés

- 60/61 -

intézményrendszerének (enforcement) minősége között. Az egyes államok helyzetének könnyebb összemérhetősége elősegítése végett indexeket alkottak, majd a kapott pontok alapján rangsorolták a vizsgált államokat. Végezetül az elért eredményekből a különböző jogcsaládokkal összefüggésben is újabb következtetéseket vontak le.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy La Porta professzor és munkacsoportjának kutatási területe talán a gazdasági jog egyik legvitatottabb irányzata. Ruth V. Aguilera[30] és Cynthia A. Williams[31] professzorok röviden és tömören úgy jellemezték e kutatási irányt, hogy az "pontatlan, befejezetlen, de fontos".[32] Ugyanakkor a megszámlálhatatlanul sok kritika ellenére számos követőre talált. A "Law and Finance" jelentőségét tovább növeli, hogy a Világbank (World Bank) által évente kiadott Doing Business című jelentésének a módszertana is ugyanezen a szempontrendszeren és metodológián nyugszik.[33]

1. A "Law and Finance" módszertana

Ahhoz, hogy érdemben értékelni lehessen a La Porta professzor és a kutatócsoportjának eredményeit, fontos röviden áttekinteni kutatásuk alkalmazott módszertanát. A begyűjtött adatok és az azokból levont következtetések helytállósága (vagy épp annak hibái) csakis így mutatkoznak meg. La Porta professzor és munkacsoportja alapvetően négy fő területet vizsgált. Egyik terület a tőzsdei társaságok tulajdonosi koncentrációja volt. Az index értékeinek kiszámítását úgy végezték, hogy a mintavétel alapjául szolgáló államok tíz legnagyobb tőzsdei társaságának[34] három legnagyobb részvényese által a kezükben tartott tulajdoni hányadának átlagát és medián értékét számították ki.[35]

A másik fő terület a jogérvényesítésre vonatkozott, amit öt szempont alapján értékelték. Fontos szerepet kapott a bírósági rendszer hatékonysága, a törvényesség és a korrupció helyzete, de ugyanígy mérceként került alkalmazásra az önkényes kisajátításra való hajlama a vizsgált állam kormányzatának, továbbá az értékelésben fontos szerepet játszott a kormányzatoknak a teljesítés megtagadására való hajlama. Érdekességképp megemlíthető, hogy La Porta és munkaközössége az államok számviteli standardokhoz történő igazodás viszonylatában elért eredményeit is ebbe a kategóriába sorolta.[36]

A harmadik fő terület, a befektető- és hitelezővédelmi szabályok megléte vizsgálatakor, La Porta professzor és munkacsoportja indexében bináris kódolást alkalmazott. Tehát ha a vizsgált állam jogszabályaiban megtalálhatók voltak azon rendelkezések, amelyek adott jog érvényesülését megfelelően garantálták, akkor egy pont járt. Amennyiben a jogszabály egyáltalán nem, vagy csak részben garantálta adott jog érvényesülését, abban az esetben nem járt pont.

A részvényesek védelmére szolgáló szabályokat nyolc szempontból vizsgálták. Antidirector Rights névvel illették mindazon szabályokat, amelyek a társaság vezetésének túlkapásaival szemben voltak hivatottak védeni a részvényeseket. Ide sorolták a) a képviseleti úton való szavazás lehetőségét b) a mentességet a részvények letétbe helyezése alól a közgyűlés előtt c) az összesített szavazás és az arányos képviseletet d) a kisebbségvédelmet e) a részvényeseket megillető elővásárlási jogot az újonnan kibocsátott értékpapírokra. Nem sorolták az antidirector rights közé viszont az "egy részvény egy szavazat" elvének gyakorlati érvényesülését, valamint a kötelező osztalékfizetésre vonatkozó szabályok meglétét sem.[37]

2. La Porta és munkacsoportjának főbb megállapításai

2.1 A befektetővédelem helyzete a világban

Az eredmények összevetése után La Porta és munkaközössége három főbb konklúzióra jutott. Első, egyben legfontosabb következtetésük, hogy a jogrendszerek világszerte eltérők lehetnek, a befektetők számára csak korlátozott garanciákat nyújtanak. Az angolszász jogcsalád (common law) tagjai szerepeltek a legjobban,[38] míg ennél gyengébben a római jogi hagyományokkal (civil law) rendelkező országok (közöttük is közepesen a német, míg kifejezetten gyengén a francia eredetű jogok).[39] Úgy tűnik tehát, hogy a posneri dogma a common law hatékonyságáról (vagyis, hogy nagyobb védelmet képes nyújtani a befektetők számára) igazoltnak látszódott.

Másodjára azt a következtetést vonták le, hogy a jogállamiság színvonala nagymértékben eltérő világszerte. A legmagasabb szinten a német jogcsaládhoz tartozó államokban érvényesülnek a jogállamiság kritériumai, a középmezőnyt az angolszász eredetű jogok alkotják, míg a francia eredetű jogok ismét a sereghajtók között végeztek.[40]

Harmadsorban, La Porta és munkaközössége arra a következtetésre jutott, hogy a befektetővédelem intézményrendszere világszerte általánosan gyengélkedő tendenciát mutat, ami következtetéseik szerint a tulajdonosi koncentráció relatíve

- 61/62 -

magas fokának fő indoka. La Porta és munkaközössége szerint ugyanis közvetlen kapcsolat áll fenn a befektetővédelem hatásfoka és a tulajdonosi koncentráció között: minél gyengébben védi egy állam joga a befektetőket, a tulajdonosi koncentráció annál magasabb lesz.[41]

A végkövetkeztetés mindezek alapján, hogy a jogi megoldások igenis szoros kapcsolatban állnak a gazdasági fejlődés szempontjaival. A kutatási eredmények szubjektív nézőpontjából adódó tévedési lehetőségekre azonban már a szerzők is felhívják a figyelmet, utalva arra, hogy noha például Belgium és Franciaország eredményei az általuk megalkotott indexben nem végeztek előkelő helyen, mégis rendkívül gazdag országok.[42] Ennek ellenére a La Porta féle kutatási vonulat következtetéseinek végkicsengése, hogy a befektetővédelem jogintézménye döntő hatást gyakorol a társaságok tulajdonosi szerkezetére,[43] kiemelt hatással van a pénzügyi folyamatokra és nem utolsó sorban jelentősen befolyásolja a vállalatok növekedését és a tőkepiaci viszonyok fejlődését.[44]

2.2 A jogi eredet (legal origin) elmélet

A Rafael La Porta professzor és munkaközössége által kimunkált legal origin (azaz jogi eredet) elmélet alapján a jogrendszerek jelentős mértékben különböznek abban a tekintetben, hogy milyen módon szabályozzák a gazdasági tevékenységet. A legfontosabb indoka ennek a különbözőségnek La Porta és munkaközössége szerint az eltérő "jogi eredet", mint például az angolszász jogcsaládhoz vagy a római jogi hagyományhoz való tartozás. Az ebből kiinduló elméleti megközelítés szerint az angolszász jogcsaládból eredeztethető jogrendszerek jogintézményei elsősorban a magántulajdon védelmére épülnek. Ezzel szemben a római jogi gyökerekkel rendelkező jogrendszerek az intenzívebb állami szerepvállalást támogatják. Ezeknek a jogi különbségeknek az elmélet hívei szerint kézzelfogható gazdasági és pénzügyi hatása van.[45] Az angol-amerikai (angolszász) jogcsalád az erőteljesebb kisebbségi részvényes-védelemmel és közzétételi szabályokkal, valamint a részvénytőke-alapú finanszírozás (equity finance) magasabb szintjével valósítja meg a tulajdonosi szempontok védelmét. E jogi eredet összefügg a plurális részvényesi struktúrával is, melynek esetében élesen elválik a tulajdonosi és az irányítási érdek- és szempontrendszer. Az angolszász államokat az értékpiacok fejlettsége, és a magasabb gazdasági növekedési potenciál jellemzi. A skandináv, a német és a francia római jogi hagyományhoz sorolt államokat - e sorrendnek megfelelő mértékben - általánosságban jellemző a részvényesek védelmének alacsonyabb szintje, a pénzügyi transzparencia deficitje, a bennfentes irányítási szempontok erőteljesebb érvényesítése, illetve a gazdasági teljesítmény alacsonyabb mutatói.[46]

A gazdaság és a jog kapcsolatának e fentebb vázolt - La Porta és munkaközössége által kifejtett - elméleti megközelítésnek kulcsfontosságú tétele, hogy a jogi eredet (legal origin) egy exogén (külső) vagy független erőként befolyásolja a gazdasági fejlődés útját. John Armour[47], Simon Deakin[48], Viviana Mollica[49], és Mathias Siems[50] professzorok megfigyelése alapján a jogi eredet-elmélet elismeri, hogy a lokális gazdasági körülmények bizonyos mértékig formálhatják a jogi szabályozást egy adott állam esetében. Ugyanakkor ebben a mértékben kölcsönös a visszacsatolás a jog és a gazdaság között, és így az okozatosság (causation) mindkét irányba mutat. Így, a jogi eredet elmélet el tudja fogadni annak a lehetőségét, hogy a modern társasági jogi rezsimek számos jellemvonását, tulajdonságát meg lehet magyarázni azokon a bizonyos üzleti vállalkozási formákon (business enterprise) keresztül, melyek meghatározóak - és meghatározóak voltak - az egyes államok tekintetében történeti fejlődésük során. Emellett a pénz és tőkepiacok szabályozásának irányát, tendenciáit a pénzügyi tranzakciók meghatározott típusainak megjelenése (is) befolyásolhatta. A jogi eredet (legal origin) elmélethez hozzáilleszthető azon elképzelés, mely szerint a gazdasági szférában bizonyos típusú jogszabályokért való lobbi-tevékenység céljából, vagy meghatározott jogviták lefolytatására létrejött érdekcsoportok (interest groups) szerepe jelentős hatással lehetett a jogszabályok tartalmára. Mindemellett az elmélet határozottan cáfolja, hogy e gazdasági jellegű visszacsatolások hatásai elérnének a vizsgált országok jogi infrastruktúrájának központi magvához (core legal infrastructure). Eszerint az egyes országok jogi infrastruktúrájának magva változatlan, vagy legalább is nagyon lassan változtatható meg, összehasonlítva az egyes jogszabályokkal vagy akár a szélesebb gazdasági vagy társadalmi környezet jellemzőivel.[51]

3. A "Law and Finance" kutatás kritikái

3.1 A jogcsaládok koncepciójával összefüggő hiányosságok

Heves kritika tárgyát képezte a jogcsaládok fogalmának a pontatlanság határát súroló, túlzott leegyszerűsítése. La Porta professzor és munkaközössége ugyanis abból a feltételezésből indulnak ki,

- 62/63 -

hogy a négy fő jogcsalád valamelyikéhez való tartozás alapján világosan különbséget lehet tenni a jogrendszerek között. Annak ellenére azonban, hogy kutatásuk egyik alaptézise ezen állítás, a szerzők adósak maradnak az állítás súlyához illően alapos magyarázattal. Tanulmányukban csak néhány általános hivatkozás történik ebben a tekintetben a mainstream társasági jogi irodalomra. Ezekben utalnak arra, hogy az alkalmazott megkülönböztetés jól megalapozott és kétségbevonhatatlan. A modern összehasonlító jogtudomány azonban aligha ismeri el minden fenntartás nélkül a La Porta és szerzőtársai nevével fémjelzett "Law and Finance" irodalom besorolásainak és általánosításainak létjogosultságát.[52] 2008-ban megjelent tanulmányukban La Porta, Florencio Lopez-de-Silanes és Andrei Shleifer professzorok "The Economic Consequences of Legal Origins" címen megjelent tanulmányukban elismerték, hogy a jogcsaládok tekintetében igen erős leegyszerűsítéssel éltek (vagyis majdnem összemosták a francia jogkört a római-germán jogcsaláddal), azonban ennek állításuk szerint megvolt a maga indoka. Ugyanis a francia jogkörbe tartozó államok, mint például Spanyolország - vagy épp maga Franciaország - kiterjed gyarmatbirodalommal rendelkeztek, ami miatt a francia befolyás sokkal kiterjedtebb volt, mint akár a skandináv vagy akár csak a németeké.[53]

A jogirodalom által megfogalmazott kritikai észrevételek sorra veszik e megközelítés lehetséges hiányosságait. Alaposan lehet kételkedni abban, hogy az angolszász és a római jogi hagyományra épülő jogrendszerek közötti különbségtétel igazolható-e történelmi perspektívából?[54] Amennyiben pedig a fentiekben leírt különbségek bizonyos időszakban még léteztek is, komoly fenntartással élhetünk abban a tekintetben, hogy ezek még napjainkban is olyan lényegesek-e, mint esetleg korábban voltak.[55] A Law and Finance irodalomban az eltérő jogi eredetek sajátosságait úgy kezelték, mintha azok változatlanok lennének. Azonban például Raghuram G. Rajan[56] és Luigi Zingales[57] rámutatnak arra "The Great Reversals: the Politics of Financial Development in the Twentieth Century" című tanulmányukban, hogy - La Porta 1990-es évekből származó kutatási eredményeivel ellentétben - az angolszász jogcsaládhoz tartozó államok nem mutattak erőteljesebb pénzügyi fejlettséget a huszadik század elején, mint a római jogi hagyományhoz tartozók. Jó példa erre, hogy 1913-ban a francia tőkepiaci kapitalizáció GDP-hez viszonyított aránya kétszerese volt az Egyesült Államokénak (78% - 39%). 1980-ra viszont a szerepek jelentősen megváltoztak, és Franciaországban a piaci kapitalizáció az Egyesült Államokban megfigyelhető szint negyedére csökkent (9% - 46%). 1999-ben pedig ismét konvergencia volt észlelhető a két állam között a tőkepiaci kapitalizáció tekintetében (117% - 152%). Még általánosabb megfogalmazással élve, 1913-ban a kontinentális Európa jelentősebb államai (melyek jellemzően a római jogi hagyományhoz tartoztak La Porta kutatásában) fejlettebbek voltak pénzügyi értelemben, mint az Egyesült Államok. Különös figyelmet érdemel az a tendencia is, hogy a pénzügyi fejlettség gyakorlatilag minden államban hanyatlott 1929-et követően, míg el nem érte mélypontját 1980 körül. Ezt követően pedig a pénzügyi piacok újraéledésének lehetünk szemtanúi.[58]

La Porta, Florencio Lopez-de-Silanes és Andrei Shleifer professzorok "The Economic Consequences of Legal Origins" címen 2008-ban megjelent tanulmányukban rámutatnak arra, hogy e kritikák koránt sem annyira helytállók. A francia tőkepiac forgalmának a jelentős része ugyanis nem a részvényekre irányuló tranzakciókból származtak, hanem a kötvények, azon belül is az államkötvényekre irányuló ügyletekből. Vagyis, ha a "letisztított" számokat nézzük, láthatóvá válhat, hogy az Egyesült Államokban a korszakban még mindig meghaladta a tőzsdei kapitalizáció léptéke a francia társaságokét.[59]

Újabb kérdések merülnek fel abban az esetben is, ha elfogadjuk a két eltérő jogi eredet szerepét, és ezt tekintjük jogtörténeti kiindulási alapnak. A huszadik század végétől kezdődően ugyanis a jogrendszerek természetükben nemzetközivé, transznacionálissá, vagy éppen globálissá váltak. Ezért a szigorú angolszász - római jogi hagyományon alapuló felosztás e megközelítésből anakronisztikus elképzelés.[60] Érdemes ehelyütt ismertetni Mathias Reimann[61] professzor álláspontját. A professzor az összehasonlító jogtudománynak a nemzeti jogrendszerek irányába megnyilvánuló szűklátókörű figyelmét (illetve, az ezen kívül eső rendszerek figyelmen kívül hagyását) tulajdonképpen múlt századi "maradványnak" minősítette. Ez a szemlélet nyert ugyanis széleskörűen teret az 1900-as évek elején, a modern összehasonlító jog születésében kulcsfontosságú párizsi konferenciát követően.[62] Egy évszázaddal később ugyanakkor ezek a szempontok már meghaladottá váltak, mivel egy sokkal inkább nemzetközivé váló időszakba léptünk. Ennek megfelelően pedig szükséges kiterjesztenünk figyelmünket, hogy az átfogja a jog transznacionális szegmenseit is. Ez alapján az összehasonlító jogtudománynak általános és alapve-

- 63/64 -

tő szemléletváltásra van szüksége. Fel kell váltani az 1900-tól teret nyert, kizárólag a nemzeti jogrendszereken alapuló szemléletet a nemzetközi tényezők jelenlétét is tekintetbe vevő megközelítéssel. Ez természetesen nem jelentheti azt Reimann professzor szerint, hogy fel kellene hagynunk a nemzeti jogrendszerek tanulmányozásával. Sőt még azt sem állította, hogy minden összehasonlító jogásznak a transznacionális jog szakértőjévé kellene válnia. A szuverén nemzetállamok jogrendszerei - illetve azok vizsgálata - pedig továbbra is alapvető fontosságú véleménye szerint. Ugyanakkor az összehasonlító jog tudományának át kell lépnie azon az ódivatú szemléleten, hogy a világot csak szuverén államok (és azok jogrendszerei) alkotják. Ezzel párhuzamosan pedig integrálnia kell megközelítésébe a legfontosabb nemzetek feletti jogrendszerek és tendenciák vizsgálatát.[63] Az ez irányú változás szükségessége azonban még kevésbé volt nyilvánvaló La Porta és munkaközössége számára. Nézőpontjuk kizárólag a nemzeti jogrendszerekre fókuszált, és az egyes tényezők vizsgálatánál figyelmen kívül hagyták a nemzeti jogrendszereken túlmutató tényezők, így például az Európai Unió joganyagának hatásait. Ezt jól mutatja, hogy az újonnan kibocsátott részvényekre vonatkozó elővásárlási jog tekintetében Ausztria és Németország eltérő pontszámot kapott,[64] holott a szabályozásnak mindkét állam esetében nyilvánvalóan az Európai Unió második társasági jogi irányelve[65] biztosította a keretet. Ez a megközelítés abból a szempontból még inkább kifogásolható, hogy a gazdasági jog, illetve a tőzsdei részvénytársaságokra vonatkozó szabályok minden bizonnyal azon jogterületek egyikét jelentik, melyekre a nemzetközi tendenciák a legjelentősebb hatást gyakorolják.

Szintén óvatosságra int bennünket, hogy a jogcsaládok eszméjét még továbbra is alkalmazó összehasonlító jogászok is hangsúlyozzák e koncepció határait. Így kifejtik, hogy az nem több mint egy didaktikai eszköz.[66] Ennek fényében egy egész kutatási irányt és következtetések összetett rendszerét erre alapozni meglehetősen merész tudományos vállalkozásnak tűnik.

3.2 A La Porta-féle módszertan kritikája

Módszertani szempontból - főleg, ami a részvényes- és hitelezővédelmi jogok mérésére irányuló vizsgálatokat illette - számos kritikát fogalmaztak meg. E kritikák igen változatosak voltak, amelyek az apróbb módszertani korrekcióktól kezdve, a szisztematikus felülvizsgálaton át, egészen a módszertan értékelhetőségének teljes tagadásáig jutott.

Katharina Pistor[67] 2009-es "Rethinking the "Law and Finance" Paradigm" című tanulmányában rávilágított arra, hogy La Porta és munkaközössége az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, a Law & Finance témakörben írt tanulmányaikban még a befektetővédelmi rendelkezések széles spektrumát vizsgálták, addig a 2000-es évek közepétől már csak a tőkepiaci szabályok kerültek előtérbe.[68]

Holger Spamann[69] átfogó kutatásában szisztematikus felülvizsgálat alá vonta La Porta 1998-as tanulmányát. Ahol pedig szükségesnek látta, javította az egyes változók tekintetében megadott értékeket.[70] Vizsgálata során - mely kiterjedt a La Porta által elemzett szinte valamennyi jogrendszerre - úgy találta, hogy jelentős korrekciók szükségesek a részvényes-védelmi indexben. A korrigált adatok alapján pedig már nem állják meg a helyüket az igazgatókkal szembeni jogokból (és a részvényesvédelmi indexből) levont legfontosabb következtetések. Így felbomlik a kapcsolat a jogi eredet alapján az igazgatókkal szembeni jogok, továbbá a tőkepiacok fejlettsége és a szórt tulajdonosi struktúra tekintetében levont következtetések között. Spamann szerint tehát a La Porta és szerzőtársai által elénk tárt legfontosabb kutatási eredmények már nem igazolhatóak a korrigált adatokkal.[71] Az egyes államok esetében mért különbségekre kitérve, az igazgatókkal szembeni jogokra Spamann 4 pontot adott Ausztriának, míg La Porta kutatása 2 pontot tartalmazott. Brazília pontszámát 3-ról 5-re látta indokoltnak emelni, és ugyanez a helyzet Franciaországgal is. Németország pontszámát pedig 1-ről 4-re javította. Érdekes, hogy az Egyesült Államoknak az igazgatókkal szembeni jogok területén kapott eredetileg 5 pontját helyénvalónak látta 2-re módosítani. Az Egyesült Királyság 5 pontját 4-re kellene csökkenteni álláspontja szerint. Szintén figyelmet érdemel, hogy például Pakisztán, Dél-Afrika vagy Chile továbbra is megtarthatták kirívóan jónak számító 5-5 pontjukat.[72] La Porta igazgatókkal szembeni jogok indexének (ADRI) felülvizsgálatát követően Spamann úgy találta, hogy 46-ból 33 esetben változtatni kell az eredeti eredményen. A szükséges változtatások pedig jelentősen csökkentették az eredmények korrelációját.[73]

Az egyik legpimaszabb módón megfogalmazott kritikát Mark D. West, a University of Michigan Law School professzora írta még 2002-ben. Mintegy fricskaként, La Porta és kutatócsoportja módszertanát alkalmazta annak feltérképezésére, hogy a jogi eredet (origins), a jogállamiság érvényesülése (rule of law) valamint a menedzsment túlkapásaival

- 64/65 -

szembeni védelemre szolgáló rendelkezések menynyiben befolyásolták a 2002-es FIFA Világbajnokságon elért eredményeket.[74] A La Porta és kutatócsoportja által alkalmazott szempontok helyett - mint például a tulajdoni koncentráció és a tőkepiaci kapitalizáció - a nyertes, a vesztes és a döntetlen meccsek számát vette figyelembe. Megállapítása szerint a jó jogrendszerek, különösen a francia eredetű jogok, jó futballt eredményeznek. Ennek okát abban látta, hogy a francia és brazil jog - tekintettel a Code Civil hatására - képes visszafogni a bírói és a menedzseri önkényt. Vagy - a szerző szavaival élve - esetleg (talán) valami más okból kifolyólag szerepeltek jól a világbajnokságon.[75]

4. A "Law and Finance" módszerére építő újabb kutatások

4.1 Katharina Pistor és kutatócsoportja kutatásai a posztszocialista országok jogáról

Katharina Pistor professzor Patterns of Legal Change: Shareholder and Creditor Rights in Transition Economies című, a European Business Organization Law hasábjain 2000-ben megjelent tanulmányában továbblépett La Porta indexének puszta felülvizsgálatánál. A professzor kiterjesztette a változók számát annak érdekében, hogy megragadja a kelet-európai, illetve korábbi szovjet átmeneti gazdaságok problémáit is. Ugyanis Pistor professzor álláspontja szerint La Porta és kutatócsoportja a részvényes-védelmi indexükben túl kevés változót alkalmaztak, ami miatt nem nyújt kellően átfogó képet a részvényesek jogi védelméről.[76] Szintén kritikai éllel jegyezte meg, hogy a jog érvényesülésének kérdései is kimaradtak, emiatt pedig nem lehetett a jog valódi állapotáról megfelelő képet alkotni.[77]

Érdemes megemlékeznünk arról is, hogy Pistor professzor tanulmányában (több kelet, illetve kelet-közép európai átalakuló gazdaság mellett) elvégezte hazánk gazdasági jogának elemzését is La Porta indexe alapján. Ennek során a részvényesi jogok érvényesülését három pontra értékelte a hazai jogi megoldások tükrében.[78] Ugyanakkor elmondható, hogy kutatásai során a posztszocialista országok átlagban jobb eredményeket értek el, mint számos piacgazdaság. E jogok gyakorlati érvényesülés területén az eredmények már kevésbé voltak kecsegtetők. A jogszabályok és azok gyakorlati érvényesülése közötti különbség okát Pistor és munkacsoportja abban látta, hogy a jogalkotás során külföldi minta alapján történt, illetve külföldi szervezetek segítségével ment végbe ama jogszabályok megalkotása, melyek a gazdasági rendszer átalakításához voltak szükségesek. Ennek eszköze gyakran a jogtranszplantáció volt, így például az orosz társasági törvény angolszász társasági törvények rendelkezéseit vette át.[79] Azonban mindez anélkül történt, hogy az egyes intézmények mögött megbúvó elméleti hátteret a szakma magáévá tette volna, emiatt a gyakorlatban az átültetett intézmények sem működhettek rendeltetésüknek megfelelően.[80] Katharina Pistor professzor erre a jelenségre "transzplantációshatásként" (transplant effect) hivatkozott. Úgy vélte, hogy alapvetően két transzplantáció létezik: sikeres és sikertelen. A transzplantáció sikere olyan tényezőkön múlik, mint például az intézmény jogi eredete, vagy a recipiáló ország társadalmi és gazdasági szereplőinek vagy a jogászainak befogadókészsége az egyes jogintézmények iránt. Ha ugyanis a transzplantált jogintézmény iránt nincs semmilyen befogadókészség, úgy az átültetett jogintézmény sem fog érvényesülni, vagy pedig eredeti céljával ellentétes módon történik meg. Emiatt is fontos tehát annak vizsgálata, hogy a fogadó államban milyenek a viszonyok és az átültetendő jogintézmény mennyire illeszkedik a fennálló jogrendbe. Ezzel összefüggésben megjegyzésre került, hogy az egyes intézmények érvényesülése esetében előnyt élveznek azok az országok, ahol organikus módon fejlődtek ki, mint azok, amelyekben transzplantáció útján kerültek bele a jogrendszerbe bizonyos jogintézmények.[81]

4.2 A Világbank "Doing Business" jelentései

A Világbank a 2004-től kezdve adja ki "Doing Business" címmel azon jelentését, amelynek eredeti célja a jogi szabályozási környezet és a gazdasági tevékenység közötti összefüggések feltárása lett volna. Az első jelentés alcíme találóan fejezte ki e célkítűzést: "Understanding Regulation". Azonban a rákövetkező években a deskriptív szemléletmódot felváltotta a preskriptív szemléletmód, ami miatt az indexekben megfogalmazott értékek már kevésbé szolgáltak pillanatfelvételként a jogrendszer és a gazdasági helyzet állapotáról, hanem a jelentés készítői az országok teljesítményét kívánták értékelni, vagyis az általuk helyesnek vélt irányba befolyásolni a jogalkotást.[82]

A Doing Business jelentések alapvetően öt fő területet vizsgáltak. Elsőként a vállalkozások indításával összefüggő szabályozási környezetet, második a területként a munkavállalók alkalmazási feltételeire vonatkozó szabályokat, harmadik fontos vizsgálati irányt a jogérvényesítés képezte (ide

- 65/66 -

értve a bírósági eljárásokat is), negyedik területként a hitelhezjutás kérdéseit tárgyalta, végezetül pedig az üzleti tevékenység megszüntetésére vonatkozó szabályokat. 2005 és 2006-tól kezdve további szempontokkal bővült vizsgált területek köre. A kibővített szempontok alapján olyan területek kerültek vizsgálatra, mint a különféle nyilvántartásokba (pl.: ingatlan, gépjármű vagy más lajstromozott dolgok) való tulajdonjog bejegyzés menete, és a befektetővédelem helyzete, valamint az adók megfizetése, a határon átnyúló kereskedelem feltételei és az engedélyezésekre vonatkozó eljárások is.[83]

A Doing Business jelentések módszertana és szemléletmódja több forrásból merít. A numerikus összehasonlítójogi módszer a Law and Finance tanulmánysorozatban megfogalmazottak alapján került kialakításra. Alaptézisként kezelik La Porta és szerzőtársai megállapítását a common law feltételezett hatékonyságáról a francia eredetű jogokkal szemben.[84] Ezzel egyidejűleg a jog szerepéről és az optimális szabályozásról alkotott értékítélete is figyelemre méltó. A jelentés készítői - Simeon Djankov,[85] bolgár közgazdásszal az élen - szinte teljes mértékben magukévá tették Hernando de Soto[86] perui közgazdász álláspontját, ami szerint a jogi környezet a társadalmi szereplőket az informális gazdaság felé tereli. Azonban a jobb szabályozási környezet - ami Djankov és de Soto szerint inkább minél kevesebb - növekedést indukál, valamint új munkahelyeket teremt.[87] Ugyanakkor megállapítható, hogy e felfogás rendkívül naiv és túlságosan leegyszerűsítő.

A jogérvényesítésre például rendkívül leegyszerűsítő módon ideális modellként a "szomszédok közötti vitarendezést" alkalmazza. E modell jellemzője, hogy az eljárási cselekmények száma alacsony, azok pedig viszonylag egyszerűek. Egy ilyen modell azt sem követeli meg, hogy az ügyekben szakképzett apparátus döntsön. Vagyis e modell előnye az alacsony költségvonzatban és a mindenki számára nyitottságon alapul. Ugyanakkor ennek nem várt következménye lehet, hogy az jogérvényesítés színvonala alacsony lesz, valamint az ezzel foglalkozó szervezetek túlterheltek lesznek. Az eljárási költségek ugyanis a vitás feleket arra is ösztönözhetik, hogy inkább az egyezséget válasszák. Azonban megfigyelhető, hogy amely "közszolgáltatást" ingyen nyújtják, azt azok is igénybe veszik, akik amúgy nem tennének így.[88]

Szintén nagy vitát kavart a munkavállalók jogaira vonatkozó rendelkezéseket vizsgáló rész is. Fonák módon, a jelentés azokat az államokat jutalmazta, ahol a munkavállalókat kevesebb jog illette meg, vagyis ahol a munkavállalókat könnyebb kizsákmányolni. Mindez különösen pikáns annak fényében, hogy a Világbank célja a szegénység visszaszorítása, amelynek egyik fő tényezője a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetében rejlik. Valószínűleg ezért is került 2009-ben teljes újragondolásra a jelentések e fejezete.[89]

Szintén vitatható az a reformcél is, amely minden áron el akarja törölni a vállalkozások megindítása előtt álló korlátokat. Benito Arrunada professzor[90] a "How Doing Business Jeopardizes Institutional Reform" című tanulmányában úgy vélekedik, hogy a vállalkozások megindítása előtt álló korlátokat pontatlanul fogalmazták meg, emiatt a reformok céljai kontraproduktívak lehetnek. A Doing Business jelentés szerzői továbbá nem számoltak azzal, hogy a tőkeminimumra vonatkozó szabályok megszüntetése egyben fontos hitelezővédelmi garanciákat szűntetne meg.[91]

A fenti kritikák ellenére azonban elmondható, hogy a Doing Business jelentéseket a szakmai közvélemény a továbbiakban is nagy figyelemmel kíséri, köszönhetően a viszonylag könnyen átlátható összehasonlításoknak, ami pedig nem kis részben a La Porta és munkacsoportja által kialakított módszer érdeme.

5. A Law and Finance kutatás üzenete

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen üzenetet hordoz magával a La Porta professzor és a munkacsoportja által elvégzett kutatás? Amennyiben megvizsgáljuk a jogcsaládokra vonatkozó következtetéseiket, láthatóvá válik az erőteljes elfogultság a common-law jogcsalád felé. Ez az elfogultság már-már az angolszász jog felsőbbrendűségét hirdeti, a római jogi hagyományokból táplálkozó jogrendszerekével szemben. Ennek a hatása kétrétű: egyrészt, a jogtranszplantáció, mint jogalkotási eszköz elburjánzását hozhatja magával (mint ahogyan történt a posztszocialista országok esetében is a gazdasági jog területén), másrészt homogenizálja a világ jogrendszereit, tekintet nélkül a helyi viszonyokra.

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Law and Finance kutatások hatására az 1970-es években kifulladt Law and Development megközelítés új erőre kapott, igaz más néven. Már az 1950-es években amerikai jogászok egy csoportja úgy gondolta, hogy a jogrendszer és a gazdasági helyzet kölcsönösen összefügg. Emiatt véleményük szerint szerint a jogrendszer megváltoztatásával gazdasági növekedés indukálható. Mivel szerintük az amerikai jog fejlett volt, ezért úgy gondolták, hogy az

- 66/67 -

amerikai jogrendszer vívmányainak exportálásával sikeresen lehetséges gazdasági fejlődést indukálni a 3. világ országaiban.[92] Ugyanakkor végül a Law and Development irányzat legjelesebb képviselőinek kénytelen kelletlen be kellett ismerni kudarcukat. David M. Trubek[93] vagy Marc Galanter[94] szerint a sikertelenség legfőbb oka, hogy a Law and Development irányzat képviselői ugyanis nem vették figyelembe, hogy a jogi és gazdasági tényezők között összefüggés nem ok-okozati jellegű. További problémaként jelentkezett, hogy nem számoltak a tételes jog és a joggyakorlat közötti különbségekkel, melyek a harmadik világbeli országok esetében kiszélesítették a szakadékot a jogfejlesztés irányai és a tényleges gazdasági eredmények között.[95] A globlalizáció hatására egyre jobban terjeszkedő amerikai nagyvállalatok azonban magukkal hozták az amerikai típusú vállalati kultúra és az amerikai típusú gazdasági szabályozás térnyerését. A Law and Finance és a Doing Business jelentések pedig a common law vélt felsőbbrendűségéhez szellemi hátteret szolgáltatnak.

6. A Law and Finance jövője

La Porta és munkacsoportja korábbiakban idézett 2008-as tanulmánya a válság előtt még úgy vélekedett, hogy a common law megközelítés a társadalmi problémák megoldásában hatékonyabb, mint a római jogi hagyományokban gyökerező megközelítés, köszönhetően a piaci erőknek. Majd hozzátették, hogy mindez csakis akkor képzelhető el, ha a piacokat nem éri váratlan sokkhatás. Mivel 2008-at megelőzően majd 25 éven keresztül a világgazdaság viszonylag nyugodt periódust élt át, ezért úgy gondolták, hogy a jövőben is majd maradnak ezek a trendek.[96] A gazdasági válság világméretűvé válásával azonban La Porta professzor jóslatai nem váltak be. Felmerül a kérdés, vajon milyen jövő vár a Law and Finance kutatási irányra?

Ha megnézzük az eredeti kutatást, jól kiviláglik, hogy az amerikai típusú neoklasszikus közgazdaságtanra épít. Ennek fő jellemzője, hogy olyan tipikusan mikroökonómiai eszközökkel leírható kérdésköröket vizsgálnak, mint például a ügynök-költség, vagy a jogérvényesítés költségei. Vagyis alapvetően két vagy több gazdasági szereplő egymással való interakciói kerülnek vizsgálatra. A válság előtti időszakban mintha a makroökonómiai megközelítés háttérbe szorult volna.[97] Ebből kifolyólag La Porta és munkacsoportja sem foglalkozott ilyen kérdésekkel.

A 2007-2009-es válság a közgazdasági felfogásban fontos változásokat hozott. Ismét előtérbe került a makroökonómiai megközelítés, valamint a rossz nyelvek megint csak Keynes-nek adnak igazat, aki szerint a pénzügyi piacok leginkább kaszinónak tekinthetők. A válság indokai között olyan tényezők szerepeltek, mint a szabályozási arbitrázs jelenség, a jogrendszerek felkészületlensége a válságra.[98] Mindezek olyan témakörök, amelyekről a neoklasszikus közgazdaságtan mintha nem venne tudomást, vakon bízva a piacok erejében.

A Law and Finance kutatás hatása ennek ellenére mégsem csökken. Megjelentek ugyanis olyan irányzatok, amelyek már például a behaviorista közgazdaságtan vívmányait kívánják beépíteni a kutatás módszertanába, valamint a common law megoldások felsőbbrendűségébe vetett hit is megkérdőjeleződött.[99] Valószínűsíthető tehát, hogy a Law and Finance irányzat csakis úgy lesz képes továbbfejlődni, ha leveti magáról a neoliberális dogmákat a piacról, és elismeri az állam szerepét az egészségesen működő piacok fenntartásában. Ehhez pedig szükséges átgondolni, hogy milyen jogalkotói magatartással lehetséges elérni e célt. ■

JEGYZETEK

*

[1] Markie, Peter: "Rationalism vs. Empiricism", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Fall 2017 Edition), Edward N. Zalta (ed.), forthcoming URL =

< https://plato.stanford.edu/archives/fall2017/entries/rationalism-empiricism/ >

[2] Émile Durkheim (1858-1917), francia szociológus. Fő kutatási területét az anómia és a deviáns magatartások - mint például az öngyilkosság - vizsgálata képezte. Fő művei többek között a Les Règles de la Méthode Sociologique - A szociológiai módszertan szabályai (1895) valamint Az öngyilkosság (1897)

[3] Collins, Randall. Conflict Sociology: Toward an Explanatory Science. New York, Academic Press, 1975. 539. o.

[4] Léon Walras (1834-1910), francia közgazdász, matematikus. Apja nyomán ő is matematikai közgazdaságtannal kívánt foglalkozni, azonban a sikertelen felvételije miatt egy időre irodalommal és újságírással foglalkozott. 1873-tól a lausanne-i egyetem politikai gazdaságtan tanszékére kerül. Itt írja meg fő művét "A tiszta nemzetgazdaságtan elemei, vagy a társadalmi gazdagság elmélete" címmel, amelyet 1874-ben adat ki. Walras-hoz fűződik a piaci egyensúly elmélet kidolgozása. Lásd: Oltmanns, Torsten: Léon Walras - Az árverező bölcsessége. In: Piper, Nikolaus (szerk.) Nagy közgazdászok az ókortól napjainkig - A nagy elődök élete és műve (ford. S. Nyírő József, Zalai Edvin). Kossuth Kiadó, Budapest 1997. 48-51. o.

[5] A pozitivizmus, mint eszmetörténeti irányzat alapítójának August Comte (1798-1857) tekinthető. Comte pozitivizmusa nem tekinthető egyszerűen tudományelméletnek, sokkal inkább politikai filozófia jelleget ölt. Comte pozitivista filozófiájában a tudósok számára fontos szerepet szán a társadalom teljes újjászervezésében. Ugyanakkor Comte kezdve nézetei 1847-től kezdve megváltoznak, kevesebb hangsúlyt helyez a tudomány szerepére. Lásd Bourdeau, Michel, "Auguste Comte", The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Winter 2015 Edition), Edward N. Zalta (ed.), URL =

< https://plato.stanford.edu/archives/win2015/entries/comte/ >.

- 67/68 -

[6] Uo.

[7] Fónagy-Árva Péter - Zéman Zoltán - Majoros György: Értékmérési módszerek alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata. Pénzügyi szemle, 2003/4. 380-403. o.

[8] Lásd del Vecchio, Giorgio: Law and Economics. Villanova Law Review 1957/2. 201. o.

[9] Versteeg, Mila - Ginsburg Tom: Measuring the Rule of Law: A Comparison of Indicators. Law & Social Inquiry 2017/1. 100-137. o. 101. old

[10] OECD: Handbook on Constructing Composite Indicators: Methodology and User Guide. Párizs, OECD Publishing, 2008. 15. old

[11] Ralf Michaels a Duke University professzora. Fő kutatási területe az összehasonlító jog és a nemzetközi magánjog.

[12] Michaels, Ralf: Comparative Law by Numbers? Legal Origins Thesis, Doing Business, and the Silence of Traditional Comparative Law. The American Journal of Comparative Law, 2009/4. 765-796. o. 780. o.

[13] OECD 2008: 16. old

[14] A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének Igazgatója

[15] A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének Tudományos segédmunkatársa

[16] Jakab András - Lőrincz Viktor: A jogrendszerek mérése indexek segítségével. in: Jakab András, Gajduschek György (szerk.) A magyar jogrendszer állapota. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet, Budapest 2016. 869-894. o. 873. o.

[17] Global Right To Information Rating: Methodology. http://www.rti-rating.org/methodology/ (2017. 08. 01.)

[18] Lásd Jakab - Lőrincz 2016: 869. o.

[19] Lásd Hammergren, Linn: Indices, Indicators and Statistics: A View fromt the Project Side as to Their Utility and Pitfalls. Hague Journal on the Rule of Law, 2011/2 305-316. o. 311. o.

[20] Lásd: Lentner Csaba: Az új magyar állampénzügyi rendszer - történeti, intézményi és tudományos összefüggésekben. Pénzügyi Szemle 2015. 4. sz. 458-472. o. valamint Bács Zoltán - Lukács János - Túróczi Imre - Zéman Zoltán: A pénzügyi kimutatásokból számítható mutatószámok korlátai. Controller Info 2016. 2. sz. 13-16. o.

[21] Siems, Mathias M.: Numerical Comparative Law: Do We Need Statistical Evidence in Company Law in Order to Reduce Complexity? Cardozo Journal of International and Comparative Law. 2005/2. 521-540. o. 529. o.

[22] Erről a jelenségről lásd bővebben: Frankenberg, Günter: Critical Comparisons. Re-Thinking Comparative Law. Harvard International Law Journal 1985/2. 411-456. o.

[23] Siems 2005: 539-540. o.

[24] Goodhart, Charles: Problems of Monetary Management: The U.K. Experience. Papers in Monetary Economics. Reserve Bank of Australia. 1975 idézi: Chrystal, Alec K - Mizen, Paul D.: Goodhart's Law: It's Origins, Meaning and Implications for Monetary Policy. Central banking, monetary theory and practice: Essays in honour of Charles Goodhart, 2003/1, 221243. o.

[25] Any observed statistical regularity will tend to collapse once pressure is placed upon it for control purposes

[26] Rafael La Porta a dartmouthi Tuck School of Business professzora. PhD fokozatát 1994-ben a Harvardon szerezte, ahol utána 2003-ig oktatott. Hozzá és a Harvardon korábban működő munkacsoportjához köthető a Law and Finance kutatási irány beindítása.

[27] Florencio López-de-Silanes a rangos franciaországi "Grand École"-ok közé sorolt EDCHEC Business School oktatója. PhD-ját 1993-ban a Harvardon szerezte, utána a Yale University-n oktatott. Érdekességképp megjegyzendő, hogy a Yale Universityn betöltött pozícióját pénzügyi visszaélés miatt kényszerült otthagyni. Ugyanis számos alkalommal duplán számolt el utazási költségeket, amivel 150 000 USD-ral károsította meg az egyetemet. Ennek ellenére mégsem diszkreditálódott.

[28] Andrei Schleifer közgazdaságtan professzor a Harvardon. PhD fokozatát a Massachussetts Institute of Technology-n szerezte. 1991-óta oktat a Harvardon.

[29] Robert W. Vishny a University of Chicago Booth School of Business professzora. PhD fokozatát a Massachussetts Institute of Technology-n szerezte.

[30] Ruth V. Aguilera a Northeastern University professzora. Fő kutatási területe a felelős társaságirányítás és a gazdasági szociológia.

[31] Cynthia A. Williams az Osgoode Hall Law School üzleti jogot oktató professzora. Fő kutatási területe az értékpapírjog, a társasági jog, és az összehasonlító felelős társaságirányítási jog.

[32] Lásd Aguilera, Ruth V. - Williams, Cythia A.: "Law and Finance" Inaccurate, Incomplete and Important Brigham Young University Law Review 2009/6. 1413-1434. o. 1413-1415. o.

[33] Lásd Mohando, Luis Felipe: The World Bank Doing Business Ranking of Quality of Justice: Critical Analysis. Juridica International Vol 16. 203-215. o. 204. o.

[34] A vizsgálat tárgyát szigorúan olyan hazai, nem-pénzügyi tőzsdei vállalatok képezték, amelyek teljes mértékben magánkézben voltak.

[35] Lásd La Porta, Rafael - Lopez-De-Silanez, Florencio - Shleifer, Andrei - Vishny, Robert W., Law and Finance, Journal of Political Economy. 1998/6 1145-1151. o.

[36] Uo.1140-1145. o.

[37] Uo.1126-1134. o.

[38] Lásd Zetzsche, Dirk A., Shareholder Interaction Preceding Shareholder Meetings of Public Corporations - A Six Country Comparison, European Company and Financial Law Review, 2005/2. 108-109. o.

[39] Lásd La Porta - Lopez-De-Silanez - Shleifer - Vishny 1998, 1151.o.

[40] Uo.1151-1152. o.

[41] Uo.1152. o.

[42] Uo.1152. o.

[43] Lásd Zetzsche, 2005. 108-109. o.

[44] Lásd La Porta, Rafael - Lopez-De-Silanez, Florencio -Shleifer, Andrei - Vishny, Robert W., Investor Protection and Corporate Valuation, The Journal of Finance (2002/június) 1166-1169. o.

[45] Lásd Armour, John - Deakin, Simon - Mollica, Viviana -Siems, Mathias, Law and Financial Development: What We Are Learning from Time-Series Evidence, Brigham Young University Law Review, 2009/6. 1436. o.

[46] Lásd Cioffi, John W., Legal Regimes and Political Particularism: An Assessment of the "Legal Families" Theory from the Perspective of Comparative Law and Political Economy, Brigham Young University Law Review, 2009/6 1502. o.

[47] John Armour a University of Oxford jog és pénzügyek professzora.

- 68/69 -

[48] Simon F. Deakin a University of Cambridge jogászprofesszora.

[49] Viviana Mollica a University of East Anglia társasági és kereskedelmi jog tanára.

[50] Mathias M. Siems a Durham Law School kereskedelmi jog professzora.

[51] Lásd Armour - Deakin - Mollica - Siems, 2009. 1443. o.

[52] Uo.1444-1445. o.

[53] Lásd La Porta, Rafael - Lopez-De-Silanes, Florencio -Schleifer, Andrei, The Economic Consequences of Legal Origins, Journal of Economic Literature, 2008/2 289-291. old

[54] Lásd Armour - Deakin - Mollica - Siems, 2009. 1445. o.

[55] Lásd Vogenauer, Stefan, An Empire of Light? Learning and Lawmaking in the History of German Law, The Cambridge Law Journal, 2005/2. 483. o.

[56] Raghuram G. Rajan a Chicago-i Egyetem Booth School of Business pénzügyek professzora. Jelenleg ugyanakkor szünetelteti akadémiai pályafutását, ugyanis 2013. szeptember 4-től ő tölti be az Indiai Központi Bank (Reserve Bank of India) kormányzói tisztségét. Lásd

http://www.chicagobooth.edu/faculty/directory/r/raghuram-g-rajan

[57] Luigi Zingales a Chicago-i Egyetem Booth School of Business vállalkozói tevékenységek és pénzügyek professzora.

[58] Lásd Rajan, Raghuram G., Zingales, Luigi, The great reversals: the politics of financial development in the twentieth century, Journal of Financial Economics, 2003/1. 6-7. o. Elérhető szintén (2015. szeptember 24.):

http://faculty.chicagobooth.edu/luigi.zingales/papers/research/JFEreversal.pdf

[59] Lásd La Porta - Lopez-De-Silanes - Schleifer 2008. 315319. o.

[60] Lásd Armour - Deakin - Mollica - Siems, 2009. 1445. o.

[61] Mathias W. Reimann a University of Michigan Law School professzora.

[62] Lásd Reimann, Mathias, Beyond National Systems: A Comparative Law for the International Age, Tulane Law Review, 2001/4, 1119. o.

[63] Uo. 1119. o.

[64] Lásd La Porta - Lopez-De-Silanez - Shleifer - Vishny 1998, 1131. o.

[65] A Law and Finance tanulmány születésének idejében az Európai Unióban az újonnan kibocsátott részvényekre vonatkozó elővásárlási jog kapcsán a

[66] Lásd Armour - Deakin - Mollica - Siems, 2009. 1445. o.

[67] Katharina Pistor a Columbia Law School professzora.

[68] Pistor, Katharina: Rethinking the "Law and Finance" Paradigm. Brigham Young University Law Review, 2009/6. 1647-1670. o. 1651. o.

[69] Holger Spamann a Harvard Law School adjunktusa.

[70] Lásd Cioffi 2009. 1512. o.

[71] Lásd Spamann, Holger, 'Law and Finance' Revisited (February 1, 2008). Harvard Law School John M. Olin Center Discussion Paper No. 12. Elérhető (2015. szeptember 25.): SSRN: http://ssrn.com/abstract=1095526 or http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.1095526 1. 1. o.

[72] Uo. 26-27. o.

[73] Lásd Cioffi 2009 1512. o.; Spamann, 2008. 26-27. o.

[74] West, Mark: Legal Determinants of World Cup Success. Michigan Law and Economics Research Paper No. 02-009. 2002. Elérhető: SSRN: https://ssrn.com/abstract=318940 or http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.318940

[75] i.m.

[76] Lásd Lele, Priya, P. - Siems, Mathias M., Shareholder Protection: a Leximetric Approach, Journal of Corporate Law Studies, 2007/1 18-19. o.

[77] Lásd Pistor, Katharina - Raiser, Martin - Gelfer, Stanislaw: Law and Finance in Transition Economies. Economics of Transition, 2000/2 325-368. o. 327. old

[78] Lásd Pistor, Katharina: Patterns of Legal Change: Shareholder Protection and Creditor Rights in Transition Economies, European Business Organization Law, 2000/1 70. o.

[79] Pistor - Raiser - Gelfer 2000. 340. o.

[80] Uo. 340-341. o.

[81] Berkowitz, Daniel - Pistor, Katharina - Richard, Jean-Francois: The Transplant Effect. The American Journal of Comparative Law Vol. 51. No. 1. 2003 163-203.old 164-167. o. és 170-171.o.

[82] Lásd Mohando, Luis Felipe: The World Bank Doing Business Ranking of Quality of Justice: Critical Analysis. Juridica International 2009/1. 203-215. o. 215. o.

[83] Davis, Kevin E. - Kruse, Michael B.: Taking the Measure of Law: The Case of Doing Business Project. Law & Social Inquiry, 2007/4. 1095-1119. o. 1097-1098. o.

[84] Aguilera - Williams 2009. 1413-1415. o. és 1426. o.

[85] Simeon Djankov tudományos pályája mellett fontos közéleti tevékenységet is kifejtett. Például a 2009 és 2013 között Bulgária pénzügyminiszere, illetve miniszterelnök helyetteseként szolgált. Jelenleg tagja az Európai Újjáépítési Bank igazgatanácsának. Hosszú ideig a Világbanknál is szolgált, amely során több mint 100 ország számára próbálat segítséget nyújtani a gazdasági fejlődés beindításához.

[86] Hernando de Soto Polar, perui közgazdász, a legfőbb kutatási területe az úgynevezett "informális gazdaságot" öleli át. De Soto szerint a túlságosan szigorú szabályok a kisvállalkozásokat az informális gazdaság felé terelik. Viszont mivel ez a gazdasági tevékenység nem nincs bejelentve ez pedig gátját képzetheti a növekedésnek. Azzal, hogy a tulajdonszerzést vagy a gazdasági tevékenységet nem tudják hivatalosan is elismertetni, kizáródnak például a legális és intézményesített tőkebevonási módokból.

[87] Mohando, 2009. 215. o.

[88] Uo. 207-215. o.

[89] Aguilera - Williams 2009. 1413-1415. o. 1427-1428. o.

[90] Benito Arrunadas a barcelonai Pompeu Fabras egyetem professzora.

[91] Arrunadas, Benito: How Doing Business Jeopardizes Institutional Reform. European Business Organization Law Review, 2008/4. 555-574. o.

[92] Trubek, David M. - Galanter, Marc: Scholars in Self-Estrangement: Some Reflections on the Crisis in Law and Development Studies in the United States. Wisconsin Law Review Vol. 1974/4. 1062-1103. o. 1065. o.

[93] David Trubek a University of Wisconsin professzora. Pályafutása során dolgozott az USAID nevű szervezetnek is, majd 1973-tól a University of Wisconsin oktatója. Fő kutatási témája a nemzetközi jog és az összehasonlító jog

[94] Marc Galanter a University of Wisconsin professor emeritusa.

[95] Trubek - Galanter 1974. 1090-1092. o.

[96] Lásd La Porta - Lopez-De-Silanes - Schleifer 2008. 327. o.

- 69/70 -

[97] Lásd Lentner Csaba: Rendszerváltás és pénzügypolitika: Tények és tévhitek a neoliberális piacgazdasági átmenetről és a 2010 óta alkalmazott nem konvencionális eszközökről. Akadémiai Kiadó, Budapest 2016. 336 o.

[98] Heremans, Dirk - Bosquet, Katrien: The Future of Law and Finance after the Financial Crisis. New perspectives on Regulation and Corporate Governance on Banks. University of Illinois Law Review 2011/5. 1551-1576. o. 1558-1563. o.

[99] Uo. 1563. o.