Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!
Előfizetés" A türelem és a kitartás azok a kulcsok, amelyek ajtót nyitnak bármely végcél felé. A kincs nem csak az utazás végén vár rád; a folyamat maga a jutalom."
(D. Millman)
2010. év végén köszöntem el az olvasóktól azzal, hogy aktív pályafutásomat befejeztem, és csak az lesz a feladatom, hogy várjam a postást és a halált. Persze, aki ismert az tudta, hogy ez nem így lesz!
Tóth János elnök úr felkért, hogy a JOSZ exelnökeit bemutató sorozathoz készítsek egy életképet magamról. Ennek a felkérésnek örömmel teszek eleget!
Kezdjük azzal a latin mondással "Lecturis Salutem!", azaz Köszöntjük az olvasót.
Nem sokan tudják, hogy a pályafutásomat nem a közigazgatásban és nem jogászként kezdtem. Eredeti végzettségem vízépítő technikus, amelyet tizennégy évig gyakoroltam az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Kalocsai Szakaszmérnökségén. Nagyon jó csapatba kerültem. Kivitelező voltam, így sok periférikus emberrel kellett dolgoznom. Ott tanultam meg azt az örök igazságot, hogy minden embernek a saját ügye, problémája a legfontosabb, és a vezetőnek emberségesnek kell lennie és segítőkésznek!
Az 1970-s évek végén a szakaszmérnökség vezetőjének unszolására vágtam bele a nagy kalandba, ugyanis szüksége volt egy műszaki alapképzettségű jogászra. Ezt felvállalva, sikeresen felvételiztem a Pécsi Tudományegyetem (később Janus Pannonius Tudományegyetem) Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1985-ben avattak jogász doktorrá. Az élet állandó változásban van, és megkezdődtek az első leépítések a vízügyi szolgálatnál. Így váltanom kellett. Újból kellett kezdenem mindent, és a Dunapataji Új Élet Termelőszövetkezetnél lettem jogi előadó, majd jogtanácsos a szakvizsgák letételét követően. A békés szövetkezeti évek után következtek - akkor még senki nem sejtette - az utolsó tanácsi választások. A tanácsi rendszernek ebben az időszakában már szívesen alkalmaztak fiatal szakembereket, a szaktudás és a rátermettség lett a meghatározó, nem a rendszerhez való hűség.
Egy fiatal, agilis tanácselnök került Szakmár község élére, aki kiszemelt a vb titkárnő halála miatt megüresedett posztra, és meggyőzött, hogy vállaljam el ezt a beosztást. Újból mélyvízbe ugrás és újrakezdés. Kétévi munka után a megyei vezetéstől felkérést kaptam, hogy vállaljam el Kalocsa városánál az igazgatási osztályvezetői beosztást. Belevágtam és 1990-ben ott ért a rendszerváltás.
A közigazgatásban is forradalmi átalakulás kezdődött, az első szabad országgyűlési választások után megalkották az önkormányzatokról szóló törvényt, amelyet hamarosan követtek az első szabad önkormányzati választások, és ezt követően megalakultak a helyi hatalom igazi letéteményesei, a települési és területi önkormányzatok. Új intézmények jöttek létre. A polgármester mint politikai vezető, és az igazgatás feje és a törvényesség őre, a jegyző. Míg a polgármesteri tisztség betöltéséhez nem volt meghatározva szakmai végzettség, addig a jegyzőnél jogi diplomához vagy igazgatásszervezői főiskolához, illetve közgazdasági végzettséghez kötődött a pozíció betölthetősége.
A leendő jegyzőknek pályázniuk kellett az állásért. Kalocsán három pályázó volt, ezek közül engem választott a testület. Újabb mélyvíz, hiszen kialakulatlanok voltak a viszonyok, a jogszabályi keretek folyamatosan kerültek megalkotásra. Nóvum volt, hogy az újonnan megalakult önkormányzatok saját vagyonnal is rendelkeztek, nem úgy, mint a tanácsok.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás