Az alperesek az 1994. november 18. napján létrejött szerződéssel 3 600 000 forint vételárért eladták a felperesnek a perbeli társasházi öröklakást. A szerződéskötést megelőzően a felperes édesanyja és nagyanyja a lakást megtekintették, mely felújított, frissen festett, mázolt állapotban volt. A nagyszoba sarkában enyhe sárgás folt volt látható, melyről az alperesek közölték, hogy a tető beázott, hibáját azóta kijavították és a folt még nem száradt ki.
A birtokbavételt követően a felperes kisebb felújítási munkákat kívánt végezni, amikor tapasztalta, hogy a gáz és a villanyvezetékek szerelése nem megfelelő. A felperes kérésére eljáró B. L. szakértő a javítási munkákat 116 000 forintban határozta meg.
1995 tavaszán a lakás több helyiségében is feketés sárgás színű foltosodás kezdődött, mely állandóan kiújuló és a vakolaton, festésen átütő penészgomba következménye volt. 1997 áprilisában Sz. T. és L. Z. által készített szakértői vélemény a hibák okát az épületszerkezeti hiányosságokra vezette vissza.
A lakás állapota egyre romlott és az ÁNTSZ azt egészségre ártalmasnak minősítette.
A felperes keresetében a Ptk. 310. és 367. §-ának (1) bekezdésére alapítva a per során kirendelt szakértő véleményében megállapított 1 462 500 forint tetőjavítási, valamint 505 000 forint lakáson belüli javítási munkát, továbbá a B. L. által megállapított javításhoz szükséges összegek kártérítésként történő megállapítását kérte.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állították, hogy az 1980-as évektől a lakásban kiskorú gyermekeikkel laktak és ott hibát, penészesedést, gombásodást nem észleltek. Beázás előfordult, azonban a tető hibáját a társasház időközben kijavíttatta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a tetőjavítással felmerülő 1 462 500 forint, a lakás belső károsodásainak helyreállítási költségeként 505 000 forint, továbbá B. L. szakértői véleménye alapján 90 000 forint, összesen 2 057 050 forint, ezen összegből 90 000 forintnak 1994. december 18. napjától járó évi 20%-os mértékű kamatának, valamint 82 300 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alpereseket.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperesek marasztalásának összegét 337 401 forintra, az elsőfokú perköltség összegét 50 000 forintra mérsékelte, a felperest az alpereseknek 30 000 forint részperköltség megtérítésére kötelezte.
Jogerős ítéletének indokolásában a bíróság megállapította, hogy az alperesek hibásan teljesítettek, ezért a felperes keresetének jogalapja fennáll. A rendelkezésre álló szakértői vélemények alapján megállapítható, hogy a penészesedés tartós nedvességhatásból ered, melynek több kiváltó oka van. Egyrészt a hőszigetelő salakréteg kiszellőzése nem funkcionál, a csapadékvíz elvezetés módja nem megfelelő, a loggia vízelvezetése sem megoldott.
A másodfokú bíróság megítélése szerint azonban a tetőjavítás költségéből az alpereseket csupán a tulajdonukhoz tartozó 56/854 arányban terheli helytállási kötelezettség, felelősségük ugyanis a külön tulajdonú lakás hibáiért áll fenn. A közös tulajdon hibáiért csak tulajdoni hányaduk erejéig felelnek.
Megállapította továbbá, hogy a felperes kárenyhítési kötelezettségének sem tett eleget azzal, hogy semmit sem tett a penészesedés, gombásodás továbbterjedésének megakadályozása érdekében. A szakértő által megállapított költségekből ezért 70%-ot levont és a felperesre hárított.
A jogerős ítélet ellen - annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása érdekében - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kifejtette, hogy a felperes, mint vevő az alperesekkel, mint eladókkal áll jogviszonyban. Ezért a tetőjavítás költségeit is az alperesektől kérheti. Utalt a Ptk. 334. § (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint, ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges. A társasház közös tulajdonban lévő része karbantartásának kötelezettsége a tulajdonosok közösségét terheli. Amennyiben ezen kötelezettségük elmulasztásával kárt okoznak, a károsult felé egyetemlegesen teljes körű kártérítéssel tartoznak. A károsult irányában bármelyik károkozó egyedül is a teljes kárért tartozik helytállni, ebből következően az alperesek a teljes kárigényért felelősséggel tartoznak.
Kifejtette továbbá, hogy iratellenes a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy a felperes elmulasztotta kárenyhítési kötelezettségét. A szakértői vélemény szerint ugyanis a vegyszeres kezelésnek tartós hatása csak akkor lesz, ha a kiváltó okok, az épületszerkezeti hibák, a folyamatos nedvesedés, a magas páratartalom megszűnnek. A szakértő megállapította, hogy a lakáson belül semmi nem végezhető, a lakáson belüli javítással a nedvesség, penészesedés nem gátolható.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős ítéletet kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül. A felperes a kártérítés iránti keresetét részben elutasító rendelkezéseket sérelmezte: egyrészt az alperesek marasztalását kérte a tetőjavítással felmerülő teljes költségekben, másrészt a lakáson belül végzendő munkák költségeinek a megtérítését kérte a kármegosztás mellőzésével.
A jogerős ítélet alperesek által sem vitatott megállapítása szerint az adásvételi szerződést az alperesek hibásan teljesítették. A felperes a Ptk. 310. §-a alapján az alperesek hibás teljesítésével okozott kárának a megtérítését kérte, kárként a kijavítási költségeket jelölve meg.
Jogerős ítéletében a bíróság helyesen állapította meg, hogy a tetőszerkezet kijavításának 1 462 500 forintos költségéből az alpereseket csupán annak 56/854 hányada terheli. Az alperesek által értékesített lakás ugyanis társasházi öröklakás. A társasházban - amely a közös tulajdon sajátos formája - a lakás a tulajdonostársak külön tulajdonában, míg a külön tulajdonként meg nem határozott épületrész, épület-szerkezet a tulajdonostársak közös tulajdonában van. Jelen ügyben nem vitás, hogy a felperes által megvásárolt lakás felett elhelyezkedő tető a tulajdonostársak közös tulajdona. A tetőszerkezet teljes javítási költsége a felperes vonatkozásában nem jelentkezik kárként, mert a közös tulajdonú tetőszerkezet kijavításának költségét az egész társasháznak kell viselnie. A tetőjavítással felmerülő teljes költség tehát nem a felperes kára, mert a javítás költségeinek a fedezésére a felperes csak tulajdoni hányadának arányában köteles.
A teljes költség megtérítésére az alperesek azért sem kötelezhetők, mert szavatossági felelősségük csak az általuk eladott dolog vonatkozásában áll fenn. A lakás eladása során az alperesek kizárólag a külön tulajdonban álló lakásukhoz tartozó tulajdoni hányad arányában adták el a közös tulajdonban álló épületrészeket. Szavatossági felelősségük tehát az általuk eladott 56/854 illetőség után áll fenn [Ptk. 149. § (1) bekezdés és 1997. évi CLVII. törvény 1. § (1) bekezdés].
A felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott a közös károkozók egyetemleges felelősségére. Az alperesek és a társasház tulajdonosai a felperesnek közösen nem okoztak kárt, az alperesek szavatossági felelőssége ugyanis csak az általuk eladott dolog után áll fenn. Az alperesek a társasháznak már nem társtulajdonosai, ezért a tetőjavítási munkákkal kapcsolatban őket mint a társasház tagjait semmilyen kötelezettség nem terheli.
A felperes felülvizsgálati kérelmében alappal sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a felperesre terhesebb 70-30%-os kármegosztást alkalmazott a lakáson belül felmerülő javítási költségekkel kapcsolatban. A másodfokú bíróság ugyanis megalapozatlanul állapította meg, hogy a szakértő által megállapított 505 000 forint összegű kijavítási költségek, akárcsak részben is a felperes mulasztása miatt merültek volna fel. Nincs olyan peradat, melynek alapján megállapítható lenne az okozati összefüggés a helyreállítási költség nagysága és a felperes mulasztása között.
A szakértői vélemények alapján ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy a lakás penészesedésének, gombásodásának kiváltó oka a lakáson kívüli hiba és ezek a hibák csak a lakáson kívüli munkák elvégzésével szüntethetők meg. A Sz. féle szakértői véleményben javasolt és a másodfokú bíróság által hivatkozott munkák elvégzése kizárólag tüneti kezelésként értékelhető, amelynek elsősorban esztétikai jelentősége van. A lakás állandó nedvesedése miatt ezeket a munkákat időszakonként újra el kellett volna végezni, ezért ezen munkálatok egy alkalommal történő elvégzése költségének alperesekre történő hárítása mindenképpen indokolt. Arra pedig peradat nem merült fel, hogy a szakértői véleményben meghatározott kijavítási költségek azért merültek fel, mert a felperes kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.
A Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban a jogerős ítéletet felülbírálta és a belső javítással felmerülő 505 000 forint költség teljes összegének a megtérítésére kötelezte az alpereseket. Ennek figyelembevételével az alperesek kötelesek megfizetni a tetőjavítással felmerülő költséget, 95 091 forintot a B. féle szakértői véleményben megállapított 90 000 forintot, valamint a belső munkák 505 000 forint költségét, mely összesen 690 901 forint.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott keretben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel támadott marasztaló rendelkezéseit a Pp. 253. § (2) bekezdésében foglaltak alapján részben akként változtatta meg, hogy az alperesek marasztalásának összegét 690 901 forintra mérsékelte, a keresetet pedig ezt meghaladóan elutasította. (Legf. Bír. Pfv. VI. 20. 966/2002. szám.)
Az alperesek tulajdonát képezte az eladásra kínált perbeli családi ház, amelyet a felperesek 7 900 000 forint vételár ellenében meg kívántak vásárolni. A felek adásvételi szándékukról 1996. február 2-án megállapodást készítettek, és felperesek a korábban átadott 300 000 forint foglalóval együtt 3 300 000 forintot kifizettek. Az okirat a kifizetett teljes összeget foglalóként átadottnak tüntette fel. Az ingatlan birtokbaadására legkésőbb június 15-ig került volna sor, ekkor kellett volna a vevőknek a hiányzó vételárat megfizetni, és az adásvételi szerződést megkötni.
A felperesek megkezdték ingóságaik átszállítását az ingatlan pincéjébe, és ennek során észlelték a pincefal vizesedését. Ezt közölték az alperesekkel, akik a vizesedést csekély mértékű átmeneti jelenségnek tartották. A felperesek azonban szakértőt bíztak meg a vizesedés okának tisztázására, az odaszállított ingóságaikat elszállították, egyben közölték, hogy vételi szándékuktól elállnak. A beszerzett szakvélemény igazolta, hogy az épület nedvesség elleni védelme nem felel meg az előírásoknak, a pincében - a tervtől eltérően - vízszintes ún. teknőszigetelés nem készült.
A felperesek a kifizetett vételár és a 300 000 forint foglaló kétszeresének visszafizetése iránt terjesztettek elő kereseti kérelmet. A szerződés érvénytelenségére, a lényeges körülmény tekintetében fennálló tévedésre, illetve megtévesztésre hivatkoztak, de követelésük jogalapjául megjelölték a hibás teljesítés miatti elállást is. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
A bíróság jogerős ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felpereseknek 3 600 000 forintot, ennek 1996. február 2. napjától járó évi 20%-os kamatát, valamint a perköltséget. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bíróság megállapította, hogy a felek között az 1996. február 2-án kelt megállapodás tartalmilag adásvételi szerződésnek minősül. A Ptk. 367. § (1) bekezdése szerint az eladó köteles a vevőt a dolog lényeges tulajdonságairól tájékoztatni. Az alperesek felperesek részére átadták az ingatlan tervdokumentációját, de azt nem bizonyították, miszerint közölték volna, hogy a tervtől eltérően vízszintes szigetelés nem készült. A szigetelés megléte vagy hiánya a dolog lényeges tulajdonsága, erről a vevőket tájékoztatni kellett volna. A szakértő tanúként történő meghallgatása során a magánszakvéleményben foglaltakat megerősítette, ezért a bíróság a Ptk. 305. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperesek hibásan teljesítettek. A felpereseknek a Ptk. 306. § (3) bekezdése szerint jogukban volt a szerződéstől elállni, az elállás a szerződést felbontotta, így a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. Miután a teljesítés meghiúsulásáért az alperesek felelősek, a kapott foglalót kétszeresen kell visszatéríteniük a Ptk. 245. § (1) bekezdése értelmében.
A másodfokú bíróság az alperesek fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében a tényállást részben kiegészítette, a jogi indokolást pedig pontosította. Megállapította, hogy az alperesek a felperesek elállását is tartalmazó okiratot átvették, ezzel megtörtént a szerződés felbontása a Ptk. 320. § (1) bekezdése értelmében. A másodfokú bíróság sem fogadta el az alpereseknek a kellő tájékoztatásra vonatkozó hivatkozását, mert állításukat nem bizonyították. A teknőszigetelés hiánya pedig önmagában is olyan jelentős hiba, ami a felperesek elállását - a Ptk. 306. § (3) bekezdése szerint - megalapozza.
Az alperesek a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmükben a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, a perben eljárt bíróságok csupán a felperesi előadásra támaszkodva, a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával hoztak ítéletet; megsértették a Ptk. 305. § (1), 306. § (1), (3), és a 320. § (1) bekezdésében foglaltakat. Hangsúlyozták, hogy a szerződés egységesen 3 300 000 forint foglalóról szól, a felek szándéka ilyen összegű foglaló átadására irányult. A szerződés részletesen kitér mindazon körülményekre, amelyeket a felperesek az ügylet megkötésekor fontosnak tartottak; az ingatlant megtekintett és ismert állapotban vették meg, az eladók tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tettek. Nem tartalmazza a szerződés azt, hogy az épület teljes egészében az engedélyezett építési tervben foglaltaknak megfelelően készült el, szerintük a talajnedvesség elleni szigetelés kérdését a felperesek nem tartották lényeges körülménynek.
Az alperesek felülvizsgálati kérelmükben előadták, hogy bizonyították szerződésszerű teljesítésüket, továbbá azt, hogy elállásra okot nem adtak. A magánszakvéleményre utalással azt állították, hogy a pincében mutatkozó csekély mértékű átmeneti vizesedés az épület körüli járdák megépítésével, és a vízelvezető csatorna meghosszabbításával elhárítható. 1996 márciusában valóban kaptak felperes jogi képviselőjétől levelet, de abban nem a szerződés megszüntetésére vonatkozó tervezet szerepelt, ezért szerintük a másodfokú bíróság jogszabálysértően állapította meg az elállás közlését. A felperesek azt írták, hogy a szakértői szemlét követően fogják végleges álláspontjukat közölni, de erre többszöri sürgetés ellenére nem került sor. Ezért végül 1996. szeptember 5. napján az alperesek nyújtottak be keresetet a szerződésszerű teljesítés érdekében, és kártérítés megfizetése iránt.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján alaptalannak találta.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelemben felhívott jogszabálysértésekre figyelemmel abban a kérdésben kellett állást foglalnia, megillette-e felpereseket a Ptk. 306. § (3) bekezdése alapján a szerződéstől való elállás joga, helytállóan alkalmazták-e a bíróságok az elállás jogkövetkezményeit. A Ptk. 306. § (3) bekezdése azt tartalmazza, hogy ha a hibás teljesítés miatt a jogosultnak a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt - így különösen, ha a hiba nem javítható ki, a kötelezett a hiba kijavítását nem vállalja, vagy a hiba kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a jogosult érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges -, a jogosult elállhat a szerződéstől.
A perben a hiba tényét alperesek sem vitatták, de jelentősen eltért álláspontjuk a felperesek véleményétől a hiba mértéke, javíthatósága, és költségkihatása kérdésében. Bár V. Gy. szakértő a felperesek felkérésére készített magánszakvéleményt, ezt a bíróság a per anyagává tette, és a szakértőt meg is hallgatta. A szakértő írásbeli véleményében szükségesnek tartotta a pince falazatának statikussal történő megvizsgáltatását az esetleges szilárdságcsökkenés miatt, majd talajmechanikai szakvélemény birtokában szakember bevonásával elkészíteni a talajnedvesség elleni védelmet. A szakértő meghallgatása során írásbeli véleményét fenntartotta, és nem tett olyan nyilatkozatot, hogy egyedül a járda megépítésével, és a csatorna meghosszabbításával, vagyis csekély költséggel a hiba kijavítható lenne. Azt nyilatkozta; csak abban az esetben lenne elegendő 200-300 000 forint a kijavításra, amennyiben kiépítik a szivárgó rendszert, és statikus vizsgálat eredményeként a fallal nincs probléma.
A fentiekre tekintettel jogszabálysértés nélkül alkalmazták a perben eljárt bíróságok a Ptk. 306. § (3) bekezdésében foglaltakat, helyesen állapították meg az elállás jogszerűségét, és vonták le annak jogkövetkezményeit. Az épület jelentős költséget igénylő és rövid idő alatt ki nem javítható hibája általában megalapozza a jogosult elállási jogát. Ami pedig az elállás közlését illeti, a felperesek azt még 1996 tavaszán megtették. Az alperesek 1996. augusztus 28-án kelt keresetlevele tartalmazza, hogy ügyvéd útján közölték felperesek, miszerint vételi szándékuktól elálltak; arra hivatkoztak, hogy a pince fala vizesedik. Ehhez hasonlóan az 1996. március 25-i alperesi levélben az szerepel, hogy felperesek csupán az ingóságok felrakása után közölték, hogy a pince falán látható vizes folt miatt el akarnak állni a szerződéstől. A felperesek tehát kifejezésre juttatták elállási szándékukat mind szóban, mind írásban, az egyoldalú jognyilatkozat pedig a szerződést felbontotta. Azok után pedig, hogy a bíróságok jogszabálysértés nélkül megállapították az alperesek felelősségét a teljesítés meghiúsulásáért, okafogyottá vált a foglalónak 300 000 forintnál magasabb összegben történő meghatározása.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VII. 20. 240/2001. szám)
A felperes 2000. március 31-én megvásárolta az I. r. alperestől a perbeli gépkocsit 2 915 000 forint vételárért, amelyből 874 500 forintot saját erőből fizetett ki, míg 2 040 500 forintot hitelként vett fel. Rövid használatot követően a felperes jelezte az I. r. alperesnek, hogy a gépkocsi utasterébe kipufogógáz szivárgást észlel. Az I. r. alperes több alkalommal megkísérelte a hiba elhárítását, azonban a felperes álláspontja szerint az I. r. alperes a hibát nem tudta kijavítani. A javítás időtartamára 2000. november 14-től 2001. április 9-ig a felperes részére egy cseregépkocsit biztosítottak, majd 2001. április 9-től kezdődően a felperes a B. Kft.-től 5000 forint/nap + áfa bérleti díjért személygépkocsit bérelt. A felperes 2000. január 24-én az I. r. alperestől eredménytelenül kérte a gépkocsi kicserélését.
A felperes 2001 júniusáig teljesítette a hitelt nyújtó felé fennálló fizetési kötelezettségét, ezt követően azonban a törlesztő részleteket nem fizette, ezért a hitelező cég 2001. november 16-án felmondta a hitelszerződést, és egyben élt a szerződésben rögzített vételi jogával. A felperes 2001. november 21-én az I. r. alperes birtokában lévő gépkocsit átadta a hitelező képviselőjének. A hitelező cég 1 643 040 forintért értékesítette újra a felperestől visszavett gépkocsit. A II. r. alperes a perbeli márkájú gépjárművek magyarországi forgalmazója.
A felperes módosított keresetében az I. r. alperest a Ptk. 310. §-a, a II. r. alperest a Ptk. 339. §-a alapján kártérítés címén 2 915 000 forint és járulékai gépkocsi vételár, 398 410 forint és járulékai hitelkamat, továbbá 2001. április 9. napjától napi 5000 forint + áfa gépkocsi bérleti díj, és 492 559 forint jövedelem kiesés megfizetésére kérte egyetemlegesen kötelezni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint hibás teljesítés nem történt, és jogalap hiányában kártérítési felelősségük sem áll fenn a felperessel szemben. Az I. r. alperes viszontkeresetében 2000. november 14. napjától 2001. május 15-ig terjedő időre 5000 forint/hó cseregépkocsi használati díj, valamint 2000. december 21. napjától tárolási díj címén 15 000 forint/hó megfizetésére kérte kötelezni a felperest, aki a viszontkereset elutasítását kérte.
A bíróság jogerős ítéletében 1 265 000 forint és járulékai megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az alpereseket a felperes részére, míg ezt meghaladóan a keresetet és az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes a hibás teljesítés tényét bizonyította, ezért jogszerűen igényelte a gépjármű kicserélését a Ptk. 306. § (2) bekezdése alapján. Miután azonban a részletek nemfizetése miatt a hitelező tőle a gépkocsit vételi jogával élve megvásárolta, a felperes már csak a kárának megtérítését követelhette a Ptk. 310. §-a alapján. A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem tévedett az ügy jogi megítélése tekintetében az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 310. §, illetve 339. § (1) bekezdés alapján megállapította. A másodfokú bíróság érvelése szerint a hibás teljesítés ténye a II. r. alperes vétkességére való tekintet nélkül maga után vonja a II. r. alperes kártérítési felelősségét is az 1993. évi X. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése alapján. A jogerős ítélet értelmében nincs jelentősége annak, hogy a hiba keletkezése tekintetében a II. r. alperest terheli-e felróhatóság vagy sem, mivel a szavatossági igény alapját képező kártérítési felelősség a külföldről behozott termékekre vonatkozóan az importőr tekintetében objektív.
A másodfokú bíróság számításai szerint a felperesnek a gépkocsi vételárából a hitelt nyújtó elszámolására figyelemmel megtérült 1 650 000 forint, ezért a felperes javára ezen összeg és a gépkocsi újkori vételára - 2 915 000 forint - különbözetét ítélte meg kártérítés címén. A jogerős ítélet értelmében a hitelkamataként megfizetett 398 410 forint nem tekinthető olyan felperesi kárnak, amelynek keletkezésében az alpereseket felelősség terhelné, továbbá a felperes gépkocsi bérleti díj iránti igénye idő előtti, ezért ezen igények vonatkozásában a másodfokú bíróság a keresetet elutasította. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes a hibás teljesítés folytán jogszerűen használta a javítás alatt álló gépjármű helyett biztosított cseregépkocsit, ezért az ezzel kapcsolatos költség, illetve a felperes járművének a tárolási díja a hibás teljesítés folytán merült fel, melyre figyelemmel az I. r. alperes viszontkeresetét is alaptalannak ítélte a bíróság.
A jogerős ítélet ellen az alperesek felülvizsgálati kérelemmel, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt.
Az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását, továbbá a viszontkeresetének helyt adva kérte a felperes marasztalását. Arra hivatkozott, hogy a bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelése alapján állapította meg, hogy a gépkocsi utasterébe gáz szivárgott. Szerinte a bíróság a Ptk. 310. §-át megsértve objektív felelősség szabályait alkalmazta, és nem vizsgálta az általa hivatkozott kimentési okokat. Érvelése értelmében jogszabályt sértett a bíróság azzal is, hogy nem értékelte a javítást végző B. Kft. felelősségét.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és vele szemben a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes kereseti jogcímként az 1993. évi X. törvény 3. § (1) és (2) bekezdésére nem hivatkozott, ezért a másodfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedve alkalmazta a termékfelelősségről szóló törvény rendelkezéseit. Érvelése értelmében a termékfelelősségi jogszabály alkalmazására akkor sem kerülhetett volna sor, ha arra a felperes hivatkozott volna, mivel a felperesnek sem az élete sem pedig az egészsége nem károsodott, míg harmadik személy dolgában bekövetkezett kár fel sem merült. Arra is hivatkozott, hogy önmagában a hibás teljesítés ténye az alperesek egyetemleges marasztalását nem teszi lehetővé. Szerinte a felperes nem bizonyította a kártérítési igénye jogalapját, és a bíróság nem vizsgálta megfelelően azt sem, hogy a felperes mennyiben tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részbeni megváltoztatását, az alperesek által fizetendő tőkeösszeg 1 913 821 forintra történő felemelését, és ennek megfelelően a perköltségfizetési kötelezettség módosítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a gépkocsi megvásárlásához 2 040 500 forint hitelt vett fel, amelyből 648 821 forintot törlesztett. Érvelése szerint ezen összeg közvetlen kárként jelentkezett nála, mivel a gépkocsi vételárának elszámolása a még fennálló tőketartozás, valamint a járulékos költségek tekintetében történt. Számítása szerint a jogerős ítéletben megállapított 1 265 000 forinthoz hozzá kell adni az általa törlesztett 648 821 forintot is, és ennek eredményeként 1 913 821 forint megfizetésére kell kötelezni egyetemlegesen az alpereseket. Elismerte, hogy az eljárás során nem hivatkozott az 1993. évi X. törvényre, ezért az elsőfokú bíróság álláspontjának megfelelően a II. r. alperes felelősségének megállapítását a Ptk. 339. §-a alapján kérte.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt okból nem jogszabálysértő, ugyanakkor a II. r. alperes felülvizsgálati kérelme alapos, mivel a jogerős ítélet sérti a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény 1. § (4) bekezdését, és a 3. § (1), valamint (2) bekezdését, míg a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében megjelölt ok tekintetében a jogerős ítélet nem vizsgálható felül.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta.
A bírói gyakorlat értelmében a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó jogszabály megsértéséről csak akkor lehet szó, ha a bíróság által megállapított tényállás az iratok tartalmával ellentétes (iratellenes), illetőleg a bíróság a bizonyítékok egybevetése, és összességükben való értékelése során okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó következtetésre jutott.
A bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményének mérlegelése alapján az említett hibáktól mentesen, jogszabálysértés nélkül állapította meg a tényállást, és jutott arra a következtetésre, hogy az I. r. alperes hibásan teljesített. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok eltérő értékelésének (az ún. felülmérlegelésnek) pedig nincs helye.
A jogerős ítélet az I. r. alperes tekintetében nem sérti a Ptk. 310. §-át sem.
Az I. r. alperes hibásan teljesített, és a hibás teljesítésével a felperesnek kárt okozott. Az I. r. alperes a hibát nem tudta kijavítani, ugyanakkor nem biztosított a felperes részére csere gépkocsit sem. Az I. r. alperes az eljárás során a kártérítési felelőssége kimentése érdekében külön bizonyítást nem ajánlott fel. A bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helytálló és okszerű mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy az I. r. alperes a kártérítés fizetési kötelezettség alól nem tudta magát kimenteni, ezért jogszabálysértés nélkül kötelezte az I. r. alperest a Ptk. 310. §-a alapján kártérítés fizetésére.
A felperes a B. Kft.-vel szemben igényt nem érvényesített, a B. Kft. a perben félként nem szerepelt, ezért a bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzte a B. Kft. magatartásának vizsgálatát.
A jogerős ítélet ugyanakkor jogszabálysértő a II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt okból. A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény 1. § (4) bekezdés a) pontja és b) pontja meghatározza, hogy a törvény alkalmazása szempontjából mi minősül kárnak. Ezek az ún. "következménykárok", amelyek a termék hibája folytán következtek be, azonban magának a terméknek a hibájával kapcsolatban a törvényben szabályozott termékfelelősség nem alkalmazható, ezért jogszabályt sértve kötelezte a másodfokú bíróság a II. r. alperest egyetemlegesen az I. r. alperessel kártérítés fizetésére az 1993. évi X. törvény alapján.
A II. r. alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján sem állapítható meg, miután a gépkocsi magyarországi importjával kapcsolatban a II. r. alperes úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben az importőrtől általában elvárható.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében megjelölt okok tekintetében a jogerős ítélet nem vizsgálható felül.
A bírói gyakorlat értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel csak olyan kérdésben támadható, amely az első-, és másodfokú eljárásnak is tárgya volt.
A felperes sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárás során nem hivatkozott arra, hogy az általa törlesztett 648 821 forint nála közvetlen kárként jelentkezett, és ezt az összeget az alperesektől nem is követelte. Miután ilyen igény nem volt tárgya az eljárásnak, a felperes ennek az összegnek a figyelembevételét ennek megfelelően nem kérte, a bíróság ebben a körben nem állapított meg tényállást, és bizonyítást sem folytatott le. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a tőketartozás törlesztésével kapcsolatos összeg kárként történő elszámolásával összefüggésben nem vizsgálhatta felül.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a II. r. alperes marasztalása tekintetében hatályon kívül helyezte, vele szemben a keresetet elutasította, míg az I. r. alperes marasztalása, illetve a kereset részbeni elutasítása vonatkozásában hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VII. 20. 620/2004.) ■
Visszaugrás
