Az elmúlt években sok figyelemreméltó tanulmány és nagyszámú bírósági eseti döntés és elvi döntés (1/2002. PJE határozat, 3/2008. PJE határozat, 1/2011. PK vélemény) látott napvilágot a fedezetelvonó szerződésekkel összefüggésben.
A jelen tanulmánynak nem célja az, hogy a fedezetelvonásra vonatkozó jogi szabályozást teljes körűen áttekintse, kizárólag arra szorítkozik, hogy a jogi személyt létrehozó létesítő okirat fedezetelvonó jellegével összefüggésben tisztázzon néhány alapkérdést.
Az egyik legfontosabb megvizsgálandó alapkérdés a fedezetelvonó létesítő okirat kapcsán az, hogy a magyar polgári jogban milyen jogkövetkezményei vannak a fedezetelvonás magatartásának. Nem vitás, hogy a polgári jog által tiltott egy legrégebbi hitelezőket megkárosító magatartás a fedezetelvonás. A magyar jogban már az 1881. évi XVI. tc. (Cst.) 26. §-a már hátrányos jogkövetkezményt kapcsolt a csődbe jutott személy által csődbe jutását megelőzően kötött fedezetelvonó szerződésekhez a csődhitelezők védelme érdekében.
Az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) 203. § tiltotta a fedezetelvonást, immáron valamennyi személy (valamennyi hitelező) védelme érdekében.
Az 1986. évi 11. tvr. (a továbbiakban: Csődtvr.) 3. § (3) bekezdése speciális szabályként tiltotta a fedezetelvonást csődhitelezők védelme érdekében.
Az 1989-1990-es gazdasági átalakulás során ismét fokozottan előtérbe került a felszámolás sorsára jutott gazdálkodó szervezetek által kötött fedezetelvonó szerződések kérdése.
Az 1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Csődtv.) többször módosított 40. §-ába került elhelyezésre a felszámolás sorsára jutott gazdálkodó szervezetek által kötött fedezetelvonó szerződések jogkövetkezményei.
Végül a 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:120. § szabályozza valamennyi hitelező védelme érdekében a fedezetelvonó szerződés jogkövetkezményét.
A jogalkotó a Ptk. 6:120. § szabályainak megalkotásakor jelentős mértékben támaszkodott a Legfelsőbb Bíróság 1/2011. (VI. 15.) PK véleményben foglaltakra is.
A Cst. a fedezetelvonó szerződést megtámadható szerződésnek tekintette és az eredményes megtámadás jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítását írta elő.
Az 1959. évi Ptk. a fedezetelvonó szerződést viszonylagosan (relatíve) hatálytalan szerződésnek tekintette, és a kapcsolódó bírósági gyakorlat (és nem maga a törvény) jogkövetkezményként tűrési kötelezettséget írt elő. A Ptk. 6:120. § (3) bekezdésében írt szabály a helyes ítélkezési gyakorlatot törvényi szintre emelve tartja fenn. A Csődtvr. és a hatályos Csődtv. a fedezetelvonó szerződést megtámadható szerződésnek tekintette, illetve tekinti. A Csődtv. 40. § (1a) bekezdésben rögzített szabály 2012. március 1. napjától az eredményes megtámadás jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítását írja elő (korábban a Csődtv. a jogkövetkezményt nem tartalmazta).
A gazdálkodó szervezetek tekintetében a Ptk. és a Csődtv. szabályai általános-különös viszonyban állnak egymással. Jóllehet az új Ptk.-t megalkotó kodifikációs bizottság tagjai kiiktatták a Ptk.-ból a gazdálkodó szervezet fogalmát, az új kódex kapcsán módosított Csődtv. továbbra is használja azt egyes jogi személyek gyűjtő fogalmaként (amelybe beletartozik a gazdasági társaság, mint a forgalmi élet legfontosabb vállalkozás típusa). A Ptk. kizárólag a jogi személy fogalmat használja, valamint a törvényben nevesít néhány jogi személy típust (pl. gazdasági társaság), és deklarálja azt, hogy más jogszabályok létrehozhatnak további jogi személy típusokat, amelyekre egyébként a Ptk. jogi személyre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni.
Ebből következően a gazdálkodó szervezet (adós) felszámolásának kezdő időpontja után csak a Csődtv. 40. §-a, mint a Ptk. 6:120. §-ában foglaltakhoz képest speciális rendelkezés alapján, az abban meghatározott jogvesztő határidő alatt megindított megtámadási perben vizsgálható a gazdálkodó szervezet (adós) és a vele szerződő fél között létrejött jogügylet fedezetelvonó jellege.
A nélkül, hogy a Ptk. és a Csődtv. fedezetelvonó szerződésre vonatkozó részletszabályait ismertetném, a szabályozási cél lényegét kívánom csak röviden összefoglalni. Mindkét esetben az a cél, hogy a kijátszott hitelezőt (hitelezőket) segítsük hozzájutni követeléséhez.
A Ptk. vonatkozó szabályozása szerint a kijátszott hitelező az ilyen igényét az általános elévülési határidőn belül terjesztheti elő, tekintve, hogy a törvény a viszonylagos hatálytalanság megállapítása iránti perhez speciális igényérvényesítési határidőt nem kapcsol. Az ilyen perben a hitelező azt kérheti, hogy a harmadik személyhez került vagyontárgyból kielégíthesse követelését, másként fogalmazva harmadik személy köteles tűrni a hitelező kielégítését (végső soron bírósági végrehajtási eljárás formájában).
A Csődtv. vonatkozó szabályozása szerint a kijátszott hitelező az ilyen igényét egy szubjektív 90 napos elévülési és egy objektív egy éves jogvesztő határidő alatt érvényesítheti.
Az ilyen perben a hitelező azt kérheti, hogy a harmadik személyhez került vagyont helyezzék vissza a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vagyonába, vagyis a felszámolási vagyonba. Ennek elvi
- 24/25 -
alapja helyes, hiszen a harmadik személyhez jutott vagyontárgy nem csak a pert indító hitelező elől került elvonásra, hanem az összes nyilvántartásba vett hitelező elől elvonásra került, így a felszámolási vagyonba visszakerülő vagyontárgy nem egy, hanem az összes nyilvántartásba vett hitelező igényének kielégítésére kell, hogy szolgáljon.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében ugyancsak hangsúlyozottan felhívta a jogkövetkezmények közötti különbségre a figyelmet (BH 2009.178.).
Csakhogy itt azzal a problémával kerülünk szembe, hogy a Csődtv. a nyilvántartásba vett hitelezők között rangsort állít fel [Csődtv. 57. § (1) bekezdés a)-h) pontok], következésképpen, ha pl. egy f) kategóriás hitelező nyeri meg a pert, úgy bizton számíthat arra, hogy az előtte a)-e) pontban nyilvántartott hitelezők között felosztásra fog kerülni a felszámolási vagyonba visszakerült vagyontárgy értékesítése során befolyt összeg. Az ilyen hitelező bizonyosan eléggé el lesz keseredve egy ilyen eredmény láttán. Ezért álláspontom szerint a pernyertes hitelező érdekében ki kellene mondani a törvényben azt, hogy az általa "visszaperelt" vagyontárgy értékesítése kapcsán az a) kategóriás hitelezőkkel egy sorba kerül, s ezáltal kellőképpen lehetne motiválni a kielégítési rangsorban hátrébb álló hitelezőket a fedezetelvonás miatti perindításra.
Meglátásom szerint egy és ugyanazon jogrendszerben semmiképpen sem indokolt az, hogy ugyanolyan, a törvény által nem kívánatos cselekménynek, a fedezetelvonásnak, egymástól lényegesen eltérő jogi minősítést adjunk.
A német jog például egyazon jogintézmény, mégpedig a megtámadás jogintézményének segítségével kezeli a fedezetelvonást, függetlenül attól, hogy a német jogi szabályozás is különbséget tesz a csődbe jutott jogi személy által kötött fedezetelvonó szerződések és a még csődbe nem jutott személy által kötött fedezetelvonó szerződések között[2].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
