A jelenleg hatályos 1965. november 12-i törvény a nemzetközi magánjogról egyike volt azoknak, amelyek az arra az időszakra Európában és Európán kívül is jellemző kodifikációs hullám során keletkeztek. Az 1965. évi törvény sok tekintetben utódja volt az 1926. évi törvénynek, annak megoldásait részben átvéve, részben továbbfejlesztve arra törekedett, hogy megőrizze mindazt, ami a korábbi törvényben értékes és előremutató volt. A változtatások a minimumra szorítkoztak és az akkori kor követelményeit tükrözték. Szerencsére sikerült az 1965-ös törvényt megóvni a túlzott ideológiai befolyástól. Ez mindenekelőtt a krakkói egyetem tanárának Kazimierz Przybylowskinak volt köszönhető, akinek jelentős szerepe volt a törvény kialakításában és tartalmának meghatározásában. Általánosságban el lehet mondani, hogy az 1965. évi törvény megfelelt a korabeli európai és Európán kívüli fejlődési tendenciáknak és színvonalnak.
A számos pozitívum és a kedvező értékelés ellenére a törvény rászolgált a változtatásokra. A módosításnak számos indoka van. Ezek közül a legfontosabbak a következők:
1. A törvény megalkotása során kellő mértéket akartak tartani a szabályozásban, ami azonban oda vezetett, hogy a törvény számos kérdést nem szabályozott. Példaként említhetjük a természetes és a jogi személyek személyhez fűződő jogait, a képviseletet, a szellemi tulajdon kérdéseit és azokat a jogügyleteket, amelyek egy már meglévő polgári jogi jogviszonyokhoz kapcsolódóan jönnek létre (pl. engedményezés, kötelezettségek átvállalása).
2. Az 1965. évi törvényben túltengenek a szintetizáló megfogalmazások és a törvény által alkotott kollí-ziós tényállások többségének túl tág a hipotésise (ilyenek pl. a 24., 25-30., 31. és 34. cikkek). Ez egyrészről előnye a törvénynek, de esetenként megnehezíti az abban foglalt kollíziós szabályok alkalmazását és nemkívánatos eredményekre vezet. Erre nem nehéz példákat találni. Ilyenek egyebek között a következők:
A dolog fekvési helyének kapcsoló szabálya (lex rei sitae) sok esetben megfelelően jelöli ki az irányadó jogot a törvény 24. cikke által szabályozott körben.
Nehézségek adódnak azonban a fekvési hely meghatározása során például abban az esetben, ha a jogviszony tárgya nem dolog, hanem jog, vagy pl. a dematerializált értékpapírok lokalizációja esetében, amelyek biztosítékként vannak lekötve. Nem szabályozza az 1965. évi törvény a res in tarnsitu esetkörét sem.
Az örökbefogadó állampolgársága megfelelő kapcsoló szabálynak tűnik az örökbefogadásra irányadó jog meghatározása tekintetében. Időnként azonban nehézségeket okoz az alkalmazása. Ilyen például az az eset, amikor az örökbefogadók olyan házastársak, akiknek az állampolgársága különböző, kiváltképpen, ha személyes joguk eltérő feltételeket kíván meg az örökbefogadáshoz. Ezt a problémát az 1965. évi törvény nem oldotta meg.
3. A törvényhozó az 1965. évi törvény megalkotása során nem megfelelő mértékben vette figyelembe a jogválasztást, mint az alkalmazandó jog meghatározására szolgáló módszert és eszközt. Ennek következtében a felek akarati autonómiájának hatókörét túl szűkre szabták. Az 1965. évi törvény értelmében a jogválasztás csak olyan szerződéses jogviszonyokban lehetséges, amelyeknek tárgya nem ingatlan. (Ld. a törvény 25. cikkét.) Ezen kívül azokban az egyoldalú jogügyletekben, amelyek tárgya nem ingatlan, valamint a munkaszerződések körében (35. és 32. cikkek). Ezen felül a hatályos jogi szabályozás szerint csak olyan jog választható, amely megfelelő összefüggésben, kapcsolatban van a szóban forgó kötelmi jogviszonnyal.
4. A kollíziós szabályok alkalmazása során az eredmény előreláthatóságának garantálása olyan jogalkotói cél volt, melynek elérése érdekében a törvényhozó csak korlátozott mértékben alkalmazott olyan összetett kapcsoló tényezőket, amelyek alternatív, fakultatív, lépcsőzetes, vagy kisegítő utalásokat valósítanak meg. Ennek eredményeképp az elfogadott megoldások nélkülözik a megfelelő rugalmasságot.
5. Néhány esetben az 1965. évi törvényben felfedezhető a lex fori túlzott métékű előnyben részesítésére való törekvés. A törvényhozó által elősegített hazafelé törekvésre példa a lengyel jog idő előtti alkalmazása a 17. cikk (3) bekezdése alapján a házastársak személyi és vagyoni viszonyaiban, valamint a 18. cikk, amely a házasság felbontására irányadó jogot határozza meg. A lex fori alkalmazását ezekben az esetekben legalább a házastársak utolsó közös lakóhelye jogának, illetve közös szokásos tartózkodási helye jogának alkalmazása meg kellene hogy előzze.
6. Hiányoznak az 1965. évi törvényből azok a különös kollíziós jogi jogintézmények, amelyek a "gyengébb" fél (pl. károsult, fogyasztó, munkavállaló) védelmét szolgálják. Az olyan általános részi jogintézmények, mint a közrendi záradék önmagukban nem elegendőek a kívánt jogpolitikai cél elérésének biztosítására.
7. Végül meg kell említeni azokat a törvényhozói csalafintaságokat, amelyek az utaló szabályok pontatlanságában mutatkoznak meg (például a 30. Cikk esetében az egyoldalú jogügyletek kapcsoló szabálya tekintetében). Az egyértelmű és pontos utaló szabályok, a világos és közvetlen, az alkalmazandó jogot egyértelműen meghatározó kapcsoló normák hiánya igencsak megnehezíti a hatályos törvény alkalmazását a gyakorlat számára. Az 1965. évi törvény fent említett hiányosságai és fogyatékosságai egyszerű módosításokkal, kozmetikázással nem küszöbölhetők ki. A nemzetközi magánjogi viszonyok alapvető és teljes körű újraszabályozására van szükség Lengyelországban.
Az újraszabályozásnak egyéb indokai is vannak. Elsőként ezek közül a hazai kollíziós szabályozásnak az európai közösségi joggal való harmonizációját kell megemlíteni. Ezt tűzte ki célként a polgári jog újrako-difikálására létrehozott, Prof. Dr. Zbigniew Radwanski által vezetett Kodifikációs Bizottság, amely megkezdte egy új lengyel nemzetközi magánjogi törvény tervezetének kidolgozását. 2004-ben létrejött az első szövegtervezet.
Az új nemzetközi magánjogi törvény tervezetének megalkotása során a Kodifikációs Bizottság egyebek között a külföldön - elsősorban az Európai Unió tagállamaiban - alkotott törvényekre, az ottani törvényhozási tapasztalatokra, másodsorban az EK-ban hatályban lévő nemzetközi egyezményekre (mindenekelőtt a szerződésekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi Római Egyezményre), továbbá a kidolgozás alatt lévő rendelet-tervezetekre (Róma I. és Róma II.), a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia eredményeire (különösen a személyi és családi jog területén), valamint a Nemzetközi Jogi Intézet által elfogadott határozatokra támaszkodott.
1. A Tervezet meghatározza a személyi és vagyoni viszonyokra irányadó jogot a polgári, a kereskedelmi a családi és a munkajog területén. Nem szabályozza viszont a joghatóságot és a nemzetközi polgári eljárásjog egyéb jogintézményeit. Az ezekre a kérdésekre vonatkozó új szabályokat a polgári eljárásjogról szóló törvény novellájának tervezete tartalmazza. Ugyancsak a polgári eljárásjogról szóló törvényben nyer elhelyezést a nemzeti és nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó szabályozás, mégpedig az UNCITRAL modelltörvény mintájára. A Tervezet nem tartalmaz új szabályokat a váltó- és csekkjogra vonatkozólag sem. Az ezekre a területekre vonatkozó szabályokat külön törvények tartalmazzák, átfogva mind az anyagi jogi, mind pedig a kollíziós jogi normákat. Ezek továbbra is hatályban maradnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
