A tanulmány alapja a Magánjogot Oktatók Egyesületének éves konferenciáján, 2024 májusában elhangzott előadás. Az esemény apropójául Magyarország európai uniós csatlakozásának huszadik évfordulója, valamint e csatlakozás magánjogra gyakorolt hatása szolgált. Előadásom, illetve e tanulmány célja, hogy e kerek évfordulót ünnepelve képet adhassak a kulturális javak jogterületét érintő európai uniós jogszabályok jelentőségéről a magyar jogrendszer szemszögéből.
Mivel a kulturális örökség és a kulturális politika napjainkban az állami szuverenitás egyik utolsó bástyájaként van jelen, az európai integráció egyik legnehezebb területének tekinthető.[1] Jelenleg a kulturális javakkal kapcsolatos szabályozás az EU-ban fragmentált, nem alkot átfogó rendszert,[2] ezért e tanulmány is különböző, hangsúlyos szabályozási pontok között kívánja körbevezetni az olvasót.
Az uniós szabályozás legerősebben a javak határon átnyúló mozgásával kapcsolatban van jelen. Ez a joganyag egy folyamatosan fejlődő, hangsúlyos terület az Unió jogában, amelynek teljes körű bemutatása egész köteteket tölt ki. Ezen a helyen ennélfogva erre nem vállalkozhatunk. Választott módszerünk, hogy a szabályozási tevékenység alapját - és az arra épülő esetjogot - az elsődleges jogforrások szintjén bemutatjuk (II. fejezet), majd kitérünk a másodlagos jogforrások vizsgálatára (III. fejezet): itt kerülnek ismertetésre a javakra vonatkozó behozatali és kiviteli rendelkezések (III. 1. fejezet), illetve a joghatóságra vonatkozó szabályok (III. 2. fejezet). Az írás utolsó részében az elemzett rendelkezések alapján levont következtetéseink kapnak helyet (IV. fejezet).
A belső piac, ahol biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása, kezdettől fogva az Európai Unió "legalapvetőbb rendszere, legkeményebb struktúrája" volt.[3] Alapvető célja az uniós jognak, hogy a piaci szabadságok útjában lévő akadályokat lebontsa. A piac spontán működése azonban védtelenül hagy bizonyos védendő csoportokat, értékeket. Gondolhatunk itt a fogyasztókra, a környezetvédelmi megfontolásokra, és a kulturális javakra. A nemzeti korlátozások tehát, amelyek célja fontos közérdekek védelme - például a kultúra védelme - és amelyek arányosak, előfeltételei a belső piac sikeres működésének.[4]
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés[5] (EUMSZ) 167. cikke alapján "az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget. Az Unió fellépésének célja a tagállamok közötti együttműködés előmozdítása és szükség esetén tevékenységük támogatása és kiegészítése [...]".[6] A kultúra ápolása, az örökségvédelem megszervezése elsősorban tagállami feladat. Szubszidiárius módon az Európai Unió is jelen van: hatásköre támogatási és koordinációs tevékenységekre terjed ki. A konkrét jogszabályalkotás esetén a közös kereskedelempolitika és a belső piaci jogalap, vagyis az EUMSZ 207. és 114. cikkei azok, amelyre támaszkodhat - amely tény jelentősen lekorlátozza jogalkotói mozgásterét.[7]
A kulturális megfontolások emellett olyan ún. alkotmányos érdekek az EU-ban, amelyet annak minden tevékenységében (ideértve a belső piac működtetését is) el kell ismernie és elő kell mozdítania. Ennek konkrét megjelenéseként lehet tekinteni az EUMSZ 36. cikkében található kivételszabályt.
Az EUMSZ 34-36. cikke az áruk, köztük a kulturális javak mozgásának korlátozhatóságáról rendelkezik. A mennyiségi korlátozások tilalmának megállapítása után a 36. cikk a tagállamok közti mennyiségi korlátozások tilalma alóli kivételeket sorolja:
"A 34. és a 35. cikk rendelkezései nem zárják ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei."
Olyan tagállami szintű közérdekeket találunk itt tehát, mint a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, vagy a nemzeti kincsek védelme. A tagállamok ezen
- 9/10 -
rendelkezés alapján megtagadhatják a másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termék piacra engedését, másrészt az itt sorolt közérdekek védelmében fenntarthatnak olyan korlátozást, amely a más tagállamból származó importtermék piacra jutását korlátozza.[8]
Felmerül a kérdés, hogy a "művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincs" a magyar terminológiában meghonosodott "kulturális javak" körével megegyezik-e. A kulturális javak terminus technicus az uniós jogban, és a fogalom immár a belső jogban is önálló dologosztályt takar.[9] Egy 2013-as javaslatában az Európai Bizottság így fogalmaz: "[a] nemzeti kincsek kiemelt jelentőséggel bíró, a jövő generációi számára megőrzendő javak, melyeknek a jog általában fokozottabb védelmet biztosít, és tiltja az adott tagállam területéről történő kivitelét".[10] A nemzeti kincs definiálása tagállami hatáskörbe tartozik. A megkülönböztetett uniós védelem oka abban áll, hogy nemzeti kincsnek olyan javak minősülnek, melyek a származási ország polgárainak identitását alapvetően meghatározzák, s elvesztésük "a tagállamok nemzeti identitása, kultúrája és történelme szempontjából káros jelenség".[11]
A magyar jogban a nemzeti kincsek kategóriája gyakorlatilag az ún. védett javakat fedi le. A kulturális javak védelmére vonatkozó rendelkezéseket a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről (Kötv.) tartalmazza. A kulturális javaknak ezt a kategóriáját övezi a legtöbb közjogi korlátozás és kötelezettség. Védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonjogát átruházni csak írásbeli szerződés alapján lehet, illetve ilyen gyűjteményhez tartozó tárgy vagy tárgyegyüttes bármely darabjának elidegenítéséhez vagy őrzési helyének 90 napot meghaladó megváltoztatásához a hatóság előzetes hozzájárulása szükséges. A tárgy tulajdonjogát érintő egyéb körülményekről a hatóságot értesíteni kell.[12] A kulturális örökség védetté nyilvánított elemeire a magyar államot széles körben elővásárlási jog illeti meg, illetve azok csak engedéllyel - és visszahozatali kötelezettséggel - vihetők ki az országból.[13] A védettség olyan nyilvántartott javakat illet meg automatikusan, amelyek pl. a muzeális intézményekben, a levéltárakban, könyvtárakban muzeális dokumentumként szerepelnek.[14] Védetté lehet nyilvánítani továbbá a kulturális örökség "pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű javait, gyűjteményeit".[15]
A kultúra védelme tehát az áruk és szolgáltatások szabad mozgását korlátozó nemzeti intézkedések egyik legitim indoka. A nemzeti kincsek védelme, mint azt az Európai Unió Bírósága (EUB) többször is kimondta, közérdeken alapuló kényszerítő indok. Ezek az intézkedések azonban nem képezhetik sem önkényes megkülönböztetés eszközét, sem a tagállamok közötti kereskedelem álcázott korlátozását, illetve meg kell felelniük az arányosság elvének.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
