Schweitzer Gábor: Molnár Kálmán közjogászprofesszor pályaképe (PSz, 2019/1., 127-136. o.)

Molnár Kálmán (1881-1961) a 20. századi polgári magyar közjogtudomány - alkotmányjog-tudomány - legjelentősebb művelői közé tartozott. Közel fél évszázadig tartó pályafutása során az Egri Érseki Joglyceum, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara, végül a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara közjogi tanszékén oktatott. Az alkotmányjog területeit érintő tudományos munkássága elismeréseként az MTA 1942-ben levelező tagjává választotta. A Parlamenti Szemle jelen számának visszatekintés rovatában Parlamenti illem című írását adjuk közre, a szerző pályaképének bemutatásával.

I. Molnár Kálmán 1881-ben született Nagyváradon. Édesapja, Molnár Imre (1845-1927) hosszú évtizedeken keresztül oktatott a nagyváradi királyi katolikus jogakadémián. "Apámnál jobb, becsületesebb, igazabb, gerincesebb, emberszeretőbb magyar embert nem ismertem" - írta róla 1949-ben papírra vetett visszaemlékezéseiben.[1] Édesanyját, Horváth Annát (1855-1942) ugyanakkor ideális anyaként, feleségként és háziasszonyként őrizte emlékezetében. A középiskolai tanulmányokat Molnár Kálmán a nagyváradi premontrei főgimnáziumban végezte. Az érettségit követően 1899-ben iratkozott be a nagyváradi jogakadémia hallgatójának. Az első két év után a budapesti tudományegyetem jog-és államtudományi karán folytatta tanulmányait. A jogtanári pályára tudatosan készülő Molnár Kálmán az egyetemi tanulmányok, illetve a két évig tartó németországi és franciaországi tanulmányút végeztével legszívesebben Nagyváradon helyezkedett volna el. Berlinből írta édesapjának, hogy a nagyváradi jogakadémiáról a kolozsvári tudományegyetemre távozó Somló Bódog helyét szívesen betöltené.[2] Magyarországra visszaérkezve a nagyváradi jogakadémián kívül az Egri Érseki Joglyceumba is benyújtotta pályázatát. Nagyváradra azonban Notter Antalt nevezték ki. Samassa József érsek, az Egri Érseki Joglyceum fenntartója viszont az Egerbe pályázók közül ugyanakkor Molnár Kálmánt tartotta a legalkalmasabbnak, és 1907. február 1-i hatállyal a politika, magyar közjog, nemzetközi jog és a jog- és államtudományi enciklopédia nyilvános rendkívüli tanárává nevezte ki. A nagyváradi tervek ezzel

- 127/128 -

elszálltak. Samassa érsek azzal vigasztalta a fiatal jogtanárt, hogy nem fogja megbánni az egri kinevezést. Visszaemlékezéseiben Molnár Kálmán elismerte, hogy ebben bizony igaza lett az érseknek.

Az első tudományos publikációk azonban még Nagyváradon jelentek meg. Itt adta ki 1903-ban "Esküdtszékünk" címmel megírt jogtudományi doktori értekezését, amelyet mentora, Fayer László annak ellenére méltányolt, hogy az esküdtszék kérdésében Molnár Kálmántól eltérő álláspontot képviselt.[3] Szintén Nagyáradon jelent meg "A munkások nyugdíja" című tanulmánya, amely a francia "munkásvédelmi" törvényjavaslatot mutatta be.[4]

II. Molnár Kálmán 1907 és 1925 között közel két évtizedet töltött Egerben, amennyiben a világháború és a hadifogság hosszú és embert próbáló esztendeit is beleszámítjuk: 1914 nyaráig, azaz bevonulásáig, közjogi stúdiumokat oktatott, ám 1919 őszén áthelyezését kérte a jogtörténet-egyházjogi tanszékre. Meggyőződése szerint akkor, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, illetve az 1918/1919-es forradalmi és ellenforradalmi események következtében gyökeresen átalakuló állami berendezkedésnek még a körvonalai sem látszanak, a magyar közjog tanáraként tanácstalanul állt az előtt a kérdés előtt, hogy miféle alkotmányt kell majd a hallgatóinak oktatnia, hiszen abban a - miként fogalmazott - "nem várt esetben", amennyiben Magyarország államformája köztársaság lenne, nem kívánna többé közjogot tanítani. "Nem akarnék köztársasági közjogász lenni, de nem tudnám teljesíteni a közjog tanárának azt a szent hivatását, hogy a közintézmények ismertetése mellett azok szeretetét és a hozzájuk való ragaszkodást is belecsepegtesse tanítványai szívébe." Ám még ha marad is a monarchikus államforma, a bekövetkező változások nem biztos, hogy a számára fontos jogfolytonosság szemmel tartásával fognak megoldódni. Ebben az esetben pedig nem tudna olyan alkotmányjogot tanítani, "amely a jogfolytonosság megakadása következtében [...] nem jog többé, hanem csupán tényleges állapot."[5] A fenntartói jogok gyakorlója, Szmrecsányi Lajos érsek méltányolta Molnár Kálmán érveit és kérelmét, és 1920. július 1-jei hatállyal a jogtörténet-egyházjogi tanszékre nevezte ki.[6]

Az egri időszakot Molnár Kálmán az intenzív elmélyedés és tanulás magvető éveinek tekintette. A rövidebb-hosszabb szakcikkeken, illetve önállóan is megjelenő tanulmányok mellett mindenekelőtt az egyetemi magántanári képesítés megszerzéséhez szükséges monográfia elkészítését kellett szem előtt tartania. A magántanári cím megszerzése nemcsak a véglegesítés, hanem az előmenetel - min-

- 128/129 -

denekelőtt az egyetemi katedra megszerzésének és a nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezésnek a - legfontosabb szakmai előfeltételének számított. A magántanári képesítés alapjául szóló monográfia témáját Molnár Kálmán a jogforrástan területéről merítette. Többévi kutatómunka után 1912-ben jelent meg "Kormányrendeletek. Tanulmány a magyar közjogból" című monográfiája. Az értekezés kiadásával lehetővé vált a magántanári képesítés iránti eljárás megindítása. A magántanári eljárás két és fél évig elhúzódó története 1912. november 20-án vette kezdetét, amikor a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi kara a kérvényt jelentéstétel céljából Kmety Károlynak, a magyar közjog professzorának adta ki.[7] Az eljárásnak ebben a szakaszában azt kellett megvizsgálni, hogy a kérvény megfelel az alaki kívánalmaknak. Kmety professzor 1913. február 26-i jelentése alapján a kari ülés 15:1 arányban bocsátotta Molnár Kálmánt a magántanári képesítő eljárásra, egyúttal a jelentéstevőt Nagy Ernő közjogász-professzorral együtt felkérte a jelölt irodalmi munkásságának az érdemi megvizsgálására.[8] Az 1914. november 26-án megtárgyalt bírálati jelentés alapján egyhangúlag bocsátották a folyamodót a képesítés további fokozatához.[9] Kmety Károly bírálati jelentése kiemelte, hogy az értekezés, "egyike a magyar közjogi literatúra egyik legjelentősebb monographiáinak". A bírálati jelentés elismeréssel szólt a "Döntvényeink jogi természete" című munkáról is. Ez a dolgozat ugyanis nemcsak "frappánsul éles judíciumról", hanem a legelvontabb fogalmak biztos boncolására való képességről is tanúskodik.[10] A magántanári képesítés további lépcsőfoka a magántanári kollokvium letételét, illetve a magántanári próbaelőadás megtartását jelentette. A próbaelőadás megtartásától jogakadémiai tanárok esetében általában eltekintettek. Ezt a kedvezményt Molnár Kálmánnak is biztosították. Ezenkívül Kmety professzor azt is indítványozta, hogy a jelöltet mentesítsék a szóbeli kollokvium letétele alól. Az indítvány ezt nemcsak a jelölt hosszú jogtanári működésére és irodalmi munkásságának "alapos voltára s tudományos értékére" alapozta, hanem arra az áthidalhatatlannak tűnő térbeli akadályra is hivatkozott, miszerint Molnár Kálmán pillanatnyilag Przemyslben - ebben a cári csapatok által ostromgyűrű alá vont erődítményvárosban - teljesítette katonai szolgálatát. A kérelmező "hazafias működésére" tekintettel a kollokvium letétele alóli felmentést megadták a számára. Mindezek alapján a jog- és államtudományi kar Molnár Kálmánt a magyar közjogból a próbaelőadás és a kollokvium elengedésével egyetemi magántanárrá képesítette.[11]