https://doi.org/10.59851/jk.79.04.6
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2020-ban világjárvánnyá nyilvánított, ország- és kontinenshatárokat semmibe vevő Covid-19 vírus mindannyiunk életét - akár csak ideig-óráig is, de - alapvetően befolyásolta. Sokan először tapasztaltak meg egy ekkora kiterjedésű, globális egészségügyi kockázattal járó megbetegedést, újdonságként élhették át az ezt övező, a társadalom minden szegletét átszövő félelmet és nagyfokú bizonytalanságot. Czenczer Orsolya Quo Vadis büntetés-végrehajtás? A Covid-19 világjárvány hatása a magyar büntetés-végrehajtás rendszerére című, 2022-ben megjelent monográfiájának[1] szintén a járvány zárt intézeten belüli hatása az alapja.
A járvány idején hamar azt észleltük, hogy a karantén miatt otthonaink fogságába kerültünk, és bár a kötelező elszigetelődést illető döntést először talán némi örömmel nyugtáztuk, a kezdeti kényelem és biztonság illúziója pár hét alatt szertefoszlott. A bezártsággal járó feszültség korábban felütötte a fejét, mint arra talán gondoltunk volna és szinte fuldokoltunk a négy fal között. Nem hiszem, hogy a saját jövőt illető aggodalmaink mellett túl sokan belegondoltunk volna abba, hogy ami számunkra a határainkat feszegető, de belátható időn belül feltételezhetően megszűnő bezártság, az a büntetés-végrehajtási intézetekben évekig, évtizedekig élő fogvatartottak számára nem több, mint egyfajta morbid normalitás vagy sokkal inkább egy átlagos hétköznap. Erről, a büntetés-végrehajtásban zajló egészségmegőrzésről, az átalakult kapcsolattartásról és még ennél is többről szól a recenzeált kötet.
A monográfia - bár több fejezetből áll - alapvetően három fő részre osztható. Az első fejezetekben a szerző röviden ismerteti a Covid-19 vírust, annak egészségügyi aspektusát, kezdve az alapvető definícióktól a büntetés-végrehajtást illető protokollon át egészen olyan speciális gyakorlati tárgykörökig, mint a zárt intézeti fertőzöttek elkülönítése egészséges társaiktól. Külön érinti a kötet a nemzetközi ajánlások hazai megvalósításának kérdéskörét. Ahogyan a szerző is hangsúlyozza, nemzetközi példák, már kipróbált és működő modellek hiányában a hazai intézetek előtt hihetetlen kihívást jelentett az, hogy a rendszer a koronavírus okán kialakult egészségügyi kockázatokat a fogvatartottak alkotmányos jogaira tekintettel, a személyi állományt is védve, illetve egyúttal prevenciót is gyakorolva fennakadás nélkül funkcionáljon tovább, mindvégig szem előtt tartva alapvető céljait és a társadalom vele szemben támasztott elvárásait. Ez tehát azt jelenti, hogy az intézetek jogszabályban deklarált feladatai, céljai és a működésükkel kapcsolatos alapvető normák továbbra is kereteket szabtak, ám az új élethelyzet, vagyis, hogy egy világjárvány kopogtat a fogdák ajtaján, rugalmasságot, előrelátásra törekvő stratégiai gondolkodást és nagymértékű óvatosságot igényelt mind a gyakorlati szakemberek, mind a tudomány részéről. Az olyan bv. intézményekkel szemben támasztott kívánalmak, mint a törvényesség vagy a pragmatizmus semmit sem veszítettek fontosságukból,[2] annak ellenére sem, hogy a kialakult helyzet okán az alkotmányos jogok, csekély mértékben ugyan, de kárvallottjai voltak a szigorú járványügyi korlátozásoknak.
A szerző rögzítette azt a tényt, hogy az intézetek nem negligálták a járvány fogvatartottak lelki egészségére gyakorolt hatását sem. Mint arra korábban már számos empirikus kutatás rámutatott (példának okáért Richards nagyívű kutatása,[3] amelyet először Flanagan[4] majd Hulley és munkatársai[5] ismételtek meg), a család, a barátok hiánya, a hozzátartozókkal együttes szociális élet voltaképpeni nem létezése az, amely a legtöbb fájdalmat okozza a fogvatartottak számára a büntetésük letöltése során. A monográfiában foglaltak szerint ezen problémára akart és tudott is reagálni a büntetés-végrehajtás, mégpedig például a rezsimbe tartozástól független elektronikus kapcsolattartási formák széles körű megjelenítésével vagy a telefonon történő kapcsolattartás egyszerűsítésével. Meglátásom szerint a szerző szociális érzékenységének ékes bizonyítéka, hogy alig akad olyan fejezet, ahol - legalább említés szintjén - ne térne ki a fogvatartottak ér-
- 207/208 -
zelmi életének ebbéli aspektusára, hangsúlyozva a bv. erőfeszítéseit is.
A szerző rövid, monográfia elején elhelyezett konzekvenciaként levonta, hogy a magyar intézetek a nemzetközi előírások figyelembevételével, illetve ezek tiszteletben tartásával válaszoltak a járvány okozta próbatételre. Ezenfelül egy rövid, a szomszédos és nyugat-európai országok bv. intézeteit érintő bepillantást is olvashatunk a Covid-19 járvány kapcsán, hozzátéve, hogy a monográfiának nem célja összehasonlító elemzést nyújtani a tárgykört illetően, sokkal inkább érdekességként, gondolatébresztőként jelennek meg a leírások.
A monográfia második része a négy járványhullámra fókuszál. Az első időszakra datálható törekvések egyértelmű célja a vírus zárt intézetbe történő bejutási esélyének minimalizálása, a szó szoros értelemben vett prevenció volt. A járvány be-, majd elszabadulása Damoklész kardjaként lógott az intézmények felett. A fogvatartottak egészsége és a vírus okán korlátozott jogai mellett érzékeny pontként jelent meg az objektumok lehetőség szerinti tehermentesítése, a személyi állomány esetleges fertőzöttsége, az ezt illető protokoll, továbbá a reintegrációs célok megvalósításának hirtelen jött akadályai is. A kötetben rögzítésre kerülnek az Intézkedési Tervek hatékonyságvizsgálatának főbb megállapításai is, a jelenből a múltba visszatekintve már értő és kritikus meglátásokkal is tarkítva. A szerző a kezdődő járványhelyzet kapcsán ismételten szól a bevezető részben már említés szintjén megjelent, a fogvatartottakat illető bv. intézetek személyi állománya által megvalósított lelki gondviselés, érzelmi gondoskodás fontosságáról is, nyomatékosítva azon intézetbeli törekvéseket, hogy a családtagok látogatásának elmaradása, a jutalmazás korlátozása ne okozzon indokolatlan nehézséget, fájdalmat abban az egyébként is gondterhes időszakban.
Az első hullámot taglaló részegység zárszava az, hogy bár a többségi magyar társadalom viszonylag szabadon tölthette 2020 nyarát, a bv. intézetek korlátozásokat illető, szükségesség-arányosság mentén történt kalkulációja arra a következtetésre jutott, hogy nem engedhető meg az enyhítés olyan vírussal szemben, amely emberéleteket követel. A megelőzésre fordított energia eredményességének bizonyítéka, hogy az első fogvatartotti megbetegedést csak 2020 szeptemberének közepén rögzítették.
A második hullám bv.-vel kapcsolatos eseményeit feldolgozó fejezet talán az első hullám taglalásánál is mélyebb betekintést nyújt nemcsak a fertőzés alakulására vonatkozóan, hanem érzékletes, átlátható és igényesen szerkesztett táblázatok segítségével tudósít például a pandémia alatt a fogvatartottak által elkövetett cselekményekről is. Szintén kemény adatokat kapunk például a fogvatartottak által elkövetett öngyilkossági kísérletekről is, mely kiváló mutatója a korábbiakban már sokat emlegetett zárt intézetben, a fogvatartottak körében uralkodó lelkiállapotnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
