Az önrendelkezés joga széles kört foglal magában, általánosan megilleti az embert, így a beteg embert is. Egy olyan alapjog, mely az alkotmány rendelkezésein nyugszik, ezért az ilyen jog csak rendkívüli esetben korlátozható, akkor is csak úgy, hogy a jog lényeges tartalmát ez a korlátozás nem érintheti. Az önrendelkezés jogához kötődő lényeges garanciális szabály, hogy amennyiben mégis korlátozni kell egy alkotmányos alapjogot, az ilyen korlátozást csak törvény teheti meg, alacsonyabb szintű jogszabály - például miniszteri rendelet - már nem.
Az önrendelkezés joga az emberi méltósághoz való jogból vezethető le. Az emberi méltósághoz való jognak az Alkotmánybíróság az alapjogok sorában megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít. Ez abból is kitűnik, hogy ez a jog, az élethez való joggal együtt, az Alkotmánynak az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó fejezete élén helyezkedik el, azt az Alkotmány az ember veleszületett jogaként deklarálja, ezért az, a 23/1990. (X. 31.) AB határozat szóhasználata szerint "minden mást megelőző legnagyobb érték". (ABH 1990, 88., 93.) Már ebben a határozatban megfogalmazást nyert az Alkotmánybíróságnak azon álláspontja is, hogy az emberi élethez és az emberi méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkotó oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog. A későbbiek során azután az Alkotmánybíróság elvégezte annak kimunkálását is, milyen összefüggésben érvényesül az emberi méltóság korlátozhatatlansága. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297., 308., 312.] Ezért anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) az alaptörvény rendelkezései szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376., 383.]
A beteg, önrendelkezési jogából adódóan, jogosult eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetőleg melyeket utasít vissza. Annak, hogy a beteg a beavatkozással kapcsolatos beleegyezését állapotának, betegsége természetének és várható lefolyásának ismeretében adja meg vagy utasítja vissza, az a biztosítéka, hogy a törvény a beteg alapvető jogává teszi, hogy állapotáról folyamatos tájékoztatást kapjon. A beteget az emberi méltósághoz való jogán alapuló önrendelkezési joga betegségének természetétől, annak enyhe vagy súlyos lefolyásától, gyógyulásának esélyeitől függetlenül illeti meg. Így megilleti az orvostudomány állása szerint olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyt is, akinek betegsége megfelelő egészségügyi ellátás mellett is rövid időn belül halálhoz vezet.
A fentiekből látható, hogy a betegjogok nem véletlenül sarkalatos pontja a beteg önrendelkezési joga, hiszen e jog során ütközik az orvostudomány és a beteg tapasztalatai, tudása, világszemléleti benyomások nyomán kialakult személyisége. A beteget kezelő orvos a rendelkezésre álló tényekből kiindulva, tapasztalatait, szaktudását felhasználva állítja fel a kórképet és a diagnózist, a beteg pedig dönt az előtte álló lehetőségek közül. Persze mint a legtöbb esetben ezt is csak bizonyos keretek között tudja megtenni. A kérdés az, hogy melyek azok a korlátok, melyek a határokat jelentik az önrendelkezési jog értelmezésekor.
A beteget megilleti az önrendelkezési jog, melynek keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. Mindezeknek a rendelkezéseknek azonban összhangban kell állniuk a polgári törvénykönyv rendelkezéseivel, mely szerint érvényesen jognyilatkozatot elsősorban cselekvőképes személy tehet, aki rendelkezik belátási képességgel, tehát nyilatkozatainak következményét képes felmérni. Ezt azonban nem mindig teszi lehetővé a beteg állapota.
Az önrendelkezési jog megállapítható szoros összefüggésben áll a cselekvőképességgel, vagyis a jog gyakorolhatósága függ az adott személy életkorától, valamint szellemi képességeitől, elmebeli állapotától. Az önrendelkezési jog gyakorlása során vizsgálni szükséges tehát, hogy a beteg milyen egészségügyi állapotban van, illetve állapota hogyan hat ki ítélőképes-
14/15
ségére. A betegség fennállta fizikai hatást gyakorolhat a belátási képességre, így annak meglétét folyamatosan vizsgálni szükséges. A belátási képesség hiányát a törvény egy vélelemmel igyekszik feloldani, miszerint ha a beteg egészségi állapota következtében beleegyező nyilatkozat megtételére nem képes, és a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna, valamint a beavatkozás késedelmes elvégzése a beteg egészségi állapotának súlyos vagy maradandó károsodásához vezetne, vélelmezni kell a beteg beleegyezését. A jogalkotó e kérdéskörben a tudomány javára foglal állást, e ponton merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal akik nem hisznek az orvostudomány gyógyító erejében, determinista nézeteket vallanak. Számukra is kínál megoldást a szabályozás, de csupán abban az esetben, ha kellően tudatos módon folytatják életüket.
Az önrendelkezési jogot a jövőre nézve át lehet ruházni, megjelölve azt a személyt, aki cselekvőképesség hiányában dönteni fog a felmerülő kérdésekben. A nyilatkozatot csak írásban, ennek hiányában két tanú együttes jelenléte mellett elehet tenni. Ilyen a jogosult által kijelölt személy hiányában - cselekvőképtelenség fennállta mellett - a következő személyek jogosultak nyilatkozattételre a következő sorrendben: a beteg törvényes képviselője; a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársa vagy élettársa; gyermeke; szülője; testvére; nagyszülője; unokája. Az ő nyilatkozatuk azonban a beavatkozással fölmerülő kockázatoktól eltekintve nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodásához. A nyilatkozatról a beteget cselekvőképessé válását követően azonnal tájékoztatni kell. Garanciális rendelkezés, hogy a cselekvőképes beteg nyilatkozatát bármikor visszavonhatja.
Látható, hogy jelentős feltételekhez kötött az önrendelkezési jog gyakorlása ebben az esetben. Az írásbeliség és a két tanú együttes jelenléte olyan kötöttségeket jelent, melyek a gyakorlati életben nehezen teljesíthetőek, a gyakorlatban leginkább a közvetlen orvosi beavatkozás előtt adódik erre lehetőség. Úgy gondolom érdemes felvetni, hogy nem lehetne-e könnyebb feltételekhez kötni a jövőre nézve adott instrukciók adását. Persze az orvosi beavatkozás elmaradása nem járhat együtt aránytalan szenvedésekkel, a beteg hosszas és fájdalmas állapotának fennmaradásával.
Az önrendelkezési jog átruházása kapcsán érdemes figyelmet szentelni a felelősség kérdésének. Az egyéni és az orvosi, valamint a szubjektív és a tudományos érdekek e ponton kifejezetten ütközhetnek, hiszen nem önmagáról hanem egy másik személyről dönt a joggyakorló. Az egészségügyi törvény ezért kimondja, hogy az önrendelkezési jog gyakorlójának döntése nem érintheti hátrányosan a beteg egészségi állapotát, így különösen nem vezethet súlyos vagy maradandó egészségkárosodásához. Álláspontom szerint azonban megfontolandó lehet, hogy a joggyakorló felelősségének a mértékét is határozza meg a törvény, esetleg a döntés mechanizmusára nézve adjon előírást. Ez utóbbi megoldás kétségtelenül az eljárás elhúzódásához vezethet, azonban a döntés utólagos ellenőrzését megkönnyíti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
