"Gondolkodásmódunk, jellemünk már gyermekkorunkban kialakul, és ez rányomja bélyegét későbbi életünkre. A korai érzések, gondolatok belénk maródnak, velünk élnek."
Bay Zoltán
Bírósági titkári kinevezésem évében, 2013-ban csatlakoztam az Országos Bírósági Hivatal elnöke által 2012. novemberben meghirdetett Nyitott Bíróság programhoz. Az ennek keretében megtartott előadások, tárgyalás- és bíróságlátogatások, perszimulációk elsődleges célja - a társadalmi felelősségvállalás jegyében - a felnövekvő generációk jogtudatos állampolgárrá nevelése[1], az igazságszolgáltatásba vetett bizalom erősítése. Alapvetően a gyermek- és fiatalkorúak, a 12-18 éves korosztály irányába vagyunk "nyitottak". A számok azt mutatják, érdemes. Míg 2013-ban 1189 programban 32.182, addig 2017-ben 2326 alkalom során 58.710 diák vett részt. A 2018-as statisztikai adatok - 2043 program, 58.325 tanuló - azt tükrözik, hogy körülbelül itt húzódik az a természetes határ, ami a kereteket megszabhatja. A népszerűség kétoldalú: 2018-ban 837 oktatási intézmény nyújtott be igénylést, melynek megvalósításában önkéntes alapon, társadalmi munkában 1.549 bíró, bírósági titkár, bírósági fogalmazó, igazságügyi alkalmazott működött közre.[2]
Miért részesülnek kiemelt figyelemben az iskolások? Miért éppen a fiatal korosztályra fókuszálunk? Hiszen ott van az egyenlő bánásmód alaptörvényi-alkotmányos követelménye. Az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdése félreérthetetlenül rögzíti, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Mindezt tovább erősíti az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 7. § (1) bekezdése, valamint 8. § o) pontja, mely az életkoron alapuló diszkriminációtilalomról, a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szól.
Nyilvánvalóan ebben az esetben nem is hátrányos megkülönböztetésről van szó, továbbá a Nyitott Bíróság program sem csupán a közoktatásban van jelen, hanem eléri a fogyatékkal élőket vagy a nyugdíjas korosztályt is. Ezzel együtt, a program fókuszában a diákok állnak. Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdésének értelmében legitimek a gyermekeket védő külön intézkedések. Hiszen családi helyzetétől függetlenül minden gyereknek joga van a megfelelő testi-szellemi-erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre, gondoskodásra [Alaptörvény XVI. cikkének (1) bekezdése].
Az alkotmányjogi kontextuson túl a 18 éven aluliak különleges, kiemelt helyzetét, védelmi igényét számos más jogág integrálta.
A teljesség igénye nélkül megemlítendő, hogy a polgári anyagi jog védi az érdekeiket az életkor miatti korlátozott cselekvőképesség és cselekvőképtelenség rendelkezésein; gyakorlatilag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény teljes negyedik könyve, a családjog szabályain - például szülői felügyeleti jog, gyermektartásdíj és annak az állam általi megelőlegezése, szülő-gyerek-kapcsolattartás - vagy a vétőképtelen személy szerződésen kívüli károkozási felelősségének előírásain keresztül.
Ha pedig a kiskorúakat érintő procedúra van folyamatban, akkor a polgári eljárásjog kiemelt figyelmet fordít arra, hogy Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény mint nemzetközi jogforrás, valamint a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény I. rész 3., 12. cikkei értelmében ne tárgyai, hanem alanyai, alakítói lehessenek az eljárásnak. A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, közigazgatási hatóságok, jogalkotók kötelessége, hogy minden gyermeket érintő kérdésben a gyermekek mindenek felett álló érdekét vegyék elsődlegesnek. Az ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek emellett joga, hogy minden őt érintő kérdésben kinyilváníthassa a véleményét, melyet életkorára és az érettségi fokára is tekintettel lehetőleg figyelembe kell venni.
A közigazgatási jog a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI.
- 227/228 -
törvény előírásainak érvényesítése érdekében szervezet- és intézményrendszert működtet. A gyermekek védelme alatt a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítését, a veszélyeztetettségének a megelőzését, megszüntetését, a szülői gondozásból kikerülő gyermekek helyettesítő védelmének garantálását érti. Ezen célok elérése érdekében biztosítanak egyrészt pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat, másrészt gyermekvédelmi szakellátásokat, harmadrészt hatósági intézkedéseket. Mindezek a szülőket hivatottak segíteni, támogatni a gyermekek testi-szellemi-erkölcsi fejlődésének garantálása érdekében, vagy helyettük ellátják a gyermekekkel kapcsolatos feladatokat.
A szülőket hivatott segíteni a pénzügyi jog területéhez tartozó csecsemő- vagy gyermekgondozási díj, illetve a családi pótlék is.
Az eddig említett jogágak és intézményeik a gyermekek helyes irányba történő testi-szellemi-erkölcsi fejlődését hivatottak szolgálni.
Ezzel szemben, ha az eddig nem említett jogág, a büntető eljárásjog képbe kerül, akkor a nevezett cél már közvetlen veszélyben van. A büntetőeljárás ugyanis, még az alapelvi szinten rögzített ártatlanság vélelme mellett is, káros hatással lehet a kiskorúak személyiségfejlődésére. Mindez pedig független attól, hogy végül ügydöntő vagy nem ügydöntő, bűnösséget megállapító vagy felmentő ítélettel, megszüntető határozattal zárul a procedúra. Elég csak arra gondolni, hogy a felnőttekben is mekkora stresszt vált ki a nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság előtti megjelenés kötelezettsége. Fokozottan igaz ez a család, az iskola burkában élő, a felnőttek világában ki nem igazodó gyermekekre. Ezek indokolják a fiatalokra vonatkozó speciális szabályozási igényt. A büntetőeljárás általános célján, a generális és speciális prevención, a megelőzésen túl némi kiegészítéssel itt is megjelenik a korábbi jogágakat is átható elv, a fiatalkorúak nevelésének, testi-értelmi-erkölcsi-érzelmi fejlődésének az előmozdítása a társadalmi együttélés rendszerébe történő beilleszkedés, a további kriminális magatartás megelőzése érdekében [a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 677. §-a]. Személyi, eljárási, tárgyi-infrastrukturális feltételek sorozata szolgálja a büntetőeljárásban a nevelést, a megelőzést.
Ahhoz, hogy a témát - fiatalkorúak a büntetőeljárásban - szakmai igényességgel és eljárásjogi szempontból körül tudjuk járni, elengedhetetlen az, hogy megismerjük a 18 éven aluli korosztály életkori jellemzőit általában és a napjainkban megmutatkozó tendenciákat.
A világhírnévre szert tett 20. századi magyar fizikus, Bay Zoltán mottóként használt szavait támasztják alá a pszichológiai kutatások eredményei. A személyiségfejlődés leginkább a gyermek- és fiatalkorban alakítható eredményesen. Különösen fontos a szocializáció a gyermekeknél, akik először bölcsődében, óvodában, iskolában találkoznak azzal, hogy az emberi együttélésnek vannak alapvető szabályai. Ideális esetben ezen alapvető erkölcsi-tisztességi magatartási szabályok rögzülnek a személyiségükben. Ha ez nem történik meg, akkor a hatóságok és az igazságszolgáltatás feladata őket erre rászorítani.
Persze, a téma nem közelíthető meg egyetlen, terhelti nézőpontból. A fiatalkorúak nagyon sokféle szerepben lehetnek érintettek. Beszélhetünk fiatalkorú terheltről abban az esetben, ha a bűncselekménynek nincs vagy felnőtt a sértettje, de előfordulhat az is, hogy csak a sértett kiskorú, vagy mind a terhelt, mind a sértett 18 éven aluli. Figyelni kell arra az esetre is, ha mindössze tanúként hallgatják ki akár fiatalkorú, akár felnőtt terhelt esetén a gyermeket.
A téma aktualitását a fiatalkorúak büntetőeljárásban való fokozott jelenléte indokolja. A büntető anyagi jog szabályainak 2012-es újrakodifikálása óta már a 12. életévüket betöltött gyerekek is bűncselekmények terheltjei lehetnek.
Mindazonáltal a technikai fejlődéssel együtt a fiatalkorúak magatartási jellemzői, az őket érő ingerek, kockázati tényezők is változnak.
Az 1995 és 2010 között született Z- és a 2010 után született alfa-generáció tagjai olyan magabiztossággal és rendszerességgel kezelik az "okos" elektrotechnikai eszközöket, mint a korábbi nemzedékek képviselői a csörgőt. Míg azonban a csörgő semmilyen kockázatot nem rejtett magában, addig az internetelérést biztosító mobiltelefonok, táblagépek, laptopok digitális veszélyforrások, melyek növelik a sértetté, illetve elkövetővé válás kockázatát. Emellett a fiatalkorúak büntetőeljárásban való magasabb
- 228/229 -
jelenlétét az is okozza, hogy míg korábban a nagykorúság elérése után nyílt ki előttük a világ, lettek önállóak, szabadok, függetlenek, addig a 21. században, az "Információs Korban" előbb szembesülnek ezekkel a lehetőségekkel, próbálnak lábat vetni a felnőttek világában. Ez azonban buktatókat tartalmaz, hiszen a felnőttek világa a saját tettekért való felelősségvállalást is megköveteli. A saját magatartás következményeinek a felismeréséhez és az annak megfelelő cselekedethez ugyanakkor szükség van türelemre, tudásra és tapasztalatra is, mellyel azonban a 18 éven aluliak nem feltétlenül rendelkeznek.
A századforduló környékén született "mai fiataloknál" fokozottan jelentkezik a türelmetlenség, az azonnaliság igénye.[3] Márpedig a szükségletek egy jelentős része nem elégíthető ki azonnal. Minél bonyolultabb egy szükséglet, annál több feltétel és hosszabb idő, illetve nagyobb aktivitás kell a kielégítéséhez. A várakozás feszültségének elviselését nevezi a kriminológia a késleltetés képességének. A türelmetlenség vonja maga után, hogy a vágy- és a kötelességtendenciák harcából előbbi pole position-ból indul. Ha a vágy azonnali kielégítése negatív következményekhez vezetne, akkor pedig gyakran jön a tagadás, a (felelősség) hárítás. Gyakori a fiatalkorúaknál, hogy nem vállalják, nem vallják be a tévedésüket, a hibázásukat, így próbálnak szabadulni, menekülni a szégyentől, a bocsánatkérés szükségességétől, bizonyos, számukra nem kívánatos érzelmektől. A "kifelé", a külvilág felé élés ugyanis - különösen a fiatalkorúak online világában - megköveteli a happynesst, a boldogság, tökéletesség látszatát. A profilírozó világgal nem fér össze a problémák vállalása, ezeket "befelé" kell megélniük, az offline világukban tartva.[4] Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a tettekért való felelősség hárítása nem a digitális kor terméke, hiszen G.R. Patterson és M.S. Forgatch is rámutatott már 1987-ben arra, hogy a beilleszkedési rendellenesség jele - a feltűnő és makacs elégedetlenkedés, az érzelmi túlreagálás mellett - az, ha a gyerek képtelen vállalni a felelősséget a magatartásáért.[5]
A fiatalkorúak ugyanis úgy tekintenek az életre, hogy annak alapvetően két szegmense van: egyrészt a való világról lekapcsolható online tér, ami egy olyan hely, ahol a saját személyiségüknek, viselkedésüknek új jellemzőit fedezhetik fel. Akár olyanokat is, amelyeket nem mutatnának a másik dimenzióban, a való világban. A való világ és az online tér általuk történt szétválasztása révén nehezen érthető számukra, hogy az online akcióiknak, cselekményeiknek lehetnek valós, offline következményeik.[6] Az internetes és közösségi média, valamint a valóság merev szétválasztása - úgy tűnik - nem csak a Z- és alfa-generáció elképzelése. A már hivatkozott Nyitott Bíróság programban megfigyelt tapasztalataim közé tartozik az is, hogy a gyerekek nevelésére elsődlegesen és elsősorban hivatott és azért felelős szülők is csodálkozással vegyes értetlenkedéssel fogadják, hogy a közösségi oldalakon nem mindent szabad, amit a technika vagy az érintett oldal, média felhasználói szabályzata lehetővé tesz, mert a jogszabályok másként szabályozzák a kérdést.
William Strauss és Neil Howe amerikai történészek 1991-ben megjelent Generations című könyve alapján elterjedt és napjainkra meglehetősen divatossá vált a generáció-elmélet hirdetése. Eszerint körülbelül húszévente történik generációváltás, melyek ciklikusan követik egymást. Kezdetben a közösség, az intézmények meghatározóak, az egyének gyengék. A 20. században ez a baby boom idején - 1940-es, 1950-es években - születettekre igaz. A következő generációban megjelenik az "ébredő erő", az egyének megkérdőjelezik az intézményeket, hangsúlyozzák az autonómiát. Elég, ha csak a hippi-korszak idején - 1960-as, 1970-es években - született szabadságszeretőkre gondolunk, akiket szokás X generációnak is nevezni. A harmadik generációra már megfordul a kiindulópont és az egyén erős, a közösség, az intézmények pedig gyengék. Ide tartoznak az 1980-as, 1990-es években született Y generáció tagjai. A körforgás magával hozza az újabb válságot, az intézmények és az értékek újraértelmezését. A 2000-es években születettek, a Z generáció után is folytatódik a körforgás, ma már az alfa-generáció viselkedését elemzik a pszichológusok.[7]
A 21. század egyik legnagyobb feladata az, hogy a különböző generációk képviselői akként alkalmazkodjanak egymáshoz, hogy abból a társadalmi együttélés során a lehető legkevesebb békétlenkedés, elégedetlenség
- 229/230 -
származzon. Az ismert pszichiáter, Dr. Keresztes Zoltán szerint az alázat és az alkalmazkodás fogalmainak mint erkölcsi zsinórmértékeknek az erodálása, az olyan emberek közötti kapcsolatot alapvetően befolyásoló tényezők, mint a beszélgetés, a barátság, az összetartozás tartalmának átalakulása nemcsak a generációk - vagy akár leegyszerűsítve a fiatalok és a felnőttek - közötti, hanem az azonos generáción belüli konfliktusokat is felerősítheti.[8]
A változás Magyarországon is szembeötlő. Míg a 20. század második felétől annak végéig a szocializáció, a kultúra, a nevelési-oktatási intézmények felfogása és a szülők módszerei között nem voltak számottevő különbségek, addig ma már jelentős eltérések húzódnak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy még az 1990-es években is a szobafogság volt a gyermek számára az egyik legnagyobb - nem büntetőjogi értelemben vett - büntetés, hiszen nem lehetett társaival a szabad levegőn, nem játszhatott, nem vehetett részt a közösség életében. A tanórák közötti szünetekben a diákok rohantak az udvarra. Mára már a tinédzserek önkéntes szobafogságba vonulnak, a négy fal közé begubózva vesznek részt a gyerekek közösségi életében, egymással különböző okos eszközeiken - mobiltelefon, táblagép, laptop - internetes közösségi oldalakon (Facebook, Instagram, WhatsApp, Snapchat) tartva a kapcsolatot. A tanórák közötti szünetekben pedig az iskola épületében a padon egymás mellett ülve küldözgetik egymásnak kommunikáció gyanánt az emojikat, a mondatalkotás helyett odavetett szavakat, rövidítéseket. A korábbi, szobafogságban megnyilvánuló szigor itt már fabatkát sem ér, egyedüli riogatás az informatikai eszközök megvonása lehet. Még az 1990-es években is biztonságban tudhatta a szülő a gyerekét, ha - jogorvoslati lehetőség biztosítása nélkül - szobafogságra ítélte, addig ma már a kiberbűnözés okán ez is rizikófaktornak számít.
Két-három évtized alatt ilyen gyökeres változás? Következik ez a rendszerváltásból, az ahhoz kapcsolódó diák- és szabadságjogok elterjedéséből, a kötelességtudat háttérbe helyeződéséből, a közösségi média, az internet térnyeréséből, az interperszonális kapcsolatok átalakulásából, a fogyasztói társadalom anyagias felfogásából. Ezek révén előtérbe helyeződött a "megélés" helyett a "kifelé élés".
A nevelő hatás kifejtése érdekében a kulcs a kommunikáció. Ez egyben a legnagyobb kihívás is. Hogyan tudja kifejteni quasi ultima ratioként, a nevelés, a helyes irányba terelés, a társadalmi együttélés szabályainak betartására kötelezés utolsó bástyájaként álló büntetőeljárás a kívánt hatást? Miként tudja a büntetőeljárás megszólítani az értéket, teljesítményt, sikert lájkokban, szmájlikban, megosztásokban és követésekben mérő generáció tagjait egy hivatalos eljárás? Hogyan tegyük mindezt, ha a digitális korban a pontos emberi figyelem tartama 12-ről 8 másodpercre rövidült? Milyen eszközöket alkalmazzunk a büntetőeljárásban akkor, ha a fiatalok körében ma egy hír legfeljebb 140 karakter és ezek közvetítése és a beszélgetések is emojik alkalmazásával zajlanak?[9] Márpedig a kommunikáció révén meg kell tudni szólítania a büntetőeljárásnak a fiatalkorúakat, el kell érni őket, fel kell építeni bennük a bizalmat, hogy elhiggyék, a procedúra értük van, nem pedig ellenük. Ha ez sikerül, akkor jut a büntetőeljárás azoknak a tényeknek, körülményeknek a birtokába, melyek révén meg tudja ítélni a magatartásukat és igazságos döntést tud kiszabni. Nem célja jelen dolgozatnak a bírósági döntések igazságosságáról, illetve annak szükségességéről való elmélkedések papírra vetése, mindössze utalok a neves pszichoterapeuta és pczichoanalitikus Tari Annamária soraira, mely szerint a generációk közötti és az azonos korosztályon belüli élethelyzetekben is "az igazság elengedhetetlen ahhoz, hogy a helyzet oldódjon, a konfliktus megszűnjön, az élet visszaálljon a medrébe".[10] Ezzel párhuzamosan a pécsi pszichológus Séra László kiemeli, hogy a büntetés akkor igazán hatékony, ha módot ad a történtek értelmi és érzelmi feldolgozására és ezzel kedvező feltételeket teremt a lelkiismereti funkciók kialakulásához.[11]
Kérdés, hogy kriminális magatartás esetén egyáltalán a bűnüldöző hatóságok, bíróságok tevékenysége, a nevelő hatás kifejtése-e a megoldás. Ahogy a magyar gyerekpszichológia doyenje, Ranschburg Jenő kifejti, a magatartási zavarokkal küzdő gyerekeket a 18. század végéig nem az adott korszakra jellemző gyógyítás, hanem az adott korszakra jellemző nevelés eszközeivel próbálták megváltoztatni.[12]
- 230/231 -
A gyógyítás egy biológiai folyamat, a nevelés ezzel szemben a társadalmi befolyás a gyerekre. Erre a felfogásra - a nevelés előtérbe helyezésére - már az Ószövetségből és az ókori Rómából is ismertek példák, ahol - mint később is - a devianciát kinevelhető tökéletlenségnek tekintették. Ezzel szemben napjainkban egyre inkább előtérbe került a betegség oldaláról való megközelítés. Míg három évtizeddel ezelőttig egy gyerekre azt a megjegyzést tették, hogy neveletlen, addig ugyanaz a gyerek ma már a hiperaktivitás miatt kap kezelést. A régen felkészületlen, esetleg alacsony értelmi színvonalú diák mára teljesítményszorongó lett, míg a fékezhetetlenül agresszív gyerek alkalmazkodási rendellenességben szenvedő. A sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési-tanulási-magatartási zavarokkal (BTM) küzdő gyerekekre ma fokozottan odafigyelnek az iskolákban. A családi mikro- és a társadalmi makrokörnyezetben jelen lévő kockázati faktorok mennyisége és a minősége, valamint a gyerek helyes irányba történő szocializációjának kudarca, a gyerekkori magatartási zavar megjelenése között egyenes arányosság figyelhető meg.[13] Ugyanakkor a faktorok egymást is erősítik. Például a súlyos tanulási problémákkal küzdő gyerekek általában agresszívabbak a társaiknál, illetve az agresszív gyerekek iskolai teljesítménye rendszerint elmarad az általánostól.[14]
A már említett változás tetten érhető abban is, hogy az elsősorban a 2010-es éveket megelőzően tevékenykedő Ranschburg Jenő elsősorban az offline devianciákkal, a beilleszkedési rendellenességgel, mint a gyerek- és serdülőkor egyik legsúlyosabb és legkitartóbb zavarával foglalkozott, addig a 2010-es években Tari Annamária kutatásainak a középpontjában a fiatalok online magatartásai és az azokból eredő problémák állnak. Ranschburg Jenő a büntető eljárásjog szempontjából is jelentőséggel bíró magatartási zavarokról akként ír, hogy a beilleszkedési rendellenesség keretében a gyerek kihívó, agresszív viselkedésével sérti mások alapvető jogait, következetesen semmibe veszi a társadalom által elvárt szociális normákat. Ennek megnyilvánulási formáiként egyrészt durva és agresszív az emberekkel és az állatokkal; másrészt szándékosan rongálja a mások tulajdonát; harmadrészt a céljai elérése érdekében lop, csal; negyedrészt gondolkodás nélkül megszegi a közvetlen környezete, az otthona és az iskola szabályait. Szembe kell nézni azzal, hogy a mai gyerekek hajlamosabbak az agresszivitásra, mint a 30-40 évvel ezelőttiek, és elkövetnek olyan súlyosan erőszakos bűncselekményeket is, amelyeket korábban csak a jóval előrehaladottabb életkorúak tettek.[15] Ezeket a beilleszkedési rendellenességeket ma már egyértelműen ki lehet bővíteni a korábban részletezettek szerint az online visszaélésekkel, amikor a fiatalkorúak az internetes közösségi oldalakon gondolkodás nélkül becsületet sértenek, rágalmaznak, zaklatnak. A közoktatás és -nevelés céljai változatlanok, ugyanakkor azok elérése érdekében a pedagógusok kezében lévő eszközök megcsappantak. Míg a rendszerváltás előtt általános elfogadottak voltak a nevelő célzatú "pofonok", "körmözések", "fülhúzások", addig mára ezek közfelháborodást váltanak ki a nyilvánosság előtt. Ezek visszaszorulásával egyidejűleg a helyüket a diákok által társaik, pedagógusaik sérelmére elkövetett testi-lelki erőszak vette át.
Akár a nevelésre, akár a gyógyításra helyezzük a hangsúlyt a fiatalkorúak devianciájának kiküszöbölésében, vitathatatlan, hogy nem szabad megfeledkezni a tanulási folyamatról. A tanulás egyrészt ismeretek felvétele, melynek révén tudásra tesz szert az ember, másrészt készségek elsajátítása, melynek révén képességei jönnek létre. Bár az ember - csakúgy, mint a jó pap - képes holtáig tanulni, az ötödik és a huszadik életév között sajátítja el a legtöbb ismeretet a lehető leggyorsabban, legkevesebb fáradsággal.[16] Más megközelítésben a tanulás a tapasztalatok hasznosításának a képessége, az addig szerzett tapasztalatok mellé újabbak, illetve új ismeretek épülnek be, ezáltal változást előidézve a viselkedésben.[17] A személyiség ugyanis egy olyan egyedi és megismételhetetlen, dinamikus funkcionális rendszer, amely veleszületett testi és idegrendszeri sajátságai bázisán, a társadalmi és természeti környezettel való folytonos kölcsönhatásban, állandó fejlődés és változás folyamatában, én-tudata birtokában többé-kevésbé tudatos viselkedésválasztással határozza meg önmagát. Így megállapítható, hogy ez nem egy születéskor már fennálló, merev struktúra, hanem a születéskori kiindulópont a társadalmi és természeti
- 231/232 -
környezet hatására is folyamatosan változik.[18] A fejlődés során a már említett tanulás mint külső hatás az éréssel alkot egységet. Az érés egy belső folyamat, a belső rendszerfeltételek dinamizmusa, a saját belső törvényszerűségek.[19]
Az életkor csak egy állapot. Ahogy Gorcsev Iván fogalmazott Laboux miniszternek Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című művében: "Az én koromban ön sem lehetett öregebb nálam." Ennek ellenére, ahogy az a mottóból és a fentiekben ismertetett pszichológiai álláspontokból is kitűnik, lényeges, hogy a 18 éves korig milyen hatások érik az embert. Ezért kiemelten fontos a büntetőeljárásban is, hogy miként zajlik a fiatalkorú terheltek felelősségre vonása, illetve milyen módon lehet biztosítani a kiskorú sértettek érdekeinek, jogainak a helyreállítását. ■
JEGYZETEK
[1] https://birosag.hu/nyitott-birosag (2019. március 11.)
[2] https://birosag.hu/sites/default/files/2019-02/nyitott_birosag_2018._evi_osszefoglalo.pdf (2019. március 11.)
[3] Tari Annamária: #yz Generációk online. Tericum könyvkiadó, Budapest 2015. 103. o.
[4] Tari: i. m. 165., 170. o.
[5] G.R. Patterson - M.S. Forgatch: Parents and adolescents. Hivatkozza: Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek - Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkorban. Saxum Kiadó, Budapest 2009. 144. o.
[6] Susan Greenfield: Mind change. Hivatkozza: Tari Annamária: #yz Generációk online. Tericum könyvkiadó, Budapest 2015. 187. o.
[7] Tari Annamária előadása a Magyar Igazságügyi Akadémián 2018. szeptember 27-én.
[8] Keresztes Zoltán előszava. In: Tari Annamária: A bátor generációk #SzorongokTehatVagyok. Tericum könyvkiadó, Budapest 2017. 9. o.
[9] Tari: i. m. 240. o.
[10] Tari Annamária: A bátor generációk #SzorongokTehatVagyok. Tericum könyvkiadó, Budapest 2017. 38. o.
[11] Séra László: Általános pszichológia. Comenius Bt., Pécs 2001. 235. o.
[12] Ranschburg: i. m. 11. o.
[13] Ranschburg i. m. 12-13. o., 16-17. o.
[14] Ranschburg i. m. 53. o.
[15] Ranschburg i. m. 138., 167. o.
[16] Günter Clauss - Hans Hiebsch: Gyermekpszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. 251-252. o.
[17] Séra: i. m. 87. o.
[18] Séra: i. m. 211-212. o.
[19] Günter Clauss - Hans Hiebsch: Gyermekpszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. 79., 82. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Szekszárdi Járásbíróság.
Visszaugrás
