A munkaerő-kölcsönzés egy sajátos három alanyú (kölcsönbeadó-munkavállaló-kölcsönvevő) munkavégzési viszonyrendszer, melynek létjogosultsága az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, azonban szabályai jelentős korrekcióra szorultak, amit a folyamatos, a jelenleg még hatályos Mt. módosításai is tükröznek és ugyanez megjelenik - bár némiképp eltérő tartalommal - az új Mt. szabályrendszerében is. Ehhez hasonló jellegű az iskolaszövetkezet, mely 2011-ben került be a még hatályos Mt.-be, majd ezt követően az új Mt. végleges változatába. Mindkét intézmény - Sárközy Tamás terminológiájával élve - keresztülfekvő jogviszony, melynek egyik vége a polgári jogban található, a másik pedig a munkajogban. Ennél fogva a két atipikusnak mondható jogintézmény az általános (munkaerő-kölcsönzés) és a különös (iskolaszövetkezeti munkavégzés) viszonylatában áll egymással. Ezek értékelő elemzésére vállalkozunk a következő - alapvetően főként lényegi kérdésekre koncentráló - tanulmányunkban.
Az új Mt. ahelyett, hogy a XV. Fejezetben a távmunkavégzés elé helyezte volna a munkaerő-kölcsönzés "különös szabályait", egy külön fejezetet nyitott számára a XVI. sorszámmal megjelölve. Megbontva az atipikus munkaszerződések rendszertani egységét, a kodifikátor a kiegészítésnek ezt a könnyebb megoldását azért választotta, mert az első tervezetben nem szerepeltette a munkaerő-kölcsönzést és így volt a kiegészítést a legkönnyebben átszámozás nélkül megoldani. Rendszertanilag azonban ez a megoldás nem logikus. Ugyanígy az iskolaszövetkezet és a tagja közötti munkaviszonyt sem kellett volna egy újonnan létesítendő XVII. Fejezetben elhelyezni, hanem a munkaerő-kölcsönzéssel együtt szintén elhelyezhető lett volna az atipikus szerződéseket tárgyaló fejezetben a munkaerő-kölcsönzést követően. E szerződéstípus ugyanis a munkaerő-kölcsönzésnek egy speciális válfaja csupán. Ezért, ha elfogadnánk az atipikus szerződéseket tartalmazó fejezettől történő elkülönített szabályozást, egy fejezetben lehetett volna szabályozni a munkaerő-kölcsönzéssel, mindkét altípust egymástól alpontokkal elkülönítve. A szabályozást tartalmilag azonban mind a munkaerő-kölcsönzésnél, mind az iskolaszövetkezeti tagi munkaviszonynál bizonyos problémáktól és hiányosságoktól eltekintve - amelyeket a továbbiakban felvetünk - elfogadható.
Külön is helyeselhető, hogy a hatályos Mt. - amely 2001-ben vezette be a munkaerő-kölcsönzés intézményét - számos e kört érintő módosításon ment át, mindennek ellenére szabályrendszere (hatályos Mt. 193/B. §-193/P. §) túlzottan terjengős, nehezen áttekinthető és számos ponton ellentmondásos volt, ezzel szemben az új Mt. rendelkezései egyszerűbbek, egyértelműbbek és terjedelmileg is az indokolt szinten maradnak.
Ami a munkaerő-kölcsönzést illeti, a kodifikátor először a fejezet első alcímében a fogalmakat megfelelőképpen tisztázza. Figyelembe véve azonban azt, hogy a munkaerő-kölcsönzésnél a "kölcsönbe adó" cég és a "kölcsönkérő" cég között sem kölcsönszerződés, sem haszonkölcsön-szerződés nem jön létre a kölcsön tárgyának helyettesíthető, a haszonkölcsönnek pedig ingyenes jellege miatt, ezért itt jogdogmatikailag tulajdonképpen "munkaerő-bérbeadási" szerződésről van szó. A kölcsönbe adó és a kölcsönvevő kölcsönzés tárgyában kötött szerződése polgári jogba tartozó szerződés - potenciálisan, mint sui generis szerződés - nevezhető lenne pl. - sajátos tárgyára tekintettel - "munkaerő-bérleti" szerződésnek, de nem a munkaerő-kölcsönző cég és az általa kikölcsönzésre alkalmazottak, hanem a kölcsönző cég a munkaerőt kölcsönbe vevő foglalkoztató vonatkozásában. Ezt azonban szemérmesen világszerte elhallgatja a foglalkoztatáspolitika és a munkajog, nehogy emberkereskedelemnek tűnjön a munkaerő-kölcsönzés, amely ha vesszük ellentétes a munkaszerződés Európában kialakult felfogásával, amely tiltja az "almunkabérletbe adást". A jogi precizitás ezért megkövetelte volna a jogalkotótól, hogy a 214. § (1) bekezdésében a munkaerő-kölcsönzés fogalmának meghatározásakor az a) alpontban megjelölt "munkaerő-kölcsönzés" mellé zárójelbe téve oda írja a "munkabérbe" adást, a b) alpontnál a "kölcsönbe adó" mellé pedig a "bérbeadót". Ugyanígy a c) alpontnál a "kölcsönvevőhöz" ugyancsak zárójelbe téve oda kívánkozna a "bérbe vevő" a d) alpontnál az lenne a precíz, ha a "kikölcsönzött"mellett ott szerepelne ugyancsak így, a "bérbe adott" kitétel, az e) alpont esetében pedig a "kikölcsönzést" a "bérbeadással lett volna indokolt megtoldani.
Hogy ki lehet kölcsönbe adó, azt a 215. § foglalkozás-védelmi szempontból jól határozza meg. Kifogásolható azonban, hogy a jogalkotó nem tiltotta meg a korábbi szabályozáshoz hasonlóan azt, hogy a kölcsönző cég munkaerő-közvetítéssel nem foglalkozhat. Bár a 216. § (1) bek. b) pontja érvénytelenné nyilvánítja az olyan kikötést, amelyben a kölcsönző cég a kikölcsönzésért, ill. a kölcsön-munkavállalói alkalmazásba vételért igényel, a kölcsönmunkás kiszolgáltatott helyzete miatt ez a szankció azonban megfelelő védelmet nem biztosít, már a bizonyítás nehézsége miatt sem. Sokkal nagyobb védelmet biztosít a kölcsön-munkavállalók részére a még hatályos Mt.-nek az az előírása, amely tiltja, hogy a munkaerő-kölcsönző cég munkaerő-közvetítéssel is foglalkozzon. A régi Mt. korábban hatályos szövege ugyanakkor tartalmaz egy olyan előírást is, amely érvénytelennek nyilvánítja az olyan megállapodást, mely szerint egy munkáltató bárkinek munkaerő-kölcsönző cég alapítására pénzt adományoz. Az ilyen pénzadományozás célja ugyanis egyértelműen az, hogy az adományozó cég oda irányítsa bérmegtakarítási célból leépíteni kívánt dolgozóit, amely munkaerő-kölcsönző cégként felveszi őket és olcsóbb munkaerő-kölcsönzési díjért (bérért) visszaküldi őket eredeti cégükhöz. Így bérelte vissza a Deutsche Bank az elbocsátott beosztott és középvezetői bankhivatalnokait 2005-ben (információ W.W. Kleinbergtől, az Institut für Kirche und Gesellschaft der Evang. Kirche von Westfahlen tud. munkatársától) és hasonlóan az Mt. eme 2001. évi kiegészítése ellenére ma is Magyarországon a külföldi érdekeltségű nagy cégek tartósan és tömegesen kölcsönmunkaerővel működnek (szakszervezeti vezetők közlése a Friedrich Ebert Stiftung 2002. év őszi konferenciáján). Ebből a szempontból helytálló, hogy a 214. § (2) bek.-e kimondja, hogy az ugyanazon a helyen történő kölcsön-munkavégzés nem haladhatja meg az 5 évet, csak akkor, ha a megszakítás több mint 6 hónap. Ha ugyanis a kölcsönvevő cég meg van elégedve a kölcsönmunkás munkájával, véglegesítse. Ezzel kapcsolatosan a még hatályos Mt. kimondja, hogy ha a kölcsönvevő cég a kölcsönmunkást rendes munkavállalóként kívánja foglalkoztatni, a kölcsönző cég ehhez akkor is köteles hozzájárulni, ha a kölcsön-munkaszerződés ideje még nem járt le. Az új Mt. ezt az előírást nem vette át, noha ez foglalkoztatást elősegítő rendelkezés. Egyúttal a munkanélküliség elleni küzdelem hatékony eszköze lehetne az is, ha az Mt. nem a munkaerő-kölcsönző cég alapítására irányuló sikertelenül bizonyítható pénzadományozási szerződést tenné érvénytelenné, hanem semmisnek nyilvánítaná az olyan, előbb már említett munkáltatói elküldést, amelyet munkaerő-kölcsönző cégtől ugyanoda történő visszaküldés követ. Az viszont helyes, hogy a 216. § (2) bekezdése érvénytelennek nyilvánítja az "almunkaerő-kölcsönzésbe" (almunkabérletbe) adást és a sztrájktörésre irányuló kölcsönzést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
