Vizsgálódásunk egy konkrét, jogi és erkölcsi vonatkozásban is fontos kérdést ölel át, hisz az abortusz ma sincs megnyugtatóan rendezve, feszültség húzódik a hatályos jogi szabályozás és egyes világnézeti felfogások között.
Bevezetésként röviden áttekintjük a jog és az erkölcs társadalmi jellemzőit, ugyanis témánk szempontjából elengedhetetlen ennek vizsgálata. A jog keletkezésének és változásának jellegzetességei fontosak itt számunkra. A jog dinamikus oldalát megvizsgálva megállapítható, hogy a politikum mellett az erkölcsnek (szokásnak) is óriási szerepe van a jogképzésben.[1] Fontos továbbá, hogy az erkölcs - mivel transzcendens gyökerű - az összes életviszonyra, azaz az egész emberre hatni kíván. Emellett az erkölcs épp azért, mivel az összes életviszonyra, minden időben hatni kíván, a joghoz képest formátlan, azaz előírásai nem bírnak kötelező erővel, szankciói nem kikényszeríthetők. Ezért szükséges a vallási előírásokat, egyházak tanítását vizsgálni. Mi a keresztény (katolikus) erkölcsöt vizsgáljuk, ugyanis a kettőezer év alatt kialakult katolikus morálteológia jól körülhatárolt és rendszerezett.
Témánk a jog és erkölcs által közösen határolt rendszeren belül található, olyan életviszonyok között, amelyek erősen erkölcsi színezetűek, vagyis a jogi szabályozás olyan értéket is megtestesít, amelyről az erkölcs is értékítéletet mond. Megemlíthető, hogy e területen kívülesnek és számunkra közömbösek a technikai jellegű jogi szabályozások (pl. KRESZ-szabályok, cégbejegyzés, ingatlan-nyilvántartás stb.). Az erkölcs tekintetében ugyancsak közömbös számunkra az erkölcs transzcendens gyökere, az erkölcs statikus oldala (kinyilatkoztatás, dogmatika), az erkölcsnek az a vonatkozása lényeges itt számunkra, amely a társadalomban - annak szabályozásában - realizálódik.
Ebben a részhalmazban leginkább az ember életéhez, méltóságához, vagy az ehhez legszorosabban kapcsolódó viszonyok kerülnek szabályozásra, így például a témánk alapjául szolgáló abortusz, vagy az eutanázia, halálbüntetés, génsebészet, azonos neműek házassága, háború megítélése és akár a bioetika.
Az alábbiakban az abortuszt orvosbiológiai, teológiai, erkölcsi, illetve jogi szemszögből vizsgáljuk meg.
Az abortusz problematikája végső soron azzal a kérdéssel szembesít, hogy a magzat személy-e avagy sem. Ez önmagában nem válaszolható meg sem jogi, sem erkölcsi, sem biológiai szempontból. A jog válasza - kívülről - egyszerű. Amennyiben a jogalkotó a magzatot személynek ismeri el, úgy a magzat személy.[2] A biológia tényszerűen vizsgálja a fogamzást és a magzat fejlődését. Erkölcsi következtetéseket a filozófia és az erkölcstan segítségével lehet levonni a biológiai tényszerűségekből. Az erkölcs gyökere, a kinyilatkoztatás ugyanis nem tartalmaz kifejezett rendelkezést, a katolikus dogmatika sem foglal állást; tehát nem dogma, hogy a magzat ember. Ez az erkölcsi tanításban jelenik meg, ott pedig hangsúlyosan.
Vizsgálatunk először a biológiai kutatások felé fordul és onnan próbál morális következtetéseket levonni.
Ebben a részben a magzati élet korai szakaszára vonatkozó újabb biológiai ismereteket kívánjuk áttekinteni az idevágó filozófiai és teológiai állításokra vonatkoztatva. Bár egy ilyen irányú vizsgálódásból további etikai következtetések is levonhatók, mi csupán néhány erkölcstani megfontolásra szorítkozunk, az emberi élet kezdeteire vonatkozó mai ismereteink alapján. A katolikus erkölcstan állítja, hogy "a fogantatás pillanatától kezdve minden emberi lény életét feltétlen tisztelet illeti meg, mert az ember az egyetlen földi teremtmény, amelyet Isten önmagáért akart és hogy minden egyes ember szellemi lelkét Isten közvetlenül teremti".[3] Ugyanakkor az is elgondolkoztató, hogy mikortól jelenhet meg egy fejlődő szervezetben ez az abszolút érték.
Az emlősök szaporodásában egy petesejt és egy hímivarsejt egyesül, hogy egy új, genetikailag majdnem mindig egyedülálló egyedet hozzon létre. Az elmúlt két évtized kritikus felfedezése a "capacitatio", "az a folyamat, melynek során a spermium képessé válik a petesejt megtermékenyítésére". Az emberi hímivarsejtnek kb. két órát kell eltöltenie a női szaporító-szerven belül, mire képessé válik a petesejt megtermékenyítésére. E folyamat eltávolítja vagy inaktívvá teszi az ún. dekapacitáló faktort, amely a spermiumhoz kötődik, miközben az áthalad a férfi szaporító-szerv járatain. Ez lehetővé teszi az acrosomális reakció létrejöttét, melynek során a spermiumban lebontó enzimek szabadulnak fel, hogy elősegítsék a spermium áthatolását a petesejt burkain. Ezután a spermium behatolhat a petesejtbe és így megkezdődhet
- 48/49 -
a megtermékenyítés.
A megtermékenyítés rendszerint a tuba Fallopii-nak a petefészekhez közeli végén történik. A hímivarsejtnek mintegy tíz órára van szüksége ahhoz, hogy elérje a petesejtet, és ha nem következik be megtermékenyítés, elpusztul. A megtermékenyítés azonban nem csupán a petesejt felszínén való áthatolásból áll. Inkább bonyolult biokémiai folyamat, melyben a spermium fokozatosan hatol át a petesejt különböző rétegein. Csak miután ez az egyetlen spermium behatolt a petesejtbe, olvad össze haploid - mindössze "fél pár" - kromoszómakészlete a petesejt haploid magjával annak citoplazmájában, hogy új entitásként létrehozza a diploid kromoszómakészletet. Ezt a folyamatot syngamiának nevezzük. Mintegy 24 órát vesz igénybe, eredménye a zigóta. Így a megtermékenyítés folyamata (és fontos megjegyeznünk, hogy ez folyamat) általában 12-24 óra alatt megy végbe, melyhez a két haploid mag fúziójának újabb 24 órás szakasza járul.
A megtermékenyüléssel négy nagyobb esemény következik be: 1. az új képződmény a 46 kromoszóma teljes készletére tesz szert, 2. neme a kromoszómák szintjén meghatározottá válik, 3. eldőlnek a genetikai változatosságtól függő sajátságai, és 4. megkezdődik osztódása. Ezután sejtosztódások bonyolult sorozata következik, amint a megtermékenyített petesejt megkezdi utazását a Fallopius-féle csövön keresztül a méh felé. A megtermékenyítés után kb. 30 órával kettéosztódik, majd a 40-50. óráig újabb osztódás következik be, és kb. 60 óra kell a nyolcsejtes fokozat eléréséhez. Amikor a kezdemény a méh bejáratához közelít, a 12-16 sejtes, morulának nevezett állapotban van. Ez a negyedik napon következik be. Bár itt a sejtek már tömörülnek, még egyikük sincs elkötelezve arra, hogy valamely meghatározott egységgé vagy ilyen egység részévé fejlődjék. A hatodik és hetedik nap körüli időben a kezdemény, melyet most blastocystának nevezünk, eléri a méh falát és megkezdi a beágyazódást, hogy tovább tudjon fejlődni. Ebben az állapotban két sejttípussá való differenciálódás következik be: a trophectoderma sejtek alkotják a blastocysta külső falát, míg a belső állomány sejtjeiből fejlődik ki maga az embrió. A beágyazódás a második hét végére befejeződik, és megkezdődik az "utero-placentáris keringés" kialakulása. Fontos megjegyezni, hogy a blastocysta stádiumtól a beágyazódásig tartó szakaszban az előembrió többféle minőséget létrehozó osztódásra képes. Néhány dokumentált eset ismeretes, amikor ezek a különböző sejtek osztódás után újra egyetlen minőséggé rekombinálódtak. Nem szükségszerű, hogy minden zigóta emberi lénnyé váljék, mola terhesség is kialakulhat, amikor abnormis megtermékenyü-lés folytán placentáris szövetből álló képződmény jön létre.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a zigóta kromoszómáiban nincs elegendő genetikai információ ahhoz, hogy létrehozza az emberi faj egy egyedévé fejlődni képes embriót. A korábbi felfogással ellentétben a zigóta ezen a fokon nem önálló és nem önellátó. Ahhoz, hogy emberi embrióvá váljék, további lényegi és kiegészítő információra van szükség azon kívül, ami a zigótában adott, mégpedig az anyai mitochondriumok genetikai anyagára, és messenger RNS vagy fehérjék formájában adott anyai vagy apai eredetű genetikai üzenetekre. Molekuláris biológiai értelemben nem helyes azt állítani, hogy a zigóta az embrió fejlődéséhez szükséges minden információ-hordozó molekulával rendelkezik, hanem legfeljebb azt, hogy a zigóta rendelkezik azokkal a molekulákkal, melyek alkalmasak információs kapacitás megszerzésére.
Az informálóképesség idővel jelenik meg, más molekulákkal való kölcsönhatás folytán. Ez az új molekula, a maga informálóképességével nem volt kódolva a genomban. Így a különböző tulajdonságok felvételének meghatározottsága az idő folyamán jelenik meg, molekulák közötti kölcsönhatásból eredő információfelvétel által. A zigóta fejlődése minden pillanatban számos tényezőn múlik: saját genetikailag kódolt információjának fokozatos életbe lépésén, az embrionális folyamat során de novo képződő információk érvényre jutásán, valamint kívülről eredő, a zigóta belső szabályozásától független információkon.
A fejlődés következő nagyobb fokozata az embrióé. Az embrió ezt a másállapot harmadik hetének kezdetén éri el. Ez a szakasz a pre-embriónak a méhfalba való beágyazódásával kezdődik, valamint különböző kötőszövetek kialakulásával a pre-embrió és a méhfal között. Kialakul a méhlepény, mely az anya és az embrió közötti kölcsönhatások közvetítőjeként működik.
Most két nagyobb esemény következik be. Az első a gastrulatio teljessé válása, amely az embrió sejtjeinek mélyreható, de jól szervezett átrendeződését jelenti. Ez a folyamat - mely a harmadik héten megy végbe - különböző sejtrétegek kifejlődését eredményezi, melyek végső soron a kezdemény különféle szöveteinek és szerveinek megjelenéséhez vezetnek. Ebben az időben minden gén működése ki van kapcsolva, kivéve azokét, amelyek meghatározzák, hogy melyik sejt mivé válik. Ebben az időben három réteg van jelen, melyeken a szervezet nagy részének kifejlődése alapul: az embrionális ectodermából lesz a hámszövet, az idegrendszer, a szem érző epitéliuma, a fül, az orr és a fog-
- 49/50 -
zománc. Az embrionális endodermából lesznek az emésztőrendszer és a légzőrendszer nyálkahártyái. Az embrionális mezodermából alakulnak ki az izmok, a kötőszövetek, a csontok és a véredények.
Ezután kezdődik a második nagyobb esemény, az embriogenezis vagy organogenezis folyamata, mely a nyolcadik hét végéig tart. E folyamat eredménye az összes nagyobb külső és belső struktúra és szerv kialakulása.
A harmadik hét végére, a vérsejtek és a szív megjelenésével már kialakult a primitív véredényrendszer. Az idegrendszer fejlődése a velőcsőből indul, és az agy lényeges részei, az elő- és középagy, valamint az utóagy kifejlődéséig jut. Eközben jelenik meg az alsó és felső végtagkezdemény is. Elkezdődik az emésztőrendszer, valamint a külső szervek és testrészek, mint a fej, a szem és a fül kialakulása. Megjelenik a kéz és a láb, valamint a nyolcadik hét végére különálló ujjak és lábujjak képződnek. Az idegrendszer fejlődése kritikus, mert ezen alapul a test legtöbb funkcionális aktivitásának létrehozása és koordinálása. A kezdetleges agy- és gerincvelő jelen van a harmadik hét körüli időben, de az idegrendszeri működéshez nem eléggé specializáltan és differenciáltan.
A korszerű élettudomány kulcsfontosságú megállapítása, hogy a fogamzás biológiai értelemben folyamat, amely a spermiumnak a petesejt külső rétegén való áthatolásával kezdődik és a diploid kromoszómakészlet kialakulásával teljesedik be. E folyamat legkevesebb egy napig tart.
Belátható és kétségtelen, hogy mihelyt a biológiai fogamzás végbement, az emberi faj genotípusát hordozó élőlénnyel állunk szemben. Ez a zigóta további osztódásokra képes és egyértelműen az őse mindannak, ami következik. Az az élet, amely az újonnan megtermékenyített petében jelen van, különbözik az apáétól és az anyáétól is, és hogy általában genetikailag egyedi, de a zigóta még nem egy teljesen megformált egyed és emberi individuum (ontológiai individuum). Az ikerképződés és a rekombináció miatt, s mert a gastrulatióig bármely sejtből teljes lény válhat, nem szükségszerű, hogy valamely zigótát egy meghatározott, genetikailag egyedülálló emberi lény kezdőalakjának mondjunk. Bár a zigóta a genetikailag megkülönböztetett élet kezdete, nem ontológiai individuum, de nem is szükségképpen annak közvetlen előfutára. Másodszor, a zigóta osztódik, és így a sejtek olyan együttese keletkezik, amelyek mindegyike egyenértékű a zigótával abban az értelemben, hogy bármelyikből lehet egész embrió, vagy annak, illetve az extraembrionális struktúrának bármely része, ugyanis ezen a fokon a sejtek még totipotensek: a megtermékenyült petében benne rejlik a teljes szervezetté való alakulás képessége. Az embriológiai szaknyelvben az ilyen sejteket totipotensnek nevezik. Amint a fejlődés továbbhalad, a sejtek fokozatosan elvesztik képességüket arra, hogy a felnőtt szervezetben található bármilyen sejtté fejlődjenek. Ez olyan, mintha egyre keskenyebb csatornákon kellene áthaladniuk. A sejtek számára még lehetséges fejlődési változatok szűkülését elköteleződésnek nevezik. Az elköteleződés folyamata akkor fejeződik be, amikor a sejtek egyetlen fejlődési útra rendeltetnek. Ez a meghatározódás jelenti az elköteleződés folyamatának befejező lépését. A meghatározódás a gastrulatio során kezdődik, az embrionális fejlődés harmadik hetének végén.
A genetikai értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen.
Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés kezdete után kb. egy héttel következik be.
Ha az elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló emberi egyediség jelzésének - mivel a sejtek totipotenciája megszűntét jelentik -, akkor az individualitás csak a megtermékenyülés után három héttel jelenik meg.
Egy emberi lény nem emberi személy addig, amíg nem válik emberi egyeddé, azaz amíg az indivi-duáció nem megy végbe. Ontológiai értelemben sem a zigóta, sem a blastocysta nem individuum, noha genetikailag egyedülálló és különbözik a szülőktől. Az ikerképződés lehetősége fennmarad a gastrulatio kezdetéig, bár ilyen késői bekövetkezése ritka. Ráadásul egy osztódó zigóta újraegyesülhet és egyetlen individuummá lehet, de az is lehetséges, hogy minden sejt teljes individuumá fejlődik.
Egy emberi egyed nem lehet emberi személy, amíg egyedisége véglegessé nem válik.
További erkölcsi vizsgálódást igényel - a katolikus erkölcstan és teológia szerinti fogalommal - a meglelkesülés. A meglelkesülésről szóló teológiai felfogások nem kerülnek itt kifejtésre, viszont fontos leszögezni, hogy erkölcsi szempontból a meglelkesülés a személy ontológiai létének "keletkezésével" azonos, azaz a meglelkesülés "pillanatában" beszélhetünk személyről, következésképp az abortusz elvégzését - e szempontokra tekintettel - gyilkosságnak tekinti az erkölcstan.
- 50/51 -
Bár távolról sem kinyilvánított tantétel (tehát nem dogma), a római katolikus erkölcsteológiában támogatják azt az álláspontot, hogy a meglelkesülés egybeesik a megtermékenyüléssel, vagy legalábbis a fogantatás után a lehető leghamarabb következik be.
Mi tekintsünk távolabb és a pre-embrió és az embrió fejlődésének gyakorlati és filozófiai kérdéseit vegyük sorra.
Első probléma a megtermékenyült petesejt "vesztesége". A megtermékenyült petesejteknek csak mintegy 45%-a ér célba. A többi 55% különböző okokból elvetél. Ebből néhány a méh biokémiai folyamataival függ össze, a többit egyes hormonok túlságosan alacsony szintje vagy a pre-embrió, illetve az embrió rendellenes felépítése okozza. Ez a hatalmas magzati veszteség intuitív módon érvel az ellen, hogy a fogantatáskor megteremtődnék a nem-anyagi individualitás elve (lélek). Mi értelme volna itt egy ilyen elv teremtésének, amikor oly nagy a valószínűsége annak, hogy az adott kezdemény még embrióvá sem fog fejlődni, nemhogy érett magzattá.
Második probléma az ikerképződés és rekombináció lehetősége. Mit mondhatunk a nem-anyagi individualitásról e folyamat közben? Ha az egyediség megtermékenyüléskor létrejön, de utána ikrek képződnek, hogyan értelmezzük az eredeti individualitás viszonyát a kettéosztódott zigótához? S ha ezután rekombináció (a sejt nem embrióvá fejlődik, hanem más sejtté) következik be, milyen következetes magyarázat adható arra, hogy mi történik most a nem-anyagi individualitással? Alapvetően tisztázatlan, hogy mit gondolhatunk erről az azonnali meglelkesülés általános elméletének keretei között. Itt van továbbá az a kérdés, hogy vajon a lélekre, mely a szó klasszikus értelmében a test szubsztanciális formája, szükség van-e ahhoz, hogy a megtermékenyült pete a számára lehetséges formákká fejlődjék. A fenti kérdésekre az alábbi válaszadások lehetségesek.
- A morula nem lehet emberi személy vagy individuum mindazon jogokkal, melyek az emberi faj egyedeit megilletik, amíg a személyről alkotott hagyományos felfogásunkat követjük. Végső soron a teljes egyediség nem érhető el, amíg az elköteleződési folyamat be nem fejeződik és a sejtek nem veszítették el totipotenciájukat. Így a fizikai individualitás elérése az egy- és háromhetes kor közé tehető. Ezért egyszerűen nem beszélhetünk arról, hogy az individuum a megtermékenyülés pillanatától fogva jelen lenne.
- Másodszor, ha tekintetbe vesszük a személynek a katolikus erkölcstanban általánossá vált definícióját - eszes természetű egyedi szubsztancia (ens rationalis) -, az értelmes természettel kapcsolatban kérdések merülnek fel. Mikortól számolhatunk az eszes természet jelenlétével? Egyes vélemény szerint a primitív csík kialakulásától lehet számítani, amely egyidejű a velőcső kiformálódásával, azaz a nyolcadik hét végéig tartó időszak. Alapul vehetnénk még a nyolcadik hét körül elért fokozatot, amikor az első feltételes reflexreakciókat észlelték. Harmadik lehetséges válaszként a viszonylag integrált idegrendszer megjelenését adhatjuk meg, mely a magzati fejlődés huszadik hete körül következik be. Itt döntő fontosságú az idegpályák összeköttetése, mely lehetővé teszi ingerek felfogását és mozgások indítását. Filozófiailag értelmezhető módon értelmes természetről akkor beszélhetünk, ha megvannak azok a biológiai struktúrák, amelyek szellemi, nem csupán reflexszerű ténykedésekhez kellenek. A biológiai adatok azt sugallják, hogy az értelmes természet legkorábbi ideje a huszadik hét körül lehet, amikor az egész szervezet idegi integrációja megvalósul. A szerkezet megléte nem jelenti azt, hogy a magzat eszes tevékenységet folytatna, csak azt, hogy ennek biológiai előfeltételei megvannak.
- Harmadszor, a pre-embrionális forma nem teljesen passzív, nemcsak külső hatások befogadója. Saját tevékenységet is folytat, mely az összetevők új kombinációjából, eredő képességekből származik. Ilyen képességek jelennek meg akkor, amikor ezek az elemek rendszerré, pl. embrióvá alakulnak. Az új rendszerek kifejlődése új tevékenységi formák és lehetőségek forrása lesz, s a fejlődés további lépcsőinek alapjául és előfeltételéül szolgál. A filozófia nyelvén szólva: minden okunk megvan rá, hogy azt gondoljuk, a megszervezett anyag - a teljesen kifejlett zigóta elemeire gondolunk - a rendszer szerveződési formájának köszönhetően rendelkezik dinamikus sajátságokkal. Fontos megjegyezni azt is, hogy ahol csak anyagi erő - vagyis anyagi rendszerek alkotására való képesség - létezik, ott csupán anyagi természet vagy szubsztancia van jelen. Így a fejlődő test anyagi rendszere meg tudja magyarázni saját aktivitását. Következésképpen nincs okunk arra - sem filozófiai, de még kevésbé teológiai szempontból -, hogy ragaszkodjunk például ahhoz a nézethez, amely szerint az emberi test nukleoproteinjeinek szerkezeti kémiai reakcióihoz a lélek szükséges lenne, vagy éppen közvetlenül mozgatná azokat.[4]
Áttekintettünk néhányat az emberi élet fejlődésének kezdeti szakaszaira vonatkozó alapvető biológiai tények közül, a hozzájuk kapcsolódó filozófiai és erkölcsi igények értékelése szempontjából. Megpróbáltuk feltárni, vajon igazolható-e ésszerű módon az abszolút érték, melyet a zigótának vagy a pre-embrionális szakasznak tulajdonított személyes mivolt tételezésé-
- 51/52 -
re alapoznak. Ha figyelembe vesszük a modern biológia eredményeit, az elköteleződés vagy a gastrulatio bekövetkeztéig - a megtermékenyülés után három héttel - nem igazolható az ontológiai értelemben vett külön egyed jelenléte. Vagyis a biológia oldaláról nem támasztható alá az a meggyőződés, hogy a megtermékenyült pete a megtermékenyítés kezdetétől fogva külön egyed, s nincs szüksége külső erőre ahhoz, hogy személlyé fejlődjék. Arra sincs megfelelő filozófiai bizonyítékunk, hogy a pre-embrió fizikai fejlődése csak akkor értelmezhető, ha a nem-anyagi egyediség kezdettől fogva jelen van.
Összegzésként elmondható, hogy biológiai szempontból - és ebből filozófiai, teológiai következtetéseket levonva - nem válaszolható meg egyértelműen az a fontos kérdés, hogy a megtermékenyüléstől számítható-e az embrió (később a magzat) egyedi személyessége. A megtermékenyüléstől számított különböző időpontok adhatnak támpontot a meg-lelkesüléshez, azaz a személlyé váláshoz.
Véleményünk szerint (szűk biológiai, bölcseleti szempontból) legkésőbb a harmadik hét végén beszélhetünk egyedi (ontológiai értelemben vett) személyről (totopotencia elveszítése - elköteleződés, a rekombináció és az ikresülés beálltának fejlődésbeli meghaladása), azonban a megtermékenyített petesejt egyediségében olyan értéket hordoz, mely feltétlen védelmet igényel és kijelenthetjük, hogy az abortusz premorális rossz, mivel megszakítja az életet.[5 ]Amennyiben a tágabb erkölcsi vonatkozást is megvizsgáljuk, a fogamzás - azaz a férfi és nő egyesülése - is hordoz erkölcsi vonatkozást, azaz erkölcsileg színezett tett.[6] Így egyáltalán nem tűnik a katolikus Egyház álláspontja szigorúnak, hogy a fogamzás pillanatától a megtermékenyített petesejtet - mint teremtményt - személynek tekinti.
Az abortusz jogi megítélését a magyar jogi szabályozás alapján - röviden - tekintjük át. A már említett két Alkotmánybírósági határozat (ld. 2. jegyzet) tette nyilvánvalóvá a gyakorlat számára is, hogy a magyar jogban a magzat nem személy. Az Alkotmány 54. §-a szabályozza az ember "veleszületett" jogait: "(1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani." Mivel láttuk, hogy a fogantatástól a születésig nincs igazán lényeges fokozati különbség a magzat fejlődésében (a huszadik hétre a magzat teljesen kifejlődik, sőt az ötödik hónapban (huszadik hét!) megszülető csecsemő a mai korszerű körülmények között már életképes is[7]), így a "veleszületett" jog helyett inkább az embernek velekeletkezett, őt megillető, létéből és emberségéből eredő jogokról lehet beszélni. Ebből következően - mivel a magzat biológiailag ember - az élethez való joga a megszületéshez való alanyi jogként normativizálódik.[8] Ennek ellenére a jogalkotó nem ismeri el a magzatot embernek. Megvizsgálva a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvényt, láthatjuk, hogy preambuluma ünnepélyes; "A Magyar Köztársaság Országgyűlése annak tudatában, hogy
- a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel;
- a magzati élet védelme a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg, ugyanakkor a magzat egészséges fejlődését biztosító feltételek megteremtése elsődlegesen a szülők felelőssége;
- a terhességmegszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze;
- a családtervezés a szülők joga és felelőssége (...)".
A törvény kimondja, hogy a magzati élet tiszteletet érdemel már a fogantatás kezdetétől, valamint rögzíti, hogy a terhességmegszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze. A terhesség megszakítása fejezet (5-12. §) azonban ennél "enyhébben" szabályozza az abortuszt, a gyakorlat pedig majdhogynem korlátozás nélkül él a 6. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, azaz a másállapot harmadik hónapjáig kirívóan magas számban - még önkormányzati segélyt is igénybe véve a költségekhez - kerül sor terhességmegszakításra.
Tehát a magyar jogrendben a magzat nem személy, az abortusz törvényben szabályozott.
A jog változásánál láttuk (1. jegyzet), hogy ez két oldalról történhet; a politikum és a szokás (erkölcs) oldaláról. A jogalkotó politikum nem vállalja fel azt, hogy a magzat ember. Az el nem ismerés fő oka szociálpolitikai jellegű: az állam nem tud méltó megélhetést biztosítani a megszületendő gyermeknek. Az állam nem tud hatékony tevékenységet kifejteni az ifjúságvédelem, a szexuális felvilágosítás, a gondozó szolgálat terén, ezért - a várható társadalmi hatások miatt - nem ismeri el a magzatot embernek.
A fejlődés útja azonban látható, ugyanis a tudományos fejlődés révén már a magzat élete is nyomon követhető; 4-5 hónapos korában megállapítható a neme, az anyaméhben már gyógyítható, ún. 4D felvétel készíthető róla, mely fényképszerűen örökíti meg a magzat arcát, s ezt el lehet helyezni a családi albumban. Ezek abba az irányba hatnak, hogy a társadalomban az ember fogalom - idővel - felöleli a magzatot is.[9]
- 52/53 -
Jogbölcseleti szempontból két következtetést lehet levonni az abortusz megítéléséből.
Egyrészt az orvosbiológia tudományos kutatásai, és az ebből levont bölcseleti-erkölcsi megfontolások megcáfolhatatlanná teszik a magzat ember voltát, a magzatét, mint az egyedi ember létezésének biológiai és genetikailag egyedi "ősét" (a "meglelkesü-lés" konkrét időpontjának nem meghatározott volta sem cáfolja ezt a tényt). Ezt a tudományos-erkölcsi nézetet kell joggá formálni. A jog - főleg szociális szempontból - nem ismeri el a magzatot embernek. Így a jog - az abortusz jogi szabályozását figyelembe véve - erkölcstelen. Erkölcstelen, ugyanis szociális szempontból engedélyezi - végső soron - védtelen emberek meggyilkolását (erkölcsi értelemben mindenképp így van, annak ellenére, hogy az abortusz nem bűncselekmény). Ezt erősíti annak az érvnek a fogyatékossága is, mely az abortuszjognak titulált "anya önrendelkezési jogá"-t a magzat alkotmányos jogával konkuráló jogként kezeli. A két jog azonban nincs azonos szinten. Az élet az alanyi jognak az alapja és eredője, ezért az anya személyiségi joga nem korlátozhatja a magzat megszületéséhez való jogát, mert ez az emberi élet elpusztítását vonja maga után. Tehát a magzat élethez való joga csak egy másik ember élethez való jogával konkurálhat, következésképp az anya életével és nem személyiségi jogával (pl. testével való rendelkezési jogával).[10]
Másrészt látjuk, hogy a jog fejlődését az erkölcs is befolyásolja. A magzat egyre inkább úgy jelenik meg, mint ember (a magzat gyógyítható, felvételek készíthetőek róla, melyek akár a családi albumba kerülnek). Amennyiben a társadalom széles rétege embernek fogadja el a magzatot, úgy ez minden bizonnyal a jogban is megjelenik (vö. a jog változása), akár a szokás joggá tételével; informális módon, azaz a szülők a magzatot gyermeküknek tekintik, és az abortuszt nem a családtervezés eszközének fogják fel, akár formális módon; a jogalkotó - tekintettel a kialakuló társadalmi felfogásra - a "társadalmi mérnökösködés" keretében olyan jogszabályokat hoz, mely mindinkább visszaszorítja az abortusz gyakorlatát (pl. szociális támogatások akár szimbolikus mértékű emelése, vagy más kedvezmény - amennyiben a család eláll az abortusztól stb.) s elvezet egészen annak tilalmáig.
Ez utóbbi következtetés veti fel leginkább a jog és erkölcs viszonyának korszerű kérdését. Az abortusz biológiai, bölcseleti, erkölcsi és jogi összefüggéseinek feltárása mutatja azt a viszonyt, amelyet a jognak és az erkölcsnek be kell töltenie a társadalomban. Az erkölcs - transzcendentális forrásából merítve - a lehető legmélyebben tárja fel a társadalom számára a közösségi élet értékeit és jelöli ki annak útját. Mindezt úgy, hogy (legalábbis a jog számára) utópisztikus társadalmat vázol fel. Tehát az erkölcs tekintettel van a "végső dolgokra",[11] míg a jog - értelemszerűen - nem lehet tekintettel ezekre. Az erkölcs így tud levonni a társadalmi jelenségekből - így a jogból is - olyan következtetést, amely kimondja, hogy az erkölcstelen, azaz nem felel meg annak az értéknek, értékrendszernek, amely - az erkölcs számára - örök. Ez megerősíthető, hisz amint már fent is kifejtettük, az állam inkább szociális szempontból nem mondja ki a magzat ember voltát.
Ha a jog és erkölcs egymásra való hatását történelmi szemmel vizsgáljuk, több történelmi példát is találunk. A már említett alkotmánybírósági határozat (64/1991. (XII. 17.) AB hat.) az ember jogalanyiságának a magzatra történő kiterjesztését a rabszolgaság eltörlésének jelentőségéhez hasonlítja. A rabszolgaság intézménye a maga korában - ha erkölcsileg nem is egyértelműen - gazdaságilag legitimizált volt.[12 ]Szent Pál Galatákhoz írt levelében már - transzcendens távlatból, de - minden ember jogképességét hirdette ("Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian egy-gyé lettetek Krisztus Jézusban." Gal 3.28.). Ez utópisztikus volt a maga idejében, és majd kétezer évnek kellett eltelnie, hogy - legalábbis a rabszolgaság tekintetében - a modern alkotmányok lefektessék, mint alapvető emberi jogot. Ez is hosszú és fájdalmas volt (ld. például az amerikai észak-dél konfliktust). A magzat jogképességének elismerése is ilyen hosszú és fájdalmas út, ha ezt szociális szempontból tartjuk nehezen elfogadhatónak, szintén fájdalmas, igazságtalan, és mondjuk ki újból: erkölcstelen.
A politikumnak (mint jogalkotónak) és az erkölcsnek (illetve annak hordozójának) egyre inkább párbeszédet kellene az abortusz ügyben (is) folytatnia. A jogalkotó nehéz helyzetben van, mert amellett, hogy külön terhet róna rá az abortusz tiltása (szociális háló megerősítése, megelőzés stb.) a nők emancipációs törekvésében gyökerező "nők önrendelkezési joga" is mély társadalmi beágyazottságú, és természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magzatot embernek tekintő erkölcsi felfogás is - a plurális értékeket megjelenítő jogalkotásban - azonos értékű a többi, abortuszra vonatkozó nézetekkel. A jogalkotó feladata tehát a folyamatos párbeszéd, azaz a nyitottság az erkölcsi értékek felé, s annak a helyi viszonyokra való folyamatos alkalmazása. Ez egyrészt mindenképp a jog "alázatával" kell járjon (a jogalkotó dialógusa az erkölcshordozó egyházakkal, szervezetekkel és figyelme a vallási értékekre, valamint a társadalomban zajló, erkölcsi vonatkozású folyamatokra), másrészt az erkölcshordozóknak kell - többek között - olyan nyelvezetet használniuk, melyet a társadalom szélesebb rétege is megért.
- 53/54 -
Az eddigiekben megvizsgáltuk orvosbiológiai, majd teológiai szempontból a fogamzást, illetve magzatfejlődést. Ezt követően a hatályos jogi szabályozást és annak kritikáját is megadtuk. További kérdésként még azt kell megválaszolnunk, hogy mi (lehet) a kritika alapja, azaz mi alapján jelenthető ki (ha egyáltalán kijelenthető), hogy az abortusz jogi szabályzása - azzal, hogy a 12. hétig a terhesség megszakítható, vagyis hogy a magyar jogrend a magzatot nem tekinti embernek - erkölcstelen.
Amint láttuk, az orvosbiológia nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a magzat ember, illetve pontosabban mikor beszélhetünk a magzat esetében olyan lényről, mely megfelel az értelmes lény filozófiai ismérveinek, azaz mely időpontig lehet, vagy egyáltalán lehet-e abortuszt elvégezni. Erre a kérdésre bölcseleti szempontból adható meg a válasz. Az erkölcs - mi a katolikus egyház erkölcstanát vettük figyelembe - a bölcseleti "választ sem várja meg" (ld. Evangelium Vitae enciklika, 6. jegyzet), a nemi aktus által, a női és férfi ivarsejt egyesülésével már egy új és védendő emberi életről beszél.
Világossá válik, hogy az orvosbiológia - mint egy jól körülhatárolható terület - a maga módszerével és tudományos igényével kimerítően írja le a magzat fejlődését. A fejlődés különböző fokozatainak megállapítása pusztán orvosbiológia szempontból nem ad támpontot az abortusz kérdés jogi megoldásához. A megtermékenyült petesejt, valamint a magzat fejlődésének különböző fokozatai választási lehetőséget biztosítanak annak eldöntéséhez, hogy a magzatot mikortól lehet - bölcseleti szempontból - embernek tekinteni. Tehát újból egy jól körülhatárolható tudományterület, amely értelmezhetővé teszi (teheti) az orvosbiológia eredményeit azzal, hogy az ember filozófiai meghatározásával közelíti meg a magzatfejlődést. Azonban a bölcselet sem foglal állást abban a kérdésben, hogy mikortól tekinthető a magzat embernek, csupán felvázolja az orvostudomány által elért eredmények bölcseleti vonatkozásait (ld. fent a lehetséges fejlődési szakaszokat, melyek alapján a magzat embernek tekinthető). Megállapítható, hogy a fenti tudományterületek a saját maguk által határolt terülteken belül nem tudják - mert nem arra hivatottak - megválaszolni a minket érintő kérdést. Ennek megválaszolása így egyszersmind egy döntés is. Annak megvallása, hogy ami a természettudományos úton közvetlenül nem bizonyítható, arról értékítéletet mondunk. Lehet a megtermékenyített petesejtet - mint a megszületendő magzat ősét - személynek tekinteni, ugyanígy lehet csak az elköteleződés vagy a velőcső kialakulása, illetve a feltételes reflex megjelenése utáni magzatot személynek tekinteni. Tehát választóvonal (cezúra) húzható a természettudományos vizsgálat és az értékítélet között. Mivel a természettudományos vizsgálat nem ad - tudományos és pontos - választ az abortusz elvégzésének tilalmára vagy engedélyezésére, ezért vizsgálatunknak az értékítéletekre, az értékekre is ki kell terjednie.
Az érték az egyéni vagy közösségi értékelés terméke, mely feltárja és megjelöli az ember vagy az emberi közösség szempontjából elsődleges vagy abszolút értékeket, illetve az elsődleges, a legfőbb, vagy a kizárólagos értékmutatókat. Az érték az értékelt tárgynak az értékelő alany (ember, közösség, szerv, intézmény) által tulajdonított lényeges minősége. Ezek az értékek nemcsak a bennük megtestesült előnyök miatt fontosak, hanem épp amiatt is, hogy ezek hiánya nagy veszélyt jelent a társadalom-ra.[13] Ádám Antal egyik legnagyobb közösségképző erőnek a vallást tartja, mint transzcendens gyökerű erkölcs- illetve értékhordozót. A különböző világvallások összevetéséből, azok egymás által közösen határolt területről kiemelhetőek a következő előírások: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne paráználkodj és tiszteld szüleidet.[14] Mivel a világvallások mind kiemelt helyen kezelik az élet kioltásának tilalmát, úgy megállapíthatjuk, hogy az egyik legalapvetőbb (illetve a legfontosabb) érték az élet. A vallások - idealisztikus módon - nincsenek tekintettel az általuk fontosnak tartott értékek viszonylagosságára, valamint arra sem, hogy ezen értékek természettudományos, tapasztalati - megfigyelés, kísérlet, logikai következtetés - úton bizonyíthatóak legyenek. Ebben a vonatkozásban érdekes Robert Jastrow amerikai csillagász hasonlata, melyben a tudomány történetét fáradságos hegymászáshoz hasonlítja. Jastrow szerint "a hegymászás képe a természet megismerésére való törekvést jelképezi. Amikor a tudósok a végkimerülés határán felérnek a csúcsra, azt látják, hogy már ott ül egy csoport teológus, akik barátságosan köszöntik őket. A tudományos megismerés hosszadalmas és fáradságos előrehaladása tehát végsősoron azt igazolja, amit a teológusok mindig is mondtak, illetve tudtak."[15] Ez a "bizonyosság" a kinyilatkoztatásból és a több évszázados erkölcsi tanítás kikristályosodásából eredeztethető. Fontos, hogy ezt a bizonyosságot is egy döntéssel kell elfogadni, így válik élővé. Ugyanúgy, ahogy bármely más értékelés is egy döntés.
Természetesen ezek a döntések - bölcseleti és főleg jogbölcseleti szempontból - egyenértékűek, azaz a társadalmi diskurzusban (az értékmentes jog alkotásakor) egyenlő súllyal esik latba a vallási értékelés az attól eltérő egyéni vagy közösségi értékeléssel. Amennyiben vizsgálódási témánkra alkalmaz-
- 54/55 -
zuk a fenti megállapításokat, leszögezhetjük, hogy a vallások "ne ölj" parancsa az abortuszra (a fogamzás pillanatától) is vonatkozik, azonban ez az értékítélet a jogalkotás keretében - a modernizmus és a pluralizmus jegyében - nem kíván több lenni, mint egy értékítélet a többi társadalmi értékítélet között. A saját területén belül azonban az erkölcshordozó mindenképp magáénak vallja azt a jogot, hogy egy jogi szabályozást a saját értékítéletével ellentétesnek, azaz erkölcstelennek valljon. A vallási-erkölcsi értékek hordozója (a különböző vallások, felekezetek) - a multikulturalizmus liberális megítélése fényében[16] - azonos értékű a (jog)bölcselet számára, így esetünkben a katolikus egyház tanítása teljes mértékben kifejezi az abortuszra vonatkozó vallási értékítéletet.
Befejezésként visszatérünk a korábban említett "jog alázatára". A modern (posztmodern) kor állandóan változó, egymást helyettesítő és épp ezért viszonylagos értékek mellett mindenképp fellelhető egy állandó értékrendszer (legalábbis idealisztikus megközelítésben). Ez oly módon írható le, hogy azon kérdésekben, melyek csak egy meggyőződésbeli döntéssel válaszolhatók meg (ilyenek különösen a világvallások összevetéséből, azok egymás által közösen határolt területről kiemelt előírások, valamint azon életviszonyok, amelyeket mind a jog, mind az erkölcs szabályozni kíván), a lehetséges válaszok egy képzeletbeli skálán helyezhetők el. A skála egyik végpontján helyezkednek el a vallások erkölcsi, további feltételhez nem kötött - idealista - válaszai, míg ehhez viszonyítva adhatók különböző - ezen a képzeletbeli skálán elhelyezhető - válaszok (témánkra alkalmazva kiválóan érzékelhető ez, ugyanis az abortusz általános tilalmától a különböző időpontokban elvégezhető abortuszig találhatók álláspontok). Amennyiben az érintett területeken található további döntéseket is megvizsgálunk, úgy a sokféle vélemény között találunk vallási (feltétel nélküli) nézeteket, amelyek közösen egy - állandó - értékrendszert alkotnak. A jognak erre az értékrendszerre is tekintettel kell lennie; esetünkben a "jog alázata" kifejezi azt a "jogon túli" elvárást, hogy a jogalkotó erre való tekintettel a szükséges intézmények kiépítésével (vö. az abortusz szociálpolitikai vonatkozásai) megtegye azon lépéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy az élet védelme - a fogantatás időpontjától - jogi szabályozás révén is biztosítva legyen.
1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
48/1998. (XI. 23.) AB határozat 64/1991. (XII. 17.) AB határozat
A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény
Az élet evangéliuma (Evangelium Vitae) pápai enciklika
Dr. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris, Budapest 1999
Dr. Ádám Antal: A világvallások hasonló és eltérő elemeiről. Jura 2001. 1. sz.
Henri de Bracton: De legibus et consuetudinibus Angliae,
Heinrich Denzinger-Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozása, Örökmécs Kiadó - Bátorterenye, Szent István Társulat, Budapest 2004
Dr. Földvári József: Magyar Büntetőjog. Általános Rész. Osiris Kiadó, Budapest 2001
Jürgen Habermas-Niklas Luhmann: Theorie der Gesellschaft oder Sozialtechnologie, Was leistet die Systemtheorie? Frankfurt a. M. 1971
Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció a születő emberi élet tiszteletéről és a nemzés méltóságáról. 1987
Dr. Kecskés László: Magyar polgári jog. A személyek joga. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1999
Dr. Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002
Juan de Lugo: De iustitia et iure. Paris 1899
John Henry Newman: An Essay on the Development of Christian Doctrine. Longmans, Green, New York 1949. 1.1.6., 74.
Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 1996
Thomas T. Shannon-Allan B. Wolter OFM A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól
Vallomások Teilhard-ról. Golen Károly, Róma 1984
Varga Csaba: Antropológiai jogelmélet? (Leopold Pospisil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása) Jogantropológia, Két tanulmány, Budapest 1993
Dr. Visegrády Antal: Jog és állambölcselet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2003
Weissmahr Béla: A világegyetem létrejötte: teremtés és fejlődés
L. Roger Williams: The Bloudy Tenent of Persecution, for Cause of Conscience, discussed in a Conference between Truth and Peace
Élet az anyaméhben - ismeretterjesztő film (In the womb) Rendezte: Toby Macdonald, Pioneer Film & TV Production Limited, 2005 ■
JEGYZETEK
[1] Varga Csaba a szokás terrénumát jelöli a politikával ellentétes oldalon a jogképzésben. Ez nagyrészt fedi a valóságot, azonban a szokás fogalma nem tisztázott. Szerepe pedig a nem tudatos (nem autoratív) jogváltoztatással, illetve jogalkotással azonos. Ezen a területen található az erkölcs is, sőt - Varga Csaba nézetével szemben - az erkölcs az, amely nem formális módon igyekszik a társadalom normarendszerét megváltoztatni, míg a szokás - a társadalom stabilitási igényének megfelelően - megőriz, illetve konzervál, akár jogi, akár erkölcsi standardokat, és egy esetleges társadalmi változás következtében megszűnik vagy jogivá válik. Ha a jogi válik szokássá, akkor előfordulhat, hogy már nem hatályos, vagy még hatályban lévő, de már nem alkalmazott jog veszi fel a szokás jelleget és hat tovább a társadalomban (ennek adja érdekes és mulatságos gyűjteményét David Crombie: "A világ legostobább törvényei" c. könyv, fordította Dr. Visegrády Antal, Dialóg Campus Kiadó). Amennyiben az erkölcsi válik szokássá, így vagy szokás formájában hat a társadalomban, vagy - amennyiben a jog is fontosnak látja ezt a viszonyt szabályozni, vagy védeni - jogivá válik. Tehát a szokás a társadalmi mozdulatlanság területe, mely stabilitást biztosít, és egyben közvetít a jog és az erkölcs között (is), és - jellege szerint - lassabban reagál a változásokra. In: Varga Csaba: Antropológiai jogelmélet? (Leopold Pospisil és a jogfejlődés összehasonlító tanulmányozása) Jogantropológia, Két tanulmány, Budapest 1993. 547. o.
[2] Ld. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, valamint 48/1998. (XI. 23.) AB határozat
[3] Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció a születő emberi élet tiszteletéről és a nemzés méltóságáról, 1987.
- 55/56 -
[4] A kutatás anyaga: Thomas T. Shannon-Allan B. Wolter OFM: A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól in Mérleg 2001/2 165-190. o.
[5] Bölcseleti szempontból mindenképp említést érdemel a fejlődés (evolúciós) elméletének megemlítése. A megtermékenyített petesejt fejlődése egyértelmű. Ennek egy komplex, de egységes elméleti megközelítését adják az ún. fejlődéselméletek. Teilhard de Chardin szerint a fejlődésben egy olyan kozmikus áramlást figyelhetünk meg, amely fontosságában a gravitációhoz hasonlítható. "Már nem egyetemes tömegvonzás, amely fokozatosan összevonja a kozmikus tömeget, hanem az az erő, képesség, amely (...) arra kényszeríti az Anyagot (amilyen mértékben a nyomás alatt összesűrűsödik), hogy egyre nagyobb, differenciáltabb és szervezettebb kor-puszkulákba (testecskékbe) álljon össze. Nem valami békés elhajlás az egyensúly és a nyugalom felé - hanem ellenállhatatlan "Vortex" (örvény, örvénylő anyag), amely egyetlen irányban, az egyszerűbbtől az összetettebb felé tartva, önmagára gyűri a dolgok Szövetét". In: Vallomások Teilhardról, Golen Károly, Róma, 1984. Teilhard a fejlődést a célirányos anyagi mozgásban látja, azaz a fejlődés a kezdőponttól a végpontig terjed, s ez a mozgás az anyagba oltott, tehát a kezdőpont lényegében azonos a végponttal, mert egy egységes erő "gyűri" egyre komplexebbé az anyagot. Hasonló fejlődéselméletet dolgozott ki Weissmahr Béla is; "- ami a fejlődés során létrejött, az nem egyszerűen mindig ugyanannak az állapotnak variációja vagy kombinációja, hanem: - valami előzőleg még nem meglévő, vagyis olyasvalami, ami a szó szoros értelmében új valóság; és (ami még fontosabb) - létbelileg magasabb rendű, azaz tökéletesebbnek, jobbnak nevezendő valóság." (Weissmahr Béla: A világegyetem létrejötte: teremtés és fejlődés. Mérleg 2005/2, 190. o). Weissmahr szerint a fejlődés az azonosnak és a különbözőnek egysége az időben. Ilyen bölcseleti megközelítésben a megtermékenyített petesejt fejlődése is egy egységes, megtörhetetlen folyamat, s így maga a megter-mékenyülés magában hordozza az élet teljességét. Így végső soron nincs jelentősége az időbeli elhatárolásnak, azaz az abortusz elvégzése - a megtermékenyült petesejt, vagy már a magzat elpusztítása - a célból, hogy a megfogant élet ne fejlődjön tovább, tehát ne szülessen meg a magzat, erkölcsi értelemben mindenképp emberölés.
[6] Vö. Az élet evangéliuma (Evangelium Vitae) pápai enciklika. Mérleg 1995/4 430. o. Az enciklikában a pápa elítéli a szexualitás és a nemzés szétválasztását. Ez természetesen kihat mind a fogamzásgátlás, mind a mesterséges megtermékenyítés erkölcsi megítélésére, azonban az abortusz megítéléséhez is támpontot nyújt.
[7] Ld. Élet az anyaméhben - ismeretterjesztő film (In the womb) Rendezte: Toby Macdonald, Pioneer Film & TV Production Limited, 2005
[8] Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye a 48/1998. (XI. 23.) AB határozathoz
[9] Dr. Kecskés László: Magyar polgári jog, A személyek joga, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1999. 28-29. o.
[10] Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos véleménye a 64/1991. (XII. 17.) AB határozathoz
[11] Végső dolgok = teológiai szakkifejezés, alapvetően az élet örök értékeit jelenti, azon értékeket, amelyek az emberi élet előttiek, illetve - teológiai szempontból - az azt követőek, tehát Krisztus második eljövetele (világ vége) után is fennálló értékek (melyek "ott és akkor" normaszereppel bírnak majd). Ezzel szemben a jog "itt és most" (hic et nunc) hat, illetve kíván hatni.
[12] Henri de Bracton katolikus jogtudós úgy vélekedett, hogy a rabszolgaság ellentmond a természetjognak, de mégis elfogadta, mint a nemzetközi jog egyik intézményét (Henri de Bracton: De legibus et consuetudinibus Angliae. Mérleg 1995/4. 406. o.). A jogtudós dilemma előtt állt, és elfogadta a rabszolgaság intézményét, mint a korabeli társadalomban (jogilag) mélyen beágyazódott intézményt. Juan de Lugo jezsuita bíboros a rabszolgaságot "a természet szándékán túlinak" tartotta, de szerinte "azért vezették be, hogy még nagyobb gazságokat akadályozzanak meg vele" (Juan de Lugo: De iustitia et iure, Paris 1899 in Mérleg 1995/4. 406. o.). A bíboros már erkölcsi szintre helyezi a problémát és két érdek kollíziójaként fogja fel. Történelmi távlatból most már bizonyos, hogy tévedett, a rabszolgaság eltörlése nem okozott különösebb gazdasági válságot, vagy nem szült nagy gazságokat, igaz nem is szüntette meg őket (mivel ezek más természetűek, és nem tapadnak szorosan a rabszolgasághoz).
[13] Ádám Antal: A világvallások hasonló és eltérő elemeiről. Jura 2001. 1. sz. II.2.
[14] Ádám: i. m. V. 4.
[15] Armin Kreiner: A rend Isten ujjlenyomata vagy a véletlen műve? Mérleg 2006. 1. sz. 42. o.
[16] Ádám: i. m. V. 3.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász-teológus, Tolna Város Önkormányzata.
Visszaugrás
