A tanulmány Barabási Kun József munkásságának egy darabjáról, az angol és a magyar parlamentarizmus különbségéről írott 1909-es dolgozatáról szól. Ebben a dolgozatban a szerző kifejti azt a tételét, hogy az 1867 utáni magyar parlamentarizmus csak látszólag olyan, mint az angol, valójában azonban nem tekinthető "tiszta" parlamentarizmusnak. Kun művének bemutatása előtt a cikk foglalkozik a korszak parlamentarizmusvitáival, megállapítva azt, hogy a parlamentarizmus itthoni válfajának megítélésében két jól elhatárolható nézet csapott össze az 1867-től a századfordulóig tartó időszakban. Az egyik szerint a magyar helyzet ugyanolyan, mint az angol, azaz a magyar és az angol parlamentarizmus között nincs lényegi különbség. Ezt a nézetet vallotta például a politikatudós Deák Albert, vagy a politikai élet kiemelkedő szereplője, ifjabb Andrássy Gyula. A másik nézet - s ebbe sorolható Kun József is - vitatta ezt, és nem ismerte el "tiszta" parlamentarizmusnak a magyar variánsát. Kunhoz hasonló módon közelített a témához mestere, Concha Győző vagy Réz Mihály is. A "tiszta" magyar parlamentarizmusra vonatkozó állítását egyébként Kun két fő érvre alapozza. Az egyik, hogy Magyarországon jóval kisebb a parlament súlya, mint Angliában. A másik pedig, hogy a magyar pártok között nincs egyensúly, ami lehetővé tenné a köztük létrejövő váltógazdálkodást. Kun József nézeteinek bemutatása után a cikk hátralévő része gondolatmenetének mai tanulságaival foglalkozik. Különösen kiemeli az "előfeltételek" kategóriáját, amely a mai politikatudományon belül azért sem játszik meghatározó szerepet, mert a mainstream politikatudománynak viszonylag gyenge a történeti látásmódja, s az előfeltételek vizsgálata erősebb történeti érzékenységet feltételezne. A cikk végül arra a következtetésre jut, hogy Barabási Kun József - mai fogalommal - prekondicionalistának tekinthető, akivel szemben korának univerzalistái álltak. A fogalmak kifejtése megtörténik a cikk utolsó részében.
Az alábbiakban a magyar politikai gondolkodás egy elfedett alakjáról lesz szó. Rengeteg ilyen, újrafelfedezésre váró gondolkodói személyiség népesíti be a 19. és a 20. századot - közülük az egyik Kun József, akit Barabási Kun Józsefnek is szokás nevezni. 1875 és 1945 között élt és alkotott. Keveset tudunk róla. Azt természetesen szűkebb történész, jogász és politikatudós körökben tudják, hogy ő volt a szerkesztője és a bevezető írója annak az ötkötetes sorozatnak, amely Tisza István
- 137/138 -
képviselőházi beszédeit tartalmazza.[1] E mellett számos más politikaelméleti jellegű munkát is írt, a Tisza-Emlékkönyvben például hosszabb tanulmányt szentelt Tisza István liberalizmusának.[2] De foglalkozott a parlamenti házszabályok kérdésével is.[3] A 20. század első két évtizedében több kötetet is kiadott.[4] Tekintettel arra, hogy nemcsak politikatudós, hanem közjogász is volt, 1923-ban jogi tárgyú könyvvel jelentkezett.[5] 1917 és 1938 között a debreceni egyetem tanára volt. Az eddigi legátfogóbb pályaképet róla Varga Norbert és P. Szabó Béla adta, ami felment engem az életpálya egyes mozzanatainak részletezése alól.[6]
Kun József - miközben egyetemi tanárként elsősorban oktatói feladatai voltak - szerteágazó témákról írt, de ezek között a politikatudomány és -elmélet végig kiemelkedő jelentőséggel bírt. Bevezetés a politikába című könyve 1917-ben, Eötvös József és Montalembert valláspolitikai eszméi című munkája 1919-ben jelent meg. E mellett rengeteg rövidebb tanulmányt is írt. Természetesen a továbbiakban meg sem kísérlem Kun életpályájának bemutatását; mindössze egyetlen írására koncentrálok, s ez a Parlamentarizmus és magyar parlamentarizmus című tanulmány.[7] Azért választottam ezt az írását, mert egy máig hatóan izgalmas kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy a parlamentarizmus körülményektől és hagyományoktól függetlenül mindig ugyanazt jelenti-e mindig és mindenütt (mint azt általában gondolni szokás), vagy netán elképzelhető, hogy a parlamentarizmusnak több formája létezik. Az egyik legnyomósabb érv az lehet ez utóbbi érveléssel szemben, hogy ha létezik (mint Kun mondja) magyar parlamentarizmus, akkor létezhet ír, svájci, észt, mongol és bármilyen egyéb parlamentarizmus is, tehát a fogalom parttalanná válhat. S talán nem is kell idáig feszítenünk a húrt. Én Kun József tanulmányát nem egy ilyen, "mindent megengedő" keretben értelmezem, hanem úgy, hogy írásával semmi mást nem tesz, mint fel akarja hívni a figyelmet egy adott ország sajátosságaira. Érdeklődésének középpontjában tehát a mintaátültetés áll, illetve az a kérdés, hogy milyen korlátai lehetnek egy ilyen mintaátültetésnek.
Kun dolgozatának címe egy kettősséget fejez ki, hogy miközben Magyarországon meghonosodik "a" parlamentarizmus, ennek van "magyar" aspektusa is. Látszólag ennyi, és nem több, amit ebből a szövegből ki kell olvasni, és ami nem teszi parttalanná és helyi specifikummá a parlamentarizmus fogalmát. De azért ennél többről is szó van. Kun József írása ugyanis lehetőséget ad nekünk egy másik réteg feltárására is, s ez az előfeltételek kérdése. Vajon hogyan határozhatjuk meg egy bármilyen típusú politikai átalakulás során az előzmények státusát? Mekkora jelentősége van azoknak a körülményeknek és tényezőknek, amelyek
- 138/139 -
egyfajta elrugaszkodási pontot jelentenek egy adott korszak politikai elitje számára? E kérdés kibontása kapcsán látni fogjuk, hogy Kun József írása egyenesen napjainkig elvezet minket; hogy miként, azt meglátjuk majd a dolgozat későbbi részében.
Az írás a következőképpen épül fel. Először Kun Józsefet megpróbálom elhelyezni az 1867 utáni magyar politikai gondolkodás univerzumán belül, mégpedig oly módon, hogy kitérek az általa is vizsgált parlamentarizmustematika néhány összefüggésére. A vizsgálatban szót ejtek jelentős korabeli gondolkodókról, mint például Réz Mihály vagy Halász Imre, de röviden megemlítem a korszakban zajló két nagy parlamentarizmusvitát, amelyekben politikusok (Tisza István és ifjabb Andrássy Gyula), illetve politikatudósok (Concha Győző és Deák Albert) vettek részt. A tanulmány második részében összefoglalom Kun József nézeteit, és rávilágítok arra, miért gondolta, hogy a parlamentarizmus nem csak egyféle ("nyugati") lehet, hanem létezik annak egy sajátos "magyar" variánsa is. A harmadik részben pedig a Kun által felvetett problematika mai tanulságaival foglalkozom, és továbbgondolom az ún. "előfeltétel-tézis" státusát. Az érdekel, hogy a későbbi politikatudományi gondolkodásban vajon mennyire létező problematika ez, illetve, hogy a 20. század második felétől napjainkig milyen politikatudományi válaszok születtek arra a kérdésre, hogy egy adott ország múltja mennyiben befolyásolja egy adott ország jelenét.
Még, ha igazat is adunk a magyar liberalizmus történetéről könyvet író Máriássy Bélának, és elfogadjuk, hogy a magyar szabadelvűség (és ennek kereteként a magyar parlamentarizmus) gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza,[8] nem tagadhatjuk, hogy egyrészt a nyugatias értelemben vett parlamentáris kormányzás Magyarországon késői termék (az 1848-as törvények parafálják), s ugyanakkor értelmezése és egyáltalán létezése a dualizmus korszakának második felében komoly viták tárgya. Szemben az 1867-es rendszer indulásával, amikor a liberális elvekbe és a parlamentáris kormányzásba vetett bizalom egyöntetű, a századfordulóhoz közeledve a helyzet alapjaiban megváltozik. Illusztrációképpen elég megnéznünk a korszak közismert politikai írójának és tudósának, Réz Mihálynak a kifakadását: "Vagy akarjuk a parlamentáris rendszert, s akkor el kell törölni mindent, ami lehetetlenné teszi [...] vagy mondjuk ki, hogy a parlamentarizmus behozatala tévedés volt".[9] Az 1889-ben, Apponyi Albert (az akkori mérsékelt ellenzék vezére) ellen pamfletet író Spectator álnevű szabadelvű kormánypárti szerző (az álnév mögött a korszak ismert történésze és publicistája, Beksics Gusztáv rejtőzött) pedig így ír: "Magyarországnak a parlament képezi pallidiumát, erejét és
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
