Figyelemmel az 1978. évi és a 2012-ben elfogadott Btk.-ra, a közöttük lévő különbségekre, a kényszergyógykezelés jogintézménye vizsgálatot érdemel több európai állam esetén is. A beszámíthatatlanok cselekményeire vonatkozó jogkövetkezmények vonatkozásában két csoportot lehet megkülönböztetni. Anglia (és Franciaország) nem ismeri a kényszergyógykezelés jogintézményét, az elkövetőkkel szemben számos, az egészségügyi törvényekben szabályozott jogkövetkezmény alkalmazására kerülhet sor. Bár alapjaiban tér el a magyar sajátosságoktól, úgy vélem, elemzésük mégsem hiábavaló. Ennek oka, hogy számos kritika éri a hazai szabályozási rendszert, hasznos tehát - többek között - a gyakran javasolt pszichiátriai próbára bocsátás értékelése. Alkalmazhatóak ezek a jogintézmények egyáltalán a magyar szabályozás elemei közé illesztve?
A többi kontinentális állam viszont ismeri a kényszergyógykezelést - ezek közül a német és osztrák rendszereket vizsgálom meg. Ezen országok rendelkezéseinek megismerése, összevetése a hazai sajátosságokkal - a hasonló jogi hagyományok miatt - szintén hasznos, éppen a jogrendszerek hasonlósága miatt, az eltérő szabályozási elemek esetleges átvétele is nagyobb eredménnyel kecsegtet.
Az első pont, ahol az elkövető találkozik a hatósággal, az őrizetbe vétel időpontja. A mentálisan sérültek helyzetének elrendezése az egyik legrégebbi rendőrségi feladatok közé tartozik, jogosítványait törvény mellett a common law is biztosítja. A rendőrség dönthet arról, hogy kórházba utalja-e az elkövetőt vagy kezdeményezi a vádemelést. Ennek több feltétele is van: ha a rendőr úgy találja, hogy az elkövető elmezavarban szenved, és azonnali kezelésre vagy ellenőrzésre van szüksége, a rendőr biztonságos helyre szállíthatja. Az is szükséges, hogy a cselekményt közterületen kövessék el. Fontos szempont, hogy a biztonságos helyre szállítás szükséges legyen a társadalom védelméhez. Ez az időtartam 72 óráig tarthat; szükséges, hogy ez idő alatt egy szociális munkás és egy gyakorló, bejegyzett törvényszéki orvos szakértő vizsgálja meg az elkövetőt, továbbá szülessen köztük megállapodás annak kezeléséről és gondozásáról. Az orvos szakértő feladatai egyre szűkülnek, az elmeállapot teljes körű vizsgálata helyett inkább arra irányulnak, hogy a fogva tartás alkalmazható-e és a gyanúsított képes-e válaszolni a feltett kérdésekre.[2]
Nem szükséges, hogy az elkövető tényleg elmezavarban szenvedjen, csupán annak kell tűnnie a rendőr szemében, illetve fenyegető vagy bizarr magatartást kell tanúsítania. A biztonságos hely fogalma magában foglalja a rendőrállomást, a kórházat, valamint a mentálisan sérültek számára felállított lakó- és gondozóházak összes típusát, ahol átmenetileg elszállásolható egy beteg.
Ezt a törvényi rendelkezést gyakran bírálják, hiszen problémát okoz, hogy kevés az együttműködés a rendőrség és a kórházak között, ráadásul a rendőrség nem tudja megfelelően megítélni ezeket a magatartásokat, inkább alkalmazza az őrizetbe vételt a kórházi kezelés helyett. Szintén probléma a túl hosszú időtartam; helyesebb lenne a 24 órás fogva tartás.
Régiós különbségek is megfigyelhetők, hiszen leginkább Londonban kerül alkalmazásra ez a szabály, amely elsősorban abból fakad, hogy lényegesen több hajléktalan és szellemileg sérült személy él az utcákon és követ el büntetendő cselekményeket ebben a metropolisban[3].
Összességében ritkán alkalmazott jogintézményről van szó, amelynek fő oka a rendőrség pszichiátriai ismereteinek hiányában kereshető.[4]
A rendőrségi őrizetben kerül sor az elkövető kikérdezésére, ennek során megállapítják, hogy a mentális betegség szórványos jellegű vagy tartós. Ebben az időtartamban a rendőrségnek számos kockázatot kell viselnie, többek között azt, hogy nagy az öngyilkosság veszélye a mentálisan sérültek között. Ez az oka annak, hogy a biztonságos hely fogalma elsősorban a kórházat jelenti, a rendőrségi fogda vagy a börtön csak utolsó megoldás lehet, és csak rövid ideig szabad alkalmazni. A másik kiemelést érdemlő tényező, hogy a beteg elkövetőknek ugyanolyan joguk van a pszichiátriai kezelésre, mint más mentálisan sérült állampolgároknak.
Az eljárás e szakasza a koronaügyészség felügyelete alatt zajlik.
A vádemeléshez két kritériumnak kell teljesülni. Az egyik a nyilvánvalósági kritérium, a másik pedig a közérdekűség kritériuma.
Az első kritériumot nyilvánvalóan elegendőnek vagy 51%-os szabálynak is nevezik. A vádemelésnek ugyanis csak akkor van helye, ha okszerű kilátás nyílik a későbbi elítélésre. A másik kritérium a közérdekűség
- 16/17 -
kritériuma. Több tényezőt is figyelembe kell venni ennek megítélése során, mint a bűnösség, az idős kor, magatartás, a mentális állapot, esetleges fogyatékosság, a büntetendő cselekmény előzményei, az áldozat további kilátásai.
Ha a rendőrség véleménye szerint nem áll fenn a két kritérium, nem kezdeményezheti a vádemelést.[5]
A rendőrség több lehetőség közül is választhat, számára nemcsak a vádemelés kezdeményezése és a kórházba utalás adottak. Az egyik alternatíva a figyelmeztetés.
Egyszerű és feltételes figyelmeztetés között lehet különbséget tenni. Az előbbi a következő kritériumok fennállása esetén szabható ki:
- reális kilátás van az elítélésre,
- a terhelt követte el a bűncselekményt,
- a nagykorú elkövető megértette a figyelmeztetés jelentőségét, és annak alkalmazásához a beleegyezését adta.
A feltételes figyelmeztetés alkalmazásához az alábbi követelmények teljesülése szükséges:
- elég bizonyíték van a vádemeléshez és a közérdekűség kritériuma is fennáll,
- a 18. évét betöltött terhelt követte el a bűncselekményt,
- az elkövető egyetért a figyelmeztetés kiszabásával, és kimeríti annak feltételeit,
- a bírósági eljárás valószínűleg pénzbüntetés, kompenzáció, feltételes elbocsátással vagy közösségi büntetés alkalmazásával érne véget,
- a helyreállító és rehabilitálást elősegítő feltételek miatt az a leghatékonyabb módja az elkövető viselkedése kezelésének és az áldozat kárpótlásának[6].
Ez a jogkövetkezmény nem alkalmazható, ha az elkövető állapota, betegsége megbízhatatlanná tenné a beutalást,[7] tehát csak kisebb fokú elmezavar esetén van helye.
Az elterelés harmadik lehetősége a rendőrségi óvadék kiszabása. A rendőrségi fogva tartást óvadék lehetőségével vagy a nélkül lehet kiszabni, ha a feltételek fennállnak. A mentálisan sérült elkövetőkkel foglalkozó tanácsadó testületek is támogatják az óvadék kiszabásának lehetőségét. Természetesen nem minden körülmény között, hiszen ha a betegség súlyos vagy a személy hajléktalan, ez a jogintézmény nem lehet megfelelő.
A Belügyminisztérium egy tájékoztatót[8] bocsátott ki a rendőrség számára, amelyben meghatározza a követelményeket, amelyeket a hatóságnak követnie kell a vádemelés indítványozása során:
- Az elkövető állapotának megítélése során a szociális szolgálattól, a pártfogó szolgálattól, pszichiáterektől és más szakmabeliektől kell véleményt kérnie.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
