Jelen tanulmányban tömören a választottbíráskodás egyes elméleti kérdéseivel, különösen a választottbíró függetlenségével, pártatlanságával, illetve a választottbírói eljárásból történő kizárásával kívánok foglalkozni. Miként az elnevezésből is kitűnik, a választottbíráskodás egyfajta bírói, azaz peres útja a követelések érvényesítésének, azonban - ahogyan az alábbiakban bemutatásra kerül - a választottbíráskodás az állami igazságszolgáltatási fórum előtt történő jogérvényesítéssel összehasonlítva számos sajátszerűséggel rendelkezik.
A magánjogi intézmények jelentős részéhez hasonlatosan a választottbíráskodás egyes előzményeit is a római jogban lehet megtalálni. Maga a kifejezés, az arbiter[1] is latin szó. Az arbiter eredeti jelentésében a római peres eljárásban olyan bírát jelentett, akinek olyan esetekben kellett eljárnia, amikor speciális szakértelemre, például földmérési ismeretekre vagy közös vagyon felosztásához szükséges vagyonbecslési tudásra volt szükség.[2] Ebben a vonatkozásban az arbiter az állami igazságszolgáltatási szervezetrendszer tagja, és különös szakértelemmel rendelkező szakértő bírónak mondható. A választottbíró mai értelméhez ez abban a tekintetben hasonlít, hogy a mai választottbíróságok esetében is igen gyakori, hogy a testületben esetlegesen nem jogász, hanem különleges - például műszaki-gazdasági - szakismerettel rendelkező szakemberek is helyet foglalnak. A ma használatos választottbíró-fogalomnak számos vonatkozásban az arbiter ex compromisso intézménye felel meg. Az arbiter ex compromisso a felek meg-
- 445/446 -
állapodása (compromissum) folytán választott olyan bíró, aki döntésének a felek - vagyonjogi vitában - alávetik magukat. Ennek a megoldásnak - miként a modern választottbíráskodásnak is - az a célja, hogy a résztvevő felek jogvitájukat a rendes peres eljárástól eltérő úton rendezzék. Fontos kiemelni, hogy az arbiter ex compromisso számos esetben nem is feltétlenül a törvények, hanem jogelvek és az általános igazságérzete alapján ítélkezik.[3]
A választottbíráskodás mai értelmében - tág megközelítésben - a felek alávetésén, megegyezésén alapuló nem-állami jogérvényesítő fórum, melynek során a jogvitát a nagyrészt a felek által jelölt választottbírák döntik el a választottbírósági eljárás szabályszerű lefolytatása után olyan ítélettel, mely ellen a fellebbezés rendszerint igen szűk körű, és jórészt eljárási kérdésekre koncentrálódik.
A tág megközelítésű meghatározással egyidejűleg röviden utalni kell a választottbíráskodás lehetséges kategóriára. Így megkülönböztetünk kereskedelmi, azaz magánjogi, illetve nemzetközi közjogi választottbíráskodást.
A jelen tanulmány tartalmát a kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdései - a választottbíró függetlensége, pártatlansága, illetve a választottbírói eljárásból történő kizárása - képezik.[4]
A nemzetközi jogi, nemzetközi közjogi választottbíráskodás rendszerint államok vagy állami szervek közötti jogviták eldöntésére vonatkozik, így ezért ezen intézmény részletezését - figyelemmel, hogy az a tanulmány tárgyához szorosabban nem tartozik - itt és most mellőzöm.[5]
- 446/447 -
A választottbíráskodás egyik hagyományos felosztási módja az ad hoc, illetve az állandó (intézményesített) választottbíráskodás. Ad hoc választottbíráskodásnak tekinthető, ha a felek jogvitájuk eldöntésére eseti választottbírósági testületet hoznak létre, amely testület feladata gyakorlatilag arra korlátozódik, hogy egy adott ügyet eldöntsön. Kiemelést érdemel Ujlaki László véleménye, aki szerint "a választottbíróság történetileg és eszmeileg alap-megjelenési formája az egyetlen arbiterből álló, egy konkrétan felmerülő jogeset elbírálására vonatkozó ún. eseti választottbíróság mint igazságszolgáltató fórum."[6]
Ezzel szemben állandó (intézményesített) választottbíráskodásnak az a választottbíráskodási szervezet tekinthető, mely meghatározott székhellyel, rögzített - költségjegyzéket is magában foglaló - eljárási szabályzattal, választottbírói névjegyzékkel rendelkezik.[7] Ez a fajta magánjogi, szerződéses bíráskodás (Magyary Géza) önálló szervezetrendszerrel, rendszerint a gazdasági-kereskedelmi kamarákhoz kapcsolódóan létező intézmény, melynek rendeltetése, hogy az ezen választottbírósági fórumot választó felek számára választottbírósági jogszolgáltatást nyújtson. A nemzetközi kereskedelmi választottbíróságok állandó (intézményesített) választottbíróságoknak tekinthetőek. Példaként említhető a párizsi székhelyű International Chamber of Commerce (ICC) mellett szervezett választottbíróság vagy a londoni Kereskedelmi Kamara választottbírósága. (Természetesen intézményesített választottbíróság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság is.) Nagyon népszerűek és gyakran választottak továbbá a svájci kereskedelmi választottbíróságok, többek között a zürichi, a baseli, illetve a genfi kereskedelmi választottbíróság.[8] Ennek számos oka
- 447/448 -
van. Ilyen okként említhető Svájc hagyományos politikai függetlensége, amely a jog vonatkozásában is egyfajta semlegességként értékelhető.[9] Nem elhanyagolható az a sajátosság sem, hogy a svájci jog értelmében lényegében bármilyen olyan jogvita rendezhető választottbíróság által, melynek tárgya anyagi jellegű, azaz pénzben kifejezhető.[10] A svájci nemzetközi magánjogi törvény ugyanis igen tágan határozza azt meg, hogy mi képezheti választottbírósági eljárás tárgyát (arbitrability).
Mint a fentiekből látható, a választottbíráskodás egyfajta alternatív vitarendezési mód (alternative dispute resolution), ugyanakkor hiba lenne csak a választottbíráskodást tekinteni alternatív vitarendezési módnak, hiszen nem vitatottan odatartozik a mediáció mint közvetítői eljárás is.
A választottbíróság azonban az állami jogérvényesítő lehetőségtől (hivatásos állami bíróság) feltétlenül elkülönülő fórum.[11] Ekként a választottbírók bírói legitimációjukat nem a közjog, az állami tekintély elve alapján nyerik el. Úgy is fogalmazhatunk - a római praetori (formuláris) eljárás terminus technicusát kölcsönvéve -, hogy a választottbíró condemnatio-
- 448/449 -
ját nem az állami igazságszolgáltatás adja meg, hanem a választottbírói kijelölés, amely jórészt a választottbírósági eljárásban részt vevő felek diszkréciójába tartozik. Minden választottbírósági eljárási szabályzat alapvető jellemzője ugyanis az, hogy alapvetően a felek határozhatják meg, vagy legalábbis részben jelölhetik a választottbírájukat, akik az ügyben eljárnak. Rendszerint a peres felek azonos számú választottbírót jelölhetnek, és a testület elnöke konszenzusos alapon kerül kiválasztásra.
Mindennek alátámasztása céljából itt kívánunk utalni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 18. § (1) bekezdésére, mely a választottbírák jelölésével kapcsolatban az alábbiakat tartalmazza:[12] Minden fél maga jogosult választottbírót jelölni. A felek a választottbírók számában szabadon állapodhatnak meg, azonban a választottbírók száma csak páratlan lehet. Ha a felek a választottbírók számában nem állapodnak meg, a választottbírók száma három. Több felperes vagy több alperes esetén a felperesek együtt és az alperesek együtt jelölnek egy-egy választottbírót. A felek pótválasztottbírót is jelölhetnek. A fél kérheti, hogy helyette a Választottbíróság jelöljön választottbírót.
Megjegyzést érdemel, hogy a hazai szabályozás teljes mértékben összhangban van az UNCITRAL Model-law rendelkezéseivel, annak megfelelő adaptációjaként értékelhető.[13] A választottbírák kijelölésével kapcsolatban hasonló szabályokat tartalmaz a 2002. június 30-i hatállyal megalapított Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 10. § (5) bekezdése is: Az Eljáró tanács egyik tagját a felperes, másik tagját az alperes szabad belátása szerint választja ki a választottbírói testület tagjai közül. Az ellenérdekű felek a (2) bekezdésben foglalt esetben értelemszerűen 2-2, 3-3, illetve 4-4 testületi tagot választhatnak.
Az idézett rendelkezés második mondata arra utal, hogy értelemszerűen arra is van lehetőség, hogy ne három, hanem több tagból álló testület járjon el választottbírósági tanácsként.[14] Kiemelést érdemel ugyan-
- 449/450 -
akkor egy lényeges eltérés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzatához képest, jelesül, hogy a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság esetében csak olyan választottbíró jelölésére van mód, aki a választottbírák listáján szerepel. Ezt a követelményt a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság igen szigorúan tartatja be, azaz a listán nem szereplő választottbíró jelölésére ezen testület esetében nincsen lehetőség.
Fentiekből leszűrhető, hogy a választottbírói tisztség, illetve a választottbíráskodásra történő felkérés bizalmi viszonyt is feltételez, hiszen a peres fél azért jelöli az adott személyt választottbírónak, mert megbízik a választottbíró szakértelmében, tapasztalatában, és pártatlanságában, elfogulatlanságában is.[15]
Az egyes választottbírói szabályzatokat megvizsgálva megállapítható, hogy a választottbírói megbízatás keletkezése szempontjából kiemelt jelentőséggel bír az a mozzanat, amikor a választottbíró a tisztséget elfogadja.
A párizsi székhelyű, 1923-ban alapított, az ICC (International Chamber of Commerce) mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzata - melynek jelenlegi változata 1998. január 1-je óta hatályos - a következőképpen fogalmaz a hetedik cikk ötödik bekezdésében: "A választottbírósági tisztség elfogadásával minden választottbíró aláveti magát annak, hogy az eljárási szabályok betartásával jár el." [16]
A tisztség elfogadása álláspontom szerint ennek a bizalmi viszonynak az elfogadását, illetve tudomásulvételét is jelenti. Ebben a körben vissza
- 450/451 -
kell utalni a római jogra is, mely nem teszi lehetővé a választottbíró számára a döntéshozatalt mindaddig, amíg személyét illetően nincsen megegyezés a felek között, illetve amíg maga sem vállalja el a tisztséget. A Digesta ebben a vonatkozásban ekként fogalmaz: "Arbiter ex compromisso sumptus cum ante diem, qui constitutus compromisso erat, sententiam dicere non potest."[17]
Mint ismeretes, a római jogban a felek compromissuma volt szükséges ahhoz, hogy a választottbíró eljárhasson az ügyben. Figyelemmel az arbiter és a mai választottbíró közötti alapvető különbségekre, álláspontom szerint felületes megállapítás lenne a compromissum és a választottbírósági záradék fogalma között azonosságot megállapítani, a compromissum, illetve az arbiter elfogadása, illetve receptuma vonatkozásában inkább a mai választottbíró elfogadó nyilatkozatához tartanám szerencsésnek az összekapcsolást.[18]
Az elfogadó nyilatkozat megtételéhez ugyanakkor számos esetben a választottbírósági szabályzatok egyfajta függetlenségi nyilatkozat megtételét is szabják. Ez azt jelenti, hogy a választottbírónak nyilatkoznia kell, hogy független és pártatlan marad a megbízatás ellátása során. A már idézett ICC Eljárási Szabályzat ebben a körben, a hetedik artikulus második bekezdésében így rendelkezik: "A kijelölése vagy megerősítése előtt a választottbíró írásos nyilatkozatot tesz függetlenségéről és írásban értesíti a Választottbíróság titkárságát minden olyan körülményről, amely a felek tekintetében a függetlenségét érintheti. A Titkárság ezen információkról írásban értesíti a feleket, és határidőt szab arra, hogy esetleges észrevételeiket megtegyék."
Az 1883-ban alapított, mai nevét 1981-ben elnyerő London Court of Arbitration (LCIA) Eljárási Szabályzata is ebben a vonatkozásban hasonló rendelkezést tartalmaz az 5.3 cikkelyben: "Az LCIA Bírósága általi jelölést megelőzően mindegyik választottbíró a jegyzék részére készít egy írásos összefoglalót múltbeli és jelenlegi szakmai tisztségeiről; írásban beleegyezik a költségjegyzék szerinti költségekbe, és aláír egy nyilatkozatot, melynek értelmében tudomása szerint nincsenek olyan más, általa a nyilatkozatban közölt körülmények, melyek jogos kétségeket ébresztenek függetlensége vagy pártatlansága tekintetében. Minden választottbírónak ugyanakkor folyamatos kötelezettségében áll, hogy közölje az LCIA Bíró-
- 451/452 -
ságával, a választottbírósági testület többi tagjával, és a felekkel minden olyan ilyen természetű körülményt, mely a nyilatkozat keltét követően, de a választottbíráskodás lezárását megelőzően merül fel."
Mint látható, az LCIA Eljárási Szabályzata értelmében a választottbírónak az írásos nyilatkozatban nem csupán arról kell nyilatkoznia, hogy pártatlan és független marad, hanem a korábbi tisztségeit, szakmai pozícióit is fel kell sorolnia. Ennek az a jelentősége, hogy a résztvevő felek számára is nyilvánvaló legyen a választottbíró függetlensége vagy pártatlansága, illetve, hogy lehetőségük nyíljon ennek ellenkezőjének bizonyítására. Az ICC szabályainál további eltérés az LCIA szabályaihoz képest, hogy a választottbírói nyilatkozatot - rövid határidő tűzésével - a tényleges perbeli feleknek is meg kell küldeni észrevételezés céljából.
A 2004. január 1-je óta indult, a bázeli, a berni, a genfi, a lausanne-i, a luganoi, továbbá a zürichi választottbíróságok előtt kezdeményezett nemzetközi választottbírósági ügyekben egységesen alkalmazandó eljárási szabályzat, a Swiss Rules of International Arbitration ebben a körben a fentiekhez igen hasonló szabályokat tartalmaz a kilencedik cikkely második bekezdésében: "Egy leendő választottbíró közölni fogja azokkal, akik őt megkeresik egy lehetséges jelöléssel minden olyan lehetséges körülményt, melyek pártatlanságával vagy függetlenségével kapcsolatban jogos kétségeket ébresztenek. Egy választottbíró, miután megválasztásra vagy kijelölésre került, ezen körülményeket a felekkel közölni fogja, hacsak a feleket e körülményekről előzetesen még nem tájékoztatta."
A magyar választottbíráskodásról szóló jogszabály, a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) rendelkezéseit megvizsgálva látható, hogy a szabályozandó jogi cél a fentiekhez hasonló módon kerül megfogalmazásra: 17. § (1) bekezdése szerint a választottbírónak javasolt személy és a kijelölt választottbíró haladéktalanul köteles feltárni a felek előtt minden olyan körülményt, amely jogos kétségeket ébreszthet függetlensége vagy pártatlansága tekintetében, kivéve, ha a feleket ezekről már korábban tájékoztatta. A (2) bekezdés pedig azt mondja ki, hogy a választottbíró a kijelölést a felekhez intézett írásbeli nyilatkozatban fogadja el. A választottbíró kijelölését tartalmazó okirat részéről történő aláírása elfogadásnak minősül.
A Vbt. expressis verbis mondja ki azt, hogy a tisztség elfogadásának minősül azon ráutaló magatartás, hogy a választottbíró a kérdéses nyilatkozatot aláírja, és ezzel a megbízatás elfogadottnak minősül, vagyis úgy kell tekinteni, hogy a választottbíró saját magát pártatlannak és függetlennek vallja.
- 452/453 -
Egyes választottbíróságok esetében az intézményes választottbírósági testület megerősítésével nyeri el ténylegesen tisztségét a választottbíró. Miután az egyik fél ugyanis jelöl választottbírót, a másik félnek lehetősége van arra, hogy ezzel - praktikusan a választottbíró személyével - szemben kifogást emeljen, és amennyiben ezt nem teszi, avagy a kifogás elutasításra kerül, úgy a választottbírót tisztségére ténylegesen az intézményesített választottbírósági testület kinevezi. Christopher Imhoos - aki ezt a jellegzetességet a párizsi ICC, illetve a Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választottbíróság (CCIG) eljárási szabályait vizsgálva elemzi - rámutat arra, hogy ennek a folyamatnak az a célja, hogy a későbbi esetleges, a választottbírák személyében fellépő problémák már időben kiküszöbölésre kerülhessenek.[19] Az egyes választottbírósági szabályzatok, és főképpen az erre épülő gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy abban az esetben, ha a jelölési folyamat alatt az egyik fél nem jelez problémát a választottbíró személyével kapcsolatban, akkor ezt a későbbiekben csak olyan esetben teheti meg, amennyiben ténylegesen csak később jutott a kérdéses összeférhetetlenségi ok a tudomására. (Ennek vizsgálatában igen szigorúak az egyes választottbírói testületek.)
A választottbírónak jelölt személy a választottbíróvá történő megválasztás után feltétlenül függetlenné kell, hogy váljon az őt jelölő féltől. Ez azt jelenti, hogy a tisztség ellátása során megfelelő módon kell pártatlannak és függetlennek lennie. Amennyiben ezen - a későbbiekben részletezésre kerülő - követelményeknek a választottbíró nem felel meg, úgy adott a lehetőség az ún. kizárási eljárás lefolytatására.
A kizárási eljárás lényege az, hogy valamelyik fél kezdeményezésére a választottbíróság eljáró tanácsából kizárásra kerüljön az a személy, akinek függetlenségével vagy pártatlanságával kapcsolatban jogos kétség merül
- 453/454 -
fel. Logikailag három fajta lehetőség képzelhető el: (i) az ellenfél bírája elleni, (ii) a testület elnöke elleni, (iii) a saját bíró elleni kizárási eljárás. Álláspontom szerint a legéletszerűbb eset az ellenfél választottbírája elleni kizárási eljárás. Hiszen peres félként annak lehet elviekben a legnagyobb esélye, hogy a velünk érdekellentétben álló ellenfél olyan személyt jelölt választottbírának, aki irányában elfogult, vagy adott esetben általa befolyásolt személy. Megjegyezzük azt is, hogy adott esetben joggal való visszaélést valósíthat meg az, hogy az ellenfél bírája ellen - csupán azon ténykörülményből adódóan, hogy érdekellentétben álló fél által jelölt bíráról van szó - különösebb alap nélkül is kizárási eljárást kezdeményez az adott fél. Ugyanezt a sajátosságot emeli ki Christopher Koch is a választottbírák kizárását tárgyaló cikkében is: "Habár a kizárási eljárás egy szükséges menekülési szelep arra, hogy a választottbírósági eljárás integritása garantálásra kerüljön, ugyanakkor egy eszköz is, amely gátlástalan felek körében a választottbíráskodás szabotálására vagy akadályozására is szolgálhat."[20]
A testület elnökét rendszerint nem a felek választják, hanem a kijelölt választottbíráknak kell megegyezniük abban, hogy ki legyen a testület elnöke.[21] Figyelemmel arra, hogy egyes választottbírósági szabályzatok a testület elnökének kiemelt jogosítványokat adnak, igen fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az elnök teljes mértékben független legyen. Miként a későbbiekben részletezésre kerül, az eljáró testület elnökének függetlensége és pártatlansága szigorúbban kell, hogy megítélésre kerüljön a testület többi tagjához képest.
A fél által jelölt, ún. saját választottbíró ellen indítandó kizárási eljárás igen sajátságos szituáció, hiszen ebben az esetben éppen a fentiekben már részletezett bizalmi elv válságáról van szó, mert a fél elveszti a saját maga által javasolt személybe fektetett bizalmat, és ezért kezdeményez kizárási eljárást. A magyar Vbt. - egyéb választottbírósági szabályzatokhoz hasonlatosan - ezt a kérdéskört sajátosan szabályozza. A Vbt. 18. §-a szerint a saját maga által jelölt választottbíró, vagy olyan választottbíró ellen, akinek a kijelölésében részt vett, eleve csak akkor indíthat a fél kizárási
- 454/455 -
eljárást, ha olyan ok áll fenn, mely bizonyíthatóan a fél számára csak a kijelölést követően vált ismertté.[22]
Kiemelést érdemel, hogy ugyanezt a szabályt tartalmazza az egységes Swiss Rules of International Arbitration tizedik cikkelyének második bekezdése is: "Az egyik fél az általa jelölt választottbíróval szemben csak olyan okok alapján kezdeményezhet kizárási eljárást, melyekről csak a jelölést követően szerzett tudomást."
A fenti rendelkezés szó szerint azt tartalmazza, hogy olyan oknak kell fennállnia, melynek létéről a fél akkor szerzett tudomást, miután a jelölés (appointment) megtörtént. A szó szerinti értelmezésből adódóan felmerülhet egy olyan kérdés, hogy ezalatt a fél által történt jelölést, avagy a választottbíróság általi megerősítést kell-e érteni. A Swiss Rules ötödik cikkelyének első bekezdése szerint a jelölés akkor válik hatályossá ("...the appointments shall become effective"), amikor ezen megerősítés (confirmation) megtörténik. Tekintettel arra, hogy a fél által történt jelölés után a másik félnek van lehetősége indítványt, illetve észrevételeket tenni a választottbíró személyére vonatkozólag, így a jelölés és a megerősítés között meghatározott időnek el kell telnie. Ezért az időpont nem egyértelmű megfogalmazása miatt elképzelhető olyan jogi helyzet, amikor a kérdéses rendelkezés értelmezésének kiemelt jelentősége lehet.
A kizárási eljárás lefolytatását az egyes választottbírósági szabályzatok relatív sokszínűen szabályozzák. A Vbt. - diszpozítiv szabályai - szerint a kizárási indítványt a tudomásra jutástól számított 15 napon belül kell előterjeszteni.[23] Amennyiben a kizárási indítvánnyal érintett választottbíró nem mond le megbízatásáról, vagy a másik fél nem ért egyet az indítvánnyal, akkor a kérelemről a választottbíróság dönt.[24] Ez egy igen saját-
- 455/456 -
ságos szituáció, hiszen - elviekben - a kizárással érintett választottbíró is részt vesz ebben a - rendszerint igen kényes - döntéshozatalban. A Vbt. 20. §-a ugyanakkor ezen döntés ellen lehetőséget ad a fellebbezésre, azzal, hogy a fellebbezési döntés meghozataláig a választottbíróság - a kizárással érintett választottbírót is beleértve - folytathatja az eljárást, és határozatot hozhat. Itt kívánok utalni a BH 2001. 79. sz. alatt közzétett eseti határozatra, mely kimondja, hogy a választottbíróság hatáskörével kapcsolatos kifogás tárgyában indult ügyben az illetékes megyei bíróság nemperes eljárásban, ülnökök közreműködése nélkül jár el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság vonatkozó szabályai hasonlóak, azzal az igen lényeges különbséggel, hogy ezekben az esetekben az eljáró tanács többi tagja határoz, vagyis az érintett választottbírósági tag a döntéshozatalban nem vesz részt. Érdemes figyelemmel lenni az Eljárási Szabályzat 19. § (4) bekezdésére, mely kimondja: amennyiben nem tudnak megegyezésre jutni, vagy ha két választottbíró, illetőleg az egyesbíró ellen jelentettek be kifogást, a kifogás tárgyában a Választottbíróság Elnöksége dönt.
A Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság a kizárási eljárást eltérően szabályozza az Eljárási Szabályzat 12. §-ában.[25] Azon túlmenően, hogy itt is 15 napos határidő áll rendelkezésre az indítvány előterjesztésére, amennyiben az érintett választottbíró nem mond le, vagy a másik fél az indítvánnyal nem ért egyet, akkor a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság elnökségi tagja dönt. Ha nem a választottbíró nyújtotta be a kizárási indítványt maga ellen, úgy nyilatkozatát be kell szerezni. Mint látható, ebben az esetben az eljáró választottbírósági tanácstól független személy határoz, de egyszemélyi döntés születik, hiszen az Elnökség egyik tagja fog dönteni a kizárási indítvány sorsáról. A fellebbezési lehetőség a Vbt. 20. §-ának megfelelő módon adott.
- 456/457 -
A legtöbb külföldi intézményesített választottbíróság is azt az eljárást követi, hogy az eljáró tanácstól független testület dönt a kizárási indítványról. Az ad hoc választottbíráskodás esetében változatos megoldásokkal találkozunk. Számos esetben a választottbíró elleni kizárási eljárás indítása az állami bíróságok előtt lehetséges, de például az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Választottbírósági törvénye (U.S. Federal Arbitration Act) csak a végleges, érdemi döntés elleni fellebbezés során teszi lehetővé a bírói elfogultságra történő hivatkozást.
Azon megoldás, mely szerint az eljáró választottbírósági tanácstól elkülönült, de az intézményesített választottbíróságon belül maradó testület dönt erről a kérdésről, főképpen az eljárási garanciák miatt lehet üdvös.[26] A Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzata - melyet a 2004. január 1-je óta kezdeményezett ügyekben csak a belföldi választottbírósági eljárásokra lehet alkalmazni - az eljáró választottbírósági tanácstól elkülönülő Arbitration Committee feladatává teszi a kizárási eljárásban történő döntést. Ez a bizottság az érintett felek írásos nyilatkozatainak beszerzése után, tanácskozást követően hoz döntést a kizárás kérdésében, mely határozata ellen fellebbezésnek helye nincsen.[27] Az utoljára 2000. május 1-jei hatállyal módosított Eljárási Szabályzat 13. pontja az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: "13.1 Egy választottbíró ellen kizárási eljárást olyan okból lehet kezdeményezni, mely szerint nem teljesíti a 10.1 cikkben meghatározott követelményeket, nem rendelkezik a felek által megkövetelt képzettséggel vagy nyilvánvaló módon nincsen meg azon képessége, mely szükséges ahhoz, hogy a választottbírósági eljárásban az expedítiv megoldás érdekében eljárjon. 13.2 A kizárási eljárás a CCIG kizárólagos hatáskörébe tartozik. A kizárás iránti kérelmet a CCIG részére haladéktalanul azt követően kell előterjeszteni, hogy az azt kezdeményező fél a szükséges tényekről tudomást szerez. A
- 457/458 -
félnek meg kell jelölnie azokat a tényeket és körülményeket, amelyeken a kizárás alapul. 13.3 A CCIG fel fogja hívni a többi felet, a kizárási eljárással érintett választottbírót és a többi választottbírót, hogy írásos észrevételeiket tegyék meg, és az okokat összefoglalóan tartalmazó határozatot fog hozni. 13.4 Hazai választottbírósági eljárásokban az 1969. március 27-i, Swiss Intercantonal Arbitration Convention kötelező rendelkezései kerülnek fenntartásra."
Mint látható, a választottbírósági szabályzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tudomásszerzés után haladéktalanul kezdeményezni kell a kizárási eljárást, továbbá a szükséges bizonyítékokat a kérelemhez mellékelni kell. Az ügyet eldöntő Arbitration Committee - a felek írásos észrevételeinek kézhez vétele után - indokolással ellátott határozatot hoz az ügyben.
Az egységes Swiss Rules of International Arbitration a fentiekhez némiképpen hasonló szabályokat tartalmaz a tizenegyedik cikkelyben: "1. Ha a kizárással érintett választottbíró nem vonul vissza, a különleges bizottság (Special Committee) fog dönteni a kizárásról. 2. A különleges bizottság döntése végleges. A különleges bizottságnak nincsen kötelezettsége indokolást adni."
Az egységes Swiss Rules of International Arbitration szabályai szerint az Arbitration Committee létrehoz egy speciális bizottságot, a Special Committee-t, amelynek feladata a kizárás kérdésében való döntés. (Ez alapvetően különbözik a Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság fentebb ismertetett szabályaitól.) Ez szakmai szempontból hasznos lehet, hiszen egy kisebb, az ügyre vélhetőleg jobban összpontosító testület tudja meghozni a kizárással kapcsolatos döntést, mely az eljárás egészére jelentős kihatással lehet. A kizárási eljárás megindítása után a Special Committee lehetőséget biztosít a másik félnek, továbbá a megtámadott választottbírónak arra, hogy érveit előadja. A Special Committee döntése - a rendelkezésnek megfelelően - végleges, azaz ellene fellebbezésnek, egyéb jogorvoslatnak nincsen helye. Ugyanakkor a Special Committee-nek nincsen indokolási kötelezettsége a döntésére vonatkozólag.
Megjegyzendő, hogy amíg a Swiss Rules of International Arbitration szabályai szerint eljáró Special Committee-nek nincsen indokolási kötelezettsége a döntését illetőleg, addig az ICC Eljárási Szabályzata expressis verbis kimondja azt, hogy a kizárás kérdését eldöntő testület nem fog indokolást adni, azaz nem is adhat indokolást. Az Eljárási Szabályzat 7.4 pontja az alábbiak szerint rendelkezik: "A testület döntései a választottbíró kijelölése, megerősítése, kizárása vagy helyettesítése kérdésében végleges, és az ilyen döntések indokait a testület nem közli."
- 458/459 -
Ez utóbbi rendelkezés oka álláspontom szerint vélhetőleg az, hogy amennyiben ez a döntés a választottbírósági eljáró tanácsnak az ügyet eldöntő érdemi döntése előtt születne, akkor a döntéshozó testület a legkisebb mértékben sem kívánja az esetleges indokolással - mely adott esetben az ügy érdemére nézve is tartalmazhat nolente-volente utalásokat - befolyásolni az eljáró tanácsot. (Az indokolási kötelezettség ellen szól nyilvánvalóan az is, hogy ezt a határozatot nem lehet fellebbezéssel megtámadni.) Ugyanakkor az eljárási garanciákat vélhetőleg jobban szolgálná az, ha kötelező lenne indokolással ellátott határozatot hozni a kizárás kérdésében.
Kiemelést érdemel ugyanakkor, hogy a németországi Deutsche Institution für Schiedgerichtsbarkeit (DIS) Eljárási Szabályzata nem egy elkülönült intézmény, hanem az eljáró választottbírósági tanács hatáskörébe utalja a kizárás ügyében történő döntést, ugyanakkor biztosítja az állami bíróság előtt a fellebbezés lehetőségét.[28]
Miként a fentiekben ismertetésre került, a kizárási eljárást akkor lehet kezdeményezni, ha a választottbíró személyével szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn. Az egyes objektív összeférhetetlenségi okokon (pl. rokoni kapcsolat) túlmenően különös vizsgálódást érdemelnek a szubjektív összeférhetetlenségi okok, melyeket az egyes eljárási szabályok a pártatlanság (impartiality) hiánya, azaz a pártosság (partiality), illetve a függetlenség (independence) hiánya, azaz a függőség (dependence) fogalmával írnak le. Megjegyzendő, hogy a függőség - függetlenség kérdése természetesen objektív alapú is lehet, hiszen a függőséget például a rokoni kapcsolat is megalapozza; a függetlenség kérdésének elbírálása értelemszerfűen nem ebben az esetben tekinthető problematikusnak.
- 459/460 -
Az egyes Eljárási Szabályzatok - így a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzata sem - rendszerint nem határozzák meg ennek a kettő, igen nehezen definiálható fogalom tartalmát. A londoni székhelyű LCIA Eljárási Szabályzata is alkalmazza, de nem határozza meg e két fogalmat: "5.2 Minden választottbíró, aki e Szabályzat szerint folytat választottbírósági eljárást, a felek viszonylatában pártatlan és független lesz és az is marad, egyik választottbíró sem járhat el mint valamely fél szószólója. Egyik választottbíró sem kijelölése előtt vagy után nem adhat egyik fél részére sem az ügy érdeméről vagy kimeneteléről tanácsot."
Miként a rendelkezésekben olvasható, elvi éllel is kimondásra kerül az, hogy nem járhat el a választottbíró úgy, mintha valamelyik fél ügyvédje, jogi képviselője lenne, azaz nem tekinthető a választottbíró a fél ügyvédje "meghosszabbított" képviselőjének. (Mint a későbbiekben utalás történik rá, az amerikai választottbírósági gyakorlat nem teljesen ezt az álláspontot tükrözi.)
Említést érdemel, hogy a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbírósága Elnöksége elvi nyilatkozott adott ki az elfogultság egyes eseteiről 2003. október 31-én az alábbiak szerint: A Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság Eljárási Szabályzata 12. § (1) bekezdés d) pontban foglalt kizárási ok az elnökség tagjai szerint fennáll: a) ha a fél által kijelölt választottbíró a kijelölést megelőző 4 naptári év során vagy jogászi tevékenységre irányuló alkalmazotti, illetve állandó megbízotti szerződéses viszonyban állt legalább három hónapig az őt kijelölő féllel, vagy eseti, jogászi tevékenységével összefüggésben személyesen vagy irodája útján összesítve 10 millió forintot meghaladó bruttó jövedelemben részesült az őt kijelölő féltől; b) ha a fél által kijelölt választottbíró a kijelölés időpontját megelőző két naptári évben jogászi tevékenységet látott el ingyenesen vagy díjazás ellenében az őt jelölő fél számára. A fenti a) és b) pontban hivatkozott jogászi tevékenység akkor is megalapozza az ügy tárgyilagos megítéléséből való kizárást, ha az a Választottbíróság elé kerülő jogvita tárgyával semmilyen formában nem függ össze. A fenti kizárási elvek alkalmazása szempontjából a kijelölt választottbíró személyes tevékenysége egy tekintet alá esik az irodája keretei között kifejtett tevékenységgel.
Habár a fenti feltételek alapvetően nem a pártosság, hanem a függetlenség hiánya, a függőség egyes eseteit elemzik, az állásfoglalás maga nem határozza meg e két fogalmat.
A függőség és a pártosság meghatározására a nemzetközi választottbírósági gyakorlatban az International Bar Association Etikai Kódexét vehet-
- 460/461 -
jük alapul. Az IBA Rules of Ethics for International Arbitrators 3.1 pontja a függőség és a pártosság közötti különbséget az alábbiak szerint magyarázza meg: "A kritériumok, melyek az elfogultság megítéléséhez vezethetnek, a pártatlanság és a függetlenség. Pártosság akkor merül fel, ha valamelyik választottbíró a felek egyikének kedvez, vagy pedig a vita tárgyával kapcsolatban előítélettel bír. Függőség a választottbíró és valamelyik fél, vagy valamelyik félhez közel álló személy kapcsolatából származik."
Fentieknek megfelelően a pártosság akkor állapítható meg, ha a választottbíró valamelyik félnek kedvez, avagy a jogvita tekintetében előítélettel bír. Függőségről pedig akkor beszélhetünk, ha a választottbíró és valamely fél, vagy valamely félhez közel álló személy között valamilyen közeli kapcsolat áll fenn. Így az a vélemény is képviselhető, hogy a függőség-függetlenséget lehet inkább objektív, míg a pártosság-pártatlanságot inkább szubjektív kategóriának tekinteni, de a magunk részéről ezen distinkcióhoz bizonyos fenntartással viszonyulunk, hiszen a függőség - függetlenség kérdés sem vizsgálható minden esetben teljes mértékben tárgyilagosan.
Felállíthatóak ugyanis egyes meghatározott standardok a függetlenség - függőség kérdéskörében, de ezek is - meghatározott kivételektől eltekintve - az egyes jogrendszerekben vagy jogi kultúrákban egymástól jelentős mértékben eltérhetnek. Az nyilvánvaló, hogy a peres fél és a választottbíró közötti kapcsolat megalapozza a függőség kérdését. Másképp ítéli meg azonban a gyakorlat a választottbíró és az eljáró képviselő közötti kapcsolat kérdését. Az angol jogban például a barristerek (törvényszéki ügyvédek) esetében nem alapozza meg a kizárást az, ha közös irodát működtetnek közös költségvetéssel, és egy adott ügyben egyikük ügyvédként, a másik pedig választottbíróként jár el. Az erre vonatkozó magyarázat az, hogy annak ellenére, hogy közös irodát működtetnek, eltérő ügyekkel foglalkoznak, így a bevételük és üzleti kockázatuk is eltérő, ezért függetlennek tekinthetőek egymástól.
A kontinentális joggyakorlat nem feltétlenül osztja ezt az elvet. A svájci Pierre-Yves Tschanz ebben a kérdésben arra összpontosít, hogy a fél jogi képviselőjének érdeke fűződik az ügy megnyeréséhez, így egyértelmű, hogy vele szemben is függetlennek kell lennie a választottbírónak: "A fél képviselőjének érdekében áll, hogy megnyerje az ügyet az ügyfele részére. Ezen érdekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy tartotta, hogy a választottbíróknak a felek képviselőitől függetlennek kell lenniük."[29]
- 461/462 -
A Svájci Szövetségi Bíróság is egy 1994-ben hozott döntésében pedig azt mondta ki, hogy a függetlenség hiányához elegendő azt is megállapítani, ha a választottbíró és az egyik fél jogi képviselője között megállapítható a kapcsolat: "Bizonyos körülmények között elegendő lehet, ha a bírónak nem az egyik féllel, de valamelyik jogi képviselővel van speciális kapcsolata, amely kapcsolat úgy tünteti őt fel, mint akinél a függetlenség hiánya fennáll."[30]
Christoph Müller 2004-ben megjelent kézikönyvében arra az esetre tér ki, amikor az adott választottbíró maga is ügyvédként dolgozik, és egy, ugyanazon ügyvédi irodánál dolgozó ügyvéd képviseli az egyik felet. Christoph Müller szerint ez minősülhet olyan körülménynek, amely megalapozza az esetleges kizárást: "Vannak körülmények, amelyek jogos kétségeknek adnak alapot a választottbíró függetlensége tekintetében; amikor egy ügyvédet választottbírónak jelöl egy fél egy ügyben, ahol ugyanazon ügyvédi irodából származó kolléga képviseli vagy képviselte ugyanazon fél érdekeit."[31]
Mint látható, ez az álláspont már igen jelentős mértékben különbözik az angol jog által kialakított gyakorlattól. A fél képviselője és a választottbíró között egyébként azért is fennállhat egyfajta kapcsolat, mert ismerhetik már egymást korábbi ügyekből kifolyólag, de ez az ismeretség még nem feltétlenül jelenti a választottbíró függőségét valamely peres féltől.
Miként az IBA fentebb idézett meghatározása utal rá, a pártatlanság - pártosság inkább egyfajta, az ügyhöz kapcsolódó elfogultság, előzetes viszonyulás, avagy a félnek történő meghatározott kedvezés. Egyes vélemények szerint a pártatlanságot megalapozhatja az is, ha a választottbíró egy, az adott ügyhöz nagyon hasonló esetben már állást foglalt, avagy például az ügyhöz kapcsolódó kérdésben jogi véleményt publikált.[32]
Mint a fentiekből kitűnik, a pártatlanság igen nehezen elbírálható kérdés, az angol esetjog az ún. actual bias - apparent bias elvét dolgozta ki ennek vizsgálatára. Az ún. actual bias a gyakorlatban nagyon ritkán előforduló elfogultságot jelent, míg az apparent bias alatt olyan látszólagos elfogultságot kell érteni, amely esetén az elfogultság fennállásában teljesen bizonyosak nem lehetünk, viszont felmerülnek olyan körülmények és adatok, melyek alapján elképzelhető, hogy fennáll a választottbíró elfogultsága.
- 462/463 -
Az angol jogban ebben a kérdéskörben vezető jogesetként a Dimes ügyre kell utalnunk. Ezen, 1852-es jogeset szerint Lord Cottenham, későbbi lord-kancellár mint bíró kizárásra került a common law alapján egy ügyből, amelyben az egyik peres fél egy olyan gazdasági társaság volt, melyben Lord Cottenhamnak meghatározó részesedése volt. Habár a kizárást elrendelő bíróság szerint senki se feltételezné, hogy Lord Cottenham a saját maga javára döntené, de a nemo iudex in sua causa elv alapján is ki kell őt zárni az eljárásból.[33]
Természetesen a pártosság vonatkozásában sem lehet teljes mértékben az egyes kulturális-társadalmi sajátosságoktól elvonatkoztatni. Az amerikai választottbíráskodásban például a fél által jelölt választottbíró erősebben kötődik a félhez, és tulajdonképpen mint a fél képviselője érvel a választottbírósági testületben. Ennek megfelelően a belföldi - amerikai - választottbíráskodás vonatkozásában az American Arbitration Association csak a testület elnökétől követel meg teljes semlegességet.
Habár az európai választottbírósági gyakorlatban mindegyik választottbírónak függetlennek és semlegesnek kell lennie, az elnökkel szemben ezen követelmények még szigorúbban érvényesülnek, arra figyelemmel, hogy annak jelölésében egyik fél sem vesz részt. Ezt a Svájci Szövetségi Bíróság egy 1998-ban meghozott ítélete is hangsúlyozza: "Az elnöknek mindenféleképpen független és pártatlan hozzáállást kell tanúsítania, mivel a döntést neki kell meghoznia, ha nem alakul ki többségi álláspont a tanácskozás során."[34]
Ez az ítélet utal arra, a számos választottbírósági szabályzat által elfogadott szabályra, mely szerint amennyiben a testület tagjai között szavazáskor többség nem alakul ki, úgy az elnök szavazata dönt.
Az eredményes megtámadás természetesen az eljáró választottbírónak a testületből történő kizárásával jár, és az eljárás új - nem feltétlenül a fél által jelölt - választottbíró bevonásával folytatódik.
- 463/464 -
A nemzetközi joggyakorlatban, a kereskedelmi - illetőleg a nem kizárólagosan kereskedelmi - választottbíráskodásban több olyan eseti döntéssel találkozunk, mely a kizárás kérdéseivel, az összeférhetetlenség egyes esetköreivel foglalkozik.[35]
Külön kiemelést érdemel egy viszonylag új ügy, melyben szintén az elfogultság, illetve az esetleges elfogultság kérdése merül fel. Az ügyről a szingapúri Michael Swang számol be, aki maga is gyakorló választottbíró.[36] Az eljáró választottbíróság székhelye Szingapúrban volt, és ezért a választottbírósági modell-törvény (Model Law) szabályai kerültek alkalmazásra. A jogvita egy európai és egy ázsiai fél között zajlott. A kizárási kérdés szempontjából az ügy tényállása viszonylag egyszerű volt. A választottbírósági testület három tagból állt, az ázsiai fél egy ázsiai jogászprofesszort jelölt, az európai fél egy brit ügyvédet, míg a testület elnöke egy szingapúri gyakorló ügyvéd volt. Az európai felet egy londoni ügyvédi iroda, míg az ázsiai felet egy ázsiai ügyvédi iroda képviselte.
A választottbírósági eljárás kezdeményezését követően a londoni ügyvédi iroda megbízást adott egy másik londoni ügyvédnek abból a célból, hogy tanácsokat adjon az eljárással kapcsolatosan, illetve a peres taktika kidolgozásában segítséget nyújtson. A problémát az jelentette, hogy a tanácsadási megbízást kapott ügyvéd azonos irodában tevékenykedett a fél által jelölt választottbíróval. Az azonos irodában történő munkavégzés ténylegesen azt jelentette, hogy az ügyvédek az irodát fizikailag használták közösen, és közösen viselték a költségeket, azonban nem mint partnerek, hanem mint független ügyvédek végezték jogi tevékenységüket. Ennek megfelelően elkülönült módon látták el ügyeiket, illetőleg egymás ügyeire - ideértve egyes irataikat is - rálátásuk nem volt. Az ügyvédi irodában rajtuk kívül ügyvédjelölti státusban is kerültek személyek foglalkoztatásra, sőt az egyik ügyvédjelölt segítséget nyújtott a tanácsadó ügyvédnek is.
Az ázsiai fél jogi képviselője útján kizárási eljárást kezdeményezett a választottbíró ellen. A kizárási indítványban többek között arra hivatkoztak, hogy a választottbíró és a tanácsadó ügyvéd huszonhét éve használnak
- 464/465 -
közös irodát, költségmegosztást alkalmaznak, közös ügyvédjelöltet foglalkoztatnak. Az ázsiai fél hivatkozott továbbá az International Bar Association irányelvei között szereplő listára (ún. Orange List), melynek értelmében a választottbírónak közölnie kellett volna azt, hogy az egyik fél jogi képviselőjével azonos irodában dolgozik. Az ügy tényállásához azonban hozzátartozik az, hogy - figyelemmel arra, hogy a tanácsadó ügyvéd csak mint társügyintéző működött közre - nem tisztázott, hogy az érintett választottbíró tudott-e, illetőleg mikor szerzett tudomást ezen érintettségről. Mint precedens értékű esetre az ázsiai fél hivatkozott egy angol ügyre, a Liverpool Roman Catholic Archidocesan Trust v. Goldberg esetre. Ebben az ügyben egy angol fellebbviteli tanács nem tartotta megengedhetőnek azt, hogy egy adó szakjogász mint szakértő működjön közre egy olyan ügyben, melyet szakmai tevékenység során okozott kár miatt indítottak egy olyan adó-specialistával szemben, akivel az adó szakjogász közös irodában dolgozott.[37]
A kizárási kérelemnek nem adtak helyt, az elutasításra került. A másik fél több eseti döntésre is hivatkozott. Utalt többek között a Nye Saunders v. Alan E. Bristow ügyre,[38] mely ügyben a jegyzőkönyvvezető ellen került kizárási indítvány beterjesztésre hasonló okok miatt, és azt is elutasították. A brit fél érvelése szerint az ügyben a vezető jogeset a Laker Airways v. FLS Aerospace[39] ügy, melyben nem került kizárásra a választottbíró azon indok miatt, mert azonos irodában dolgozott az egyik fél képviselőjével. Ezt a közös irodában való tevékenység jellege is alátámasztja, hiszen ezen ügyvédek nem közösen, csupán közös irodát fenntartva dolgoztak, vagyis független szakemberekként tevékenykedtek a fenntartási költségek megosztásával. Habár egyéb érvek is elhangzottak a pártatlanság mellett, érdemes azt is kiemelni, hogy az adott ügyben eljáró választottbíró szakmaiságának felül kellett emelkednie a fél képviselőjével való kapcsolaton, mely kapcsolat túl személyesnek nem tekinthető, hiszen például családi
- 465/466 -
kapcsolatról szó nincsen, illetve a közösen üzemeltetett ügyvédi iroda jellegéből következően nem lehet az anyagi érdeket sem valószínűsíteni.[40]
Mint a fentiekből látható, a választottbíró kizárása a függetlenség vagy a pártatlanság hiánya miatt alapvetően a választottbíróba vetett bizalom megszűnését jelenti. Ez a bizalom természetesen nemcsak az őt jelölő félnek, hanem az ellenfélnek a bizalmát is jelenti, hiszen a felek úgy kell, hogy tekintsenek a választottbírákra mint az ügyet függetlenül, jogszerűen, jelentős szakértelem birtokában eldöntő személyekre.
Az idézett eseti döntésekből is egyértelműen kitűnik az, hogy általánosságban igen nehéz meghatározni azon esetköröket, melyek vitathatatlan módon elfogultságot és pártosságot jelentenek. A kérdésben igen mérvadó jogesetnek tekinthető Locabail (UK) Ltd v Bayfield Properties Ltd ügyben Lord Bingham bíró is azt fogalmazta meg, hogy az általános meghatározás helyett minden az adott ügy tényein alapul. Így általánosságban sem a bíró nemzetiségére, nemére, korára, de szakmai hátterére, képzettségére vagy korábbi ítélkezési gyakorlatára sem lehet önmagában az elfogultságot alapítani.[41] Nézetem szerint ugyanakkor az adott ügy tényeiből az is következhet, hogy önmagában bármelyik ok is megalapozhatja az elfogultságot, és kizárást eredményezhet.
Ugyanakkor elvitathatatlan az is, hogy az adott választottbírót a peres fél azért is jelöli, mert bízik abban, hogy a választottbíró az ő álláspontját fogja támogatni. Ezért a választottbírónak meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt ebben a vonatkozásban is. Mindezt Martin Hunter, a neves angol választottbíró - aki szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság választottbírói névjegyzékében is - a következők szerint fogalmazta meg: "A fél által jelölt választottbírónak kombinálnia kell a jelölő fél irányában a maximális fogékonyságot az elfogultság minimális megjelenésével."[42]
Jelen tanulmányban igyekeztem felvázolni a választottbírák kizárásával, az elfogultság és a pártosság egyes esetköreivel kapcsolatos legfontosabb súlyponti kérdéseket, bízva abban, hogy mindezzel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy az adekvát módon eljárni kívánó választottbíró garantálni
- 466/467 -
tudja a választottbírósági processzus egyik legfontosabb értékének, a fair eljárás elvének maradéktalan és mindenkori érvényesülését.
* * *
by Ádám Boóc
The present study discusses some theoretical questions of commercial arbitration, focusing on a particular problem of arbitration, the challenge of the arbitrator. After trying to define the notion of commercial arbitration-by comparing it with other forms of arbitration-the author highlights the significance of the appointment and challenge of arbitrator. The author analyzes the relevant Hungarian regulation, and puts emphasis on the procedural rules of certain international arbitration organizations, as well. The author also attempts to describe some crucial questions of this issue, such as the notion of impartiality and independence of arbitrators. The study summarizes some leading cases from the international practice, which also contribute to the interpretation of impartiality and independence. Hence, these cases may be very useful for reaching appropriate decisions in challenge-procedures.■
- 467 -
[1] Az arbiter szó az arbitror igéből származik, mely többek között 'gondolkodik', 'dönt', 'bíráskodik' jelentéssel bír.
[2] Földi A.-Hamza G.: A római jog története és institúciói. 10. kiadás, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006. 11. kiadás, 161.
[3] Földi-Hamza: i. m. 542-544. Említést érdemelnek ezzel összefüggésben Ujlaki László fejtegetései: "A választottbírósági szerződés bölcsője - mint megannyi más jogintézményé - Rómában ringott. Már a fejlődés korai szakaszában mód volt arra, hogy a felek az állami bíróságok mellőzésével választottbíró vagy választottbírák döntése alá bocsássák jogvitájukat, hacsak a vita tárgya nem státusügy vagy popularis actio volt. A felek erre vonatkozó megállapodásukat compromissum-ba (megegyezésbe) foglalták." Ld.: Ujlaki L.: A választottbírósági szerződés jogági elhelyezettsége és tipológiája. Jogtudományi Közlöny 46. évf. (1991) 217.
[4] A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodással kapcsolatban összefoglalóan ld.: Mádl F.-Vékás L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1992. 542-563.; Horváth É.-Kálmán Gy.: A nemzetközi eljárások joga, különös tekintettel a választottbíráskodásra. Szent István Társulat, Budapest, 1999.; Várady, T.-Barcelo III. J. J.-VON Mehren, A. T.: International Commercial Arbitration. West Group, Minnesota, 1999.; Vörös I.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. III. kötet. Krim Bt., Budapest, 2004. 266-275.
[5] A nemzetközi közjogi választottbíráskodással kapcsolatban a terjedelmes szakirodalomból lásd különösen: Malanczuk, P.: Akehurst's Modern Introduction to International Law. Routledge, London-New York, 1997. 273-306. Lásd továbbá: Lamm V.: Az államok közötti viták bírói rendezésének története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.
[6] Lásd: Ujlaki L.: Az állandó választottbíróság rendhagyó jegyei. Jogtudományi Közlöny 52. évf. (1997) 79.
[7] Az intézményesített választottbíráskodás egyes kategóriáival kapcsolatban ld különösen: A. Redfern-M. Hunter: Law and Practice of International Commercial Arbitration. 2. ed. Sweet & Maxwell, London, 1991. 159.
[8] Ezzel kapcsolatban lásd részletesebben: Walter, G.-Bosch, W.-Brönnimann, J.: Internationale Schiedsgerichtsbarkeit in der Schweiz. Verlag Stämpfli & Cie AG, Bern, 1991. Blessing, M.: Introduction to Arbitration-Swiss and International Perspectives. Helbing & Lichtenhahn, Basel, 1999.; Müller, Ch.: International Arbitration. A Guide to the Complete Swiss Case Law (Unreported and Reported). Schulthess Juristische Medien AG, Zürich-Basel-Geneva, 2004. A Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság vonatkozásában lásd különösen: Imhoos, Ch.: The 1992 Geneva Chamber of Commerce and Industry Arbitration Rules under Scrutiny. Journal of International Arbitration, Vol. 4 (1992) 121-139. Említést érdemel, hogy az intézményesített választottbíróságok között is különbségek vannak abban a vonatkozásban, hogy az állandó választottbíróság adminisztrációja milyen mértékben kívánja befolyásolni magát a választottbíráskodást. Christopher Imhoos szerint a Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárási szabályai egyfajta átmenetet képeznek az ad hoc választottbíráskodás és a teljes mértékben megszervezett és intézményesített választottbíráskodás között. Lásd: Imhoos: i. m. 122. Lásd továbbá: Kaufmann, G.: The Geneva Chamber of Commerce and Industry Adopts Revised Arbitration Rules. Journal of International Arbitration Vol. 2. (1992) 71. skk.
[9] Kiemelést érdemel az is, hogy amennyiben a svájci választottbíráskodás mellett a svájci jog is választásra kerül, akkor az magyarázható a svájci polgári jog (Zivilgesetzbuch) áttekinthető szerkezetével, továbbá azzal a nem elhanyagolható ténnyel is, hogy német, francia, olasz és rétoromán autentikus fordításban is rendelkezésre áll, így az esetlegesen eltérő nemzetiségű felek több hivatalos, és ezért aggálytalanul értelmezhető szöveget használhatnak.
[10] Lásd: Szalay Á.: Versenyjog és választottbíráskodás. Jogtudományi Közlöny 56. évf. (2001) 93.
[11] Említést érdemel, hogy a választottbírósági eljárás nem vitatott módon számos előnnyel rendelkezik a hagyományos állami jogérvényesítéshez képest. Ezen előnyöket Gellért György az alábbiak szerint határozza meg: (i) a feleknek a választottbíróságba vetett nagyobb bizalma; (ii) a választottbírósági eljárás gyorsasága az állami jogérvényesítéshez képest; (iii) a nyilvánosság kizárása; (iv) a formalizmus jelentős csökkenése; (v) az egyezségi rendezés nagyobb aránya. Lásd: Gellért Gy.: Új törvény a választottbíráskodásról. Magyar Jog 45. évf. (1995) 451-452.
[12] A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzata letölthető a www.mkik.hu honlapról.
[13] Ehhez ld. különösen: Horváth É.: A választottbíráskodásról szóló törvény általános rendelkezései a gyakorlat tükrében. Jogtudományi Közlöny 50. évf. (1995) 172-173.
[14] Megjegyzést érdemel, hogy ezen Eljárási Szabályzat lehetővé teszi azt, hogy meghatározott esetekben egyesbíró járjon el. Az Eljárási Szabályzat 11. §-a az egyesbíró hatáskörét határozza meg, kimondván, hogy amennyiben az alperes válasziratában a felperes kereseti követelését elismeri, az eljárást megszüntető határozatot egyesbíróként a felperes által kijelölt választottbíró, vagy ha a felperes nem jelölt választottbírót, a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság Elnökségi tagja hozza meg. Az egyesbíró egyébként mindazon intézkedések megtételére és határozatok meghozatalára jogosult, amelyeket az Eljárási Szabályzat az Eljáró tanácsnak vagy annak elnökének a hatáskörébe utal.
[15] A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI törvény (Vbt.) egyébként relatív kevés feltételt szab ahhoz, hogy kiből lehet választottbíró. Negatív fogalommeghatározással kiemeli, hogy nem lehet választottbíró az, aki büntetőbírósági ítélet hatálya alatt áll, akit jogerősen gondnokság alá helyeztek, vagy akit jogerős ítélet eltiltott a közügyektől. Az alsó életkori határ 24 év, és az egyetemi végzettség nem előfeltétel. Részletesebben lásd: Horváth É.: A választottbíráskodásról szóló törvény gyakorlati alkalmazása. Jogtudományi Közlöny, 54 (1999). 337.
[16] "En acceptant sa mission, l’arbitre s’engage à l’accomplir jusqu’ à son terme au sens du présent Règlement."
Az Eljárási Szabályzat letölthető a www.iccwbo.org weboldalon. A több nyelven is hozzáférhető Szabályzat angol verziója megegyezik a franciával: "By accepting to serve, every arbitrator undertakes to carry out his responsibilities in accordance with these rules." (Megjegyzendő, hogy az angol és francia tekinthető autentikus verziónak.)
[17] Lásd: Alf. D. 4, 8, 50. Az idézett rész szerint a kijelölt választottbíró azt megelőzően, hogy megegyezés született személyében, ítéletet nem mondhat.
[18] A receptum arbitrii-vel kapcsolatosan kiemelem, hogy annak elfogadása olyan értelemben véve is kötelezettséget rótt a választottbíróra, hogy amennyiben a feladat teljesítését - vagyis az ítélkezést - megtagadta, úgy bírságot kellett fizetnie. Vö: Ulp. D. 4, 8, 3, 2, 15. Részletesebben lásd: Földi-Hamza: i. m. 542.
[19] "Annak érdekében, hogy minden, a felek által választottbíró a CCIG által kijelöltnek tekinthessék, a CCIG ugyanazt az elvet fogadja el, mint amit az ICC kidolgozott: amikor egy lehetséges választottbírót a felek - akár külön-külön, akár együttesen - megválasztottak, jelölését a CCIG elé - illetőleg az ICC Bíróság elé - megerősítésre elő kell terjeszteni; amikor a CCIG - illetőleg az ICC Bíróság - kötelezettsége a választás, a választottbíró ebben az esetben megválasztottnak tekintendő... Miként korábban említésre került, a CCIG azért felügyeli a jelölési folyamatot, hogy a későbbiekben esetlegesen felmerülő hibákat kiszűrje." Ld. Imhoos: i. m. 126-127.
[20] Koch, Ch.: Standards and Procedures for Disqualifying Arbitrators. Journal of International Arbitration, 4 (2003). 325.
[21] A magyar Vbt. szerint - 14. § (2) bekezdés - abban az esetben, ha a két választottbíró (három fős testület esetében) 30 napon belül nem jelöl további választottbírát, vagy a két választottbíró 30 nap alatt nem tud az elnök személyében megegyezni, úgy a hiányzó bírákat az illetékes magyar bíróság jelöli ki.
[22] Ld.: Vbt. 18. § (1) A választottbíró ellen csak abban az esetben lehet kizárási kérelmet előterjeszteni, ha olyan körülmények állnak fenn, amelyek jogos kétségeket ébresztenek függetlensége vagy pártatlansága tekintetében, vagy ha nem rendelkezik a felek megállapodása szerint szükséges szakképzettséggel. (2) A fél az általa kijelölt vagy azon választottbíró ellen, akinek a kijelölésében részt vett, csak olyan okból élhet az (1) bekezdés alapján kifogással, amely a kijelölést követően vált előtte ismertté.
[23] A legtöbb eljárási szabályzatban szereplő 15 napos vagy hasonlóan rövid határidőnek elsősorban védelmi funkciója van, és arra szolgál, hogy a kizárást indítványozni szándékozó félnek ne legyen joga a számára legkedvezőbb pillanatig várni a kizárási eljárás megindításával, egyfajta rejtett eszközként alkalmazva azt.
[24] Az egyes választottbírósági szabályzatokat megvizsgálva kiemelést érdemel, hogy a legtöbb szabályzat szerint le kell mondania a választottbírónak a tisztségről, ha az egyik fél kizárási eljárást kezdeményez, és azzal az eljárásban részt vevő többi fél is egyetért. Ennek a magyarázata éppen a bizalmi elvben keresendő. Amennyiben a választottbíró felé a bizalom egyik oldalról sem áll már fenn, akkor nincsen mód arra, hogy tisztségét a továbbiakban is ellássa.
[25] Megjegyzendő, hogy az Eljárási Szabályzat ismer különös kizárási okokat is. Ki van zárva az ügy intézéséből választottbíróként vagy szakértőként az (i) aki a vitás ügyben félként résztvevő szervezet, forgalmazó, megbízást adó, tőzsdetag vagy gazdasági társaság tulajdonosa, alkalmazottja, vezető tisztségviselője, alkusza, képviselője (ii) aki az ügyben eljárt vagy abban érdekelt, (iii) aki az a) és b) pontban felsorolt személyek (Ptk. 685. §-ának b) pontja szerinti) közeli hozzátartozója, (iv) akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható el (elfogultság). Mint látható, egyes kizárási okok a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság által tárgyalt sajátos ügyek természetével állnak összefüggésben.
[26] Ezt a megoldást követi a londoni székhelyű LCIA is, az Eljárási Szabályzat 10.1 pontja az ezen ügyben való döntést az LCIA Court feladatává teszi: Ha valamelyik választottbíró írásban értesíti az LCIA bíróságot, hogy le kíván mondani, azt a feleknek, és az esetleges többi választottbírónak másolatban meg kell küldeni; ha a választottbíró meghal, súlyos beteg lesz, visszautasítja a tisztséget vagy akár kizárás eredményeként, akár a többi választottbíró kérelmére alkalmatlan lesz a tisztség betöltésére, az LCIA visszahívhatja a választottbírót, és kijelölhet egy új választottbírót. Az LCIA fog dönteni az egykori választottbíró esetleges szolgálatai alapján őt megillető díjazásról a körülményeknek megfelelően.)
[27] A Genfi Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság leírása és Eljárási Szabályzata a www.ccig.ch weboldalon érhető el.
[28] A Deutsche Institution für Schiedsgerichtsbarkeit Eljárási Szabályzatának 18.2 pontja az alábbi rendelkezést tartalmazza: A kizárási kérelmet két héten belül a tanácsnak a 17. § (3) bekezdés alapján történő összetételének megismerésétől vagy a kizárási okról való tudomásszerzést számítva kell a DIS-Geschäftsstelle részére benyújtani és megindokolni. A DIS-Geschäftsstelle értesíti a választottbírót és a másik felet a kizárásról és részükre határidőt szab a nyilatkozattételre. Amennyiben ezen időszak alatt az érintett választottbíró nem lép vissza, vagy a másik fél nem egyezik bele a kizárásba, a kezdeményező fél két héten belül kérheti a választottbíróságot, hogy a kizárás tárgyában döntsön, amennyiben a felek másként nem egyeznek meg.
[29] Tschanz, P.-Y.: Arbitrators' Conflicts of Interests: Switzerland. In: Conflicts of Interest in International Commercial Arbitration (red.: Karrer, P. A.). Basel, 2001. 67.
[30] Ld.: DFT 30. 06. 1994.
[31] Müller, Ch.: i. m. 79.
[32] Erről lásd: Koch: i. m. 331.
[33] Ld.: Dimes v. Proprietors of the Grand Junction Canal. Idézi: Koch: I. m. 329. Koch ugyanitt kiemeli, hogy egy másik eljárásban a bíróság az elfogultság valós veszélyét (real danger of bias) már elegendőnek vélte ahhoz, hogy a bírót kizárja az eljárásból. A R. v. Gough (1993) eset szerint: a testületnek fel kell tennie magának a kérdést, a releváns körülményeket figyelembe véve, hogy a testület kérdéses tagja tekintetében fennáll-e az elfogultság valós veszélye, abban az értelemben, hogy tisztességtelen módon kedvez vagy kedvezett az ügyben valamelyik fél részére.
[34] Ld.: DFT 09. 02. 1998.
[35] Példaként utalunk a Kuwait Foreign Trading Contract & Investment Co. v. Icori Estero Spa, illetve a Laker Airways v. FLS Aerospace ügyekre.
[36] Ld.: Swang, M.: Arbitrators and Barristers in the Same Chamber-An Unsuccessful Challenge. Business Law Journal, Vol. 2 (2005) 235-242.
[37] Az ítélet elérhető a következő weboldalon: http://www.ewi.org.uk/histories.asp. A 2001. július 6-án kelt, HC 9902725. sz. alatti ítélet indokolása különösen érdekes lehet, hiszen - többek között - a következőket tartalmazza: "azon tény miatt, hogy a felek között közeli kapcsolat áll fenn, és e kapcsolat alapján egy ésszerűen gondolkodó szemlélő úgy vélheti, hogy ez a szakvéleményt indokolatlanul az adott fél számára kedvezően tünteti fel, a szakvélemény mint bizonyíték el nem fogadható, akkor sem, ha valójában az teljes mértékben elfogulatlan".
[38] Lásd: Nye Saunders v Alan E Bristow [1987] 37 Build LR 93.
[39] Laker Airways v. FLS Aerospace [2000] 1 WLR 113.
[40] Vö.: Swang: i. m. 239.
[41] Lord Bingham az ítéletben - többek között - az alábbiakat rögzíti: nem lehet listát felállítani azon faktorokról, melyek az elfogultság valós veszélyéhez vezethetnek, hanem minden az adott ügy tényeitől függ. Idézi: Singla, N.: Bias And Conflicts. The Commercial Bar Association (COMBAR) North American Meeting 2006, Rome 2-3 June. Ld.: www.combar.com/fileserver.aspx
[42] Idézi: Koch: i. m. 334.
Lábjegyzetek:
[1] Boóc Ádám, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014. Országház u. 30., E-mail: adambooc@hotmail.com
Visszaugrás
