A számhordozhatóság (number portability: NP) a távközléspiaci liberalizáció előmozdításának másik kiemelkedő instrumentuma, hiszen fokozhatja a szolgáltatók közötti versenyt, és így hozzájárulhat az árak csökkenéséhez és a szolgáltatások minőségének javulásához, így valóban jó indikátora lehet a távközlési verseny intenzitásának.[1]
A számhordozhatóságnak három esete ismert:[2]
§ Service portability: a hívószám-hordozhatóság legegyszerűbb esete a szolgáltatások hordozhatósága, mikor az előfizető úgy válthat szolgáltatást, hogy közben a hívószáma megmarad. Erre példa a PSTN-ről ISDN-re váltás. Ebben az esetben csak az igénybevett szolgáltatás változik, az igénybevétel helye nem.
§ Location portability: hely szerinti hordozhatóságról beszélünk akkor, ha a szolgáltatás igénybevételi pontja megváltozik, de a hozzáférést biztosító szolgáltató és az igénybevett szolgáltatás nem. A hely szerinti hordozhatóságról csak a földrajzi számok[3] esetében beszélhetünk, és az az egyes szolgáltatók által nyújtott kényelmi szolgáltatásnak tekinthető.
§ Service provider portability: azaz szolgáltatók közti hordozhatóságról beszélünk, ha az előfizető fizikai helyének és a szolgáltatás jellegének változtatása nélkül megszünteteti az előfizetését az egyik szolgáltatónál, és egy másikkal köt előfizetői szerződést. Az alábbiakban a számhordozhatóság alatt a szolgáltatók közti hordozhatóságot értem.
Az NP is csak akkor lesz képes a távközléspiaci verseny fejlődését előmozdítani és a fent azonosított hatásokat kiváltani, ha az előfizetők a lehető legkevesebb korlátozás mellett tudják igénybe venni. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy a számhordozási igények optimális időtartamon belül teljesüljenek, úgy, hogy közben a lehető legkevesebb adminisztratív terhet róják az előfizetőkre. A hordozásért fizetendő díj mértéke, illetve az irányadó módszertan kialakítása során tekintettel kell lenni a fogyasztói árérzékenységre, ugyanakkor arra is, hogy a szolgáltatókat aránytalan terhek ne sújtsák, mert azok alkalmasak lehetnek a piacra lépés korlátozására. Lényeges követelmény továbbá, hogy a tarifák átláthatóak maradjanak, és a fogyasztók a hordozott számokra irányuló hívások díjai felől könnyen tájékozódhassanak.
A 97/33/EK (összekapcsolási irányelv) 12. cikk (5) bekezdése eredetileg arra hívta fel az nemzeti szabályozó hatóságokat, hogy ösztönözzék a hívószámok hordozhatóságának lehető legkorábbi bevezetését, és 2003-tól legalább a sűrűbben lakott helyeken legyen a végfelhasználóknak lehetőségük arra, hogy erre vonatkozó igényük esetén a vezetékes telefonhálózat egy meghatározott helyén a szolgáltatótól függetlenül megtarthassák hívószámukat. Az 98/61/EK irányelv aztán a hivatkozott szakaszt úgy módosította, hogy az NRA 2000. január 1-től köteles biztosítani, hogy az előfizetők földrajzi számok esetén egy adott helyen, míg nem földrajzi számok esetében bármely helyen megtarthassák a nyilvános vezetékes hálózatban, illetve ISDN-hálózatban kapott hívószámukat. (Bár a nem földrajzi számok fogalmába a mobil számok is beletartoznak,[4] a módosított (5) bekezdés a fentiek szerint kifejezetten csak a vezetékes hálózat vonatkozásában írta elő a hívószámok hordozhatóságának biztosítását.)
A hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény (Hkt.) 103. § (2) bekezdése alapján csak 2003. január 1-jétől hatályos 18. § (1) bekezdése értelmében a távbeszélő szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára, hogy előfizetői számát megtarthassa abban az esetben, ha - vezetékes távbeszélő szolgáltatás esetén a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - szolgáltatót változtat. Egyfelől tehát a Hkt. nem harmonizált rendelkezést tartalmazott az összekapcsolási irányelvvel, mert a nem földrajzi számok vonatkozásában nem tette lehetővé a számhordozhatóságot a vezetékes hálózatban. Másfelől, dacára a 2003. január 1-jei hatálybalépésnek, a rendelkezés gyakorlati megvalósításhoz szükséges, a Hkt. 107. § (2) bekezdés c) pontja szerinti kormányrendelet csak 2003. július 15-én született meg (a számhordozhatóság alkalmazásának szabályairól szóló 125/2003. (VIII. 15.) Korm. rendelet), ráadásul annak 13. § (1) bekezdése alapján, 2004. január 1-jei hatállyal.
Így, bár a Hkt. előírta, a gyakorlatban a számhordozhatóság a liberalizáció első két évében nem tudott a piaci verseny intenzitását növelő eszközként hatni.
Az új európai szabályozás[5] úgy tekint a számhordozhatóságra, mint a fogyasztói választás és a hatékony verseny egyik kulcsfontosságú előmozdítójára. Az egyetemes szolgáltatási irányelv (ESZIr) 30. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a nyilvánosan elérhető telefon szolgáltatások - köztük a mobil szolgáltatások - előfizetője, ha kéri, a szolgáltatást nyújtó vállalkozástól függetlenül megtarthassa földrajzi,
- 85/86 -
illetve nem földrajzi számait. Ugyanezen bekezdés szerint a rendelkezés nem terjed ki a mobil és vezetékes hálózatok közötti számhordozhatóság biztosításának előírására, nyilván, mert ezzel jelentős mértékben sérülhet a tarifák átláthatóságának elve,[6] ugyanakkor az ESZIr szerint a tagállamok nincsenek korlátozva ilyen tartalmú rendelkezések előírásában.
Az NP hazai szabályozásának vesszőfutása úgy tűnik, az elektronikus kommunikáció új európai szabályozási rendszerében is folytatódik. A 2004. január 1-jén hatályba lépett, a számhordozhatóság alkalmazásának szabályairól szóló 125/2003. (VIII. 15.) Korm. rendelet ugyanis sem az összekapcsolási, sem pedig az egyetemes szolgáltatási irányelvvel nincs összhangban, az ugyanezen naptól hatályos elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) pedig ugyan harmonizált rendelkezéseket tartalmaz az új egyetemes szolgáltatási irányelvvel, ezek azonban a törvény 164. § (3) bekezdése alapján csak hazánk Európai Uniós csatlakozásának időpontjától, 2004. május 1-jétől alkalmazhatók. A mindeközben elfogadásra került, a számhordozhatóság szabályairól szóló 46/2004. (III. 18.) Korm. rendelet pedig ugyanezen időponttól felváltja a csupán négy hónapot hatályban lévő 125/2003. (VIII. 15.) Korm. rendeletet. Az uniós csatlakozást követően a számhordozhatóságra vonatkozó szabályozás tehát formailag összhangban van az európai normákkal.
Az alábbiakban az ECC Jelentésben lefektetett hangsúlyok mentén mutatom be az NRF szerinti hazai számhordozhatóságra vonatkozó szabályozást.
Miként arra már fentebb utaltam, az NP a távközléspiaci liberalizáció előmozdításának egyik kiemelkedő instrumentuma, hiszen fokozhatja a szolgáltatók közötti versenyt, és így hozzájárulhat az árak csökkenéséhez és a szolgáltatások minőségének javulásához. Azt is hangsúlyoztam, hogy az NP a fent azonosított hatások kiváltására csak akkor lesz képes, ha az igények optimális időtartamon belül teljesülnek, úgy, hogy közben a lehető legkevesebb adminisztratív terhet róják az előfizetőre, a díjak mértéke és tarifák transzparenciája pedig ösztönzi az igénybevételt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
