Megrendelés

Beköszöntő (KBJ, 2021/1.)

Tisztelt Olvasóink!

Új év, új ötletek. Azzal, hogy e számunk eltérően korábbi elképzelésünktől 2021/1 számként most jelenik meg, mi is csatlakozunk az általános gyakorlathoz. Az év további három számának megjelenési hónapja a naptári negyedévet követő hónap, azaz április, július és október lesz.

A mögöttünk hagyott, egyszerűnek aligha nevezhető év a megjelenés ütemezésén kívül is kínált számunkra tanulságokat. Néhány mondat ezekről.

Egy szakmai folyóirat minőségét jelentős mértékben meghatározza a benne publikált szakcikkek színvonala. Úgy véljük, hogy nem kell szégyenkeznünk. Az utolsó számot is figyelembe véve, eddig 13 nívós szakcikket publikáltunk, amelyek közös jellemzője a gyakorlatias szemlélet. A szerzők összhangban a szerkesztőbizottság elképzelésével arra törekedtek, hogy elsősorban gyakorló jogászok számára nyújtsanak jól használható segítséget a munkájukban felmerülő problémák kezeléséhez, megoldásához. Nem szabtuk a megjelentetés feltételéül, hogy a cikkek feleljenek meg az ún. tudományos publikációkkal szembeni elvárásoknak, csupán azt, hogy a vizsgált problémák legyenek életből vettek, a kifejtés pedig logikus, világos és egyszerű. Jelentős eredménynek tekintjük, hogy a megjelent cikkek többsége származik "külső" szerzők tollából, és ezzel sikerült elkerülnünk a kizárólag a szerkesztőbizottság által írt és olvasott folyóirat csapdáját.

Ami a cikkek tartalmát illeti, mivel szerzőink a kártérítési és biztosítási jogon belül a témaválasztásban teljes szabadságot élveznek, a megjelent cikkek azt is megmutatják, hogy a kártérítési és biztosítási jog mely részterületei izgatják leginkább a szakembereket. A pálmát egyértelműen a felelősségbiztosítást, ezen belül is a szakmai felelősségbiztosítást érintő cikkek viszik el és persze fontos helyet kaptak a COVID által felvetett felelősségi és biztosítási kérdések is.

Terveinknek fontos része, hogy további erőfeszítéseket akarunk tenni olvasóink és szerzőink körének bővítésére, a kártérítési kérdésekkel foglalkozó cikkek számának növelésére és arra, hogy olvasóinknak nemzetközi kitekintést is nyújtsunk, mert a külföldi elemet tartalmazó tényállások számának dinamikus növekedése indokolttá teszi ilyen kérdések felvetését is.

Továbbra is számítva Olvasóink megtisztelő figyelmére és a szakma aktív közreműködésére, kívánunk minden Olvasónknak egészségben és sikerekben gazdag 2021-et! ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére