A gazdasági társaságok cégbejegyzése után a Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése csak szűk körben - néhány különösen súlyos alaki és tartalmi hiányosság miatt - engedi meg a perindítást az alapító okirat érvénytelenné nyilvánítása iránt. E rendelkezés oka és célja világos: egyaránt szolgálja a tagok jogainak védelmét és a forgalom biztonságát. Egyszerűsítendő a mondanivalót: a következőkben a társasági szerződésekre szorítkozom, az érvénytelenség esetei közül pedig csak a semmisséggel foglalkozom (hiszen a megtámadási okok a cégbejegyzés után már egyáltalán nem jöhetnek szóba). A társasági szerződés jellegzetessége, hogy két törvény alá tartozik: elsősorban a Gt. szabályai az irányadók, de szubszidiáriusan alkalmazni kell a Ptk. szabályait is. A két törvény találkozásából pedig komoly problémák adódnak. Az alábbiakban ezeket tekintem át.
A Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében 223. sorszám alatt találjuk az iránymutatást, amely szerint a bejegyzett cég esetében nemcsak a társasági szerződés semmissége nem állapítható meg, hanem az sem, hogy a cég nem létezik. E döntés mögött a semmis és a nem létező szerződés kérdése húzódik meg. A két fogalom között a különbséget abból kiindulva lehet megvilágítani, hogy megtörtént-e a szerződés keletkezéséhez szükséges egyező akaratnyilvánítás vagy sem. Ehhez képest
a) ha megtörtént az egyező akaratkinyilvánítás, a szerződés létrejött. Azonban ha a szerződés olyan tartalmi vagy alaki hibában szenved, amely miatt a törvény megtagadja tőle, hogy belőle jogok, illetve kötelezettségek keletkezzenek, a szerződés létezik ugyan, de semmisnek minősül. Semmisség tartalmi oka lehet például a jogszabályba ütközés vagy a színleltség, alaki oka pedig az írásba foglalás vagy az ügyvédi ellenjegyzés hiánya. Viszont, ha
b) az egyező akarat kifejezése nem történt meg, akkor szerződés egyáltalán nem is jött létre, legfeljebb annak látszata. Ilyenkor lehet nem létező szerződésről beszélni. A tankönyvek példának az oktatási célból vagy játékból tett - jognyilatkozatnak látszó - kijelentéseket szokták felhozni, a gyakorlatban azonban olyan esetek szoktak előfordulni, hogy a felek tárgyaltak ugyan, de akaratnyilvánításaik valójában nem egybehangzóak, vagy pedig a jognyilatkozatok valamelyike nem valódi (hamis vagy hamisított).
A semmis és a nem létező szerződések fogalmának elhatárolása után nyomban gyanakodni kezdünk: vajon a semmisségnek a Ctv. 48. § (2) bekezdésének alpontjaiban meghatározott esetei jogdogmatikai szempontból korrektek-e? Ezeknek jellegzetességei ugyanis igencsak eltérőek:
- az a) pontban írt alaki hiányosságok valóban a semmisség tipikus esetei [Ptk. 217. § (1) bek.],
- a b) és a c) pontban írt olyan tartalmi elemek, mint a cégnév, a vagyoni hozzájárulás, a jegyzett tőke és a tevékenységi kör azonban mind a társasági szerződésnek olyan, a törvény által lényegesnek minő-sített feltételét jelentik (Gt. 11. §), amelyekben ha a felek nem állapodnak meg, a szerződés létre sem jön [Ptk. 205. § (2) bek.]. Valójában tehát ilyenkor nem semmis, hanem nem létező szerződésről kellene beszélni, végül
- a c) pontban található, a tevékenység jogellenességére való utalás is jellegzetes semmisségi ok [Ptk. 200. § (2) bek.].
A jogdogmatikai következetlenség azonban nem ronthatja le a törvény rendelkezését, ezért a felsorolt hiányosságokat - ha fejcsóválva is - semmiségi okoknak kell elfogadnunk.
Bonyolultabbak azonban a nem létező szerződés egyéb esetei. Ezek a társasági szerződés megkötésének és a cégbejegyzés rendjének következtében csak kétféle módon jelentkezhetnek: a társasági szerződés aláírása egy vagy több tag részéről nem történt meg, illetőleg a társasági szerződésen látható aláírás hamis.
A minősítéssel azonban ezúttal is vigyázni kell. Nem létező szerződésről ugyanis csak akkor lehet szó, ha az abban tagnak megjelölt személy egyáltalán nem tette meg a neki tulajdonított jognyilatkozatot, viszont ha - legalábbis szóban - megtette, már csak alaki hiba állapítható meg, ami a létező szerződés semmisségét okozza vagy okozná.
Minthogy a Legfelsőbb Bíróság határozata a Ctv. 48. §-ának alkalmazását kiterjesztette a nem létező szerződésekre is, a gazdasági társaság szempontjából ez a megkülönböztetés közömbös. Jelentősége lehet viszont a tagnak feltüntetett személy és a társaság viszonyában (erre később még visszatérünk).
A Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése taxatíve felsorolja azokat az okokat, amelyek a cégbejegyzés után is a társasági szerződés semmisségének vagy részleges semmisségének megállapítására vezethetnek. Ezek az okok azonban csaknem mind olyanok, amelyek közvetlenül a társasági szerződést magában foglaló okirat alakjára vagy tartalmára vonatkoznak, fennállásuk (illetve hiányuk) ezért magából az okiratból kitűnik. Vizsgálódást egyedül annak megállapítása igényel, hogy a társaságot valóban jogellenes tevékenység folytatása céljából alapították-e meg.
A semmisség orvoslásának, illetve a társaság megszüntetésének kérdésével nem kell bővebben foglalkoznunk.
A Ctv. 48. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon felül azonban sok más olyan ok is előfordulhat, amely miatt a társasági szerződés semmisségét meg lehetne állapítani, ámde a cégbejegyzés után már ezeket nem lehet figyelembe venni. Ehelyett a Ctv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján a cégbejegyzést elrendelő végzés hatályon kívül helyezése iránt lehet pert indítani, később pedig a Ctv. 50. §-ának (1) bekezdés a) vagy c) pontjai alapján törvényességi felügyeleti eljárásnak lehet helye.
Ezek a szabályok a tagok egymásközti viszonyában mindenképpen kizárják a társasági szerződés semmisségére való hivatkozást. Zavarba jövünk azonban, ha kívülről - harmadik személy részéről - érkezik olyan igény, amelynek kihatása van a társasági szerződés tartalmára is, mégpedig olyan módon, hogy a Ctv. 48. §-ának hiányában a társasági szerződés részleges semmisségét idézné elő.
Az ilyen igények a tagok nem pénzbeli hozzájárulásával, az apporttal kapcsolatban támaszthatók. Ennek különféle esetei fordulhatnak elő.
A Ptk. 203. §-a szerint az a szerződés, amellyel harmadik személy kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott.
Bár ez a rendelkezés nem érvénytelenségről (semmisségről) szól, a bírósági gyakorlat - a Legfelsőbb Bírósággal az élen - mégis a Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése alapján zárkózott el a harmadik személy igénye elől, mondván, ha a társasági szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt nem lehet pert indítani, még kevésbé kerülhet sor a hatálytalanság elfogadására.
A vitát végül is a Legfelsőbb Bíróság 1/2002. Polgári jogegységi határozata zárta le. Ennek lényege abban foglalható össze, hogy
- a Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése a gazdasági társaság esetén a létező okirat (társasági szerződés stb.), illetve annak módosítása érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetindítás lehetőségét zárja ki,
- az érvénytelenség és a hatálytalanság ugyan egymáshoz közelálló, de nem azonos tartalmú fogalmak és jogi hatásuk is különböző,
- a Ptk. 203. §-át a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése folytán a gazdasági társaságokra is alkalmazni kell, ehhez képest a fedezetet elvonó nem pénzbeli betétre vonatkozó szerződés érvényes, de a gazdasági társaság köteles tűrni, hogy az apportált vagyontárgyból a hitelező kielégítést keressen.
A nem pénzbeli betét ellenében az apportőr a társaság vagyonából (üzletrész, részvény stb. formájában) részesedik, tehát visszterhes ügyletről van szó. A gazdasági társaság ezért a harmadik személy követelésének kielégítését csak rosszhiszeműség esetén köteles tűrni.
Külön megfontolást igényel a rosszhiszeműség kérdése.
Az általános szabály szerint a rosszhiszeműséget annak kell bizonyítania, aki a fedezetelvonásra hivatkozik. Úgy vélem, ennek az általános szabálynak az alkalmazásához ad szempontokat a jogegységi határozat, amikor a rosszhiszeműség megállapítását a gazdasági társaság alapítójának, tagjainak vagy részvényeseinek tudatától teszi függővé, vagyis attól, hogy ezek ismerték-e, vagy a körülményekből fel kellett-e ismerniük az apportálás fedezetelvonó jellegét. Ha a vagyoni hozzájárulást megszerző társaság nem csak természetes, hanem jogi személyekből is áll, ezeknek rosszhiszeműsége - a szerződés fedezetelvonó jellegének ismeretéhez vagy a körülményekből való felismerhetőségéhez képest - az adós társaság és az elvont vagyont megszerző társaság közti személyes összefonódás alapján ítélhető meg.
Nehezebb azonban a rosszhiszeműség mellett felállított vélelmek kérdése. Ezeket ugyanis a Ptk. 203. §-ának (2) bekezdése a javak általános jellegű forgalmának alapulvételével állította fel, és ezért a nem pénzbeli betétek szolgáltatásának esetében értelmezésük egyáltalán nem könnyű. A rosszhiszeműséget akkor kell vélelmezni, ha a szerződést valaki
- hozzátartozójával, vagy
- a vele összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel kötött meg, továbbá ha
- gazdálkodó szervezet saját tagjával, vezető tisztségviselőjével vagy ezek közeli hozzátartozójával köt szerződést, végül akkor is, ha a szerződést
- egymással közvetlen vagy közvetett összefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek kötik meg egymással.
A társasági szerződést több - természetes vagy jogi - személy köti meg azzal a céllal, hogy gazdásági társaságot hozzon létre és azt a szükséges vagyonnal ellássa. Ebből következően a felek jó- vagy rosszhiszeműsége változatos jogi szituációkban fordulhat elő. Például:
a) A társasági szerződést kizárólag hozzátartozók vagy egymással összefonódott gazdálkodó szervezetek kötik meg. Ilyen esetben a felek kapcsolata egyértelműen indokolttá teszi a rosszhiszeműség vélelmének alkalmazását. Igaz, hogy a harmadik személy követelésének kielégítését nem a szerződő felek egyike, hanem az általuk alapított gazdasági társaság köteles tűrni, azonban a társaságot vagyonnal ellátó tagok okkal feltételezhető tudategysége ki kell, hogy hasson a "tulajdonukba tartozó" társaság jogállására is.
b) A társasági szerződést megkötő tagok között csak üzleti kapcsolat áll fenn. Kérdéses ilyenkor, lehet-e rájuk alkalmazni azt a vélelmet, amely a gazdálkodó szervezet által saját tagjával megkötött szerződésre vonatkozik. A szerződést ugyanis a tagok egymással kötik meg, a gazdasági társaság e szerződés alapján jön létre és szerzi meg tulajdonául az apportált vagyontárgyat. A tagok között - üzletrészeiken vagy részvényeiken keresztül - quasi tulajdonközösség jön létre, de sem egymás közti, sem gazdasági társasággal fennálló viszonyukban nem fedezhető fel olyan kapcsolat, amilyenre a törvény vélelmet alapozhatna. Úgy vélem, hogy ezúttal a rosszhiszeműség bizonyítása a követelésére kielégítési alapot kereső harmadik személyt terheli.
c) Az azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt álló társaság részére adott nem pénzbeli betét esetében már újból fennáll az a tudati kapcsolat, amelyet a törvény okszerűen terhelhet meg a rosszhiszeműség vélelmével.
A társaság alapító okiratában szereplő nem pénzbeli betét nemcsak harmadik személy kielégítési jogát sértheti. Érintheti az apportálás harmadik személy tulajdonjogát vagy a dologra vonatkozó más jogát is.
A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdonjogot - ha a törvény kivételt nem tesz - csak a dolog tulajdonosától lehet megszerezni. Az a tény, hogy a dolgot nem a tulajdonos apportálja, nem vezethet a társasági szerződés érvénytelenségének megállapítására, hiszen a Ctv. 48. §-ának (2) bekezdése csak a vagyoni betét hiányát szankcionálja, jogellenességét nem. Ez a szabály azonban csak a tagok egymásközti viszonyára és a társaság létezésére vonatkozik, harmadik személy tulajdonjogának elvonására általában nem vezethet. Ez a Ptk. 15. §-ának (3) bekezdése alapján követelheti az apportált dolog visszaadását.
Az apportált dolog tulajdonjogára vonatkozó jogviták néhány valószínű esete:
a) Ha ingó dolgot olyan személy apportál, akire azt a tulajdonos bízta, a társaság jóhiszeműség esetén megszerezheti a tulajdonjogot. Itt ismét az a kérdés merül fel: kiknek a jóhiszeműsége vezet a társaság tulajdonszerzésére? A válasz egyszerű: az apportőrrel szerződő többi tag jóhiszeműsége.
b) Ha a házastársak egyike a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingó dolgot apportál, vitássá válhat, hogy ezt a másik házastárs beleegyezésével tette-e. A Csjt. 30. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis az ilyen vagyontárgyról csak a házastársak közös egyetértésével lehet rendelkezni. A Csjt. 30. §-ának (2) bekezdése azonban vélelmet állít fel amellett, hogy az egyik házastárs ügyletéhez a másik hozzájárult. A vélelem annak bizonyításával dönthető meg, hogy a másik szerződő fél - esetünkben a társasági szerződést megkötő többi tag - a hozzájárulás hiányáról tudott vagy a körülményekből tudnia kellett volna.
c) Ingatlan apportálása esetén a tag tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás igazolja. Vitára azonban ezúttal is sor kerülhet.
- A cégbejegyzési kérelemhez a Ctv. mellékletének l./3.e) pontja ingatlan apportálása esetén megköveteli a tulajdoni lap másolatának csatolását, azonban megelégszik azzal is, ha abból a tulajdonszerzés jogcíme csak "széljegy formájában" állapítható meg.
A széljegy azonban csak azt igazolja, hogy a földhivatalhoz megérkezett az apportőr tulajdonjogának bejegyzésére irányuló kérelem és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló okirat. Ez azonban nem biztosíték arra, hogy a tulajdonjog bejegyzése meg is történik. Lehet, hogy az okiratba foglalt szerződés nem is érvényes, de előfordulhat olyan banális eset is, hogy a földhivatal a kérelmet alaki hiba miatt hiánypótlásra való felhívás nélkül elutasítja [Inyt. 39. § (3)-(4) §]. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a gazdasági társaság kérelme elveszti a rangsorban elfoglalt helyét és emiatt megelőzheti harmadik személy olyan kérelme, amelyik megakadályozza a tulajdonjog megszerzését vagy más módon veszélyezteti a társaság jogait (pl. jelzálogjog vagy végrehajtási jog bejegyzésére irányuló kérelem vagy határozat érkezik).
- Az is előfordulhat, hogy a gazdasági társasággal szemben harmadik személy ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjogára hivatkozik (pl. házassági vagyonközösség, elbirtoklás vagy ráépítés jogcímén). Ez a hivatkozás azonban az Inyt. 5. §-ának (4) bekezdése folytán csak a tagok rosszhiszeműsége esetén lehetséges. ■
Visszaugrás
