(Magyar Jog, 2012. szeptember)
A Magyar Jog, 2012. szeptemberi számában jelent meg Bányai István cikke Szögesdrót vagy gumipók? címmel.
Az igazságügyi szakértők munkájában vannak kérdések, problémák, melyek szinte minden peres ügyben visszaköszönnek - kezdi írását a szerző. Ilyen kérdés a szakértői tevékenység, a szakértői kompetencia határa. Definiálható-e a határvonal a jog és a jogon kívül eső szakterületek között? A jogalkotó az ügyek "gazdája", az eljáró bíró számára a szakterületek között szabad átjárást biztosított, melynek úgy tűnhet, egyedüli korlátja a józan belátás. A Pp. 166. §-ának (1) bekezdése alapján bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok. Szakértőt a bíróság a Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján akkor rendel ki, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint a tényállást a bíróság a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. Lényeges kérdésként merül fel, hogy miben áll és hol húzódik a jogalkotó által definiált "különlegesség" határa? A kérdés lényege a jog és az egyéb (per szempontjából kiszolgáló) szakterületek határának tartalmi megítélése. A szerző szerint a megnevezés sem jó, a "nem jogi szakkompetenciába tartozó szakértelem" helyénvalóbb lenne, hiszen egy mérnöki vagy orvosi szakértelem a maga nemében nem különleges, legfeljebb csak a jogtól távol eső.
A szakértői közreműködést szabályozó, az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 1. § (2) bekezdése alapján "Az igazságügyi szakértő a tevékenységét e törvény és más jogszabályok rendelkezései, valamint a tevékenységére irányadó szakmai szabályok és esküjének megtartásával, legjobb tudása szerint köteles végezni". Szakértő tehát kettős követelménynek kell eleget tegyen, meg kell felelnie tanult szakmája szakmai követelményeinek és a jogszabályok előírásainak is. Mint Bányai rámutat, a jogi hierarchia lépcsőjén "lefelé" haladva az egyes jogforrások egyre részletesebben kifejtett iránymutatást adnak, ami azt is eredményezi, hogy egyre nagyobb arányban szivárognak a paragrafusok közé speciális - nem kifejezetten jogi - szakértelemhez kapcsolódó fogalmak. A törvények esetében még nem szükséges különleges szakértelem, de amint "leérünk" a szabványok szintjére, ott már nem kell különösebb korteskedés a speciális szakértelem szükségessége elfogadtatásához. A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése alapján a szabványalkalmazás önkéntes, azonban a (2) bekezdés értelmében műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy azzal az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek. Azzal, hogy jogalkotó megteremtette a "műszaki tartalmú jogszabály" fogalomkört, egyfajta sorompót is nyitott műszaki szakértők számára a jog birodalmába, vagy legalábbis annak előszobájába.
A szerző ezt követően két további szempontot vizsgál, a szakmaiságét és a hasznosságét.
A szakmaiság fogalma a követelmények (objektív) és a személyi adottságok (szubjektív) együttesét jelenti, azt, hogy milyen ismeretek várhatók el a minisztérium által "felkent" igazságügyi szakértőktől és annak az adott szakértő milyen mértékben felel meg. Minden igazságügyi szakértő kötelező jelleggel vesz részt jogi oktatásokon. Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáztatásról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet 1. §-a értelmében a jogi vizsga célja, hogy a szakértő számot adjon "az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges tételes jogi ismeretekről és az ahhoz kapcsolódó gyakorlati jogalkalmazási készségéről". A szakértők tehát szükségszerűen rendelkeznek bizonyos, nem elhanyagolható jogi ismerettel. Más, hétköznapibb megfogalmazásban tehát a szakértői oktatás nyújt egyfajta "speciális szakismeretet", ezáltal a szerző álláspontja szerint a szakértő számára kínálkozik némi lehetőség bizonyos keretek között a jogkérdésbe beleavatkozni anélkül, hogy az illetéktelen határátlépésnek számítana és ezáltal a szakmaiság követelménye sérülne.
A szakmaiság mellett a hasznosság kérdése is vizsgálandó. Mi haszna vagy éppen kára lehet annak, ha a szakértő, feszegetve kompetenciája határait, jogi vizekre "evez" (itt szándékoltan nem a "téved" kifejezés szerepel) - veti fel a kérdést a szerző. A valódi kérdés szerinte az, hogy lehet-e egyáltalán "jogba való beavatkozás" nélkül használható szakvéleményt készíteni? A válasz szerinte konkrét esetek értékelése alapján adható meg, amelyek közül többet a cikkében ismertet is. Fontos rögzíteni, hogy a szakértők a kirendelésben megfogalmazott feladatokhoz - jellemzően - nem kapnak különösebb jogi mankót, iránymutatást, pedig sok esetben a jogi környezet figyelmen kívül hagyása akár ellentétes irányba is viheti a szakértői vizsgálatot. Többször előfordul, hogy a szakértői feladat kapcsán a szakértő - akarva-akaratlan - olyan jogi problémákba "botlik", amelyek helytelen értelmezése, figyelmen kívül hagyása téves szakértői következtetésekhez vezet. A tévutak időben és többletköltségben visszaütnek; adott esetben csak a per későbbi szakaszában, jogorvoslati eljárásban fogalmazódik meg a pontosabb kérdésfeltevés, ami alapján a szakértő megalapozott véleményt tud mondani az általa vizsgált tevékenységekre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével is. Példaként említhető az "életveszély" fogalma. A Legfelsőbb Bíróságnak az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú irányelve szerint az életveszély fogalmilag a halál bekövetkezésének a reális lehetőségét jelenti, de nem azonosítható a halál szükségszerű beállásának a lehetőségével. Az előbbiről akkor van szó, ha megindult az az okfolyamat, amely a halál bekövetkezéséhez vezethet, de rendszerint fennáll az életveszély megszüntetésére, illetőleg a halál elhárítására alkalmas beavatkozás lehetősége. Ugyanakkor más megközelítést nyújt a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM- EüM-FVM együttes rendelet, amely az egészségügyi határérték vonatkozásában a következő definíciót tartalmazza: "a légszennyezettségnek a tudomány mindenkori szintje alapján megállapított azon mértéke, amely tartós egészségkárosodást nem okoz, és amelyet az emberi egészség védelme érdekében e jogszabályban meghatározott módon és időn belül be kell tartani". A rendelet 1. számú melléklete szerint a szén-monoxid esetében 0,01 [g/m3,h] a légszennyezettség megengedett határértéke; a megadott egészségügyi értékhatár és az életveszély fogalma, valamint küszöbértéke is jelentősen eltér. Ez szemlélteti, milyen nehézségek adódhatnak a szakértő számára, amikor szakmai álláspontját jogszabályi érvekkel kívánja alátámasztani. A szabványok és jogszabályok egybevetése sem könnyű szakértői szemmel.
A jogforrások közötti ellentmondás feloldása a fentiekből kitűnően rendszeresen a szakértőre háruló feladat, és ennek helyes megoldása meghatározó jelentőséggel bírhat a per kimenetelére. A szakértők tevékenységére nézve a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott "olyan különleges szakértelem, amellyel a bíróság nem rendelkezik" minősítés mindezek fényében a szerző szerint "szűkmarkúnak" tűnik. Ellenérvként idézi ugyanakkor a BH 1987. 411. számú esetet, amely szerint "a bíróság nem háríthatja át a szakértőre a per eldöntéséhez szükséges tények és körülmények felderítésének feladatát, és nem engedheti át a szakértőnek a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó jogkörét". A Legfelsőbb Bíróság kifogása ebben az ügyben éppen arra irányult, hogy szakértő anélkül lett felhívva szakvéleménye kialakítására, hogy az ahhoz szükséges tényeket és körülményeket rendelkezésre bocsátotta volna az eljáró bíróság. Kiemelendő azonban, hogy a szakértőnek is lehetősége van bizonyítékok beszerzésére, hiszen az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 14. § (1) bekezdése kimondja: "az igazságügyi szakértő a kirendelő hatóságtól, valamint a felektől a szakvélemény elkészítéséhez szükséges további adatok, felvilágosítás közlését, iratok, vizsgálati tárgyak rendelkezésre bocsátását kérheti". Ezzel a jogi lehetőséggel azonban lényegében visszakanyarodtunk az alapkérdéshez, ahhoz, hogy hol az a bizonyos kompetenciahatár. Az egyik megfogalmazásban a szakértőre nem hárítható át a tények és körülmények felderítése, míg a másikban a szakértő a felektől is kérhet további adatot, felvilágosítást. Mivel utóbbi késedelmet eredményez, gondos mérlegeléssel kell alkalmazni. Összességében: a szakértő viszonylagos szabadsággal rendelkezik a munkája során szükségessé váló jogszabályok, elsődlegesen pedig a definiáltan "műszaki tartalmú jogszabály"-ok alkalmazása során, míg azokon a területeken, ahol jogi értelmezésre, jogi mérlegelésre van szükség ott a szakértő "küldetése" véget ér.
Közjegyzői szemmel igen tanulságos és figyelemreméltó dr. DallosZoltán cikke, amely a Jogi Fórum oldalán, 2012. májusában jelent meg "A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) felhatalmazása alapján" címen.
A szerző azzal kezdi írását, hogy megállapítja: az önálló (törvényszéki) bírósági végrehajtók eljárása, valamint a bíróságok végrehajtással kapcsolatos döntései -egységes joggyakorlat hiányában - még a megszokottnál is eltérőbbek. A bíróságokon a bírósági végrehajtással, mint nemperes eljárással kapcsolatos döntések meghozatalában általánosságban a bírósági titkárok vesznek részt, akik magukra vannak hagyva döntéseik meghozatalakor, figyelemmel arra, hogy a bírósági végrehajtással kapcsolatos bírósági határozatok, kollégiumi vélemények száma csekély, jogegységi határozat pedig végrehajtás témakörében nem is született. Ennek az az oka, hogy a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatos elsőfokú bírósági döntésekkel szembeni jogorvoslatokat másodfokon a törvényszékek bírálják el, így a bírósági végrehajtást érintő jogkérdések el sem jutnak olyan magasabb szintű bírósági fórumokig, amelyeknek feladata a joggyakorlat egységesítése. "A nemperes bírósági végrehajtással foglalkozó bírósági titkárok számára nem marad más választás, mint hogy saját gyakorlatot alakítsanak ki. Az általuk kialakított gyakorlat egységesítésének, ütköztetésének egyik legkiválóbb színtere a Magyar Bíróképző Akadémia, ahol az ország különböző megyéiből érkező bírósági végrehajtással foglalkozó bírósági titkárok egymás gyakorlatát elemzik, és az alkalmazható jogi megoldások közül többségi szavazással választanak."
A jogalkotó szándéka a Vht. megalkotásakor az volt, hogy azokat az eljárásjogi jogintézményeket, amelyeket a Pp. is szabályoz, nem ismétli meg a Vht.-ben, hanem azok alkalmazhatóságát egy utaló szakasszal megengedi, azzal a kitétellel, hogy azok a végrehajtás, mint nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel alkalmazhatók. Pontosabb, részletesebb szabályozás hiányában a Pp. által szabályozott jogintézmények végrehajtási eljárás során történő alkalmazhatósága számos érdekes jogértelmezési kérdést vet fel, amelyek közül a szerző az eljárás félbeszakadására, szünetelésére és a tárgyalás felfüggesztésének intézményeire koncentrál, ezen belül szándéka szerint kiemelten arra, hogy ha ezek az intézmények alkalmazhatók, akkor mely rendelkezéseket alkalmazhatja a végrehajtás foganatosítása során a végrehajtó, és mely rendelkezéseket az elrendelő, illetve foganatosító bíróság.
Az eljárás félbeszakadásának szükségessége a végrehajtást kérő, illetve az adós halálakor (megszűnésékor) felmerülhet a bíróság előtti eljárás során a végrehajtás elrendelésekor, de a végrehajtó eljárása során is a végrehajtás foganatosítása idején. Amennyiben a végrehajtás elrendelésekor a végrehajtást kérő vagy az adós meghalt (megszűnt), a végrehajtás elrendelésére - perbeli jogképesség hiányában - nincs lehetőség. Ilyenkor a kérelem elutasításának van helye, kivéve, ha a végrehajtás elrendelése iránti kérelemmel együtt jogutódlás megállapítása iránti kérelmet - amelyen adott esetben fel van tüntetve az, hogy az adóstól mely hagyatéki tárgyakból hajtható be a követelés - is előterjesztettek.
Amennyiben az adós a végrehajtás foganatosítása során halt meg (szűnt meg), a végrehajtás szünetel mindaddig, amíg a végrehajtást kérő nem kéri a jogutódlás megállapítását. A végrehajtást kérő halála (megszűnése) esetén szintén jogutódlás megállapításának van helye, de a bíróság eljárása félbeszakad, ha a végrehajtást kérő örökösei felhívás ellenére nem tesznek nyilatkozatot atekintetben, hogy kérik-e a jogutódlás megállapítását. De mi történik ilyenkor a végrehajtó párhuzamosan szintén folyamatban lévő eljárásával? A Vht. ezt az esetet nem szabályozza részletesen, csak egyetlen szabály van erre az esetre: a végrehajtó a behajtott összeget bírósági letétbe helyezi. Problémát vet fel, hogy a bíróság eljárása a jogutódlás megállapítása iránti kérelem beérkezésétől a jogutódlás megállapításáig félbeszakadhat-e abban az esetben, ha az adós meghalt, de a hagyatéki eljárás még nem fejeződött be, sőt még el sem kezdődött. Ekkor a bíróság - a 45 napos leghosszabb határidőt figyelembe véve - a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet hiánypótlásra visszaadva felhívja a végrehajtást kérőt, hogy - figyelemmel arra, hogy a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a feleket terheli - csatolja a jogutódlás megállapításához a jogerős hagyatékátadó végzést, öröklési bizonyítványt. Természetesen a végrehajtást kérő a fenti okiratokat nem tudja csatolni, és a határidő meghosszabbítását kéri, amelyre a bíróságnak nincs törvény által biztosított lehetősége. Mint a szerző rámutat, ebben az esetben két megoldás alkalmazható. Amennyiben a végrehajtást kérő a hiánypótlási kötelezettségének nem tesz eleget (hallgat), a bíróság a jogutódlás megállapítása iránt előterjesztett kérelmét elutasítja, egyben tájékoztatja arról, hogy a végrehajtás szünetel (a végrehajtást kérőt semmilyen joghátrány nem éri, mert a jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány rendelkezésére állásakor a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet újra előterjesztheti). A másik eset az, amikor a bíróság a határidő hosszabbítás tilalma miatt további határidőt már nem engedélyez, de - a végrehajtást kérő azon igazolásokkal alátámasztott beadványára figyelemmel, mely szerint a hagyatéki eljárás még nem fejeződött be - nem utasítja el a végrehajtást kérő jogutódlás megállapítása iránt előterjesztett kérelmét, hanem a hagyatéki eljárás jogerős befejezéséig megállapítja az eljárás félbeszakadását, majd - a jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány becsatolása után - megállapítja a jogutódlást. (Megemlíthető, olyan megoldás is ismeretes, hogy a bíróság az ügyet a hagyatéki eljárás jogerős befejezéséig, illetve a jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány becsatolásáig egyszerűen nyilvántartásba teszi.)
Az eljárás szünetelése kapcsán megállapítható, hogy a végrehajtó által foganatosított végrehajtás során a Vht. 52. §-a a szünetelési okokat konkrétan felsorolja [(a) az adós személyazonossága a szükséges adatok hiányában nem állapítható meg, b) az adós meghalt, vagy a nem természetes személy adós megszűnt, és a végrehajtást kérő nem kérte a jogutódlás megállapítását, c) a végrehajtást kérő az eljárásban való közreműködését megtagadta, d) az adósnak nincs lefoglalható vagyontárgya, illetőleg a lefoglalt vagyontárgy értékesítése sikertelen volt, e) a végrehajtást kérő a végrehajtási költséget, bár köteles rá, nem előlegezte, f) az adós a teljesítésre halasztást kapott, vagy a részletekben való teljesítést engedélyezték, illetve állapította meg számára a végrehajtó, g) külön törvény így rendelkezik]. A Vht. 9. §-át figyelembe véve a Pp. 137. §-ában foglalt szünetelési okok elvileg egyáltalán nem alkalmazhatók. Problémaként ismételten a bíróság eljárása merül fel: amennyiben a végrehajtási iratok a bíróságon vannak, a Pp.137. §-a alapján a nemperes eljárás szünetelhet-e? A Pp. 137. §-ában említett első szünetelési ok, a felek erre irányuló kölcsönös kérelme. Amennyiben a végrehajtást kérő az adóssal halasztásban állapodik meg, vagy az adós részletfizetési kedvezményt kap, a végrehajtási iratokat a bíróság visszaküldi a végrehajtónak, aki a szünetelés okát feltüntető jegyzőkönyvet készít, a bíróság eljárása pedig befejeződik. (A Pp. 137. §-ában említett második szünetelési ok, a tárgyaláson való meg nem jelenés, tárgyalás meg nem tartásának kérése nemperes eljárásban fel sem merülhet.) Amennyiben a végrehajtást kérő az általa megadott lakcímről nem idézhető (harmadik eset), nemperes eljárásban nem kézbesíthető részére az általa megadott címen irat, a végrehajtás az eljárásban való közreműködésének megtagadása miatt (Vht. 52. §-ában említett eset) szünetel. Ekkor a bíróság visszaküldi az iratokat a végrehajtónak, hogy a szünetelés okát feltüntető jegyzőkönyvet készítsen. Amennyiben a fenti probléma a végrehajtás elrendelésekor oly módon merül fel, hogy hiánypótlásra kell visszaadni a kérelmet, akkor a végrehajtás elrendelése iránti kérelmet a bíróság elutasítja, a végzést pedig - más megoldás hiányában - hirdetmény útján kézbesíti.
Mi a teendő akkor, ha a végrehajtást kérő belföldi lakóhellyel (székhellyel) nem rendelkezik? 2005 óta erre megoldást nyújt a Vht. 37/B. §-a (kézbesítési megbízottat kell megjelölni). A Pp. 137. §-ában említett utolsó szünetelési ok, hogy hirdetményi kézbesítésnek lenne helye, és azt a fél nem kéri. Mint a szerző megállapítja, nincs helye a bírósági eljárás szünetelésének ekkor sem, mivel - a gyakorlat szerint - amennyiben nem tud a bíróság kézbesíteni, végső megoldásként a hirdetményi kézbesítést a fél beleegyezése nélkül is alkalmazza.
Az eljárás felfüggesztésének kérdéskörére áttérve speciális eset, amikor a bíróság nemcsak a végrehajtás felfüggesztéséről, hanem a nemperes eljárás során saját eljárásának a felfüggesztéséről is dönthet.
Nem vet fel problémát a végrehajtás felfüggesztése, ha az a végrehajtást kérő kérelmére történik; a Vht. szerint ilyenkor a felfüggesztés kötelező.
A zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódása iránti kérelemének előterjesztése esetén a bíróság a kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül a végrehajtást felfüggeszti. A bírósági gyakorlat szerint az alapvégrehajtás felfüggesztésére - 3 munkanapon belül - csak akkor kerülhet sor, ha a zálogjogosult bekapcsolódás iránt előterjesztett kérelme hiánytalan. Hiánypótlás esetén a fenti határidőt a hiánypótlás teljesítésétől számítják.
Előfordult eset, hogy a végrehajtó az adós részére - az alapvégrehajtásban érvényesített követelés tekintetében - részletfizetést engedélyezett. A végrehajtás kérő nem élt végrehajtási kifogással a végrehajtó részletfizetést megállapító intézkedésével szemben, így az alapvégrehajtás szünetelt. Ekkor nyújtotta be a zálogjogosult a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás iránti kérelmét. Ebben az esetben - mivel az alapvégrehajtás nem fejeződött be - a zálogjogosult bekapcsolódásáról a bíróságnak döntenie kellett. Egyes bíróságok azonban a szünetelést az alapügy befejezésének tekintik (ügyviteli szempontból annak is minősül), és a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás iránt előterjesztett kérelmét ilyenkor elutasítják. Ez a szerző szerint egyértelműen rossz megoldás, mert nem számol azzal a körülménnyel, hogy mi lesz abban az esetben, ha az adós nem tesz eleget részletfizetési kötelezettségének, ezért a szünetelési ok megszűnik. A végrehajtó újabb bekapcsolódásra történő felhívást ekkor már nem adhat ki.
Egy másik esetben a bíróság a zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódását engedélyezte, azonban e végzését az adós részére nem tudta kézbesíttetni, a posta a végzést "a címzett elhunyt" jelzéssel küldte vissza a bírósághoz. Utóbb kiderült, hogy az adós külföldön hunyt el, így a hagyatéki eljárás lefolytatása igen időigényes volt. Az alapügy az adós halála miatt - tekintettel arra, hogy a végrehajtást foganatosító bíróság a jogutódlást még nem állapította meg - szünetelt. A bíróság az alapügyben történő jogutódlás megállapítását, illetve a zálogtárgy vonatkozásában az adós jogutódainak ingatlan-nyilvántartási bejegyzését a bekapcsolódás előzetes kérdésének tekintette és a zálogjogosult bekapcsolódása tárgyában indult eljárást felfüggesztette.
Az adós kérelmére előterjesztett végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemnél a bíróságnak két konjunktív feltételt kell vizsgálnia: az adósnak igazolnia kell a végrehajtás felfüggesztésére okot adó méltányolható körülményeket, valamint azt, hogy az eljárás során rendbírsággal nem sújtották. E felfüggesztési ok abban különbözik az előzőekben említettektől, hogy ezen ok esetében a végrehajtás felfüggesztése nem kötelező; azt a Vht. a végrehajtást foganatosító bíróság mérlegelésére bízza.
A szerző álláspontja szerint e körben kizárólag olyan felfüggesztési ok vehető figyelembe, amely a végrehajtás foganatosítása során, vagy közvetlenül azt megelőzően következett be. Olyan hátrányos körülményeket, amelyek már a végrehajtás elrendelését jóval megelőzően fennálltak, a bíróság nem vehet figyelembe. Szükséges azt is megjegyezni, hogy a végrehajtás felfüggesztésének jogintézménye a végrehajtás folyamatát csak ideiglenesen, valamely - az adóst sújtó - hátrányos körülmény megszűnéséig, előre meg nem határozható ideig akadályozhatja. Amennyiben az adós által hivatkozott okok tartós jellegűnek bizonyulnának, vagy bizonytalan ideig fennállnának, és e méltányolható körülményekre tekintettel a bíróság a végrehajtást felfüggesztené, az azt eredményezhetné, hogy az adós ténylegesen mentesülne fizetési kötelezettsége alól; ez pedig a végrehajtást kérő jogsérelmét okozná. Fontos észrevenni azt is, hogy amennyiben az adós a végrehajtás felfüggesztését határozott időre kéri, az halasztás iránti kérelemnek minősül, mely esetben a végrehajtást kérő hozzájáruló nyilatkozatát be kell szerezni. Amennyiben a halasztást az adós megkapja, a végrehajtás szünetel, és az iratokat vissza kell küldeni a végrehajtó részére, aki a szünetelésről jegyzőkönyvet készít. Amennyiben a végrehajtást kérő a halasztáshoz nem járul hozzá, a bíróság a kérelmet elutasítja.
A felfüggesztés kérdéskörénél a Pp.-beli felfüggesztési okokat is meg kell vizsgálni. A Pp. 152-154. §-aiban (tárgyalás felfüggesztése) foglalt felfüggesztési okok közül az adósok gyakran hivatkoznak arra, hogy az általuk tett feljelentésre tekintettel büntetőeljárás van folyamatban, melyben történő döntés olyan előzetes kérdés, amely a végrehajtás további folytatásának akadályát képezi. Esetről esetre kell vizsgálni az ilyen kérelmek alaposságát. A végrehajtás felfüggesztésére nyilvánvalóan okot adhat például az az eset, amikor egy hamis kölcsönszerződésre tekintettel kötelezi a bíróság az adóst pénzfizetésre, majd elrendelik vele szemben a végrehajtást, később azonban kiderül, hogy a hamis okiratot a végrehajtást kérő készítette. Ekkor, ha az adós feljelentést tesz magánokirat-hamisítás vétsége miatt, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig a végrehajtás felfüggeszthető.
Amennyiben az alaphatározat a kézbesítési vélelem beálltára tekintettel emelkedett jogerőre, a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt az adós a határozat végrehajtására irányuló eljárásról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül a kézbesítési vélelem megdöntése iránt kérelmet nyújthat be az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál, mely ebben az esetben - amennyiben a kérelemben foglalt tények fennállása valószínűnek mutatkozik - rendelkezhet a határozat végrehajtásának a felfüggesztéséről is. E felfüggesztési ok kérdésében a végrehajtást foganatosító bíróság nem dönthet. A végrehajtás során kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem előterjesztésének - a fenti esetet kivéve - nincs helye.
A perújítás megengedhetősége tárgyában hozott döntés szintén alapot adhat a végrehajtás felfüggesztésére, erről azonban csak a perújítás során eljáró bíróság dönthet, a végrehajtást foganatosító bíróság nemperes eljárás során nem, tekintettel arra, hogy a feleket - amennyiben a perújítási tárgyaláson jelen vannak - a felfüggesztés tárgyában meg kell hallgatni. Azonban ha a perbíróság nem döntött, illetve elmulasztott dönteni a felfüggesztés kérdésében, az adós pedig igazolja azt, hogy a perújítást a perbíróság megengedhetőnek találta, és a kérelem benyújtásának napján a végrehajtó árverez -a szerző álláspontja szerint - végső megoldásként a végrehajtást foganatosító bíróság is felfüggesztheti a végrehajtást.
Más a helyzet felülvizsgálati kérelem előterjesztése esetén, hiszen a határozat végrehajtását a Kúria kérelemre kivételesen felfüggesztheti. A végrehajtás felfüggesztéséről szóló végzés meghozatala során a bíróságnak különösen arra kell figyelemmel lennie, hogy a végrehajtást követően az eredeti állapot helyreállítható-e, vagy hogy a végrehajtás elmaradása nem okoz-e súlyosabb károsodást, mint amilyennel a végrehajtás felfüggesztésének elmaradása járna. Ebben az esetben a végrehajtást foganatosító bíróság nem függesztheti fel a végrehajtást, nincs rá hatásköre.
További említendő eset a Vht. azon rendelkezése, mely szerint a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtást akkor is felfüggesztheti, ha a végrehajtható okirattal vagy a végrehajtó intézkedésével szemben jogorvoslattal éltek; a végrehajtási lap visszavonása, záradék törlése iránti kérelem, illetve a végrehajtási kifogás előterjesztése a leggyakoribb felfüggesztésre okot adó hivatkozás. A legtipikusabb eset amikor ugyanazon nevű, ugyanazon a lakcímen élő apa és fia közül nem a tényleges adóssal szemben rendelte el a bíróság a végrehajtást, mivel az adós azonosításra alkalmas adatai - tekintettel arra, hogy az adós egy tárgyaláson sem jelent meg - nem álltak a végrehajtást kérő rendelkezésére, aki az adatokat a név alapján a személyi nyilvántartásból rosszul szerezte meg, nem foglalkozva azzal, hogy a fenti nyilvántartás szerint több ilyen nevű személy volt. A végrehajtási lapon megjelölt adós pedig - alappal - végrehajtási lap visszavonása iránti kérelmet terjeszt elő. Ebben az esetben a végrehajtás felfüggesztése az adós személyének kiderítéséig szükséges és indokolt.
Végrehajtási kifogások esetében is indokolt lehet a végrehajtás felfüggesztése, hiszen a közeli árverési időpontig nem biztos, hogy a bíróság a végrehajtási kifogásról megfelelő időben dönteni tud. Még mindig jobb, ha a bíróság a végrehajtást felfüggeszti, minthogy a végrehajtó sikeres árverést tartson meg, majd pedig az árverés előtt benyújtott végrehajtási kifogás alapján a végrehajtói intézkedés törvénysértő voltát állapítsa meg az első- vagy másodfokú bíróság.
A teljesség igényével a szerző végül kitér arra is, hogy alkotmányjogi panasz esetén, végrehajtás megszüntetési, korlátozási perben, valamint végrehajtási igényperben a perbíróság az, amely jogosult a végrehajtás felfüggesztésére, nem pedig a végrehajtást foganatosító bíróság. Végrehajtási igényper esetén a felfüggesztés csak az igényelt vagyontárgyra terjedhet ki.■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
