A versenyjog sokkal prominensebb szerepet képvisel ma, mint valaha, aminek oka elsősorban az elmúlt években tapasztalt nagy mértékű gazdasági fejlődés, amely a nemzeti gazdaságok rendszerét sokkal befogadóbbá tette a piaci kapitalista rendszer vívmányaival szemben. Ez az irányvonal a fejlődő világ országaiban és az egykor kommunista központi irányítás alatt állt gazdasági rendszerekben a leginkább tettenérhető.
Mindemellett egyértelmű kihatással bír egész Európában a dereguláció folyamata, amely a gazdaság azon szegmenseit itt is felszabadította, amelyeket korábban kizártak a tisztességes verseny esetleges előnyeiből. Az a felismerés is egyre inkább teret nyer, hogy az államnak korlátokat kellene szabni a kereskedelmi tevékenység terén. Ezzel a világszerte tapasztalható gazdasági liberalizációval párhuzamosan a kereskedelmi korlátozások lebontódása és a határokon átívelő kereskedelemben résztvevő áruk, szolgáltatások drámai mennyiségi növekedése követhető nyomon. Az itt tapasztalható fejlődés a feltűnő technológiai változásokkal karöltve kölcsönös piaci függőséget eredményezett a különböző nemzetgazdaságok között. Ez a hullám nagy kihívást jelent a versenyjogi hatóságoknak világszerte, amelyek feladata egyre inkább a legnagyobb mértékű konvergencia és koordináció biztosítása a növekvő számú versenyhatóságok között.
A Közösség versenyjogi rendszere nagyon különlegesnek mondható abból a szempontból, hogy bár magának a versenynek a védelmére használták ez idáig, a nemzeti rendszerektől eltérően viszont az elsődleges célja mégsem az, hogy csupán általános előnyöket érjen el, mint például az alacsonyabb fogyasztói árak és a technológiai fejlődés, hanem az európai piac egyesítésének céljából hozták létre.1 Saját szerepkörét is meghatározva az Európai Bíróság vezető és központi szerepet vállalt abban, hogy az egész rendszert formálva, alakítva azt egyfajta integrációs cél felé irányítsa. Ez szinte nélkülözhetetlen "eszközzé" tette a Közösségi versenyjogi rendszert az 1970-es éveken keresztül egészen az 1980-as évek közepéig.
Ami a Bíróság Wood Pulp elvi döntését illeti, egy olyan korszak kezdetét fémjelzi, amikor az 1980-as évek közepén az egységes piac céljának küszöbön álló eltűnésével párhuzamosan a Bíróság az "enyhébb aktivitás" és az addigi domináns múltbéli szerepbeli megszüntetésének kívánalmát kezdte megfogalmazni.2
Érdekes módon, éppen a fenti folyamattal párhuzamosan a Bíróság domináns szerepe a közösségi versenyjog rendelkezéseinek végrehajtásában viszont tovább nőtt, ezzel is erősítve szerepét, csak nem a Közösségen belül, hanem azon kívüli távlatokban. A Bíróságnak ugyanis a Wood Pulp döntés során, közösségi versenyjog joghatóságának újbóli megállapítása révén sikerült kiterjesztenie a Közösségen belüli szerepkörét az Európai Közösségen kívüli hatótávolságra. Ebben a döntésében a Bíróság a Római Szerződésnek a "kereskedelem hatásai a tagországok között"-i viszonylatra vonatkozó kitételét olyan mértékben szélesítette ki, hogy ezáltal csupán nagyon kevés üzleti tranzakció kerülhette el a Szerződés versenyjogi rendelkezéseinek hatósugarát.
1973 és 1977 között a Bizottság vizsgálatot folytatott a cellulóz (papírpép) piacon, s miután számos be nem jelentett versenykorlátozó gyakorlatra és megállapodásra bukkant, 1981 szeptemberében hivatalból eljárást indított. A Bizottság elsősorban a közzétett, illetve tényleges árak terén való összehangolt magatartás miatt marasztalta el a vállalatokat, de emellett információ-kartellt, illetve párhuzamos kereskedelmet tiltó megállapodásokat is feltárt a vizsgálat során.
A Bizottság határozatának 43 címzettje volt, valamennyien nem-EGK országban bejegyzett cégek: 11 Egyesült Államokbeli, 6 kanadai, 12 finn, 11 svéd, illetve 1-1 portugál, spanyol és norvég. A címzettek között szerepelt két vállalati társulás, az USA-béli Cellulóz, Papír és Karton Társaság (továbbiakban: KEA) és a Finncell, a finn termelők közös értékesítési szervezete. A címzettek egy részét közös ügynökségek képviselték az EGK-ban: Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában (ezen ügynökök nem voltak címzettjei a határozatnak). Az ügyben szerepet játszott még egy svájci tröszt társaság is, a Fides, amely az európai cellulóz és papíripar kutatási és információs centrumát működtette.
A keményfa cellulóz szekció ernyője alatt a cellulóztermelők rendszeresen megvitatták az árakat és a mennyiségeket, továbbá meghatározták árpolitikájukat. E fedőszerv vagy "klub" nem volt címzettje a határozatnak, az itt tömörülő cégek viszont igen.
A Bizottság 1984. december 19-i határozata rendelkező részének lényegi elemei alapján a címzettek megsértették a 81. cikk (1) bekezdését, mivel:
összehangolták az EGK-ba irányuló szállításokra vonatkozó előzetesen bejelentett áraikat a nevezett időszakokban,
a tényleges árakat is összehangolták, legalábbis Belgiumban, Franciaországban, az NSZK-ban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában, a nevezett időszakokban,
a KEA tagok összehangolták bejelentett és tényleges áraikat, valamint a bejelentett árakra vonatkozó individualizált adatokat cseréltek, a KEA árakat ajánlott,
a Fides keretében meghatározott címzettek összehangolták bejelentett és tényleges áraikat, a bejelentett árakra vonatkozó individualizált adatokat cseréltek 1973-’77 között,
bizonyos címzettek forgalmazási megállapodásaikban export és továbbeladási korlátozásokat alkalmaztak.
Az ügyben közzétett és a tényleges árakra vonatkozó összehangolt magatartás, valamint az EGK-ba irányuló áruforgalomra vonatkozó érzékeny információk cseréje eltávolította a versenyt legalább öt tagállam (Belgium, Franciaország, NSZK, Egyesült Királyság és Hollandia) tekintetében arról a pályáról, amit egyébként követett volna. Mesterségesen egységes árszint alakult ki mindezen tagállamokban, ami eltért attól a differenciált árstruktúrától, amire korlátozásmentes verseny esetében számítani lehetett volna. A határozat címzettjei a közösségi cellulóz felhasználásnak kb. 60%-át testesítették meg, így megrendítették a verseny struktúráját szerte a Közösségben. Az árkülönbségek kiiktatásával a címzettek megszüntették továbbá a tagállamok közötti kereskedelem ösztönző erejét. A kereslet, a szállítási költségek és az árfolyamok különbözősége miatt ilyen kereskedelemre valószínűleg sor került volna.
A Bizottság értékelése alapján a 81. cikk azokra a korlátozó gyakorlatokra alkalmazható, amelyek érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, még akkor is, ha az érintett vállalatok székhelye a Közösségen kívül van és a versenykorlátozás az EGK-n kívüli piacokra is hatással van. Ebben az ügyben az eljárás alá vont vállalatok a vizsgált időszakban közvetlenül exportáltak vagy üzleteltek a Közösségben. Közülük néhánynak fiókja, leányvállalata, ügynöksége vagy más megtelepedési alakzata volt a Közösségben. A versenykorlátozás emellett az EGK-ba szállított cellulóz 60%-át érintette, tehát jelentős hatással járt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
