1. 2003. május 21-én írta alá Kijevben az V. Páneurópai Környezetvédelmi Konferencián huszonkét miniszter, köztük a magyar környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter is, "A halált átlépő folyókon ipari balesetek határon túli hatásaival okozott károk miatti polgári jogi felelősségről és kártérítésről" szóló jegyzőkönyvet.[1]
E bonyolult cím az ún. interface approach következménye: a jegyzőkönyv iunctimot létesít két korábbi - az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt létrejött - egyezmény, jelesül a határt átlépő folyók (watercourses/cours d'eau) és nemzetközi tavak védelméről és hasznosításáról szóló 1992. évi helsinki egyezmény[2] (a továbbiakban: vízügyi egyezmény) és az ipari balesetek országhatáron túli hatásaira vonatkozó 1992. évi helsinki egyezmény[3] (a továbbiakban: ipari baleset egyezmény) között.
A jegyzőkönyv tehát e két egyezmény érintkezési felületén keletkező speciális probléma megoldására született. Célja az, hogy az ipari balesetek határon túli hatásaival a határt átlépő vizeken okozott károk esetében létrehozza a polgári jogi felelősség és az adekvát és gyors kártérítés átfogó rezsimjét.[4] (1. cikk). A jegyzőkönyv és a két egyezmény közötti kapcsolat úgy is értelmezendő, hogy az előbbiben - ratifikáció, elfogadás, jóváhagyás, csatlakozás után - szerződő felek lehetnek az Európai Gazdasági Bizottság tagállamai, a konzultatív státussal bíró országok, továbbá regionális gazdasági integrációs szervezetek, azaz az Európai Unió, amennyiben valamelyik egyezményben vagy mindkettőben szerződő felek (28. cikk 1. és 2. pontok). Ezen kívül a felek értekezletének jóváhagyásával minden ENSZ tagállam is csatlakozhat a jegyzőkönyvhöz (28. cikk 3. pont), ami az Európai Gazdasági Bizottság un. peremállamai és a szomszédos országok határt átlépő folyói szempontjából lehet fontos. Nem hagyható figyelmen kívül az a földrajzi tény, hogy az európai régió Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten számos olyan országgal határos, melyek érintettek vagy érintettek lehetnek közös határt átlépő folyók létezésének következtében.
- 83/84 -
A jegyzőkönyv a tizenhatodik ratifikációs, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okmány letétbe helyezése után 90 nappal lép hatályba (29. cikk 1. pont).
A jegyzőkönyv az alábbi fő kérdéseket szabályozza: fogalom-meghatározások, tárgyi hatály, objektív és vétkességen alapuló felelősség, válaszintézkedések és viszontkereseti jog, végrehajtás, pénzügyi korlátok, a felelősség időbeli korlátozása, pénzügyi garancia, az államok nemzetközi felelőssége, az eljárások (joghatósággal rendelkező bíróságok, függőben levő ügyek - összefüggő ügyek, az alkalmazandó jog, a jegyzőkönyv és az alkalmazandó belső jog viszonya, az ítéletek kölcsönös elismerése és végrehajtása), a jegyzőkönyv és más - a felelősségre vonatkozó - megállapodások viszonya, a jegyzőkönyv és az Európai Közösségeknek a bírói hatáskörre-, valamint az ítéletek elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályai közötti viszony, intézmények létrehozatala (a Felek Értekezlete, titkárság), jegyzőkönyv és mellékleteinek módosítására vonatkozó szabályok, a viták rendezése és a záró-rendelkezések.
A jegyzőkönyv legfontosabb rendelkezéseinek puszta felsorolása már érzékelteti azt, hogy tartalma meghaladja a stricto sensu polgári jogi felelősség és kártérítés kereteit, ezzel jelezve azt, hogy a nemzetközi folyók ipari balesetekből származó szennyezésével okozott károk problémáinak megoldása más természetű intézkedéseket is igényelhet. A jegyzőkönyv príma facie gazdag tartalma ellenére e tanulmány csak néhány kérdés vizsgálatára szorítkozhat: a jegyzőkönyv létrejöttének története, a felelősségi rendszer jogi természete és viszonya más - hasonló tárgyú - egyezményekhez, az elfogadott objektív felelősségi rendszer összetevői, a jegyzőkönyv ún. alkalmazásának néhány problémája, végül: az államok nemzetközi felelősségének lehetséges S2erepe a nemzetközi folyók ipari balesettel előidézett szennyezéséből keletkező jogviszonyban.
A jegyzőkönyv létrehozásának gondolata az ipari baleset egyezmény szerződő feleinek konferenciáján (2000. november 22-24.) merült fel.[5] A jegyzőkönyv előkészítésével a vízügyi egyezmény keretében felállított szakértői csoportot bízták meg, mely munkájáról összefoglaló jelentést készített.[6]
E munkajelentés elemzi a különböző környezeti károk miatti polgári jogi felelősségre és kártérítési kötelezettségre vonatkozó már létező nemzetközi egyezményeket, identifikálja a joghézagokat és megfontolja a feladat megoldásának lehetséges eszközeit. Közben Svájc elkészített és beterjesztett egy tervezetet,[7] mely a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításából és ártalmatlanításából keletkező károk miatti felelősségről és kártérítésről szóló 1999. évi bázeli jegyzőkönyv[8] rendelkezéseit kívánta adaptálni az ipari baleset egyezmény és a vízügyi egyezmény közötti iunctim létesítéséből keletkező helyzetekre. A szakértői csoport tevékenysége és a svájci javaslat már egyértelműen jelezte azt, hogy a jegyzőkönyv kidolgozása során nem az induktív megközelítést[9] kívánják alkalmazni, azaz az ipari balesetekkel a nemzetközi folyókon okozott szennyezéseknek nem a már megtörtént vagy ésszerűen elképzelhető eseteit figyelembe véve fontolják meg és kívánják kialakítani a jegyzőkönyv szabályait. Bár a Tiszán 2000-ben bekövetkezett ciánszennyezés hallgatólagosan, a "pensez y toujours, n'en parlez jamais" jegyében jelen volt a tárgyalóteremben, ezen ipari baleset nem tekinthető a jegyzőkönyv olyan kiváltó okának, mint amely pl. a Torrey Canyon katasztrófa (1967) és a tankhajóbalesetről szóló 1969. évi brüsszeli egyezmény között fennáll. Az induktív megközelítés mellőzése egyben úgy is értelmezhető, hogy az érintett államok szerint a különböző környezeti károk miatti polgári jogi felelősség és kártérítés korábbi egyezményekkel kialakított modellje és annak fő összetevői lényegében helyesek, ilyen tárgyú új egyezménynél tehát azok mutatis mutandis alkalmazhatók, csak a szabályozandó terület speciális sajátosságait kell kellően figyelembe venni. A választott módszer - mint látni fogjuk - alapvetően befolyásolta a leendő jegyzőkönyv tartalmát.
A vízügyi egyezmény szerződő feleinek és az ipari baleset egyezmény szerződő feleinek közös rendkívüli ülése (2001. július 2-3.) ezután úgy döntött, hogy kormányközi tárgyalásokat kell kezdeni olyan jogilag kötelező dokumentum kidolgozására, mely a két egyezmény alkalmazásának hatálya alá eső veszélyes tevékenységekből származó károk esetében a polgári jogi felelősséget szabályozza, továbbá elfogadta a svájci felajánlást az induló tervezet elkészítésére.[10]
A létrehozott munkacsoport 2001. novembere és
- 84/85 -
2003. februárja között 7 ülésszakot tartott.[11] Az első három ülésszak - a svájci tervezetből kiindulva - megvitatta leendő jegyzőkönyv egyes cikket és azokat első olvasatban elfogadta, majd a következő három ülésszakon befejezte a jegyzőkönyv kidolgozását második olvasatban is. Az utolsó ülésszakra maradt a még függőben levő kérdések eldöntése. Az egyes ülésszakokon lezajlott viták és elfogadott javaslatok figyelembe vételével minden következő ülésszakra felülvizsgált szöveg készült.[12] Több delegáció terjesztett be írásbeli javaslatot, melyek közül különösen az alábbiak említhetők: magyar javaslat az államok nemzetközi felelőssége intézményének jelentőségéről a jegyzőkönyv tárgyával összefüggésben,[13] továbbá - az újabb fejlemények fényében - az Állandó Választott Bíróság joghatóságának kiterjesztéséről a nemzetközi folyók ipari baleset által okozott szennyezéséből keletkező károkkal kapcsolatos - a közvetlenül károsult vagy károsultak és a károkozó közötti - perben,[14] a német előterjesztés a környezeti információkhoz való hozzájutás jogának megjelenítéséről a jegyzőkönyv rendelkezései között,[15] végül az Állandó Választolt Bíróság előterjesztése[16] a természeti erőforrásokkal és/vagy a környezeti vitákkal kapcsolatos választott bírósági szabályok alkalmazhatóságának módozatairól.
Mint azt az előzőekben már jeleztük, előzetes konszenzus alakult ki abban a vonatkozásban, hogy a korábbi egyezményekben kialakított felelősségi modellt kell adaptálni a vízügyi egyezmény és az ipari baleset egyezmény kölcsönhatásának területére vonatkozó szabályozásnál. Ennek következményeként a munkabizottságban a legfontosabb kérdések nem, vagy alig voltak vitatottak, jelesül az objektív felelősség (strict liability/responsabilité objective) alkalmazása annak valamennyi korolláriumával együtt (a felelősség kanalizációja, azaz egyetlen felelős megjelölése, kimentési okok, a felelősség fennállásának időbeli korlátozása, a kártérítés összegének maximalizálása, pénzügyi garanciák létrehozatala és kiegészítő szabályként a vétkességen alapuló felelősség elismerése), továbbá a károsult és a károkozó közötti per szabályai (joghatósággal rendelkező bíróságok, a lex fori alkalmazhatósága, az ítéletek kölcsönös elismerése és végrehajtása, végül az államok nemzetközi felelősségére utaló jogfenntartó klauzula (safeguarding clause/clause de sauvegarde) beiktatásának szükségessége. Ezen kívül a különböző környezetvédelmi szerződésekben, ide értve a vízügyi egyezményt és az ipari baleset egyezményt is, használt megoldások (intézményesítés a szerződő felek értekezletével, az értelmezéssel és alkalmazással kapcsolatos viták rendezése, esetleg bírói- vagy választott bírósági eljárás keretében) megjelenítése sem okozott különösebb problémát. Ezzel szemben éles viták tárgya volt a releváns kár meghatározása, az információkhoz való hozzájutás jogának elismerése a jegyzőkönyvben és általában a jegyzőkönyv ún. végrehajtásának kérdései, a jegyzőkönyv és más azonos vagy hasonló tárgyú egyezmények viszonya.
A munkacsoport által kidolgozott jegyzőkönyvet a vízügyi egyezmény szerződő feleinek értekezlete és az ipari baleset szerződő feleinek konferenciája második közös rendkívüli ülése hagyta jóvá.[17]
A jegyzőkönyv azokra a károkra alkalmazandó, melyeket ipari baleset határon átterjedő hatásai okoznak a határt átlépő vizeken. (3. cikk 1. pont) Ehhez a következő pont hozzáteszi: a jegyzőkönyv csak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a kárt elszenvedett Fél nem azonos azzal a Féllel, amelynek a területén az ipari baleset bekövetkezett. (3. cikk 2. pont.) Miután a "Fél" a jegyzőkönyvben részes államokat jelenti (2. cikk 2/c pont), a tárgyi hatály ezen megfogalmazása, azaz a kibocsátó állam (State of origin) és az érintett állam, esetleg államok (affected State/s) közötti viszonyra utalás nyilvánvaló ellentmondásban áll a jegyzőkönyv címével és az előzőekben már elemzett 1. cikkével, mely a határi átlépő folyók ipari balesetekből származó szennyezésével okozott károk miatti polgári jogi felelősségről és kártérítésről szól. A 3. cikk 2. pontja csak abban az esetben lenne pontos, ha a jegyzőkönyv - tárgyi hatálya szerint - az államoknak a környezeti károk miatti nemzetközi felelősségét szabályozná. Ilyenről azonban egyáltalán nincs szó. Mint látni fogjuk, a jegyzőkönyv további rendelkezései - bizonyos korrekciókkal - egyértelművé teszik azt, hogy lényegében az ipari balesetek által előidézett vízszennyezéssel okozott károk jogi orvoslása nem ál-
- 85/86 -
lamközi szinten, hanem a "szennyező fizet" elv (preambulum) jegyében a tényleges károkozó és a tényleges károsult vagy károsullak között történik.
Az előzőek egyben arra is rávilágítanak, hogy annak tárgya - a jegyzőkönyv címével és 1. cikkével újból ellentétesen - nem általában a polgári jogi felelősség és kártérítés rezsimjének létrehozatala a jegyzőkönyv hatálya alá eső környezeti károk eseteiben, hanem nemzetközi magánjogi felelősség és kártérítés szabályozásáról van szó. A tényállásban kettős értelemben is megtalálható a külföldi elem: egyrészt határon átlépő- vagy nemzetközi folyó szennyezése következik be (ebből a szempontból irreleváns az, hogy a határt átlépő folyónak a határig terjedő szakasza is szennyeződik az ipari baleset helyszínének államában), másrészt az ipari baleset, azaz a károkozás színhelye az egyik ország, melyet kibocsátó államnak nevezünk, és ezen ipari baleset határon túli hatásai okoznak vízszennyezést és ezáltal kárt más államban vagy államokban, továbbá mind a tényleges károkozó, mind a tényleges károsultak magánszemélyek. Ez utóbbi kör nyilvánvalóan magában foglalhatja az államot vagy annak szervek, de különösen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez utóbbinál nem területi felségjogának vagy vele szemben fennálló valamely nemzetközi kötelezettségnek a megsértéséről van szó, hanem a neki okozott - a de iure gestionis körébe eső - releváns károkról.
A jegyzőkönyvnek az előzőekben meghatározott tárgyi hatálya és létrehozatalának története azt mutatja, hogy e jogilag kötelező dokumentum folytatja azt az 1960-as években megindult nemzetközi jogalkotási folyamatot, mely meghatározott környezeti károk orvoslását a nemzetközi magánjog keretében, annak eszközeivel kívánja megvalósítani. A jegyzőkönyv jobb megértése, korrektebb értelmezése érdekében érdemes rövid pillantást vetni az e tárgyban már létrejött vagy tervezett nemzetközi szerződésekre.
A jegyzőkönyv kidolgozásának előkészítésére kiküldött szakértői bizottság jelentése több mint 30 általános vagy regionális egyezményre utal.[18] Ugyanakkor az ott közölt táblázatban (Add. 2) már csak 16 egyezmény található, melyek közül egyesek, pl. az 1972. évi űrkárfelelősségi egyezmény szerepeltetése több mint kétséges, mások, pl. a külföldi bírói ítéletek végrehajtása tárgyában létrejött 1988. évi luganoi egyezmény, az 1991. évi környezetvédelmi hatásvizsgálat (Espoo) egyezmény, vagy a környezeti információkhoz való hozzájutás jogáról szóló 1998. évi aarhusi egyezmény csak esetlegesen kapcsolódhat a jegyzőkönyv tárgyához. A szakértők végül 12 hatályos egyezményt elemeztek.
A továbbiakban áttekintést adunk a legfontosabb egyezményekről, majd - az Összehasonlítás érdekében - néhány értékelő megjegyzést teszünk.
E szerződés-sorozat az atomkárok területén kezdődött: először az atomerőmű-balesetek tárgyában jöttek létre egyezmények.[19] Ezen kívül ide sorolhatók a nukleáris meghajtású hajók üzemeltetőinek felelősségéről szóló 1962. évi brüsszeli egyezmény[20] és a nukleáris anyagok tengeri szállításáról szóló 1971. évi brüsszeli egyezmény.[21]
Különösen fontosak a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (korábban Kormányközi Tengerészeti Tanácsadó Szervezet) égisze alatt kötött egyezmények, jelesül az 1992. évi jegyzőkönyvvel módosított 1969. évi brüsszeli egyezmény az olajszennyezési károk miatti polgári jogi felelősségről, (a továbbiakban: tankhajó-baleset egyezmény)[22] a veszélyes és mérgező anyagok tengeri szállításával összefüggő károk miatti felelősségről és kártérítésről szóló 1996. évi londoni egyezmény (a továbbiakban: HNS egyezmény)[23] és a 2001. évi tartályban tárolt üzemanyag egyezmény,[24] végül a tenger alatti ásványkincsek kutatásából és kiaknázásából származó olajszennyezési károk miatti polgári jogi felelősségről szóló 1977. évi londoni egyezmény.[25]
Beszélhetünk még a polgári jogi felelősségi tárgyú egyezmények harmadik csoportjáról is, melyek között megemlítendő az Európai Gazdasági Bizottság égisze alatt létrejött 1989. évi genfi egyezmény a veszélyes áruk közúti, vasúti és folyami szállítása alatt okozott károk miatti polgári jogi felelősségről (a továbbiakban: CRTD egyezmény)[26] és különösen az Európa Tanács égisze alatt 1993-ban létrejött luganoi egyezmény a környezetre veszélyes tevékenységekből származó károk miatti polgári jogi felelősségről[27] E sommás felső-
- 86/87 -
rolás - az előző pontban már említett - veszélyes hulladékok határt átlépő mozgásából és kezeléséből származó károk miatti polgári jogi felelősségről és kártérítésről szóló 1999. évi bázeli jegyzőkönyvvel zárható.[28]
Végül szólni kell az in statu nascendi egyezményekről is, jelesül az 1992. évi biológiai sokféleség megóvásáról szóló egyezményhez[29] kapcsolódó 2000. évi cartagenai bio-biztonsági jegyzőkönyv[30] felelősségi aspektusának kidolgozására megindult munkáról,[31] valamint az Antarktisz nemzetközi rezsimjének ilyen irányú fejlesztésére vonatkozó kísérletről.[32]
A civil liability tárgyában létrejött egyezmények puszta felsorolása prima facie igazolja azt, hogy a határon túli környezeti károk problémájának megoldásában komoly és jelentős joganyag jött létre.[33] E tanulmány a dolog természete szerint nem vállalkozhat a felsorolt egyezmények, vagy azok egy részének elemzésére. Néhány előzetes megjegyzés megtétele mégis szükségesnek tűnik:
a) Az előzőekben említett ún. civil liability egyezmények valójában nemzetközi magánjogi tárgyúak,[34] mely megállapítás - legalább is az 1993. évi luganoi egyezmény vonatkozásában - megkérdőjelezhető, tekintette] arra, hogy nemcsak a határon túli károkra vonatkozik, hanem felöleli a nemzeti területen bekövetkezett károkat is;[35]
b) Valamennyi egyezmény a károkozó objektív felelősségét írja elő és érvényesíti annak minden korolláriumát, tehát konszenzus alakult ki a nemzetközi magánjogi rezsim legfontosabb elemeiben;
c) Úgy tűnik, hogy a nemzetközi közösség a környezeti károk jogi orvoslását inkább a nemzetközi magánjog keretében preferálja, mely egyben kifejezésre juttatja e közösség részéről az államok nemzetközi felelősségének alkalmazásával kapcsolatos óvatosságot, fenntartásokat, sőt averziót is.
d) A jogi rezsim lényegi azonossága ellenére, az egyezmények tárgyának különbözősége indokolhatja azt a kérdést, hogy mennyiben hasonlíthatók össze a különböző határon túli környezeti károkra vonatkozó, azaz szektorális egyezmények.[36]
A mérleg megvonásakor ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a felsorolt egyezmények közül csak az 1969/1992. évi tankhajó-baleset egyezmény tekinthető effektíve működőnek, azaz égisze alatt számos esetben ítéltek már meg kártérítést.[37] Az igazsághoz tartozik és ezért hozzá kell tenni azt is, hogy a legjelentősebb esetben, az Amoco Cadiz ügyben - jogilag vitatható módon - félretették.[38] A korai atomkár egyezmények gyakorlati alkalmazására határon túli hatást kiváltó atomkár-baleset hiányában nem kerülhetett sor. Az 1986. évi csernobili katasztrófára pedig nem vonatkozhatott, mert a Szovjetunió sem az 1960. évi-, sem az 1963. évi egyezményen nem volt szerződő fél. Az 1997. évi atomkár-egyezmények közül a módosító jegyzőkönyv hatályba lépett,[39] a kiegészítő kompenzációról szóló egyezmény még nem.[40] Nem következett be az 1996. évi HNS egyezmény és az 1999. évi bázeli jegyzőkönyv hatályba lépése sem. Továbbá különösen fontos emlékeztetni arra, hogy vannak egyértelműen meghiúsultnak tartott egyezmények is, pl. az 1962. évi nukleáris meghajtású hajók egyezmény, az 1989. évi CRTD egyezmény vagy az 1993. évi luganoi egyezmény. Végül a kidolgozás alatt álló egyezmények esélyeiről pedig még korai véleményt formálni.
Kérdéses lehet tehát az, hogy e tények milyen előjelet jelentenek a jegyzőkönyv hatályba lépésére és jövendő hatékonyságára, sőt az a kérdés is okkal felvethető, hogy - az előzőek fényében - a nemzetközi magánjogi megoldás megfelelő eszköz-e a határon túli környezeti problémák kezelésére.
Mint az előzőekben bemutattuk, a jegyzőkönyv folytatja a határon túli károk orvoslására vonatkozó és nemzetközi szerződések létrehozásában megnyilvánuló azon törekvéseket, melyek a károkozó felelősségét és kártérítési kötelezettségét - a vétkességtől függetlenítve - objektív alapra helyezték. Az objektív felelősség
- 87/88 -
rendszerében a kár bekövetkeztének ténye jelenti a kulcselemet, az archimédeszi pontot. Ebből következően a munkabizottságban a kár meghatározása kérdésében komoly vita alakult ki. Abban ugyan konszenzus jött létre, hogy a halálra, a testi épség megsértésére és a vagyonveszteségre korlátozódó, hagyományosnak nevezhető kárfogalmat ki kell szélesíteni. Ugyanakkor ellentétes vélemények fogalmazódtak meg abban a vonatkozásban, hogy a jegyzőkönyv szerinti releváns kár határainak milyen mértékű kiterjesztése lenne indokolt és elfogadható, hogyan lehetne összeegyeztetni olyan különböző szempontokat, mint a károsult igénye a teljes kártérítésre, a környezet lehető legteljesebb védelmének érdeke, az ipari baleset kockázatát hordozó önmagában hasznos és szükséges veszélyes tevékenység fenntarthatósága és a pénzügyi garanciák biztosíthatósága.
A jegyzőkönyv 2. cikkében megfogalmazódott - a kár meghatározására vonatkozó - kompromisszum bemutatása előtt emlékezetni kell arra a tényre, hogy a már említett un. interface approach, azaz a vízügyi egyezmény és az ipari baleset egyezmény közötti korreláció létesítése eleve kijelöli a releváns károk lehetséges körét és annak határait:
a) Csak a határt átlépő vagy nemzetközi folyók[41] szennyezése és az ebből származó kár veendő figyelembe;
b) Nem minden vízszennyezés tartozik a jegyzőkönyv hatálya alá, miután ipari baleset csak rendkívüli szennyezést okozhat, így a folyamatos, szinergikus, diffúz, stb. szennyezéssel okozott károk irrelevánsak.
c) Ugyancsak irrelevánsak az ipari balesetnek - a rendkívüli vízszennyezésen kívüli - egyéb lehetséges hatásai, pl. a levegőszennyezés, a radioaktív sugárzás, az élőhelyként vagy egyéb módon nemzetközileg védett dolgokat más módon érő határon túli hatások.
Az előzőeken vázolt keretben a jegyzőkönyv a felelősséget és a kártérítési kötelezettséget a károk különböző kategóriáira terjeszti ki, jelesül a halál vagy a testi épség megsértése, a vagyonnak okozott veszteség vagy kár, a határt átlépő vizek károsodásának tényéből következő, a határt átlépő vizek gazdasági célú hasznosítására épülő jogilag védett érdek sérelméből közvetlenül következő minden jövedelemkiesés (lucrum cessans), a károsodott határt átlépő vizek helyreállításának költségei és a válaszintézkedések költségei. (2. cikk d) pont).
A releváns károk körébe tartozó elemek puszta felsorolása is tükrözi azt, hogy a jegyzőkönyv túllép a személyi és vagyoni károk, továbbá az individuális károk körén, azaz kiterjeszti azt a parti államok és szerveik által elszenvedett ökológiai károk bizonyos típusaira.[42] A helyreállítási költségeket is elég széles értelemben használja: felöleli a károsodott határt átlépő vizek előbbi állapotába való visszahelyezését vagy megsemmisült elemeinek restaurációját abból a célból, hogy újra visszaszerezze azon sajátosságait, amely akkor létezne, ha az ipari baleset nem következett volna be, vagy ha ez nem lehetséges, azokkal egyenértékű elemek bevitelét a határt átlépő vizekbe. (2. cikk g) pont). A kiterjesztésnek azonban bennrejlő korlátai is vannak: a beavatkozás, azaz a szennyezés helyszínétől távoli térség kompenzáló helyreállítására nem gondolnak.[43]
Továbbá az intézkedések ésszerűségére vonatkozó utalás kizárja minden nyilvánvalóan aránytalan intézkedés lehetőségét. Ezen kívül úgy tűnik, hogy a foganatosítandó helyreállítási intézkedések esetében a felelősséghez és a kártérítéshez az érintett állam részéről a közeli jövőben foganatosítandó intézkedések konkrét tervére van szükség.[44] E ponttal kapcsolatban nyitott kérdés lehet az, hogy az egyenértékű elemek bevitele mennyiben egyeztethető össze az idegen vagy új fajok betelepítését tiltó nemzetközi jogi követelménnyel.[45] Végül azt is meg kell említeni, hogy a jegyzőkönyv releváns kárnak minősíti az ipari baleset által okozott szennyezés vesztességeinek és kárainak megelőzésére, minimálisra korlátozására vagy csökkentésére, illetve a környezet megtisztítására irányuló minden ésszerű intézkedés költségeit is. (2. cikk h) pont). A helyreállítási és válaszintézkedésekre jogosultakat az érintett állam belső joga határozza meg, melyek általában állami szervek, de lehetnek más egységek is, mint pl. környezetvédelmi szervezetek.
A jegyzőkönyv tehát hű marad a nemzetközi környezetvédelmi jogban érvényesülő antropocentrizmushoz,[46] melyből a környezet önértékének el nem ismerése következik. E megközelítést enyhítheti az, hogy a helyreállítási intézkedések magukban rejthetik egyes környezeti elemek gazdasági értékelését.
A jegyzőkönyv által létesített, a határt átlépő folyók ipari balesettel okozott szennyezéséből keletkező károk miatti nemzetközi magánjogi felelősségi rezsim a korábbi e tárgyú nemzetközi szerződések által kialakított modellt követi, jelesül egyetlen felelős meghatá-
- 88/89 -
rozását (ezt nevezik channeling-nek illetve canalisation-nak!), objektív felelősség megállapítását kimentési okokkal összekapcsolva, a kártérítés összegének maximalizását és pénzügyi biztosítékok megkövetelését.
A felelősségi rezsim főszabályai tehát a következők:
a) Az üzemeltető felelős az ipari baleset által okozott károkért. (4. cikk 1. pont). Ipari baleset alatt olyan esemény értendő, mely veszélyes anyagok felhasználásával folytatott bármilyen tevékenység során bekövetkezett ellenőrizhetetlen fejlemény eredménye, és amely létrejöhet i) egy berendezésben, beleértve az ülepítők gátjaiban, pl. előállítás, használat, raktározás, kezelés vagy ártalmatlanítás során, ii) a veszélyes tevékenység telephelyén történő szállításnál, iii) vezetéken történő telephelyen kívüli szállítás során. (2. cikk 2/e pont). Az előző meghatározásban jelen van a veszélyes tevékenység, ami alatt bármilyen olyan tevékenység értendő, melyben egy vagy több veszélyes anyag van vagy lehet jelen a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletben meghatározott küszöbértéknek megfelelő vagy azt meghaladó mennyiségben, és amelyek ipari baleset esetén képesek határon átterjedő hatást előidézni a határt átlépő vizekben vagy azok vízhasználataiban. (2. cikk 2/f pont). Érdemes megjegyezni azt, hogy ennek a rendelkezésnek gyakorlati alkalmazása problémák forrása lehet: egyrészt a veszélyes anyag meghatározott mennyiségű jelenléte nem automatikusan jelent veszélyes tevékenységet, mert összekapcsolódik a határon átterjedő hatás - bizonyítandó - képességével, másrészt a kisebb határon átlépő vizek esetében küszöbérték alatti mennyiség is súlyos, esetleg katasztrofális kárt idézhet elő.
b) Az üzemeltető felelőssége objektív (strict liability/responsabilité objective), azaz vétkességétől függetlenül köteles az okozott kárt megtéríteni. (4. cikk 1. pont).
c) Az üzemeltető felelőssége nem abszolút, mert mentesülhet felelőssége alól akkor, ha bizonyítja, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések ellenére a kárt i) fegyveres konfliktus, háborús összeütközés, ellenségeskedés, polgárháború vagy zendülés -, ii) vis maior-, iii) teljes mértékben az ipari baleset keletkezési helye szerinti ország hatósága kötelező intézkedésének való megfelelés - és végül iv) teljes mértékben harmadik fél szándékos jogellenes magatartása okozta. (4. cikk 2. pont).
E szokásos kimentési okokkal kapcsolatban csak annyi észrevétel tehető, hogy az i) pont alatt található nem konzisztens a nemzetközi jog mai kategóriáival, az iii) pont alá lehetne vonni pl. a Sandoz esetet,[47] ami további kérdéseket involválhat, jelesül miután az üzemeltető felelőssége kizárt, felválthatja-e azt az állam nemzetközi jogi felelőssége és ez utóbbi esetben hivatkozni lehet-e ismételten a vis maior-ra.
d) A jegyzőkönyv kimondja: ha a károsult vétkes magatartása okozta a kárt vagy hozzájárult annak bekövetkeztéhez, akkor az eset összes körülményének figyelembe vételével a kártérítés csökkenthető vagy elengedhető (4. cikk 3. ponty, illetve több károkozó esetben egyetemleges felelősség keletkezik (4. cikk 4. pont). Végül jogfenntartó klauzula rendelkezik a vétkességen alapuló felelősség (fault-based liability/responsabilité pour faute) esetéről (5. cikk (, mely egyrészt visszautal az alkalmazottak felelősségére vonatkozó belső jogi szabályokra, másrészt csak a károkozó személyek jogellenes, szándékos, gondatlan vagy hanyag cselekvését vagy mulasztását minősíti relevánsnak. Ebben az esetben nem érvényesül a felelősség pénzügyi korlátozása (9. cikk 3. pont).
e) Az előző mondat már utalt a nemzetközi magánjogi tárgyú nemzetközi egyezmények objektív felelősségi rendszerében érvényesülő pénzügyileg korlátozott felelősségre, azaz a kártérítés összegének maximalizálására. Ezt a jegyzőkönyvben a II. melléklet tartalmazza (9. cikk), melynek módosítása egyszerűsített eljárással történhet. A Felek Értekezletén háromnegyedes többséggel elfogadott döntés minden részes államot kötelez, kivéve ha valamelyik fél 12 hónapon belül közli annak elutasítását (24. cikk 4. és 8. pontok).
f) Fontos elem az objektív felelősség rezsimjében a felelős kártérítési kötelezettségének teljesítése érdekében pénzügyi biztosítékok létesítése. A jegyzőkönyv értelmében az üzemeltető kötelezettsége ezek (biztosítás, kezesség vagy más pénzügyi garancia) megszerzése (11. cikk 1. pont). E megoldás ugyanakkor azt is magában foglalja, hogy egyrészt nem feltétele a veszélyes tevékenység engedélyezésének a pénzügyi biztosíték létezésének igazolása, másrészt nem rendelkezik valamilyen - a kártérítés effektivitását szolgáló - alap létrehozásáról.
A jegyzőkönyv nemzetközi magánjogi felelősségi rendszerének logikus következménye az, hogy végrehajtása a károsult vagy károsultak és a károkozó közötti kártérítési perben realizálódik. Ebből az aspektusból az első kérdés az ilyen perben joghatósággal rendelkező bíróságok körének a meghatározása. A jegyzőkönyv korlátozott ún. forum shopping-ot létesít: a károsult kártérítési igényét érvényesítheti azon ország bíróságánál, ahol a kár bekövetkezett, ahol az ipari baleset történt, illetve ahol az alperes lakóhelye, székhelye vagy telephelye található. (13. cikk 1. pont).
A jegyzőkönyv fontos újítása az, hogy lehetővé teszi
- 89/90 -
a perindítást a hágai Állandó Választott Bíróságnál is (14. cikk). Mint ismeretes, az Állandó Választott Bíróságot államközi viták eldöntésére - az 1899. és 1907. évi
1. hágai egyezmény48 hozta létre. A kilencvenes években - a statútum módosításával - e bíróságot a Szerződő Felek megnyitották magánszemélyek részére, és kidolgozták és elfogadták az ezen ügyek speciális szabályzatait is.[49] Ezek egyike a 2001-ben létrejött - a "Természeti erőforrásokkal és/vagy a környezettel kapcsolatos viták esetén igénybe vehető választott bíráskodás" szabályzata.[50] Az ilyen eljárás előfeltétele az, hogy a kártérítésért folyamodó és a kárért felelős felek között megegyezés jöjjön létre az Állandó Választott Bíróság ezen eljárása igénybe vételéről, másképpen fogalmazva: e keretben nincs egyoldalú perindítási jog. E nyilvánvaló hátrányt azonban ellensúlyozhatják olyan körülmények, mint az Állandó Választott Bíróság keretében felállított választott bíróság nyilvánvaló pártatlansága, az eljáró bíróság speciális összetétele, melynek tagjai nemcsak jogászok, hanem a természeti erőforrások és a környezetvédelem szakértői is, végül a nyelvi feltételek egyenlősége, figyelemmel arra, hogy az eljárás - a felek választása szerint - angolul vagy franciául folyik. Amennyiben gyakorlattá válik az Állandó Választott Bíróság felhasználása a határt átlépő folyók ipari balesettel okozott szennyezéséből keletkező károk miatti felelősség és jóvátétel tárgyában keletkezett vitákban, várható a jegyzőkönyv értelmezésére és alkalmazására vonatkozó joggyakorlat bizonyos mértékű egységesítése, mely visszahathat a nemzeti bíróságok gyakorlatára is. E téma lezárásaként meg kell említeni azt, hogy a jegyzőkönyv 14. cikke szerinti - és az előzőekben tárgyalt - választott bíróságtól meg kell különböztetni a 26. cikk
2. pontja szerinti választott bírósági eljárást, mely ab ovo államközi jellegű és tárgya a jegyzőkönyv értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban a Részes Felek közötti viták rendezése.[51]
A jegyzőkönyv "Eljárások" című része még rendelkezik a bírói- és a választott bírói ítéletek elismerésének kötelezettségéről és végrehajtásáról, valamint az ezen kötelezettségek megtagadásának lehetséges okairól (18. cikk 1. pont).
A jegyzőkönyv sajátos vonása az, hogy a károsult és a károkozó közötti nemzetközi magánjogi per, mint a jegyzőkönyv végrehajtásának eszköze mellett fontos szerepet ad a Szerződő Feleknek, azaz az államoknak. Ez utóbbiak nemcsak annyiban kapcsolódnak be a jegyzőkönyv végrehajtásába, hogy feladatuk - a Részes Felek Értekezletén keresztül - a jegyzőkönyv és mellékletei, tehát a tevékenységei veszélyessé tevő veszélyes anyagok küszöbértékeinek, valamint a pénzügyi korlátoknak módosítása, azaz a változó körülményekhez történő adaptációja (21. cikk 4/b pont és 9. cikk 2. pont), hanem speciális feladatokat is kaptak: jelesül a jegyzőkönyv végrehajtása érdekében kötelesek megtenni minden szükséges jogalkotási és adminisztratív intézkedést (8. cikk 1. pont). Ez utóbbi rendelkezés eo ipso involválja azt a kérdést, hogy a jegyzőkönyv self-executing vagy non self-executing jellegű-e? Ezen utóbbi értelmezés ellen nemcsak a jegyzőkönyv rendelkezései többségének megfogalmazása szól, hanem ellentétben lenne azzal is, hogy végrehajtása alapvetően a nemzeti bíróságok feladata (az Állandó Választott Bíróság keretében létrehozott választott bíróság eljárása mellett). A 8. cikk 1. pontja tehát inkább azt jelenti, hogy a pacta sunt servanda elv jegyében a Szerződő Feleknek összhangba kell hozniuk belső jogukat (nemzetközi magánjogi kódex, polgári perrendtartás, stb.) a jegyzőkönyvben vállalt nemzetközi kötelezettségeikkel.
A Szerződő Feleknek a nemzetközi magánjogi vitákkal kapcsolatos végrehajtásban játszott meglepőnek tűnő szerepe jelenik meg abban a rendelkezésben, mely szerint a nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban szorosan együtt kell működniük a jegyzőkönyv alkalmazásának előmozdításában (8. cikk 3. pont), mely homályos tartalma ellenére is utal arra, hogy a Részes Államok nem nézhetik tétlenül a nemzetközi magánjogi per lefolyását, használniuk kell eszközeiket a megfelelő és adekvát kártérítés biztosítása érdekében, ahogy azt a preambulum előírja. A jegyzőkönyv még azt is tartalmazza, hogy hatályos nemzetközi kötelezettségeik tiszteletben tartása mellett a Felek megfelelő intézkedéseket tesznek a jegyzőkönyv céljának előmozdítása érdekében az információkhoz való hozzáférés és ebben a vonatkozásban az igazságszolgáltatás biztosítására, kellően figyelembe véve az információkat birtoklók törvényes érdekeit. E rendelkezésnek nemcsak non self-executing jellegére kell utalni, hanem arra is, hogy valójában a környezeti ügyekben az információkhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló 1998. évi aarhusi egyezmény[52] részleges beemelését jelenti a jegyzőkönyv keretei közé.
- 90/91 -
A Részes Felek Értekezletének messze menő feladatai között szerepel az, hogy áttekinti a jegyzőkönyv alkalmazását, rendelkezéseinek tiszteletben tartását, ide értve a szerződő felek által közölt releváns joggyakorlat vizsgálatát is (21. cikk 4/a pont), melyet talán nem indokolatlan burkolt és gyengített non-comphance/non-conformité eljárásnak tekinteni.
Összegezve a jegyzőkönyvnek a végrehajtásra vonatkozó szabályait joggal emelhető ki az, hogy egyrészt az azt elsősorban megtestesítő - a felperes (a károsult vagy károsultak) és az alperes (az üzemeltető, melynek veszélyes tevékenységéből ipari baleset származott) közötti per nemcsak különböző nemzeti bíróságok előtt indítható, hanem szerepet kapott - a természeti erőforrásokkal és a környezettel kapcsolatos viták rendezésére vonatkozó szabályzat szerint - az Állandó Választott Bíróság is, másrészt ezen államközi szint alatti ügyek megoldásában a Szerződő Felek komoly szerepet kaptak. Ez utóbbival más civil liability egyezményekben nem vagy alig találkozunk, és ez utóbbi esetben is a szabályozás részletessége elmarad a jegyzőkönyv rendelkezéseitől.
Már az előző pontból kitűnik az, hogy a jegyzőkönyvnek - alapvetően és lényegileg nemzetközi magánjogi tárgya ellenére - ki kellett lépnie ebből a keretből: nem hagyhatta figyelmen kívül a kibocsátó állam (State of origin) és az érintett állam vagy államok (affected State/s) közötti kapcsolat hatását a károsult és a károkozó közötti perre. Ennek folytatása a jegyzőkönyvnek az államok nemzetközi felelősségére vonatkozó jogfenntartó klauzulája: a jegyzőkönyv nem érinti az államoknak a nemzetközi felelősséggel kapcsolatos általános nemzetközi jog szerinti jogait és kötelezettségeit. (12. cikk)
Mind a vízügyi egyezményben (7. cikk), mind az ipari baleset egyezményben (13. cikk) szerepel olyan rendelkezés, mely szerint a szerződő felek támogatni kívánják a felelősség területére vonatkozó szabályok és eljárások fejlesztését, mely ígéret aligha éri el a pactum de contrahendo szintjét.
A nemzetközt magánjogi egyezmények többségében, pl. az 1969. évi tankhajó baleset egyezményben, az 1993. évi luganoi egyezményben, az 1996. évi HNS egyezményben vagy a 2001. évi tartályban tárolt üzemanyag egyezményben nincs ilyen - a nemzetközi felelősségre vonatkozó - jogfenntartó klauzula. Megtalálható viszont az 1963. évi bécsi atomkár egyezményben (és az 1997. évi módosító jegyzőkönyvben), a veszélyes hulladékok határon keresztüli mozgásáról és kezeléséről szóló 1999. évi bázeli jegyzőkönyvben, mely - mint arról fentebb már volt szó - a kiinduló pontot jelentette a jegyzőkönyv kidolgozásában. Nem lehet ugyanakkor elvonatkoztatni beiktatásának sajátos hátteréről: a bázeli jegyzőkönyv elkészítése során felmerült az, hogy rendelkezni kellene azon ország szubszidiárius jellegű nemzetközi felelősségéről, ahonnan az ilyen hulladékok származnak.[53] Az államok nemzetközi felelősségére vonatkozó jogfenntartartó záradék így az ezzel kapcsolatos vita kompromisszumos lezárását jelentette. Miután a kijevi jegyzőkönyv létrehozatala folyamán ilyen indok nem merüli fel, az ismertetett rendelkezés vagy egyszerűen az adaptációs módszer következménye, így annak különösebb jelentőség nem tulajdonítható, vagy nem lehet eleve kizárni másik jelentést e jegyzőkönyv szempontjából.
A munkabizottságban a magyar delegáció folyamatosan és erőteljesen hangsúlyozta az államok nemzetközi felelésségének fontosságát a jegyzőkönyv tárgyának keretében is.[54] Ennek során az alábbi érvekre hivatkoztunk:
a) Figyelembe kellene venni a jogfolytonosságot, azaz azt a tényt, hogy az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának keretében párhuzamosan tanulmányozták az államközi szintű és az ez alatti szinten, azaz a magánszemélyek között felmerülő felelősségi kérdéseket.[55]
b) A polgári jogi - nemzetközi magánjogi felelősségi rezsimnek bennrejlő korlátai vannak, melyre már a jegyzőkönyv egyik előkészítő anyaga is utalt,[56] és a fortiori kifejezésre juttatja az Európai Unió Bizottságának a környezeti károk miatti felelősségről szóló "Fehér könyve".[57]
A magyar delegáció erőfeszítései a következő eredményeket hozták:
a) a jegyzőkönyv végleges szövege változatlan formában megőrizte az államok nemzetközi felelősségére vonatkozó - és az 1999. évi bázeli jegyzőkönyvből átvett - eredeti javaslatot, melynek tartalma- a háttérösszefüggés változása miatt - más értelmezést is kaphat;
b) kihatott a jegyzőkönyv végrehajtására vonatkozó - és fentebb már tárgyalt - 8. cikk tartalmára, továbbá arra, hogy a Részes Felek Értekezletének feladatkörébe bekerült - még ha legyengítetten is - az ún. noncompliance/non-conformité eljárás is;
- 91/92 -
c) végül a jegyzőkönyv preambuluma szerint kívánatos lenne a jegyzőkönyv egy későbbi időpontban történő felülvizsgálata a jegyzőkönyv alkalmazási körének kiszélesítése céljából, amennyiben ez helyénvaló.
Rátérve a 12. cikk tartalmának elemzésére először azt kell hangsúlyozni, hogy abban általánosságban említik az államok nemzetközi felelősségét, így feltehetően (bár ennek értelmezésében nem történt véleménynyilvánítás) e kifejezés felöleli az államok nemzetközi felelősségének mindkét alakzatát, jelesül az államok nemzetközi jogsértések miatti felelősségét, melynek kodifikált és az ENSZ Közgyűlése által tudomásul vett szabályait és azok kommentárját a Nemzetközi Jogi Bizottság 2001. évi jelentése tartalmazza,[58] továbbá a jogszerű magatartások esetleges káros eredményei miatti felelősséget, melynek első része a veszélyes tevékenységekből származó határon túli károk megelőzéséről szól[59] és amelynek kodifikációja folytatódik.[60]
Az államok nemzetközi felelőssége mindkét alakzatának jelentős szerepe lehet a nemzetközi magánjogi felelősség mellett és azzal interdependenciában a haláron túli károk jóvátételében, jelesül:
a) csak államközi szinten érhető el az, hogy a kibocsátó állam folytassa a határon túli károk megelőzésére vonatkozó kötelezettségét;[61]
b) az eset összes körülményének fontolóra vétele után csak az állam dönthet a határon túli kárt előidéző veszélyes tevékenység megszüntetéséről (cessatio) és biztosíték adásáról megismétlődése kizárására,[62] melyre nemzetközi magánjogi felelősségi rezsimben nincs lehetőség;
c) egy civil liability rezsim működőképessége, hatályosulása nehezen képzelhető el a kibocsátó állam és az érintett állam vagy államok együttműködése nélkül, melyek körében az előbbi eljárási kötelezettségei is különösen relevánsak lehetnek: az azonnali értesítési kötelezettség teljesítése, az értesítési-konzultációs mechanizmus vagy a környezeti hatásvizsgálat keretében felhalmozódott információkhoz való hozzáférés biztosításával a károsult vagy károsultak és a károkozó közötti per adekvátabb, igazságosabb megoldással fejeződhet be;
d) végül - bár ez már a jegyzőkönyv 12. cikkéből nyilvánvalóan hiányzik - megoldás lehet majd az állam szubszidiárius felelősségének beiktatása is, melyre vannak példák az atomkár egyezményekben,[63] vagy utalni lehet arra, hogy így történt a Gut Dam vita megoldása.[64]
A nemzetközi magánjogi felelősség és az államok nemzetközi felelőssége párhuzamos fennállásának eseténél számításba kell venni az inkonzisztencia lehetőségét és az ebből adódó problémákat is, különösen akkor, ha fontolóra vesszük az ipari baleset által a nemzetközi folyókon kiváltott szennyezéssel okozott károk lehetséges tényállásait:
a) A veszélyes tevékenységet jogszerű keretek között folytatták, de baleset következett be. Ebben az esetben az okozott kár megtérítését a jegyzőkönyv szerinti perben lehet igényelni;
b) Még az előbbi esetben sem kizárt az állam nemzetközi felelőssége, ha az állam valamely szerve nemzetközi kötelezettségszegést megvalósító magatartást tanúsított,[65] tekintettel arra, hogy a kibocsátó állam nemzeti jogrendszere szerint a veszélyes tevékenység jogszerűsége nem érintheti annak nemzetközi jogi minősítését.[66]
c) Ha a veszélyes tevékenység mindkét szempontból jogszerű, azaz megfelel a kibocsátó állam belső jogi előírásainak és nemzetközi kötelezettségeinek is, akkor is felmerülhet - a jogszerű magatartások esetleges káros eredményei miatti felelősség keretében - a vesztességek méltányos megosztása,
d) A teljesség kedvéért az is megemlítendő, hogy a két konjunktív feltétel megvalósulása, azaz az államnak beszámítható kötelezettségszegő magatartás ténye minden fajta kár nélkül is létrehozhatja ezen állam nemzetközi jogsértés miatti felelősségét.[67]
A jegyzőkönyv 19. cikke szabályozza a jegyzőkönyv és a felelősségre vonatkozó kétoldalú, többoldalú vagy regionális megállapodások viszonyát. E cikk rendelkezése hosszú és komoly viták során formálódott ki, melyet aligha indokol az e tárgyú szerződéses gyakorlat jelenlegi helyzete. Az Európai Gazdasági Bizottság régiójában a jegyzőkönyv tárgyában csak az 1974-ben Stockholmban kötött északi környezetvédelmi egyezmény említhető.[68] E tény alapján inkább az feltételez-
- 92/93 -
hető, hogy a nemzetközi folyók nem hajózási célú hasznosításának jogát kodifikáló 1997. évi New York-i egyezmény ezzel kapcsolatos vitái[69] szűrődtek be a munkabizottság munkájába.
A jegyzőkönyv elfogadja a korábban kötött- vagy a jegyzőkönyv aláírására nyitva álló időben aláírásra megnyitott megállapodások primátusát még akkor is, ha azokat később módosítják. Hasonló megoldás más környezetvédelmi egyezményekben is található,[70] de a dolog természete szerint vannak olyan megállapodások is, melyek kizárják a derogáció lehetőségét.[71] E sommás összehasonlítás után hangsúlyozni kell azt, hogy a jegyzőkönyv által választott megoldás eltért mind a vízügyi egyezményben (9. cikk 1. pont), mind az ipari baleset egyezményben (24. cikk 1. pont) a korábbi egyezmények adaptációját előíró pactum de contrahendo-tól.
A jegyzőkönyv ugyanakkor hallgat a későbbi nemzetközi magánjogi felelősséget és kártérítést szabályozó megállapodásokkal kapcsolatos viszonyáról. Ennek következtében ebben az esetben a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény[72] 30. cikkének 3-5. pontjai lesznek irányadók, mellyel kapcsolatban különösen az összeegyeztethetőség kérdése lehet érdekes, pl. csak a szigorúbb felelősségi és kártérítési rezsimet létrehozó, azaz pozitív irányú eltérést jelentő, például magasabb pénzügyi határértéket megállapító, a kimentési okokat korlátozó, a joghatósággal rendelkező bíróságok számát szaporító megállapodások tekinthetők-e ilyennek, vagy ilyennek minősülhet bizonyos szempontból enyhébb rezsim létrehozása, azaz ez utóbbi mikor nem érinti a többi részes félnek a szerződésből folyó jogai gyakorlását vagy kötelezettségei teljesítését, illetve az eltérés összeegyeztethető-e a jegyzőkönyv céljával és tárgyával.[73] A válasz attól függ, hogy a jegyzőkönyvet úgy kell-e értelmezni, mint amely - a szennyező fizet elv jegyében - a minimális védelmet nyújtja a felperesnek, azaz az ipari balesetből következő vízszennyezés károsultjának. Ezen értelmezés megalapozottságát tűnik alátámasztani a jegyzőkönyv azon rendelkezése, mely megengedi a felperes számára azt, hogy - anyagi jogi kérdésekben is - annak az országnak a polgári jogát (és nem nemzetközi magánjogát) válassza, ahol az ipari baleset bekövetkezett (16. cikk 2. pont). A pontosság kedvéért meg kell jegyezni azt, hogy ez utóbbi rendelkezés nem keverhető össze azzal a szabállyal, mely szerint a jegyzőkönyv által nem szabályozott minden anyagi- és eljárásjogi kérdésben a lex fori alkalmazandó (16. cikk 1. pont).
A jegyzőkönyv tartalmazza a különböző környezet károk miatti nemzetközi magánjogi felelősség szokásos elemeit, tehát ilyen értelemben redivivusnak tekinthető, azaz a vízügyi egyezmény és az ipari baleset egyezmény interface megközelítésének sajátos konstellációjában újra életre kelti mindaz, amit e vonatkozásban a nemzetközi szerződéses jogalkotás eddig létrehozott. Ugyanakkor nem elhanyagolható mértékű innováció is bekövetkezett: áttörve a civil liability logikáját, meg kívánja erősíteni az érintett államok közötti együttműködést különösen a jegyzőkönyv ún. végrehajtásának területén, az alapegyezményekből származó szerződő felek értekezletével és a joghatósági klauzulával. Ez utóbbi oldalon veendő figyelembe az Állandó Választott Bíróság keretében létrehozandó választolt bíróságnak juttatott szerep is, mely a természeti erőforrásokkal és a környezettel kapcsolatos vitákra vonatkozó új szabályzat szerint valósulhat meg.
A jegyzőkönyv újszerűsége és ebből következő hatékonysága - hatályba lépésén és tényleges alkalmazásának megkezdésén túl - majd akkor ítélhető meg megalapozottan, ha összehasonlítjuk az Európai Unió keretében hosszú előkészítés után[74] elfogadott új irányelvvel, melynek tárgya a környezeti károk megelőzésével és orvoslásával kapcsolatos környezeti felelősség (environmental liability).[75] E kérdés vizsgálata a dolog természete szerint önálló tanulmányt igényel. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az OTKA T 043369. sz. téma keretében készült. A szerző a magyar delegáció vezetőjeként részt vett az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által felállított munkacsoport ülésein, A tanulmány megállapításai a szerző személyes véleményét tükrözik és semmiképpen sem tekinthetők a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hivatalos álláspontjának.
[1] A jegyzőkönyv szövegét ld. MP.WAT/2003/1 - CP.TEIA/2003/3 jelzetű dokumentumban.
[2] 130/2000. (VII. 11.) Korm. r.
[3] 128/2001. (VII. 13.) Korm. r.
[4] A jegyzőkönyv szövegében "transboundary waters/eaux transfrontieres" kifejezés található, melynek fogalmát a vízügyi egyezmény 1. cikke határozza meg. Erre figyelemmel a magyar fordításban szereplő "határvíz" nem pontos, nem veszi figyelembe a "transboundary/transfrontieres" jelző többes jelentését, melyek közül a víz mozgó jellegét (ld. F.J. Berber: Rivers in International Law (London, 1959.) 4. o.) kifejező "határt átlépő" tűnik legmegfelelőbbnek, ha több állam területére kiterjedő nemzetközi vízrendszerről van szó. A szűkebb, tehát megkülönböztető értelem fordul elő a Nemzetközi Jogi Bizottság anyagában (Ann. de la Comm. du droit international, 1974, vol. II. 2éme partie, 4o. köv. o. A másik értelmezési támasztja alá a Duna védelméről és fenntartható hasznosításáról szóló 1994. évi szófiai egyezmény (74/2000. (V. 31.) Korm. r./, mint utólagos gyakorlat (ld. a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény (1987. évi 12. tvr.) 31. cikkének 3/b pontját/, melynek preambuluma expressis verbis visszautal a vízügyi egyezménynek a Duna medencére (szófiai egyezmény 1. cikkének b) pontja) történő alkalmazására.
[5] ECE/CP.TEIA/2/Annex VII.,5.§
[6] MP. WAT/2001/1, Add. 1 and 2 - CP.TEIA/2001/1, Add. 1. and 2.
[7] MP.WAT/2001/3 - CP.TEIA/2001/3 (2001. április 23.)
[8] UN Doc. UNEP-CHV.1 - WG-1-9-2 (1998/; <http://www.basel.int>
[9] A nemzetközi jogban az induktív megközelítés szükségességéről ld. W. Friedmann: General course in public international law. RCADI, T. 127 (1969-II) 47. és köv. o.
[10] A közös rendkívüli ülés jelenTését ld. ECE/MP.WAT/7 - ECE/CP.TE1A/5 (2001. október 11.)
[11] Az ülésszakok jelentéseit a következő dokumentumok tartalmazzák: MP.WAT/AC.3/2001/2-CP.TEIA/AC.1/2001/2 (2001. december 5.), MP .WAT/AC.3/2002/3-CP.TEIA/AC.1/2002/3 (2002. február 28.), MP.WAT/AC.3/2002/6-CP.TEIA/AC.1/2002/6 (2002. április 20.), MP.WAT/AC.3/2002/11-CP.TEIA/AC.1/2002/11 (2002. szeptember 28.), MP.WAT/AC.3/2002/14-CP.TEIA/AC.1/2002/14 (2002. december 2.), MP.WAT/AC.3/2003/3-CP.TEIA/AC.1/2003/3 (2003. február 6.).
[12] MP.WAT/AC.3/2002/2 - CP.TEIA/AC.3/2002/2 (2001. december 28.), MP.WAT/AC.3/2002/4-CP.TEIA/AC.3/2002/13 (2002. szeptember 19.), MP.WAT/AC.3/2003/2-CP.TEIA/AC.3/2003/2 (2002. november 21.), MP.WAT/AC.3/2003/5-CP.TEIA/AC.3/2003/5 (2003. január 24.)
[13] MP.WAT/AC.3/200/WP.1-CP.TEIA/AC.1/2001/WP.1 (2001. november 5.)
[14] MP.WAT/AC.3/2002/WP.2.-CP.TEIA/AC.3/2002/WP.2. (2002. január 14.)
[15] MP.WAT/AC3/2002/WP.8.-CP.TEIA/AC.3/2002/WP.8. (2002. április 28.); MP.WAT/AC.3/2002/WP.16.-CP.TEIA/AC.1/2002/WP.16. (2002. szeptember 3.)
[16] MP.WAT/AC.3/WP.9-CP.TEIA/AC.3/2002/WP.9 (2002. május 6.)
[17] ECE/MP.WAT/10-ECE/CP.TEIA/8 (Kijev, 2003. május 21.)
[18] Ld. az idézett jelentés (6. sz. lábjegyzet) 11. §-át
[19] Az 1960. évi párizsi egyezmény a polgári jogi felelősségről a nukleáris energia területén (UNTS, 956. kötet, 251.) és az 1963. évi brüsszeli kiegészítő jegyzőkönyve (ILM, 2. kötet (1963) 685.), az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló 1963. évi bécsi egyezmény (24/1990. (II.7.) MT r.) és a párizsi és bécsi egyezmények alkalmazására vonatkozó 1988. évi közös jegyzőkönyv (International Environmental Law: Environmental Multilateral Treaties (Kluwer) 988.), végül az 1963. évi bécsi egyezményt módosító jegyzőkönyv és a nukleáris karok kiegészítő kártérítéséről szóló 1997. évi egyezmény (ILM, 36. kötet (1997) 1462. és 1473.)
[20] AJIL 1963, 268
[21] IAEA, International Conventions on Civil Liability for Nuclear Damage (Vienna 1976) 55.
[22] UNTS 973 kötet 3., ILM, 9. kötet (1970) 9. és FIPOL: Textes des conventions sur la responsabilité civile et indemnisation pour les dommages dus a la pollution par les hydrocarbures. (London, OMI 1995.) 3.
[23] ILM, XXXV. kötet (1996) 1415.
[24] JOCE L 256/7 (25.9.2002)
[25] ILM, 16. kötet (1977) 1451.
[26] ECE/TRANS/79
[27] ILM XXXII. kötet (1993) 1228.
[28] Ld. 8. sz. jegyzetben
[29] 1995. évi LXXXII. törvény
[30] ILM XXXIX. kötet (2000) 1027.
[31] Report of the Workshop on Liability and Redress in the Context of the Convention on Biological Diversity (UNEP/CBD/WS-L and R/3 (29 June 2001)
[32] M Skare: Liability Annex or Annexes to the Environmental Protocol: A Review of the Process within the Antarctic Treaty System. Implementing the Environmental Protection Regime for Antarctica. In: D. Vidas (ed. (Kluwer Academics Publishers 2000) 63. és R. Lefeber; The Prospect for an Antarctic Environmental Liability Regime, (uo) 199.
[33] Az újabb irodalomból ld. R.R. Churchill: Facilitating (Transnational) Civil Liability Litigation for Environmental Damage by Means of Treaties: Progress, Problems and Prospects. (Yearbook of Int. Env. Law, 12. kötet (2001) 7.), A. Daniel: Civil Liability Regimes as a Complement to Multilateral Environmental Agreements: Sound International Policy or False Comfort? (RECIEL 12/3. sz. (2003).
[34] A. Kiss - C. Beurrier: Droit international de l'environnement (Pédonne, Paris, 2000) 378-379.
[35] Ld. a szakértői bizottság jelentését (6.sz. lábjegyzet), Annex III. 8. §.
[36] Kivétel az 1993. évi luganoi egyezmény lehetne, mely általában szabályozza a környezetre veszélyes tevékenységgel okozott kár miatti felelősséget, igaz csak az Európa Tanács tagállamai között
[37] R. Wolfrum - Ch. Lagenfeld: Environmental Protection by Means of lnternational Liability Law. (Erich Schmidt Verlag, Berlin 1995) 18. és köv.
[38] Kiss-Beurrier: i.m. (34. lábjegyzet) 147. és köv.
[39] 2003. október 4. az ötödik ratifikáció után három hónappal megtörtént a hatályba lépés (IAEA, Registration No. N/A 22 Oct 2003/
[40] IAEA, Registration No. N/A, 15. Nov. 2000.
[41] A fogalomról ld. a 4. sz. jegyzetet
[42] E. Rehbinder: Transboundary Water Pollution-New Liability Protocol. Env. Policy and Law, 33/5 (2003) 187.
[43] Uo.
[44] Uo.
[45] Ld. a nemzetközi folyók nem hajózási hasznosításának jogáról szóló 1997, évi New York-ban elfogadott kodifikációs egyezmény 22. cikke
[46] Kiss-Beurrier: 34. j. i.m. 14.
[47] Uo. 456-460.
[48] 1913: XLIII. t.-cz
[49] PCA-CPA 101st Annual report (2001) 17. §
[50] International Bureau of the Permanent Court of Arbitration. Peace Palace, The Hague 2001
[51] A jegyzőkönyv francia szövege ezért félrevezető, mert nagybetűvel írja a Felek (Parties) szót, ami a 2. cikk c) pontja szerint a jegyzőkönyvben részes államokat jelenti és nem a károsultat vagy károsultakat és a károkozót, mint magánszemélyeket. Nyilvánvalóan kijavításra váró tévedésről van szó (ld. a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény 79. cikkét), mert egyrészt a 14. cikk utalása az Állandó Választott Bíróság releváns szabályzatára ennek önmagában ellentmond, másrészt, ha a szöveg kétszer szabályozza a választott bíráskodást, akkor a kettő - az ut res magis valeat quam pereat, azaz a hatályosulás követelménye miatt (ld. a Nemzetközi Jogi Bizottságnak az 1969. évi bécsi egyezmény tervezete 27. cikkéhez fűzött kommentárját (Ann. de la Comm. du droit International, 1966, vol. II. 239., 6. §) - nem lehel ugyanaz.
[53] UN UNEP/CHW.1/WG. 1/5.5 (1997. május 23.)
[54] MP.WAT/AC.3/2001/WP.1-CP.TEIA/AC.1/2001/WP.1 (2001. november 5.)
[55] Responsability and liability regarding water pollution: 1988 Draft Report (doc. ENVWA/WP.3/R.5) és 1990 Final Report (doc. ENVWA/WP.3/R.5/
[56] MP.WAT/WGLA/2001/3 II.3. pont, I. Annex 3/A/a pont és II. Annex III.8. pont (2001. február 6.)
[57] COM/200/66 final, Brussels, 9. 2. 2000: 2.2.-, 3.3.- és különösen 4.7.1. pont.
[58] AGDO Doc. off. Cinquante-sixième session, Supplement no 10 (A/56/10) 29-392. o
[59] Uo. 398-470.
[60] Ld. P.S. Rao 1. jelentését (A/CN.4/531) du 21 mars 2003.
[61] Ld. az államok nemzetközi jogsértések miatti felelősségéről szóló tervezet 29. cikkét
[62] Uo. 30. cikk
[63] Az 1963. évi brüsszeli módosító egyezmény, az 1997. évi kiegészítő kártérítési egyezmény
[64] ACDI, 1974, vol. I. Deuxième partie, 324., 78-82.§
[65] A 2001. évi tervezet 2. cikke
[66] Uo. 3. cikk
[67] Ld. a 2001. évi tervezet 2. cikkének kommentárját. (AGDO Supplément no 10 (A/56/10) 76. 9. §/
[68] ILM, XIII. kötet (1974) 591. Ld. A. Ch. Kiss: La convention nordique sur l'environnement. (AFDI, 1974.) 808.
[69] L. Caflish: La convention du 21 mai 1997 sur l'utilisation des cours d'eau inlernationaux á des fins autres que la navigation. ( AFDI, XLIII.1997.) 760-761.
[70] Az 1989. évi bázeli veszélyes hulladék egyezmény 11. cikkének 1. pontja (101/1996. (VII. 12.) Korm. r./, vagy a veszélyeztetett állat és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 1973. évi washingtoni szerződés (1986. évi 15. tvr.) XIV. cikke
[71] Az 1992. évi jegyzőkönyvvel módosított 1969. évi tankhajó egyezmény XII. cikke
[72] 1987. 12. tvr.
[73] Egyezőleg az 1969. évi bécsi egyezmény 41. cikkének 1. pontjával
[74] Directive 2004/35/CE of the European Parliament and of the Council of 21 April 2004 on environmental liability with regard to the prevention and remedying of environmental damage (OJL 143 Volume 47 30 April 2004, p. 56/
[75] Common Position (EC), No 58/2003 of 18 September 2003 adopted by the Council, acting in accordance with the procedure referred to in article 251 of the Treaty establishing the European Community, with a view to adopting a directive of the European Parliament and of the Council on environmental liability with regard to the prevention and remedying of environmental damage. (OJ C 277 E, 18/11/2003)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem (Pécs).
Visszaugrás
