Az Európai Közösség (EK) jogrendszerében, amely egyrészről a gazdasági és szociális tényezők szabad áramlásán, másrészről az Európai Közösségek Bírósága (EuB) által kifejlesztett kölcsönös elismerés elvén alapszik, egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik, hogy az Európai Unió polgárai más tagállamba vándorolva elvárhassák családi és személyi státusuknak elismerését a befogadó tagállamtól. Ezt a várakozást a tagállamok családi jogai között folyamatosan létező eltérések még nem feltétlenül biztosítják. Ésszerűnek tűnik annak feltételezése, hogy a cél egy tagállamban létrejött személyes jogviszony folytonosságának a közösség egész területére kiterjedő biztosítása, tekintet nélkül arra, hogy egy adott személyi státus vagy családi kapcsolat fennállását vagy érvényességét illetően hogyan rendelkeznek az egyes nemzeti kollíziós jogok.
A következőekre nézve le kell szögezni, hogy az EK-Szerződés bizonyos elsődleges szabályai elméleti alapként szolgálhatnak arra, hogy a közösségi ügyek számára megalkossuk a családi jog területén megjelenő jogi kapcsolatok kölcsönös elismerésének nemzetközi magánjogi elvét. Az itt következő érvelés nem a szűk értelemben vett kollíziós nézőpontra épül, hanem azt tekinti alapnak, hogy a magánszemélyek közösségen belüli akadálytalan mozgásának magában kell foglalnia, hogy a személyes és a családi kapcsolataikat nemzetközi magánjogi szempontból a kölcsönös elismerés mechanizmusa szerint kell számításba venni. Ezen mechanizmus célja, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén el lehessen kerülni a "sántikáló" kapcsolatokat és helyzeteket, azaz azokat a helyzeteket, melyek bár az egyik tagállamban jogszerűek, de a másikban mégsem ismerik el azokat.
Egy olyan nemzetközi magánjogi rendszerben, mely közös, és mely biztosítja a nemzeti rendszerek koordinációját, hatékonyabban lehet létrehozni egy integrált területet, ahol a magánszemélyek élvezik a mozgás szabadságát. Ez magyarázatot ad arra, hogy az Amszterdami Szerződés miért biztosít hatáskört az Európai Közösségnek a nemzetközi magánjog területén, annak ellenére, hogy a belső piac zavartalan működése érdekében az EK-Szerződés 94., 95. és 308. cikkei alapján végrehajtott anyagi magánjogi harmonizáció keretében az EK, következetlen módon ugyan, de egységes szabályokat fogadott el a jogválasztásra vonatkozóan bizonyos másodlagos jogforrásban. Az EK nem támogatja a tagállamok nemzetközi magánjogi rendszerei közötti különbségeket, amennyiben azok az EK céljainak elérését meghiúsítják. Úgy tűnik, hogy az államok saját nemzetközi magánjogi szabályaik megalkotásához való joga már nem a kizárólagos szuverenitás része, hanem inkább a megosztott hatáskörök egyik területe, mióta az EK-Szerződés jelenlegi fejlődése nyilvánvalóvá tette, hogy a nemzetközi magánjog szabályainak sokfélesége a belső piac működésére károsan hathat.
Mindazonáltal a családi jog terén egy új hatáskör gyakorlása nem lesz könnyű feladat. Az EK ugyan nem rendelkezik hatáskörrel a családi anyagi jog tekintetében (az EK-Szerződés ebben a tekintetben ugyanis inkább kívánja a különbözőséget), de megosztott hatásköre van a családi jog nemzetközi magánjogi vonatkozásaiban. A nemzetközi magánjogot érintő közösségi szabályok elfogadásához szükséges hatáskört formailag az EK-Szerződés 65(a) és (b) cikkei biztosítják azokban az ügyekben, amelyeknek határokon átívelő vonatkozásai vannak, amennyiben ez "szükséges a belső piac zavartalan működéséhez". Úgy tűnik, mintha a nemzetközi esetekre vonatkozó szabályok figyelembevételével beleértett hatáskörre lehetne következtetni.
Az EK-Szerződés 67. cikkének (1) bekezdése tartalmazza az általános szabályt, mely alapján a Tanács a döntéseit egyhangúan hozza meg. Jóllehet a 67. cikk (5) bekezdése felhatalmazza a Tanácsot, hogy polgári jog területén a bírósági együttműködéshez alkalmazza az együttdöntési eljárást, ugyanazon norma világossá teszi, hogy a családi jog területén nem lehet ugyanígy eljárni, másképpen, és nem minden vitán felül, a személyi státus a családi kapcsolatokhoz tartozik, ennek eredményeképpen a törvényhozói hatalom családi jog terén történő gyakorlását - amikor az illetékesség, az alkalmazandó jog, és az ítéletek elismerése tekintetében közös szabályokat kezdeményeznek - a közösségi jog jelenlegi állapotában a mind a 25 állam számára rendelkezésre álló "vétójog" korlátozza. A Tanács szavazási rendjét pedig nem módosították az ötéves átmeneti időszak elteltével, mivel a Tanács, a 67. cikk (2) bekezdése alapján, nem fogadott el (egyhangúan) döntést az együttdöntési eljárással kapcsolatos rendelkezésekről.
Hogy megszabaduljunk az egyhangúság rideg szabályától, bárki javasolhatná egy másik jogalap, jelesül az EK-Szerződés 18. cikk (2) bekezdésének elfogadását. Ám eszünkbe kell jutnia, hogy a 65. cikk, mint lex specialis, elsőbbséget élvez a lehetséges jogalapokkal szemben személyek szabad mozgásának területén. Ez utóbbra hivatkozással olyan intézkedések elfogadása, amelyek valójában nemzetközi magánjog családi vonatkozású kérdések, nem csak a 67. cikkelyben található egyhangúsági elvet, hanem az Egyesült Királyságnak, Dániának, és Írországnak biztosított, az EK-Szerződés IV. fejezetének hatálya alól való kivételét is megkerülné. Mi több, az a következtetés, hogy a 65. cikk az egyetlen tiszta törvényes alap ahhoz, hogy a nemzetközi magánjogi családi ügyekben jogot alkossanak, egybevág az Európai uniós intézmények nemzetközi magánjogra vonatkozó gyakorlatával. A fent leírt helyzet pedig az európai Alkotmányos Szerződés ratifikálásával sem fog lényegesen változni.
Az EU által a nemzetközi magánjogi családi ügyekben gyakorolt törvényhozó hatalom nehézségeire gondolva feltehetjük a kérdést, hogy vajon a "sántikáló" személyi és családi jogviszonyok képezhetik-e akadályát a személyek szabad áramlásának az EU-ban. Másképpen megfogalmazva, ha egy tagállam visszautasítja, hogy elismerje a másik tagállam jogi rendjének megfelelően létrehozott személyi státust, vagy családi kapcsolatot, ez a tény képezheti-e akadályát az érintett személy szabad mozgáshoz való jogának? A válasz az EK-Szerződés által biztosított alapvető szabadságok terjedelmétől függ.
Nehéz érvet találni arra, hogy a tagállamoknak a személyi és családi állapottal kapcsolatosan vallott különböző nézeteinek következményei miért ne esnének az alapvető szabadságok hatálya alá, jóllehet úgy tűnik, hogy az EuB is ezt a megközelítést tette magáévá. A Carpenter ügyben a Bíróság úgy érvelt, hogy a házastárs kitoloncolása hatással lehet a férj szolgáltatás szabad nyújtásához való, a közösség által biztosított jogára: "Nyilvánvaló, hogy Mr. és Mrs. Carpenter szétválasztása károsan hatna családi életükre, és, ezért Mr. Carpenter egy alapvető joga gyakorolásának körülményeire. Ez a szabadság nem lehet teljesen eredményes, ha Mr. Carpentert a hitvestársa belépésével és tartózkodásával kapcsolatosan Mr. Carpenter származási országában felmerülő akadályok elrettentik e jog gyakorlásától." Továbbá, mint azt az EuB a Royer, és a Bizottság c. Németország ügyekben kimondta, egy tagállam honosainak azon joga, hogy a Szerződésben előirányzott valamely célból belépjenek egy másik tagállam területére, és ott tartózkodjanak - különösen, hogy munkát keressenek vagy foglalkozást, illetve tevékenységet űzzenek alkalmazottként vagy önfoglalkoztatóként vagy, hogy csatlakozzanak hitvesükhöz, vagy családjukhoz - olyan jog, amely közvetlenül a Szerződésből, vagy bizonyos esetekben annak végrehajtása céljából elfogadott rendelkezésekből következik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
