1992. március elsején Bosznia-Hercegovinában népszavazást tartottak, amelyen a szavazásra jogosultak közel 63%-a amellett voksolt, hogy Bosznia-Hercegovina szakadjon el az akkor még formálisan létező Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságtól. Mivel a népszavazás - a Bosznia lakosságának 31%-át kitevő szerb kisebbség bojkottja ellenére - érvényes és eredményes volt, 1992. március 6-án kikiáltották a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság függetlenségét. Bosznia-Hercegovina szuverenitását az Európai Közösség 1992. április 6-án, az Amerikai Egyesült Államok pedig 1992. április 22-én ismerte el. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa és Közgyűlése Bosznia-Hercegovinát 1992. május 22-én az ENSZ tagjává nyilvánította. A felsorolt eseményekkel egy időben - Magyarország határaitól néhány száz kilométerre - megkezdődött azoknak a rémtetteknek sorozata, amelyek Európa második világháborút követő legsúlyosabb etnikai tragédiájába, szabályszerű mészárlásba torkollottak.
1992. április 7-én a Jugoszláv Néphadsereggel vélhetően szorosan együttműködő szerb katonai és félkatonai egységek bejelentették, hogy megalapították a "Boszniai Szerb Köztársaságot. " Ezt követően az említett - korábban a Jugoszláv Néphadsereg kötelékébe tartozó - szerb fegyveres csapatok viharos gyorsasággal elfoglalták Bosznia-Hercegovina területének kétharmad részét, többek között az etnikailag vegyes, illetve a muszlim többségű Közép-Kelet-Boszniát is.
Tovább mélyítette a konfliktust, és egyúttal tovább bonyolította a helyzet jogi megítélését, hogy 1992 májusában - az ENSZ által életbe léptetett gazdasági szankciók elkerülése érdekében - a Jugoszláv Néphadsereg bejelentette, hogy kivonul Bosznia-Hercegovinából. A hivatalos bejelentéssel egyidejűleg azonban a Jugoszláv Néphadsereg vezérkara azt is közölte, hogy a Néphadsereg Bosznia-Hercegovinában született tagjai - fegyvereiket és felszerelésüket megtartva - a térségben maradhatnak. Az egykori Jugoszláv Néphadsereg Boszniában maradó állománya jugoszláv katonai becslések szerint a hadsereg összlétszámának 80%-át tette ki.[1]
A harcok még zajlottak, amikor Bosznia-Hercegovina 1993. március 20-án keresetet nyújtott be a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró) ellen a hágai Nemzetközi Bírósághoz a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948. évi ENSZ egyezmény - a továbbiakban: Genocídium Egyezmény[2] - megsértésére hivatkozva.
A Francis A. Boyle professzor által jegyzett keresetlevélből, valamint az eljárás során született egyéb beadványokból és határozatokból kiindulva cikkemben arra keresem a választ, hogy terheli-e, terhelheti-e nemzetközi jogi felelősség a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot a Bosznia területén elkövetett esetleges jogsértésekért. Álláspontom lényege, hogy egyes Boszniában elkövetett jogsértésekkel kapcsolatban megállapítható kis-Jugo-
- 222/223 -
szlávia nemzetközi jogi felelőssége és kártérítési kötelezettsége, de a felelősség elbírálását bizonyos tényezők különösen bonyolulttá teszik. A felelősség kérdésének elemzésén túl írásom nem titkolt célja továbbá, hogy rávilágítson a hágai Nemzetközi Bíróság előtt folyó eljárás fonákságaira.
1. Bosznia-Hercegovina szerbek által ellenőrzött területein 1992-1993 folyamán katonai és félkatonai irányítású koncentrációs táborok hálózata épült ki, amelyekben több százezer boszniai muszlimot és horvátot tartottak fogva. A foglyok többségét megkínozták és - a túlélők beszámolói szerint - számos deportáltat ki is végeztek. A lágerek létezését, elhelyezkedését és a lágerekben elkövetett cselekményeket a nemzetközi szervezetek, így többek között az ENSZ szakértői a helyszínen vizsgálták és dokumentálták.[3] Ezen vizsgálatoknak köszönhetően derült fény arra, hogy Bosznia-Hercegovinában közel 190 koncentrációs tábor üzemelt, s volt olyan település - mint például Prijedor és környéke - amelyik egymagában 28 fogolytáborral büszkélkedhetett.[4]
Az Európa Tanács és a térségben vizsgálódó más nemzetközi szervezetek adatgyűjtése során beigazolódott, hogy a szerb milíciák a táborokon kívül is elkövettek horvátok és muszlimok ellen tömeggyilkosságokat. Szomorú példa erre az észak-boszniai Brcko városában elkövetett vérengzés: itt a szerbek 3000 katonakorú muszlim férfit mészároltak le 1992-ben.[5] Ugyancsak az Európa Tanács és egyéb nemzetközi szervezetek - például az Amnesty International - archiváltak nagyszámú bizonyítékot a szerbek által muzulmánok ellen elkövetett szervezett, tömeges szexuális erőszakra vonatkozóan, többnyire a sértettekkel készített interjú formájában. Egyes becslések szerint a megerőszakolt muszlim lányok és asszonyok száma meghaladta a húszezret.[6] Tény továbbá, hogy a háború első hat hete alatt összehangolt katonai akció keretében 115 mecsetet és egyéb muzulmán kulturális objektumot romboltak le szerb milíciák.[7]
2. A felsorolt cselekmények a keresetlevél érvelése szerint elsősorban a Genocídium Egyezmény előírásait sértették meg.
A Genocídium Egyezmény I. cikke szerint "a népirtás függetlenül attól, hogy békében vagy háborúban követik el, a nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény. " A Genocídium Egyezményben részes államok ezért kötelezték magukat arra, hogy "a népirtás ellen megelőző rendszabályokat foganatosítanak, elkövetését pedig megbüntetik. "
A népirtás fogalmának meghatározását a Genocídium Egyezmény II. cikke tartalmazza, amelyik kimondja, hogy "a népirtás a következő cselekmények bármelyikének valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetése:
a) a csoport tagjainak megölése;
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;
d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;
e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele."
3. A keresetlevél közel 30 oldalon keresztül, 51 számozott bekezdésben kísérel meg bizonyítékokat szolgáltatni arra, hogy a boszniai fegyveres konfliktus során a szerb katonai és félkatonai egységek által elkövetett cselekmények a Genocídium Egyezmény szerint népirtásnak, tehát az egyik legsúlyosabb nemzetközi jogsértésnek minősülnek.
A felsorolt bizonyítékok - érthető okból - többnyire közvetettek: Bosznia-Hercegovina képviselője nemzetközi szervezetek vizsgálati jelentéseire, szemtanúk írásban rögzített beszámolóira, az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Közgyűlésének határozataira (elsősorban a 1992. december 18-i 47/121. számú közgyűlési határozatban rögzített tényekre), illetve helyszíni riportokból vett idézetekre építi az érvelését. Néhány kiragadott példa a keresetlevél által ismertetett bizonyítékokra:
"...az USA Külügyminisztériumának Supplemental Report on War Crimes in the Former Yugoslavia című jelentése[8] leírja a bratunaci Mustafa Mojkanovic Imam kivégzését, akinek az esete alátámasztja, hogy az elkövetők szándéka kifejezetten a muszlimok megölésére irányult. Mustafa Mojkanovic Imamot a bratunaci futballstadionban, több ezer muszlim gyermek, nő és időskorú szeme előtt kínozták halálra. A szerb őrök felszólították Mojkanovicot, hogy vessen keresztet. Amikor a férfi a kérés teljesítését megtagadta, ütlegelni kezdték,
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
