Jogirodalmunk régi adósságát törlesztette a Hamza Gábor egyetemi tanár szerkesztésében és a Magyar jogtudósok című sorozatban nemrégiben megjelent kötet, amelynek révén a legjelentősebb magyar jogtudósok életrajza, szakmai pályafutása és munkássága vál-. hatott hozzáférhetővé, s ennek folytán az egész hazai jogásztársadalom figyelmére méltán tarthat számot.
A jelen recenzió tárgyát képező mű - a sorozat első kötetet - tizenkettő, joghistóriánk szempontjából méltán kiemelt helyet elfoglaló, következő jogtanárral ismerkedhetünk meg: Johannes Honterus (1498-1549) (szerző: P. Szabó Béla); Baranyai Decsi Czimor János (1560?-1601?) és Marton Géza (1880-1957) (szerző: Zlinszky János); Hoffmann Pál (1830-1907), Vécsey Tamás (1839-1912), Balogh Elemér (1881-1955), Schwarz András Bertalan (1886-1953) (szerző: Hamzaa Gábor); Hajnik Imre (1840-1902) (szerző: Mezey Barna); Eckhart Ferenc (1885-1957) (szerző: Rácz Lajos); Bónis György (1914-1985) (szerző: Nagyné Szegvári Katalin); Brósz Róbert (1915-1994) (szerző: Földi András), valamint Pólay Elemér (1915-1988) (szerző: Molnár Imre).
A humanista tudós, Johannes Honterus - aki a feltételezések szerint 1498-ban látta meg Brassóban a napvilágot, ám életrajzi adatai körül sok a bizonytalanság -1525 körül érte el a legmagasabbnak számító bölcsészfokozatot (magister artium) a bécsi egyetemen. Bécsből a város 1529-es ostroma miatt Regensburgba, ezután Ingolsdtadtba, majd Krakkóba ment, ahol a tudományos fokozata alapján a tanulás mellett már oktatási tevékenységet is folytatott. A krakkói egyetem után Németországban tett hosszabb utazást - amely során különösen a bázeli kitérő volt rá meghatározó hatással, mindenekelőtt az erazmista és Luther-bizalmas Bonifacius Amerbach tanítása okán -, majd 1533-ban tért vissza Brassóba. Szülővárosában nyomdát alapított és tanított, sőt közéleti-politikai karriert is befutott, hiszen szűkebb pátriájában a város külső, majd belső tanácsának tagja lett, illetve reformátori tevékenysége révén 1544-ben Brassó első papjává választották. 1549-ben bekövetkezett halálakor a város legtekintélyesebb emberének tekintették.
Ami - az ókor sokoldalú jogtudósához, Varróhoz gyakran hasonlított - Honterus jogtudósi tevékenységét illeti, feltétlenül utalnunk kell két legjelentősebb művére, a Sententiae-re és a Compendium-m. Az elsőként említett és 1539-ben íródott Sententiae ex libris Pandectarum iuris civilis decerptae Iustinianus Diges-tájából hozzávetőleg száz oldalt kitevő - mindenekelőtt oktatási, didaktikus célokat szolgáló - idézetgyűjtemény. Munkája elsősorban a jogbiztonság igényével a jogot tanulók számára hozzáférhető, könnyen elsajátítható ismereteket tartalmazott, így megbecsült tankönyvként került hosszú ideig alkalmazásra. Az 1544. esztendőből származó Compendium iuris civilis in usum civitatum et sedium Saxonicarum a ius Romanum addigi legteljesebb - nyomtatásban megjelent - összefoglalását jelentette Magyarországon. Az institúciórendszert követő kézikönyv négy könyvre tagolódik, vagyis az első könyv az általános jogelveket, jogforrásokat taglalja a perjoggal együtt, a második könyv a családjogi intézményeket ismerteti a haszonélvezettel, használattal, telki szolgalommal és az operis novi nun-tiatióval együtt, míg a harmadik könyvben a pactumok és szerződések kaptak helyet, a negyedik könyvben pedig a keresetekről, illetve a büntetőjogra vonatkozó szabályokról szól.
Nem bírunk több információval a kötetben másodikként bemutatott Baranyai Decsi Czimor János életrajzi adatairól sem. Annyi bizonyos, hogy a felsőbaranyai Decsben született, tanulmányait pedig a tolnai református kollégiumban kezdte, majd Debrecenben és Kolozsváron folytatta, ahol annak köszönhetően, hogy a fejedelem tanácsosainak fiait a wittenbergi egyetemre történő Kavalierstourjához kísérőként választották, Wittenbergben, majd később Strassburgban képezhette magát, amelyről egyebek mellett emlékversei és a Synopsis philosophiae címmel megvédett disszertációja is tanúskodik. A bölcsészet és teológia mellett jogi stúdiumokat folytatott, ami alapján a magyar jognak a ius communéval való összevetésével és azzal való harmonizációjával foglalkozott. E tevékenységét tetőzte be az 1593-ban Kolozsvárott megjelent és mindenekelőtt Udalrich Cessius, Johann Schneidewin, Mathaeus Wesenbeck, Iacobus Cuiacius és Mynsingerus munkáira támaszkodó Syntagma iuris Institutionum imperialis ac Hungarici című, 900 oldalas munkája.
Az elsősorban Friedrich Carl von Savigny nevével fémjelzett történeti jogi iskolát követő pesti egyetemi tanár, Hoffmann Pál munkásságáról - a mai napig is -mindenekelőtt a mai napig is hatással bíró tankönyvei tanúskodnak. 1858-ban még gyakorló jogászként jelenik meg a Puchta Begriffspyramide koncepcióját követő, A római magánjog mai érvényében vagyis Pandek-ták alapvonalai című műve, amely a római jog magyar nyelvű tanulását könnyítette meg a joghallgatók számára. A 14 év alatt négy kiadást megérő tankönyv szakít az ABGB rendszerére épülő hazai tankönyvírási szokással. Ezt követi az 1866-ban megjelent A római jog kül-szerü történelme és a római perjog című könyve, amely institúció-rendszerben tárgyalja a római jogot, elszakadva a történeti iskola dogmatikus szárnyától.
Vécsey Tamás 1839-ben született Szikszón, gimnáziumi tanulmányait előbb Miskolcon, majd Eperjesen folytatta. Egyetemi stúdiumait Pesten folytatta, ezt követően az Eötvös-családhoz került nevelőnek, ahol elsősorban Eötvös József hatására kezdett el a római jog iránt behatóan érdeklődni. 1862-ben megszerzi a doktori címet és leteszi az ügyvédi vizsgát is, 1863-ban pedig magántanári képesítést szerez a pesti jogi egyetemen "A római polgári perrendtartás és az actio " című munkájával habilitálva. Ezután Eperjesre kerül a főiskolán tanítani és a kiegyezést követően Szepes vármegye késmárki kerületének lesz országgyűlési képviselője (1870), a Tisza Kálmán nevével fémjelzett balközéphez kapcsolódva. Aktív politikai és közéleti szerepet vállalt, miközben 1874-ben a budapesti egyetemre ment vissza professzorként tanítani, ahol két ízben volt a jog- és államtudományi kar dékánja, majd az 1901/02. tanévben rektorrá választották. 1881-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1889-től rendes tagja.
Vécsey Tamás tudományos oeuvre-jére nagy hatással volt magas színvonalú oktatási tevékenysége, gondolunk itt mindenekelőtt első jelentős, a kor német tankönyv- és szakirodalma által is ihletett munkájára, az 1867-es tankönyve, a Római jogtanra. 1886-ban látott napvilágot A római jog külső története és institúciói című munkája, amely mind tankönyvként, mind pedig kézikönyvként kiválóan alkalmazható, Vécsey tankönyvét folyamatos kutatásaival bővíti, majd 1892-ben már az elavultnak tekinthető "külső történet" megnevezést elhagyva A római jog institúciói jogtörténeti bevezetéssel a forrásokba címmel jelenteti meg. Vécsey Tamás - tankönyvei mellett - önálló monográfiát szentelt három klasszikus kori jogtudósnak, így Marcellusnak, Papinianusnak és Africanusnak, továbbá a Római családijog című művében a német és középkori magyar családi jogi intézményekkel összehasonlítva tárgyalja a római családi jogot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
