Jogirodalmunk régi adósságát törlesztette a Hamza Gábor egyetemi tanár szerkesztésében és a Magyar jogtudósok című sorozatban nemrégiben megjelent kötet, amelynek révén a legjelentősebb magyar jogtudósok életrajza, szakmai pályafutása és munkássága vál-. hatott hozzáférhetővé, s ennek folytán az egész hazai jogásztársadalom figyelmére méltán tarthat számot.
A jelen recenzió tárgyát képező mű - a sorozat első kötetet - tizenkettő, joghistóriánk szempontjából méltán kiemelt helyet elfoglaló, következő jogtanárral ismerkedhetünk meg: Johannes Honterus (1498-1549) (szerző: P. Szabó Béla); Baranyai Decsi Czimor János (1560?-1601?) és Marton Géza (1880-1957) (szerző: Zlinszky János); Hoffmann Pál (1830-1907), Vécsey Tamás (1839-1912), Balogh Elemér (1881-1955), Schwarz András Bertalan (1886-1953) (szerző: Hamzaa Gábor); Hajnik Imre (1840-1902) (szerző: Mezey Barna); Eckhart Ferenc (1885-1957) (szerző: Rácz Lajos); Bónis György (1914-1985) (szerző: Nagyné Szegvári Katalin); Brósz Róbert (1915-1994) (szerző: Földi András), valamint Pólay Elemér (1915-1988) (szerző: Molnár Imre).
A humanista tudós, Johannes Honterus - aki a feltételezések szerint 1498-ban látta meg Brassóban a napvilágot, ám életrajzi adatai körül sok a bizonytalanság -1525 körül érte el a legmagasabbnak számító bölcsészfokozatot (magister artium) a bécsi egyetemen. Bécsből a város 1529-es ostroma miatt Regensburgba, ezután Ingolsdtadtba, majd Krakkóba ment, ahol a tudományos fokozata alapján a tanulás mellett már oktatási tevékenységet is folytatott. A krakkói egyetem után Németországban tett hosszabb utazást - amely során különösen a bázeli kitérő volt rá meghatározó hatással, mindenekelőtt az erazmista és Luther-bizalmas Bonifacius Amerbach tanítása okán -, majd 1533-ban tért vissza Brassóba. Szülővárosában nyomdát alapított és tanított, sőt közéleti-politikai karriert is befutott, hiszen szűkebb pátriájában a város külső, majd belső tanácsának tagja lett, illetve reformátori tevékenysége révén 1544-ben Brassó első papjává választották. 1549-ben bekövetkezett halálakor a város legtekintélyesebb emberének tekintették.
Ami - az ókor sokoldalú jogtudósához, Varróhoz gyakran hasonlított - Honterus jogtudósi tevékenységét illeti, feltétlenül utalnunk kell két legjelentősebb művére, a Sententiae-re és a Compendium-m. Az elsőként említett és 1539-ben íródott Sententiae ex libris Pandectarum iuris civilis decerptae Iustinianus Diges-tájából hozzávetőleg száz oldalt kitevő - mindenekelőtt oktatási, didaktikus célokat szolgáló - idézetgyűjtemény. Munkája elsősorban a jogbiztonság igényével a jogot tanulók számára hozzáférhető, könnyen elsajátítható ismereteket tartalmazott, így megbecsült tankönyvként került hosszú ideig alkalmazásra. Az 1544. esztendőből származó Compendium iuris civilis in usum civitatum et sedium Saxonicarum a ius Romanum addigi legteljesebb - nyomtatásban megjelent - összefoglalását jelentette Magyarországon. Az institúciórendszert követő kézikönyv négy könyvre tagolódik, vagyis az első könyv az általános jogelveket, jogforrásokat taglalja a perjoggal együtt, a második könyv a családjogi intézményeket ismerteti a haszonélvezettel, használattal, telki szolgalommal és az operis novi nuntiatióval együtt, míg a harmadik könyvben a pactumok és szerződések kaptak helyet, a negyedik könyvben pedig a keresetekről, illetve a büntetőjogra vonatkozó szabályokról szól.
Nem bírunk több információval a kötetben másodikként bemutatott Baranyai Decsi Czimor János életrajzi adatairól sem. Annyi bizonyos, hogy a felsőbaranyai Decsben született, tanulmányait pedig a tolnai református kollégiumban kezdte, majd Debrecenben és Kolozsváron folytatta, ahol annak köszönhetően, hogy a fejedelem tanácsosainak fiait a wittenbergi egyetemre történő Kavalierstourjához kísérőként választották, Wittenbergben, majd később Strassburgban képezhette magát, amelyről egyebek mellett emlékversei és a Synopsis philosophiae címmel megvédett disszertációja is tanúskodik. A bölcsészet és teológia mellett jogi stúdiumokat folytatott, ami alapján a magyar jognak a ius communéval való összevetésével és azzal való harmonizációjával foglalkozott. E tevékenységét tetőzte be az 1593-ban Kolozsvárott megjelent és mindenekelőtt Udalrich Cessius, Johann Schneidewin, Mathaeus Wesenbeck, Iacobus Cuiacius és Mynsingerus munkáira támaszkodó Syntagma iuris Institutionum imperialis ac Hungarici című, 900 oldalas munkája.
- 574/575 -
Az elsősorban Friedrich Carl von Savigny nevével fémjelzett történeti jogi iskolát követő pesti egyetemi tanár, Hoffmann Pál munkásságáról - a mai napig is -mindenekelőtt a mai napig is hatással bíró tankönyvei tanúskodnak. 1858-ban még gyakorló jogászként jelenik meg a Puchta Begriffspyramide koncepcióját követő, A római magánjog mai érvényében vagyis Pandek-ták alapvonalai című műve, amely a római jog magyar nyelvű tanulását könnyítette meg a joghallgatók számára. A 14 év alatt négy kiadást megérő tankönyv szakít az ABGB rendszerére épülő hazai tankönyvírási szokással. Ezt követi az 1866-ban megjelent A római jog kül-szerü történelme és a római perjog című könyve, amely institúció-rendszerben tárgyalja a római jogot, elszakadva a történeti iskola dogmatikus szárnyától.
Vécsey Tamás 1839-ben született Szikszón, gimnáziumi tanulmányait előbb Miskolcon, majd Eperjesen folytatta. Egyetemi stúdiumait Pesten folytatta, ezt követően az Eötvös-családhoz került nevelőnek, ahol elsősorban Eötvös József hatására kezdett el a római jog iránt behatóan érdeklődni. 1862-ben megszerzi a doktori címet és leteszi az ügyvédi vizsgát is, 1863-ban pedig magántanári képesítést szerez a pesti jogi egyetemen "A római polgári perrendtartás és az actio " című munkájával habilitálva. Ezután Eperjesre kerül a főiskolán tanítani és a kiegyezést követően Szepes vármegye késmárki kerületének lesz országgyűlési képviselője (1870), a Tisza Kálmán nevével fémjelzett balközéphez kapcsolódva. Aktív politikai és közéleti szerepet vállalt, miközben 1874-ben a budapesti egyetemre ment vissza professzorként tanítani, ahol két ízben volt a jog- és államtudományi kar dékánja, majd az 1901/02. tanévben rektorrá választották. 1881-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1889-től rendes tagja.
Vécsey Tamás tudományos oeuvre-jére nagy hatással volt magas színvonalú oktatási tevékenysége, gondolunk itt mindenekelőtt első jelentős, a kor német tankönyv- és szakirodalma által is ihletett munkájára, az 1867-es tankönyve, a Római jogtanra. 1886-ban látott napvilágot A római jog külső története és institúciói című munkája, amely mind tankönyvként, mind pedig kézikönyvként kiválóan alkalmazható, Vécsey tankönyvét folyamatos kutatásaival bővíti, majd 1892-ben már az elavultnak tekinthető "külső történet" megnevezést elhagyva A római jog institúciói jogtörténeti bevezetéssel a forrásokba címmel jelenteti meg. Vécsey Tamás - tankönyvei mellett - önálló monográfiát szentelt három klasszikus kori jogtudósnak, így Marcellusnak, Papinianusnak és Africanusnak, továbbá a Római családijog című művében a német és középkori magyar családi jogi intézményekkel összehasonlítva tárgyalja a római családi jogot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
