A közvetítői tevékenység (ismert szakkifejezéssel mediáció) a közjegyzők (és közjegyzőhelyettesek) testhezálló feladata lehet. A közvetítőnek ugyanis eljárása során lelkiismeretesen, pártatlanul, legjobb tudása szerint kell törekednie az ellenérdekű felek békítésének megkísérlésére, és a bírói út igénybevételének mellőzésével a felek közötti egyezség létrehozására. Közreműködésekor igen fontos szerephez jut a türelem, az emberismeret, a gyors helyzetfelismerés, a jó kommunikációs készség és konfliktuskezelő képesség.
Megjegyezhető: a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. tv. (Ktv.) akkor, amikor rögtön 1. §-ának (1) bekezdésében úgy fogalmaz: a közjegyző a jogviták megelőzése érdekében nyújt a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást, kifejezetten nevesíti is ezt a típusú tevékenységet, mint klasszikus közjegyzői tevékenységi kört. A törvény [1. § (2) bekezdés] feladatként jelöli meg a közjegyzők számára a kioktatási kötelezettséget is.
A Ktv. továbbá nevesítetten is lehetővé teszi a közjegyzők számára a közvetítői tevékenység végzését, azaz a külön törvényben szabályozott közvetítői tevékenység nem esik az összeférhetetlenségi tilalom alá [Ktv. 7. § (3) bekezdés c) pont].
A fenti szabályozást egybe kell vetni az egyes, közvetítői tevékenységet szabályozó jogszabályokban foglalt szabályozással ahhoz, hogy megállapítható legyen, a közjegyzők mely területeken végezhetnek közvetítést.
* * *
Hatályos jogunk a közvetítői tevékenységre több jogterületen is lehetőséget ad.
Fontosabb kapcsolódó jogszabályok:
- 2002. évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről (polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének elősegítése);
- 3/2003. (III. 13.) IM rendelet a közvetítői névjegyzék vezetéséről;
- 3/2006. (I. 26.) IM rendelet a közvetítői névjegyzékbe történő felvételi eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról;
- 2006. évi CXXIII. törvény a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről;
- 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról, továbbá a 4/2001. (II. 20.) EüM-IM együttes rendelet az egészségügyi közvetítői eljárással kapcsolatos egyes kérdésekről;
- 149/1997. (IX. 10.) Korm.rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról (gyermekvédelmi közvetítői eljárás);
- 1992. évi XXII. tv. (Munka Törvénykönyve).
A 2002. évi LV. törvény szól a közvetítői tevékenységről, azaz a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének elősegítéséről. A jogszabály részletesen tartalmazza a közvetítés ezen formája kapcsán a közvetítő működését, a közvetítők névjegyzékével kapcsolatos rendelkezéseket, a közvetítői eljárás menetét, a közvetítői működés ellenőrzését, valamint meghatározza magának a közvetítésnek a fogalmát ["A közvetítés e törvény alapján lefolytatott olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a továbbiakban: közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása." (2. §)] és a közvetítő feladatát ["A közvetítő feladata, hogy a közvetítés során pártatlanul, lelkiismeretesen, legjobb tudása szerint közreműködjön a felek közötti vitát lezáró megállapodás létrehozásában." (3. §)].
A fenti meghatározás szerinti közvetítői tevékenységet az végezheti, aki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által vezetett közvetítői névjegyzékben szerepel.
A névjegyzékbe természetes és jogi személy is kérheti felvételét. Természetes személy jelentkező esetén feltétel (5. §) a felsőfokú végzettség és az annak megfelelő legalább öt éves szakmai gyakorlat igazolása, valamint a büntetlen előélet. Nem vehető fel a névjegyzékbe az a természetes személy, aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll, vagy gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelen a Ptk. szabályai szerint. Jogi személy esetén fel kell tüntetni a létesítő okiratban a közvetítői tevékenységet, további feltétel pedig, hogy a jogi személynek legyen a közvetítői tevékenység folytatására feljogosított tagja (ezzel egyenértékű, ha munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében ilyen személyt foglalkoztat). A névjegyzékbe történő felvételi eljárás lefolytatásáért igazgatási szolgáltatási díj fizetendő, amelynek jelenlegi mértéke a közvetítői névjegyzékbe történő felvételi eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 3/2006. (I. 26.) IM rendelet szerint 7500 Ft.
A közvetítői tevékenységről szóló törvényben foglalt jogi szabályozásból kiderül, hogy ez a fajta közvetítés a közjegyzők és közjegyző-helyettesek tipikus területe lehet.
A törvényt részletesen ismertetni ehelyütt felesleges. A 2009. január 1-jétől hatályos új közjegyzői nemperes eljárások kapcsán említésre érdemes ugyanakkor a jogszabály 33. §-a, amely lehetővé teszi szakértő igénybevételét az eljárásban: "[s]zakértőként bárki eljárhat, aki valamely kérdésben kellő szakértelemmel rendelkezik, és akinek a személyében a felek megegyeznek." A megfogalmazásból is kitűnik, de fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a közjegyző(helyettes) mediátorként jár el egy adott polgári jogvitában, nem élhet a 2008. évi XLV. törvény adta lehetőségével és nem rendelhet ki szakértőt a közvetítői eljárásban; nem keverhető össze a kétféle jogszabály alapján ellátott közreműködés.
* * *
1. A büntetőügyekben alkalmazott közvetítést szabályozó törvény rögtön az elején rögzíti az eljárni jogosult személyeket: "3. § (1) A közvetítői eljárást a büntetőügyekben eljáró bíróság, illetőleg ügyész székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálat közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelője, vagy a pártfogó felügyelői szolgálatként kijelölt szervvel - pályázat útján - közvetítői tevékenység végzésére szerződésben álló ügyvéd (a továbbiakban együtt: közvetítő) folytatja le". A fentiek alapján közjegyzők és helyettesek ezt a fajta közvetítői tevékenységet nem végezhetik jogszabályi felhatalmazás hiányában.
2. Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló 2000. évi CXVI. törvény szerint ennek a közvetítői eljárásnak a célja az egészségügyi szolgáltató és a beteg között a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli egyezséggel történő rendezésének elősegítése, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése. A közvetítői eljárás lefolytatását kérheti a beteg, a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse és a szolgáltató.
A kérelmet a beteg lakóhelyéhez vagy az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás helyéhez legközelebb eső területi igazságügyi szakértői kamaránál kell előterjeszteni. [1. § (1)-(2) bekezdések].
A kamara a kérelem kézhezvételét követő tizenöt napon belül megküldi azt a másik félnek, aki a kérelem kézhezvételét követő újabb tizenöt napon belül nyilatkozik arról, hogy hozzájárul-e a közvetítői eljárás lefolytatásához. Ha mindkét fél az eljárás lefolytatása mellett dönt, a kamara felhívja a feleket a kamarát megillető általános eljárási költség fele-fele arányban történő megfizetésére, majd ennek megtörténte után a feleket meghívja abból a célból, hogy a közvetítői eljárást lefolytató egészségügyi közvetítői tanács összetételében megállapodjanak.
E tanács tagjait a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által vezetett közvetítői névjegyzékből jelölik ki. Az egyik tag jogász, a másik tag más felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítő kell legyen. (Ha a felek a közvetítő személyében nem tudnának megállapodni, mindkét fél jelöltje tagja lesz a tanácsnak.) Meg lehet állapodni abban is, hogy a tanács eljárását egyetlen közvetítő folytassa le.
A névjegyzékbe azok a cselekvőképes és büntetlen előéletű, jogi, orvosi vagy egyéb felsőfokú egészségügyi végzettséggel, továbbá szociológusi vagy klinikai szakpszichológusi végzettséggel rendelkező személyek vehetők fel, akiknek legalább 8 éves szakmai gyakorlatuk van, és a külön jogszabályban meghatározott közvetítői tanfolyamot elvégezték. A törvény kifejezetten kizárja ugyanakkor a bírák, ügyészek és köztisztviselők felvételét (3-5. §).
A fentiek alapján közjegyzők ezt a fajta közvetítői tevékenységet akkor végezhetik, ha jogi végzettségük mellett rendelkeznek szociológusi, illetőleg szakpszichológusi végzettséggel is. Kiemelhető, hogy az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló jogszabály közvetítői tanfolyam sikeres teljesítését is előírja a tevékenység végzéséhez, amit a már tárgyalt, a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény nem ír elő, és ez gyakorló mediátorok szerint a jogszabály nagy hiányossága.
Az egészségügyi közvetítői törvény további részletszabályainak ismertetése nem szükséges a jelen dolgozat keretei között, helyette térjünk át a következő közvetítői tevékenységtípusra.
3. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet szabályozza az ún. gyermekvédelmi közvetítői eljárást. Eszerint ha a szülők, illetve a rendeletben szabályozott egyéb, a gyermekkel való kapcsolattartásra feljogosított személyek (nagyszülők, nagykorú testvérek, bizonyos esetekben a gyermek szülőjének testvére, valamint szülőjének házastársa) a kapcsolattartás módjában vagy idejében nem tudnak egyezségre jutni, a gyámhivatal felhívja a feleket a gyermekvédelmi közvetítői eljárás igénybevételének a lehetőségére. A közvetítői eljárásra a felek együttes kérelmére vagy a gyámhivatal kezdeményezésére a felek beleegyezésével kerülhet sor, és maga a mediáció a végrehajtási eljárás során is igénybe vehető [30/A. §].
A gyermekvédelmi közvetítői eljárás keretében a felek együttesen jelölik ki a közvetítőt a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékébe vagy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közvetítői névjegyzékébe felvett közvetítők közül [30/B. § (1)].
A fenti szabályozás alapján ez a fajta közvetítés nem kizárt a közjegyzők számára, azonban a jogszabály nem tartalmaz részletszabályozást az eljárással kapcsolatban, és (a közvetítői törvényre) utaló rendelkezés sem található benne.
Ezt a tényt összevetve a közvetítői törvény 1. §-ának (2) bekezdésével ("E törvény hatálya nem terjed ki a külön törvényben szabályozott más közvetítői vagy békéltetői eljárásra, továbbá a választottbírósági eljárás során lefolytatandó közvetítésre"), megállapítható, hogy a gyermekvédelmi közvetítői eljárásban a 2002. évi LV. törvény rendelkezései nem irányadók.
4. A Munka Törvénykönyve szerinti közvetítés
A Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv., a továbbiakban: Mt.) is rendelkezik a közvetítésről a munkaügyi vitáról szóló negyedik részében. Itt fontos egy distinkciót tenni: az Mt. anyagi jogi jogintézményeket szabályoz, míg a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény a jogviták rendezéséhez kapcsolódó eljárásjogi jogintézmény útján segítheti elő a munkaügyi jogviták bíróságon kívüli rendezését.
Munkaügyi vita esetén alternatív vitarendezésre az Mt. negyedik része háromféle lehetőséget kínál:
- a felek által történő közvetlen egyeztetést (negotiation), az Mt. 194. §-ában írtak szerint,
- az egyeztetés közvetítéssel (mediation) történő lefolytatását a közvetítő (mediator) személyének bevonásával, az Mt. 195. §-ában írtak szerint,
- a döntőbíráskodás (arbitration) intézményének igénybevételét, az Mt. 196-198. §-aiban írtak szerint.[2]
A fentieknek megfelelően az Mt. szabályozása szerint a munkáltató és az üzemi tanács, illetőleg a munkáltató (a munkáltatói érdekképviseleti szervezet) és a szakszervezet között felmerült, jogvitának nem minősülő munkaviszonnyal összefüggő vitában (kollektív munkaügyi vita) az érintett felek között egyeztető tárgyalásnak van helye. Az egyeztetés a tárgyalást kezdeményező fél írásba foglalt álláspontjának a másik fél részére történő átadásával indul. Az egyeztetés időtartama alatt, de legfeljebb hét napig a vita alapjául szolgáló intézkedést végrehajtani nem lehet, továbbá a feleknek tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, ami a megállapodást veszélyeztetheti. A jogszabály mindössze ennyit ír elő a kollektív munkaügyi vita jogintézményével kapcsolatban a 194. § (1)-(3) bekezdéseiben.
Az Mt. ugyanakkor rendelkezik a közvetítés jogintézményéről egy külön címben (195. §), felhatalmazva a feleket az egyeztetésbe kívülálló harmadik személy bevonására, amennyiben abban bíznak, hogy ez segítheti elő a konfliktus feloldását: "a felek a konfliktus rendezése érdekében tőlük független, a konfliktusban nem érintett személy közvetítését vehetik igénybe. A közvetítőt a felek közösen kérik fel közreműködésre". A 195. § ezen túlmenően további kötelező előírásokat nem tartalmaz, pusztán az egyeztetés eredményének, illetve a felek álláspontjának közvetítő általi írásba foglalási és annak a felek részére történő átadási kötelezettségét rögzíti.
A harmadik lehetőség a döntőbíráskodás: "a kollektív munkaügyi vita rendezéséhez a felek - megállapodásuk alapján - döntőbírót vehetnek igénybe.
A döntőbíró döntése, ha ennek a felek előzetesen írásbeli nyilatkozattal alávetették magukat, kötelező" [196. § (1) bekezdés]. A törvény itt behatárolja, hogy mely esetekben kötelező a döntőbíró eljárása, illetve rendelkezik arról, hogy a döntőbíró döntése, valamint az egyeztetés során létrejött megállapodás is kollektív szerződéses megállapodásnak minősül. Az eljárásban - a felekkel egyetértésben - szakértőt, illetve tanút lehet igénybe venni.
Tekintettel a fentiekre, azaz arra, hogy az Mt. néhány előíráson kívül nem tartalmaz részletes szabályozást arra nézve, ki lehet a felektől "független, a konfliktusban nem érintett személy", nem kizárt az IRM által vezetett közvetítői névjegyzékben szereplő személy igénybevétele, s így akár egy, a névjegyzékben szereplő közjegyző vagy közjegyzőhelyettes közvetítése. E közjegyző vagy közjegyző-helyettes azonban eljárása során nem támaszkodhat a közvetítői törvény szabályozására a következők miatt.
A fenti esetekben jogvitának nem minősülő munkaügyi viták feloldását célzó eljárásokról beszéltünk. E viták fennállhatnak a munkáltató és a szakszervezet, valamint a munkáltató és az üzemi tanács között. Ha a közvetítő igénybevételével lezajlott közvetítés sikertelenül zárul, a felek nem vehetik igénybe a bírósági utat, mert azt csak a jogviták megoldásaként biztosítja a törvény. Ebből következően a felmerült kollektív munkaügyi vitában a vita alanyai a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének jogi eszközét, azaz a közvetítői tevékenységet sem vehetik igénybe, mert az a jogviták rendezéséhez kapcsolódó eljárásjogi jogintézmény [2002. évi LV. tv. 1. § (1) bekezdés].[3]
Mindez azt jelenti, attól, hogy a vitában érintett felek - jogszabályi tilalom nem lévén - az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által nyilvántartott közvetítői névjegyzékben szereplő személyt választanak mediátornak, a közvetítés - ugyanúgy, mint a gyermekvédelmi közvetítésnél láttuk - nem fog a 2002. évi LV. törvény szerinti közvetítői tevékenységnek minősülni, és nem vonatkoznak rá az ott írt törvényi rendelkezések. Ilyenkor tehát csak az Mt. 195. §-a szerinti közvetítésről lehet beszélni.
A munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati jogviszonyból, szolgálati jogviszonyból, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyából és a bedolgozói jogviszonyból származó jogviták esetén (munkaügyi perek) a Polgári perrendtartás rendelkezéseit kell alkalmazni [Pp. XXIII. fejezet, 349-359. §-ok]. Mindazon jogvita, ami a munkaviszonnyal, vagy a munkaviszony jellegű jogviszonyal kapcsolatos, már eljárási jellegű szabályozás segítségül hívásával rendezhető, és nemcsak a Pp.-ben szabályozott különleges eljárás - munkaügyi per -, hanem a közvetítői törvény is alkalmazható a feloldására; utóbbi esetben tekintettel arra is, hogy a közvetítői törvény 1. § (3) bekezdésében meghatározza, hogy mely esetekben kizárt a közvetítés, s e felsorolásban a Pp. XXIII. fejezete alá tartozó perek nem szerepelnek.
A fentiekből kitűnik: a közvetítői névjegyzékbe bejegyzett közjegyző vagy közjegyzőhelyettes kollektív munkaügyi vitában és munkaügyi jogvitában éppúgy eljárhat közvetítőként csak más-más eljárási szabályok mellett.
* * *
Összefoglalva: a jogszabályi feltételek teljesítése esetén nemcsak a közjegyzők, de a bármely jogterületen legalább öt éves jogi munkakörben töltött gyakorlattal már rendelkező közjegyző-helyettesek is végezhetnek a 2002. évi LV. törvény alapján történő, polgári jogviták feloldására szolgáló közvetítést, gyermekvédelmi közvetítést, bizonyos többletfeltételekkel egészségügyi közvetítést, valamint az Mt. szerinti közvetítést változó részletességű jogi szabályozásra támaszkodva. Kizárt azonban számukra a büntetőügyekben való közvetítés lehetősége. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes, BKK
Visszaugrás
