A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogtörténeti Tanszéke és a Bölcsészettudományi Kar Középkori és Koraújkori Történelem Tanszékének közös szervezésében 2000. december 15-én tartott konferencia anyagát a Kajtár István és Font Márta által szerkesztett, "A magyar államiság első ezer éve" címet viselő kötet foglalja össze. Ez a konferencia úttörő fontosságú volt a jogász-történész tudományos kapcsolatok elmélyítésében.
A kötetet Ormos Mária és Bagi István (a konferencia fővédnökeinek) tanulmányai vezetik be - eltérően a kronologikus sorrendet követő többi konferenciaanyagtól.
Ormos Mária "A függetlenség ára" címet viselő tanulmányában az olvasó elé tárja, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a magyarságnak 1920. július 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírását követően. Számtalan olyan probléma várt megoldásra, amely elhomályosította a függetlenség kivívása felett érzett örömöt, hiszen meg kellett teremteni a dualizmus idején közössé nyilvánított ügyeket intéző szervezetrendszert, korszerű pénzreformra volt szükség és a magyar gazdaság fellendítésére. Mindez nagy áldozatokkal járt, hiszen az ország fokozatosan eladósodott és előbb az olasz fasizmus uszályába, majd a hitleri német állam és szovjet befolyás alá került, amely csak az 1990. évi rendszerváltással szűnt meg véglegesen. A tanulmány befejezéseként Ormos Mária megállapítja, hogy a megpróbáltatások még ekkor sem értek véget, hiszen az ország azóta is fizeti önállósága árát.
Bagi István az "Alkotmányos elvek érvényesülése a harmincas években a szélsőjobboldali pártok ellen indított büntetőeljárásokban" című írásában az alkotmány meghatározásából kiindulva levezeti, hogy annak ellenére, hogy Magyarországnak 1949-ig nem volt írott alkotmánya, a történelmi alkotmány léte tagadhatatlan. Ennek bizonyítékául egy ügyet elemez a Budapesti Királyi Törvényszék Bgy-VI. 2134/1939. számú bírósági aktája alapján, amelyben Kenyeres Jenőt és négy társát az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntett elkövetésével vádolták. A bizonyítékok alapján ugyanis megállapítást nyert, hogy a vádlottak Magyarország alkotmányát sértő bűncselekményt valósítottak meg. Mindebből kiderül, hogy a kartális alkotmány hiánya ellenére, az alkotmányos elveket súlyosan sértő bűncselekmények elkövetése nem ma-
- 151/152 -
radt büntetlenül.
A kronologikus sorrendet követő tanulmányokat Font Márta, "Hasonlóságok és különbségek a Magyar Királyság és a Kijevi Rusz törvényhozásában (Szent István, valamint Vlagyimir és Bölcs Jaroszlav törvényeinek az összevetése)" című konferenciaanyaga nyitja meg, melyben a szerző a törvények részletes megvizsgálása után bebizonyítja, hogy habár a két uralkodó törvényeinek egymásra hatása kizárt, mégis felfedezhetők bennük hasonlóságok mind formai, mind tartalmi szempontból. Ennek indokai, hogy közel egyidőben került sor az államalapításra és közvetlenül azután a kereszténység felvételére, ezért található mindkét törvényműben részletes szabályozás az egyházra vonatkozóan, illetve mindkét jogalkotási emlékben meghatározóak a büntetőjogi szabályok a királyi hatalom szigorúbb fellépésének szükségessége miatt.
Tóth Endre "A magyar koronázási jelvényekről" címet viselő munkájában a koronáról végzett személyes kutatások alapján kívánja meghatározni a korona és a többi koronázási jelkép keletkezésének megközelítőleg pontos idejét. A vizsgálatából levont következtetések nyomán nyilvánvalóvá válik, hogy a korona nem egy időben készült, hiszen két különböző stílusjegyeket hordozó részből illesztették össze, amely a végleges formáját a 12. századra, III. Béla uralkodásának idejére nyerhette el, a keresztet pedig csak a 14-16. század között helyezték rá. A szerző rávilágít arra a téves felfogásra, miszerint Istvánt ezzel a koronával koronázták volna meg, minthogy az első királyunkhoz való kötődést mindössze a korona felső részén lévő zománcképek jelzik, amelyeket a pápától, vagy a montecassinói apáttól kaphatott Szent István ajándékba.
Kiss Gergely "Állam és Egyház a 11-12. századi törvényalkotásban" című munkájának célja, hogy részletes képet adjon arról, milyen szerepet töltött be az egyház az ország törvényhozásában. Szent István törvényeinek elemzése kapcsán világossá vált, hogy a kezdeti időben szükség volt az állam beavatkozására, hogy a kereszténység megszilárduljon Magyarországon, ám később az állam az egyház zavartalan működésének biztosítása végett kivonult a szabályozás területéről, átadva az illetékességet a püspöknek, aki ezután teljes körben járhatott el, mind az egyházszervezet, mind a szerzetesrendekre vonatkozó szabályok megalkotása terén. A bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásánál viszont mindkét hatóságnak, a világinak és az egyházinak egyaránt fontos szerep jutott, az egyháznak nemcsak a büntetések kiszabásában, hanem az elkövetőnek nyújtott menedék terén is jelentősége volt.
Béli Gábor "A halál esetére szóló rendelkezés az Árpád-korban a törvények és az ország szokásjoga alapján" című írásában az általa tanulmányozott végrendeletekből azt kívánta bizonyítani, hogy habár az aranybulla 4. cikkelye radikális változtatásokat próbált bevezetni a szabad rendelkezési jog deklarálásával, ez a fennálló és tovább ható szokásjogi szabályokat nem változtatta meg gyökeresen. Következésképpen, az 1351. évi dekrétum által bevezetett öröklésjogi szabályok nem új öröklési rendet hoztak létre, hanem már létező szokásjogi gyakorlat törvényi deklarációi voltak csupán. A 13. század második harmadáig szabad rendelkezésről mindössze az adományozáson kívül szerzett vagyon esetében lehetett beszélni, míg az ősi vagyonnál a rokonok, magszakadás esetén, illetve adományos vagyon tekintetében a királynak a belegyezésére, a dologi jogának megszüntetésére volt szükség.
Bagi Dániel a "Politikai megállapodás és vérszerinti öröklés. Az első magyar-lengyel perszonális unió létrejöttének előzményei" címet viselő tanulmányának célja azt eldönteni, hogy politikai vagy öröklésjogi szempontok voltak-e meghatározóak a perszonálunió létrejöttében. A szerző megállapítja, hogy nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra, hogy bármiféle megegyezés született volna Kázmér lengyel és Károly Róbert, illetve Nagy Lajos magyar királyok között arra nézve, hogy Kázmér halála esetén Nagy Lajos örökli a trónt. Öröklésjogi szempontból viszont, a lengyel öröklési szabályok alapján, amennyiben Kázmér úgy hal meg, hogy nincs fiú leszármazottja, legidősebb nővére, Lokietek Erzsébet örökli a trónt, aki helyett Nagy Lajos lesz a jog tényleges gyakorlója. 1370-ig a magyaroknak mindössze elméleti joguk volt a lengyel trónra, de 1351 után, amikor Kázmér súlyos sérülést szerzett és arra kérte udvarát, hogy esküdjenek hűséget Lajosnak, sejteni lehetett, hogy ő lesz a következő uralkodó.
Oborni Teréz " A gyalui szerződés" című írásában a Szapolyai János király halála utáni időszak viharait, a török és az osztrák között vergődő erdélyi magyarság problémáit kívánja feltárni. Ennek a korszaknak volt meghatározó személyisége Fráter György, aki 1538-ban létrehozta a váradi, majd a király halála után a gyalui szerződést is, és ugyancsak ő volt, aki 1542 végén a Porta előtt lemondani készült az özvegy királyné és a gyermek János Zsigmond nevében az Erdély feletti uralomról. A gyalui megállapodásnak megfelelően Ferdinánd megerősíthette volna pozícióját a törökkel szemben, ám a körülményeknek, Buda elfoglalásának, az erdélyi rendek bojári csapatokkal szemben táplált félelmének és Fráter György hatalomféltésének köszönhetően ez a szerződés soha nem valósult meg. Erdély behódolt a Portának, kész volt adót fizetni, "György barát" pedig 1542 után megkezdte egyeduralmának kiépítését.
Varga J. Jánosnak "Államhatalmi kísérletek a köz-
- 152/153 -
igazgatás és az igazságszolgáltatás reformjára a török kiűzésének időszakában (1688-1723)" című konferenciaanyaga a török kiűzése utáni időszak reformkísérleteiről szól. Először részletes képet kapunk az Einrichtungswerk kidolgozására hivatott bizottság összetételéről és munkájáról, valamint a reformterv főbb pontjairól. Az Einrichtungswerk korszerűsége ellenére is, ezzel együtt magyartól idegen volta miatt megbukott, végrehajtása az előjogait féltő magyar nemesség ellenállásába ütközött. Hasonló sorsra jutott a nem sokkal később, Patachich Boldizsár által kidolgozott, mérsékeltebb reformok talaján álló Proiectum is. Ezt követően a Rákóczi szabadságharc lezárása után került csak ismét előtérbe a reform gondolata, melynek fokozatos eredményeként említhető a bírósági szervezet átalakítása, a Praxis Criminalis beszivárgása a magyar joggyakorlatba. Ezek a reformfolyamatok indították útjukra a későbbi uralkodók modernizációs törekvéseit is.
Katus László "A rendi képviseleti monarchia utolsó korszaka és a felvilágosult abszolutizmus. A magyar állam 1711 és 1848 között" című írásában az előző tanulmányban ismertetett korszakot követő időszak modernizációs kísérleteit ismerteti. Történelmünk ezen szakaszában Magyarország társadalma, gazdasága és kultúrája soha nem látott fejlődési szintet ért el. A korszakot két fontos dokumentum fémjelzi, az 1711. évi szatmári béke és az 1723. évi Pragmatica Sanctio. Az uralkodó és a rendek együttműködésének köszönhetően lassú átalakulási folyamat vette kezdetét, amelynek eredményeként korszerűsítették a közigazgatási rendszert, javult az ország szociális helyzete és az oktatáspolitika is. 1790-ben II. József halálával azonban vége szakadt ennek a folyamatnak, újra felszínre kerültek a rendi törekvések és összecsaptak az abszolutista elgondolásokkal. Az 1830-ra kialakult liberális reformmozgalom, amelynek célja Magyarország alkotmányos monarchiává alakítása volt, csak az 1848. évi forradalommal érte el a célját.
Kajtár István "Állam és jogfejlődés Magyarországon a 19. században" című tanulmányában képet kapunk a "hosszú" 19. század Magyarországának fejlettségéről, jogintézményeiről, közigazgatásáról. A külföldi példák bemutatását követően - amely megoldások hatással voltak és mintául szolgáltak Magyarország állam- és jogrendszerének fejlődésére is -, szerző ismerteti az ország modernizációjának szakaszait, II. József törekvéseitől, a dualizmus kiegyensúlyozott reformtörvényeiig bezárólag. Mérlegre teszi ezen időszak pozitívumait és deficitjeit. Előbbiek között említhetjük meg az ország polgári kormányzati rendszerének kialakulását, az önkormányzatok és az államigazgatási szervek kialakulását, egyes létfontosságú törvények megalkotását és az igazságszolgáltatási szervezet átalakítását is. A deficitek közé sorolható, hogy nem született az alapvető jogokat rögzítő francia mintájú deklaráció, valamint az állami hivatalnokok szolgálati viszonyát szabályozó törvény és a magánjogi kódex sem. Ezen folyamatok legnagyobb eredménye azonban a modern magyar állam- és jogrendszer és az azt kiszolgáló szervezetrendszer létrehozása.
Szekeres Róbert "Fejezetek a háborús válságjog köréből. A magyar jogi szabályozás fejlődése az I. világháború előtt és a kezdeti időszakban" címet viselő írásában az I. világháborúnak az államra gyakorolt hatását vizsgálja. Háború esetén a személy - személy és az állam - személy viszonyok átértékelődnek. Az állam a háború okozta kényszer hatására kénytelen szigorúbban fellépni állampolgáraival szemben, ezek összességét pedig kényszerjognak, vagy válságjognak nevezzük. Részletes elemzés alá kerül, hogyan módosul a büntetőjog és a magánjog, ezen belül a dologi és a kötelmi jog rendkívüli állapot idején. A rendeleti jogalkotás előtérbe kerülésével az arra jogosult szervek korlátozhatják, adott esetben kártalanítás ellenében meg is szüntethetik a tulajdonjogot, beavatkozhatnak a szerződések életébe, módosulásukat vagy megszűnésüket eredményezve ezáltal. A büntetőjog terén pedig a statárium bevezetése okoz drasztikus változásokat.
Ivancsics Imre "Az önkormányzatoktól az önkormányzatokig. Adalékok a helyi közigazgatás elmúlt száz évének a történetéhez" című munkájában az elmúlt száz év magyar helyi közigazgatási rendszerét elemzi. Az írása első részében a szerző bepillantást ad a települések jogállását szabályozó törvények főbb állomásaiba, az első községi törvénytől (ez esetben megoszlik a szakirodalom véleménye, hogy az 1836: IX. tc. vagy az 1874: XVIII tc. tekinthető-e elsőnek), a napjainkban hatályos 1990: LXV. tv-ig bezárólag. A tanulmány második része az önkormányzatoknak az államszervezetben betöltött szerepét vizsgálja. A szerző itt végigvezeti az olvasót az önkormányzatok fejlődési útvonalán, az 1867. évi kiegyezéstől kezdődően, a tanácsrendszeren át egészen a rendszerváltásig és a mai önkormányzatiság kialakulásáig, valamint szól az alkotmánybíróság jogvédő szerepének fontosságáról is.
Gyarmati György "A kampányszocializmus állama" című, egyben a kötet utolsó tanulmányának keretei között a 20. század derekának sajátosságait villantja fel, bepillantást engedve az 1945-1956 között fennállt szovjet mintájú hatalmi berendezkedés tündöklésébe és bukásába. A tanulmány bemutatja a hatalom kiépítésének útját, a rendszer szerkezeti felépítését az 1945-47 közötti időszakban. A szovjet mintára kialakított államrendszer eredményeképpen olyan intézményeket hoztak létre, amelyek a magyar fejlődésben szervetlennek tekinthetők. A tanulmány második részéből megtudhatjuk, hogyan épültek fel a központi és a helyi állami szervek, amelyekben a hozzáértő szakembergárdát, képzetlen, "quasianalfabéta" hivatalnokokra cserélték le. A rendszeridegen megoldások, a képzetlen hivatalnokállomány léte vezetett végül a rendszer instabilitásához, működési zavaraihoz, amelyet a hatalom krízismanagementtel, termelésnöveléssel, minőségjavítással igyekezett leplezni. Végül a helyzet lehetetlenné válása 1956-ban a rendszer bukásához vezetett. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
Visszaugrás
