A büntetőjogi felelősségre vonás nagyon nehéz és bonyolult folyamat. Annak során súlyos és kevésbé súlyos, vélt vagy valódi hibákat követhet el az eljáró hatóság, így különösen a ténykérdés eldöntésénél (error in facto), vagy az anyagi jogi kérdésnél (error in iure), avagy eljárásjogi kérdésnél (error in procedendo). A büntető igazságszolgáltatással, a büntetőeljárás általános funkcióival nem egyeztethető össze az ilyen hibák elkövetése és ki nem küszöbölése. Éppen arra szolgálnak a jogorvoslatok, hogy jogsérelmek miatt intézményesített hibajavításra lehetőség nyíljon, azaz az ügyet ismételten, többnyire más, leginkább magasabb fórum vizsgálja meg és a hibákat - amennyire csak lehetséges - javítsa ki, a sérelmeket hárítsa el.[1]
Az elsőfokú bíróság által - esetlegesen - elkövetett hibák korrekcióját az általa hozott ügydöntő határozat elleni fellebbezéssel[2] lehet megindítani. A kezdeményezők (fellebbezésre jogosultak) alanyi körében ott található a védő is. Tanulmányomban - nem kimerítő jelleggel - azt vizsgálom - a védői jogállás tükrében - mennyiben felel meg a jelenlegi (Be.), illetve jövőbeni (új Be.) fellebbviteli eljárásjogi szabályozás (és gyakorlat) a jogállam, az "alkotmányos büntetőjog",[3] illetve a nemzetközi sztenderdek követelményeinek.
1. A jelenleg hatályos Be. egyfokú rendes perorvoslatot tesz lehetővé, az új Be. pedig kétfokút,[4] bevezetve az ítélőtáblát, mint harmadfokon eljáró bíróságot.[5]
- 335/336 -
Mindkét formában a védőnek joga van[6] az elsőfokú bírósági határozatot fellebbezéssel támadnia,[7] ami lehet tény- és/vagy[8] jogalapú.[9] A fellebbezése bejelentését vagy a határozat kihirdetésekor teszi meg a védő, vagy három napi gondolkodási időt kér. (Esetleges kézbesítés esetén 8 napon belül fellebbezhet.) Felmerült az a kérdés a gyakorlatban, hogy a 3 napos gondolkodási idő csak az ítéletekre vonatkozik-e vagy más ügydöntő bírósági határozatokra is. A törvény - nézetem szerint - erre egyértelmű választ ad, miután a tárgyalás alapján hozott eljárást megszüntető, illetve próbára bocsátó végzés elleni fellebbezésre is - ugyan ismételten nem szerencsés módon visszautaló szabályozással - az ítéletre vonatkozó rendelkezéseket írja elő. (Be. 268. §). Ilyenformán mindkét érdemi, ügyzáró végzés esetén gondolkodhat 3 napot a védő is fellebbezési szándékáról.
A védő fellebbezési jogosultsága a terhelt akaratától független, ami teljesen megfelel az immáron a szakirodalomban sem vitatott védői önállóságnak, saját státusznak.[10] Ennek törvényi leképeződése, hogy a védő a terhelt hozzájárulása nélkül is fellebbezhet.[11] Ugyanakkor innentől már kötve van annyiban a védő, hogy azt a terhelt hozzájárulása nélkül nem vonhatja vissza. Ezzel a védői fellebbezés megalapozottságát, felelősségteljességét is erősíteni kívánja a jogalkotó, másrészről pedig a terhelt érdekét tartja szem előtt.[12]
A törvényi szabályozás mellett az ügyvédi etikai kódex sem ad további mozgásteret, rendelkezési jogot a fellebbezéssel kapcsolatban a védőügyvédnek, feltéve ha a terhelt is fellebbezett. Akkor ugyanis bírálható módon - a "védőügyvédnek"[13] minden esetben fellebbezni kell, ebből következően - bár nevesítve nincs - értelmezésem szerint vissza sem vonhatja a terhelt akarata ellenére. Így kettős kötöttségű a védői fellebbezés fenntartása; jogi és etikai.
A gyakorlatban felmerülő, inkább védtaktikai kérdés, hogy fellebbezzen-e mindenképpen a védő, ha a favor defensionisként számára nyilvánvaló már a vádlói tudomásul vétel. A relatív súlyosítási tilalom elve ugyanis - ami szintén favor defensionis - a védőnek (vádlottnak) zavartalan fellebbezési jogot biztosít, a hátrányos következmények veszélye nélkül. (Súlyosítási tilalom hiányában ugyanis a védelmi fellebbezési jog gyakorlása azzal a kockázattal járna, hogy a másodfokú bíróság, ha a vádlott terhére nem fellebbeztek, az ő terhére változtat az első fokú ítéleten.) Nézetem szerint a "mindenáron" védői fellebbezés csökkentheti a védőügyvéd szakmai hitelességét, hiszen könnyen lehet a mindenben helytálló, ténybelileg és jogilag kifogásmentes határozat esetében nem lesz érve a másodfokú tárgyaláson a védőnek. Az "alibi" fellebbezésnek értelmét nem látom, igen kínos perceket élhet át a védő a perbeszédkor, érdemi mondanivaló híján. Ez a védőügyvédi magatartás - látásom szerint - nem etikus, nem szolgálja az ügyvédi kar tekintélyét.
Fellebbezésre a törvény ma már nem kötelezi a védőt. Korábban, amíg a halálbüntetés, mint büntetőjogi szankció életben volt, a védőnek törvényi kötelessége volt az ilyen büntetés esetében fellebbezést benyújtani.
Az sem vitás, hogy a védői fellebbezés csak a terhelt javára szólhat, ellenkezője kizárt, még akkor is ha valamely fatális hiba, félreértés folytán terhére szólónak
- 336/337 -
tűnne. Az elbíráló hatóság a védői fellebbezést - csakúgy mint - a terhelt esetében csak javára szólóként kezelheti és bírálhatja el.
2. A fellebbezési jog (tárgyának és jogalapjának) védői korlátlanságából következik, hogy a védő fellebbezéssel élhet az ügydöntő határozat büntetőjogi fő-kérdésekben (bűnösség, minősítés, szankciók), illetőleg a járulékos kérdésekben (bűnügyi költség stb.), vagy bármilyen más jogszabály (polgári jogi igény, szabálysértés stb.) alkalmazása során hozott rendelkezései ellen. Sérelmezheti továbbá az eljárásban vagy a határozat hozatalnál megvalósult eljárási szabálysértéseket, a tényállás megalapozatlanságát, a bizonyítás lefolytatását, az alkalmazott kényszerintézkedéseket stb., de mindezt kizárólag a vádlott javára szólóan.
A másodfokú bíróság számára a fellebbezést részletesen indokolhatja a védő. Szükség is van erre, ugyanis nemcsak a védbeszédek pontos jegyzőkönyvezése marad el az elsőfokú tárgyalásokon, hanem a fellebbezéseké is, köztük a védőé. Legfeljebb a fellebbezés oka, iránya derül ki, az sem mindig, ám annak részletezése, az érvelés teljesen hiányzik.
A védői fellebbezés írásbeli indokolása, különösen, ha az a ténykérdéseket támadja, nemcsak joga a védőnek, hanem szinte kötelezettsége is, mivel bátran állíthatom, hogy a másodfokú tárgyaláson előadott szóbeli indokolás jóval kevesebb meggyőző erővel bír, mint az írásban, precízen, iratszerűen hivatkozott, előzetes észrevételezés. Ez a védői dokumentum - felfogásom szerint - az ötödik "védirat" lesz, illetve lehet az eljárásban.
- Az elsőt a terhelttel szembeni alapos gyanú közlésekor adhatja be a védő, indokolva miért nem látja megalapozottnak a gyanút, elsősorban jogi érvek, bűncselekmény tényállási elemek hiányában. Azért elsősorban jogi, mivel kevés tényadat áll a védő rendelkezésére a nyomozás zárt jellegénél fogva.
- A második védirat az iratismertetéskor kerülhet elő, a védő előadja érveit már a nyomozás anyagának teljes ismeretében.
- A harmadikat a közbenső eljárásra időzítheti a védő, mégpedig a vád ismeretében, a bírósági tárgyalás kezdetére, a vádban foglaltakat vitatva. (Az írásbeli vádat kívánatos lenne az ügyésztől közvetlenül megkapnia a védőnek, rögvest az elkészülte után, a bírósággal párhuzamosan.)
- A negyedik védirat a védbeszéd írásbeli formája, a vádbeszéd, és a vád gyengítésére, az ellenérvek jegyzőkönyvi hűségű felsorakoztatása érdekében.
- Az ötödik pedig az ítélet elleni fellebbezés védői érvei, részletes kifejtése, miért támadja a védő a most már írásban, részletesen is rögzített elsőfokú bírósági álláspontot (az amerikai gyakorlatban "brief"-nek nevezik, utalva a lényegre törő rövidségére). Mindegyik szakaszban más és más írható, bővebb-szűkebb lehet, hiszen a tények, a bizonyítékok változnak, eltérhet a nyomozóhatóság, a vád a bíróság álláspontja, sőt a védőé is. Ennek kapcsán felmerült a szakirodalomban az a kérdés, hogy eltérhet-e a védő az első fokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésben, illetve annak részletes indokolásában az ügy korábbi szakaszában elfoglalt álláspontjáról. Sztecovszkij szerint e kérdésre - csakúgy, mint a magam részéről - igenlő választ kell adni, s nem szabad a védelem következetességére hivatkozva a védőügyvédet visszatartani attól, hogy esetleges tévedéseit az ügy későbbi szakaszaiban ne javítsa ki. "Lehetséges tehát, hogy az első fokú eljárásban elfoglalt védői álláspont téves, s ezt a tévedést az ügyvéd a fellebbezési eljárásban kellő alátámasztással feltétlenül kijavíthatja."[14]
3. A védelemnek elegendő mindig ezek megcáfolása, elbizonytalanítása, kétségessé tétele, hisz az "in dubio pro reo" elve alapján a kétség a védelemnek, a terheltnek kedvez.
A kétségre alapítják gyakran a védők a fellebbezésüket, azt fejtegetik, hogy a bizonyítékok miért nem alkottak zárt láncolatot, miért nem támasztották alá a bíróság álláspontját. Itt jutunk el a perorvoslati rendszer egyik fontos kérdéséhez, nevezetesen az ún. "felülmérlegelés tilalmához". A másodfokú bíróság kötve van az elsőfokú bíróság által megállapított tényálláshoz, kivéve, ha az megalapozatlan [Be. 239. §, új Be. 351. §].
A védői fellebbezések egy része a gyakorlatban ezt a szabályt figyelmen kívül hagyja, reménytelen, sikertelen kísérletet téve az elsőfokú határozat megváltoztatására, oly módon, hogy elmulasztja a megalapozatlanságot kifejteni, alátámasztani.
A tagadásban levő terheltek esetében fordul elő leggyakrabban, hogy a bíróság a tényállást, a bűnösséget bizonyítékokat mérlegelő tevékenysége körében állapítja meg. A "mérlegelés" szinte "varázsszóvá" is válik a tárgyalóteremben, alkalmanként a bíróság "üzenetét" is tartalmazza, hogy a védő és terhelt, illetve a vádló okkal és joggal csak megalapozatlansággal támadhatja a döntést. "Üzenetnek" annyiban tekinthető, hogy figyelemfelhívó mindkét fél számára, hogy nem sok esélye marad a fellebbezőnek egy alaposan megindokolt, az összes bizonyítékra kitért, mérlegelt határozattal szemben. Sugallja, sugallhatja némileg, hogy nem érdemes fellebbezni, azt alappal támadni nem lehet, célszerűbb tudomásul venni, akkor még a bíróság munkája is könnyebb lehet, rövid indokolást kell csak írni, ha azt minden résztvevő tudomásul veszi.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az "üzenet" nem légből kapott; valóban az alapos tényállású, részletesen
- 337/338 -
indokolt, mindkét fél által felvetett érveket számításba vevő és arra kitérő határozatok a másodfokú eljárásban - a tényálláshoz való kötöttség szabálya alapján ritkán buknak el, változnak alapvetően, illetve kasszálódnak.[15]
A védői fellebbezések, másodfokú érvelések azt jelzik, hogy a védők alkalmanként összetévesztik a bíróság mérlegelő tevékenységét a következtetéseivel. Utóbbi helytelensége, amikoris a Be. szerint a "bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtet", megalapozatlansági ok, ezzel érdemében támadni lehet az ügydöntő határozatot. Ám ez nem egyenlő a bíróság mérlegelési tevékenységével. Nagy Lajos szerint a mérlegelés lényegileg nem más, mint "az egymással ellentétes következtetésre alapot adó adatok bizonyító erejének, illetőleg megállapított konkrét múltbeli tényeknek a büntetéskiszabást - szintén ellentétes előjellel - befolyásoló súlyának egymás között történt egybevetése alapján végzett értékelése."[16]
A bíróság mérlegelési tevékenysége során a bizonyítékokat egyenként és összességükben, a közvetlenség elve alapján megvizsgálja, értékeli, és benső meggyőződése szerint fogadja vagy veti el. A bizonyítékok mérlegelése alapján állapítja meg azon tényeket, amelyek az ügyben relevánsak, amelyek a történeti tényállást alkotják, és amely alapján a bíróság eldönti, hogy megfelel-e az a törvényi tényállásnak.
A ténymegállapítást megelőzi a mérlegelő tevékenység, míg a következtetések csak ezután jönnek, így sem időben, sem jellegében a következtetések nem tartoznak a mérlegelés körébe. Tényt állapít azonban meg ennek folyományaként a bíróság, ezért lehet alapja a fellebbezésnek, ezért támadható érdemben.[17]
Egyetértve ugyanakkor Hegyháti István és Révai Tibor érvelésével "a bíróság mérlegelési joga ellenőrzés alatt áll", az nem lehet parttalan, önkényes. "Az ellenőrzés eszköze az indokolás, amely törvény által előírt kötelezettsége a bíróságnak. Általában, elvi éllel rögzíthető, hogy a mérlegelés alapján hozott döntés vagy megállapítás törvényt sért, ha
a. hiányzik a határozatból annak indokolása, vagy
b. az indokolásban a mérlegeléssel kapcsolatban kifejtettek az annak eredményeképpen hozott döntést, illetőleg megállapítást kellőképpen nem támasztják alá."[18]
4. A másodfokú bíróság revíziójához tartozik az a kérdés is, hogy a másodfokon született határozatok ellen van-e védői rendes jogorvoslatnak helye. Ez akkor vetődik fel problémaként a gyakorlatban, amikor azt érzékeli valamely eljárásban résztvevő vagy kívülálló, hogy az első fokú felmentő határozat után másodfokon marasztalás következik. Látszólag nincsen érdemi, másodfokú eljárás a védő (terhelt) számára az első bűnösítő határozat ellen. A probléma valóban látszólagos, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy életszerű. A magyarázat magva a ténykérdéseknél található. A másodfokú bíróság eltérő, új tényállás alapján nem állapíthat meg bűnösséget, mivel a bűnösség első ízben történt megállapítása miatt nem volna mód a védelmi fellebbezési jog gyakorlására. Ilyen esetben a másodfokú bíróság, mind bűntetti, mind vétségi eljárásban is hatályon kívül helyezi az első fokú határozatot és új eljárásra utasít. Azonban változatlan tényállás mellett, eltérő jogi álláspontra helyezkedhet, más következtetést levonva a helyes tényekből a bíróság és így, mint jogi kérdést kezelve hozza meg másodfokú, minimum három bírás, - alkalmanként az első fokú felmentő rendelkezés utáni bűnösítő - határozatát.
A jogi magyarázat után továbbra is hiányérzetem marad, hiszen a megalapozatlansági okként is szereplő helytelen következtetést így rendes perorvoslati körülmények között nem tudja támadni a védő, csak a szűken szabott, nem halasztó hatályú felülvizsgálat kérdése maradhat anyagi jogsértés esetén. Ez nem tűnik elégségesnek és helyesnek.[19]
Miután a másodfokú bíróság a jelenlegi struktúrában elsősorban jogbíróság, igen kicsi az esélye a védői fellebbezésnek a ténykérdések érdemi támadásakor. Az új Be. szerinti kétfokú perorvoslati rendszer a védőnek nagyobb lehetőséget nyújt, hiszen a másodfokú bíróság még mindig ténybíróság lesz, miután szűkül a nyomozási szakasz és erősödik, időben pedig előrébb jön a bírósági, tárgyalási szakasz. Arról nem is beszélve, hogy így nemcsak a védői fellebbezések, hanem az elsőfokú védői tevékenység is - számszerű eredményességét tekintve javuló lehet, miután nem fogja a tárgyalási szakot megelőzni egy minden részletre kiterjedő nyomozási rész. A tárgyalás a mostani puszta ismétlés, nyomozási tükörkép helyett az érdemi kérdések döntőhelyévé válik, egyúttal azonban a csökkenő előkészítettség, bizonyíték összegyűjtés gyengülése miatt a váderedményességi mutató visszaesésével összhangban nőhet a "véderedményesség.[20]
- 338/339 -
Nemcsak a védő, hanem a vádló is fellebbezhet. Ebben az esetben a védőnek joga van a fellebbezésre észrevételt tenni. Törvényünk ugyan azt a kifejezést használja, hogy az "érintettek" tehetnek észrevételt (Be. 246. §). Véleményem szerint a kontradiktórius követelmény miatt elengedhetetlen, hogy a védőnek ebben a szakaszban és esetben is önálló észrevételezési joga legyen. Erre enged következtetni az az általános szabály is, hogy az eljárás bármely szakaszában észrevételt, indítványt tehet. Ám ezt csak akkor tudja gyakorolni, ha iratismerete van, vagyis részére is meg kell küldeni az ügyészi fellebbezést. Az észrevételezés nézetem szerint lehet mind írásbeli, mind szóbeli, erre vonatkozóan nem ad, de nem is kell eligazítást adnia a törvénynek. Arról viszont rendelkezik, hogy az ügyészi fellebbezést a védőnek meg kell küldeni, erről a másodfokú tanács elnöke gondoskodik. [Be. 248. § (1) bek. e)] Az új Be. - nagyon helyesen - a fegyverek egyenlősége, a kontradiktórium elvének következetes érvényesítése alapján már előírja, hogy az ügyésznek is meg kell küldeni a védői fellebbezés indokolását [új Be. 358. § (1) bek. e)].
Álláspontom szerint a védői fellebbezésre benyújtott ügyészi észrevételt is meg kell küldeni a védőnek. A jelenlegi szabályozás szerint az elsőfokú bíróság a védelmi fellebbezést a másodfokú ügyészségen keresztül küldi meg a másodfokú bíróságnak. A másodfokú ügyész észrevételeivel együtt továbbítja a bíróságnak az iratokat. Célszerűnek tartanám, egyúttal - csakúgy mint a vádirat esetében - de lege ferenda javaslatként fogalmazom meg, - hasonlóan a német szabályozáshoz -, hogy a vádhatósági észrevételt a védőnek is meg kellene küldenie az ügyésznek, a bíróságnak megküldéssel egyidejűleg. Ez elősegítené a másodfokon is kívánatos kontradiktóriumot, több idő állna a védelem rendelkezésére, írásban is be tudná - kellő időben - nyújtani saját, további észrevételeit a fellebbviteli bíróságnak.
A védői észrevételezési jog, a kontradiktórium fontosságát emeli ki az Emberi Jogok Európai Bírósága több e témájú döntése, köztük az alább idézett Pakelli kontra Németország ügyben.
A 60-as évek elején még nem látott kivetnivalót az Emberi Jogok Európai Bizottsága a német jog akkori rendelkezésében, amely a vádhatóságnak lehetővé tette, hogy a védelem által előterjesztett jogorvoslatot azzal az indítvánnyal terjessze a fellebbezési bíróság elé, hogy az a fellebbezést utasítsa el, és erre az indítványra a védelemnek nem volt módja reagálni.[21]
A mai követelményeknek, a fegyverek egyenlősége már Bíróság által megadott követelményszintjének ez nem felelne meg és már nem felelt meg 1983-ban sem, a Pakelli-ügy kapcsán. Ezt felismerve a német büntetőeljárási törvényt is módosították: ma már az ügyész indokolt indítványban foglal állást arról, hogy a fellebbviteli bíróság miképp bírálja el a védelem által benyújtott jogorvoslati kérelmet, és indítványát ismerteti a jogorvoslat előterjesztőjével.
Szintén az észrevételezési jog elmaradása miatt állapított meg jogsértést a Bíróság a K.D.B. Hollandia elleni ügyben, amelyben a 6. cikk 1. pontjának követelményét azzal szegték meg, hogy nem adták meg a kérelmezőnek a lehetőséget arra, hogy a Semmítőszék előtti eljárásban a főügyész indítványára észrevételeket tegyen.[22] Ugyanez történt a Reinhardt és Limane-Kaid-Franciaország elleni ügyben, ahol az eljárás észszerű időtartamának megsértésén túlmenően a Bíróság megállapította a tisztességes tárgyalás jogának megszegését, mivel a Semmítőszék előtti eljárásban a tárgyalás nem felelt meg az elvárt követelményeknek, a panaszos terheltekkel nem ismertették az előadó bíró által készített jelentést, másrészről pedig a főügyész indítványát ugyancsak nem közölték velük.[23]
A jelenlegi magyar viszonyok között előfordulhat, hogy az ügyész a másodfokú bíróságnak szóló indítványában kifejti jogi álláspontját, mivel pedig a fellebbezés bizonyos körben elbírálható tanácsülésen vagy tárgyaláson, melyen nem minden esetben vesznek részt a védelem alanyai, köztük a védő, előfordulhat, hogy jogerős határozat születik, anélkül, hogy lehetőségük lett volna a vádlói érveléssel szemben álláspontjukat kifejteni. Emiatt marasztalható lehet a magyar szabályozás, a magyar állam az emberjogi bíróság előtt. De lege ferenda javaslatommal ez áthidalható lenne, akkor a védő személyes tárgyalási jelenlétének hiánya esetén sem lehetne hivatkozni arra, hogy nem volt lehetősége észrevételeket tenni az ügyészi érvelésre.
A másodfokú eljárásban a védőnek jelen kell lennie, ha arra idézik. Ám álláspontom szerint a védőügyvédnek értesítés esetén is kötelezettsége részt venni abban az esetben, ha ő maga is fellebbezett és különösen, ha a terhelt felmentése érdekében, a tényállást támadva, megalapozatlanságra hivatkozva tette ezt. Ugyan a másodfokú bíróság javarészt iratok alapján dönt,
- 339/340 -
azonban nem hagyható figyelmen kívül a személyes meggyőzés, az élőszóban előadott érvelés, illetve esetleges bizonyítás felvételekor az ott elhangzottak, az arra való védői reagálás. Az ügyvédi etikai kódex nem írja elő ezt a kötelezettséget, holott nézetem szerint - ez kívánatos lenne legalább a fenti esetekben.
A védői jelenlét hatósági biztosításának kötelezettségével is foglalkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága. A már fentebb megjelölt Pakelli kontra Németország[24] ügyben megállapította a tisztességes eljárás, azon belül a vád és a védelem közti fegyveregyenlőség (valamint az ingyenes védelemhez való jog) megsértését, mert a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság megtagadta a védő hivatalbóli kirendelését a terhelt ügyének kasszációs tárgyalására. Így a kasszációs eljárás nem volt kontradiktórius jellegű, legalábbis nem a tárgyalás szakaszában. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság nem tartott volna tárgyalást, a szövetségi ügyészség írásban fogalmazta volna meg álláspontját, amelyet azután megfelelően közölt volna a panaszossal. Ez utóbbinak így lehetősége lett volna azt tanulmányozni és szükség esetén válaszolni rá. Az ügyészség állításai vitatásának lehetőségét ez alapján a panaszosnak a tárgyalások során is biztosítani kellett volna. Mivel azonban a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elhárította, hogy az eljárás szóbeli szakaszában védőt rendeljen ki számára, megfosztotta attól, hogy befolyásolja az ügy kimenetelét, aminek a lehetősége fennállt volna, ha az eljárás teljes egészében írásban zajlott volna le.
A Belziuk Lengyelország elleni ügyben az EJEB szintén megállapította a jogsértést, mivel a kérelmező kérése ellenére nem vehetett részt a fellebbezési tárgyaláson, viszont az ügyész jelen volt, és hivatalból sem rendeltek ki védőt részére.[25]
Mint ahogyan a védőügyvédekkel kapcsolatos fegyelmi eljárásoknál utaltam rá, a helyettesítő is hasonló felelősséggel tartozik, mint a "fővédő". Ennek analógiájára a jelenlétért való felelősség is hasonló, ezt erősíti a hazai bírósági jogalkalmazás is, amikor kimondta: "Nem valósul meg feltétlen eljárási szabálysértés, ha a másodfokú bíróság a fellebbezési tárgyalásra nem a terhelt meghatalmazott védőjét, hanem az elsőfokú eljárás során a meghatalmazott védő helyetteseként eljárt ügyvédet idézte meg, a fellebbezési tárgyaláson pedig ez utóbbi ügyvéd helyettese látja el a védelmet; a fellebbezési tárgyalás határnapjáról értesített terhelt pedig azért nem értesült a tárgyalás időpontjáról, mert időközben a korábbi lakóhelyéről elköltözött, de ezt a bíróságnak nem jelentette be."[26] Ugyancsak nem törvénysértő, - egyetértve az erre utaló magyar bírósági döntéssel -, ha a terheltnek az eljárás során több meghatalmazott védője közül akár az első- akár a másodfokú eljárásban csak egyikük volt jelen a tárgyaláson.[27]
A másodfokú eljárásban is érvényes a fegyverek egyenlőségének követelménye, ugyanakkor a jelenlétben, mint részelemében következetlenségek tapasztalhatók mindkét fél (vád-védelem) esetében. Egyetértve Cséka Ervin gondolatával; "A kontradiktórikus eljárás és a közvetlenség elvének az felel meg, hogy a másodfokú tárgyaláson az ügyész és a védő jelenléte mindig, a vádlotté pedig a törvényben megjelölt kivételes esetektől eltekintve - akkor kötelező, ha bizonyítást vesznek fel. Helyes volna ugyanis, ha a renitens vádlottak megnevelésének és az eljárások elhúzódása kiküszöbölésének eszközei között nem szerepelne a bizonyítás lehetősége a vádlott távollétében, még ún. egyszerűbben elintézhető ügyekben sem."[28]
A hatékony védelemhez szükséges idő biztosítása a másodfokú eljárásban is irányadó a bíróság számára. Ezért ha az ügydöntő határozatának meghozatala előtt a másodfokú bíróság azt állapítja meg, hogy a cselekmény az elsőfokú bíróság által megállapított minősítéstől eltérően minősülhet, akkor csakúgy, mint az elsőfokú eljárásban, a tárgyalást a védelem előkészítése érdekében elnapolhatja, erre nézve a védőt meghallgatja. [Be. 256. § (4) bek., ill. 212. § (7) bek.] Azzal egészítem ki az egyébként helyénvaló szabályozást, hogy a védelemnek, azon belül a védőnek ez a joga akkor is fennáll, ha enyhébb vagy egyszerűbb bizonyítású bűncselekmény minősítése látszik megállapíthatónak. Tehát a védelmi idő biztosítása nem függ az eset súlyától, arra szükség lehet minden esetleges változásnál, minden eljárási szakaszban.
A kellő védekezési idővel kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága a Goddi kontra Olaszország ügyben[29] megállapította a tisztességes eljárás követelményének megsértését, mert a fogvatartott terhelt ügyét a fellebbviteli bíróságon nélküle és védője nélkül bírálták el. A terhelt által választott védőt nem ér-
- 340/341 -
tesítették a fellebbviteli tárgyalásról, míg a hirtelenjében kirendelt védő nem rendelkezett a szükséges idővel és lehetőséggel ahhoz, hogy tanulmányozza az ügy iratait, előkészítse a védőbeszédet, és kapcsolatba lépjen a vádlottal. Mivel a vádlott által megbízott védőt nem értesítették a tárgyalás időpontjáról, a fellebbviteli bíróságnak, az ügyvédség függetlenségének tiszteletben tartásával, legalább olyan pozitív intézkedéseket kellett volna tennie, amelyek a kirendelt védő számára lehetővé tették volna az ideális körülmények közötti munkavégzést.
Figyelmet érdemel még az ügynek az a mozzanata, hogy a kirendelt védő, nem ismervén a vádlott távollétének okát, nem kérhette a tárgyalás elhalasztását az olasz büntetőeljárási törvény 497. §-a értelmében. Ezzel a magyar védő sem élhet, ha a terheltet csak idézték, ugyanakkor a szükséges védelmi idő betartására hivatkozhat. Egyúttal az is fontos védői jogosultság, hogy a fogvatartott terhelt esetében kérheti a tárgyalásra való előállítást. Ezt - álláspontom szerint - a terhelt akarata ellenére, legjobb szakmai meggyőződése alapján, önállóan megteheti a védő, csakúgy mint korábban a fellebbezését.
A védekezési idő és eszközök biztosítása minden jogorvoslati szinten követelmény az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint. Igaz első-másod-harmadfokon is, erre utalt a Domenichini Olaszország elleni ügyben az 1996. november 15-én kelt ítéletében. Megállapította, hogy megsértették a 6. cikk 3/b pontját (a védekezés előkészítéséhez szükséges eszközökkel való rendelkezés) azzal, hogy a kérelmezőnek ügyvédjéhez írt, a semmisségi panasz benyújtásához szükséges indokolást tartalmazó levelét felbontották, elolvasták, és a Semmitőszékhez történő benyújtásra nyitva álló tíz napos törvényi határidő után adták csak át neki, így az ügyvéd késve adta be.
J.J. Hollandia elleni ügyében szintén megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog) azzal, hogy nem adták meg a kérelmezőnek a lehetőséget arra, hogy a Semmítőszék előtti eljárásban a főügyész indítványára észrevételeket tegyen.[30]
A Vacher Franciaország elleni ügyben az EJEB szintén megállapította a tisztességes eljárás megsértését, mivel a francia Semmítőszék, mint harmadfokú jogorvoslati fórum előtti eljárásban nem volt törvényi határidő az előkészítő irat benyújtására, a tárgyalás napjáról sem értesítették a kérelmezőt, ezáltal megfosztották a tényleges és hatékony védekezés lehetőségétől.[31]
Mintegy a gondolatsor befejezéseként kívánok szólni a védői jogok megsértésével kapcsolatos szankciókról, miután a másodfokú bíróság a teljes revízió elve alapján felülbírálja az egész eljárást, köztük a védői jogok be- vagy be nem tartását. Ki kell hangsúlyozni, hogy a védői jogok megsértése csak relatív szabálysértés, csak abban az esetben lesz kasszációra alapot adó eljárási normaszegés, ha az ítéletet lényegesen befolyásolta.[32] A törvény apró megkülönböztetést, kiemelést ad a védői jogokkal kapcsolatban, amikoris azt a kifejezést használja: "különösen". Különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták, ugyanakkor - favor defensionis szabályként - nem kell kasszálni, ha a terheltet felmentették.
Ezt a megoldást helyesnek tartom, mert önmagában a védői jog megsértésének abszolutizálásával az egész eljárás lehetetlenné válna, ugyanakkor a relativitás nem lehet táptalaja tudatos törvénysértéseknek. A jogalkalmazóknak "különös" gondossággal és figyelemmel kell kezelnie, kísérnie a védői jogok érvényesülését.
Az egyik megyei bíróság relatív - és nem abszolút - eljárási szabálysértést állapított meg abban az esetben, amikor "a vádirati minősítés szerint a védelem nem kötelező, és a bíróság a nyomozás során kirendelt védőt csupán értesíti a tárgyalásról, ugyanakkor nem állapítja meg a kirendelés hatályvesztését, és a védő távollétében hozza meg az ügydöntő határozatát." Indokolásában hozzátette, hogy "figyelemmel azonban arra, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, a bizonyítékok egybehangzók, a megyei bíróság megítélése szerint a szóban forgó eljárási szabályszegés az ítéletre nem volt lényeges kihatással, ezért - szemben a kifejtett védői állásponttal - az ítélet hatályon kívül helyezésére nincsen alap."[33]
Másik esetben abszolút eljárási szabálysértésnek minősítette a másodfokú bíróság a védő eljárásbeli helyzetének tisztázatlanságát: "Ha a védő részvétele a törvény értelmében kötelező, és a kirendelt védő a tárgyaláson nem jelenik meg, a bíróságnak tisztáznia kell, hogy a vádlott más védőt kíván-e meghatalmazni; meghatalmazott védő hiányában a bíróság végzéssel rendel ki védőt, amelyből - több vádlott esetében - egyértelműen kell kitűnnie, hogy a védő melyik vád-
- 341/342 -
lottnak a védelmét látja el. Ezek elmulasztása olyan feltétlen eljárási szabálysértés, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését eredményezi."[34]
A jogállamiság és a fegyverek egyenlőségének mindkét irányba való betartásának követelményét jelzi a Legfelsőbb Bíróság azon határozata, mely szerint: "Feltétlen eljárási szabálysértés miatt az elsőfokú bíróság ítélete hatályon kívül helyezésének van helye, ha az ügyész a vétségi eljárásban bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni, de az elfogató parancs alapján kézre került, fogva levő terhelt ügyében a bíróság az ügyész távollétében hoz bűnösséget megállapító ítéletet."[35]
A relatív semmisségnél súlyosabb következmények találhatók egyes államok büntetőeljárási kódexeiben, illetve az azt értelmező gyakorlatban. Ezek közül a francia joggyakorlatot emelem ki. Az utóbbi időben a Cour de Cassation lényeges eljárási hibának tekinti a védelem jogainak biztosításához szükséges minden szabály megsértését, és semmisnek nyilvánítja az ezekbe ütköző eljárási cselekményeket, még ha nem is ellentétesek a törvény szövegével, egyszerűen csak általános jogelveket sértenek. Ezt a bírói gyakorlatot a Code de Procedure Pénale 609. cikkelye szentesítette.[36]
A védői jogsértések kasszációs következményét a magyar Alkotmánybíróság is vizsgálta.[37] Citált határozatában kiemelte, hogy a védőn kívüli jogsértések is lehetnek kasszációs okok; "a relatív eljárási szabálysértések csak az ítéletre gyakorolt lényeges befolyásuk miatt válhatnak a hatályon kívül helyező döntés alapjává, lehetővé téve a pergazdaságossági szempontok érvényesítését is. A Be. 261. §-a bűntetti eljárásban lehetővé teszi ezen külön nem nevesített eljárási szabálysértések hatásának értékelését és szükség esetén hatályon kívül helyezéssel történő orvoslását. Az, hogy a Be. 275. § (1) bekezdésének első fordulata mindössze egyetlen esetre engedi az ítéletet akár döntően is befolyásoló relatív eljárási hiba hatályon kívül helyezés útján történő orvoslását, az érintettek alapvető jogainak alkotmányosan indokolatlan korlátázását jelenti."
"Az érintettek körébe a terhelten kívül számos eljárási alany tartozhat. A Be. 261. §-a relatív eljárási hibaként egyebek közt azt az esetet említi, amikor az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták, avagy a bíróság elmulasztotta az indokolási kötelezettséget. Az eljárásban részt vevő személyek a Be. 43. § szerint a terhelt, a védő, továbbá a sértett, a magánvádló, a magánfél, az egyéb érdekeltek és ezek képviselői. A felsoroltaknak a III. Fejezet szerint számos joga van, amelyeknek a Be. rendelkezéseivel ellentétes, tehát eljárási hibaként értékelhető korlátozása elvben előfordulhat."
"Így tehát, habár a relatív eljárási hibák követelményei leggyakrabban a védelem szempontjából értékelhetők jelentősnek, nem csupán a védelem joga az, amely a relatív eljárási hibáknak a vétségi másodfokú eljárásban történő figyelmen kívül hagyása miatt sérülhet. Az indokolási kötelezettség elmulasztása úgyszintén minden résztvevő szempontjából kifogásolhatóvá teszi az ítéletet.
Így az alkotmányosan biztosított alapjogok és alkotmányos jelentőségű eljárási garanciák tekintetében a korlátozás által okozható sérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan, ami az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányellenes."
Ha rátekintünk az Emberi Jogok Európai Bírósága által e kérdésben felállított követelményekre, akkor az látható, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokat megfogalmazó 6. Cikk nem foglalja magában a jogorvoslati jogot,[38] így természetszerűleg a kasszáció igényét sem.
Az Egyezmény eredetileg nem is szólt a jogorvoslatról, azt a Strasbourgban, 1984. november 22-én kelt Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke biztosítja. E szerint:
"1. Annak, akit a bíróság bűncselekmény miatt elítélt, joga van arra, hogy a bűnössége megállapítását, illetőleg a büntetés kiszabását tartalmazó ítéletet felsőbb bírósággal felülbíráltassa. E jog gyakorlását, ideértve azokat az okokat is, melyekre alapítva a jogok gyakorolhatók, jogszabályban kell szabályozni.
2. E jogot korlátozni lehet a jogszabályok által meghatározott kisebb jelentőségű bűncselekmények esetében, vagy abban az esetben, amikor a szóban forgó személy ügyét első fokon a legfelső bírói fórum tárgyalta, vagy amikor a felmentő ítélet ellen benyújtott jogorvoslat folytán hoztak bűnösség megállapítását tartalmazó ítéletet."
A Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkének értelmezését az Emberi Jogok Európai Bizottságának és Bíróságának egyes határozatai adják meg. E szerint a szerződő államok bizonyos mérlegelési lehetőséget élveznek az e rendelkezés által garantált jogorvoslat módozatainak kialakításában, a nemzet-
- 342/343 -
közi elbíráló szervek elismerik az államok jogát a sajátos és egymástól eltérő jogorvoslati rendszer működtetésére.[39]
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata - egy még hazánkban nem tapasztalt jogsértésre is felhívja a figyelmet -, nevezetesen az ésszerű időn belüli fellebbezési elbírálás követelményére. A "reasonable time" követelménye tehát nem csak az elsőfokú eljárásban,[40] hanem a fellebbezési szakaszban is irányadó, ott sem válhat indokolatlanul elnyúlóvá az eljárás. Erre utal a Portington Görögország elleni ügy, amelyben megállapították, hogy megsértették a görög hatóságok az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog) mert a kérelmező ellen folyó büntetőeljárásban a fellebbezési eljárás ésszerű határidőn túl, mintegy nyolc évig tartott.[41] ■
JEGYZETEK
[1] A jogorvoslat alapelvének következetes érvényesülésének további hatását emeli ki Tremmel Flórián: "Az ilyen jogbiztosítéki, garanciális jellegen túlmenően nagyon fontos a jogorvoslatiság érvényesülése pusztán szociálpszichológiai szempontból is, különös tekintettel a vélt hibák, sérelmek kijavítására, illetve tisztázására. Sokkal megnyugtatóbb ugyanis az, hogy az ismételt elbírálás során más fórum is megállapítja a bűnösséget avagy ugyanazt a szankciót tartja törvényesnek, indokoltnak, stb." Tremmel Flórián: Magyar büntetőeljárás. Dialóg-Campus, Bp.-Pécs, 2001. 465.
[2] Nem az első, hanem a másodfokú bíróság olyan nem ügydöntő végzése ellen, amely ellen az elsőfokú eljárásban fellebbezésnek lenne helye - új intézményként -, 2000. március 1-től bevezette a jogalkotó a kifogást. Ezzel kapcsolatban pusztán annyit jelzek, hogy nézetem szerint a jogorvoslati alanyi körbe a védő is beletartozik, annak ellenére, hogy a törvény nem emeli ki, nem nevesíti. Abból következtethető, hogy a védő az elsőfokú eljárásban fellebbezhet ellene, akkor itt is fennáll a jogosultsága.
[3] Ld. részletesebben Szabó András: A büntetőjog reformja - reform büntetőjoga. Jogtudományi Közlöny, 1988. 8. sz.
[4] A kétfokú perorvoslati rendszer - csakúgy mint az egyfokú - nem ismeretlen más államok szabályozásában sem. Példaként említem meg a John McEnany által részletesen kifejtett amerikai államokét. "A legtöbb amerikai államban kétfokú fellebbezés van. A bűntett miatt folytatott eljárásban hozott első fokú ítélet az első fellebbezési fórumhoz kerül, amely az első fokú tárgyalás gyorsírói jegyzőkönyve és a felek által benyújtott iratok (brief) alapján, a felek meghallgatása után hozza meg döntését. A döntés érdemben lehet: helybenhagyás, hatályon kívül helyezés, megváltoztatás vagy új eljárás elrendelése.
Ha az elsőbírósági ítélet halálbüntetést szabott ki, az ügy második és utolsó fokon közvetlenül az állami legfőbb bíróság elé kerül. A másodfokú határozat ellen kizárólag jogkérdésben - fellebbezésnek van helye az állam legfelsőbb bíróságához. A fellebbezési bíróságok szaktanácsai határozatuk szótöbbséggel hozzák és mindenkor írásba foglalják. A többség által leszavazott bírák különvéleményüket ugyancsak elkészíthetik és e különvélemények (dissenting opinions) a döntéssel együtt kerülnek publikálásra. A szövetségi büntetőeljárásban is két fellebbezési fórum van. A rendes fellebbezési eljárásban a fellebbezési bírósághoz csak jogkérdésben lehet fordulni, annak megítélésében azonban, hogy mi a jogkérdés, a szövetségi bíróságok igen liberálisak. Ezt az teszi lehetővé, hogy jogkérdésnek tekinthető a következők eldöntése: vajon a bizonyított tények elegendőek-e ahhoz, hogy a terhelt bűnösségét "okszerű kétség nélkül" ("beyond a reaspnable doubt") meg lehessen állapítani." John McEnany: Bűnügyi nyomozás és büntetőjogi felelősségre vonás az Amerikai Egyesült Államokban. III. rész. Rendészeti Szemle: 1993/1. 21-29.
[5] Az Alkotmánybíróság is foglalkozott a perorvoslatok kérdésével, melynek során megállapította; hogy "a hatályosnál sokkal részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud garanciát adni arra, hogy minden eseti bírósági döntés tökéletesen megfeleljen az anyagi igazság követelményének." (1437/B/1996. AB hat., ABH 1998, 672, 674.
[6] A védői fellebbezési jog nem mindenhol ilyen egyértelmű. Az angol jogrendszerben - például - nem alanyi jog a fellebbezés joga, annak megengedhetőségéről külön bírói döntés születik. Nem támadható a mérlegelés, a bizonyítékok értékelése, a bűnösségi körülmények számbavétele. Fellebbezés esetén a megengedhetőség kérdésének elbírálásához - az ügyvédnek részletes és írásban konkrétan megindokolt okát kell adni a jogorvoslati kívánalomnak, tehát nem elégséges a vádlotti vagy védői bejelentés, hogy az ítélet ellen fellebbezéssel élnek és majd esetlegesen a másodfokú eljárásban fejtik ki annak indokát. Ld. Zamecsnik Péter: Eltérő hagyományok, hasonló gondok (beszámoló az Angol-Magyar Büntetőpolitikai Vitafórumról). Kriminológiai Közlemények, 1991. 38-39. 120.
[7] "Az ártatlanság vélelme, az anyanyelv szabad használatának elve, a tárgyalás nyilvánossága ugyanúgy érvényesül az eljárás jogorvoslati, mint bármely más szakában. Ez vonatkozik a védelem alapelvére is, sőt ennek jelentősége a jogorvoslati eljárásban fokozottabb." Cséka Ervin: A büntető jogorvoslatok tana. Bp. 1985. 67.
[8] Az Egyesült Államokban a rendes fellebbezési eljárásban a fellebbezési bírósághoz csak jogkérdésben lehet fordulni, annak megítélésében azonban, hogy mi a jogkérdés, a szövetségi bíróságok igen liberálisak. Ezt az teszi lehetővé, hogy jogkérdésnek tekinthető annak a - kontinentális jogrendszerekben ténykérdésnek tartott kérdés - eldöntése is: vajon a bizonyított tények elegendőek-e ahhoz, hogy a terhelt bűnösségét "okszerű kétség nélkül" ("beyond a reasonable doubt") meg lehessen állapítani.
[9] A hatályos német jogban a rendes perorvoslatok:
- a panasz (Beschwerde), amely végzések és határozatok ellen nyújtható be tény- és jogkérdésben;
- a fellebbezés (Berefung), amely ítélet ellen nyújtható be tény- és jogkérdésben;
- a semmisségi panasz (Revision), amely ítélet ellen nyújtható be, de kizárólag csak jogkérdésben.
A rendes perorvoslatok devolutív és szuszpenzív hatásúak, azaz a velük megtámadott határozatot magasabb fórum elé viszik és annak döntéséig rendszerint nem hajtható vére a megtámadott határozat.
[10] "A védő a fellebbezési jogát a vádlott akarata ellenére is gyakorolhatja, mert a vádlott olykor saját érdekeit sem képes felismerni a jogban való járatlansága folytán, s így ez a körülmény a védelem elvének érvényesülését nem gátolhatja. A védő önálló fellebbezési jogát tehát garanciális szempontból is igen fontos, amellett kiegészítése a védő általános eljárási jogosítványainak." Cséka Ervin-Király Tibor - Kratochwill Ferenc - Szabóné Nagy Teréz - Vargha László: Magyar Büntető Eljárási Jog II., Bp. 1982. 199.
[11] Az 1998/1999-ben végzett empirikus kutatásom során végzett kérdőíves felmérés adatai alapján csak ritkán fordul elő, hogy védő egyedül, a terhelt tudomásul vétele ellenére/mellett fellebbezzen. Az egyedüli védői fellebbezés nem keverendő össze a védői önállósággal, annak legfeljebb csak része.
[12] A szabályozást helyeselte megjelenésekor már Mátyás Miklós is: "A Be. csupán annyit tartalmaz, hogy a védő a vádlott hozzájárulása nélkül is fellebbezésre jogosult, s ez a megfogalmazás azért is helyesebb, mert nem utal a terhelt és a védő érdekeinek összeütközésére." Mátyás Miklós: A büntetőeljárásról szóló törvénynek a fellebbezésre, a perújításra és a törvényességi óvásra vonatkozó egyes rendelkezéseiről. Magyar Jog, 1973/7. 393.
[13] A "védőügyvéd" kifejezést két okból is helyénvalónak és követendő terminus technikusnak tartom. Egyrészről kiderül belőle, hogy a védelmet ügyvéd látja el, aki hivatásos, nem laikus. (Az új Be. - üdvözlendően - már csak ügyvédet enged védőként eljárni.) Másrészről megkülönbözteti a védelmet ellátó ügyvédet a többi, büntetőeljárásban is résztvevő ügyvédtől, pl. a sértett, egyéb érdekelt jogi képviselőjétől, az új Be. szerinti tanú ügyvédtől, stb., akiknek a jogállása egészen más mint a védőé.
[14] J. I. Sztecovszkij (Moszkva): A védő álláspontjának kialakulása a büntetőeljárásban. Magyar Jog, 1970/3. 1B3.
[15] "Az ítélet megalapozott, ha a bíróság az ügy minden irányú, teljes kivizsgálása és a felvett összes bizonyíték alapján, valamennyi tényadat egybefüggő, helyes mérlegelése után, a bűnösség kérdésével és a cselekmény elkövetési körülményeivel kapcsolatban az objektív igazságot megállapítja, és végül erre vonatkozó állásfoglalását okszerűen, a megvizsgálás és mérlegelés menetének és eredményeinek logikus előadásával fejti ki." Nagy Lajos: Fellebbezés a büntetőperben. Bp. 1960. 280.
[16] Nagy Lajos: ítélet a büntetőperben. Bp. 1974. 234.
[17] Megjegyzendő, hogy a mérlegelés törvényessége viszont minden esetben felülvizsgálható, így a védő részéről is sérelmezhető.
[18] Hegyháti István-Révai Tibor: Jogi képviselet és védelem. KJK, Budapest, 1964. 269-323.
[19] Ugyanakkor a legfrissebb sajtóhíradások szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága 2001. február végén elutasította (megalapozatlannak és elfogadhatatlannak ítélte) az egyik magyar panaszos kérelmét, aki az eljárás tisztességtelenségét (méltánytalanságát) panaszolta, mert az elsőfokú felmentő határozatot követően a II. fokú bíróság megállapította bűnösségét és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
[20] Bócz Endre - egyik szakmai konferencián elhangzott - jóslata szerint a jelenlegi 95-97%-os váderedményességi mutató az új struktúrában kb. 65%-ra eshet vissza.
[21] Appl. 1035/61, 1963 I. 17, X. v. Németország.
[22] Az EJEB 1998. március 27-én kelt ítéletének összefoglalása. Bírósági Határozatok 1999/2., 152-153.
[23] Az EJEB 1998. március 31-én kelt ítélet összefoglalása. Bírósági Határozatok 1999/2. sz. melléklet 19.
[24] EJEB, 1983. április 25-i ítélet (tanácsban) ('A' sorozat 64. sz.)
[25] Az EJEB 1998. március 25-én kelt ítéletének összefoglalása. Bírósági Határozatok, 1999/1., 77.
[26] Bírósági Határozatok, 2000/4. 143. eset 267.
[27] BH 1999/6., 248. sz. eset, 422.
[28] Cséka Ervin: Kétfokú fellebbvitel büntetőügyekben (egykor és ma) II. Az 1896. évi Bp. kétfokú fellebbviteli rendszere. Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára. Bp. 2000. 64.
[29] EJEB 1984. április 9-i ítélet (tanácsban) ('A' sorozat 76. sz.)
[30] Bírósági Határozatok, 1998/12. 54, 55. sz. esetek, 956-957.
[31] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának 1996. december 17-én kelt ítélete. BH 1998/7., 559-560.
[32] Cséka Ervin hangsúlyozza ki, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a kötelező védői esetekben a védő hiánya már abszolút eljárási törvénysértésként értékelendő. Cséka Ervin: A büntető jogorvoslatok alaptanai. Bp. 1985. 67-68.
[33] Nógrád Megyei Bíróság Bf. 150/1998. sz., Bírósági Határozatok: 1999/5. 198. sz. jogeset, 341-342.
[34] Bírósági Határozatok, 1996. 189. sz. jogeset.
[35] Bírósági Határozatok, 1998/6. 266. sz. jogeset, 421-422.
[36] Code de Procedure Penale, Art. 609. Dalloz, Párizs, 1992-93, 521.
[37] Ítélet hatályon kívül helyezése vétségi eljárásban. 49/1998. (XI. 27.) AB határozat.
[38] Ezzel kapcsolatos konkrét EJEB döntések: pl.: Eur. Court H. R., Delcourt judgment of 17. January 1970, Series A No. 11.; Eur. Court H. R., Monnel and Morris judgment of 2. March 1987, Series A No. 115.; Eur. Court H. R. Campbell judgment of 25. March 1992., Series A No. 233.
[39] Például ezzel kapcsolatos döntés: No. 18066/91, De. 6. 4. 94, D. R. 77-a p. 37.; No. 26808/95, Dec. 16. 1. 96, D. R. 84-A p. 164.
[40] "A büntetőeljárás alá vont személy ugyanis nem szenvedhet hátrányt az ügy elbírálásához, a munkateher csökkentéséhez szükséges eszközök hiánya miatt." Küng-Hofer, R.: Die Beschleunigung der Strafferfahrens unter Wahrung der Rechtsstaatlichkeit. Peter Lang, Bern, Frankfurt am Main, Nancy, New York, 1984. 41.
[41] Az 1998. szeptember 23-án kelt ítélet összefoglalása. Emberi Jogi Füzetek, A Bírósági Határozatok Melléklete, 1992/2. 67.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem (Pécs).
Visszaugrás
