A Bűnügyi Oktatók Találkozójának 2000. május 26-i programja szerint Szabó András akadémikus az "Alkotmánybíráskodás és a hatályos büntetőjog" címmel tartott előadást. Az előadásban szó volt az alkotmányos büntetőjogról és név szerint említett, mint ennek a fogalomnak az ellenzőjét. A reagálásra megszabott rövid idő csak a tézisek felsorolására adott lehetőséget. A büntető törvényhozás alkotmánybírósági kontrolljára vonatkozó nézeteimet ebben az írásban foglalom össze. Mielőtt erre sort kerítenék, néhány szót a tankönyvek tartalmáról, amelyről szintén említés történt az előadás első részében. A tankönyvként előírt Büntetendőség-Büntethetőség című tanulmánykötetről megjelent, hogy azon a "25 oldalon olvasható 81 bekezdés többsége szó szerinti átvétele az AB határozatok indokolásának"1. A tanulmánykötet azért tartalmaz ilyen bőséges részleteket a határozatokból, hogy tananyagként a hallgatók megismerhessék a döntések indokolását is.
Az 1999-es átdolgozott kiadásban2 megjelent a "Dogmatika-filozófia" című tanulmányom már nem csak az Alkotmánybíróság határozatait ismerteti, hanem Szabó András publikációiban foglaltakra is reagál. Az említett publikációk jól mutatják azt az elméleti felfogást, amely a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok többségének előadóját vezette. Ez az elméleti háttér a szocializmusból örökölt büntetőjogi fogalomból indul ki, és a dogmatikát is ehhez a büntetőjogi fogalomhoz kapcsolja. A büntetőjog alkotmányos jelzőnek szerepét az átmenet idejére szólóan már korábban is elismertem. A jogállamban viszont a jelző felesleges, s ezt többoldalú érveléssel támasztom alá. Az érvek között nem kívánok rangsorolni, csak felsorolásként:
a) az alkotmányos büntetőjog fogalma a szocialista büntetőjog fogalom ellenpárja,
b) a büntetőjogi dogmatikának a szocializmusban -állítólag - betöltött szerepéhez kötődik,
c) a jogbiztonságot és az igazságosságot nem különbözteti meg,
d) amely két értékelési alap a magyar alkotmánybírósági határozatokban is elkülöníthető.
Ad a) A szocializmus idején az uralkodó történelmi materialista filozófiai szemlélet nem volt megkérdőjelezhető, ezért a büntetőjog tudománya a jogfilozófiai nézeteket legfeljebb a történeti áttekintés szintjén tárgyalta.
A büntetőjog általános tanairól szóló monográfiában még olvasható volt a Binding-i normaelmélet. Ez az elmélet a büntetőjogszabályból következtetett a mögötte levő normákra, de a norma és a jogszabályok fogalma nem volt azonos. A szocialista monográfia szerzői megállapítják, hogy a Binding-i normaelmélet "közvetve a szokás büntetőjogi kútfő jellegének elismerését" jelenti. Ezt kritizálva adták meg a büntetőnorma új fogalmát, amely a "meghatározott formában közölt jogszabályoknak az összessége..." lett.3 Több tankönyv még ma is használja ezt a fogalmat. A büntetőjognak ez a fogalma nem is a jogi pozitivizmus, hanem a törvénypozitivizmus filozófiáján alapul, mert a törvény mellett más jogforrást nem ismer el.
Az átmenet első igazán jelentős büntetőjogi problémája - az igazságtétel és a jogbiztonság konfliktusa - volt. A miniszterelnök számára készült Szakvélemény a megoldást a legitimáció és a legalitás megkülönböztetésében vélte felismerni. A legalitásról és a legitimációról a Szakvélemény4 a következőket tartalmazta: A múlt rendszer nem rendelkezett legitimációval, mert a hatalom önkényesen, a nemzet megkérdezése nélkül alakította ki a hatalomgyakorlás intézményeit; erőszakkal határozta meg a tulajdonviszonyokat, az ország politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedését. A hatalom legitimációjának hiánya azonban nem jelenti a jog legalitásának hiányát. A jogot ugyanis lehet minősíteni, de létezését nem lehet valamely kritikai gondolattartalom (természetjog, joghelyességi maximuma, igazság, erkölcs) igazolásától függővé tenni. E szerint az elviselhetetlen vagy elfogadhatatlan jog is jog, mert a jog a hatalom által létrehozott és szankcionált szabályrendszer - mondja a Szakvélemény.
A Szakvélemény szerint a korábbi magyar jog legalitásából és a jog kontinuitásából következik, hogy egy cselekmény jogellenességét csak az elkövetés időpontjában hatályban volt jogszabályhoz képest lehet megállapítani. Ez a tétel a jogbiztonság követelményének tesz eleget. A pozitív joghoz kötöttség teremti meg a jogbiztonságot, a jogkövetkezmények előre kiszámíthatóságát és kivonja az ítélkezést a rögtönzések és a bírói önkény világából.
A Szakvélemény a büntetőjogi dogmatikának kifejezetten nem tulajdonít legitimáló funkciót, de a visszaható hatály tilalmát a törvényhozóra feloldja a már elévült bűncselekmények üldözését illetően. A Btk. 2. §-a ez idő szerint - mondja a Szakvélemény - olyan szabályt tartalmaz, hogy egy már elévült bűncselekmény büntethetősége nem éleszthető fel, mert ez a "felélesztés" súlyosabb elbírálást maga után vonó szabály lenne, s mint ilyen sértené a visszaható hatály tilalmát. Viszont a Szakvélemény szerint a törvényhozónak, természetesen, jogában áll, hogy a Btk. szabályait újabb törvényben megváltoztassa, beleértve az idézett 2. §-t is. Következésképpen a visszaható hatály tilalma csak a jogalkalmazókra érvényes és a Szakvélemény nem tulajdonított ennek az elvnek a törvényhozót is kötő erőt. Ezért juthatott arra a következtetésre, hogy a büntetőjogi dogmatika és jogértelmezés elvei szerint nincs akadálya a Btk. egyes rendelkezései olyan értelmű megváltoztatásának, amely kivételesen lehetővé tenné egyes, már elévült bűncselekmények utólagos elbírálását.5 A Szakvélemény a jog és a jogszabály azonosságát elfogadva tagadott minden olyan értéket, amelyhez a törvényt viszonyítani lehetett volna.
A nullum crimen sine lege elvet a felvilágosodás filozófiája dolgozta ki és Európában már a XVIII. századtól kodifikálták.6 A Szakvéleményben kifejtett az az álláspont, amely szerint a nullum crimen sine lege elv csak a jogalkalmazásra vonatkozik, megfelelhet az átmenet érzelmileg fűtött igazságosság koncepciójának, de nem felel meg a jogállam jogfilozófiai felfogásának, amely a hivatkozott elvet az alkotmányos jelzővel el nem látott büntetőjog alkotmányos alapjának tekinti és nem csak a különös részre, valamint a jogalkalmazásra vonatkoztatja. Az elv - jelző nélkül is - magába foglalja
- a súlyosabb büntető törvény visszaható hatályának,
- a határozatlan büntető törvény és jogkövetkezmény,
- a büntethetőséget alapító és a büntetőjogi szankciót szigorító szokásjog, illetve bírói jog, valamint
- a büntethetőséget megalapozó, vagy szigorító analógia tilalmát.7 Ezeket a tételeket a jogtudomány a jogállamokban már régen kidolgozta és mind a törvényhozás, mind a büntetőjogi gyakorlat alkalmazza.
A büntetőjog fogalma mellett az alkotmányos jelző legfeljebb a szocialista jelző hangsúlyozott ellentéte, de a büntetőjog alatt változatlanul csak a jogszabályokat érti. Ha az átmenet idején nem elég a szocialista jelző félretételével kifejezésre juttatni a szembenállást a szocialista jogfilozófiai felfogással és az ezen alapuló Szakvéleménnyel, akkor mutatis mutandis érvényes az alkotmányos jelzőre is, hogy az Alkotmánybíróság döntése tudatosan szubjektív és történelmileg kötött: még abban az esetben is, ha az Alkotmánybíróság abszolút értékeket deklarál, ezek saját korának szóló értelmét fedik fel.8
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
