Dr. Dudás Ferenc: Ment-e a hozzászólások által az értekezleti világ elébb? (Jegyző, 2014/1., 49-50. o.)

(Avagy: miért /ne/ szóljunk, illetve mikor szóljunk hozzá az értekezleteken)?

A Jegyző és Közigazgatás szinte valamennyi eddigi lapszámában helyet és teret adott a Lazíts! rovatnak, amely immár hagyományt teremtve - könnyed hangvételű, a humort sem nélkülöző stílusban - tűzte és tűzi tollhegyre azon kérdéseket, amelyek által jobbá, szakszerűbbé tehető a mindennapokban végzett felelősségteljes igazgatási, szakmai tevékenység. Mivel a Tisztelt Olvasók megkedvelték ezeket az írásokat, a jegyzo.hu felületén bővítettük az e körbe tartozó kérdések áttekintését: a Lazíts! szerzője, Dudás Ferenc az "e-Lazíts!" sorozat cikkeivel - amelyek a szervezeti kultúra fejlesztésével és a vezetői tevékenység hatékonyabbá tételével foglalkoznak - kalauzolja el Önöket Szervezet Land-be.

Már a korábbi Lazíts! anyagokban is többször utaltunk rá, s jeles költőnk, Vörösmarty Mihály is legendás gondolatban tette fel a kérdést: "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" Nyomban adódik és fel is kínálja magát az alkotó adaptáció lehetősége, mivel a Gondolatok a könyvtárban ezen dilemmája a hazai hivatali és szervezeti világban könnyen átfordítható, a permanensen csúcsrajáratott értekezletesdi ily módon történő megközelítésére. A párhuzam szinte kínálja magát. Azért, mivel a műfaj napjainkban is folyamatos reneszánszát éli. Igen, az - évtizedek óta töretlenül taroló - értekezletesdiről van szó, amely sok helyen már felér egy kisebb cunamival. A vezetők - részben, vagy többségben - szinte mindent ettől várnak, erre esküsznek, mivel mindig kéznél van. Nem sokat kell tenni, csak össze kell hívni. Kérdés: mit és mennyit érünk el vele?

Hozzáértők szerint a közigazgatásban (de az azon túli világban is) az értekezlet műfaja olyan alap-intézmény, amely ha kell áldás, de ha nem, akkor mindenképpen átok. Utóbbi lehet azért, mivel nem hiteles adatok szerint a hivatali (államigazgatási, önkormányzati világi) munkaidő-alap mintegy 25-35%-át ezek az akciók és aktusok teszik ki, illetve viszik el. Vagyis transzformálják "inhatékonnyá". Mindezek miatt joggal merül fel a kérdés, hogy ha ez olyan fontos és ilyen neuralgikus problémát jelent, akkor miért nem alakult ki ennek a hazai közigazgatásban (szakmai közgondolkodásban) megfelelő kultúrája. Miért nincs intézményes és módszertani háttere, s leginkább a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható szituációkincse? Vagy éppen: miért hiányzik az ellenszere? Ennek oka talán leginkább abban lehet, hogy - különösen az utóbbi években - olyan mértékű a változás a különböző vezetői pontokon, amely miatt csak: a folytonos változás állandó. A sok új belépő miatt számos helyen még a legnyitottabbak sem tudják kitől felszívni, illetve ellesni azt a gyakorlati muníciót, a vezetési létalap mesterfogás-készletét, amely - az érintettet - rövid-, vagy legalább középtávon az idővel való hatékony gazdálkodás mesterévé, illetve túlélő művelőjévé avathatná.

A fentiek miatt a téma változatlanul az irodák, a hivatal tinta ízű tengerében és a folyosókon hever. Ezúttal azt járjuk körbe, hogy miként viselkedjünk az Értekezlet magasztos, immár életünk fontos keretét képező intézményében.

Vegyük is nyomban górcső alá, s kezdjük is meg a képzeletbeli meetinget. Nézzük meg: Miért (ne) szóljunk (mindig) hozzá az értekezleteken?

Egy régi hivatali anekdota szerint valamikor a hőskorszakban került sor az alábbi esetre:

A kellően megszervezett - és bizonyára jól előkészített - megbeszélésre az érintett (nem éppen szűkszavú) kolléga legalább egy órával később esett be. Mindez azonban nem zavarta a következőkben, ugyan elnézést kért a késésért, de mindez nem gátolta meg mindabban, amit a későbbiekben tett, jelesül;

• szenvedélyesen utalt arra, hogy bár nem tudja mi a napirend;

• az anyagokat sem olvasta;

• ennek ellenére elmondaná véleményét és szakmai álláspontját,

• s természetesen a vitában is részt venne;

• ezt követően egy órán át összefüggően beszélt, természetesen az ott lévők, az értekezleten ülők nagy-nagy, sőt, nem kis örömére.

Hát, neki legyen mondva: sikerült kiragyognia a tömegből. Tudta fokozni az ásítozók számát és viharos gyorsasággal nyomban kivívta magának a többiek méltó utálatát.

E példa is azt mutatja, hogy az értekezleten résztvevőknek érdemes odafigyelnie a kellő és megfelelő ütemérzékre, valamint a kedvező formaidőzítésre. Ha ezt valaki nem méri fel, akkor talán jobb, s az a legildomosabb, ha nem akar mindenáron kiragyogni az éppen aktuális tömegből. E dilemmák okán egyébként mindig igen nehéz megtalálni azt az előremutatóan építő középutat, amely minden érdekelt számára kiegyensúlyozott és vállalhatóan fenntartható. Ebből fakadóan indokoltan merül fel a kérdés: mire figyeljünk értekezleti ügyeink, megnyilvánulásaink gyakorlati (terepen történő) kivitelezésénél?

Vegyük is sorra a legfontosabb eseteket és kerüljük el az ebből adódó csapdákat. Ezek körében például feltétlenül figyeljünk oda arra, hogy:

• ne ragaszthassák ránk az ún. "ügyeletes hozzászóló" címkéjét, amely szerint úgyis itt van közöttünk az, aki nem más, mint: hozzászólás bármiről, akárhol, bármikor!

- 49/50 -