A XX. században felgyorsult globalizációs folyamat eredményeképpen a XXI. századra az emberek mind könnyebben ismerkednek meg és kötnek házasságot vagy ezen kötelék nélkül alapítanak családot. Sajnos a kezdeti boldogság helyét gyakran veszi át a csalódás, a kiábrándulás, melynek következtében a család felbomlik. Még azon szülők és gyermekek számára is komoly megpróbáltatást jelent a szülői felügyelet, a kapcsolattartás és a gyermektartás kérdésének rendezése, akik azonos állam állampolgárai és egy országban élnek, a vegyes összetételű családoknak pedig még nehezebb dolguk van.
A nemzetközi elemet tartalmazó családjogi jogviták nemcsak az érintetteket, hanem a jogalkotókat és a jogalkalmazókat is kihívások elé állították, mely kihívásnak sikerrel tettek eleget. Az elmúlt fél évszázad során az Európa Tanács, az ENSZ, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia és az Európai Unió is jelentős dokumentumokat bocsátott ki, a hozzájuk kapcsolódó testületek pedig hasznos iránymutatásokat adtak a szabályok alkalmazását illetően. Az uniós jogalkotás legfőbb célkitűzése volt, hogy családjogi ügyekben is megteremtse a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot és az előreláthatóságot. Mára a nemzetközi vonatkozású családjogi ügyek minden területe jól szabályozott, annak ellenére, hogy sem az Európai Unió, sem a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia nem kívánta az anyagi jogszabályokat egységesíteni, ezen a téren igyekezett meghagyni a nemzeti szuverenitást.[2] Jellemző ismérve a családokat érintő rendeleteknek és egyezményeknek, hogy rendkívül rugalmasak, hiszen nincs két egyforma élethelyzet vagy két egyforma család. Az irányadó jogszabályok esetében gyakran merül fel kritikaként, hogy a legjelentősebb kulcsfogalmak - szokásos tartózkodási hely, a gyermek ítélőképessége - nem lettek definiálva, ez a "hiányosság" azonban szintén a különböző élethelyzetekhez való rugalmas alkalmazkodást hivatott elősegíteni.
A határokon átnyúló családjogi jogviták esetén a legfontosabb dokumentumok közül elsőként az 1980-ban született Hágai Gyermekelviteli Egyezményt[3] emelem ki. A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében megalkotott 1980. október 25-én kelt, a gyermek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló egyezményhez szorosan kapcsolódik a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. évi Hágai Egyezmény. A Tanács a 2003/93 EU határozatában hatalmazta fel az Európai Unió tagállamait arra, hogy ratifikálják. Az egyezmény célja elsősorban a megelőzés, hiszen a gyermek legfőbb érdekét azzal lehet leginkább biztosítani, ha a jogellenes elvitel a szokásos tartózkodási helyéről meg sem történik. Amennyiben ez mégis megvalósul, a cél a lehető legrövidebb időn belüli visszavitel elérése, melyet többek között garantál az is, hogy az egyezménynek jelenleg 101 szerződő állam a tagja,[4] és alkalmazásának negyven éves tapasztalata van.
A Brüsszel IIa rendelet[5] továbbfejlesztette, néhol szigorította és kiegészítette a Hágai Gyermekelviteli Egyezményt. A jogalkotónak kiemelt célja volt, hogy korlátozza a gyermekvisszavitel megtagadásának lehetőségét.[6] Szabályozási körébe tartoznak a szülői felügyelet megállapításával, gyakorlásával, megszüntetésével, a kapcsolattartással, gyermekelhelyezéssel, jogellenes gyermekelvitellel kapcsolatos eljárások, valamint az állami gondoskodásba vétellel, és a nevelőszülőknél való elhelyezéssel összefüggő ügyek. A Rendelet felülvizsgálata 2015-ben kezdődött, melynek elsődleges célja volt, hogy megteremtse a könnyebb alkalmazhatóságot, biztosítsa a tagállamok közötti jobb együttműködést és fokozza az alapvető jogok érvényesülését.[7] Alapjául szolgált a 2014. áp-
- 261/262 -
rilis 15-én nyilvánosságra hozott Bizottsági jelentés.[8] Az Európai Unió Tanácsa 2019. június 25-én elfogadta az átdolgozott Brüsszel IIa rendeletet, melyet 2022. augusztus 1-jétől kell majd alkalmazni az uniós tagállamokban.[9]
A Tanácson belül hosszú időn keresztül vita tárgya volt, hogy házassági ügyekben milyen alapokon határozzák meg az alkalmazandó jogot. Mivel az egyeztetések hosszú távon sem vezettek eredményre, 2010-ben 14 tagállam (közöttük Magyarország) aláírta a megerősített együttműködésről szóló megállapodást, melyhez azóta további két tagállam csatlakozott és Róma III.[10] rendelet néven ismert.[11]
A határokon átnyúló családjogi vitákban komoly szerepe van az Európai Unió Bíróságának. A nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatali eljárás keretében kérhetnek iránymutatást, amennyiben valamely uniós rendelkezés alkalmazása során elbizonytalanodnak annak értelmezését illetően.[12] Az ítéletek minden tagállam bíróságának zsinórmértékül szolgálnak.
Tekintettel arra, hogy Magyarország nem csak az Európai Uniónak, hanem az Európa Tanácsnak is tagja, a vonatkozó uniós dokumentumokon kívül meg kell említenünk az Emberi Jogok Európai Egyezményének[13], valamint az Európai Szociális Chartának[14] a családra és a gyermekre vonatkozó rendelkezéseit[15], az Európa Tanács Gyermekjogi Stratégiáit, ajánlásait, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának releváns ítéleteit, melyek sok esetben a szülői felügyelet rendezésére vagy a kapcsolattartás szabályozására, illetve végrehajtására irányuló eljárások elhúzódása miatt indulnak.[16]
Hazánk az Egyesült Nemzetek Szervezetének is tagja, így a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt[17] is alkalmazni kell, melynek érvényre jutása felett nemzetközi szinten a Gyermek Jogainak Bizottsága, Magyarországon pedig az ombudsman őrködik. A New York-i Egyezménynek egyre fokozódó jelentősége van az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában is, hiszen a gyermek jogainak legszélesebb körű katalógusát jelenti.[18]
A gyermeket is érintő jogviták esetében - akár országhatáron belül, akár azon átívelően zajlanak - az eljárásban résztvevő személyek és hatóságok, valamint a szülők közös felelőssége, hogy a gyermek jogai biztosítva legyenek és legfőbb érdekét minden esetben szem előtt tartsák. A gyermeket megillető jogokat több jelentős dokumentum is rögzíti (A gyermek Jogairól szóló Egyezmény, az Európa Tanács Gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása[19]), a gyermek legfőbb érdekét pedig minden esetben egyedileg, az adott eset körülményeit mérlegelve kell meghatározni. Sokszor éppen ebből erednek a konfliktusok, mert az eljárás minden résztvevője (az anya, az apa és az eljáró hatóságok) mást tart a gyermek érdekének.
Egy családjogi jogvitának többféleképpen lehet nemzetközi vonatkozása. Előfordulhat, hogy a szülők állampolgársága különböző, ennek azonban nincs döntő jelentősége, sokkal inkább annak, hogy hol van a család szokásos tartózkodási helye. A konfliktust legjellemzőbben azok a helyzetek generálják, amikor a különböző állampolgárságú szülők, valamelyikük hazájában, vagy egy harmadik államban élnek, majd a kapcsolat megromlásakor egyikük a gyermekkel együtt visszaköltözik a saját - biztonságot nyújtó - szülőföldjére. Ha a kérdés lélektani oldalát vizsgáljuk teljesen természetes reakció egy szülő részéről, hogy egy párkapcsolati krízist követően saját eredeti családja közelében keresi a megnyugvást és a biztonságot. Ezek a szülők az esetek döntő többségben nincsenek tisztában azzal, hogy jogsértést követnek el, amikor hazaviszik magukkal a gyermeket és többnyire a másik szülő jogaira sincsenek tekintettel. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a gyermek jogait és legfőbb érdekét is sérti az önkényes szülői magatartás.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
