Országgyűlésünk a 2003. december 22-i ülésnapján elfogadta a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvényt. E sorok írójának a magyar törvénygyár futószalagjáról tavaly karácsony előtt lekerült szóban forgó termék iránti érdeklődését a Metro hírújság levelezési rovatában megjelent "recenzió" keltette fel. Egy szerfölött indignált környezetvédő az olvasói levelében úgy vélekedett, hogy ez a törvény a demokratikus jogállamiságot, az Alkotmányt, az emberi és állampolgári jogokat, valamint a környezetvédelmi érdekeket lábbal tipró justizmord. A törvény miniszteri indokolásába beleolvasva ezzel szemben arról értesülünk, hogy a törvény reménysugár és panacea a gyorsforgalmi utak hiánya miatti sanyarú helyzetünkben.
A kíváncsiság erős ösztökétől hajtva vizsgáljuk meg hát, hogy valójában mi az igazság?
Az objektív és tárgyilagos vélemény kialakításához először meg kell állapítanunk, hogy mi volt az előterjesztő célja a törvény megalkotásával, majd azt kell megvizsgálnunk, hogy a normaszöveg alkalmas-e a célzott hatások elérésére, illetőleg, hogy az valóban sért-e alkotmányos jogokat, vagy környezetvédelmi érdekeket.
A törvény általános indokolása a törvényalkotás célját azoknak a feltételeknek a megteremtésében jelölte meg, "amelyek garanciát nyújthatnak arra, hogy a korábban vállalt, és ma is elengedhetetlen feladatainkat most már valóban teljesíteni tudjuk." A recept tehát egyszerű: ha nem tudjuk teljesíteni valamilyen feladatunkat, nem tudjuk beváltani a társadalmi és politikai fórumokon tett ígéreteinket, nosza, alkossunk törvényt, s mindjárt menni fog minden, mint a karikacsapás.
A szarkasztikus megjegyzéseket indukáló miniszteri indokolást tegyük inkább egyelőre félre, s magát a normát vegyük kiindulási alapnak a törvényalkotó céljának meghatározásához. A törvény címéből és 1. §-ának (1) bekezdéséből arra vonhatunk következtetést, hogy
- a törvény megalkotásának egyik célja a gyorsforgalmi úthálózat, illetőleg fejlesztése közérdekűségének deklarálása - annak valódi, mögöttes célja pedig, feltehetően az általános szabályoktól való eltérés elvi megalapozása - volt. Az általános szabályoktól eltérő szabályozást motiválhatta az ágazati sajátosságok egyediségének - indokolt vagy túlértékelt - jelentőségének kiemelése, hangsúlyozása (ami már régóta kedvelt és meg nem szűnő törekvése a tárcáknak), ugyanakkor a kérdéses beruházások hatósági eljárásainak egyszerűsítésére, időigényének csökkentésére való törekvés is;
- a törvény indokolása szerint cél volt a gyorsforgalmi úthálózat építésében való lemaradás felszámolásához szükséges pénzösszegek törvényben való meghatározása is, mert a Magyar Köztársaság csak akkor felelhet meg a nemzetközi és a hazai társadalmi elvárásoknak, ha "nem csupán deklarálja a felzárkózás szándékát, hanem törvényben rögzíti azokat az összegeket, amelyek a feladatok teljes megvalósításához szükségesek."
Az elsőként említett - összetett, ám nyilvánvalóan pontatlan - célmeghatározás több kérdést is felvet:
1. mi tekintendő közérdek(ű)nek? A "közérdekű" szó a magyar Corpus Jurisban több helyen is előfordul különféle jelzős szerkezetekben (pl. közérdekű munka, közérdekű üzem, közérdekű bejelentés stb.), azonban annak tartalmát vagy a "közérdek" fogalmát egyetlen jogi norma sem definiálja. Adós marad ezzel a szóban lévő törvény normaszövege is, megelégszik annak kimondásával, hogy a gyorsforgalmú közúthálózat fejlesztése közérdekű és punktum. A miniszteri indokolás tesz ugyan egy erőtlen kísérletet, hogy a többségi, illetőleg a jelentős többségi és az elenyésző kisebbségi érdek szembeállításával valamilyen dodonai magyarázatát adja a kérdéses határozatlan jogfogalomnak, de ez a - végső soron jogalkalmazási - probléma megoldását vajmi kevéssé segíti elő. Továbbra is nyitva marad ugyanis például az a kérdés, hogy az érdekviszonyokat milyen személyi kör és milyen érdekek tekintetében kell vizsgálni, mert a többség-kisebbség viszonya, aránya azoktól függően változik. Az M5 autópálya továbbépítése példának okáért nem áll érdekükben az autópálya nyomvonalába eső ingatlanok - élethivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel foglalkozó - tulajdonosainak, érdekükben áll viszont az érintett térségben lévő települések lakóinak általában (valamint azoknak, akik nyerészkedési céllal, kapcsolati tőkéjüket kamatoztatva, néhány évvel ezelőtt éppen ott vásároltak ingatlant). Ha az érdekeltséget csak a nyomvonallal érintett ingatlantulajdonosok körében vizsgáljuk, a többség-kisebbség aránya egészen más lesz, mint hogy ha az érintett települések lakóit is bevonjuk az érdekviszonyok vizsgálatába. Az érintett településeken lakó és gépjárművel rendelkező személyeknek érdekük az autópálya továbbépítése, hogy jobb minőségű úton, gyorsabban és biztonságosabban közlekedhessenek. Az autópálya nyomvonala mellett lakóknak a zajhatás és a levegőszennyezés megnövekedése miatt már kevésbé. A személyi kör helyes vagy helytelen megválasztásán túlmutató kérdés, hogy a különféle közérdekek ütközése esetén (például az egészséges környezethez, a termőföldek megmaradásához, az egyéb természeti értékek védelméhez és a gyors, biztonságos közlekedéshez fűződő érdek) melyiknek legyen primátusa, illetőleg, hogy a közérdekek ilyetén összeütközését hogyan kell feloldani.
2. A gyorsforgalmi úthálózat en bloc közérdekű, vagy csak annak fejlesztése? A törvény címe szerint az egész gyorsforgalmi úthálózat közérdekű, a normaszöveg szerint azonban csak annak fejlesztése. Ez utóbbi értelmezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyorsforgalmi utak fenntartása, megerősítése, illetőleg az azok végzéséhez szükséges hatósági engedély megadását célzó eljárás nem élvez kivételes bánásmódot és elbírálást. Ez érthetetlen ellentmondás: a gyorsforgalmi út létesítése, bővítése közérdek, a meglévő gyorsforgalmi út fenntartása, megerősítése már nem az.
3. Milyen tevékenységet kell fejlesztésen érteni? A "fejlesztés" fogalom definiálását a törvény ugyanúgy elmulasztja, mint a "közérdek(ű)" fogalmának meghatározását, amely hiátus komoly jogalkalmazási problémát jelentene, ha a törvényt valóban alkalmazni kellene.
A valódi, a mögöttes cél is felvet kérdéseket:
4. A törvényalkotónak volt-e legális lehetősége az eltérésre? Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló - jelenleg még hatályos - 1957. évi IV. tv. (a továbbiakban: Áe.) 3. §-ának (6) bekezdése tételesen felsorolja azokat az eljárásokat (ügyeket), amelyekben a törvény szabályait csak szubszidiárius normaként kell alkalmazni. A hivatkozott törvényhely (8) bekezdése pedig kimondja, hogy a (6) bekezdés hatálya alá nem tartozó eljárásokra vonatkozó jogszabályok az Áe. rendelkezéseitől csak akkor térhetnek el, ha az eltérést az Áe. megengedi. Minthogy a gyorsforgalmi úthálózat közérdekűségének kimondása és a fejlesztésével kapcsolatos hatósági eljárások nem tartoznak az Áe. 3. §-a (6) bekezdésének hatálya alá, a tv. 1. §-ának (3) - az Áe.-t szubszidiárius normává degradáló - bekezdése az Áe. 3. §-ának (8) bekezdésébe ütközik. A törvény megalkotásának előkészítési fázisában ezt a körülményt az igazságügyi miniszternek észlelnie kellett volna és - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 24. § (1) bekezdésében előírt felelősségénél fogva - intézkednie kellett volna, hogy a kifogásolt rendelkezés a törvényjavaslatból kikerüljön.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
