A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, közismert nevén a Brüsszel IIa. rendelet felülvizsgálata az Európai Bizottság kezdeményezése alapján kezdetét vette. A Brüsszel IIa. rendelet hatálybalépése - illetve kötelező alkalmazásának időpontja[1] - óta eltelt tíz év a tapasztalatok összegzésére és a felmerült bizonytalanságok kiküszöbölésére ösztönözte a jogalkotót.
Ennek az időszaknak az irányadó jogalkalmazási eredményeivel és az esetleges jogbizonytalanságok kezelésével számos tanulmány is foglalkozott, amelyek közül elsőként Anatol Dutta és Andrea Schulz: A gyermeket érintő, határon átnyúló ügyek európai szabályozásának első sarokpontjai: Az Európai Unió bíróságának joggyakorlata a Brüsszel IIa. rendeletet érintően a C ügytől a Health Service Executive ügyig[2] című elemzését ismertetjük. Majd bemutatjuk Paul Beaumont, Katarina Trimmings, Lara Walker és Jayne Holliday: Jogellenes gyermekelvitel: az Emberi Jogok Európai Bíróságának legújabb gyakorlata[3] című közös tanulmányát, amely a strasbourgi bíróság gyakorlatát vizsgálja a jogellenes gyermekelviteli ügyekben a Brüsszel IIa. rendelet alkalmazására is kiterjedően. Végül Ian Curry-Sumner és Maria Wright: A Brüsszel IIa. rendelet 15. cikke - két nézőpont a Csatorna két oldaláról[4] című tanulmánya szolgál tanulságul a kontinentális jogrendszerekben kevésbé ismert jogintézménnyel, a joghatóság átruházásával kapcsolatban.
"Mióta 2005-ben a Brüsszel IIa. rendelet a nemzeti bíróságok számára is alkalmazandóvá vált, az Európai Unió Bíróságát (Bíróság) is az európai családjogi bíróságok körében üdvözölhetjük."[5] Ezen új feladatkörében eljárva a Bíróság számos ügyben nyilvánított véleményt a rendelet értelmezése kapcsán, amelyek elemzése az uniós családjog folyamatosan formálódó területét is jellemzi.
A gyermeket érintő, határon átnyúló ügyekre irányadó nemzeti és nemzetközi jogforrások sokrétűségét gyarapította a Brüsszel IIa. rendelet, uniós dimenziót teremtve ezen ügyek eljárásjogi vonatkozásainak. Nem elhanyagolható következménye a jogalkotásnak, hogy ezáltal a Bíróság a rendelet szabályait értelmező előzetes döntések útján nyújthat segítséget a nemzeti bíróságok számára, elősegítve az egységes joggyakorlatot az EU egész területén.[6] A szerzők már a nyitó gondolatok között leszögezik, hogy "a gyermeket érintő ügyekben az időtényezőnek fontos szerepe van: a gyermeket érintő, határon átnyúló vita voltaképpen versenyfutás az idővel", ezért is követeli meg a rendelet a hat héten belüli döntéshozatalt, ami mit sem ér, ha Luxembourgban az eljárások hosszan elhúzódnak. Ennek elkerülése érdekében a Bíróság eljárásrendjét az előzetes döntéshozatali ügyekben a sürgősségi eljárás (urgent procedure, procédure préjudicielle d'urgence - PPU) bevezetésével modernizálták, amely a jogellenes gyermekelviteli tényállások kapcsán lehetővé teszi a gyors állásfoglalást. "Az alkalmazott eljárástól függetlenül, amikor a Bíróság előzetes döntést hoz, nem dönti el az ügyet, mindössze az uniós jog kötelező értelmezését nyújtja, amit a szóban forgó ügyben alkalmazni kell."[7] A sürgősségi eljárás nemcsak a tagállami bíróság kérésére, hanem hivatalból is alkalmazható, és
- 45/46 -
rendkívüli előnye, hogy a Bíróság elé utalt ügyet két hónapon belül elintézhetővé teszi. Egy másik körülmény, ami megkönnyíti a jogellenes gyermekelviteli ügyekben történő gyors előzetes döntéshozatalt, az a Lisszaboni Szerződés azon módosításából fakad, miszerint a tagállamok valamennyi bírósága fordulhat kérdéssel a Bírósághoz, nem szükséges kimeríteni a nemzeti jog szerinti valamennyi jogorvoslatot.
A Bíróság az első idevágó döntésében, a C-ügyben[8], a rendelet hatályának értelmezése kérdésében foglalt állást. A svéd hatóság két gyermeket nevelőszülőkhöz történő elhelyezésük érdekében vett gondozásba, e döntés Finnországban történő végrehajtásával függött össze az előzetes döntéshozatali kérelem. A Bíróság egyrészt megállapította, hogy a gyermek gondozásba vétele korlátozza a szülői felelősség gyakorlását, mivel a gyermek tartózkodási helyének a meghatározása - ami a szülői felelősség lényeges eleme - a hatóságra száll át. Másrészt foglalkozott a polgári ügyek (civil matters) fogalmának a közjogi döntésektől való elhatárolásával, és a fogalom autonóm és független értelmezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy "valamennyi eljárás, amely érinti a szülői felelősséget, polgári ügynek tekintendő"[9]. Tehát szemben az ügy lex fori szerinti minősítésével, a Brüsszel IIa. rendelet alkalmazása során a gyermekvédelmi hatósági intézkedések is a rendelet hatálya alá tartoznak. Ezt erősítette meg a Bíróság az A-ügyben[10], valamint a HSE-ügyben[11] is. Utóbbi esetben egy Írországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező tinédzser angliai zárt intézményben történő elhelyezését rendelte el az ír bíróság a gyermek nagykorúságának eléréséig, a szülői felelősséggel felruházott közigazgatási szerv - a Health Service Executive (HSE) - egyetértésével. Azaz, "a nemzeti jog szerinti közjogi intézkedések is a rendelet hatálya alá tartoznak, ha érintik a szülői felelősség gyakorlását"[12], még ha annak jogosultja egy közigazgatási hatóság is.
A bíróság joghatóságát főszabályként a gyermeknek a bírósághoz fordulás időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helye alapozza meg, amit a gyermek szokásos tartózkodási helyének az utólagos - akár jogszerű - megváltozása sem befolyásol (perpetuatio fori). "A joghatóságnak a gyermek szokásos tartózkodási helyéhez történő kapcsolásával az európai jogalkotó igyekszik biztosítani, hogy a gyermekhez helyileg legszorosabban kötődő bíróság döntsön a gyermek legjobb érdekéről."[13] Az A-ügyben a Bíróság - autonóm értelmezés során - egy Svédországból Finnországba utazó, majd ott néhány hónapig tartó "vándorló" életmódot folytató pár gyermekének gondozásba vételével kapcsolatban határozta meg a szokásos tartózkodási hely kritériumait, melyet a tagállami bíróságoknak az eset összes körülményeit figyelembe véve kell vizsgálniuk. Ide tartozik az odautazás és az ott-tartózkodás időtartama, rendszeressége, körülményei és indokai, valamint a gyermek állampolgársága, az iskolába járás feltételei, a nyelvtudás, továbbá a gyermek családi és társadalmi kapcsolatai, úgyszintén a szülők letelepedési szándéka. A Mercredi-ügyben[14] a csecsemők szokásos tartózkodási helyének értelmezésével kapcsolatban foglalt állást a Bíróság, döntőnek találva a gyermeket gondozó szülő szokásos tartózkodási helyét, különös tekintettel az szülő szándékaira.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
