A címben olvasható minősítést Irk Albert (1884-1952) egykori kedves tanítványa Losonczy István fogalmazta meg egy 1937-ben megjelent könyvében, ahol Erich Kaufmann, Wilhelm Sauer, Walter Schönfeld, Alfred Verdross és a magyar jogfilozófusok közül Horváth Barna és Moór Gyula társaságában említi meg mestere nevét. Sőt Moór mellett Irk jogszemléletét tartja a "legkifejezettebben" megfogalmazott "szintétikus" álláspontnak.[1] De hasonló megállapítást tesz a két világháború közötti korszakot később kíméletlen, ortodox marxista kritikával ábrázoló Szabó Imre is, amikor Irket Losonczy és Hegedüs József[2] társaságában a "szintetikus módszer hívé"-nek nevezi.[3] E kevéssé ismert jellemzés okát, alapját - egyszóval Irk jogbölcseleti munkásságát és jogszemléletét - szeretné e tanulmány röviden bemutatni.
Irk, mint a hazai büntetőjog és kriminológia, valamint nemzetközi jog elismert művelőjének munkásságával az utóbbi negyed században sokan, az életmű sokrétegűsége okán sokféle megközelítésben foglalkoztak.[4] Az eddig közzétett írások, válogatott publikációinak és kiadatlan kéziratainak közzététele,[5] valamint a tiszteletére megjelentetett emlékkönyv[6] Irk életműve előtti tisztelgés, méltatás és csupán kevésbé a beható értékelés feladatát vállalták fel. A jövő tudománytörténészének lesz a feladata, hogy e sokoldalú, a hazai jogtudományban számos kérdésben újító hatást gyakorló jogtudós munkásságát monografikus jelleggel feldolgozza, és ebben egy fejezet erejéig, mint a hazai jogbölcselet egyik számon tartandó művelőjét bemutassa. Természetesen az életmű e szelete nem mérhető azokhoz a más tudományterületeken elért eredményekhez, melyek nevét - nem csak a határokon belül - ismertté tették, de mint látni fogjuk, számos tételesjogi munkájában előszeretettel foglalkozott a választott téma elméleti vonatkozásaival, illetve szívesen ütköztette nézeteit a kortárs jogbölcselet megállapításaival.
Érdemes itt utalni arra az el nem hanyagolható sajátosságra, hogy a büntetőjog és a nemzetközi jog az a két tételes jogtudományi ág, melynek művelői között gyakorta találunk a jogfilozófia művelőjeként számon tartott jogtudósokat. Elég itt csupán a magyar jogtudomány olyan kiválóságainak a nevét megemlíteni, akiket alapvetően jogbölcsészként tartanak számon, de a büntetőjog tudományához is affinitással bírtak, illetve e tárgykörben tankönyveket, monográfiákat írtak és esetenként büntetőjogot oktattak, mint például Pauler Tivadar, Pikler Gyula, vagy Somló Bódog.[7] Nyilvánvaló, hogy e tudományterületek elméleti, dogmatikai megalapozottsága áll a legközelebb a jogbölcselethez. De ez a vonzódás, mint Irk példája is mutatja fordítva is érvényesül, melyből mind az elmélet, mind a tételes jogtudományok, illetve azok művelői egyaránt profitálhatnak.
Irk jogfilozófiához való vonzódásának további jeleként értékelhetjük, hogy a pécsi egyetemen meginduló jogászképzés első, 1923/24. tanévében a "jogbölcselet" előadását Irk látta el. Minden bizonynyal e kényszerhelyzet szülte oktatási feladat nem volt terhére az egyébként "az anyagi büntetőjog és a bűnvádi eljárásjog" nyilvános rendes tanárának kinevezett professzornak. Sőt az első nyomtatásban megjelent publikációja is a Berlinben 1910-ben tartott nemzetközi jog- és gazdaságbölcsészeti kongresszusról való részletes tudósításként született meg, melyen maga is részt vett, mint éppen ott tartózkodó állami ösztöndíjas.[8]
*
Irk jogbölcseleti - illetve jogfilozófiai kérdéseket is boncolgató, de alapvetően tételesjogi - tárgyú írásai négy kérdéskör körül forognak: 1/ önálló jogkoncepció megalapozása, mely alapját képezi az általa főképpen művelt büntetőjog dogmatikai rendszerének, 2/ a jog értékelésének problémája, 3/ a jogérzet mint az ítélkezés immanens lélektani tényezője, 4/ büntetőjog-filozófiai kérdések tárgyalása, 5/ elmélettörténeti és kortárs nézetek bemutatása és kritikai vizsgálata. Az alábbiakban ezek rövid bemutatására kerül sor.
1/ Ezek közül elsőként - a címben is jelzett - általános jogbölcseleti felfogását, jogkoncepcióját érdemes rekonstruálni. Ennek korai megnyilvánulásával a Farkas Lajos tiszteletére Kolozsváron 1914-ben megjelent emlékkönyvben közzétett A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetőjogban című tanulmányában találkozunk, melyben valójában a Kelsen-féle - a Hauptprobleme der Staatsrechtslehre-ben kifejtett - "formalistikus jogtan" ismertetését és egyben kritikáját fogalmazza meg.[9] A mű legfőbb tételének a normatív és explikatív módszerek szigorú elkülönítését tekinti. Kelsen kiindulópontja Irk megállapítása szerint az a szemléleti felfogás, mely "áthidalhatatlan határválasztót von a levés (Sein) és kellés (Sollen), a tartalom és a forma között." Míg a természettudományok a van, a létező kauzális összefüggéseinek magyarázatára törekszenek, addig a jogtu-
- 128/129 -
domány a kellés ("miképp kell az embereknek cselekedniük"), a jogi jelenségek "alakjával" ("tisztán jogi geometria") foglalkozó tudomány - összegzi az ekkoriban formálódó kelseni jogtan lényegét.[10] Úgy véli, hogy a normatív és explikativ szemlélet egymástól ridegen elkülönítő formalizmusa Kelsent az általa meghaladni kívánt "Begriffsjurisprudenciához" vezeti.[11]
Irk szerint a jogtudomány feladata, miként Kelsen is vallja, a jogi fogalmak konstruálása, azonban ennek során tekintettel kell lennie arra, hogy valós társadalmi viszonyokat, emberi kapcsolatokat szabályoz, melyek "nem üres formák, hanem vérrel s hússal bíró dolgok". Wilhelm Wundt etikai alapvetését magáévá téve mondja Irk, hogy minden - lényegét tekintve általánosításon nyugvó - norma, így a jog, megállapításaihoz szükség van a tények vizsgálatára, ezért az explikativ szempontok nem mellőzhetőek.[12] Szűkebb szakterülete számára is ez a felismerés jelentheti a jövőt: "Az anyagi büntetőjog megújhodását nem az élettelen formalistikus jogtantól, hanem az életet a forma felé emelő criminologiától remélhetjük."[13] Vagyis az egyoldalú formalisztikus alapon nyugvó klasszikus büntetőjog normatív szemlélete számára az explikatív módszert meghonosító kriminológia eredményezheti annak megújítását.
Lényegében e gondolatkör található a két évvel később, 1916-ban A formális jogfilozófia a büntetőjogban című tanulmányában is.[14] Itt már néven is nevezi az Európában ekkoriban dominánssá váló modern irányzatot, amikor a Hermann Cohen nevével fémjelzett "új-kanti iskoláról" beszél, mellyel szemben további kritikai észrevételeinek során pontosítja saját jogfilozófiai kiindulópontját: "Eme... beható kritikai szemlélet... azt bizonyítja, hogy a »Sein« és »Sollen« világa nem két külön kategória, hanem a kettő egy egységes filozófiai szintézisbe olvad össze."[15] Itt találkozunk először a neokantiánus jogfilozófia egyik alapproblémájának tekinthető "szintézisre" utalással, mely a korszak jogfilozófusai számára "a" megkerülhetetlen kérdést jelentette. Irk saját álláspontját egyértelművé teszi, amikor azt vallja, hogy minden normának a forrását a valóságban, a Sollen világában kell keresni és csak ennek figyelembevételével nyer értelmet mindenfajta normatív elvárás megfogalmazása. Ezzel úgy véli, hogy a kanti/neokanti dualizmus "megdőltével" mindenfajta formális jogfilozófia alól kicsúszik a talaj. Ugyancsak fontos kérdést feszeget tanulmánya végén, amikor szembehelyezkedik a kanti hagyományból Kelsen által átvett tétellel, mely szerint a jogi norma megkülönböztető jellemzője heteronóm természetében keresendő. Ezzel Irk szerint az erkölcsi, vallási stb. normák esetében is ugyanúgy találkozunk heteronómiával, mint ahogyan a jog esetében is olyan parancsokkal, melyek nem állnak "idegenül" énünkkel szemben, melyeket ez emberi természetből folyó imperatívusznak lehet tekinteni, azaz autonóm jelleggel bírnak. Végső konklúzióként tehát megállapítja, hogy "minden jogi norma heteronóm-autonóm természetű".[16] E gondolatában is felfedezhetőek a szintézisre törekvés módszerének a jelei.
Irk jogkoncepciója a későbbiekben sem változott lényegesen, csupán kiegészült és némileg aktualizálódott. Büntetőjogi tárgyú nagyobb lélegzetű írásaiban, illetve tankönyveiben felismerhetőek a már '10-es évek közepén megfogalmazott gondolatok. Így az 1915. évi - kéziratos - Büntetőjogi előadásokban, majd az 1926-ban közzétett A büntetőjogi alapfogalmak módszertani kritikája címen megjelent könyveiben megismétli módszertani alapvetését.[17] Összefoglaló jelleggel a két kiadást megért, 1933-ban terjedelmesebb változatban megjelent A magyar anyagi büntetőjog című tankönyvként használatos monográfiájából érdemes idézni: "A jogban... tartalom és alak egymástól feltételezett. A tartalom szabja meg az alakot... Büntetőjogilag: a bűncselekmény dogmatikai fogalmában a normatív elemek fogják össze azt a tartalmat, mely kauzális elemekből tevődik egybe." Majd így folytatja: "[A] jogtudomány nem lehet el a tartalom explikatív szemlélete nélkül. Mert a jogi normák tartalmukat tényekből merítik, azon kauzális elemekből összetevődő tényekből, amelyek megállapítása csak explikatív úton történhetik meg. És éppen ebből ered a tartalom és alak kölcsönös egymásra hatása..., hogy nincs jogtartalom alak nélkül, aminthogy jogforma sincs azt meghatározó tartalom hiányában." Mindezt a büntetőjog és kriminológia kapcsolatában a következőkben illusztrálja: "A kriminológia..., amikor a bűncselekmények elkövetésének tényezőit explikatív módszertani kutatásával megállapítja, a bűncselekmény fogalmának csak a tartalmát nyújtja. A formális büntetőjogtan pedig a bűncselekmény normatív elemeinek felderítésével a fogalomnak pusztán a vázát szolgáltatta. A bűncselekmény pedig formában megjelenő tartalom. Kriminológia és formális jogtan így találkoznak össze a tudományok közös nagy ideáljának fókuszában."[18] Ez az a módszertani alapvetés - érvel Irk -, amelyen "a tartalomnak formába öntését,. a kauzális elemeknek joglogikai megkötésével a fogalmaknak kiépítését igyekszünk keresztülvinni."[19]
Az 1937. évi akadémiai székfoglaló értekezésében tovább árnyalja jogkoncepcióját. Itt is a Kelsen-féle "formalisztikus juriszprudencia" jelenti a kiindulópontot, mely Irk szerint minden értékelő (irracionális) szempontot igyekszik a jog fogalmi meghatározásából kiküszöbölni. Míg a "merev" pozitivizmus egyoldalú racionalizmust hirdet, addig a mindennapi élet valósága megköveteli az explikatív empi-
- 129/130 -
rikus, irracionális, vagy ahogyan már ekkor is nevezi, "metajogi" elemek figyelembevételét. Mindezt a korszak büntetőjogi jogalkotása fejleményeinek tükrében (pl. bűncselekmény tanában) látja bizonyítottnak. Példáit értelemszerűen a büntetőjogi normák világából meríti. Úgy véli, hogy az egyik legklasszikusabbnak tekinthető jogi normatípus elemzéséből a jogra vonatkozó általánosítások is levonhatók. Ekképp értékelhető a bűncselekményre, mint egy általánosnak tekinthető jogi jelenségre vonatkozó megállapítása: "A bűncselekmény, mint általában minden jogi jelenség, hármas megnyilvánulású: formai (szabály-, tétel-, normaellenes), tartalmi (mint bio-szociális életjelenség) és értékelt (a kor uralkodó szociáletikájából eredően elítélendő) magatartás. Ezen három elemből tevődik össze minden büntetőjogi fogalom struktúrája: a norma, a tartalom racionális és az érték irracionális elemeiből."[20] Vagyis a jog nem csupán norma, miként a merev pozitivisták - főképpen Kelsen és követői - gondolták, hanem egyben a valóságban megnyilvánuló konkrét életjelenség, melyet a jog az uralkodó morális megítélés alapján értékel, ítél meg. Irk komplex, vagy ahogyan hívei, vagy éppen kritikusai is említik, szintézisre törekvő jogkoncepciója a jog e hármas struktúrájának leírásában és megfogalmazásában ölt valójában testet.
Irk már e művében fontosnak tartja részletesen kifejteni a jog működésében (érvényesülésében) meghatározó szerepet játszó irracionálisnak nevezett értékelő elemmel kapcsolatos álláspontját. A jogalkalmazás terén a norma individualizációja megkívánja morális, illetve emocionális értékelő szempontok figyelembevételét, de a jogalkotás során is - érvel Irk - mind több irracionális-értékelő elem kerül megfogalmazásra magukban a jogi normákban, mint például a "jogérzet", a "méltányosság", "a dolog természete", "a jó erkölcsök", az "alapos ok", a "szerződési hűség és bizalom" stb., melyek a jogszabályi rendelkezésekkel szemben értékelő szempontokat tartalmaznak: "Így törik keresztül a jogpozitivizmus zárt normatív rendszere. Így válik a merev jog rugalmassá ezen irracionális elemek alkalmazásával, a jogszabály a konkrét esethez hozzáalkalmazhatóvá... Ezért hirdetik ma mind többen, hogy a bíró nem a törvénynek, hanem az örök jogrend szellemének van alávetve."[21] De, hogy ennek az örök jogrendnek mik az alkotó tényezői, óriási eltérésekkel lehet találkozni. Irk itt éles kritikával illeti az "új irányként" aposztrofált német fasiszta ideológiából táplálkozó "biológiai, faji természetjogi felfogást", a "vér és faj mítoszát", mint jogeszmét és vele szembe állítja a "keresztény kultúrnemzetek még ma uralkodó morálját", azt az értékvilágot, mely a keresztény kultúra elemeiből épül fel. Majd megfogalmazza saját természetjogias - a hazai jogfilozófiában ekkor is jelen lévő neoskolasztikus szemléletmódot tükröző - álláspontját, mely szerint "[a] pozitív jog szabályai felett ott látjuk azt a jogeszmét, mely a krisztianizmus forrásából ered."[22]
Irk - a második világháború vége táján írt, kéziratban hátrahagyott - utolsó jogbölcseleti tárgyú írásában szól bővebben a jog működésében meghatározó jelentőséggel bíró pozitív jogon kívüli "metajogi", valójában természetjogi elemekről.[23] A metajog fogalmát azért tartja előnyösebbnek, mert úgy véli, a természetjogi tradíció sokszínűsége - "kaméleon természete" - szükségessé tenné mindig annak tisztázását, hogy adott esetben konkrétan melyik teóriáról van szó. Majd megállapítja: "A jogi empirizmus a jog külső, fizikai alkatának a vizsgálatánál megrekedt. Nem akarta észrevenni, hogy ezzel csak a vázát adta a jelenségnek. De a jognak van ezen kívül belső metafizikai tartalma is. Ha a metafizika körébe ugyanis azt az ismeretkört foglaljuk, mely a tiszta ész vagy a tapasztalat útján nem szerezhető meg, úgy a jogban sok olyan elem rejlik. A jog az egyes tételes jogszabályokban, nemkülönben a bírói ítélkezésben való megjelenése bizonyítja, hogy számtalan olyan irracionális elem szövedéke, melyek nem racionalizálhatók, s így logikai síkra ki nem vetíthetők."[24] Mivel a jog az igazság megvalósítására törekszik, a jog "belső magva" nem írható le az ember alkotta "racionális fogalmi hálóval", hanem csupán a metafizika síkján ragadható meg. Ezért nem hunyhat szemet a jogtudomány "a jog belső immanens magva" felett.[25]
2/ A jog értékelésének problémája tipikusan neokantiánus kérdés. Irk egyik korai tanulmányában, a Jogtudományi Közlöny ötvenéves fennállásának alkalmából 1916-ban megjelent kötetben A jog értékelése címen foglalkozik az ekkoriban az európai kontinensen sokakat állásfoglalásra késztető, a neokantiánusok többsége által a jogfilozófia egyik kötelezően vizsgálandó kérdésével.[26] Tanulmánya első felében a neokantiánusokra jellemző "etikai jogértékeléseket" veszi szemügyre, melynek két fő reprezentánsa közül Stammler helyes jog tanát, majd a nem kevesebb vitát indukáló Somló Bódog-féle jogi axiológiai megközelítést tárgyalja, illetve a "naturalisztikus jogértékelések" közül a korabeli büntetőjogi irodalomban szintén heves indulatokat gerjesztő Liszt-féle fejlődési (evolucionista) elméletre alapozott felfogást mutatja be. A helyes jog kérdésének kielégítő megoldását Irk szerint eddig egyik magyarázatnak sem sikerült megoldania, ezért az írás második felében egy "saját jogértékelési kísérletnek" lehetünk a tanúi. Ennek során ismételten Wundt filozófiai nézeteit, konkrétan "a teleológikus felfogásnak a kauzálisba való beleolvasztására" vonatkozó gondolatát hhja segítségül, melyből azt a következtetést vonja le, hogy "a gondolkodás logikai sorrendje sze-
- 130/131 -
rint... végső cél az a cél, melynek mértékével a többieket mérjük, s minden cél egy további, távolabbi célhoz viszonyítva, az eszköz jelentőségét ölti magára." Majd így folytatja: "Eszerint pedig: a helyes cél kérdése nem egyéb, mint az a kérdés, mely az után érdeklődik, hogy valamely szükséglet kielégítése helyes eszköze-e egy távolabbi magasabb szükségletnek?" A végső konklúziót levonva megállapítja, hogy "minden cél, »helyes« cél, mihelyt egy felismert másik magasabb céllal okozati összefüggésben áll."[27]
Ezt követően hosszas - itt nem részletezett -, sokirányú fejtegetés során, "induktív úton" a "fejlődés törvényét" felismerve jut el ahhoz a "mértékhez", melyre szerinte a jog helyes célját lehet alapozni. E szerint: "A jog helyes célja... nem más, mint a fejlődés törvénye minél szabadabb érvényesülésének előmozdítása, vagyis az emberi értelmi és erkölcsi értékek minél tökéletesebb kifejlesztése. Közelebbről meghatározva, a jog helyes célja oly emberek létrehozatala, kik értelmi és erkölcsi képességeik mind magasabb fokával viszik előre a fejlődés törvényét végtelen útjában."[28] Egy helyütt Irk segítségünkre siet és példálózva felsorol olyan, főképpen morális indíttatású értékeket, mint az igazságosságot, a szolidaritást stb., melyek megvalósítandó célokként lebegnek a jog előtt. Irk e koncepciója ekkoriban egykori berlini professzora, Liszt naturalisztikus felfogásához állt közelebb. Bő két évtizeddel később az akadémiai székfoglaló értekezésében megfogalmazott jogi axiológiai álláspontja már a kortárs hazai neokantiánus - főképpen Moór Gyula nevével fémjelezhető - felfogáshoz közelít, mely mint láttuk az uralkodó keresztény erkölcsi felfogás által képviselt értékrendnek a jogi szabályozás kialakításában érvényesülő szerepét hangsúlyozza. A különbség a kortárs neokantiánusok és Irk között az, hogy míg egyébként a Somlóra alapozott Moór-féle felfogás a jog értékmérőjeként tekint a morális szempontokra, addig Irk a jog egyik lényegi elemeként beszél az erkölcsi vonatkozásokról. Így érthető, hogy jogfelfogásában az ekkor bekövetkezett változásokat az utókor - az ideológiai különbségektől függetlenül - egyaránt természetjogias, konkrétan neoskolasztikus indíttatású állásfoglalásnak tekinti.
3/ A jogérzet - mint az ítélkezés immanens lélektani tényezője - kérdéskör a '30-as évek végén, illetve a '40-es évek elején született több tanulmányában is visszatérő módon jogbölcseleti fejtegetéseinek sztenderd témáját képviselte. Mint láttuk a jogérzetről, mint a jog irracionális érzékelő elemeinek egyikéről már akadémiai székfoglalójában szót ejt, majd egy kéziratos formában - A jogérzet címen - fennmaradt vázlata foglalkozik először behatóbban e problémával.[29] A kérdést élete talán utolsó nyomtatásban megjelent - A jog és a törvény[30] című 1943-ban született - tanulmányában, illetve ezen írásaira igencsak támaszkodó, azokból jól körülhatárolható részeket újból megismétlő - A törvényjog és bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei: Metajog és pozitívjog[31] címmel -, szintén kéziratos formában fennmaradt tanulmányában vizsgálja viszonylagos részletességgel. E kérdés tárgyalásakor Irk kiindulópontja a bírói (jogalkalmazói) döntés folyamata, mely három - logikai, teleológiai, axiológiai - elemből tevődik össze. A logikai elem a szillogizmus alakjában ölt testet, a teleológiai elem a jogalkalmazói döntés célját, illetve irányát jelöli, míg az axiológiai elem e döntés értékelését jelenti. "Ez az értékelés pedig részben tudatosan, részben tudat alatt megy végbe, amikor a jogközösség tagjai lelkében élő normákra van tekintettel és amikor a konkrét jogesetbe való emocionális beleélésének ad szubjektív kifejezést... A jogérzet vagy jogi meggyőződés tehát az ítélkezésnek immanens lélektani tényezője."[32] Más helyen pedig így fogalmaz: "A jogérzék az ember irracionális értékelésének egyik legfontosabb szenzóriuma. Létezik ugyanis az értékeknek egy abszolút rendje, s ezzel az ember a maga emocionális működésével állandó vonatkozásban áll. Mert minden cselekvés kialakításának bonyolult folyamatában megszólal az az alapmotívum, mely valamit jónak vagy rossznak, megengedettnek vagy tiltottnak érez. Ez az elsődleges lélektani mozzanat tehát érzelmi (emocionális). Lényünknek az objektív értékrend megérzésével kapcsolt eme tudatalatti (irracionális) megnyilvánulásai csak utóbb válnak tudatosult (racionális) működésekké."[33]
Irk az értékek ezen abszolút rendjében látja megragadni a jog és erkölcs eredetének közös pontját. A korabeli neokantiánus jogbölcselet számára paradigmatikus kérdésként jelent meg a jogi és erkölcsi normák elhatárolásának problémája. Irk ezzel szemben a jogérzet kapcsán e két normatípus kapcsolódási pontjait keresve megállapítja: "A jogi és erkölcsi normák közös eredetét az összes jogágak közül természetesen a legszemléltetőbben a büntetőjog mutatja... A szabályozott bűntettek legnagyobb része az etikai normákba is beleütközik..."[34] Ez biztosítja számunkra, hogy a tételes jogi előírások tényleges ismerete nélkül is a mindennapi cselekvésekkor el tudjuk választani a helyest a helytelentől, vagy a jót a rossztól, ezáltal érvényre juttatva az igazságosságot. Irk itt utal a már korábban kifejtett meghatározására, mely szerint a jog nem "csak" heteronóm, miként a kelseni tiszta jogtan vallja, hanem "heteronóm-autonóm" jellegű, ami nem jelent mást e fejtegetések logikája szerint, mint azt, hogy a jogi normák autonóm jellege az erkölccsel közös gyökerekben keresendő.[35] Majd a jogérzet és a jogász viszonyáról megállapítja: "... hivatásának magaslatán az a jogász áll,... [aki] művésze és nem egyszerűen mesterembere szaká-
- 131/132 -
nak, aki módszeres tudományos, joganalitikai és szintetikus eljárással tudja kifejezésre juttatni a jogesetekre visszhangzó belső sugallmát."[36]
4/ A büntetőjog-filozófiai kérdések sorában említésre méltó az 1933-ban a Szent István Akadémián tartott székfoglaló értekezése, mely Az individualizmus és kollektivizmus gondolatköre a büntetőjogban címmel jelent meg.[37] Tanulmányában a büntetőjogon túlra nyúló, általános társadalomelméleti problémákat is feszeget, amikor e két társadalomszerveződési mód sajátosságait vizsgálja a büntetőjogi szabályozás tükrében. Individualizmus és univerzalizmus vissza-visszatérő vitájában Irk szerint a XX. század elején bekövetkezett társadalmi változások lényege, hogy a XVIII. századi racionalizmus természetjogára alapozott emberi autonómia eszméjét a társadalmi (közösségi), kollektivista szempontok előtérbe kerülése kezdi ki. A francia Code Pénal-ban diadalra jutó individualizmust - mely azután kihatott az egész kontinens büntető törvényhozására - hasonlítja össze az 1933. évi olasz, illetve az 1927. évi szovjet büntető törvénykönyvekben megjelenő fasiszta, illetve bolsevista kollektivizmus eszméjével, melyek a válsággal küzdő két állam "forradalmi úttörésének" is tekinthetők. A büntetőjog fejlődésének e két legújabb kódexére vonatkozóan megállapítja: "[A] két törvénykönyvet egy eszmei világ választja el egymástól. Az egyiknek a gyökerei a nacionalizmus és deizmus talajában ágaznak szét, a másik a nacionalista és ateista törvényalkotók munkája. Míg ezért az egyik számol azokkal a nemzeti és kulturális hagyományokkal, tehát azokkal az értékelő szempontokkal is, melyek sok százéves fejlődés eredményei, addig a másik a múltat összes hagyományaival véglegesen letörölni igyekszik, s tabula rasa-n próbálja meg felépíteni a maga rendszerét, s ebben büntetőjogát egy racionális szelekció szolgálatába szegődtetni törekszik"[38] Ezek a kísérletek, illetve a hagyományosnak tekinthető, az egyén autonómiáját hirdető ideológiák polémiájában maga Irk sem foglal állást, csupán a jövő feladatát fogalmazza meg: "Miként találja meg a törvényhozó a helyes utat az egyéni érdek és a közérdek, az egyéni szabadság és a közszabadság megfelelő büntetőjogi védelmére akként, hogy az egyént ne eméssze fel a közösség, s hogy az állam kollektív személyét ne atomizálja az egyes személye: a ma gyakorlati politikájának egyik legjobban előtérbe nyomuló, megoldást követelő kérdései közé tartozik."[39]
Szintén alapvető büntetőjog-filozófiai témát tárgyal Irk az 1937. évi akadémiai székfoglaló előadásában A büntetőjog racionális és irracionális elemei címmel. A megjelent tanulmány általános jogfilozófiai vonatkozásairól már korábban szó esett, itt csupán a büntetőjog alapvető kérdésének, a "büntetés" dogmatikai, módszertani megalapozása kapcsán megfogalmazott álláspontját idézem. Eszerint: "[A] büntetés helyes fogalmi kiépítése a büntetésből, mint életjelenségből indulhat ki... a büntetés történeti kialakulását szem előtt nem tévesztő helyes módszertani felfogás szükségképpen vezet a racionális és irracionális elemek ama szintéziséhez, amelyből a büntetés jogdogmatikai konstrukciója felépül. A büntetés jogi struktúrája az igazságosság és célszerűség alkatrészeiből tevődik össze. Vagyis a büntetés: tartalmilag megtorlás (irracionális elem), hatásában megelőzés (racionális elem): erkölcsi rosszalló értékítéletet tartalmazó és társadalmi védelmi célt szolgáló joghátrány."[40]
5/ Az elmélettörténeti és kortárs nézetek bemutatása és kritikai vizsgálata kapcsán egyrészt utalok azokra a már vázolt írásaira, melyekben Kelsen jogfelfogásának kérdéseit vizsgálta rendkívüli kritikai éllel. Ezenkívül itt említem meg a már korábban hivatkozott tudósítását az első berlini nemzetközi jogbölcseleti kongresszusról, melyen elhangzott előadások (Kohler, Somló, Berolzheimer, Liszt stb.) lényegét, főbb mondanivalóját tette közzé. E sorban említendő még Kant első igazi tanítványa és egyben kritikusa, Schopenhauer jog- és állambölcseleti nézeteinek rekonstrukciója, amit két azonos című (Schopenhauer jogfilozófiája) terjedelmes tanulmányban tett közzé, melyek megjelenése között több mint két évtized telt el.[41] Már az 1918. évi publikációban megfogalmazta, hogy a jeles filozófus nézeteinek napjainkban is van aktualitása, amikor - főképpen a jogtudomány módszertani kérdéseiben - a neokantiánus és újhegeliánus iskolák között kiélesedett a vita. Mint a tanulmányból kiderül, Kant tanítványának gondolatai e kérdésekben éppen mestere által vallott és a formális neokantiánus jogfilozófia által továbbgondolt nézetek elleni kritika megfogalmazásában hasznosítható muníciót biztosítanak. Az 1939-ben megjelent második közlés - melyet egy akadémiai osztályülésen olvasott fel - valójában az eredeti változat újraközlésén túl egy további téma, Schopenhauer büntetőjog-filozófiájának a rekonstruálásával egészül ki.
*
Végül álljon itt Irk saját jogkoncepcióját is összegző kijelentése, melyet 1937-ben fogalmazott meg tanítványa, Losonczy István habilitációs kérelméről készített véleményes jelentésben.[42] Irk e helyütt Losonczy felfogásának kritikájaként kifogásolja, hogy nincs kellő figyelemmel a jog értékelemére, majd így folytatja: "A jogfilozófia és a jogtudomány nem pusztán nem tudatosult, az emberi értelemben ott szunnyadó [Losonczy Otto Weininger nyomán "benid"-nek - nem tudatosult gondolattartalomnak - nevezett] jogfogalom és a priori elemek logifikálásával, azaz
- 132/133 -
tudatosításával és tartalmi kifejtésével foglalkozik. A jog pedig: normatív + explikativ + értékelemek, vagy másként kifejezve racionális és irracionális elemeknek a szintézise. Ebből folyik, hogy a jogtudomány a jog struktúrájának csak egyik részét tudja logifikálni, amíg a másikhoz a logika útján nem tud hozzáférkőzni. Vagyis az ember lelkében benne élő etikai értékelemek a külvilág jelenségeire való vetületükben az értékelés irracionális folyamatában jutnak kifejezésre."[43] Összességében megállapítható, hogy Irk szemléletmódja alapvetően a korszak neokantiánus paradigmáinak a keretei között, részben új utakat keresve üde színfoltja a két világháború közötti hazai jogbölcseleti gondolkodásnak. ■
JEGYZETEK
[1] Losonczy István: A mulasztás. I. A mulasztási bűncselekmény okozatossága. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs 1937. 74. o.
[2] Vö. Szabadfalvi József: A természetjog rehabilitációja: Hegedüs József "szinthétikus jogbölcselet"-e. In: H. Szilágyi István - Pasy Máté (szerk.): Emlékkönyv Péteri Zoltán tiszteletére. Szent István Társulat, Budapest 2005 (megjelenés alatt).
[3] Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest 1955. 487. o. (Érdemes megemlíteni, hogy Szabó egyetlen Irk tanulmányt említ - A jog és a törvény. Pannonia, 8 (1943) 1-2, 29-65. o. - elhíresült monográfiájában, melyből egy Szent Ágostonra való hivatkozás, illetve a jogérzet irracionális gyökereire való utalás számára a tudománytalannak minősített skolasztikus természetjog, vagyis a katolikus egyház ideológiájának képviselőjévé és egyben propagálójává válást jelenti. E bántóan szimplifikáló minősítést az érintett - szemben másokkal - már nem érhette meg.
[4] Az életművel foglalkozó irodalomból lásd: Szotáczky Mihály: Az elméleti tárgyak. In: Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a pécsi egyetem történetéből. Pécs 1980. 110. o.; Varga László: A bűnügyi tudományok. In: Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a pécsi egyetem történetéből... 177-181. o.; Ádám Antal (szerk.): Dr. Holub József és dr. Irk Albert pécsi professzorok munkássága. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 109. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 1986. 31-54. o. (A kötetben olvasható rövid méltató írások közül Földvári József az életmű büntetőjogi vonatkozásaival foglalkozik, Herczeg Géza a nemzetközi jogi tárgyú írásokat elemzi, Tremmel Flórián a büntető eljárásjogi tankönyvének bemutatására vállalkozik, míg végül Vargha László Irk emberi, tudósi, oktatói lényét igyekszik ábrázolni. A kötet külön érdeme, hogy tartalmazza Irk szakirodalmi publikációinak első, összegyűjtött jegyzékét.)
[5] Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet (Válogatás Irk Albert műveiből). MTA - Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest 1991. (Az életműhöz nem igazán méltó kivitelben megjelentetett könyv Gödöny József bevezető gondolatait követően Irk büntetőjogi - e részben több jogbölcseleti -, kriminológiai, nemzetközi jogi, illetve életrajzi és pedagógiai tárgyú írásaiból közöl válogatást, melynek külön érdekessége, hogy közöttük több eddig kéziratban olvasható mű került itt először közlésre.)
[6] Korinek László-Kőhalmi László-Herke Csongor (szerk.): Emlékkönyv Irk Albert egyetemi tanár születésének 120. évfordulójára. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata 134. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2004. (Az emlékkönyv - Korinek László rövid bevezetőjét követően - alapvetően tisztelgés Irk életműve előtt, csupán néhány tanulmány utal az ünnepelt munkásságára.)
[7] Vö. Pauler Tivadar: Büntetőjogtan. I-II. köt. Pest, 186465, Pfeifer; Pikler Gyula: A büntetőjog bölcselete. Politzer, Budapest 1897; Somló Bódog: Jogbölcseleti előadások II. A büntetőjog bölcselete. Sonnenfeld, Kolozsvár 1906.
[8] Vö. Irk Albert: A berlini első jog- és gazdaságbölcsészeti kongresszusról. Jogtudományi Közlöny 45 (1910) 22, 184-186. o.
[9] Irk Albert: A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetőjogban. In: Emlékkönyv Farkas Lajos tanárságának negyvenötödik éve alkalmából. Stein János Egyetemi Könyvkereskedése, Kolozsvár 1914. 93-106. o.
[10] Uo. 96. o.
[11] A kelseni elmélet egyoldalúságát - "a jog és valóság, alak és tartalom, szabály és élet szembeállítását" - az 1937-ben tartott akadémiai székfoglalójában a korszak jogtudománya válságos helyzetének kialakulásához vezető legfőbb tényezőnek tekinti. Vö. Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei. Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből. V. köt. 4. szám. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1938. 5. o.
[12] Irk Albert: A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetőjogban... 98. o.
[13] Uo. 106. o.
[14] Irk Albert: A formális jogfilozófia a büntetőjogban. Bűnügyi Szemle 4 (1916) 5, 161-178. o.
[15] Uo. 176. o.
[16] Uo. 177-178. o.
[17] Irk Albert: Büntetőjogi előadások. (Kéziratos jegyzet) 1915.; A büntetőjogi alapfogalmak módszertani kritikája. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs, 1926
[18] Irk Albert: A magyar anyagi büntetőjog. (2. kiad.) Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs 1933. 16-17. o. (Szinte szó szerint ugyanezt megismétli: A büntetőjog racionális és irracionális elemei... 19. o.)
[19] Uo. 18. o.
[20] Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei... 19-20. o.
[21] Uo. 25. o.
[22] Uo. 29. o.
[23] Irk Albert: A törvényjog és bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei. Metajog és pozitívjog. In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet... 132-135. o.
[24] Uo. 134. o.
[25] A két világháború közötti hazai természetjogi tradícióról lásd bővebben: Szabadfalvi József: Természetjog és pozitivizmus: Széljegyzetek egy örökzöld vita két világháború közötti hazai jogbölcseleti irodalmához. In: Szabó Miklós (szerk.): Natura iuris. Természetjogtan & jogpozitivizmus & magyar jogelmélet. Bíbor Kiadó, Miskolc 2002. 9-29. o.
[26] Irk Albert: A jog értékelése. In: Jogi dolgozatok. A Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére. 1865-1915. Franklin Társulat, Budapest 1916. 336-354. o.
[27] Uo. 346. o.
[28] Uo. 353. o.
[29] Vö. Irk Albert: A jogérzet (Vázlat). In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet... 137-143. o.
[30] Irk Albert: A jog és a törvény. Pannonia, 8 (1943) 1-2, 29-65. o. (Különlenyomatként: Pannonia Könyvtár 65. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs 1943. 39. o.
[31] Irk Albert: A törvényjog és bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei: Metajog és pozitívjog. In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet... 115-135. o.
[32] Irk Albert: A jog és a törvény (Klny.)... 31-32. o.
[33] Irk Albert: A törvényi jog... 131. o. (Ugyanez olvasható: Irk Albert: A jogérzet... 138. o.)
[34] Irk Albert: A jog és a törvény (Klny.)... 14. o.
[35] Uo. 14-15. o.
[36] Uo. 38. o.
[37] Irk Albert: Az individualizmus és kollektivizmus gondolatköre a büntetőjogban. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs 1933. 28. o.
- 133/134 -
[38] Uo. 27. o.
[39] Uo. 28. o.
[40] Irk Albert: A büntetőjog racionális és irracionális elemei... 45. o.
[41] Vö. Irk Albert Schopenhauer jogfilozófiája. Athenaeum, 4 (1918) 6, 297-314. o., illetve Értekezések a filozófia és társadalmi tudományok köréből. V. köt. 5. szám. (Felolvastatott a II. osztály 1938. október 17-én tartott ülésén.) Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1939. 25. o.
[42] Irk Albert. Véleményes jelentés dr. Losonczy István habilitotionalis kérelme tárgyában. Vinkler Jánossal együtt. (Soksz.) Pécs 1937. 16. o.
[43] Az idézet olvasható: Varga László: A bűnügyi tudományok... 184. o. (Sajnálatos módon az eredeti "véleményes jelentést" nem sikerült felkutatni. Sem a pécsi egyetemi könyvtárban, sem az Országos Széchenyi Könyvtárban a katalógusokban egyébként szereplő dokumentum nem volt föllelhető.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Miskolc - Debrecen.
Visszaugrás
