Egy ilyen témaválasztás esetén az egyik előkérdés, hogy beszélhetünk-e az európai nemzeti közigazgatási bíráskodási rendszerek európaizálódásáról? Egyesek szerint igen, mások szerint nem. Oka ennek az a tény, hogy az európai jog (mind az egyezményi jog, mind az uniós jog) hatása a közigazgatási bíráskodásra nem a közigazgatási bíráskodás egészét, hanem csupán egyes részkérdéseit érinti. Ezért tartják egyesek az "európaizálódás" kifejezést csupán egy "facon de parler"-nak, és beszélnek inkább európai jogi kívánalmakról.[1] Az irodalomban azonban egyre többen használják a közigazgatási perjog területén az európaizálódás kifejezést, vagyis annak idegen nyelvű megfelelőit.[2] Az ugyanis tény, hogy kimutathatóak olyan tendenciák, amelyek a tagállami közigazgatási bírósági rendszerek, illetve közigazgatási perjogok közötti közeledést eredményezik. E tendenciák mögött pedig gyakorta az európai bíróságok, azaz az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság gyakorlata, illetve a tág értelemben vett európai jog alapelvei, szabályai állnak.
Európában a közigazgatási bíráskodás mikéntje nem egységes, történetileg, kialakulása szempontjából tulajdonképpen kétféle lehet: vagy monista, vagy dualista rendszerű. Hangsúlyozandó, hogy itt a kialakulás mikéntjén van a hangsúly: a monista rendszer esetében a rendes bíróságok járnak el közigazgatási ügyekben, s az államot ilyenkor úgy kezelik, mint egy magánszemélyt. Ennek legékesebb példája az angol rendszer, ahol már a közigazgatási jog mint jogág létét is sokáig tagadták.[3] Európa legtöbb országában azonban a francia modell hatása mutatható ki. A francia modell a dualista rendszer alaptípusa: ebben a polgári bíróságok a közigazgatási ügyekbe nem avatkozhatnak be, minden, a közigazgatással kapcsolatos ügyben a közigazgatási bíróságok járnak el, amelyek nem képezik az igazságszolgáltatás részét. Alapja ennek az a francia vélekedés, hogy a közigazgatás feletti ítélkezés is közigazgatásnak számít. A sajátos francia megoldás, melyben a közigazgatási bíróságok a közigazgatási rendszer autonóm részei, szintén ebből a megfontolásból fakad.
Természetesen számos ország van, amely szervezetileg a két rendszer egyikébe sem sorolható be. Ezek a dualista és a monista rendszer közötti képzeletbeli skálán helyezhetők el, aminél a legfontosabb csoportképző tényezőnek a közigazgatással szembeni másodlagos jogvédelmet tekinthetjük. A szervezeti, hatásköri és eljárásjogi szabályok együttes elemzése alapján jelenleg tulajdonképpen a közigazgatási bíráskodásnak napjainkban négy európai megoldását különíthetjük el.
1. tisztán dualista modell
Az első csoportba azon országok taroznak, amelyekben minden közigazgatási vita (így a közigazgatással szembeni kártérítési ügyek is) egy elkülönült közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik, amely általában - persze autonóm - része a közigazgatásnak. Ide sorolha-
- 383/384 -
tó Franciaország mellett Portugália és Görögország is.
2. "tökéletlen" dualista modell
Ebbe a csoportba azok az országok tartoznak, ahol ugyan a legtöbb közigazgatási jogvitában az elkülönült közigazgatási bíróságok járnak el, de vannak olyan, tartalmilag közigazgatási joghoz sorolható ügyek, amelyekben a polgári bíróságok járnak el (leginkább az állam felelősségével kapcsolatos ügyek). Ide tartozik Németország mellett Ausztria, Hollandia, Svédország és Finnország.
3. "félig-meddig" dualista modell
Ez a csoport olyan országokból áll, amelyekben a közigazgatással szembeni jogvédelem elsősorban a rendes bíróságok feladata. Mivel azonban a rendes bíróságoknak nem volt arra lehetőségük, hogy hatályon kívül helyezzék a közigazgatási döntéseket, a későbbiekben egy korlátozott jogkörű közigazgatási bíráskodás is kialakult, amely bizonyos hatásköröket átvett a rendes bíróságoktól, de eljárása kivételes jellegű. Ilyen rendszer működik Belgiumban, Luxemburgban és Olaszországban.
4. monista modell
Ebben a modellben a rendes bíróságok döntenek minden jogvitában, nincsen külön közigazgatási bíróság. Dániában, Nagy-Britanniában és Írországban így épül fel a rendszer. A monizmus azonban már nem tökéletes: Nagy-Britanniában és Írországban is alkottak sajátos perjogi szabályokat, és vannak a felsőbíróságon specializálódott bírák, akik azonban nem feltétlenül csak közigazgatási ügyekben járnak el. Ez az első lépés a dualista modell irányába.
A válaszvonal a dualista és a monista rendszer között igen vékony. Egyes szerzők például Spanyolországot a dualista modellhez sorolják,[4] miközben szervezetileg nem, csak eljárásjogilag és személyileg különül el a közigazgatási bíráskodás a rendes bíróságoktól: külön szenátus működik a legfelső bírói fórumon és a nemzeti illetve az autonóm közösségek felsőbíróságain.[5] Az alsó szinten is elkülönülnek a közigazgatási ügyekben eljáró egyesbírók.
Más szerzők ebben a fejlődésben - éppen a spanyol rendszert kiemelve - a monista rendszer és a dualista rendszer közötti különbségek csökkenéseként, az "európaizálódás" egyik jeleként értékelik azt, hogy a francia modell alapján kialakult dualista rendszerű bíróságok szervezetileg egyre jobban hasonlítanak a rendes bíróságokhoz.[6] A nem francia irányultságú Ausztriában is hasonló reformfolyamat zajlik jelenleg: itt az egyszintű közigazgatási felsőbíróság alatti területi közigazgatási bíróságok létrehozása van aktuálisan napirenden.[7]
Magyarországot is két lépés választja tehát tulajdonképpen el a tökéletlen dualista modelltől: a külön közigazgatási perrendtartás megalkotása és a közigazgatási ügyszaknak a polgári és a büntető ügyszakkal való egyenjogúvá tétele (elsősorban a Bsz. és egyéb jogszabályok szintjén hiányzik ez). Az Európában megfigyelhető szervezeti közeledés azt mutatja, hogy a szervezeti önállóság nem mindenképpen elérendő célja a közigazgatási bíráskodás fejlődésének, annál sokkalta fontosabb a személyi és eljárásjogi önállóság. A szervezeti önállóság önmagában véve nem érték, annál inkább annak minősül a perjogi önállóság, amely a szakmai fejlődést is megalapozza.[8]
A négy modell és a sok nemzeti sajátosság ellenére is vannak azonban olyan vonásai az európai közigazgatási bíráskodásnak, amelyek "közös nevezőknek" tekinthetők, ezek részben az európaizálódás eredményeinek tekinthetők. A nemzeti közigazgatási jogok konvergenciája mind horizontális, mind vertikális irányból impulzusokat kap.[9] Horizontális irányból elsősorban a recepció és a tudomány képviselőinek, illetve a jogalkotóknak az egyre intenzívebb kommunikációja emelhető ki. Erre Magyarországon is találunk példát egyrészt tudományos konferenciák, másrészt szakértők minisztériumokban való alkalmazásának formájában, utóbbi elsősorban a rendszerváltás kapcsán volt fontos. A jogalkalmazók közötti együttműködés is ilyen hatást jelent.[10] Ebben a körbe sorolhatók a magyar jogalkalmazó szervek munkájában megjelenő külföldi hatások is, mint pl. az Alkotmánybíróság számos határozatában "visszaköszönő" német alkotmánybírósági gyakorlat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
