Nem kívánunk abba a hibába esni, hogy a tárgyalni kívánt jogintézményt, nevezetesen a modern faktoring jogintézményét a római jogig, vagy akár még régebbi időkig vezessük vissza és azt állítsuk, hogy a római jogban ismert kötelmek átruházása, valamint a faktoring között szoros összefüggés volna kimutatható2. Egyes vélemények szerint ugyan a faktoring jogintézményének előképe már az ókori babiloni jogban felismerhető, azon üzleti eljárások keretében, ahol a kereskedelmi ügynök (bizományos) átvállalta a kereskedőtől az árú eladásának kockázatát,3 de ez az állítás valószínűleg nem állja meg helyét, mint ahogyan az a vélekedés sem, amely teljes egészében elutasítja ezen ókori jogintézmények összehasonlító elemzését4. A helyes álláspont feltehetően a két felfogás között található, s úgy gondoljuk, a római jogban lépésről lépésre kifejlődő cessionak alapvető mozgatórugója éppen úgy a gazdasági élet dinamikus fejlődése volt. Annak kialakulását a római birodalom gazdasági életének kiterjedése a földközi tenger egészére mozgatta, mint ahogyan a modern kori faktoring fejlődése és kialakulása tekintetében a XIX. században az amerikai gazdaság meglódulása és a piacok földrészek közötti megnyílása jelentette ezt.
A modern kori faktoring intézménye a középkori angol és német kereskedőházak tengerentúli kirendeltségeinek tevékenységéhez köthető, mely kereskedelmi kirendeltségeket a képviselők (faktorok) vezették. A kereskedőház érdekeinek érvényesítését úgy segítették, hogy ismerték a helyi törvényeket, kereskedelmi szokásokat és nem utolsó sorban információval rendelkeztek az ügyfelek fizetőképességéről. A XVIII-XIX. században a német, illetve angol textilipar és kereskedelem révén Észak-Amerikában kialakultak az úgynevezett "faktorházak". Ezek az ügynökségek bizományosi bázisként átvették az árut, vállalták továbbá a tárolásból, az eladásból és a vevő nemfizetési kockázatából adódó terheket és lassanként tevékenységi körük kibővült az ügyletek előfinanszírozási feladataival is.
A mai formához hasonlatos faktoring ebből alakult ki a XIX. század végére Észak-Amerikában. Miután a hazai textilipart magas importvámokkal védték, amely ugrásszerű növekedést eredményezett az ipar kapacitásában. Ezzel a lépéssel, a külföldi kereskedőházak kiszorításával, a faktorházak tevékenységének alapja megszűnni látszott, így azoknak új feladatok után kellett nézniük. Ezt az új feladatot a hazai gyártók körében találták meg, hiszen a belső piac védelmével biztosított ugrásszerűen megnövekedett kapacitáshoz nem álltak rendelkezésre megfelelő finanszírozási források, amelyet külső körből kellett bevonni. Ennek az igénynek a kielégítésére szakosodtak a faktorcégek, amelyek a gyártótól megvásárolták a vevőikkel szembeni követeléseiket, vagyis megelőlegezték ezeket a számlákat, illetőleg átvállalták a követelések behajtásának és nyilvántartásának feladatát is. Ezek a faktoringügyletek - miután a finanszírozás problémáját a klasszikus hitelfelvételekkel szemben gyorsan és rugalmasan oldotta meg - hamarosan Európában is teret hódítottak, illetőleg a gazdasági élet valamennyi területére kiterjedtek.5
Az Egyesült Államokban a faktoring szabályait először az 1889-es faktortörvény határozta meg. Ettől az időponttól kezdődött az áru fizikális birtoklásával összekapcsolódott úgynevezett tradicionális ügynöki fak-toring6 átalakulása a napjainkban használatos finanszírozási faktoringgá, melyben a tárolási és eladási funkciók megszűntek. Vagyis a faktoring ügyleteknek a kezdeti bizományos jellege megszűnt és helyébe lépett a finanszírozási, behajtási és nyilvántartási feladatok ellátása.
A XX. század 20-as éveiben a faktor tevékenységét két fő tényező jellemezte, a számlák előlegzése, finanszírozás és a fizetés kockázatának átvállalása (guaranty factoring). Ez utóbbi elem azonban nagyban sértette a biztosítótársaságok érdekeit, hiszen a faktor ilyen irányú tevékenysége tulajdonképpen betöltötte a hitelbiztosítás szerepét is, amely szükségképpen sértette a biztosítási piac szereplőinek érdekét. A nyomás eredményeképpen a faktorházak felhagytak a vevők fizetőképességi kockázata átvállalásának gyakorlatával.
A faktoring ügyletek amerikai gyakorlata megőrizte a korábbi korok gyakorlatát és nagyobb hangsúlyt helyez ma is az ügynökség intézményének alkalmazására. Ahogy arra egyes szerzők rámutatnak, az intézmény - principális és ügynök kapcsolata - hasonlóságot mutat a magyar jogból ismert engedményező-engedményes jogviszonyával. Lényeges különbséget mutat azonban az az amerikai jogban meglévő kötöttség, hogy az ügylet érvényességi feltétele az adós értesítése, amely e körben feleslegessé tette az értesítés problematikájának tárgyalását.7
A faktorálás szabályozatlansága nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi gazdasági életben is bizonytalanságot eredményezett. Ezt a hiányt kísérelte meg feloldani nemzetközi szinten az 1988-ban elfogadott egyezmény. A hagyományok és korábbi jogszabályi előzmények nélküli magyar magánjog számára a fak-torálás fogalmának meghatározásakor egyetlen biztos kapaszkodót, a Hpt. rendelkezésén túl, éppen ezért az UNIDROIT Egyezményben meghatározott definíciós kísérlet jelenti, természetesen az itt jelzett fogyatékosságaira figyelemmel.
Az Egyezmény hosszas előkészítés eredményeképpen születhetett meg. Az olasz kormány égisze alatt szerveződött meg a nemzetközi magánjog egységesítését előkészítő nemzetközi intézet, amelynek alapprogramját 1974-ben határozták meg. A munkaprogram első szakasza 1975-től 1977-ig tartott, amikor előkészítő tanulmányok és az érdekelt és érintett államok nemzeti faktorszövetsége részére kiküldött kérdőívek keretében feldolgozták az egyes államok faktoring szabályozásának és gyakorlatának kérdéskörét. A munkahipotézis kezdetben az volt, hogy a faktoring ügyletek és formái közötti különbözőségek egyszerűen megoldhatóak és kezelhetőek. A felmérések során azonban kiderült, hogy azok egységesítése és formalizálása sokféle és súlyos problémát vet fel, melyre figyelemmel az első szakasz eredményeképpen megállapították, hogy olyan jelentős a nemzeti jogok szabályozásának és gyakorlatának a különbözősége, az egységesítés alapján az egyes nemzeti jogrendszereknek olyan mértékű változtatásokat kellett volna elfogadniuk, amely már az államok törvényalkotásának folyamatába történő közvetlen beavatkozását jelentette volna. Erre figyelemmel és eredményeképpen rögzítették, hogy nem kívánatos egy egységesített, formalizált faktorszerződés és faktoringrendszer kidolgozása és az igen színes nemzetközi gyakorlat egységesítése.
A folyamat második szakaszában - 1981 és 1987 közötti időszakban - az első szakasz eredményeit nemzetközi konferenciákon vitatták meg és a megállapításokat továbbfejlesztették, amely konferenciákon az államokat kormányzati szakértők, jogalkalmazók és magas szintű kormánytisztviselők képviselték. Ezeken a fórumokon vitatták meg a lehetséges formákat és megoldási módokat, amelynek végső eredményeképpen 1988-ban megszülethetett az Egyezmény.8
Maga az Egyezmény - az előzmények ismeretében - a faktoring ügyletekre igen szűk körű szabályozást tartalmaz, így célja csupán az volt az Egyezmény kidolgozóinak, hogy azokat a tájékozódási pontokat rögzítsék, amelyek a nemzetközi gazdasági élet többségi szereplői számára elfogadhatóak és amely szabályokkal az eltérő nemzeti jogszabályok és gyakorlat harmonizál. Az Egyezmény minderre figyelemmel a felek szerződéskötési szabadságából indul ki, a feleknek az irányadó jog szabad megválasztásának elvéből, így az Egyezmény kizárásának lehetőségét vagy más irányadó jog választását is lehetővé teszi.
Miután az Egyezmény szövege számos kérdést és problémát nem rendez a fent írtak miatt, ezért tartalmaz egy általános rendezőelvet, amelynek értelmében a vitás kérdéseket a jóhiszemű eljárás elve mentén, a nemzetközi magánjog szabályai, illetőleg a nemzetközi magánjog által alkalmazandónak ítélt nemzeti jogok alapján kell rendezni.
Elöljáróban rögzítenünk kell, hogy az Egyezményt csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a szállító és a vevő székhelye különböző országban van, továbbá alkalmazásának az is feltétele, hogy a szállító, a vevő és a faktor székhelyének országai az egyezményhez csatlakozzanak, illetve mind a szállítási, mind a faktoringszerződés tekintetében egy szerződő ország joga legyen irányadó. Az Egyezmény szabályait kell a to-vábbengedményezés, tipikusan az exportfaktor és az importfaktor közötti jogügyletekre is alkalmazni, amennyiben annak egyéb feltételei fennállnak.
Az Egyezmény "követelés-vételi szerződés" alatt azt a szerződést érti, amelyet egyik fél (a szállító) a másik szerződő féllel (faktor) köt és amelynek alapján a szállító a faktorra engedményezi, vagy engedményezni fogja az olyan adásvételi szerződésből keletkezett kinnlévőségeit, amelyek a szállító és vevői (adósai) által kötött szerződésekből erednek, ha ezek nem olyan szerződések, amelyeknek tárgyát az adós személyes, családi vagy háztartási használat céljából szerezte meg.9 Az Egyezmény definíciója szerint a faktoring a szállító és vevő közötti kereskedelmi megállapodásban meghatározott, fizetési haladékkal rendelkező számlaköveteléseknek ellenérték fejében harmadik félre - a faktorra - történő engedményezése. Az előbbi meghatározáson kívül a faktoring lényegéhez tartozónak ítéli az Egyezmény az adott szállító - áruszállításból és szolgáltatásból eredő - számlaköveteléseinek speciális pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző szervezet -a faktor - által történő folyamatos megvásárlását és szükség szerinti előfinanszírozásának követelményét.
A fenti definíciók a mai joggyakorlatban azt jelentik, hogy a számlaköveteléseket lejárat előtti, meghatározott finanszírozási feltételekkel - általában visszkereset mellett - megvásárolják. A visszkereset kikötése annyit tesz, hogy a faktor a kötelezett nemfizetése esetén kérheti az engedményező szállítótól - a követelés visszaengedményezése mellett - a szállító részére általa átutalt összeg, illetőleg járulékok meg- és visszafizetését.
Faktorálásnak az UNIDROIT Egyezménnyel összhangban csak azt a szolgáltatást nevezhetjük, amely az alábbi négy lehetséges szolgáltatás közül legalább kettőt magában foglal.
1. a szállító megelőlegezése (ideértve a kölcsönt és előleget is),
2. könyvelés (számviteli feladatok ellátása),
3. kinnlevőségek beszedése, adósság behajtása,
4. a vevő nemfizetési-, késedelmes fizetési kockázatának átvállalása.10
A faktoring fogalmi meghatározása körében az Egyezmény rögzíti az átruházás tárgyát képező követelések körét. E körben igen szűkszavú eligazítást ad, mivel erre csak két utalást tesz: egyfelől a magyar engedményezési gyakorlattal azonosan kizárja a személyes, családi vagy háztartási használat céljából kötött szerződések tárgyát; másfelől a már meglévő és a jövőben engedményezhető követelések megengedhetőségéről szól. Az Egyezmény a faktoring-szerződések tárgyának meghatározásakor tulajdonképpen a kialakult gyakorlatot rögzítette, amelynek értelmében a faktor a felek által meghatározott limitig, a szállító valamennyi követelését átveszi, így az egyes követelések átszállásához már nincs szükség további átruházásra, azok keletkezésük pillanatában átszállnak a faktorra.
A fogalom meghatározásának harmadik elemeként az Egyezmény az adós értesítését írja elő. A nemzetközi gyakorlat általános elve került itt megszövegezésre, hiszen a klasszikus faktorálás körében - bár ettől eltérő gyakorlat is ismert egyes faktorálási típusoknál, pl. "csendes faktorálás" - általában szigorú kikötés az adós értesítése, akár már a számla kibocsátásával, annak záradékolásával. Az Egyezmény az értesítés formája vonatkozásában az írásbeli alakot rendeli alkalmazni, hatályát pedig a kézhezvételhez köti. Az írásbeliség körében azonban annyi szabadságot ad, hogy az nemcsak az általános formákra terjed ki, telex, távirat, a mai technikai megoldásokat figyelembe véve telefax, Internet, hanem bármely olyan közlésre, amely kézzelfogható alakban reprodukálható. Az értesítés kézhezvételének jelentőségét az adja, hogy míg az angolszász jogrendszerekben a jognyilatkozatok hatálya az "elküldéstől", addig a kontinentális jogrendszerekben a jognyilatkozatok kézhezvételéhez kapcsolódik.
Az adós értesítésének kötelezettsége az Egyezmény szövegezéséből is egyértelmű: a kétszeres fizetés kockázatának elkerülése. Ennek érdekében az Egyezmény magához képest igen részletesen szabályozza az adós faktor részére történő teljesítésének módját és feltételeit, azt az Egyezmény több együttes feltétel fennálláshoz köti:
- az adós csak akkor köteles a faktornak fizetni, ha nincs tudomása arról, hogy más személy erősebb jogon követelheti a fizetést és ha a követelés átruházásáról a szállító vagy ennek felhatalmazása alapján a faktor az adóst írásban értesítette;
- az írásbeli értesítés ésszerűen megjelöli a követelést, amit átruháztak, valamint a faktort, akinek részére vagy akinek számlájára az adósnak a fizetést teljesítenie kell; és
- az írásbeli értesítés olyan követelésekre vonatkozik, amelyek az értesítés elküldésekor, vagy azt megelőzően kötött adásvételi szerződés alapján keletkeztek.
Az Egyezmény a magyar engedményezési szabályozással összhangban ismeri és elfogadja az adós kifogásolási jogát és lehetőséget, amely szerint az adós a faktorral szemben felhozhatja mindazokat a kifogásokat, amelyek az adásvételi szerződésből erednek, s amelyeket az adós akkor is érvényesíthetne, ha a pert a szállító indította volna. Nem hozhatja fel azonban azokat a kifogásokat, amelyek az engedményezés tényéből, jogcíméből, érvényességéből erednek, mert ez az adós számára nem vitatható. Beszámítási kifogást az Egyezmény alapján akkor támaszthat az adós, ha az értesítés kézhezvétele időpontjában igénye még beszámításra alkalmas, azaz például nem évült el.
A faktoring tevékenységet, a faktorálás jogi szabályozását a ma hatályos magyar jogrendszer nem tartalmazza. Ezt az állításunkat annyiban pontosítanunk kell, hogy említés szintjén a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) értelmező rendelkezései között megemlíti a fak-torálást11, valamint ugyancsak része jogrendszerünknek az 1997. évi LXXXV. törvény által kihirdetett, a nemzetközi követelésvételről szóló, Ottawában, 1988. május 28-án kelt UNIDROIT Egyezmény.12 Állításunkban rejlő ellentmondást - mely szerint a hatályos jog nem szabályozza a faktoringot, ugyanakkor annak része az Ottawa-i Egyezmény - azzal véljük némiképp oldani, hogy az Egyezmény szabályai, sem a hatályos jogrend elemeibe nem épültek be, így a polgári jog, számviteli jog szabályaiba, de nem élő része a bírói és jogalkalmazói gyakorlatnak sem.13
Ezt a szabályozási hiányosságot - miután a gazdasági élet, a pénzpiac robbanásszerű fejlődésének igénye a finanszírozásnak ezt a sajátos formáját egyre inkább előtérbe helyezi -, a piaci szereplők, valamint a bírói gyakorlat a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel pótolják. A faktoringot így a Polgári Törvénykönyvünk szerint nem nevesített, atipikus vagy más megnevezéssel vegyes szerződésfajtának tekinthetjük, s ezeknél az ügyleteknél a Ptk.-nak az engedményezésre és tartozásátvállalásra (Ptk. 328-333. §) vonatkozó rendelkezéseit alkalmazhatjuk, figyelembe véve az adásvétel és a hitel- és kölcsönszerződés elemeit. Bizonyos szerzőknél a faktorálási szerződésekben inkább az adásvétel, valamint az engedményezés elemei dominálnak, míg mások a hitel- és kölcsönszerződések elemeit tekintik irányadónak és mérvadónak.14 Egyes szerzők a fenti nyilvánvaló elemeken felül a faktoringszerződések körében még a biztosításjogi elemek kimutathatóságát is fontosnak ítélik megemlíteni15, illetőleg Miskolczi Bodnár Péter egyenesen a váltóleszámítoláshoz tartja hasonlatosnak a faktoringot16.
Ennek nyilvánvaló magyarázata az, hogy faktorálá-son, követelésvásárláson ma még értenünk kell a hitelintézetek és más pénzügyi intézmények minősített, rossz, felmondott hitelállományának megvásárlását éppúgy, mint a klasszikus, nem lejárt számlakövetelések faktorálását. Azért merjük azt állítani, hogy mindkét előbb említett változatot ide kell értenünk, mivel a jogi szabályozás hiányossága, másfelől a Hpt. rendelkezése, s ennek alkalmazása során a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mindkét kategóriát ide tartozóként kezeli. Röviden itt most csak annyit szögezzünk le, hogy a faktorálás bármely formája, akár lejárt rossz követelések vásárlását, akár a még le nem járt számlakövetelések faktorálását értjük alatta, a Hpt. szabályozása szerint engedélyhez kötött tevékenység, amelyet kizárólagosan az erre engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás végezhet, amennyiben a tevékenységet üzletszerűen végzi az adott vállalkozás.17
Tekintsük át ezek után a fent említett, a Ptk.-ban szabályozott rokon intézményekkel kapcsolatos hasonlóságokat és különbözőségeket.
Egyes szerzők - figyelemmel a korábban hatályban volt pénzintézeti törvény rendelkezésére18 - a fak-toringot nem tekintették adásvételnek, mert a törvényi rendelkezést úgy értelmezték, hogy a faktornak a kintlévőség megszerzése nem az ügylet célja, hanem arra csak a finanszírozás fedezeteként van szüksége. A faktor nem a kihelyezett és beszedett követelés árfolyamnyereségében érdekelt, eredményét a kikötött és megállapodott faktordíj jelenti.19 A követelés feletti rendelkezési jogra - amennyiben az az ügylet során megjelenik, hiszen a faktor megbízottként is eljárhat, illetőleg titkos vagy csendes faktorálás esetén erről az adós nem is értesül - pedig csupán a követelés érvényesítéséhez, a behajtás hatékonyságához, az adóssal szembeni fellépéshez van szükség. A lényegi különbséget Miskolczi Bodnár Péter abban látja, hogy ha a követelés adásvételként minősülne, a faktor a behajtott bevételt maga tarthatná meg, míg a faktornak ezzel szemben elszámolási kötelezettsége áll fenn.
A rendelkezési jog körében értelmeznünk kell a számlakövetelést tulajdonképpen megtestesítő áru vagy szolgáltatás feletti rendelkezési jogot, amely a nemzetközi gyakorlat alapján nem száll át a faktorra, az a szállítónál marad. Ezzel a kialakult gyakorlattal ellentétes megoldásokat is találunk a magyar gyakorlatban, amikor a faktor átveszi az áru, szolgáltatás feletti rendelkezési jogot, ugyanakkor a gyakorlat nem dolgozta ki azt, hogy ez ténylegesen milyen jogokat és kötelezettségeket ró a faktorra.
E körben talán a legfontosabb megválaszolandó kérdés: mit értünk a faktoring ügylet körében a tulajdon átruházásán. A Ptk. adásvételi szerződések szabályozása körében egyértelműen rendelkezik - az általános szabályokra is figyelemmel -, s az adásvételi szerződés a szerződő feleknek (eladó és vevő) a meghatározott dolog (adásvétel tárgya) tulajdonjogának az általuk kikötött vételárért történő átruházására irányuló egyező akaratnyilvánításával mint a lényeges kérdésekben, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben megállapodással (Ptk. 205. §) a Ptk. 211-215. §-aiban szabályozottaknak megfelelően jön létre.
A Ptk. 365. § (2) bekezdésének értelmében az adásvételi szerződés tárgya bármely forgalomképes dolog (ingó vagy ingatlan) lehet. A faktorálási ügyleteknél a tulajdon-átruházás azonban követelésekre vonatkozik, amelyek esetében megválaszolandó kérdésként merül fel azok birtokolása, forgalomképessége.
Az adásvétel kapcsán meg kell emlékeznünk arról a kérdésfelvetésről, amely a polgári jog újraszabályozása kapcsán felmerült, nevezetesen a követelések, mint vagyoni értékkel bíró jogok átruházása mennyiben tartozik a dologi jog és mennyiben a kötelmi jog körébe. Ugyanakkor továbbra is figyelemmel kell lennünk a jogi szabályozás bizonytalanságából eredő, a faktoring jogi természetét is befolyásoló kettősségre, nevezetesen, hogy az adott ügyletben jó és nem lejárt, vagy rossz és lejárt követelések faktorálásáról van szó. Egy rossz minősítésű, vagyis lejárt hiteltartozás megvásárlása ugyanis lényegesen több hasonlóságot mutat az adásvételhez. Ebben az esetben nem igaz, hogy a követelés megvásárlása csak eszköz a behajtás során és nem cél, hiszen az új jogosultnak nincs további elszámolási kötelezettsége az ügylet kötéssel egyidejűleg megfizetett vételáron felül és az ügylet lényege éppen a vételár és a behajtott összeg közötti különbözet maximalizálása, amely a vevő eredményét jelenti. Ezeknél az ügyleteknél jellemző a visszkereseti jog kizárása, amelyre az engedményezés azon szabálya ad lehetőséget, amely a kifejezetten bizonytalan követelések engedményezése esetén a kezesség kizárását teszi lehetővé. Ez egyfelől a nemfizetés kockázatának átvállalását jelenti, másfelől a vételár meghatározásánál jelent alapvető különbséget, hiszen míg egy le nem járt számlakövetelés esetében a faktor előlegként megfizeti a számlaérték 75-80%-át és a teljesítést követően a fennmaradó részszel is elszámol, addig a lejárt követelések vásárlásánál 5-15%-os vételárat valószínűsít a követelés bizonytalansága.
Itt kell szólnunk arról a nézetről is, amely a faktoring ügyleteket valódi és nem valódi faktoring ügyletekre osztja fel, s amely értelmezés alapján a valódi faktoring ügyletek az adásvételhez, míg a nem valódi faktoring a hitel- és pénzkölcsön szerződésekhez állnak közel. Valódi faktoring (standard faktoring vagy old line factoring) lényegét a del credere felelősség átszállásában fogják meg ezek a szerzők, vagyis a követelés behajthatatlanságának kockázata átszállásában. Ez a szerződéstípus, ahol a faktor vállalja a követelés behajthatatlanságának kockázatát, olyan gazdasági viszonyok között jellemző, ahol csekély a fizetőkészség, a jogi intézmények működése lassú és bizonytalan, a fizetési morál gyenge és a jogi szankciók erőtlenek. Itt az eredeti jogosult célja az ügylettel: bármilyen áron lezárni az adott ügyet, csekély, de biztos bevételt könyvelni a teljesen kilátástalan és bizonytalan jövőbeni megtérüléssel szemben. A faktor által fizetett összeg vételárként funkcionál és a követelés véglegesen átszáll a faktorra.20
Mint a korábbi áttekintésből láthattuk, a faktoring ügyletek körében a bizományosi szerepnek és a bizományosság fogalma használatának némi létjogosultsága lehetséges. Annyiban a két jogintézmény között biztos van hasonlatosság, hogy mindkét ügyletben a faktor és a bizományos egyfajta közvetítő szerepet lát el, jellemzően valamilyen üzleti (szállítói-vevői, eladó-vevői) kapcsolatban lévő felek között, ahol a faktor, bizományos szerepe a teljesítés elősegítése. A két jogintézmény hasonlósága körülbelül ezen a ponton be is fejeződik, hiszen míg a bizományosi konstrukció elvileg bármilyen szerződéstípusnál előfordulhat, addig a faktoring csak valamely pénzfizetési kötelezettséget feltételező szerződéses formulánál. A bizományos nem tesz pénzt az ügyletekbe, míg a faktor a követelést megelőlegezi partnerének. A bizományost a törvény erejénél fogva del credere felelősség terheli, szemben a faktor helyzetével, ahol választása szerint vállalhatja ezt fel (természetesen amennyiben azt a faktor szerződésben vállalta, úgy felelősségének terjedelme azonos a bizományoséval, nem teljesítés esetén a szolgáltatást magának kell teljesítenie). Mindezekre figyelemmel úgy ítéljük meg, hogy a bizományosság szabályait a szerzők csak a jogtörténeti előzményekre figyelemmel tárgyalják a faktoring körében, szabályai, intézményei csak mint különbségtétel, elhatárolás vehetők figyelembe.
Ahogyan korábban említettük, a nem valódi faktoring ügyleteket, aholis a faktor nem vállal del credere kockázatot, a hitelügyleti, illetőleg pénzkölcsön-szerződésekre jellemző tulajdonságokkal ruházzák fel. Az adós nem fizetése esetén ugyanis az eredeti hitelezőnek a faktor által fizetett összeget annak kamataival együtt vissza kell fizetnie, amelyet a faktor könyveiben is csak mint előleget szerepeltet.
E körben azonban azt kell rögzítsük, hogy bár a faktoring ügyletekben a hitel elem, a finanszírozás meghatározó, de az nem olyan természetű, amely önmagában jogilag minősítené a faktoring jogügyletet.21 Magának a Ptk.-ban írt hitel- és kölcsönügyleteknek a szabályai nem alkalmazhatóak a faktoringra, az ügyletek leírása egyáltalán nem felel meg, illetőleg a számlakövetelések kezelése nem értelmezhető e körben. Ugyancsak jelentős eltérés mutatkozik a kölcsön- és hitelügyletek kezelése, a kölcsön- és hitel visszafizetésének szabályai, valamint a faktor behajtási tevékenysége és eljárási szabályai között.22
A faktoring ügyletek és szerződések magánjogi-dogmatikai rokona az engedményezés23, a hiányzó szabályozás eredményeképpen az engedményezésre vonatkozó szabályok a leginkább alkalmazhatóak, az alábbiakban részletezettek szerint.
Ezt a felvetésünket az is különösen időszerűvé teszi, hogy az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójának24 kidolgozása során az az álláspont kristályosodott ki, amely szerint az engedményezés kereteinek tágításával, annak fogalmi kereteit kell alkalmassá tenni a kereskedelmi (üzleti) forgalomban megjelent új jelenségek, illetve gazdasági funkciók kielégítésére. A Koncepció megfogalmazza azt a kereskedelmi (üzleti) forgalomban és életben már létező igényt és törekvést, amely az engedményezést a Ptk. eredeti modelljén több vonatkozásban túlmutató célokra kívánja felhasználni, s amely elvárásoknak az új Ptk.-nak meg kell felelnie, így külön nevesítetten hangsúlyozza az anyag, hogy az engedményezés szabályait az új Ptk.-ban alkalmassá kell tenni a követelésvásárlás (faktoring) jogi feltételeinek kielégítésére is. Tényként rögzíti a koncepció, hogy az üzleti gyakorlatban elterjedt faktoring-szerződéseket a bírói gyakorlat - e szerződések jellegadó eleme alapján - engedményezésként fogja fel és kezeli, mely felfogást annak ellenére fogadja el helyesnek, hogy a faktoring-szerződések gyakran vegyes szerződések, amelyek az engedményezési elemen kívül más szolgáltatásokat (számlavezetést, követelés behajtására irányuló megbízást stb.) is tartalmaznak.
A Koncepció kiemeli, hogy a Ptk.-ban a jogalkotó az engedményezés ma hatályos szabályainak megalkotásánál - érthetően - nem ezt, az új igényeknek is eleget tévő engedményezési modellt tartotta szem előtt és ezért ezek a szabályok nincsenek és nem is lehetnek figyelemmel a követelés-vásárlás sajátos többletelemeire. A Koncepció erre figyelemmel javaslatként fogalmazza meg az új Ptk.-ban az engedményezés szabályainak kiegészítését, illetve a követelés-vásárlási szerződésekre kivételek felvételét, amelyhez mintául a nemzetközi faktoring-ügyletekre vonatkozó Ottawai Egyezményt jelöli meg.
A Koncepció külön figyelmet szentel a jövőbeli követelés engedményezése kérdéskörére, s tisztázandó feladatként jelöli ki az új Ptk. részére, hogy állást foglaljon a jövőbeni követelések engedményezhetősége kérdésében, s ha erre pozitív választ adna, úgy határozza meg annak jogi feltételeit. A jelenleg hatályos Ptk. 328. § (2) bekezdése szerint nem lehet engedményezni - a jogosult személyéhez kötött követeléseken kívül -azokat a követeléseket sem, amelyek engedményezését jogszabály kizárja. A Koncepció rámutat arra, hogy a Ptk. e szabályozással nem foglal állást abban a kérdésben, hogy - már, vagy még - nem létező vagy jövőbeli követelések engedményezhetők-e vagy sem. A Kúria gyakorlata - ahogy azt a korábbi fejezetben ismertettük - ennél rugalmasabb volt és érvényesnek ismerte el jövőbeli, sőt kifejezetten még létre sem jött követelések engedményezését is. A Legfelsőbb Bíróság inkább megszorító gyakorlatot folytat, ahogy azt a későbbiekben ismertetjük, illetőleg más irányban pedig meglehetősen rugalmasan tágította az engedményezhető jogok körét.25 A Koncepció hangsúlyozza, hogy a kommentárok nem foglalnak el ennyire szigorú álláspontot: "Engedményezhető a jövőben lejáró és a feltételhez kötött követelés is. ... Nem akadálya az engedményezésnek az sem, hogy az engedményező követelését már perrel érvényesítette."26
Mindez azt indokolhatja, hogy az engedményezés hatályos szabályozását, annak bírói gyakorlatát alaposabban elemezzük és tekintsük át, mennyiben nyújthat keretet a faktoring ügyletek mai gyakorlata és jövőbeni szabályozása számára.
Az engedményezés az eredeti jogviszonyt tekintve a szerződés alanyát érintő módosítás, amennyiben a jogosult személyében hoz létre változást, ebben tehát alapvetően megegyezik a faktorálás jogintézményével. Az engedményezési szerződés létrejöttének fogalmi eleme az eredeti és az új jogosult kölcsönös és egybehangzó akarategysége. Itt azonban rá kell mutatnunk egy lényegi különbözőségre, amely szerint az engedményezéssel végleges jogátszállás következik be, míg a faktorálás során a követelésre befolyt összeg az eredeti jogosultat illeti meg, a felek között elszámolási kötelezettség áll fenn.27
Az engedményezés a jogosult személyében hoz létre változást, s így tulajdonképpen az ügyletnek két szereplője van, ahogyan a faktoring ügyleteknek is. A klasszikus faktorálási szerződések egyfelől a hitelező, vagy szállító (ügyfél) - azaz olyan személy, akinek jellemzően valamely szolgáltatásból vagy szállításból eredő számlakövetelése áll fenn -, másfelől a hitelezői szerepkörben, tipikusan erre a célra alapított és létrehozott, speciális szervezettel és feladatkörrel ellátott faktor között jön létre. Maga a jogviszony mindkét esetben természetesen átfogja az adóst, a harmadik személy kötelezettet is, akivel szemben fennálló követelést engedményezik vagy faktorálják.28 Az alanyok meghatározásának körében azonban egy alapvető különbségre bukkanhatunk, hiszen amíg egy engedményezési szerződésnek akár az engedményező, akár az engedményes oldalán bárki alanya lehet, addig a faktoring ügyletekben, a faktor oldalán csak a Hpt.-ben meghatározott személyi kör, a tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás lehet csak.
A törvény az engedményezési szerződésre meghatározott alakiságot nem ír elő, ezért az ügylet akár írásban, akár szóban érvényesen megköthető, akkor is, ha arra a szerződésre, amelyből a követelés ered, a jogszabály a kötelező írásba foglalást rendeli. Az engedményezés elfogadása ráutaló magatartással is történhet, s mindezeket a szabályokat a faktoring ügyleteknél is alkalmazhatónak tartom.29 Mint ahogy az engedményezési szerződés megkötésének alakját, úgy a kötelezetthez intézett értesítést sem köti a törvény külön alaksze-rűségi feltételhez, ezért az szóban, írásban, személyesen, megbízott útján is történhet. Függetlenül azonban attól, hogy melyik jogosulttól és milyen formában származik az értesítés, annak hitelt érdemlőnek és kétséget kizárónak kell lennie.
Az engedményezési szerződésből egyértelműen ki kell tűnnie, hogy az engedményezés mely követelésre és milyen terjedelemben vonatkozik. Engedményezni csak létező (fennálló) követelést lehet. Ha a szerződés megkötésekor a követelés már nem létezett (a jogviszony megszűnt), az engedményezési szerződés, mint lehetetlen szolgáltatásra irányuló, semmis, mely nem orvosolható, ezért a szerződés érvénytelenségének következményeként az eredeti állapotot kell helyreállítani.
Eltérő állásponttal találkozhatunk viszont abban a kérdésben, hogy érvényesen engedményezhető-e olyan követelés, amely az engedményezési szerződés megkötésekor még létre sem jött. Az egyik nézet szerint az engedményezési szerződés lényeges tartalma annak a követelésnek a határozott és pontos megjelölése, amelyre az engedményezés vonatkozik, azaz az engedményezett követelés kötelezettjének és a követelés ösz-szegének pontos meghatározása. Olyan esetben, amikor egy követelés még létre sem jött, a követelés kötelezettje és összege nem határozható meg. Ebből következik, hogy az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában még létre sem jött követelés - a lényeges tartalmi elemek meghatározhatatlansága miatt - nem engedményezhető. (BH 1996. 380.).
A másik - és nézetünk szerint helyeselhető - álláspont szerint az ilyen követelésre vonatkozó engedményezés általános érvényű kizárása indokolatlan. Ha ugyanis a még létre nem jött követelés a lényeges elemei tekintetében olyan pontossággal határozható meg, hogy utóbb annak azonossága tekintetében kétség vagy bizonytalanság nem merülhet fel, nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a felek a későbbi időpontban létrejövő követelés engedményezésében megállapodjanak. A követelés esedékessége viszont az engedményezés érvényessége szempontjából közömbös, ezért akár a már lejárt, akár a jövőben esedékessé váló, vagy a feltételhez kötött követelés is engedményezhető. Mindebből megállapítható, hogy az engedményezés tárgyát képező követelések meghatározása köre igen tágan került meghatározásra, így e körbe a le nem járt, jövőben esedékes számlakövetelések átruházása véleményem szerint minden aggály nélkül befér. A vita ténye világossá teszi előttünk azt, hogy a faktoring jövőbeni szabályozásánál nem hagyhatunk teret az ilyen jellegű vitáknak, esetlegesen eltérő bírói gyakorlatnak, hiszen a faktoring lényegéhez tartozik a szerződéskötéskor még létre nem jött, jövőbeli követelések átszállása, akár olyan formában is, hogy a faktor az ügyfél valamennyi jövőbeni követelésének megvásárlására, az ügyfél pedig annak átruházására kötelezettséget vállal.
A követelés részlegesen is engedményezhető. A főkövetelés és annak járulékai - így elsősorban az ügyleti és a késedelmi kamat - az engedményezés szempontjából nem egységes, hanem önálló követelések. Ezért nincs akadálya annak, hogy az engedményezésre a tőke és kamatai tekintetében részlegesen kerüljön sor. A gyakorlatban, a járulékok mikénti figyelembevétele akkor jelent gondot, ha az engedményezési szerződés erről kifejezetten nem rendelkezik, viszont az átruházott követelés tőkeösszegét pontosan megjelöli. A bírói gyakorlat e kérdésben ott húzta meg a választóvonalat, hogy különbséget tett az engedményezési szerződés megkötésének időpontjában már esedékessé vált, illetve az ezt követően esedékessé váló kamatok között. Az engedményezési szerződés megkötéséig már esedékessé vált ügyleti és késedelmi kamatra a tőkekövetelés engedményezése automatikusan nem, csak akkor terjed ki, ha a felek a lejárt kamatok engedményezésében külön megállapodtak.30 Az engedményezés után esedékessé váló késedelmi kamatra kizárólag az engedményes jogosult.31 A jövőben esedékessé váló ügyleti kamat engedményezésében a feleknek külön meg kell állapodniuk. A kizárólag a tőke összegét megjelölő engedményezési szerződés tehát a később esedékessé váló ügyleti kamatra nem terjed ki.
Az engedményezésnek ez a sajátossága, nevezetesen, hogy az osztható szolgáltatásokra figyelemmel részben is engedményezhető, már túlmutat a klasszikus finanszírozási faktoring ügyleteken, mivel e körben a részleges követelés átruházás nem képzelhető el, figyelemmel arra, hogy a gyakorlatban itt tömeg- és iparszerű átruházásokról van szó, a számlakövetelések jogo-sultankénti megbontása nemcsak jogilag, de a nyilvántartási, számviteli szempontból is megoldhatatlan feladatnak látszik.
A főkövetelés (vagy annak egy része) engedményezésével a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a kezesség és a zálogjog a törvény erejénél fogva átszáll az engedményesre [Ptk. 329. § (1)]. Azálog-jog átszállása mind a kézizálog esetében (zálogtárgy kiadása), mind a jelzálog (jelzálog ingatlan-nyilvántartási átjegyzése) esetében értelmezhető. Tekintettel arra, hogy a Ptk. csak a zálogjogot és a kezességet nevezi meg olyan jogokként, amelyek átszállnak az engedményesre, a gyakorlatban biztosítékként gyakran alkalmazott opciós jog engedményest történő megilletése már vitás lehet. A biztosítékok jogi helyzete ennek fényében problémát okozhat a faktoring ügyletek körében is. Egyes szerzők véleménye szerint a helyzet egyértelmű: "A faktorált követelések mögötti biztosítékokat a követelést megszerző automatikusan, a törvény erejénél fogva szerzi meg. ,Jogcíme': mind a jogutódlás, mind a törvény ezt kimondó, konkrét rendelkezése."32 Az egyéb jogok átszállását a szerző megengedhetőnek tartja, véleménye szerint az "is" szócska a példálódzó felsorolás elvét erősíti.
Nem lehetnek engedményezés tárgyai:
A) Azok a követelések, ahol jogszabály kizárja az engedményezést. Nem csak azok a jogszabályi rendelkezések tartoznak e körbe, amelyek külön nevesítetten az engedményezést tiltják, hanem azok is, amelyek az átruházást zárják ki. Kizáró szabály folytán ezért például az értékpapír számlakivonat, a rádióengedély, a távközlési szolgáltatási engedély nem engedményezhető. Kizárt a személyhez kötött kötelmek átruházása is, így a haszonélvezeti jog, valamint az elővásárlási jog (kivéve a tőzsdei ügyletben kikötött elővásárlási jogot, amelynek átruházását a jogszabály kifejezetten megengedi), az alkalmazotti találmány hasznosítási jogának az engedményezése az átruházást tiltó rendelkezés folytán ugyancsak kizárt.
A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta azt is, hogy ha az engedményezni kívánt követelés a kincstári vagyon körébe tartozik, úgy az engedményezésre csak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 109/D. §-a (3) bekezdése szerint a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó szabályok alapján kerülhet sor, nevezetesen a Kormány által jóváhagyott szabályzat szerint, a törvényben felsorolt értékesítési formák szerint. Ennek megsértésével kötött engedményezési szerződés semmis.33
Nem kizárt viszont az elévült, vagy olyan követelés engedményezése, amely bírói úton nem érvényesíthető. Ha a jogosult pert indított, annak folyamatban léte alatt és a végrehajtási eljárás során is engedményezheti a követelését.
Ha a jogszabály az engedményezés jogát korlátozza vagy feltételhez köti, az ezzel ellentétes engedményezés is kizárt. Így például a szabadalom jogosultjának engedélye nélküli hasznosítási jog csak a vállalat, vagy cégérték azon részével együtt engedményezhető, amelyik a hasznosítás jogát élvezi.
B) A jogosult személyéhez kötött követelések, így például a természetbeni tartási (gondozási) jellegű követelés olyan vagyonjogi jog, amely szorosan a jogosult személyéhez tapad és ezért kizárólag csak általa gyakorolható. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése értelmében a fél a vele szemben lefolytatott büntetőeljárással kapcsolatos kárigényét nem engedményezheti. Ilyen jogügylet engedményese nem válik jogutóddá, és a perbe félként nem léphet fel.34
C) Az olyan követelések sem engedményezhetőek, amelyekre nézve a felek szerződése kizáró megállapodást tartalmaz.
Amíg az engedményezés körében jellemzően egyedi ügyekben, kötelmek átruházásában jönnek létre a kontraktusok, addig a faktoring ügyletek feltételezik a faktor és a szállító közötti folyamatos, hosszú távon fennálló gazdasági kapcsolatot. Ezen sajátosság alapján a faktoring szerződések inkább keret jellegű szerződések, amelyek általános szerződéses feltételeket rögzítenek, semmint konkrét ügyleti megállapodá-sokat.35 A faktorálási szerződésekben ezért a szerződés tárgyának meghatározásakor alapvetően valamely keretjelleggel általánosságban megfogalmazott kategóriák és a szerződésekhez csatolt mellékletekben rögzített listás felsorolások, vagy más, a számlakövetelések azonosításához alkalmas további feltételek meghatározásával találkozhatunk. A követelések meghatározására azért kerül sor keret jelleggel, mivel az ügylet nemcsak az ügyletkötésig felmerült számlakövetelésekre - jellemzően nem is az addig felmerültekre -, hanem sokkal inkább a jövőben felmerülő, nem ritkán a szállító és az adott adós között létrejövő valamennyi (meglévő és jövőbeni) számlakövetelésre vonatkozik.
Az engedményezési szerződés annak megkötésével létrejön, a kötelezettel szemben azonban csak akkortól hatályos, amikor arról értesítést kapott, mely időponttól kezdve a kötelezett csak az új jogosult részére teljesíthet, azt megelőzően viszont csak a régi jogosult javára. A kötelezett ettől eltérő - azaz a nem jogosult részére történő - teljesítése saját veszélyére történik. Más kérdés; hogy a kötelezett a nem jogosult részére eszközölt tartozatlan teljesítését a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint visszakövetelheti.36
A törvényi rendelkezésből kitűnően az értesítési kötelezettségnek akár az engedményező, akár az engedményes eleget tehet. Az engedményezés hatályossá válása szempontjából azonban nem közömbös, hogy az értesítés kitől származott. Ha az eredeti jogosult (engedményező) értesíti a kötelezettet, az értesítés joghatálya nyomban beáll, ezért attól kezdődően a kötelezett csak az engedményes kezéhez teljesíthet. Az új jogosulttól (engedményes) származó értesítés esetén annak joghatálya attól függ, hogy az értesítéssel egyidejűleg az engedményes igazolta-e az engedményezés megtörténtét, mivel az adóstól nem várható el, hogy felvállalja annak kockázatát, hogy nem a tényleges jogosult részére teljesít. Ha az engedményezés ténye megfelelően és kétséget kizáróan igazolt (pl. az értesítéssel együtt megküldte az engedményezésről kötött szerződést, vagy csatolta az engedményező ezt megerősítő nyilatkozatát, vagy az engedményezésről az engedményező jelenlétében tájékoztatja a kötelezettet), az értesítés joghatálya nyomban beáll, azaz a kötelezett csak az új jogosult részére teljesíthet.
Az engedményes nem csak a jogviszonyból fakadó jogosultságokat szerzi meg, de meghatározott körben rá szállnak az engedményezett követeléshez kapcsolódó "hátrányok" is. A kötelezett ugyanis az engedményessel szemben is érvényesítheti azokat a kifogásait, illetve beszámíthatja azt a követelését, amelyet engedményezés hiányában az eredeti jogosulttal szemben érvényesíthetett volna. A törvény egyértelmű rendelkezése folytán azonban a kötelezett csak olyan kifogást érvényesíthet és olyan követelést számíthat be, amelynek jogalapja az engedményezésről szóló értesítés időpontjában már fennállt. A kifogás jogalapjának fennállása nem azonos a teljesítés esedékességével. Ezért például nem utasítható el érdemi vizsgálat nélkül a kötelezett beszámítási kifogása arra hivatkozással, hogy az értesítéskor még a teljesítési határidő nem járt le, ha egyébként a beszámításra alkalmas követelés az értesítés időpontját megelőzően - a kötelezett és az engedményező között - létrejött. A kötelezett - fent írtakra figyelemmel - hivatkozhat az alapszerződés érvénytelenségére vagy arra, hogy a követelés létre sem jött, viszont nem hivatkozhat olyan kifogásra, amely az engedményes és az engedményező közötti jogviszonyra vonatkozik. A törvényi megfogalmazásból kitűnően a kötelezett nem érvényesíthet olyan kifogást, ami nem a közte és az engedményező között, hanem az engedményező és az engedményes közötti jogviszonyból ered. Az engedményezési szerződés semmisségi okra visszavezethető érvénytelenségére azonban a kötelezett is hivatkozhat, más vonatkozásban azonban az engedményezési szerződést érintő kifogásolási joga nincs.
Az engedményezésre visszterhesen, de ingyenesen is sor kerülhet. A visszterhes engedményezésre (követelés-eladás) az adásvételi, az ingyenes engedményezésre (követelés-ajándékozás) az ajándékozási szerződés szabályai az irányadóak. Itt kell rögzítenünk, hogy míg az engedményezésre a fentiek szerint ingyenesen is sor kerülhet, addig a faktorálásnál ez fogalmilag kizárt, az ügylet a Ptk. 201. § (1) bekezdése alapján mindig visszterhesen, ellenérték fejében történik.
E körben tárgyalhatunk az engedményezésnél nem, de a faktoringnál általánosan jellemző szerződési elemről, a faktor cég díjazásáról, a faktordíjról. A faktordíj több elemből áll, amely alapvetően a faktor ügyleti nyereségét kell, hogy biztosítsa. A faktordíj így magába foglalja a faktorálás valamennyi költségét (a követelés megszerzésével, annak behajtásával, nyilvántartásával kapcsolatos igazgatási, eljárási stb. költségek), valamint azt a kamatot, amely a megelőlegezett összeg után fizetendő. E körbe tartozik az átvállalt követelésbehajtási kockázat alapján számított átalányösszeg. Ez a díj további elemekkel egészülhet ki, így például az esedékesség időpontjában nem teljesített követelések után számított pótdíjjal.37 Ez a díjmegállapítás a számlakövetelés könyv szerinti nyilvántartási értékéből és összegéből indul ki és a hatályos számviteli jogszabályok alapján meghatározott esedékesség és bevétel elszámolás időpontjáig tart, mely időszak a szerződéskötés és az előleg fizetéshez igazodóan határozza meg az előleg diszkontálásának mértékét. Mindez a díjmegállapítás természetesen csak az adós határidőben történő teljesítéséig igaz és nemteljesítés, vagy késedelmes teljesítés esetén már a szerződésszegés esetén alkalmazandó jogkövetkezmények kerülnek előtérbe. Ettől a ponttól kezdődően a faktor díja és szerepe a felelősségvállalás formájától függ és a teljesítésen felül már nem a faktordíj alapját képező leszámítolási kamatláb lesz irányadó, hanem a pénztartozás késedelmes teljesítése esetén alkalmazandó Ptk.-beli kamat kerülhet felszámításra.
Ahogyan azt fentebb láttuk, a faktor hozama tehát általában három komponensből: a követeléssorozat névértéke és vételára (diszkontált értéke) közötti nye-reségjellegű különbözetből, a rendelkezésre tartási jutalékból (commitment fee), valamint opciós jutalékból (option fee) és egyéb, esetenként meghatározható elemből áll. Opciós jutalék felszámítására általában akkor kerül sor, ha a faktor szerződésben kifejezésre juttatja azt a szándékát, hogyha lesznek faktorálható követelések, akkor azt faktorálja; ezen későbbi lehetőségre vonatkozó opcióért kapott összeg, opciós díj a faktort illeti meg. Rendelkezésre tartási jutalékot a faktor akkor számít fel ügyfelének, ha valamely követeléssorozat faktorálása tekintetében a faktor részéről a kötelezettségvállalás már megtörtént, de magának a követeléseknek a megvásárlása még ténylegesen nem következett be, ezen előzetes kötelezettségvállalás miatt a szállítótól, hitelezőtől kapott díj a rendelkezésre tartási díj.
Megjegyezni kívánjuk, hogy a faktor a követelés megvásárlásakor felszámíthat ügykezelési (kezelési) díjat is, amennyiben az adott követeléssorozat megvásárlásával átvett nyilvántartási feladatok (adminisztráció) jelentősek.
A fentiekben olyan pénzkövetelések faktordíjáról ejtettünk szót, amelyek jövőben esedékesek, vagyis nem lejárt követelések esetéről. Az "egy kalap alá vétel" miatt szót kell ejtenünk a már lejárt követelések megvásárlásakor alkalmazandó díjról is, amelyet alapvetően az átruházó felelősségének terjedelme, a követelés bizonytalanná válása, valamint az a körülmény határoz meg, hogy nem számolható leszámítolási kamatláb. Az ilyen követelés faktorálása (felmondott bankhitelek, mint rossz követelések megvásárlása) a gyakorlatban sokkal inkább hasonlít az engedményezéshez, mint a klasszikus finanszírozási faktoring ügyletekhez. Ezeknél a követelésvásárlásoknál jellemzően bizonytalan követelésként kerül sor az átruházásra, azaz az eredeti jogosult kizárja kezesi felelősségét. A felelősség kizárása pedig automatikusan jelenti azt, hogy a követelésért fizetendő összeg tükrözi az átvállalt kockázat mértékét. Itt már nem egy előlegzés és egy több összetevőjű díj által meghatározott fizetési konstrukcióról van szó, hanem ahogyan az engedményezés esetében, a szerződéskötéskor meghatározott egyösszegű fizetés, "vételár" meghatározásáról, ez az ügylet típus nélkülöz minden előfinanszírozási, hitel-kamat jelleget.
Visszterhes engedményezés esetén az engedményező ellenérték fejében ruházta át a követelését, ezért indokolt, hogy az eladott követelés fennállásáért és a kötelezettől történő behajthatóságáért helyt álljon. Ez az indoka annak, hogy visszterhesen engedményezőt főszabályként kezesi felelősség terheli a kötelezett szolgáltatásáért - mégpedig az egyszerű (sortartó) kezesre vonatkozó helytállási szabályoknak megfelelően - kivéve, ha a szerződésben kizárta a felelősségét, vagy a követelést kifejezetten bizonytalanként ruházta át. Az ingyenesen engedményezőt kezesi felelősség nem terheli, az ajándékozási szerződés szabályai alapján azonban kártérítési felelősséggel tartozik az engedményessel szemben, ha a Ptk. 581. § (1) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike megvalósult. Az engedményező kezesi felelőssége nem az átruházott követelés értékéhez igazodik, hanem annak az ellenértéknek az erejéig áll fenn, amelyhez az engedményezés során, mint ellenszolgáltatáshoz hozzájutott.
Amíg az engedményezés körében főszabályként az átruházott követelésért az engedményezőnek kezesi felelőssége, addig a faktoring ügyleteknél a faktornak visszkereseti joga áll fenn, amennyiben a megállapodásban külön a nemfizetés kockázatát esetlegesen fel nem vállalta. Amennyiben tehát a faktor nem vállalta fel a del credere felelősséget, úgy az adós fizetésképtelensége esetén a jogosultnak vissza kell fizetnie a faktor által megfizetett összeget. Amennyiben tehát a kezesség fogalmi körénél kívánnánk maradni - bár itt a hitelezőnek nem kezesi, hanem az előleg visszafizetési kötelezettsége áll fenn -, úgy inkább a készfizető kezesi felelősség nyomait fedezhetjük fel, lévén, hogy a hitelező visszafizetési kötelezettsége azonnali és semmiféle sortartási kifogást, az adóstól történő beszedési kötelezettséget általánosságban fel nem hozhat, kivéve, ha a felek ebben előzetesen meg nem állapodnak.38
Röviden tekintsük át a finanszírozási faktoring ügyletekben a felek kötelezettségeit és szavatolásait. A hitelező egyfelől köteles a számlakövetelések átruházására, visszavonhatatlan kötelezettségvállalásra, a számlakövetelés faktorcégre történő átruházásra és köteles az adós értesítésére. A szállítónak szavatolnia kell a követelés szabad átruházhatóságát, azaz a követelés feletti korlátlan rendelkezési jogát, a számlakövetelés jogszerűségét, annak végrehajthatóságát, az adós beszámítási vagy bármely más ellenkövetelés érvényesíthetőségének kizártságát. A faktor elsődleges kötelezettsége a számlakövetelés megvásárlása, melyhez szorosan fűződik a visszkereseti jog gyakorlása.39
Törvényi engedményről abban az esetben beszélhetünk, amikor a követelés nem szerződés alapján, hanem jogszabályi, vagy hatósági rendelkezés folytán száll át az új jogosultra. Így például a törvény rendelkezése folytán átszáll a zálogjog a megtérítési igény erejéig arra a személyre, aki a kötelezett helyett teljesített; a kezesre a követelés, valamint az azt biztosító jogok és a végrehajtási jog, ha az adós helyett ő teljesített; a követelés biztosítéka az egyetemleges adóstársak közül arra, aki egyedül teljesített a jogosult részére. A törvényi engedményre vonatkozó szabályok annyiban sajátosak, hogy a szerződésen alapuló engedményezés általános szabályait csak eltérő rendelkezés hiányában lehet alkalmazni és a visszterhes engedményest kezesi felelősség csak akkor terheli, ha ezt a külön jogszabály rendelkezése kifejezetten kimondja. E körben rámutathatunk arra, hogy a faktoring és az engedményezés közötti különbözőséget jelenti az is, hogy míg az engedményezésre a fentiek szerint mind a felek közötti megállapodás, mind jogszabályi, hatósági rendelkezés folytán sor kerülhet, addig a faktorálás kizárólagosan a felek megállapodásához, szerződéséhez kötött jogügylet.
Úgy ítéljük meg, hogy a klasszikus finanszírozási faktoring ügyletek jelentősége egyre nő a magyar gazdaságban is, hiszen a faktoring piac volumene az elmúlt két-három évben megháromszorozódott.40 A magyar pénzügyi és vállalati szféra egyszerre fedezte fel a faktoring ügyletekben rejlő vállalatfinanszírozási lehetőséget, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a lehetőségeknek töredékét sem használta még ki a piac. Ennek érzékeltetésére megemlíthetjük, hogy míg Franciaországban a vállalati finanszírozáson belül a faktoring a kereskedelmi hitelezés 10,4%-át, Hollandiában 7,8%-át, az Egyesült Királyságban 7,3%-át teszi ki, addig Magyarországon ez az arány 2,8%.41
Mindez azt jelenti, hogy a magyar magánjognak, s vele párhuzamosan a számvitelnek és adójognak fel kell készülnie a faktoring jogügyletek biztonságos kezelésére és szabályozására, megteremtve az önálló jogügylet definícióját és alapvető szabályait, kereteit, felkészülve egyúttal arra, hogy e jogintézmény a gazdasági élet stabil, a magyar polgári jog állandó eleme lesz. Ezért nem érezzük elégségesnek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójának azon célkitűzését, amely szerint az engedményezés jelenlegi szabályait kell kiegészíteni úgy, hogy az alkalmas legyen a faktoring ügyletek szabályozására.42 Sokkal megnyugtatóbb megoldásnak tartanánk, ha a jogintézmény önálló szabályozást kapna, az alábbiak figyelembevételével.
A követelésvásárlás jogintézményén belül legalább három önálló esetet kell szabályozni:
1. A lejárt - úgynevezett minősített - követelések megvásárlását, amelynek szabályozásánál az engedményezés jelenlegi szabályozása és bírói gyakorlata elegendő és elfogadható. Itt bármely lejárt követelés megvásárlásáról szó lehet, akár hitelügyletekhez, akár számlakövetelésekhez, szolgáltatói díjfizetésekhez kapcsolódnak azok.
2. A nem lejárt jövőben esedékes követelések fak-torálása, ezen belül az éven belül lejáró követelések vásárlása, a klasszikus finanszírozási faktoring és az éven túli, közép- és hosszú lejáratú követelések vásárlása, a forfetírozás.
A faktorálás az eredeti jogviszonyt tekintve a szerződés alanyát érintő módosítás, amennyiben a jogosult személyében hoz létre változást, a szerződés létrejöttének fogalmi eleme az eredeti és az új jogosult kölcsönös és egybehangzó akarategysége. A faktorálással, szemben az engedményezéssel nem következik be végleges jogátszállás, hiszen általánosságban a faktorálás során a követelésre befolyt összeg az eredeti jogosultat illeti meg, a felek között elszámolási kötelezettség áll fenn.
A klasszikus faktorálási szerződések alanya egyfelől a hitelező, vagy szállító (ügyfél) - azaz olyan személy, akinek jellemzően valamely szolgáltatásból eredő számlakövetelése áll fenn -, másfelől a hitelezői szerepkörben, tipikusan erre a célra alapított és létrehozott, speciális szervezettel és feladatkörrel ellátott faktor áll. Maga a jogviszony átfogja az adóst, a harmadik személy kötelezettet is, akivel szemben fennálló követelést faktorálják. A faktoring ügyletek alanya a faktor oldalán csak a Hpt.-ben meghatározott személyi kör, a tevékenység végzésére engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás lehet.
A faktoring ügyletek körében, a nemzetközi gyakorlat szerint feltételezik a faktor és a szállító közötti folyamatos, hosszú távon fennálló gazdasági kapcsolatot. Ezen sajátosság alapján a faktoring szerződések inkább keret jellegű szerződések, amelyek általános szerződéses feltételeket rögzítenek, semmint konkrét ügyleti megállapodásokat.
A faktoring ügyleteknél a faktornak általában visszkereseti joga áll fenn, amennyiben a megállapodásban külön a nem fizetés kockázatát esetlegesen fel nem vállalta. Amennyiben tehát a faktor nem vállalta fel a del credere felelősséget, úgy az adós fizetésképtelensége esetén a jogosultnak vissza kell fizetnie a faktor által megfizetett összeget, amely így előlegként szolgál.
A finanszírozási faktoring ügyletekben a felek kötelezettségei és szavatolásai az alábbiak szerint határozhatók meg:
- A hitelező köteles a számlakövetelések átruházására, visszavonhatatlan kötelezettségvállalásra, a számlakövetelés faktorcégre történő átruházására, és köteles az adós értesítésére.
- A szállítónak szavatolnia kell a követelés szabad átruházhatóságát, azaz a követelés feletti korlátlan rendelkezési jogát, a számlakövetelés jogszerűségét, annak végrehajthatóságát, az adós beszámítási vagy bármely más ellenkövetelés érvényesíthetőségének kizártságát.
- A faktor elsődleges kötelezettsége a számlakövetelés megvásárlása, melyhez szorosan fűződik a visszkereseti jog gyakorlása.
A faktorálás kizárólagosan a felek megállapodásához, szerződéséhez kötött jogügylet, szemben az engedményezéssel, amelyre mind a felek közötti megállapodás, mind jogszabályi, hatósági rendelkezés folytán sor kerülhet.
A faktorálás tárgya az ügyfél (szállító) szolgáltatásból vagy értékesítésből származó számlakövetelése, általában adásvételi-szállítási szerződésből keletkezett kinnlévőség, amely a szállító és vevő (adósai) által kötött szerződésből ered, kivéve a személyhez kötött kötelmek. A követelések meghatározása általában keret jelleggel történik, mivel az ügylet nemcsak az ügyletkötésig felmerült számlakövetelésekre - jellemzően nem is az addig felmerültekre -, hanem sokkal inkább a jövőben felmerülő, nemritkán a szállító és az adott adós között létrejövő valamennyi (meglévő és jövőbeni) számlakövetelésére vonatkozik.
A faktor tevékenységének az alább megjelölt tevékenységek közül legalább kettőt át kell fognia az ügylet során:
- a szállító megelőlegezése, ideértve kölcsönöket és előleg folyósítását,
- a kinnlévőségekkel kapcsolatos számlavezetés (könyvelés-nyilvántartás),
- kinnlévőségek beszedése,
- védelem az adós fizetési késedelme, vagy mulasztása esetére.
A faktor tevékenységét mindig díjazás ellenében végzi, mely díj több elemből áll, amelynek alapvető célja a faktor ügyleti nyereségének biztosítása. A faktordíj magába foglalhatja a faktorálás valamennyi költségét (a követelés megszerzésével, annak behajtásával, nyilvántartásával kapcsolatos igazgatási, eljárási stb. költségek), valamint azt a kamatot, amely a megelőlegezett összeg után fizetendő. E körbe tartozik az átvállalt követelés-behajtási kockázat alapján számított átalányösszeg. Ez a díj további elemekkel egészülhet ki, így például az esedékesség időpontjában nem teljesített követelések után számított pótdíjjal, opciós díjjal. ■
JEGYZETEK
1 Jelen dolgozatban még csak kísérletet sem kívánunk tenni a téma hatalmas szakirodalmának akárcsak vázlatos feldolgozására is, csupán választott témánk szempontjából szeretnénk egy rövid átfogó képet festeni a jogintézmény fejlődésének fonto-sabb állomásairól. - Az idézett és hivatkozott irodalmon kívül lásd még Földi András: Kereskedelmi jogintézmények a római jogban (Akadémiai Kiadó 1997., Budapest), Zlinszky János: Állam és jog az ősi Rómában (Akadémiai Kiadó 1997., Budapest), Földi András és Hamza Gábor: A római jog (Nemzeti Tankönyvkiadó 1996., Budapest).
2 Freddy R. Salinger: Factoring Law and Practice -London 1991., Sweet and Maxwell, 4. o.
3 Dr. Nochta Tibor: Vázlatok a faktoringszerződés magánjogi alapkérdéseihez, Magyar Jog, 1996/12., 715. o. - továbbiakban: Nochta.
4 Réczei László: A factoring ügyletről, Jogtudományi Közlöny, 1988. január, 12. o. - továbbiakban: Réczei.
5 Lásd erről Nochta 715. old.
6 Az amerikai faktoring klasszikus fejlődési formája az ügynöki faktoring (agency factoring). Ez a típusú faktorálás magában foglalja a faktoring ügyletek jellemzői közül az adós értesítését és a visszkereseti jog kikötését, de nem öleli fel a követelésállomány kezelését és a követelések beszedését. Ezt az ügyfél a faktor megbízásából végzi, mivel a követelések tulajdonosa a faktor. - Lásd erről dr. Halus-tyik id. mű uo.
7 Lásd Réczei.
8 Lásd erről részletesen Salinger id. mű 266-267. old.
9 UNIDROIT Egyezmény I. Fejezet 1. cikk 2. pontja.
10 A faktor a kereskedelmi konstrukció és az abban részt vevő cégek bonitása (pénzügyi szempontú osztályzása) szerint határozza meg, hogy az adott szállító-vevő kapcsolatban, az említett lehetséges tevékenységek közül melyek elvégzését vállalja.
11 A Hpt. 2. számú mellékletében az értelmező rendelkezések között: "10.2. Pénzkölcsönnyújtás b) követelésnek - az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő - megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfetírozást is), valamint leszámítolása függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi."
12 A nemzetközi faktoring tevékenységet végző cégek nyomására - figyelemmel a nemzeti szabályozások eltérő jellegére - az UNIDROIT már 1974-től megfogalmazta azt a jogbizonytalanságot kiküszöbölendő igényt, hogy a faktoring ügyletek néhány alapvető szabályát nemzetközi egyezmény rögzítse. Tíz éves munka eredményeként születetett meg az Egyezmény. - Lásd erről Réczei id. mű 18. old.
13 Az Egyezmény szabályainak részletesebb ismertetésére a dolgozat későbbi részében még visszatérünk.
14 Lásd erről dr. Halustyik Anna: A magyarországi faktorálási szerződések jogi kérdései - PPKE Deák Ferenc Továbbképző Intézet Oktatási segédanyag, 2001. 14. o. (továbbiakban: Halustyik)
15 Nochta 715. old.
16 "Véleményünk szerint a faktorálás leginkább a leszámítoláshoz áll közel. Váltóleszámítolás révén megváltozik a váltóban megtestesülő követelés jogosultja, a forgatmányozás révén az eredeti jogosult helyébe a bank lép, mint új jogosult. A forgatmányos az ügyletkötéssel egyidejűleg jelentős fizetést teljesít az eredeti jogosult számára. A bank lép fel az adóssal szemben, ő próbálja behajtani a követelést. Számos hasonlóságot figyelhetünk meg, de jelentkezik egy formai eltérés: leszámítolni csak értékpapírt lehet, faktorálni értékpapírban meg nem testesülő követelést is." Miskolczi Bodnár 9. old., Erről ír Szentiványi is: "A faktoring ... sok hasonlóságot mutat a váltóleszámítolással." - Szentiványi: A faktoring .... 10. old.
17 Hpt. 3. § (1) bekezdése. Az üzletszerűség fogalmát az alábbiakban adja meg a törvény melléklete: "Üzletszerű tevékenység: az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett - előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló - rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység."
18 "Követelés megvásárlása: bármilyen pénzben teljesítendő követelés megvásárlása és azzal összefüggésben fizetés teljesítése a jogosult részére, valamint ezekhez kapcsolódóan az esedékes fizetések nyilvántartása, a kintlévőségek beszedése, illetve a kockázatok vállalása a megrendelő fizetési mulasztása esetére."
19 Lásd erről: Miskolczi Bodnár Péter: Atipikus szerződések, Gazdaság és Jog 1/1997. 8. old. (továbbiakban: Miskolczi Bodnár).
20 A faktoring ügyletek legáltalánosabb meghatározása, mely ügylet lényegét abban foghatjuk meg, hogy a követelés behajthatatlanságának kockázata átszáll a faktorra. Az ügylet nyitásakor, akár már a szállító számláján megjelenik, hogy az árbevétel engedményezésre került a faktor részére, aki a számlamásolat megküldésével egyidejűleg meg-előlegzi a teljes összeg 80-90%-át. Ha a vevő határidőben nem fizet, úgy a faktor köteles elszámolni a szállítóval, azaz az előzetesen megállapodott összegek levonása után fennmaradó különbözetet kifizetni a szállítónak, a követelés behajtása pedig saját költségére és kockázatára történik. A nem valódi faktoring ennek az ügyletnek az ellentétje, azaz a faktor az adós fizetésképtelensége esetére nem vállal felelősséget és a teljesítés elmaradásakor a szállító köteles a faktornak visszafizetni a meg-előlegzett összeget és annak kamatait. Míg az első változatban az adásvétel és engedményezési elemek, addig a második változatban a hitelezés elemei dominálnak. Lásd erről dr. Nochta 716. old.
21 Lásd Szentiványi Iván: A faktoring és ami mögötte van, Gazdaság és Jog 1/1995., 10. old. (továbbiakban: Szentiványi).
22 Lásd erről dr. Halustyik 16. old.
23 Dr. Nochta 716. old.
24 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója, Magyar Közlöny 2002/15/II., Budapest, 2002. január 31. Továbbiakban: Koncepció.
25 Így pl. elismeri - vállalkozási vagy lízingszerződéshez kapcsolva - a szavatossági vagy jótállási igény engedményezését, noha ilyenkor is "jövőbeli követelés" átruházására kerül sor. - Gf. VII. 30 628/1979: BH 981 /412. sz., Gellért/Benedek: i. m. 884-885. old. - Koncepció 136. old.
26 Gellért-Benedek: A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK 1998. 883. old - Koncepció 136. old.
27 Lásd erről Miskolczi Bodnár 8. old.
28 Export- és importfaktoring. Szemben az eddig ismertetett ügylettípusokkal, a faktoring e formája nem három, hanem legalább négy szereplős. Az áru exportőre megállapodik az exportfaktorral követelései faktorálásáról. Az exportfaktor lép ezután kapcsolatba az importfaktorral, aki elvégzi az importőr hitelképesség vizsgálatát és garanciát vállal annak fizetőképességéért. Az áru kiszállítását követően az exportfaktor kifizeti a számla értékének 80-90%-át az exportőr részére és a szükséges dokumentációt az importfaktor részére továbbítja, aki esedékességkor beszedi az ellenértéket az importőrtől. Amennyiben az importőr nem fizetne, úgy az importfaktor rendezi a számlát az exportfaktor felé, feltéve, ha a nemfizetés nem a felek közötti vita eredménye (esetleges hibás teljesítés). Az exportfaktor az ügylet végén elszámol az exportőrrel. Az ügylet az exportőr számára előnyöket rejt, hiszen a nemfizetés esetére garanciát vállalnak a faktorcégek, elvégzik helyette azt a hitelminősítést, amelyre egyébként nem volna lehetősége, illetőleg a követelés beszedését is elvégzik helyette, nyilvántartási költségei is csökkennek, mivel a követelések adminisztrációját a faktorcégek látják el.
29 Ahogyan arra a Legfelsőbb Bíróság is utalt egy eseti döntésében, a faktoringszerződés valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházását, megvásárlását jelenti, ez tehát engedményezésnek fogható fel, s jogszabályi előírás hiányában az engedményezési szerződés érvényességéhez - s ezzel a faktoringszerződés érvényességéhez - nem szükséges annak írásba foglalása sem (BH 1999. 77.)
30 A Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében kimondta, hogy ha az engedményezési szerződés az engedmény összegét meghatározza, de nem szól a már esedékessé vált késedelmi kamatokról, azok összege - a kamat járulékos jellege ellenére - automatikusan nem tárgya az engedménynek (BH 1997. 449.)
31 Ennek az az indoka, hogy a teljesítési határidő lejárta előtt létrejött engedményezéskor az engedményezőnek késedelmi kamatkövetelése értelemszerűen nem lehetett, azaz e címen nem volt engedményezhető követelése, amely egyben azt is jelenti, hogy engedményezett összegre vonatkozóan az adós kizárólag vele szemben esett késedelembe, így ennek jogkövetkezményeit is kizárólag az engedményes érvényesítheti. Az engedményest - ha a kötelezett késedelembe esett - nem az engedményezési szerződés, hanem a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján illeti meg a késedelmi kamat iránti követelés (BH 1996. 31.)
32 Szentiványi István: A faktoring... 13. old.
33 BH 2002/106 számú
34 BH 2000. 197.
35 Lásd erről részletesen dr. Halustyik 1-2. old.
36 Itt csak megjegyezzük, hogy a követelés tényleges jogosultja - szemben a BH 1995. 294. eseti határozatban kifejtettekkel - nem kártérítés jogcímén léphet fel a kötelezettel szemben, a követelést ugyanis joghatályosan csak a jogosult vagy képviselője - és nem bárki - javára lehet teljesíteni. A jogosultat ezért mindaddig megilleti a teljesítés követelésének joga, amíg a kötelezett annak vele szemben nem tesz eleget.
37 Lásd erről dr. Halustyik 9-10. o.
38 A bírói gyakorlatból ismert, hogy a faktoring szerződésekben az adósok nem fizetése esetére a hitelező készfizető kezességét határozzák meg a felek. Lásd erről BH 2001/489. számú eseti döntést.
39 "A magyar gyakorlatban és szóhasználatban visszkereseti jogként rögzült kategória (angolul: recourse) azt jelenti, hogy a faktorcég és szállító közötti finanszírozási faktorálási szerződés megkötése után, a teljesítés folyamatában, ha a faktorcég részére az eredeti adós, fizetésre kötelezett a faktorcég fizetési felszólítását követően sem teljesít vagy nem megfelelően teljesít, akkor a faktorcégre átruházott követeléseket a faktorcég ,visszaszármaztat-ja' a szállítóra." dr. Halustyik 5. old.
40 Lásd erről Martinkó Károly előadás - PPKE Bankszakjogász képzés 2001. Budapest, - Az 1998-as 29 Mrd Ft-ról 2000-ben 90 Mrd Ft-ra nőtt a piac volumene.
41 Uo.
42 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója 135. old.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Petrik Béla ügyvéd, Budapest
Visszaugrás
