Lenkovics Barnabás egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság korábbi tagja és elnöke, a polgári jog elismert tudósa és az emberi jogok elkötelezett védelmezője 75. életévében, 2025-ben távozott közülünk. Életútja, munkássága és alkotmánybírói szerepvállalása nem csupán a magyar jogélet egyik legjelentősebb szellemi öröksége, hanem egy olyan etikai és intellektuális iránytű is, amely hosszú távon meghatározó marad a magyar közjog és magánjog számára.
Lenkovics Barnabás 1950-ben született Rakamazon, az ország egyik legszegényebb térségében. Gyermekkori tapasztalatai egész életére nézve meghatározó jelentőséggel bírtak: korán felismerte, hogy a tudás, a műveltség és az erkölcsi tartás nem csupán az egyén, hanem a közösség felemelkedésének is zálogai lehetnek. Ez az életszemlélet vezette őt végig egész pályafutása során, legyen szó oktatásról, tudományról, az ombudsmani vagy alkotmánybírói munkáról. A jogászi hivatás számára soha nem öncélú technikai mesterség volt, hanem a közjó szolgálatának egyik legnemesebb formája.
Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 1974-ben summa cum laude minősítéssel szerzett diplomát. Ugyanebben az évben kezdte meg több évtizedes oktatói pályafutását az ELTE Polgári Jogi Tanszékén, majd 1995-től a győri jogászképzés megalapításában is meghatározó szerepet vállalt. A polgári jog oktatását nemcsak intézményesen szervezte meg a Széchenyi István Egyetemen, de vezetőként és tanárként is alázattal formálta azt. 1996-tól 2015-ig tartó győri tanszékvezetői tevékenysége során iskolateremtőként fiatal jogásznemzedékeket nevelt, és az egyetemi oktatást a klasszikus műveltség, az elmélyült gondolkodás és az erkölcsi felelősség szellemében alakította. Oktatói hitvallása az volt, hogy nem elég a jog ismerete: a jó jogász gondolkodni, értelmezni és érezni is tud, és e képességek nélkül a jog nem válhat igazságszolgáltatássá, csupán technikai szabályrendszerré.
Lenkovics Barnabás jogfelfogása mélyen humánus volt. Meggyőződéssel vallotta, hogy a jog végső mércéje az emberi méltóság, nem pedig a normarendszer önértéke. A pozitív jog alkalmazása csak akkor lehet legitim, ha nem fordul szembe az igazságossággal. Lenkovics Barnabás számára a jog szolgálat, és nem hatalom. Éppen ezért hivatkozott gyakran a clausula rebus sic stantibus tételére, azaz arra az elvre, hogy a jog nem lehet érzéketlen a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekkel szemben.
2001 és 2007 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként szolgált. Ezt követően, 2007-ben az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta, majd 2015 februárja és 2016 áprilisa között az Alkotmánybíróság elnöke volt. Az Alkotmánybíróság adatbázisa szerint 491 döntésnek volt előadó alkotmánybírája, ami a harmadik legmagasabb ügyszám a testület eddigi történetében. Elnöki tevékenységében is következetesen képviselte azt az értékrendet, amely szerint a jogrendszer célja az emberi méltóság és szabadság védelme. Munkásságát mindig a szakmaiság, az intellektuális igényesség és a lelkiismeret szabta meg - politikai elköteleződés nélkül, kizárólag a közérdek és az alkotmányos rend szolgálatában.
Tudományos érdeklődésének középpontjában a dologi jog, különösen a tulajdonjog és az emberi jogok kapcsolata állt. Könyveinek - Ember és tulajdon, Ember és jog, Ember és emberség, Ember és gondolat, és a hamarosan megjelenő Ember és hit - már a címei is árulkodnak arról a hitvallásról, amely szerint a jog csak akkor válhat igazságossá, ha azt az emberre formálják. Szenvedélyes híve volt az "emberarcú" jogrendnek és az értékelvű jogászi gondolkodásnak, amelyben a személyes felelősség, a társadalmi érzékenység és a morális integritás meghatározó szerepet kap.
Lenkovics Barnabás jogászként, tanárként, közéleti szereplőként és emberként is hiteles és példamutató életutat járt be. Gondolataiban, személyes jelenlétében, nyitottságában és bölcsességében is egyaránt a fenti értékeket juttatta érvényre. Távozásával nem csupán egy kiváló jogászt és egykori elnököt veszített el az Alkotmánybíróság, hanem egy olyan emberközpontú gondolkodót is, akinek szellemi öröksége hosszú távon is irányadó lehet a magyar jogfejlődés számára.
Emlékét mély tisztelettel és hálával őrizzük. Gondolatai - amelyekben az igazság, a jog és az ember egységbe rendeződtek - örök útmutatásként kísérik a jövő nemzedékeit. Végül Arany János szavaival búcsúzunk, amelyek jól összefoglalják Lenkovics Barnabás hitvallását: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben." ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi docens, SZE-DFK.
Visszaugrás
