A Varga Csaba témavezetésével az elmúlt fél évszázad jogelméleti örökségének feltérképezésére vállalkozó OTKA-projektum[1] 2003. február 14-én konferenciát rendezett "A szocializmus jogelmélete Magyarországon és a marxizmus" címmel. A konferenciát a témafelelős szervezte Jakab András segítségével, helyszínül pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Intézetének szemináriumi helyisége szolgált.
1. A konferenciát megelőzően - tudomásom szerint - mindössze két olyan tanulmány született a rendszerváltás utáni honi jogelméleti irodalomban, amely a magyar szocialista jogelmélet mérlegének megvonására vállalkozott. Pokol Béla "A magyar jogelmélet állapotáról" 1992-ben közzétett írásában[2] a Szabó Imre-féle "hivatalos", szövegpozitivista jogelméletet és annak négy meghaladási kísérletét - Peschka Vilmos, Kulcsár Kálmán, Sajó András, Varga Csaba - ismertette vázlatosan. A szocialista jogelmélet kulcsfigurájaként számon tartott Szabó Imre négy évtizedes regnálásának a magyar jogelméleti gondolkodásra gyakorolt hatását Pokol részben pozitívan, részben negatívan értékelte. Egyrészt bizonyos fokig szerencsésnek ítélte, hogy a legfőbb tudománypolitikai és hatalmi pozíciót a jogelmélet területén csaknem negyven éven keresztül a "még a korábbi rendszerben iskolázott és jól képzett, több nyelvet beszélő" Szabó Imre töltötte be. Ennek és a korlátozott kádári liberalizációnak köszönhetően, mely a 60-as évek végétől csökkentett a hatalmi kontroll feszességén a társadalomtudományok fölött, lehetőség nyílott bizonyos kezdeményezésekre, még ha mindez "nem is volt ahhoz elég, hogy markáns másként gondolkodók termelődjenek ki - mint pl. a filozófiában és a szociológiában történt ez a 70-es évek fordulójára". E korlátozott liberalizáció folyományaként születhettek a 70-es évek közepétől olyan, a nyugati jogelmélet eredményeit is felhasználó jogelméleti koncepciók, amelyek Pokol szerint még ma is felhasználhatók. Másrészről e "vezetői jogtudósi folyamatosság" negatív következményeként rámutatott arra, hogy emiatt "a nagyobb szakítás a hivatalos marxizmus-leninizmussal elmaradt ezen a területen. Míg a filozófiában, de a közgazdaságtanban és a történelemtudományokban is, a hivatalos ideológia tételeinek puszta ismétléseit tudományként eladni abszurd lett volna a 70-es évek elejétől, addig az elméleti jogtudományban és államtudományokban a domináns hangvétel jobban megtartotta a hivatalos ideológia lenyomatát."[3]
A másik ilyen tárgyú - az előbbire részben támaszkodó - írás 2000-ben jelent meg, Szilágyi Péter tollából.[4] Szilágyi szintén a hazánkban Szabó Imre nevével fémjelzett szocialista normativizmus és az annak meghaladására irányuló - az 1960-as évek második felétől jelentkező - törekvések ellentétét (Marxszal szólva: dialektikáját) emelte ki. Szabó relatív érdemeként azt említette, hogy a 60-as, 70-es években megjelent írásai "kulturáltságukkal jelentős mértékben elütöttek az ötvenes évek primitív cikkeitől", és így megbecsült vitapartnernek számított még a nyugati jogfilozófusok körében is, illetve hogy a kor viszonyaihoz képest színvonalasan tárgyalta a szocialista normativizmus kérdéseit, és eme elméleti alapállásához bizonyos korrekciókkal mindvégig - még Visinszkij halála és politikai tevékenységének elítélése után is - hűséges maradt. A szocialista normativizmus kritikájára és leküzdésére irányuló kísérletek közül a legnagyobb hatást Szilágyi Kulcsár Kálmán és Peschka Vilmos elméleti törekvéseinek tulajdonította. Kulcsár jogszociológiai munkásságával konkrét és meggyőző kritikát fogalmazott meg a szocialista normativizmus voluntarizmusával szemben, Peschka - Szilágyi értékelése szerint a XX. század utolsó harmadának legjelentősebb magyar jogfilozófusa - pedig egyrészt megsemmisítő és "demokratikus töltetű" kritikáját adta a szocialista normativizmusnak, másrészt "olyan elméletet dolgo-
- 37/38 -
zott ki, amelyik amellett, hogy a jognak többrétegű, a pozitivizmus és a természetjog egyoldalúságainak a meghaladását ígérő koncepcióját nyújtja, lehetőséget teremt a modern jogfilozófia eredményeinek integrálására, valamint a jog strukturális problémáinak, társadalmi összefüggéseinek és értékvonatkozásainak a szintetizálására."[5] Érdemes megemlíteni továbbá Szabó Miklósnak a Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből című kötetben megjelent Lukács György-portréját,[6] amelyet Szabó Miklós azzal a korántsem költőinek szánt kérdéssel indít, vajon létezik-e egyáltalán marxista jogelmélet. A marxizmus eredeti koncepciójához képest ugyanis, amely szerint legfeljebb a magántulajdonon alapuló osztálytársadalmak jogát bíráló marxista kritikai elméletről beszélhetünk, a létező szocializmus pozitív, apologetikus jogelmélete fából vaskarika. Másrészt a marxizmus, amely általában csekély érdeklődést mutatott a jog iránt, nem hozott létre olyan jogelméletet, amelyet a marxizmus paradigmatikus elméletének, "a" marxista jogelméletnek tekinthetnénk. Marx és Engels egyáltalán nem alkotott jogelméletet, csupán elszórt utalásokat tett a jogra, és a többi marxista szerző, így Lukács György sem alkotott jelentős jogelméletet.[7]
Végül megemlíthető a Varga Csaba által szerkesztett, a magyar szocialista jogelmélet számos reprezentánsának írását tartalmazó Marxian Legal Theory című nemzetközi antológia[8] és annak bevezetése is.
Az alábbiakban a konferencia előadásait tematikus csoportosításban tárgyalom, előrevéve azokat az előadásokat, amelyek a magyar szocialista jogelméletet összességében vizsgálták.
2. A konferencia bevezető előadását Varga Csaba tartotta "A szocializmus marxizmusának jogelmélete. Hazai körkép nemzetközi kitekintésben" címmel. Varga először az előzményeket vette számba, az 1945 előtti magyar jogbölcseletben kialakult egy - a lengyel és a cseh fejlődéshez hasonló - relatíve ígéretes irányzatosodás, ami továbbvihető lett volna, bár kérdéses, hogy nemzetközi szinten meg lett volna-e az iskolateremtő ereje. A szocialista korszakot három időszakra, a sztálinizmus, az enyhüléssel járó intézményesedés (a 60-as évektől) és a bomlás (80-as évek) szakaszaira osztva tárgyalta. Az első időszakból a polgári "maradványok" - politikai, egzisztenciális és szakmai - felszámolását, a kísértő múlt Szabó Imre által végrehajtott kétes értékű "meghaladását", illetve a Sztálin- és Visinszkij-epigonizmust emelte ki. A második szakaszban Varga szerint Szabó már óvatosan elhatárolódott Visinszkij-től, és Kulcsár, Peschka, Péteri és Sztodolnik révén létrejött egyfajta irányzatosodás. Emellett megtörtént a jogösszehasonlítás elismerése és a polgári jogfilozófia - vetélytársként való - újrafelfedezése is. Magyarországon ekkor Varga értékelése szerint a szocialista táborban egyedülálló módon sem a közvetlen ideológiai-politikai szervilizmus, sem pedig a politikai ideológia és tudomány személyi különválasztása (mint Lengyelországban és az 1968 előtti Csehszlovákiában), hanem "az ideologikus lepel fenntartásával végigvitt tudományos önfejlődés" volt jellemző. A bomlás szakaszában, bár a marxizmus nyílt megtagadására nem került sor, megtörtént a polgári jogfilozófia - beleértve a magyar jogbölcseleti hagyományt - rehabilitálása, és az egymással versengő irányzatok révén széles spektrum nyílt a jogelméleti gondolkodás terrénumán. Végül Varga azt prognosztizálta, hogy a szemléletmódok jelenkori pluralizmusában a marxizmus továbbra is kiegészítő, megtermékenyítő szín marad, sőt bizonyos elemeiben (így például az elidegenedés-elmélet, a harmadik világgal való törődés, kapitalizmus- és globalizmus-kritika) valószínűleg meg is erősödik, sőt támogathatja is a mai keresztény és más humanista tendenciákat, amelyekre példaként II. János Pál pápa törekvéseit hozta fel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
